Alapige: Ez 37,15-28

És lon az Úr beszéde hozzám, mondván: És te, embernek fia, végy magadnak fát, és írd ezt reá: Júdáé és Izráel fiaié, az o társaié; és végy egy másik fát, és írd ezt reá: Józsefé, Efraim fája és az egész Izráel házáé, az o társaié. És tedd együvé azokat, egyiket a másikhoz egy fává, hogy eggyé legyenek a kezedben. És ha mondják néked a te néped fiai, mondván: Avagy nem jelentedé meg nékünk, mit akarsz ezekkel? Szólj nékik: Ezt mondja az Úr Isten: Ímé, én fölveszem a József fáját, mely Efraim kezében van, és Izráel nemzetségeit, az o társait, és teszem oket ohozzá, a Júda fájához, és összeteszem oket egy fává, hogy eggyé legyenek az én kezemben. És ha e fák, amelyekre írsz, kezedben lesznek szemük láttára: Szólj nékik: Ezt mondja az Úr Isten: Ímé, én fölveszem Izráel fiait a pogányok közül, akik közé mentek, és egybegyujtöm oket mindenfelol, és beviszem oket az o földjükre. És egy néppé teszem oket azon a földön, Izráelnek hegyein, és egyetlenegy király lesz mindnyájuk királya, és nem lesznek többé két néppé, és ezután nem oszolnak többé két királyságra. És többé meg nem fertoztetik magokat bálványaikkal és utálatosságaikkal és minden buneikkel; és megtartom oket minden oly lakóhelyüktol, amelyekben vétkeztek, és megtisztítom oket, és lesznek nékem népem, és én leszek nékik Istenük.

És az én szolgám, Dávid lesz a király orajtok, s egy pásztora lesz mindnyájuknak; és az én törvényeim szerint járnak, s parancsolataimat megorzik és cselekszik. És laknak a földön, melyet adtam az én szolgámnak, Jákóbnak, amelyen laktak a ti atyáitok; és laknak azon ok és fiaik és fiaiknak fiai mindörökké, és az én szolgám, Dávid az o fejedelmük örökké.

És szerzek velük békességnek szövetségét, örökkévaló szövetség lesz ez velük; és elültetem oket és megsokasítom, és helyheztetem az én szenthelyemet közéjük örökké. És lesz az én lakhelyem felettük, és leszek nékik Istenük és ok nékem népem. És megtudják a pogányok, hogy én vagyok az Úr, ki megszentelem Izráelt, mikor szenthelyem közöttük lesz mindörökké.

Imádkozzunk!

Kegyelmes mennyei Édesatyánk, köszönjük, hogy a mai napon is huségesen hordoztál minket. Köszönjük, hogy annyi minden után, ami ma történt, ideérhettünk és ebben a csöndben a te színed elott állhatunk meg. Köszönjük, hogy ebben a forrongó, gyilkos világban békés körülmények között imádhatunk téged.

Valljuk, Urunk boldogan, hogy csakugyan te vagy a mi jótevonk. Köszönjük, hogy a mennybol nekünk orizot küldöttél, a mi Urunk Jézus személyében. Köszönjük, hogy a mi osellenségünktol megmentettél. Köszönjük, hogy te vagy a mi legfobb jóakarónk - ahogy énekeltük is. Legyen ez a csendes óra is most itt a te színed elott ajándék.

Szólíts meg minket a te igéddel. Ez magában már olyan nagy kiváltság, Urunk. Minden, ami az életünkben jó, a te igédnek a gyümölcse. Köszönjük, hogy te beszélo Isten vagy, nem olyan, mint a néma bálványok. Bocsásd meg, hogy oly sokszor megvetettük a te szavadat, vitatkoztunk veled, ellenálltunk akaratodnak, vagy egyszeruen csukva maradt a Bibliánk és nem vágyakozott szívünk a hirdetett ige után.

Köszönjük, hogy most itt lehetünk. Segíts, hogy ne hiába legyünk itt. Jó tudnunk, hogy ismersz minket. Tudod azt is, milyen lelkiállapotban vagyunk most itt, milyen terheket hordozunk, milyen megoldatlanságokkal birkózunk. Szeretnénk becsületesen azt mondani neked: "hiszek, Uram, segíts hitetlenségemnek!"

Hajolj közel hozzánk, s légy a mi jóakarónk. Beszélj velünk az igén keresztül, formálj minket, adj erot terheinkhez, adj szabadulást, feloldozást a buneink alól. Éreztesd velünk a te szeretetedet, kegyelmedet, Jézus érdeméért.

Ámen.

Igehirdetés

Többen panaszkodtak a testvérek közül, hogy nehéz olvasmány Ezékiel próféta könyve. Hetek óta olvassuk ezeket a kemény próféciákat, és valóban több részlete ennek a könyvnek nehezen értheto, vagy bizonyos háttér ismeretek nélkül teljesen érthetetlen marad. Szeretnék most valamit mondani az egész könyvrol, és aztán nézzük meg, mirol szól ez a prófécia, amit most hallottunk.

Ezékiel nevének a jelentése nagyon szép, azt jelenti: Isten megerosít. Isten ezt a prófétát csakugyan arra használta, hogy megerosítse Isten népét nehéz körülmények között a babiloni fogságban. A Biblia tudósai egy ideig vitatkoztak, hogy vajon elkezdte-e már otthon a munkáját, aztán folytatta Babilonban. A szöveg alapos tanulmányozása arra utal, hogy csakugyan Babilonban végezhette egész munkáját. Hogy került oda?

Krisztus elott 597-ben vette körül eloször Nabukodonozor babilóniai király Jeruzsálemet. Akkor azonban még sikerült megmenteni a várost a lerombolástól úgy, hogy megadták magukat. A nép elokeloit azonban már akkor magával hurcolta. Ezékiel elokelo papi családból származott, és így került o ezzel az elso deportálással Babilonba. Le is írja pontosan hova: a Kébár folyó mellé, ami az Eufrátesz alsó folyásának a közelében van. Aztán úgy folytatódott a népnek a tragédiája, hogy az otthon maradottak fellázadtak Babilon ellen. Egyiptommal akartak szövetkezni, noha Jeremiás könyörgött nekik, hogy ne tegyenek ilyen orültséget. Megmentheto még a nép, megmentheto a szent város, de csak akkor, ha nem akarnak Babilon ellen támadni egy másik nagyhatalom, Egyiptom szövetségében. Nem hallgattak rá, mégis a háborús párt kerekedett felül, és ezt a lázadást aztán kegyetlenül leverte Nabukodonozor tíz évvel késobb, és 587-ben a várost a földdel tette egyenlové. A templom kincseit magával vitte, a templom porig égett. Ezt követte a második deportáció, amikor sokkal többeket vitt el magával Babilonba.

Ezeknek a deportáltaknak a prófétája volt Ezékiel ott a fogságban. Eléggé egy tömbben maradt ott az elhurcolt nép, és így az o igehirdetését sokan hallhatták. Pontosan megjelöli Ezékiel, hogy melyik próféciát mikor mondta. Talán feltunt, hogy az ötödik évben, hatodik, hetedik évben… sorban megjelöli, de mihez képest ötödik meg hatodik év? Az elso elhurcoláshoz képest. Tehát a kiinduló dátum 597, az ötödik év, amikor az elso prófécia hangzik 592, az utolsó próféciát 570-ben mondta el. Így szolgálta o ott Istent, és próbálta erosíteni a népet huszonkét éven keresztül.

Mi volt a tartalma mindegyiknek? Abból indult ki, hogy a nép hitehagyottá vált. Elhagyta Istent, és bálványokat imádott. Ezzel maga ellen provokálta az ítéletet. Isten azonban az ítélettel sem megsemmisíteni akarja az o népét, hanem megtisztítani. Vége lesz annak, visszaviszi Isten a fogságból az o népét - ez nagy evangélium volt. Ezt Jeremiás is elore hirdette. És a könyvének a végén csodálatosan szép próféciákat mond arról, hogy milyen lesz az új nép, az új ország, az új város, Jeruzsálem és az új templom. Ezek a jövendölések, ha valaki elfogadta ezt, Istentol való üzenetnek és hittel fogadta, bizony erosítették a népet ott, és nem engedték, hogy kétségbe essék, és arra gondoljon: mindennek vége, mi már itt maradunk és itt pusztulunk el. Valóban az volt a jellemzoje Ezékiel igehirdetésének, hogy Isten megerosít.

A könyve szép világosan tagolódik négy részre: az elso három fejezet az o elhívásáról szól. Ott van a híres látomás mindjárt az elsoben, meg a híres megbízatás a harmadikban, hogy orállóul adtalak téged, és mi a feladatod. A negyediktol a huszonnegyedikig terjedo húsz fejezet Júda népe elleni prófécia: mi volt az oka annak, hogy fogságba kellett menniük, a huszonötödiktol harminckettedikig terjedo fejezetekben a szomszédos ellenséges pogány népek ellen prófétál, és a harmincharmadiktól végig, a negyvennyolcadikig a jövorol szól: milyen szép jövot készített Isten az o népének.

Ez utóbbi fejezetekkel kapcsolatban vitáznak az írásmagyarázók. Nem lényeges, de nem árt, ha tudjuk: nem minden részletük teljesedett be pontosan a fogság utáni idokben, és elso olvasatra úgy tunik, hogy ez nemcsak a fogságból való hazatérést követo közvetlen évtizedekre érvényes, hanem a távolabbi jövore. Izráel távolabbi jövojére, sot talán az Isten népének, az újszövetségi népnek a jövojére is, az ezeréves birodalom idején. Krisztus második eljövetelekor teljesedik be majd némelyik részlete, mert egybecseng olyan újszövetségi próféciákkal, amik közül némelyiket a Jelenések könyvében olvassuk. Úgy gondolom, ezt meghagyhatjuk a Biblia tudós kutatóinak, hogy eldöntsék. A bennük levo üzenet valóban minden szavában erosítés, ha valaki érti, és hittel fogadja.

Szeretnék az egész könyvre meg arra nézve, amit eddig elmondtam, két megállapítást tenni, és utána hajoljunk a felolvasott mai igénk fölé.

Az elso megállapítás: milyen nagy evangélium ez, hogy Isten, mielott még a nép többségét is elhurcolták fogságba, már odaküld egy prófétát, aki azért van ott, hogy erosítse az Isten népét. Szeretném, ha minél gyakrabban rácsodálkoznánk Isten szervezésére, az o idozítéseire, hogy milyen gyöngéd szeretettel hordozza az övéit. Mondhatjuk így: hordoz bennünket, annak ellenére, hogy ilyenek vagyunk, amilyenek. Olyan volt Izráel népe is akkor, amilyen. Mivel provokálták az fátumot - ahogy Zrínyi Miklós írta -, mivel az ítéletet kihívták maguk ellen, annak be kellett következnie. De mielott bekövetkezik, Isten már gondoskodik arról, hogy elviselheto legyen, kibírják. Már idozíti a szabadulást. Csakugyan úgy van: nem próbál feljebb, mint elszenvedhetjük. Sot a próbatétellel együtt a kimenekedést is elkészíti, hogy elszenvedhessük. Ezt Isten népe mindig tudhatja, és egészen másként hordozzuk úgy a próbákat, ha tudjuk, hogy Isten most nem a port veri el rajtam, meg nem azt akarja, hogy összeroskadjam ez alatt, hanem megtisztít, nevel, formál, és a kimenekedés is készen van már.

Sose felejtem el, mert kritikus pillanatban hangzott el ez a mondat, egyszer egy súlyos gyülekezeti gonddal küszködtünk. Kényes, nehéz helyzet állt elo, és törték a fejüket az okosok, hogy vajon mi lenne a megoldás? És ha azt csináljuk, akkor azok hogyan lépnek? Valaki csendesen megszólalt: gyerekek, Istennél már készen van a megoldás. Ebbol mi akkor semmit sem tudtunk, mi lesz majd az O megoldása, de ezután nagy csend állt be, és emlékszem, én is hogyan szégyelltem magam, mert ez eszembe sem jutott. Csak az, hogy gyürkozzünk neki, mert valami megoldást találni kell. De Onála már készen van, mert tudja, hogy most nehéz helyzetben vagyunk. Azt is tudja, hogy nincs ötletünk a megoldásra. Azt is hallhatta, hogy kiáltottunk hozzá tanácsért és segítségért; csak arra nem gondoltunk: az már készen van. Mikor valósul majd meg? Amikor O jónak látja. És mi lesz az? Majd meglátjuk. És most mi a dolgunk? Ne aggodalmaskodjunk, ne egymást vádoljuk, ne bunbakot keressünk, ne essünk kétségbe, hanem ha van akkora hitünk, akkor már elore dicsoítsük ot azért, hogy szép megoldást fog adni. Közben lehet, hogy nyögünk meg nyüszítünk a teher alatt, és szeretnénk, hogy az mielobb megoldást nyerjen, de hitben járni azt jelenti, hogy a láthatókon túl, amik most szorongatnak, egészen bizonyosra veszem a láthatatlanokat. A láthatatlan Istent és az O szeretettel elkészített szabadítását. Ezért írja Jeremiás: "Jó várni, és megadással lenni az Úr szabadításáig." Mi mindig bizonyosak lehetünk abban, hogy O elkészíti azt.

Most, hogy ezeket a fejezeteket egymás után olvastuk, megrendültem ettol az isteni bölcsességtol és szeretettol. Isten igazságos, az ítéletet el kell szenvednie az O népének, mert hosszú idon át semmibe vette az O szavát. Elhallgattatta azt a prófétát akire, ha hallgattak volna, nem kell menniük Babilonba. Minden gonoszságot elkövettek Isten ellen. Az ítélet bekövetkezik, de az ítéletbol O visszahozza majd a maradékot, és ott is gondoskodik róluk. Az O igéje szólni fog. Menjen csak Ezékiel az elso deportációval. Ott ismerjen meg mindent a körülményekrol. Legyen szoros közösségben Istennel, és akkor lesz olyan mondanivalója, amivel Isten az O népét lelkileg erosíti és táplálja.

Mert az igazi nagy ítélet az, amikor Isten elhallgat. Amikor nincs Ezékiel, nincs erosítés, nem szól az ige. Ismerjük Istennek ezt a kemény kijelentését. "Jönnek olyan napok, ezt mondja az Úr Isten, amikor éhséget bocsátok a földre, nem kenyér után való éhséget, sem víz után való szomjúságot, hanem az Úr beszédének hallgatása utánit. És akkor vándorolni fognak tengertol tengerig és északtól fogva napkeletig. Futkosnak, hogy keressék az Úrnak beszédét, de nem találják meg". (Ámós 8,11-12) Ez lesz az igazi ítélet. És Isten segítsen minket, hogy amíg nem hallgat O el, addig legyen elottünk nagy értéke minden szavának. Így kellene minden reggel kezünkbe venni a Bibliát, akár még meg is simogatni. Nem a könyvet, hanem azt a lehetoséget, hogy O még ma is szól hozzám. Így kellene minden áldozatot meghozni azért, hogy hallgassuk az O igéjét, mert mindent, amit bennünk el akar végezni, azt valami módon az O beszédével végzi el. Nagy kegyelem volt az, hogy eloreküldte Ezékielt, és volt ott igehirdeto.

A másik pedig az, amit valaki felháborodottan mondott: milyen véresszájú próféta ez az Ezékiel. Kiosztja a népeket sorban. Beolvas a maga népének, Júdának is, az összes szomszéd is megkapja a magáét, aztán ezek mind sorban elpusztulnak Ezékiel miatt.

Nézzük már meg, valóban errol van itt szó? Ezékiel mérges volt, mondott valami csúnyát, az beteljesedett és emiatt a népek elpusztultak? A Bibliából más derül ki. Ezek a népek, meg ebben az esetben Isten népe, Júda is, sorozatosan vétkeztek az Úr ellen. Istentelenkedni nem lehet következmények nélkül. Annak mindig meglesz a következménye, ez törvény. Nem Isten jön a nagy bottal, hogy megverje az engedetleneket, hanem aki vele szembeszáll, az kihívja maga ellen az igazságos ítéletet. Ezt elore lehet tudni. Nem kell szembeszállni, nem kell bálványokat imádni, és akkor Isten minden helyzetben megvédi az övéit, mert ott maradnak a közelében. De ha elmennek tole messze, és szembefordulnak vele, akkor mi jóra számíthatnának? Vétkeztek az Úr ellen, és ezt követte az ítélet.

Ha nem térnek meg ebbol, akkor elore lehet tudni, milyen súlyos következményekkel jár ez. Isten azért hirdeti meg elore, mi lesz a következménye az engedetlenségnek, hogy megtérhessenek. Olyan szépen kitunik ez Ezékiel elhívásának a történetébol. Ha szót hallasz a számból - mondja neki Isten - intsd meg a népet. Miért? Azért, hogy megtérjenek. Vétkeztek már régóta, de még megtérhetnek. Ha az igét komolyan veszik, megbánják buneiket, abbahagyják, nem jön az ítélet. Ez az igehirdetés célja. Isten mento szeretete szólal meg az ítélet meghirdetésében is. Isten nem úgy hirdetteti meg az ítéletet, hogy alig várja, hogy végrehajtsa. A Jeremiás könyvébol tudjuk, hogy alig várja, hogy ne kelljen végrehajtania. (18,8) Az igazsággal szembesíti az O népét: ha nem tértek meg, az ítéletet el kell szenvednetek. Most még megtérhettek és van bocsánat. O gazdag a kegyelemben és bovölködik a megbocsátásban. Ezért hangzik az ítélet mindig. Ezért fontos, hogy megfeleloen, helyesen hallgassuk azt.

Pál apostolról olvassuk, hogy amikor a római helytartó elott volt, és beszélt Félixnek az igazságról, önmegtartóztatásról és az eljövendo ítéletrol, akkor azért beszélt, hogy ne kelljen Félixnek elszenvednie az eljövendo ítéletet. O azonban abbahagyatja vele itt a prédikációt. Errol nem akar hallani. Azt mondja: majd máskor, ha ráérek. Ilyesmire azonban ritkán szokott ráérni az ember, hogy gyere és beszélj nekem az igazságról és az Isten ítéletérol. Ezért neki is el kellett azt szenvednie.

A mentés a célja annak, amikor Isten az Ezékieleken keresztül ítéletes igehirdetéseket is mondat. Nem szeretik ezt hallgatni az emberek, és ma különösen is nagy tiltakozás van sokakban ez ellen. Csak arról szóljon a prédikáció, hogy Isten szeret minket. De ebben mi más szólal meg, mint az, hogy Isten szeret minket? Annyira szeret, hogy meg akar menteni az ítélettol, de amiben te most Isten nélkül vagy, azt az ítélet követi! Ettol akar megmenteni az Isten, ennyire szeret. Ez a teljes evangélium. Erre mondja Pál, amikor az Efézusi vénektol búcsúzik: én nem vonogattam magamat, hogy hirdessem nektek az Isten teljes akaratát. Így teljes az evangélium.

Az egyik tehát, amit megjegyeztünk, hogy Isten kegyelme olyan nagy, hogy küld igehirdetot, hogy a próba alatt is hallja az igét a nép, mert az jelenti a legtöbbet. Becsüljük meg addig az O igéjét, amíg olvashatjuk és hallgathatjuk. A másik, hogy itt nem Ezékiel dühösködik a saját népe és népének ellenségei ellen, hanem Isten ítéletes üzenetében is az O kegyelme szólal meg, mert meg akar menteni az ítélettol.

* * *

És mirol szól ez a mai különös fejezet? Azt mondja Isten Ezékielnek: vegyél két botot, az egyikre írd rá: Izráel, a másikra azt: Júda, illeszd össze oket, mert így fogom én is összeilleszteni Izráel és Júda népének a maradékát, és eggyé lesznek az én kezemben.

Salamon uralkodása után szakadt ketté az ország: az északi rész volt Izráel, a déli rész Júda. Az északi részt 721-ben vitte fogságba Asszíria, a déli fogságba menetelérol pedig most hallottunk, 587-ben lett ez teljessé.

Az is az emberi bun következménye volt, hogy kettészakadt ez a kicsi nép. Mindig a bun következménye az, ha szembe kerülnek egymással testvérek. Még olyan is volt, hogy elkezdtek volna háborúzni egymás ellen, meg idegenekkel szövetkeztek a másik ellen. Milyen mélyre kerülhet Isten népe, ahelyett, hogy egyek maradtak volna és segítenék egymást!

Sokféle megosztottság pusztít ezen a világon. Elég a házasságokra gondolni, arra, hogy testvérek hogy válnak sokszor ellenségeivé egymásnak. Nemzedékek hogy kerülhetnek szembe egymással, pedig kölcsönösen hogy gazdagíthatnák egymást. Egy ilyen kicsi népen belül is, mint mi vagyunk, milyen, egymással farkasszemet nézo csoportok, érdekközösségek alakulhatnak ki. Különbözo felekezetek még háborút is vívtak egymással; az emberiség is mélyenmélyen megosztott. Elnagyolva szokták mondani: van a gazdag észak és a szegény dél. A szakadék egyre mélyül, egyre messzebb kerülnek egymástól gazdagok és szegények, és egyre inkább egymás ellenségeivé válnak.

A Biblia azt mondja, a mi osellenségünknek, az ördögnek a célja az, hogy egymás ellen fordítsa az embereket, hogy szembeállítson bennünket egymással úgy, ahogy az embert szembeállította Istenével, aki ot a legjobban szerette. Aztán szembe került egymással már az elso házaspár, szembekerülnek a testvérek: Kain agyonüti Ábelt. Szembe került az ember a természeti világgal, és a mai napig hadakozunk a természettel. Egyrészt pusztítjuk eszetlenül, másrészt harcol a természet ellenünk, nonek a gyomok állandóan, nem bírunk velük gyomirtóval sem. Sot azzal még többet ártunk magunknak meg az egésznek. Nem tudunk kilépni ebbol a körforgásból. Még önmagával is tragikusan szembe kerülhet az ember, amikor valami hasadtság lesz úrrá rajta. Ez az ördög munkája.

Ez az egyszeru jelprófécia, mert úgy hívják az ilyet, azt hirdeti, hogy az meg a mi szereto Istenünk munkája, hogy amit az emberi bun kettészakított, azt O újra eggyé teszi. Amit a gonoszságunk, önzésünk, hiúságunk eltört, abból O újra egy egységet formál. Talán ez a leghangsúlyosabb, vagy a legszebb ebben a próféciában: az én kezemben - azt mondja Isten. Gyertek ide egymással szembenállók, acsarkodók, egymástól félok, és az én kezemben eggyé lesz az, ami darabokra tört.

Azt éljük át, hogy minden egész eltörött, Isten kezében pedig a törmelékbol újra egész lehet. O ki tudja venni a gyulöletet, a félelmet, az önzést és az uralkodni vágyást is, meg mindazokat a bunöket a szívünkbol, ami miatt egymással szembekerülünk, és az O kezében újra eggyé válhatunk.

Három megjegyzést szeretnék tenni röviden, és gondolkozzunk rajta otthon.

1. Nem a különbség veszélyes igazán, hanem a szembenállás. Nem attól kell megijednünk, hogy különbözünk egymástól. Isten teremtett ilyennek: nincs két egyforma falevél, nincs két egyforma tojás, nincs két egyforma ember. Még az egypetéju ikrek között is vannak különbségek. Nem ez a baj, így színes a világ. A baj az, ha különbségeink miatt vagy azok ürügyén szembekerülünk egymással. Az, hogy egymást szereto házasfelek sok mindenben különböznek egymástól, direkt jó. Mert amíg szeretik egymást, nagyszeruen kiegészítik egymást. Vagy ami nem feltétlenül ilyen tulajdonság, hogy kiegészíti, elfogadja a másikat olyannak, ha kell, elhordozza szeretetben. De amikor a szeretet meghidegül és szembekerülnek egymással, akkor pontosan ezeket a különbségeket fogalmazzák meg vádként, és ezeket vagdossák egymás fejéhez, akár a válóperes tárgyaláson is.

Az, hogy különbözünk egymástól, nem baj. Ez az Isten gazdagságát mutatja. De sose használjuk fel a különbséget arra, hogy a másik fölé akarunk kerekedni, hogy visszaélünk azzal, amit Istentol értékként kaptunk, hogy egyáltalán szembefordulunk a másikkal.

A Cselekedetek könyvének 15. részében szépen kiderül, hogy az I. században már különféleképpen értelmezték a missziót az apostolok maguk is. Jakab meg volt gyozodve arról, hogy csak az a pogány lehet Jézus tanítványa, aki elobb zsidóvá lesz. Kétlépcsos üdvtana volt. Elobb körül kell metélkedni, Mózes törvényeit megtanulni, betartani, és utána beszéljünk neki Jézusról. Addig nem érti meg. Péter azt mondta: nono, lehet, hogy ez elméletileg így van, de én jártam Kornéliusznál, és ott láttam, hogy egy teljesen pogány egyik pillanatról a másikra Jézus tanítványa lett, még a Szentlelket is kapta ugyanúgy, mint mi zsidók pünkösdkor Jeruzsálemben. Ezen el kell gondolkoznunk. Elgondolkoztak. Akkor jöttek Pálék és azt mondták: testvérek, mi meg csak pogányokat láttunk, hogy egybol keresztyénné lettek. Nem kell azt a másik lépcsot beiktatni, azzal megnehezítenénk az egész pogányságnak a Krisztushoz térését. Nem kellenek ilyen lépcsok Istennek. Higgyék el, hogy a pogány azonnal lehet Jézus értelmes, odaszánt tanítványa.

Na, most mit csináljanak? Éles vita folyt. Olyan ez a tizenötödik fejezet, mint egy jegyzokönyv. A végén megegyeztek abban, hogy milyen jó, hogy különbözo helyekre tett minket a mi Urunk, és ott különféleképpen végezhetjük ugyanazt, vagyis a tanítvánnyá tételt, mert ezt parancsolta meg: Elmenvén tegyetek tanítvánnyá minden népet… Ezt csinálja Jakab Jeruzsálemben, Péter otthon is meg pogányok közt is, Pálék meg csak a pogányok között, mert ot a pogányok apostolává tette Jézus. Nem ok jelentkeztek, hogy ezt akarom csinálni. Van ura a missziónak. Vegyük tudomásul, hogy a misszió ura ilyen sokféleképpen szolgáltat bennünket. Ne mondjuk azt, hogy az enyém a helyes, az meg rosszul csinálja. Ott úgy kell, itt meg így, s közben szakadatlanul figyelünk, hogy a következo lépésnél mit kell tennünk. Ebben teljes egyetértés volt. Ha ez nem történik ott meg, már az indulásnál kudarcot vall a keresztyén misszió. Sokféleképpen, de ugyanannak az Úrnak az irányítása alatt ugyanazt akarjuk tenni, mégpedig azt, amit O parancsolt meg, és nem a magunk ötleteit. Nem kell tehát a különbségektol félni, csak ez a lelkület fontos.

2. Amit szeretnék megjegyezni: Isten egységet akar. Nem egyformaságot, hanem egységet. A magunk különféle lehetoségeivel, adottságaival és körülményei között ugyanolyan szívvel engedelmeskedjünk neki. Erre mondja itt azt, hogy O egy királyt ad ennek a két népnek. Nem az lesz, hogy az egyik nép azt mondja: jó, én nem választok királyt, elfogadom a tiédet, vagy a másik azt mondja emennek. Nem. Egyik sem akart királyt, hanem majd Isten ad neki királyt. Mégpedig kit? O maga lesz a királyuk. Ez, hogy Dávid fog uralkodni rajtuk - Dávid már évszázadok óta halott - azt jelenti: maga az Úr fog uralkodni. A kiegészíto mondat egyértelmuen mutatja is ezt: az én törvényeim szerint járnak, és az én parancsolataimat megtartják. O parancsol mind a kettonek. Nem az egyik meghajol a másik elott, hanem mindnyájan meghajolnak az élo Úr elott.

Ebben nagyon komoly tanítás van a ma sokat hangoztatott úgynevezett ökumenére nézve is, mert az ökumenét a római egyház úgy értelmezi, hogy mindenki hajtson fejet a pápa fosége alatt, és akkor létrejön újra az a szép egység, amelyik megbomlott. A Szentírás alapján mi csak úgy gondolkozhatunk, hogy mindenki fejet hajt Krisztus fosége alatt, és a Krisztusban lesznek egyek a benne hívok.

Kár, amikor egy bibliai mondatnak csak egy részét idézgetjük. Gyakran lehet hallani ezt: mindnyájan egyek legyenek. Ez néhány szó, kiszakítva egy értelmes jézusi mondatból. Az értelmes és teljes mondat így hangzik: "Mindnyájan egyek legyen, amint te énbennem, Atyám, és én tebenned, hogy ok is egyek legyenek mibennünk." Nem az, hogy valahogy egyesüljenek. Egyek legyenek - mibennünk. Ahogy itt is mondja: a két bot eggyé lesz az én kezemben - mondja Isten. Csak O tudja eggyé tenni azt, amit mi darabokra törünk. Ezt nekünk komolyan kell vennünk a magunk személyes életében is.

3. Hogyan lesz eggyé az, amit mi eltörtünk? Mit jelent, hogy Isten kezében lesz eggyé? Pontosan azt, amit az Efézusi levél 2. részében olvasunk. Jézusról mondja ezt: "Mert O a mi békességünk, aki eggyé tette mind a két nemzetséget, és lerontotta a közbevetett válaszfalat, az ellenségeskedést az O testében, a parancsolatoknak tételekben való törvényét eltörölvén, hogy ama kettot egy új emberré teremtse O magában, békességet szerezvén, és hogy megbékéltesse az Istennel mind a kettot egy testben a keresztfa által, megölvén ezen az ellenségeskedést."

Isten az ezékieli igében azt mondja: a ketto eggyé lesz az én kezemben. Ez a szép efézusi levélbol való idézet meg arra utal, hogy Isten keze Jézus. O tette eggyé mind a zsidókat, mind a pogányokat, O törölte el az ellenségeskedést az O kereszthalálával, és megbékéltette az Istennel mind a kettot. Nem egymással békéltette meg oket, hanem mind a kettot Istennel, és ott obenne találkoztak.

Egyebek között ez is súlyos hibája az úgynevezett taizéi mozgalomnak, amelyiknek most nagy reklámot csapnak itt Budapesten és környékén, mert itt lesz december végén a világtalálkozó. A megbékélés az egyik központi gondolata és célkituzése ennek a mozgalomnak. A templomukra is ez van írva: Megbékélés temploma. De mindig arról beszélnek és írnak, hogy egymással békéljünk meg. A Biblia nem ezzel kezdi. Azt mondja: béküljünk meg Istennel, és ott Obenne fogunk egymásra találni. Ez az igazi, az Isten által akart és munkált egység.

Ennek a két botnak a példázata alapján hadd kérdezzem befejezésül, hogy milyenmegosztottság, feszültség, szembenállás, ellenségeskedés van pillanatnyilag bennünk vagy körülöttünk? Isten arra bátorít minket, hogy meg lehet békélni. Eloször Ovele kell: Uram, adj nekem boven megbocsátást, szeretnék oszintén megbocsátani, bocsánatot kérni, keresni a másikat, de nem egyedül, hanem veled akarok megbékélni elobb, és úgy leszünk majd ismét egyek. Csak ne mondjunk le arról, hogy ami eltörött, az eggyé lehet az O kezében.

A másik, hogy ügyeljünk arra, hogy miattunk ne törjön el semmi, ami egy. Itt fontos, hogy miket beszélünk. Hallottad-e, mit mondott rólad? - így szokott kezdodni az az ördög által sugallt gonosz támadás, amivel embereket szembe tudunk állítani egymással akkor is, ha nem akarjuk. Miért kell azt neki hallani, mit mondott róla? Különösen, ha rosszat mondott róla? Azért, hogy te fontos legyél, hogy hoztál egy jó kis pletykát? Akármit halottam róla, az el van temetve bennem, és semmi módon nem vagyok hajlandó embereket szembeállítani egymással. Vagy emberek között a szakadékot mélyíteni. Olykor egyegy szó, vagy egyegy mondat elég ehhez. Vegyük tudomásul, hogy ez mind az ördögtol van.

Isten segítsen minket, hogy sose használhassa eszközül a szánkat az ördög, hanem Isten Szentlelke vezessen minket. A Szentlélek az egység lelke. A Szentlélek igazi egységet munkál. Tudjak olyat mondani, ami megerosíti a szerelmesek szerelmét, a házaspárok huségét, a nemzedékek egymáshoz való ragaszkodását és egymás iránti tiszteletét, népcsoportok és érdekközösségek egymással való szembenállását hatástalanítja vagy enyhíti. Engedjük, hogy a Szentlélek használja a nyelvünket.

Ezékiel ezt az egységet munkálta. Pontosabban Isten ezt munkálta oáltala.

Imádkozzunk!

Kegyelmes Atyánk, köszönjük igédet. Köszönjük, hogy még hallhatjuk, olvashatjuk, cselekedhetjük. Támassz a szívünkben addig éhséget és szomjúságot, amíg azt ki is lehet elégíteni.

Kérjük, adj igét a mi szánkba is. Olyan igét, ami munkálja az egységet, ami erosíti az egységet, ami oszlatja emberekbol a gyanakvást, a félelmet, a rosszhiszemuséget, a gyulölködést, az eloítéleteket. Használj minket, kérünk, a te békességed eszközeiként, és tölts meg úgy a te békességeddel, hogy az kiáradjon rajtunk. Hogy a puszta jelenlétünk békélteto ereju legyen ebben az acsarkodó, gyulölködo világban.

Kérünk, Urunk, segíts rendet teremteni magunk körül is. Ne ápoljunk ellenséges viszonyt. Hadd tudjunk igazán megbékélni teveled, és utána ez a békesség segítsen abban, hogy amennyire lehet, minden emberrel békességben éljünk.