Alapige: Lk 7, 1-10

"Miután befejezte minden beszédét (mármint Jézus), amelyet a nép füle hallatára mondott, bement Kapernaumba. Egy századosnak volt egy szolgája, akit nagyon kedvelt, s aki most beteg volt, és haldoklott. Amint halott Jézusról, elküldte hozzá a szidók véneit, és kérte: jöjjön el, és mentse meg a szolgáját. Amikor odaértek Jézushoz, sürgetve kérték: "Méltó arra, hogy megtedd ezt neki, mert szereti népünket, o építtette a zsinagógát is nekünk." Jézus erre elindult velük. Amikor pedig már nem volt messze a háztól, a százados eléje küldte barátait, és ezt üzente neki: "Uram, ne fáradj, mert nem vagyok méltó arra, hogy a hajlékomba jöjj. De magamat sem tartottam méltónak arra, hogy elmenjek hozzád, hanem csak szólj, és meggyógyul a szolgám. Mert én is hatalom alá rendelt ember vagyok, és nekem is vannak alárendelt katonáim. Ha szólok ennek: Menj el, elmegy; és a másiknak: Jöjj ide, idejön; és ha azt mondom a szolgámnak: Tedd meg ezt, megteszi." Amikor Jézus ezt meghallotta, elcsodálkozott rajta, és hátrafordulva így szólt az ot követo sokasághoz: "Mondom nektek, Izráelben sem találtam ekkora hitet." Mire a küldöttek visszatértek a házba, a szolgát egészségesen találták."

Imádkozzunk!

Urunk, a szívünk állapotát egyedül te látod. Komolyan vesszük-e a te szavadat, vagy nevetünk azon, s azt gondoljuk, jó mulatság. Isten, légy irgalmas nekünk, bunösöknek! Olyan sokszor nem tudjuk, mit mondunk, milyen gondolatok kavarognak bennünk, és milyen cselekedetek lesznek abból.

Köszönjük, hogy megígérted azt, hogy aki tehozzád kiált, aki felemeli az o szavát hozzád, annak te válaszolsz. Bocsásd meg, ha ezt nem hisszük igazán, vagy elhisszük, hogy igaz, amit hallunk, de nem hisszük, hogy igaz a mi életünkre nézve is!

Köszönjük, Istenünk, hogy te pont azért jöttél ma délelott is ide közénk, hozzánk, hogy megérthessük, hogy neked, nálad minden lehetséges, semmi nincs, ami lehetetlen volna. Köszönjük, hogy aki tehozzád kiált, attól semmiképpen nem fordulsz el. Hadd éljük át ennek valóságát ma délelott, kérünk!

Istenünk, köszönjük azt, hogy örvendezhetünk a te színed elott. Köszönjük, hogy hozzád fordulhatunk, megérthetjük a szavadat, és megváltozhat az életünk.

Ámen.

Igehirdetés

Mondhat-e nekünk Isten üzenetet egy régóta ismert, sot jól ismert történeten keresztül, amit sokan, sokszor olvastunk, vagy akár halottunk is? Engedjük-e, kérjük-e és várjuk-e, hogy a töredékes, emberi beszéden keresztül, de mégis Isten szava érkezzék el hozzánk? Isten kész arra, hogy megszólaljon. Vajon mi készek vagyunk-e arra, hogy meghalljuk, amit mondani akar?

Jézus egy igehirdetés sorozatot tartott. Sétáltak a mezokön, s közben prédikált Jézus, tanította oket, s a végén betértek Kapernaum városába, Galilea határvárosába. Ott találkozott a kis csapat ezzel a századossal, aki - ez kiderül a szövegbol - egykor maga is a legénység közé tartozott, s onnan emelték ki tisztnek, ami nagy méltóság volt. Jó kapcsolatban állt a megszállt ország lakosaival. Ez már önmagában figyelemre méltó.

Akik valaha éltek valamilyen katonaság megszállása alatt, azok tudják, hogy sok minden lehetséges, csak az nem, hogy a megszálló, meg a megszállottak között, akiket megszálltak katonai erovel, jó, szeretetteljes kapcsolat alakuljon ki. Vannak errol saját tapasztalataink is.

Ennek a tisztnek volt egy fiatal rabszolgája, aki olyan betegséget kapott, aminek a végére jutva egészen közel került a halálhoz. Érdekes módon ez a pogány százados valamit hallott már errol a vándorló rabbiról, Jézusról, s tudott arról is, hogy nem egyszer gyógyított már meg betegeket, sot halottakat is feltámasztott.

Olyan szépen sorban derül ki ebbol a részbol az, hogy milyen mély volt ennek a századosnak a hite, és mindnyájunknak el kell azon gondolkoznunk majd, ahogy halljuk sorba ezeket a pontokat, hogy mi hogy állunk ezzel a kérdéssel, a hit kérdésével?

Eloször is, amikor megbetegedett ennek a századosnak a szolgája, akkor a megszállt város vezetoitol kér segítséget. Általuk küld Jézushoz. Ez sem volt bevett szokás. Általában annyira gyulölték egymást a megszállottak, akik fölött idegen katonaság volt, legtöbbször azon gondolkodtak, hogy hogy tudnak titokban vagy nyíltan minél több megszálló katonát megölni. A zélóták egy görbe kést hordtak a köntösük alatt, s ha valahol láttak egy római katonát egyedül vagy kettesével akár, s a közelben nem voltak más megszálló katonák, gyorsan leszúrták az illetot. Ilyen volt általában a kapcsolat, a viszony a katonák és civilek között.

Hogy lehet az, hogy ez a százados a megszállott város vezetoit kéri meg arra, hogy Jézushoz forduljanak? Volt ennek valami elozménye. Úgy kezdodött az egész, hogy ez a centurió egy zsinagógát építtetett a város lakosságának. O a megszálló katonatiszt, benyúlt a saját zsebébe - olyan ez, mintha most valaki egy idegen országban megszálló katonatisztként imaházat épít, noha maga nem keresztyén, hanem más valláshoz tartozik, más felekezethez -, de építtet az ott élo csekély számú keresztyén lakosságnak egy szép imaházat saját pénzen. Ez ott, akkor az ókorban sem volt olcsó mulatság, s nem volt jellemzo sem.

De így olvassuk, hogy szerette a szolgáját, aki beteg volt, és szerette Kapernaum lakosait is. Ami megint csak furcsa egy katonatiszttol, akinek nem az a dolga, hogy szeresse azokat, akik fölé rendelték ot. De ez az ember valóban szerette a kapernaumiakat, ezért épített szeretetbol nekik egy zsinagógát, hiszen nem volt zsinagógájuk.

A reménytelennek tuno helyzetben, amibe került a szolgája, a legjobb megoldást választja. Jézushoz fordul. Nem kapkod, nem hivat kuruzslókat, különbözo gyógyítókat, kézrátevoket. Hallotta azt, hogy Jézus tud gyógyítani, van rá képessége, talán nem tudta pontosan, hogy hogyan és miként, de elküldi a város vezetoit ehhez a rabbihoz, és azt mondja neki, a szolga beteg, ha tud valamit tenni, akkor cselekedjék. Úgy orzi meg a megszálló katonatiszti identitását, hogy közben nagyon jó kapcsolatba kerül azokkal, akik a városban laknak.

Úgy indul tehát az egész, hogy valamit ad. Mutatja, bizonyítja a szeretetét, s miután o bizonyítja a szeretetét, mert eloször o ad valamit az embereknek, utána kezdi visszakapni azt a szeretetet, amit adott.

Reménytelen helyzetben tehát nem esett kétségbe, nem fordult magába, hanem elküld Jézushoz, akirol sok mindent hallott már. Ez azt jelenti, hogy felismerte Jézus hatalmát. De nem csak felismerte, hanem elismerte. Rádöbben arra, hogy kicsoda Jézus, el is hiszi, hogy kicsoda Jézus, és elismeri. Senki más nem segíthet ezen a haldokló betegen, csak Jézus. A hit, ami a szívében volt már ekkor, az felszabadította arra, hogy szeressen. S mivel szeretett, ezért tudott a rabszolgájával és a lakossággal is szeretetteljesen cselekedni.

Ez mindig úgy van ám, hogy a szeretet az igazán szabaddá tehet bárkit. Ha valakit szeretek, akkor szabadon engedem. Szabad mellettem. Nem gúzsba akarom kötni, vagy kalitkába zárni. Szeretem annyira, hogy megorizheti mellettem a szabadságát.

Mit tettünk mi eddig azért, hogy akik mellettünk élnek, akik velünk élnek, ezzel az Istentol való szeretettel találkozzanak rajtunk keresztül? Ez az ember nem csak szeretett, hanem a szeretetébol áldozatot is hozott. Mivel szeretett, ezért tett meg olyasmit, amit más nem tett volna meg. Tulajdonképpen arról van szó, hogy az ellenségnek épít imaházat, de mégsem cselekedett bolondul, hanem tette azt, amire a szeretet vezette ot.

Aztán a reménytelen helyzet megoldását a küldöttek által ugyan, de végso soron Jézustól várja. Bízott Jézusba, és ezért teljesen rábízta a választ. Amit cselekedett, az arról beszél, hogy teljes mértékben elhitte, hogy Jézus mindenre képes. Jézus képes arra, hogy egy haldoklót meggyógyítson, egy betegnek visszaadja az egészségét. Jézus bármit megtehet, elég, ha szól. Tudta, hogy az emberi segítség kevés, de Jézusé elég. Nincs olyan helyzet - ezzel ezt ismeri el ez a százados -, amelyben ne lenne elég az, hogyha Jézusnak üzen. Tökéletesen elég mindenre.

Jézus szava ott is elég, ahol minden egyéb tudomány megáll. Még csak azt sem kéri Jézustól: gyere, Uram! Te, mint csodarabbi tedd a kezedet a haldokló fejére, s akkor biztos, meggyógyul. Nem. Elég, elég, hogyha szólsz, ha kimondod azt Jézus, hogy gyógyuljon meg, a betegség kitakarodik a testébol, és visszaáll az egészséges élete. Helyére kerül minden. A felfordult dolgok visszakerülnek az eredeti helyükre. Nincs szükség az o hite szerint Jézus testi jelenlétére. Elég hogyha az O szavával szól, és az meglesz. Nem így volt a teremtés hajnalán is? Isten kimondta, hogy legyen: világosság, állatok, növények, s abban a pillanatban lett. Mert Isten szava mindig teremt. Mint ahogy Jézus szava is teremtett. A haldoklás helyére újra egészséget teremtett. O megteheti. Lehet valaki mosolyog ezen. Azt mondja: igen, persze, vannak ilyen történetek a Bibliában, de hogy ez manapság is muködik, azért ez túlzás. De hányan vagyunk itt most, akik ezt átélték, hogy Jézus szava teremtett. Betegség helyére egészséget. Tönkrement családi életeket helyére tett. Hányszor látom hétrolhétre a sok lelkigondozói beszélgetés során. Kötözött emberekrol leveszi a köteléket. Kitisztul a szemük, és abbamarad a depressziós állapot, mert Jézus Krisztus szólt, s lehulltak a bilincsek, kitisztult a tudat és az elme - hányszor, de hányszor -, visszatért a normális, egészséges kerékvágásba az élet. Végleg tönkrement házasságok rendbe jöttek. Megszabadultak kötözöttek, leteszik a poharat, s többet nem isznak. Elég, ha Jézus szól, s minden lehetséges neki.

A százados hite, a feltétel nélküli bizalomra alapszik. Nem kér semmi mást Jézustól. Neki mondja el a bajt, s teljes mértékben hiszi és tudja, hogy Jézus segíteni fog.

Van egy ilyen mondat is a Bibliában: Nem tehetett Jézus sok csodát egy helyen, az o hitetlenségük miatt. Akkor tehát összefügg az, hogy én mennyire hiszek, egyáltalán hiszek-e Istenben vagy nem? És az, hogy történnek-e csodák az életemben vagy nem? Mennyi minden van, amit nem tudunk megmagyarázni. Nem értjük, az agyunkkal sem bírjuk felfogni. Tudjuk, hogy valami olyan történt, ami a normális emberi gondolkodás szerint nem normális, de mégis megtörtént, javunkra. Mi lehet e mögött?

Akik hívo keresztyének, azok tudják, hogy a mindenható Isten cselekszik. Mivel nekik személyes közösségük van az Istennel, ok pontosan tudják, hogy ki a feladó. Más valaki azt mondja, hogy mákom volt. Mázlim volt, megúsztam, így jött ki a dolog, meg a véletlen. Aki szereti Istent, aki vele jár és vele él, az tudja, hogy az Isten keze áll a teremtések és a gyógyítások mögött. Nem olyan rövid az Isten karja, hogy ne tudna megszabadítani minket.

Csupán emberi lehetoségekkel gondolunk, kihagyva Jézust, vagy szeretjük annyira Jézus Krisztust, és hiszünk benne már annyira, hogy elhisszük, hogy neki minden lehetséges?

Amikor még teológus voltam, szükségem volt egy magnóra, és a mai napig úgy elottem van, hogy elhatároztam, hogy ezt csak Jézusnak mondom el, és elmondtam. Úr Jézus, ha neked kedves, valamit tegyél kérlek, hogy az énektanulásom könnyebbé váljék. S úgy emlékszem rá, hogy három vagy négy nap múlva ott volt az akkor viszonylag elfogadható minoségu magnónak az ára a postaládámban egy borítékban. Nyílván nem egy angyal repült oda, szárnya alatt a borítékkal. Valakit Isten küldött, aki megtette azt a küldetést, elvégezte, hogy bedobta a nekem szánt összeget. De Jézus volt, aki küldte a pénzt is, meg az illetot is. Mai napig nem tudom, hogy ki küldte, meg ki hozta, nem ez a lényeg, hanem az, hogy elég volt az, hogy én elmondjam Jézusnak. Azóta is hányszor tapasztaltam, meg tapasztaltuk családilag is. Elég volt neki elmondani. O nem süket. Ma is hall. Ugyanúgy, ahogy a százados üzenetét megkapta. Ott emberek vitték, de ma az imádságot jelenti ez. Elmondom Jézusnak.

Merjük-e úgy megosztani a szívünk kérdéseit, ahogy ez a százados pogány lététre megosztja a zsidó vezetokkel, hogy tegyétek már meg azt a szívességet, hogy elmentek és szóltok Jézusnak. Ez ma azt jelenti, hogy a gyülekezeten belül, vagy valakivel megosztom a nehézségemet. Gyere, imádkozzunk együtt, vigyük együtt Isten elé, s aztán dicsoítsük együtt Ot, amikor meghallgatja, amit kértünk.

A harmadik, ami kiderül errol az emberrol, az az, hogy o magát méltatlannak tartja arra, hogy Jézus segítsen neki. Példamutató ez az alázat, és szinte azonnal beérik a gyümölcse is. Tapasztalja azt, hogy elég szólni Jézusnak, és Jézus cselekvo Isten ott, akkor, és itt, ma, most is.

Érdekes, hogy o magáról azt mondja, hogy méltatlan vagyok, Úr Jézus, hogy segíts, a vezetok meg azt mondják, a város vezetoi, de méltó. Zsinagógát is épített nekünk o, a pogány. Mi nem tudtunk annyit összeadni, hogy felépüljön. O, a pogány százados a zsebébe nyúlt, és építtetett egy zsinagógát. A szíve tele van Isten iránti szeretettel. Méltó rá Jézus, hogy megtedd. Könyörületesség, alázatosság és szerénység. Micsoda hiánycikk ez sokszor a hívo keresztyének között is? Könyörületesség, alázat és szerénység.

Hányszor elofordul még az imádság közben is dicsekszik valaki. Csak azért mondja el azt, amit elmond az imádságban, hogy mindenki hallja, hogy mennyi jót tett. Még ezzel is vissza lehet élni.

A századosnak elég volt tehát Jézus szava, mert o alázatos ember volt. Az alázat az a lelkiállapot, amiben az ember saját értékét kelloen és pontosan mérlegelve - sokan eddig se jutnak el - nem becsüli többre magát másokkal szemben, s azt másoktól sem várja el. Esetleges kiváló tulajdonságait nem emlegeti szüntelen. Nem hasonlítgatja a másikhoz magát, hanem szerényen és meghajolva, visszavonul akár saját igényeinek az érvényesülésérol is kész lemondani. Ez az alázat. Lemondani más javára valamirol, ami akár nekem jár, de nem veszem igénybe, mert lemondtam más javára.

Végso soron a gyereknevelés is szüntelen lemondásból áll. Nem? Ha valaki még mindig nem tudja, hogy a házasság szüntelen lemondásból áll, akkor biztos hogy el fog tévedni. Hány fiatal így indul neki? Elvárom, hogy szeressen. Nagy baj lesz belole, mert a másik is elvárja. S ha mind a ketten elvárják, ugyan ki fog adni? Nem úgy kezdodik, hogy adok? És aztán adok, és aztán megint adok, és megint adok, s egy ido múlva esetleg valamit kapok vissza. De ha nem kapok, akkor is adok, mert szeretem. Minden emberi kapcsolatnak ez az alapja. Elkezdek szeretetet adni. Alázatosan, nem várva a viszonzást sem akár.

Ebbol a történetbol kiderül az is, hogy az a méltó az Isten kegyelmére, aki méltatlannak tartja magát. Nem így van az úrvacsoránál is? Az veszi méltó módon az úrvacsorát, a bocsánat jegyeit, aki azt látja, hogy méltatlan a bocsánatra. Annyi a bune, és olyan sötét indulatok vannak a szívében Isten nélkül, hogy csak a kárhozat és a halál az, amit kaphat. Méltatlannak látja magát, s így is van. Isten meg azt mondja: mivel így látod saját magad, helyesen ítéled meg magad, ezért méltó vagy a bocsánatra és a kegyelemre.

Ez a százados tudta a helyét. Se följebb nem akart kerülni, se lejjebb. Pontosan bemérte Isten segítségével, hogy hol a helye. Uram, nem kell, hogy bejöjj, elég, ha szólsz. Én se megyek oda, nem vagyok méltó. Csak mondd ki, ha ez a te akaratod, hogy meggyógyuljon a szolgám, ez elég. Én is hatalom alá vetett ember vagyok, azt mondom egy beosztottamnak, hogy gyere ide, oda fog jönni. Miért? Mert o is hatalom alatt van. Te azt mondod a betegséget okozó bajnak: menj ki belole, vagy azt mondod a betegségnek: takarodj, ki fog menni, mert te erosebb vagy, mint a betegség. Ilyen egyszeru. Jézus tényleg erosebb a betegségnél is meg a halálnál is. Mind a ketto a hatalmában van.

Ez a százados azt tette, ami a dolga volt. Mi volt a dolga? Az o dolga az volt, hogy bízzon Jézusban. Ezt maradéktalanul megteszi. Meg is lett az eredménye.

A negyedik, ami kiderül róla, hogy Jézus szerint hívobb volt, mint a hívok. Jézus elismeroen azt mondja, hogy Izráelben sem találtam ekkora hitet. Olyan hitet, amely ebbol a bizalomból, ilyen cselekedetek származtak volna. Olyan cselekedetek, amelybol ilyen bizalom származott volna. Azt mondja Jézus, hogy bejártam Izráelt, és nem találtam ekkora hitet, csak egy másik pogány asszonynál, aki elismeri, amikor azt mondja Jézus, hogy a kutyák nem méltók arra, hogy kapják a fiak kenyerét. S az a pogány asszony, a másik pogány azt mondja: Uram, kutya vagyok, de a kutya is eszik a lehullott morzsákból. Erre Jézus csodálkozott, hogy mekkora hite van, és teljesül, amit kért. Meggyógyul a beteg, a megszállott gyermeke. Itt meggyógyul a százados szolgája. Mert beismerték és elismerték mind a ketten, hogy rászorulnak az Isten kegyelmére, szeretetére. Jézus szemében felülmúlja ennek a századosnak a hite a kapernaumbeliek hitét.

Amikor a velünk itt lévokkel találkoznak mások munkahelyen, családban, ahol intézzük az ügyeinket, ahogy beszélünk és cselekszünk, ahogy viselkedünk, ez Isten felé irányítja az embereket? Mert a százados hite az igen. Azon még Jézus is csodálkozott.

Az ötödik, ez a százados nem volt személyválogató. Nem volt benne eloítélet. Ez nagyon ritka tulajdonság. Nem gyulölte a megszállt népet, és nem nézte le a rabszolgáját. Nem úgy gondolta, hogy semmi nem történik, ha most meghal a rabszolgám. Kipipáljuk, hogy fogyóeszköz, mert úgy kezelték. Meghalt, veszünk a piacon egy másik rabszolgát. Mi a probléma? Beszélo szerszám. Véget ért, nem használhatom tovább semmire, mert meghalt, veszünk helyette egy másikat. Olcsó volt az emberélet. Benne szeretet volt és nem eloítélet, és nem személyválogatás. Szerette azokat, akik közé küldték. Nem o tehetett róla. És szerette a rabszolgáját, és nem beszélo szerszámnak tekintette.

Ez a szeretet tette eloítéletmentessé. Ez a százados nem húzott kerítéseket maga köré. Aki szeret engem, az a kerítésemen belül van. Egyébként kívül vannak a többiek. Ez az én brancsom, ahogy szokták mondani: mi kutyánk kölyke, hát világos, hogy neki segítek, mert a mi kutyánk kölyke. Hozzánk tartozik, benne van a csapatban. Aki ezen kívül van, az meg oldja meg a problémáját. Hányan gondolkodnak így. Ránéznek valakire, a ruhájára, az arcára, az anyagi helyzetére, elhúzzák a szájukat. Mennyi eloítélet, mennyi ítélkezés van a szívünkben? Hány kerítés van, s azon belül és kívül emberek és embercsoportok.

Ha Jézus személyválogató lett volna, el sem jön a földre. Ha most látja a mi cselekedeteinket, márpedig látja, nem lenne jogos a személyválogatás és az ítélkezés? Nem vesznénk el mindnyájan a mi szennyes ügyeink meg dolgaink miatt? A sötét anyagi ügyek, meg a sötét szerelmi ügyek, meg a sötét családi ügyek. Nem az ítéletet érdemelnénk? Jézus nem személyválogató. Ha lenézett volna, és azt mondta volna ott a mennyben az Atyánál: Ezekért menjek le? Nézd meg Atyám, most is mit csinálnak! De nem így állt hozzá, hanem szerette az embert. Azt mondja, hogy úgy szerette ezt a világot, hogy önmagát odaadta értünk és helyettünk, hogy megmentsen minket az ítélettol és a kárhozattól.

Milyen kerítéseid vannak, és kik vannak azon belül, s kik soha nem kerülhetnek belülre, eleve? Tuti, ahogy mondta nem régen valaki. Nem jöhet hozzám közel, mert sosem fogom magamhoz közel engedni. Kerítésen kívül. Vesszen el ott.

A százados szolgája, és ez a hatodik, ami kiderül ebbol a történetbol, hogy aki hisz, az nem szégyenül meg. A százados szolgája Jézus szava nyomán meggyógyult. Amikor a küldöttek visszatértek, egészségesen találták ezt a fiatalembert.

Jézus gyógyító ereje kiáradhatott a hit, a bizalom és az imádság által. Vagyis Jézusnak van hatalma a betegség és a halál fölött. Ez ma is így van. Hány betegért imádkoznak, és meggyógyul. Azt nem értjük és nem tudjuk, vannak betegek, akikért könyörögnek, és meghalnak; és vannak betegek, akik az imádság után meggyógyulnak. Miért dönt így vagy úgy az Isten, ezt nem tudjuk. Ez egyedül Isten titka. Sehol nem ígéri azt a Szentírásban, hogy a hívok minden imádságát meghallgatja. Azt ígérte meg, ha valamit az O akarata szerint kérünk, azt megadja azoknak, akik hozzá fordulnak.

Kérhetünk azonban másokért. Végezzük-e ezt a közbenjáró szolgálatot? A másokért való könyörgés szolgálatát? Akik nem látják még, hogy Isten létezik, akik nem hiszik, akik mosolyognak mindazon, akár, ami itt, most elhangzik. Milyen fura, hogy ennyi ember ül a templomban, s hallgatnak valakit. S azt mondják, hogy ezen keresztül Isten megszólalhat. S mosolyognak. Hányszor találkozom ezzel. O értük is lehet imádkozni.

Ahogy egyszer azok, akik most hívok, hitetlenek voltak. Megérintette oket, megérintett minket, sokunkat Isten szava, s úgy váltunk Krisztust követokké mi magunk is. Én magam is életemben eloször úgy voltam egyszer itt. Mosolyogtam az egészen. Ennyi ember. Miért vannak itt, mit csinálnak? Nevetséges az egész. Azután megszólított Isten, megértettem világosan, hogy hova kerülök az Isten nélkül, s mi lesz a sorsom, ha vele járok. Isten kegyelmébol lettem, aki lettem. De úgy indultam, hogy nem hittem az egészbol semmit sem.

Aki hiszi, hogy Jézus Krisztus meghalt érte is a golgotai kereszten, annál tényleg minden megváltozik. Az nem csak ezt fogja hinni, hanem azt is, hogy elég, ha Jézus szól. Amikor Jézus gyógyít, ma is teremt. A betegség helyére egészséget teremt. A tönkrement házasságot nem megjavítja, hanem újjáteremti. Új szívet ad a hitetlen szív helyére. Elveszi a koszívet, és ad hívo szívet. S egészen másképpen fog gondolkodni, bízni és hinni ez az ember.

Aki ilyen alázatos módon hisz Jézusban, az meglátja az Isten dicsoségét, ahogy meglátta a százados. Egészséges lett az, aki pár perccel korábban még beteg volt.

Befejezésül még egy mondatot. Olyan furcsa ez a helycsere, ami itt történik, nem? Azt látjuk, hogy a hivatalosok kikerülnek Jézus eroterébol, az erotérbol, ez a pogány százados meg bekerül. A hivatalosok, akiknek annyit beszélt Jézus az Isten országáról, nem hitték. Ez a pogány százados, aki nem is tartozott Izráel népéhez, aki kívül volt azon, sot gyulölt ellenség volt, az meg bekerül Isten eroterébe.

Ilyen egyszeruen dönt Isten. Akinek a szíve kész, az rátalál Isten kegyelmére. Forduljunk Jézushoz, bízzunk benne talán eloször vagy újra! Adjuk kezébe életünk irányítását! Mondjuk el arról, akiért könyörgünk, hogy mi a baj, vagy milyen örömmel örülünk most éppen, s meglátjuk Isten dicsoségét. A mi imádságunk is lehet ez a mondat: Uram, csak szólj egy szót, és minden mássá lesz.

Imádkozzunk!

Köszönjük, Istenünk a biztatást, hogy kiálthatunk hozzád, és te Jézusért, egyszülött Fiad áldozatáért meghallgatsz minket. Köszönjük, hogy bármit elmondhatunk neked, bárkit eléd vihetünk, bárkiért közbenjárhatunk nálad, s a te döntésedre bízhatjuk az életét.

Köszönjük azt Urunk, hogy saját magunkat is eléd vihetjük. Elmondhatjuk örömeinket neked, megoszthatjuk veled bánatunkat, toled kérhetünk segítséget, neked sírhatjuk el nyomorúságunkat, reménytelen helyzetünket, benned bízhatunk, és megláthatjuk majd a te megoldásodat.

Köszönjük, Urunk, hogy amit te teszel, az mindig jó. Számunkra a legjobb. Áldunk és dicsoítünk ezért. Így cselekedj velünk most is, ma is akaratod, belátásod, szereteted és bölcsességed szerint!

Köszönjük, Jézus, hogy önmagadért, áldozatodért meghallgatsz minket.