Alapige: Neh 5,14-16

Attól a naptól fogva, hogy Artaxerxes király Júda országának a hegytartójává nevezett ki, uralkodása huszadik évétol a harminckettedik évig, azaz tizenkét éven át, nem ettük a helytartónak járó kenyeret, sem én, sem rokonaim. A korábbi helytartók viszont, akik elottem voltak, megterhelték a népet, mert kenyérért és borért több mint negyven ezüst sekelt szedtek be tolük, és legényeik is hatalmaskodtak a népen. De én nem tettem így, mert istenfélo vagyok. Ennek a várfalnak az építésénél magam is dolgoztam, mezot nem szereztem, és a legényeim mind részt vettek a közös munkában.

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, néha még ide is zaklatottan érkezünk. Alázatosan kérünk, ajándékozz meg minket azzal a csenddel, amiben érvényesülhet a te halk és szelíd szavad. Ajándékozz meg minket olyan komoly, szent várakozással, amiben semmi más nem fontos, csak az, hogy te mit akarsz velünk.

Köszönjük, hogy valóban így van, ahogy énekeltük: a te kegyelmességed megmarad mindörökre. Köszönjük, hogy örökkévaló szeretettel szerettél minket is, ezért terjesztetted ki reánk a te irgalmasságodat. Ennek a bizonysága számunkra az is, hogy itt lehetünk ebben a csöndben a te színed elott.

Köszönjük, Atyánk, hogy békében és szabadságban élhetünk. Köszönjük, hogy adtál olyanokat, akik nemes, jó ügyekért az életüket is készek voltak feláldozni. Köszönjük neked ma reggel legfoképpen újra a te szent önmagad feláldozását, megváltó urunk, Jézus Krisztus, aki szerettél minket, és önmagadat adtad érettünk. Engedd, hogy ennek az áldozatodnak az értelmét egyre mélyebben értsük, és egészen személyesen higgyük.

Kérünk, ajándékozz meg minket most olyan igével, ami a te szádból származik, és ami éppen ezért nem tér hozzád üresen, hanem megcselekszi, amit akar. Nekünk pedig adj figyelo szívet, hogy az igének ne csak hallgatói, hanem megtartói legyünk.

Ámen.

Igehirdetés

Az elmúlt héten a Nehémiás könyvét kellett tanulmányoznom egy feladat folytán, és ez a részlet különösen is megkapott. Túlzás nélkül mondhatom: nem tudtam szabadulni attól a gondolattól, amit itt Nehémiás egyszeruen és élesen megfogalmaz. Egész röviden hadd mondjam el, milyen körülmények között hangzott el ez a néhány mondat, és utána próbáljuk majd megérteni, hogy személyesen nekünk ma miért idoszeru Nehémiás magatartása, miért lehet példa számunka az o szemlélete és magatartása.

Nehémiás magas rangú állami tisztviselo volt a perzsa királyi udvarban. O már a babiloni fogságban született és ott nott fel. Amikor a médperzsa birodalom megdöntötte Babilont, akkor egyre magasabbra emelkedett a ranglétrán megbízhatósága, rátermettsége miatt. Végül is a királynak afféle személyi titkára lett. Amikor azonban meghallotta, hogy a hazatért zsidó nép milyen nagy nyomorúságban van otthon, összeszorult a szíve és szabadságot kért, hogy o is hazamenjen néhány évre és vezesse Jeruzsálem falainak a felépítését. Épült is a fal szépen, és o nem vette észre, hogy eközben valami miatt mérhetetlen keseruség halmozódik fel igen sok ember szívében. Annyira az építésre koncentrált, hogy ez elkerülte a figyelmét.

Mi volt az oka ennek a keseruségnek? Az, hogy a fogság miatt évekig nem muvelték otthon a földeket. Amikor az elso csoport hazaérkezett, szinte a szuzföldet kellett feltörniük és a bozótot irtaniuk, mielott magvetésre kerülhetett a sor. Soványak voltak a földek. Szerényen, majdnem éhezve tengodött az a csoport otthon, amelyik hazament. Amikor megérkezett Nehémiás a maga csapatával, még több éhes száj lett, és fokozódott a nyomorúság.

Megjelentek a nyomorúság vámszedoi, mert voltak, akiknek volt pénzük, és mivel a szegények rászorultak, hogy kölcsönkérjenek, kölcsönadtak, de uzsorakamatra. Mivel a szegények egyre szegényebbek lettek, nem tudtak törleszteni, ezért lefoglalták a földjeiket, kertjeiket. Sot egy ido után zálogba lefoglalták a gyermekeiket. Mivel semmi remény nem volt arra, hogy a helyzet rendezodik, sot egyre távolodott egymástól az a vékony meggazdagodó réteg és az egyre nagyobb létszámú elszegényedett csoport, ezért a keseruség nagy volt a szívekben. Mivel a fal építése fontos közös ügy volt, ez a felszínen összefogta a népet és mindenki ment dolgozni, de közben a fogak összeszorultak, csikorogtak, és egyik a másikról csúnya dolgokat gondolt.

Amikor ezt meghallotta Nehémiás haragra gerjedt. Hogy lehet ilyet tenni? Ebben a helyzetben képes testvér a testvért rabszolgának megvenni? Képes a szegényt még szegényebbé tenni? Képes munka nélkül pénzhez jutni, miközben itt most egymást kellene segíteni és minden egyéni érdekrol lemondani a közös cél és közös jövo érdekében? Rettenetesen elkeseredett, sot haragra gerjedt, de nem maradt meg a haragnál, hanem - ahogy mondja -: gondolkozni kezdtem és magamba szálltam.

Ezek után összehív egy nagy népgyulést, és ott nyíltan elmondja ezt a problémát. Kiad egy jelszót: engedjük el a kamatokat mindenestül. Az elzálogosított ingatlanokat még ma - mondja - adjátok vissza, arról nem is beszélve, hogy a rabszolgaként dolgoztatott gyerekeket is vissza kell adni a szüloknek, hiszen testvéreitek gyerekeit használtátok így. Sot, amit kölcsön adtatok, azt se kérjétek vissza mindet. Jelképesen egy százalékot ne kérjünk vissza, ez legyen egy kis vigasztaló gyógyír a szegényeknek, akik kénytelenek voltak kölcsönkérni.

Mit válaszolnak erre? Csodálatos az, ahogy a nép itt viselkedett. Egy emberként azt mondták: Visszaadjuk, nem követelünk tolük semmit. A biztonság okáért Nehémiás meg is eskette oket, és ellenorizte, hogy még aznap rendezodjenek a birtokviszonyok, és mindenki visszakapja a kis kertecskéjét.

Ilyen csodát csak Isten tud tenni: Ilyen lelkületu emberek, akik ilyesmire képesek, ilyen nagyvonalúvá váljanak, és egységesen az egész nép engedjen egy ilyen kérésnek, felhívásnak, hogy engedjük el.

Most azonban nem errol szeretnék beszélni, ez külön téma, hogy Isten milyen csodálatosan tud munkálkodni emberszívekben, és el lehet jutni oda, hogy ilyen határozatok szülessenek. Most Nehémiás magatartását szeretném példaként felragyogtatni, mert ez után a nagy döntés és eskütétel után mondta ezt a néhány mondatot. Egyébként soha nem dicsekedett és nem emlegette a maga tetteit. Szinte titokban élte a maga hívo életét, de annak gyümölcseit az egész nép szedhette és élvezte. Itt azonban kénytelen elorukkolni ezzel: nézzétek, engem ide helytartónak küldött a király, a helytartónak pedig sok minden jár. Én nem éltem a jogaimmal. A korábbi helytartók, akik elottem voltak, megterhelték a népet, negyven ezüst sekel értéku (nagyon nagy összeg) élelmiszert szedtek be tolük. A legényeik is hatalmaskodtak rajtuk, de én nem tettem így, mert istenfélo vagyok. Sot veletek együtt építettem a falat, és a legényeim is részt vettek a közös munkában.

Hogyan viselkedik ez az ember itt? Eloször is azonnal reagál arra, hogy a szép felszín alatt súlyos bunök vannak. Ezt nem szabad szó nélkül hagyni. Épül a fal, dolgozunk. Látszólag szép egységes a nép, mindenki részt vesz a közös munkában, és közben gyilkolják, tönkreteszik egymást. No a keseruség. Két részre szakadt ez a kicsi csapat is, és ki tudja, hányfelé fog még darabolódni közönséges bunök miatt. Mohóság, önzés, szeretetlenség, pénzsóvárság és egyéb bunök miatt. Nem szabad a rejtett bunöket rejtve hagyni, azt felszínre kell hozni. A lappangó tisztátalanság megfertozi a legszentebb munkát is. Egy szép istenes munkában veszünk részt közösen, és közben nem vagyunk egyek: megosztottak vagyunk, szemben állunk egymással. Ez veszélyes állapot. Nehémiás ezt érzékelte és azonnal orvosolta. Inkább álljon a munka egykét napig, de eloször ezt hozzuk rendbe, mert nem lesz áldás a munkán.

Jellemez-e minket ez a fajta érzékenység? Egyáltalán, az a készség, hogy észrevegyem a bunt, és azt bunnek nevezzem? Akkor is, ha az az én bunöm, annál inkább. A lappangó, a rejtett bunöket is, mert azoknak nyilvánvaló következményeik lesznek.

Ó, de sokszor van ez így, hogy a felszín olyan szép. Valóban nem is látszik semmi, de mögötte… Jézus ilyen kemény szavakat használ, mikor a farizeusoknak mondja: mögötte rothadás és buz van.

Felvonul ide a násznép a szép esküvore. A lefátyolozott menyasszonyról ünnepélyesen felemelik a fátylat, és csak néhányan tudjuk, hogy már évek óta együtt élnek. Nem is ez az elso fiú, akivel… Már túl van néhány abortuszon, és itt eljátsszuk a szép esküvot, mintha jönne a szuz leány, a szuz fiú, akik szeretik egymást és csak egymást. Olyan szép a felszín, a gyanútlan járókelo még gyönyörködhet is benne, és az alján mocsok van, bevallatlan bun, tisztátalanság. Azt hisszük, hogy annak nem lesz következménye. Pedig a következményekkel elore lehet számolni.

Beszélget a kedves társaság, okos, tudományos dolgokról van szó. Mindenki a legudvariasabb mosolyát akasztotta fáradt arcára, és közben mindenkinek megvan a véleménye a többirol, és az még csak a legszelídebb és legszalonképesebb gondolat, hogy pukkadj meg, te felfújt hólyag! Közben nagy elismeréssel adózik az o magasröptu gondolatainak. Mindezt észre sem vesszük, és nem utáljuk meg magunkat emiatt. Nem utáljuk meg a bunt, ami ott lappang a felszín alatt, hiszen a felszín olyan szép, és látszólag zavartalanul történik minden.

Folyik a tárgyalás korrekt módon - ahogy ezt ma mondani szokták minden becstelenségre is -, s közben már elore rég megegyeztek. Már megkötötték a boltot, már mindenki zsebre tette a magáét, s úgy teszünk, mintha itt dolnének el a dolgok. Mindezt természetesnek tartja mindenki. Ilyen az élet… Nem lehet másként. Ez azonban megfertozi a közéletet, szétrágja az emberek idegrendszerét. Azért lesz egyre alacsonyabb az átlagos életkor. Azért temetjük az ötven év körüli férfiakat egymás után. Nem gondoljuk, hogy közvetlen összefüggés van a megturt bun, a megszokott aljasság és az élet megrövidülése, megszegényedése, tönkretétele között.

Látszólag mintacsalád, még templomba is jár, a gyerekeik is jönnek, s közben otthon némelyikük - vagy talán mindenki - egyedül érzi magát, de ezt már meg is szokták. Le is mondtak arról, hogy ezen változtatni lehessen. Régi sérelmeket hordoz mindenki, amiket soha nem beszéltek meg, soha nem bocsátottak meg, és nem tisztáztak. Ott van a keseruség a szívekben, mint Nehémiás embereinek.

Vagy akár egy gyülekezetben is. Szép illedelmesen ülünk együtt, hallgatjuk az igét, és csak Isten tudja, hogy mik azok a bunök, amiket ugyanúgy folytatunk, amikor innen kimentünk, mint ahogy eddig cselekedtük. Változni nem akar az ember. Nem azért jött ide, hogy más emberré váljék. Még csak az hiányzik, hogy valamit abba kellene hagyni, vagy valamit végre elkezdeni, amit Isten parancsol! De voltunk templomban.

És így tovább. Lehetne sorolni. Isten nagy ajándéka, ha valakinek adja ezt az érzékenységet, hogy ha bunszagot érez, abban a pillanatban felszisszen, letesz a kezébol mindent, és azt akarja kitisztítani a maga életébol, mert annak elobbutóbb mindig szörnyu következményei vannak, és nem lesz áldás a fal felépítésén. Ha Nehémiás tudomásul veszi, hogy ez így van, ebben a helyzetben másképp nem lehet, maradjon a keseruség, az ellenségeskedés egy kicsi nép tagjai között - ez rettenetes lett volna. Ez szörnyubb, mint az, hogy Nabukodonozor lerombolta a falakat. A falat újra lehet építeni, de ha ez a lappangó bun megmarad, és nem jön felszínre, annak hosszú távon következményei lesznek.

Ezért hívja össze a gyulést, és ezért számít arra, hogy Isten cselekszik. Isten valóban hatalmasan cselekszik, mert az emberek szívébe bunbánatot ad. Kiki a maga bunét vallja meg, és nem a másikét sorolja, és sikerül orvosolni ezt a veszedelmet, amibol a késobbiekben tragédia lehetett volna.

Ennek kapcsán egy apró emberi tulajdonságot szeretnék most nagyító alá tenni. Mégpedig azt, hogy Nehémiás nem élt a jogaival. Azt mondja: De én nem tettem úgy, mint mindenki más. Az Isten iránti feltétlen engedelmesség és a népe iránti nagynagy szeretet jegyében nem élt azokkal a jogokkal, amikkel egészen természetes módon élhetett volna.

Ot oda a király helytartói kinevezéssel küldte. O ott a király képviseloje volt, tehát neki ott kiskirályként kellett volna élnie. Papírjai is voltak errol: felhatalmazás, parancs… Az adó egy része Nehémiásnak járt, azt neki be kellett volna szedetnie a néptol. A legényei az adószedok is voltak. Neki, az egész családjának és az udvartartásának ingyen kellett volna ott élnie. De én mindezzel nem éltem… Képtelenségnek tartotta, hogy ebben a helyzetben, amikor valakinek nincs meg a napi betevo falatja, akkor szedesse be azt, amit megeszik. Fordítva: amíg segíteni tudok, segítek. Egyáltalán nem szedünk adót a magunk számára. A királynak járó adót beszedette és elküldte, mert fontos a békesség, meg fontos, hogy a fal felépülhessen. De a maga számára eszébe sem jutott. Az elodei mind így csinálták. Felsorolja itt, hogy mimindent szedettek be, és ez rendjén való dolog volt. Na de azok nem voltak Isten gyermekei…

De én nem tettem így. Magasabb szinten gondolkozik. Ot más normák igazítják. Nem, hogy hogyan szokás, meg a király mit rendelt el. Meg mit tartanak természetesnek. Ennél sokkal magasabb az: mi kedves Istennek.

Ilyen egyszeru szempontok vezették ot, mint ahogy a versben olvasható: de én nem követeltem a helytartónak járó kenyeret, mert nehéz munkát kellett végeznie a népnek. Ez az én népem, és hiába vagyok itt helytartó, én is egy tagja vagyok a népnek. Nekem fáj az, ami nekik fáj. Ha nekik hiányuk van, akkor én is lemondok bármirol, hogy a hiányuk kisebb legyen. Ez egészen magától értetodo annak, aki Isten közelében él. Az Isten iránti engedelmesség és a népe iránti szeretet jegyében bármirol, magától értetodon lemond.

Egészen újszövetségi magaslatokon jár itt az az ószövetségi történet. Mi tudunk valakirol, akirol azt írta az Írás, hogy nem tekintette zsákmánynak, hogy az Istennel egyenlo, hanem megüresítette magát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett. Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. O sem élt a jogaival. Nemhogy nem élt vissza soha a jogaival, de nem is élt azokkal, ha az úgy volt jó a küldetése teljesítése érdekében. Neki a küldetése és a küldoje mindennél fontosabb volt. Jézus Krisztus is erre adott nekünk példát. Adott esetben az jelenti az engedelmességet és a mások iránti szeretetet, hogy nem élek a jogaimmal. Ez nem panaszos, ezzel nem dicsekszem, emiatt nem kesergek. Ez magától értetodik, ez vele jár, hogy a küldetésemet tudjam teljesíteni.

Nem szereztem magamnak mezot - azt mondja -, amikor mindenki a szerzés lázában égett. Szerezzük meg a másikét is - ez vezette a jobb módúakat, és ma is ebben égnek nagyon sokan. Szerezni… szerezni… Ha mást nem, mezot. Egy kicsi mezot valahol itt Pest környékén, majd következo évben bekerítjük, aztán építünk valami sufnit, aztán bovítgetjük a sufnit. Aztán vasárnap este fáradtabb az ember, mint péntek este volt. Legszívesebben pihent volna otthon, vagy eszébe jutott az is, hogy valahol szól a harang, lehetne menni istentiszteletre, de a sufni tetejét még tél elott egy kicsit rendbe kell szedni. Mezot, mezot, mezot… És ki lesz tole gazdagabb? Gazdagabb lesz a család, a lelki élet?

Azt mondja: nem szereztem mezot. Szeretnék ma mindenkit bátorítani: merjünk másként élni, mint ez a világ, amelyikben létezünk. Legyen bátorságunk lázadni a világ normái ellen és ragaszkodni ahhoz, amit Isten az érdekünkben elénk helyez.

Fiatalok szeretnek lázadni, - én meg szeretem oket lázítani, hogy a divatok ellen lázadjanak. Miért kell sodródni a tömeggel? Akkor sem csinálom azt, ami nem ésszeru, nem praktikus, sokba is kerül, máshonnan kell elvenni azt a kis pénzemet. Nem csinálom. Legyen ehhez bátorságunk, merjünk egyének lenni, mégpedig az Isten Lelkétol megszentelt, az O igéje által irányított egyének. Pál apostol ezt írja a Római gyülekezetnek a 12. rész elején: "Az Isten irgalmára kérlek titeket, testvéreim, hogy ne igazodjatok ehhez a világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata. Mi az, ami jó, ami neki tetszo, tökéletes."

Ritkán mond ilyeneket, o nem veszi fel hiába Isten nevét az ajkára, hogy az Isten irgalmára kérlek titeket. Legyetek már eszeteknél, és változzon el az eszetek is az Isten igéjének megfelelo módon, és ne ehhez az istentelen világhoz igazodjatok, hanem az legyen nektek fontos, mi a jó, mégpedig mi a jó Oszerinte. Mi az O jó, kedves és tökéletes akarata, és legyen bátorságotok úgy élni. Ez lenne a hívok specialitása. És ez meglátszik az ember életén. Az ilyen egyszeru, váratlan, meg kényes helyzetek is, mint amilyenbe itt Nehémiás került. Ha nem látszik meg, akkor valószínu a lényeg hiányzik: az újjászületés hiányzik.

Hallottam valakitol, hogy egy féri egy konferencián új életre jutott, megtért. Amikor a csendeshét után, hétfon, eloször ment be dolgozni, az elso útja a fonökhöz vezetett, és egyszeru, keresetlen szavakkal eloadta: Fonök, a múlt héten nagy dolog történt az életemben. Isten megbocsátotta a múltamat, újat kezdtem Ovele. Új életem van, megtértem. Mire a fonök biggyesztett és azt mondta: Megtért? Én már nyolc évvel ezelott megtértem. Mire emberünk: bocsánat, fonök, ezt nem vettem észre.

Hát, ha azt nem lehet észrevenni, akkor ott nem volt megtérés. A megtérés azt jelenti, hogy megváltozik a gondolkozásunk, és nem a világhoz szabom magam, hanem az Isten akaratához, és ez azonnal feltunik. Világon itt nem a körülöttünk élo emberekre kell gondolni, hanem a Biblia a világ szóval az Isten nélküli gondolkozást és az abból következo életvitelt jelöli. Ne ehhez igazodjatok - mondja itt Pál -, legyen bátorságotok másként élni. Legyen természetes, hogy sokszor el kell mondanunk, amit itt Nehémiás: de én nem… Mert én máshoz tartozom. Nekem más parancsol, és örülök, hogy O parancsol nekem. Legyen bátorságunk másként élni.

A múltkor mondta el egy gimnazista, hogy tudom-e én, hogy minden gimnazista piál. Mondtam: biztosan tudom, hogy nem. Vannak gimnazista ismeroseim, akik nem isznak. Hogyhogy nem? Tudom-e én, hogy mindenki már a házassága elott… Azt sem csinálja mindenki a házassága elott. Mernek másként élni. Vannak olyanok - most idézek ebbol a beszélgetésbol -, akik nem vesznek részt a sárgaföld partin minden hét végén. Mással töltik a hétvégéjüket. Gyülekezetbe mennek, Bibliát tanulmányoznak, magányos öregeket látogatnak meg, és ettol még egészen normális fiatalok. Fiatalos fiatalok. Ezeknek veszi majd igazán hasznát a társadalom késobb. Ezekre nem költenie kell a társadalomnak, hanem ezek értékteremto emberekké válnak.

Merjünk mások lenni és mások maradni. Akkor is, ha a világnak megvan a véleménye. Mert megvan a véleménye. Péter levelében olyan kedves ez a részlet. Ilyet csak egy újjászületett ember tud leírni, aki tudja, milyen volt régen, és milyen most. "Ne emberi vágyak, hanem Isten akarata szerint éljétek le testi életetek hátralevo idejét. Bizony, elég volt abból, hogy a múltban a pogányok szokása szerint kicsapongásokban, kívánságokban, részegeskedésekben, dorbézolásokban, tivornyázásokban és szentségtelen bálványimádásokban éltetek. Azért haragusznak rátok, sot káromolják Istent, mert nem rohantok velük együtt a kicsapongásnak ugyanabba a posványába." (1Pét. 2,4)

Vannak, akik nem rohannak velük együtt. Ok rohanjanak, a szívünk fáj értük, legszívesebben eléjük állnék: ne rohanjatok erre, mert ez a kicsapongásnak a posványa, és bele fogtok fulladni. Gyertek, van járható út és értelmes cél. De hát, ha rohannak, rohannak, de én nem azonban rohanok velük, s ok is megállapítják: nicsak, vannak, akik nem rohannak velük, s ezekbe fognak majd belekapaszkodni. Isten ezek által, akik nem rohannak velük, segíthet rajtuk. Mert ha valaki ugyanabban a posványban van, az használhatatlan Isten számára.

Ez tehát a legfontosabb itt: Nehémiás kimondja ezt a vallomást: de én nem… Nem él a jogaival azért, hogy az Istennek kedves legyen, és Isten így használhassa mások javára.

Még két dologról sokkal rövidebben.

Miért nem él? Itt az indokolás: mert én istenfélo vagyok. Ennyi. Ez boven elég. Mit jelent, hogy istenfélo? Azt jelenti, hogy Isten a legfobb tényezo a számára, és mindent Istent határoz meg. Nemcsak a vallásos jellegu dolgokat, a legprofánabb kérdésekben is Isten a döntobíró. Az az alapmagatartása, ha valamit dönteni kell: Istenre néz, mert O határoz meg mindent. Mi az O jó, kedves és tökéletes akarata. Ez nem vitatéma, hogy miért, meg idoszeru-e, meg kényelmetlen. Nem engedményeket akar elérni az ilyen ember, mert istenfélo. Istennel nem alkudozni akar, hanem neki engedelmeskedni.

Mostanában sok olyan hívovel, vallásos emberrel találkoztam, akik állandóan engedményeket akarnak kicsikarni Istentol. Vágyakoznak az után a sok jó után, amirol már hallottak, amit Istennél megkaphatnának, de a másik kezükkel el nem engedik a világot, vagyis az Isten nélküli normákat, vagy norma nélküli életet. Mind a ketto kellene, és ez nem megy. Az istenfélo elengedi, és mindkét kezét kinyújtja Isten felé, és csak tole kellenek ajándékok. Szereti Ot teljes szívébol, teljes lelkébol. Ez azt jelenti: nem fér meg ott más. Ha teljes szívével Ot szereti, akkor nincs a világ szeretete.

Az idos János apostol írja: "Fiacskáim, ne szeressétek a világot, mert aki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete." Nem lehet úgy, hogy egy kicsit ezt, egy kicsit azt. Senki sem szolgálhat két úrnak. Aki istenfélo, az Istennek szolgál. Annak az életében Isten Isten, és abszolút tekintély. Ez nem kényszer, ez boldog öröm. Azóta jár jó úton, azóta van békessége, azóta tudja, hogy mi merre van, azóta tájékozott. Van fix pont az életében. Ez orzi meg a kényes helyzetekben. "De én nem tettem, mert istenfélo vagyok."

Eszembe jutott az ószövetségi József. Micsoda kényes helyzet az ott, amikor Potifárné megkörnyékezi. Azt mondja: Mi módon vétkezném az Isten ellen? Vágyakozik, de ezt nem kockáztatja! Hol az Isten? Nem is lehet látni. Dehogynem! Isten gyermeke mindig az O színe elott él. Isten gyermeke mindig magán tudja Isten szemét, s mivel o istenfélo, ezért nem akar ellene vétkezni. Ez adott itt erot Nehémiásnak is. Lemondott a jogairól, mert istenfélo volt.

Az ilyen döntések azonban soha nem merülnek ki egy negatívumban. Nemcsak azt mondja itt, hogy de én nem éltem a jogaimmal, hanem - szépen megmondja, hogy e helyett mit csinált - "ennek a várfalnak az építésénél magam is dolgoztam, mezot nem szereztem, és a legényem mind részt vettek a közös munkában." Az egyéni érdekeket mindenestol alárendeli a közös célnak. A közös célért minden áldozatra kész. Nemcsak lemond bizonyos dolgokról, hanem vállal mindent áldozatot. Megint csak az Istennek való engedelmesség s a népe iránti szeretet jegyében. Nem kellene. Azt azonban meg kell magyarázni, hogy egy helytartó miért végez komuves segédmunkát. Azért, mert istenfélo, és ez magától értetodik. Hólyagos lesz a finom keze? Majd hozzászokik az a kéz, a hólyagok meg vele járnak az ilyen munkával. De a közös munkában vegyünk részt. És a legényei sem neki szedik be az adót a szegény néptol, hanem a legényeivel együtt dolgozik a szegény néppel együtt a közös jövoért.

Erre a biblia gondolatra fel lehetne építeni az egész keresztyén etikát, fel lehetne építeni egy normális bibliai megalapozottságú hazaszeretetnek az elméletét és gyakorlatát, és soksok közösségi élettel kapcsolatos probléma egyszeru megoldást nyerne, ha istenfélok lennénk.

Szeretném megkérdezni most, hogy te így, ahogy itt ülsz vagy állsz, istenfélo vagy-e? Ne hamarkodjuk el a választ. Az istenfélo embernek Isten Isten. Vagyis az életének minden kérdését Isten szabja meg. Semmiben nem igazodik a világhoz, hanem mindenben az Isten felismert akaratához. Istenfélok vagyunk-e? Az, hogy nem tagadom: van Isten, ez nem istenfélelem. Az istenfélelem meglátszik. Egy istenfélo embernek nem kell ilyet mondani: bocsánat, fonök, nem vettem észre nyolc év alatt. Az az elso mondatnál meglátszik, annak illata van. A Krisztus jó illata árad az ilyen emberekrol - ahogy Pál apostol írja.

Gondolkozzunk el ma azon: merünk-e másként élni, mint a körülöttünk levo világ, éppen a körülöttünk levo világ érdekében, meg az Istennek való engedelmesség jegyében? Ennek kapcsán készek vagyunk-e lemondani akármirol? Lemondani a jogainkról, akár a családban, házasságban - bár ha itt jogokat emlegetnek, az a szeretet hiányáról árulkodik. Készek vagyunk-e lemondani bármirol? Nem köszönt elore. Akkor én köszönök neki elore. Aki elobb megszólal, az köszönjön elore. De én vagyok - és soroljuk: rangunkat, életkorunkat, akármit, ami miatt nagyobbak vagyunk. Nem akarok nagyobb lenni. Merünk-e mások lenni, és készek vagyunk-e lemondani a jogainkról? Ezt ma konkrétan meg kellene vizsgálni.

A másik: valóban istenfélok vagyunk-e? Elég-e ez indoknak: de én nem…, mert istenfélo vagyok, és ez az egész hívo életemet összefoglalja. Mert ennek tartalma van. Tudunk-e pozitív példát mutatni, mert az kevés, hogy mit nem csinálok. Néha sorolják emberek: nem öltem, nem loptam, nem csaltam. Eloször is ez így nem igaz a bibliai mércékkel, másodszor: De mit csinálsz? Nehémiás azt mondja: azt nem, amit a világ, viszont teszem azt, amivel Isten megbízott, és ami a többiek érdekében való. Mezot nem szereztem, de a közös falat építjük.

Ez a lelkület, ez a szellemiség idegen ettol a világtól, de Isten minket erre akar elsegíteni, mert Jézus Krisztusra ez jellemzo.

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, hadd magasztaljunk téged mindenekelott azért, mert nem tekintetted zsákmánynak, hogy az Istennel egyenlo vagy, hanem megüresítetted magadat, örök tiszta isteni természeted mellé magadra vetted a mi nyomorult bunös emberi természetünket. Sot bunné lettél érettünk, hogy mi Isten igazsága lehessünk tebenned. Áldunk, magasztalunk, imádunk, dicsoítünk téged ezért.

Köszönjük, hogy nekünk is megadod ezt a lehetoséget. Köszönjük, hogy szabad másként élnünk, mint ahogy a velünk született fertozött, bunös természet diktálja. Köszönjük, hogy egészen új természetet kaphatunk toled, benned az újjászületésben.

Kérünk, add ezt mindnyájunknak. Ennél kevesebbel nem akarjuk beérni. Add nekünk a te Szentlelkedet, aki indít minket arra, hogy tudjuk, mi a jó, a szerinted való jó, és mi a te jó, kedves és tökéletes akaratod. Hadd legyen nekünk öröm az, hogy a te akaratodat teljesíthetjük, és nem emberek kívánsága szerint töltjük a testben hátralevo idot.

Adj nekünk bátorságot ahhoz, hogy ne fussunk együtt a nélküled élo tömeggel a pusztulásnak a posványába. Adj a lábunk alá sziklát, és ezzel az erovel hadd tudjunk menteni másokat is. Tedd természetessé számunkra és a mi népünk minél több tagja számára, hogy az egyéni érdekeket alárendeljük a közös ügynek. Egyáltalán, ajándékozz meg minket azzal, hogy legyenek szent ügyeink, közös ügyeink, hogy tudjunk másokért, a többiekért élni. Ne tekintsük tragédiának, ha nem bontakozunk ki, hanem miközben lassan tönkremegyünk, gazdagodik körülöttünk az élet. Segíts el erre a látásmódra, és segíts megvalósítani ezt a gyakorlatot.

Bocsásd meg, ha minket is a mezo szerzése hajt sokszor. Hadd tudjuk elmondani: mezot ugyan nem szereztem, de közösen építettük a falat, és nem szedtem be, ami nekem jár, hanem mindenemet odaadtam másoknak örömmel és hálából.

Segíts elkezdenünk ezt már ma. Tedd világossá, hogy mirol kell örömmel lemondanunk, amit aztán soha többé nem is kell emlegetnünk. Kérünk, kegyelmesen gazdagíts meg minket lelkileg, hogy tudjunk gazdagítani másokat.

Könyörgünk a mi népünkért, ennek a jövojéért, lelki ébredéséért. Kérünk, ajándékozz meg minél többünket ezzel az érzékenységgel, amivel nem turünk meg rejtett bunöket, hanem szeretnénk világosságban járni, hogy közösségünk legyen egymással, és tudjunk világítani.