Alapige: Lk 7, 40-43/a

"Ekkor megszólalt Jézus, és ezt mondta neki: "Simon, van valami mondanivalóm neked." O pedig így szólt: "Mester, mondd!" Erre ezt mondta Jézus: "Egy hitelezonek volt két adósa: az egyik ötszáz dénárral tartozott neki, a másik ötvennel. Mivel nem volt mibol megadniuk, mind a kettonek elengedte. Közülük vajon melyik szereti ot jobban?" Simon így válaszolt: "Úgy gondolom, hogy az, akinek többet engedett el."

"Erre ezt mondta Jézus: "Egy hitelezonek volt két adósa: az egyik ötszáz dénárral tartozott neki, a másik ötvennel. Mivel nem volt mibol megadniuk, mind a kettonek elengedte."

Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, hálás szívvel köszönjük neked azt a lehetoséget, hogy ideállhattunk a te színed elé, figyelhetünk a te szavadra, s az változtathat a mi életünkön.

Urunk, nem csak az egek hirdetik azt a sok csodát, amit cselekedtél, hanem hálásan emlékszünk az elmúlt hét eseményeire is. Mindarra a csodára, amit velünk vagy éppen általunk mások életében tettél.

Köszönünk minden ajándékot, amit adtál, s köszönjük azt is, amit nem kaptunk meg, mert te így láttad jónak. Köszönjük, Urunk, hogy te elég hatalmas vagy arra, hogy betöltsd az istenfélok kívánságait, meghallgasd imádságait, és teljesítsd az elképzeléseiket, s ha jónak látod, a vágyaikat is. De Urunk, köszönjük a legnagyobb ajándékot, a te szavadat. Köszönjük, hogy volt reformáció, s visszatérhettünk a forráshoz, igazán dicsoíthetünk és áldhatunk téged azért, hogy kezünkbe vehetjük a Szentírást, és naponta olvashatjuk, tanulmányozhatjuk azt. Így kérünk, Urunk, áldd meg ezt a mostani istentiszteletet is, hadd értsük meg a számunkra elkészített, személyes üzenetedet!

Ámen.

Igehirdetés

Nem régen került elo az a kérdés, hogy a mai világunkban szükség van-e még az egyház reformációjára? Vagy mint olyan sok minden más, ez a kérdés is végleg elavult. Minden megy a maga útján tovább. Elég, hogyha a hívo keresztyének újra és újra megújulnak.

Végso soron kihívás a mai kor minden olyan embernek, aki Isten igéje szerint való módon akar élni, aki Jézust igazán követni akarja. A mai szellemi légkör egyáltalán nem kedvez a keresztyén hitnek. A legtöbb dolog ellene támad, de mégis jót tesz mindenfajta kihívás, hiszen a kihívásokra válaszolni kell. Vajon hogyan lehetne más választ, s más módon válaszolni, más választ adni, mint amit a Szentírás elénk hoz.

Mindenki számára kihívás tehát a kor, amelyben élünk. Nem volt ez végso soron másképpen korábban sem, csak most talán eroteljesebben érzékeljük ezt. Mindenkinek kihívás ez a kor, amelyben élünk. Aki igazán szentül, vagy ahogy a Szentírás mondja: kegyesen, Istent követve akar élni.

Nagyon fontos kérdés ez, hogy hogyan tudnak a hívo keresztyének számot adni a bennük lévo reménységrol. Hogyan tudnak nap mint nap megtisztított szívvel élni. Vagyis szüntelenül Isten lelket reformáló igéjének segítségével élni.

Ahogy omlik össze a világ, s nem csak az épületek, úgy jönnek rá egyre többen, még azok is, akiknek a keresztyén hithez semmi közük nincs, hogy valami jóvátehetetlenül megroppant. És arra is rájöttek sokan a gyülekezetekben, hogy nem lehet úgy élni a keresztyén életet, hogy az egy külso dísz csupán. Tartozom egyfajta keresztyén felekezethez, részt veszek annak istentiszteleti alkalmain, éneklek, imádkozom, mondom a liturgiát, utána adakozom, dobok a perselybe, azután elmegyek haza, és csinálom az életemet, végzem a dolgaimat ugyanúgy tovább, mintha semmi nem történt volna. Ha csak külso kötodést jelent az, hogy valaki egyfajta, magát keresztyénnek nevezo közösséghez tartozik, az biztos, hogy nem tart meg senkit sem. Mert a külsoségekre az a jellemzo, hogy egyrészt változnak, sokszor a korral együtt, másrészt lefoszlik rólunk, hogyha nincsen belso odatartozás és belso közösség. Az, hogy valaki keresztyén felekezethez tartozik, ez kevés az üdvösséghez. Nem az üdvözül, menekül meg Isten jogos ítélete alól, aki egy keresztyén felekezet tagja, hanem az menekül meg a Szentírás tanítása szerint, aki Jézus Krisztust követi, és aki a nem látható egyháznak, az Isten gyülekezetének a tagja.

A középkori reformációért ezért nem az elindítókat dicsoítjük, hanem a mindenható Istent, aki lehetoséget adott arra, hogy megtalálják újra a Szentírást, hogy leporolják róla mindazt, amit ráraktak a századok, hogy újra tisztán és világosan ott legyen az emberek elott Isten igéje, s a lehetoség, hogy aszerint éljenek. Isten az O igéjével újította meg az elesett egyházat.

A reformáció elotti vasárnapon, a megterített Úrasztala mellett mindenkinek, vagy kinekkinek bunbánattal kell gondolni arra is, hogy miközben eleink akár az életüket is kockáztatták azért, hogy Isten igéje szerint való módon éljenek, s mások kezébe is adják a Szentírást, vajon mi kezünkbe vesszük-e Isten szavát? Nekünk naponta olvasmány-e, kenyér-e a Szentírás? Sokak kezébe került a Biblia azóta is. Mások kezébol pedig régóta kiesett a Szentírás. Nem olvassák Isten igéjét, s ezért Isten nem vezetheti oket. Isten nem tudja oket vezetni, s ezért nem tudja az életüket szüntelenül reformálni, megújítani, visszavezetni ahhoz a forráshoz, ami egyedül megtarthat minket.

A középkori reformációban nem valami új született, hanem mindazt letakarították a Szentírásról, a tanításokról, ami helytelen módon rakódott rá, ami tévtanítás volt. Ha valaki veszi a fáradságot, és kinyitja a Bibliát és elolvassa, amit a Szentírás az üdvösségrol, a hitrol mond, akkor teljesen nyilvánvaló az, hogy a reformátorok semmi mást nem tettek, minthogy visszamentek a forráshoz. A forrás pedig Isten igéje, az üdvösség, a megtartatás, a hit forrása. Nem akartak tovább úgy élni, ahogyan addig. Nyugtalankodva saját és mások üdvösségének a kérdése miatt, szerették volna a teljes igazságot tudni. Az igazság pedig Jézus Krisztus, és Isten igéje. A Szentírásban megtalálhatjuk az élet és halál, a kárhozat és az üdvösség nagy kérdéseire a választ.

A reformációban Isten igéje vált újra zsinórmértékké. Valamihez igazodnunk kell. Van, aki a divat után megy, van, aki a családban örökölt szokások szerint él, van, aki a Szentírás szerint akar élni. A legutóbbi biztos, hogy nem fog eltévedni.

Azt mondja a Szentírás, hogy a bolond sem téved el azon az úton, amit az Isten mutat. A Szentírás azt tanítja, hogy egyedül hit, egyedül Isten igéje, egyedül Jézus Krisztus által, és egyedül kegyelembol van üdvössége, megmenekülése az embernek az Isten ítélete alól.

Errol szól, errol ad tanítást Jézus Krisztus nagyon röviden. Vegyük sorra ezeket a tanításokat, és kiderül, hogy Jézus a maga csöndes szeretetével ma reggel is azt készítette el a számunkra, amire a leginkább szükségünk van.

Ennek a példázatnak, amit Jézus mondott Simonnak, három gyökere van. A három gyökér a következo: adósság, csod és kegyelem. Erre jöttek rá a középkori reformáció idején is. Az elso tehát: azt mondja Jézus a példázatban az eladósodott emberek példáján keresztül, hogy minden ember ide tartozik. Senki nem úgy születik meg, hogy hisz az Istenben. Itt még egyetlen keresztyén csecsemot nem kereszteltünk meg. Pogány gyerekeket hoznak ide, bármilyen bántónak tunik ez, de ez a helyzet. Az én gyerekeim is pogányok, meg a tietek is, hogyha vannak. Nem attól lesznek keresztyénekké, hogy a kicsi fejükön pár csepp víz legördül. Van ilyen tanítás is.

A Szentírás azt mondja, hogy hit által, Krisztus által, Krisztushoz való megtérés által lesz valaki hívo keresztyén. Mit öröklünk mi az elodeinktol? A Szentírás nagyon világos tanítása ez, hogy sok jó emberi tulajdonságot is. Genetikailag akár meghatározható is lehet az, hogy ki, mit örököl. De ha visszamegyünk egészen régre, a Szentírás tanítását nézve, akkor lelki, szellemi értelemben Ádámtól és Évától a bunadósságot örökli minden ember. Ha valaki nem Ádámtól és Évától származónak tartja magát, az az o dolga. A Szentírás azt tanítja, hogy minden ember Ádámtól és Évától származik, mint az elso teremtett emberpártól. Ha pedig ez igaz, ezt a Biblia tanítja, és ezért igaz, akkor mindenki, kivétel nélkül a buneset adósságát örökli.

Ebben a rettenetes helyzetben volt ez a két példázatbeli ember is. Azt olvassuk, hogy mind a ketto tartozott a hitelezonek. Egyik kevesebb összeggel, a másik nagyobb összeggel. Egyben közös volt a helyzetük: egyikük sem tudott fizetni.

Mit mond a Szentírás a rómabeliekhez írt levélben? 3. fejezet: "Amint meg van írva: nincsen igaz ember egy sem. Nincsen aki értse, nincsen aki keresse Istent. Mind elhajlottak. Valamennyien megromlottak. Nincsen aki jót tegyen - itt az Isten szerinti jó cselekedetrol van szó -, nincs egyetlen egy sem. Nyitott sír a torkuk, nyelvükkel ámítanak, kígyóméreg az ajkukon. Szájuk átokkal és keseruséggel van tele. Lábuk gyors a vérontásra, romlás és nyomorúság jár a nyomunkban, és a békesség útját nem ismerik, Isten félelmével nem törodnek." Nem így születünk mindnyájan? Nem ez a rettenetes adósság, ami ott van minden ember életén, aki erre a világra jön? És naponként növekszik az adósság. A számlán az összeg, ha ezzel a képpel folytatom. És nem tudunk tenni semmit sem.

Hétrol hétre a lelkigondozói beszélgetések nagy része errol szól. Meglett férfiak és nok zokognak: nem tudok mit kezdeni azzal a lelki adóssággal, amit felhalmoztam Istennel és a családommal szemben. Egyikük többel tartozik, egyikünk többel tartozik Istennek és az embereknek, másikunk kevesebbel. Ki az, aki kimondhatja, aki ki meri mondani: én, egyedül, magamban Isten minden parancsolatát meg tudom tartani. Nem hiszem, hogy lenne ilyen ember, aki ezt meg meri tenni. Kimondja azt, hogy o minden parancsolatát megtartja Istennek. Ha pedig ezt nem mondhatjuk ki, márpedig nem mondhatjuk, akkor nyilvánvaló az, amit a Szentírás tanít, hogy az ránk is igaz, adósok vagyunk.

Sovány vigasz az, hogyha két ember fuldoklik, hogy egyik öt centivel a víz alatt fuldoklik, a másik öt méterrel a víz alatt fullad meg. Nem mindegy? Nyilván az nem mindegy, hogy kiki milyen bunöket követ el, s annak milyen következményét aratja, de a Szentírás azt mondja, hogy az ember státusza, helyzete a buneset óta az istentelen élet, és annak az adóssága. Nincs különbség - mondja a Szentírás -, mindnyájan vétkezünk. Ez volt a reformáció egyik alapfelismerése. Hogyha ebben az állapotban marad az ember, menthetetlenül elvész. Minden ember méltó az Isten ítéletére. És ha nincs valaki, aki segítsen az emberen, akkor Isten ítélete éri utol úgy, ahogy azt a római levél 2. részében olvassuk: a bun zsoldja, következménye, fizetsége halál. Ha ezt az énekeskönyvet leejtem, akkor ez lefelé esik, mert van gravitáció. A bun zsoldja, fizetsége, következménye, hogy meg kell halnunk. Ádám és Éva meghalt lelkileg s azután meghalt testileg is, s ez az átok hat azóta is minden Isten nélkül élo emberre. Nyilván van különbség arra nézve, hogy kiki a saját élete során milyen bunöket követ el, de az Isten mércéje szerint az istentelenség BUNE terhel minden embert, s ha ezen nem változtat, s ebben nincs változás, akkor megy az örök halálra. Jó és rossz ember tehát ebben az értelemben a Biblia szerint nincs. Nincs, aki jót cselekedne az Isten mércéje szerint.

A második, ami kiderül a felolvasott rövid két sorból, hogy a példázatban szereplo két ember nem csak adós volt, ez is elég, ha valaki adós vagy adóssága van, hanem olyan adósok voltak, akik csodbe jutott adósok voltak. Nem mindegy az, hogy tartozunk egy bizonyos összeggel, s aztán kifizetjük azt idovel, vagy pedig olyan adós helyzetbe jutottunk, amelybol nincs kiút, mert ez csodhelyzet. Biztos hogy nem fogjuk kifizetni soha többé azt az adósságot, amivel tartozunk. Aki többel tartozott, az sem tudott fizetni, és aki kevesebbel, az sem tudott fizetni. Ez most pontosan azt jelenti ránk nézve, hogy mindnyájan - kivétel nélkül - miközben éljük a hétköznapi életünket, ilyen csodhelyzetbe hozzuk magunkat. Hányszor elofordult ez, amikor elmondta valaki: oda jutottam az Isten nélkül, hogy minden összeomlott. Elobb vagy utóbb bekövetkezik. Vagy valaki lehet, hogy nagyon szép családi életet él, felépíti a lakását meg a házát, különösebb nagyobb gazemberségeket nem követ el, szeretik egymást férj és feleség, de nem hisznek Istenben. Akkor kéz a kézben ezzel a filiával, emberszeretettel tartanak a kárhozat felé. Mert a bunünk nem az, hogy sok mindent elkövetünk, a fo bune az az embernek, hogy az Isten nélkül él. Azt mondja a Szentírás, hogy ennek a következménye a kárhozat. A bunét nem tudja semmissé tenni. Az istentelen élet miatt nem tud javítani a helyzetén. Nem tudja magát az ember megtisztítani. Nem tudjuk megmosni magunkat. Önmegváltás nem létezik. Ez teljes tévtanítás. Nem is mennek az emberek semmire, legfeljebb elhitetik magukkal, hogy ez megold bármit. Ahogy a párduc nem tudja kimosni a bundáját bármit csinálnak vele. Isten úgy teremtette meg, hogy foltos. Nem tudja levetni a foltjait. Nem tudja önmagát megtisztítani.

A bun az Isten elott annyira utálatos dolog, hogy mi nem tudjuk magunkat fehérre mosni, fehérre tisztítani. Reménytelen helyzetbe, mondhatom így: csodhelyzetbe hozta magát az ember, amikor elszakadt Istentol.

A reformátorok másik nagy felismerése a Szentírás alapján az volt, hogy semmit nem tudunk kezdeni az örökölt csodhelyzettel, a lelki adóssággal. Semmit nem tudunk azzal a lelki csodtömeggel kezdeni, amit örököltünk. Kíméletlen tárgyilagossággal és a Szentírás ismerete által szálltak szembe azzal a felfogással, hogy az öröklött buneset következményét semmissé lehet tenni jó cselekedetek halmozásával. Sot, hogyha valaki nagyon szent életet él, akkor a feleslegessé vált jócselekedeteibol akár másnak is adhat valamit. A Szentírás nem tanítja ezt sehol sem. A reformátorok rájöttek, hogy ez a megoldás egyszeruen nem létezik.

Azt mondja a Biblia, most olvastam el a római levélbol: Nincs ember, aki az Isten szerint való módon jót tudna cselekedni. Hogy tudnánk akkor segíteni a másikon. Azt mondja a Biblia, hogy a vak meg a világtalan, mint a ketto nem lát. Ha a vak meg a világtalan vezetik egymást, mind a ketten gödörbe esnek. Az, akinek nagyobb adóssága van, és az, akinek kevesebb adóssága van, ebbol a szempontból egyforma. Ha a hit szemszögébol nézzük az embert, vak és világtalan, amíg nem jár az Istennel. Az egyik jobban vak, a másik kevésbé. Az egyik vakon született, a másik élete során vakult meg. Mi a különbség? Egyik sem lát, a végeredmény ez, sajnos. Nincs különbség. Nincs különbség, mindnyájan vétkeztünk. Így születünk. Rajtunk van a halál pecsétje. Ugyanolyan bolond dolog az, amikor valaki azt mondja, hogy sose halunk meg fizikailag. Tudjuk, hogy mindnyájan, kivétel nélkül meghalunk, legfeljebb elhessegetjük a gondolatot. Nem foglalkozunk vele. Nem szeretünk temetésekre járni. Ettol ez még ko kemény tény. Megszülettünk, és meg fogunk halni. Megszülettünk az Isten nélkül, és ha így halunk meg fizikailag, a kárhozat vár az emberre. Nem lehet az Istennél jó pontokat gyujteni, és ha elég jó pontunk van, akkor azt beváltjuk az üdvösségre. Ezen jajdult fel Luther lelke. Nem lehet megvásárolni az üdvösséget. Akkor a nagyon gazdagok megvehetik, a nagyon szegényeknek megint pechjük van. Ok nem tudják megvásárolni. A cselekedetek által való üdvösséget a Szentírás nem tanítja.

A reformáció egyértelmu felismerése az volt, hogy aki Ádámtól és Évától származik, olyan lelki adósságot és csodtömeget örököl, hogy az végez velük. Nem lehet kezelni. Tessék körülnézni! Ez a világ tudja kezelni? Szórják a spórákat, s belehalnak a postások. Leromboltak épületeket, azután egy másik országban lerombolunk szintén épületeket. Egyik öli a másikat országosan, nemzetiségi szinten. Az írek és a baszkok, a románok és a magyarok. Sokféle gyulölet van. DélAfrikában a fehérek és a feketék, és nincsen békesség. Nincs békesség. Nem bírunk a problémákkal, a csodtömeggel. Nem bírjuk kezelni. Régen túlhaladott már minket. Régen túlment az emberi megoldáson. Nem így van ez? S nem ismerjük el azt, hogy csodben van az emberiség. Nem mondjuk ki.

Aki kezébe veszi a Szentírást, az felismeri. Olyan iszonyatos a csodtömeg, kifizethetetlen. Ezt nem tudjuk megoldani. Ez régen így van már. Amióta az ember az Isten ellen fellázadt. Nyakunkba szakad mindannak a következménye, ami a buneset következménye. S még mindig menekülnek sokan a csod beismerése elöl.

Egyre nyilvánvalóbb, hogy ez a világ elmúlik, s annak kívánsága is. Ezt egyre többen kezdik felismerni. A hívo keresztyének ezt pontosan tudják, hiszen Isten igéje megírta. A reformáció népének pont az a szolgálata ebben a világban, hogy egyértelmuen utat mutasson afelé a Jézus Krisztus felé, aki tud és akar az emberen segíteni.

A harmadik felismerés, amire Luther, Kálvin és a többiek eljutottak az az, hogy minderrol az Isten is tud. Döbbenetes felismerés volt ez, hogy nem hagyta magára Isten a világot. Nem elindította, s aztán forogjon keseru levében. Nem hagyja magára Isten ezt a világot. Pontosan ismeri az ember helyzetét, állapotát.

Mi volt tehát az, amin elindult az egész lelki megújulás: visszatérés a forráshoz? Luthernak az volt az egyik kérdése, hogy hogyan találok egy kegyelmes Istent? Adósok vagyunk, fizetni nem tudunk. Lelki csodhelyzetbe került az ember és az emberiség. Ez volt a legcsodálatosabb felismerés, hogy Isten ezt nem nézi tétlenül, szenvtelenül. Ezért folytatja Jézus a példázatot is.

Mivel egyik adós sem tudott fizetni a hitelezonek, ezt látta a hitelezo, s azt a megoldást választotta, amit az ember sosem szokott választani, vagy nagyon ritkán, ha valaki neki tartozik. Így olvassuk, hogy a hitelezo, mivel látta, hogy nem tudnak fizetni, elengedte az adósságot. Nem döbbenetes? Nem verte le rajtuk. Nem záratta börtönbe. Nem állt bosszút rajtuk. Nem bilincselte meg oket, vagy láncolta meg oket, s kötötte ki a tuzo napra. Nem tudnak fizetni. Magukat hozták ebbe a helyzetbe. Elengedem az adósságot. Így olvassuk, hogy mind a kettonek elengedte az adósságát. Annak is, aki többel tartozott, és annak is, aki kevesebbel. Mind a kettonek.

A reformáció harmadik felismerése az volt, hogy kegyelmes Istenünk van. Kegyelmes Istenünk, aki látja, hogy adósok vagyunk. Számára teljesen nyilvánvaló, hogy csodhelyzetbe került az ember, s kiderült az is - Isten erre nem rájött, hanem pontosan tudta kezdettol fogva -, hogy az adósságot vele szemben nem bírjuk jóvátenni. Nem tudjuk jócselekedetekkel ledolgozni. Nem azért segített és segít az Isten az emberen, mert olyan kedvesek vagyunk. Nem azért, mert megérdemeljük. Nem azért, mert szépek vagyunk. Fiatalok vagy idosek, vagy mert annyira rászorulunk. Hanem azért, mert az Isten szereti az embert. Egyszeruen szereti az embert. Mindig is így volt. Szeretetbol figyelmeztette, hogy ne lázadjon fel ellene, mert annak következménye lesz. Amikor Isten látta, hogy elérkezett az ido, akkor elbocsátotta, elküldte Jézust, az O egyszülött Fiát. Isten válasza a bunre, az adósságra és a csodre a kegyelem, az O szeretete. A megmenekülés Isten jogos ítélete alól egyedül kegyelem által lehetséges. Nem bírjuk kiérdemelni. Nem tudjuk kikönyökölni, nem bírjuk megfizetni. Ezt csak ajándékba lehet kapni az Istentol.

Isten úgy döntött, hogy megkegyelmez az embernek, elengedi a bunadósságot. Ez az egyedüli megoldás arra, hogy megoldódjon bárkinek az élete. Az O Fiáért, Jézus kereszthaláláért ingyen, kegyelembol, kegyelmez meg a tole elszakadt embernek.

Ez volt a reformációnak, a középkori reformációnak a legmélyebb tanítása: nem tudunk magunkon segíteni. A valóság az, hogy nem tudunk segíteni magunkon. Egyedül Isten az O kegyelménél fogva tud segíteni. Megmos és megtisztít.

Aki hazajött a II. világháború után a fogságból, koszosan, tetvesen, rühesen, az még emlékszik arra, hogy mit jelentett az a számára, amikor ledobhatta a rongyait, beülhetett a fürdobe, megmosakodott vagy megmosták, mert volt, aki mosakodni sem bírt, annyira legyengült. Bekenték a sebeit, elégették a megrothadt ruháját, és tiszta ruhát kapott.

Jézus ezért jött, hogy kiszabadítson minket a lelki fogságból, a kárhozatból. Megmosson és megtisztítson, megfürdessen az O drága vérében. S aztán új, tiszta, fehér ruhát adjon ajándékba.

Az ember Isten nélkül bunadósságot halmoz fel. S elobb utóbb kiderül, hogy nem tud fizetni. Nem tud fizetni, nincsen fizetoeszköze.

Valaki egyszer azt mondta: Ez ilyen egyszeru, hogy aztán jött Jézus és fizetett? Ilyen egyszeru, de nem ilyen olcsó. Ilyen egyszeru, de nem ilyen olcsó. Jézus az O drága, szent életét, tiszta életét adta oda. Adósok vagyunk, csodhelyzetben vagyunk, fizetni nem tudunk. Jézus Krisztus fizetett értünk és helyettünk.

Talán ismert szavak ezek. Sokszor hallottuk. És hisszük is? Adósok vagyunk, fizetni nem tudunk, Jézus fizetett értünk és helyettünk. S aztán Jézusért nekünk tulajdonítja Isten, ha hiszünk Jézusban Jézus tisztaságát és szentségét.

Leveszi rólunk a szennyet, megmos és megtisztít. Aki ezt elkezdi hinni, annak az életében valami egészen más kezdodik. Az tényleg megtisztul, az meg tudja tartani Isten törvényét. Aki így közeledik Istenhez, az érti Isten szavát, mert annak az életében ott van Isten Szentlelke. Azt vezeti és irányítja. A hívo keresztyén felszabadul arra, hogy önként és hálából - Isten Lelkének erejével - tartsa meg Isten törvényét, igazságát.

Mit mond Kálvin? "A lelkiismeretem nem a törvény kényszerétol szorítva tartja meg a törvényt, hanem a törvény igájából felszabadulva, önként engedelmeskedik Isten akaratának. Például: azt mondja a törvény, hogy szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedbol, elmédbol. Megpróbálom, de érzem, hogy nagyon messze elmaradok ettol a követelménytol. Mit csináljak? Nos, nem esem kétségbe, mert nem azért szeretem Istent, hogy majd könyörüljön rajtam, hanem azért, mert már megkönyörült rajtam. Nem azért engedelmeskedem akaratának, hogy majd gyermekévé fogadjon, hanem azért, mert már hit által az Isten gyermeke vagyok. Nem úgy viszonyulok immár az Istenhez, mint szolga, akinek bizonyos munkát szabott ki a gazdája, s folyton retteg, hogy elvégzi-e ezt a megadott idore, hanem mint szeretett gyermek, aki nem fél félbemaradt munkáját is akár megmutatni az Atyának, még ha hiba is van benne. Hiszen ha mindent megtennénk, amit Jézus parancsol, akkor is csak haszontalan szolgák lennénk Jézus nélkül, de Jézus által még gyarló szolgálatunkat is örömmel fogadja az Isten. Cselekedeteink többé nem a törvény mértéke szerint ítéltetnek meg, hanem Atyánk szeretete szerint."

Micsoda változás. Nem kényszer és rettegés. Hányan rettegnek és félnek az Istentol? Jaj, mi lesz? Hanem mivel szeret az Isten, és ezt tudom, hiszem és vallom, s mivel szeretem Ot, ahogy az Atya, apagyerek viszony, nem? Töröld le az asztalt, fiam! Hát úgy, ahogy letörölte. Nem tökéletesen, azután az apa utána töröl, vagy az édesanya. De azért szeretik egymást, nem? Majd legfeljebb legközelebb megpróbálja jobban, akár segítséggel elvégezni a munkáját.

Mennyire másképpen él és szolgál az, aki túljutott egy ilyen élet reformáción. Megtaláltra a kegyelem, s o megtalálta a kegyelmet. Csakis így értheto és teljesítheto Jézus parancsa. Tessék figyelni, amikor azt mondja: hogy aki egy mérföldre kényszerít téged, menj el vele kettore. Hát ki az a bolond, aki a szükséges munka mellé önként még pluszot is magára vállal? Bárkit kényszeríthetett egy római katona Jeruzsálemben akár vagy Izráelben. Hátára tette a csomagját. Vidd egy mérföldre! Ez a parancs. S o tovább vitte még egyre. Ezen megdöbbentek. Hogyhogy? Ha valaki Jézussal jár, akkor már Istennek szolgál. Aki Jézust szereti, felszabadul arra, hogy a köteles rész feletti áldozatot is hozzon, élettékozlásra akár. Mert Jézus felszabadította a törvény átka alól, s önként, szeretettel tudja megtartani, betölteni a törvényt.

Az elottünk lévo megterített Úrasztala ezt a kegyelmet, Jézus áldozatát hirdeti. Ahogy itt van a kenyér és a bor, így törték meg Jézus testét, ontották ki az O drága vérét. A kenyér és a bor a szabadság áráról beszél. Emlékeztet minket arra, hogy Jézus a golgotai kereszten így fizetett értünk, helyettünk és miattunk. Milyen választ adunk Istennek elottünk lévo kegyelmére?

Péter levelében a következot olvassuk: "Áldott a mi Urunk, Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmával újra szült minket Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámasztása által élo reménységre. Arra az el nem múló, szeplotelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyben van fenntartva számotokra. Titeket pedig Isten hatalma oriz hit által az üdvösségre, amely készen van, hogy nyilvánvalóvá legyen az utolsó idoben."

Hadd mondjam a végén egy mondatban még azt, hogy a bun adóssága és öröksége mellett minden hívo ember számára elkészített Isten egy hervadhatatlan és elvehetetlen örökséget Jézus Krisztus által megmenekülést az ítélet alól, az üdvösségünket. Mennyire más ez az örökség, mint az, ami pusztulást, nyomorúságot és kárhozatot hozott ránk.

Imádkozzunk!

Kérünk, Urunk, bocsásd meg mindenfajta hitetlenséget, ami ott van a szívünkben! Bocsásd meg, ha nem hisszük, vagy nem akarjuk hinni, hogy adósok vagyunk, csodhelyzetbe hoztuk magunkat, és képtelenek vagyunk fizetni. A mi cselekedeteink elotted nem érnek semmit sem. De hálásan köszönjük azt, mindenható Isten, hogy elküldted Jézus Krisztust, a te egyszülött Fiadat, aki fizetett értünk, odaadta életét helyettünk és miattunk.

Köszönjük, Jézus, hogy te megfizetted bunünk és buneink adósságát, s hogyha ezt hisszük, örök életünk van.

Köszönjük, hogy hervadhatatlan és romolhatatlan örökséget készítettél el, helyeztél el számunkra, ez a mienk is lehet. Áldunk és dicsoítünk ezért.

Köszönjük, Urunk a reformációt, köszönjük azt a lehetoséget, hogy naponta megújulhat a mi életünk. Újra és újra visszatérhetünk a forráshoz, a te igédhez, és élhetünk a te szavad által.