JÉZUS A GYERMEKEKÉRT

 

 

Alapige: Lk 18,15-17

Ezután kisgyermekeket is vittek hozzá, hogy megérintse oket. Amikor a tanítványok ezt meglátták, rájuk szóltak, Jézus azonban magához hívta oket, és így szólt: "Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok oket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony, mondom néktek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen nem megy be abba."

 


 

Imádkozzunk!

Istenünk, bevalljuk, hogy most is olyan sok minden jár az agyunkban, olyan sokfelé igyekszik szétszórni az ördög a figyelmünket. Talán magunkkal hoztuk az egész múlt hétnek, meg a múlt heteknek, éveknek a fáradtságát, fásultságát, talán csak egy valami foglalkoztat és semmi másra nem tudunk figyelni. Olyan temérdek akadálya van annak, hogy a te életünket megmento igéd elott kinyissuk magunkat, hogy rád figyeljünk és tegyük is, amit mondtál.

Köszönjük, hogy mégis magad elé engedsz minket, sot köszönjük, hogy te hívtál ide. Ha azt hisszük is, hogy magunktól jöttünk, a te szeretetednek a vonzása mozdított meg bennünket. Áldunk téged ezért.

Kérünk, segíts most tudatosan csak rád figyelnünk. Erosítsd meg bennünk azt a bizalmat, hogy a te igéd igaz, ma is érvényes, rajtunk is azzal segíthetsz, és amit most akarsz elvégezni bennünk, azt kérünk, végezd el a te teremto Szentlelked erejével, és a te gyöngéd szereteteddel. Legyen a hangzó ige mindannyiunk kérdéseire válasz. Zsákutcánkból mutass kiutat, és bátoríts minket, hogy elfogadjuk problémáinkra azt a megoldást, amit te kínálsz.

Köszönjük, hogy te igazi, valóságos megoldást kínálsz. Köszönjük neked Jézus Krisztus, hogy az életedet adtad azért, hogy legyen megoldása a mi zsákutcába futott életünknek.

Nyisd meg a szemünket, hogy lássunk, a fülünket, hogy az emberi szó mögött meghalljunk téged, és hozd mozgásba az egész lényünket, hogy elinduljunk azon az úton, amelyiken te mész elottünk, megváltó Urunk, Jézus Krisztus.

Kérünk, ajándékozz meg, gazdagíts meg mindnyájunkat most, és engedd, hogy veled hadd találkozhassunk itt.

Ámen.

 


 

Igehirdetés

Ma tíz órakor lesz itt a szokásos tanévnyitó istentiszteletünk. Azért is hagytuk itt a díszítést a tegnapi esküvokrol, hogy hadd legyen kicsit ünnepélyesebb a gyerekeknek is. Ilyenkor a legkisebbek is itt vannak közöttünk. A gyerekek most vasárnapról vasárnapra a Lukács evangéliumát tanulmányozzák, és a most hallott szakasz következik a mai napra az o számukra.

Ez a néhány mondat sokkal inkább felnotteknek szól, mint gyermekeknek. Jézusnak ezek a szavai és az O egész magatartása, ami ebben a néhány mondatban tükrözodik, a gyermekeink iránti felelosséget ébresztgeti bennünk. Vegyük sorra, kik a szereploi ennek a történetnek.

Szülokrol olvasunk itt, akadékoskodó tanítványokról, a foszereplo kétségtelenül Jézus, és ott vannak a gyerekek. Mi történik velük?

A szülokrol azt olvassuk, hogy Jézushoz hozták a gyerekeiket. De jól tették! Hova mindenhova viszik ma is az emberek, és olyan kevesen viszik Ohozzá. Szokás volt abban az idoben, hogy a gyerekeket a születésnapjukon, különösen az elso születésnapjukon egy rabbihoz vitték, hogy az mondjon valami kedveset neki, áldja meg. Ezt olvassuk itt is: "kisgyermekeket is vittek hozzá, hogy megérintse oket." Ezek a szülok Jézushoz viszik kisgyermeküket, tole remélnek valami jót.

Érdemes egy kicsit gondolkoznunk azon, hova visszük mi a gyermekeinket, és ne csak a tulajdon gyermekeinkre gondoljunk. Mindazokra a kicsikre, akikért Isten felelosekké tett, akikkel foglalkozunk akár hivatásszeruen is, akikre hatással vagyunk, mert a környezetünkben, ha nem beszélgetünk is a gyerekekkel, mert talán ugyanúgy lenézzük oket, mint ezek a tanítványok, mégis hat a jelenlétünk, jellemünk vagy jellemtelenségünk. Kisugárzik, és áldássá lesz a számukra, vagy mérgezi oket. Fontos tudatosítanunk, hogy a gyerekekre hat a viselkedésünk, a gondolkozásunk. Nos, ok Jézushoz vitték oket.

Ismerek sok olyan öntudatos szülot, akik azt mondják: nem kell vinni sehova, megoldom én a gyerekem minden problémáját. Ez mero nagyképuség, mert minden szülo tudja, hogy hányszor kerülünk olyan helyzetbe, amikor teljesen tanácstalanok vagyunk, fogalmunk sincs, hogy ott, abban a helyzetben mit kellene tennünk. Egyébként is minden helyzet teljesen új, mert egyikünk gyermeke sem volt még korábban ötéves, tízéves, tizenöt éves, húszéves. Éppen most lett annyi, és nem gyakorolhattuk be, hogy ilyen idos korában mit kell neki mondani, hogy az a javára legyen. Egyébként is minden gyermek egészen másként kamasz, másként szerelmes, másként keseredik el a kudarcain. Minden helyzetben tapasztalatlan és tanácstalan a szülo. Aki becsületes és van benne valamennyi alázat, az tudja, hogy léptennyomon rászorulunk arra, hogy valaki segítsen. Egyegy jó tanács ó, de sokat ér. Ó, de nagy dolog az, ha valaki ismeri már valamennyire az Úr Jézust, és hozzá viszi a gyermekeivel kapcsolatos problémát, sot hozzá viszi a gyermekeit. Legyen példa számunkra ezeknek az ismeretlen szüloknek a Jézushoz menetele.

A másik véglet az, hogy fuhözfához szaladgál egy szülo vagy egy pedagógus, vagy valaki, aki elakad a gyerekekkel való bajlódásban. Mindenkit megkérdez, sokszor kritikátlanul kiszolgáltatja a gyermekét olyan lelkiszellemi hatásoknak is, amik megmérgezik, amiknek az átkos következményei csak késobb ütköznek majd ki. S milyen rossz az, ha valaki helytelen tanácsot ad és valami miatt azt megfogadja az illeto.

Arra is figyeljünk fel, hogy ezek a szülok nem akkor vitték a gyerekeket Jézushoz, amikor valami nagy baj támad velük, hanem csak úgy, amikor még olyan kis aranyosak voltak. Akkor is lehet vinni Jézushoz, ha nagy baj van. Jairus a pozícióját kockáztatva borult le Jézus elott, amikor kisleánykája a halálán volt. De nem kell feltétlenül megvárni, hogy ilyen nagy legyen a baj. Akkor is elment Jézus, sot, mire odaért, már meghalt az a leányka, és O mégis feltámasztotta.

Vagy az a pogány kánaánita asszony, hogy könyörgött Jézusnak, hogy az én leánykám az ördögtol gonoszul gyötörtetik, gyere és szabadítsd meg. És minden akadályon átverekedte magát, és kibírta azt, hogy Jézus tudatosan néhányszor visszautasította, próbára téve a hitét. Állta a sarat. Jézus el sem ment, és a leányka megszabadult az ördögi megkötözöttségbol, és egészen egészséges lett. Jézusnak ma is van hatalma a legnagyobb bajban is segíteni a gyermekeinken. A felelos szülo azonban nem várja meg, hogy gyermeke a halálán legyen, meg gonoszul gyötörtessék, hanem elso perctol kezdve odaviszi ohozzá.

Hangsúlyos ebben a megállapításban az is, hogy ezek a szülok vitték a gyermekeiket és nem küldték. Sok olyan szülovel beszélgetek, akik szívesen küldenék a gyereküket, és a gyerekek, akik logikusan gondolkoznak, nem értik, ha az olyan nagyon jó, hogy o az Úr Jézushoz menjen, (menjen templomba, olvassa a Bibliát, menjen el nyáron csendeshétre), akkor anyuka, apuka miért nem jön vele. Ez az egésznek a hitelét rontja meg, és beoltja a szülo ezzel a kettosséggel a gyermekét. Ha a gyermek fog majd hazudni, meg képmutatóskodni, vagy megtanulja, hogy itt mást kell mondani, amott meg egészen mást, akkor a szülo felháborodik, pedig o adott rá példát. Ha tetszik, o nevelte hazuggá és képmutatóvá gyermekét a magatartásával. Menjél gyerek, de én nem érek rá. Ha az olyan fontos, akkor hogy nem ér rá? Ha az olyan hasznos, akkor miért vonja ki magát a Jézustól jövo hatások alól egy szülo? - Olyan nagy ajándék, amikor viszik a szülok a gyermekeket.

Látom, hogy mennyire más a lelkületük azoknak a gyerekeknek, akik olyan családban nohetnek fel, ahol nyár elején például az elso szempont ez: mikor lesz a csendeshetetek? Aztán a többi nyári programot ahhoz igazítjuk, mert ez ilyen fontos. És együtt imádkozik a család otthon azért, hogy Isten áldása legyen azon a néhány napon, és a szülok is keresik a hasonló alkalmat, és még anyagilag is áldozatot hoznak, esetleg valami programról még le is mondanak, mert ez fontos. Ok tudják, hogy ez milyen fontos, nemcsak szormentén, féligmeddig, olyan langyosan, hogy azért megfordulunk a templomban, de az életünk, a gondolkozásunk távol áll attól, aki Jézus - hanem mindenestül alárendeljük magunkat neki. Ezt a gyerekek pontosan érzékelik, és ha nem beszél is otthon errol sokat a szülo, az életével hitelesebbé teszi, mintha gyakran errol lenne szó. Ezek a szülok vitték a gyerekeket, és nem küldték.

Sokkal mélyebbre hatol az ige azokban a gyerekszívekben, ahol a család meg is beszéli azt, amit vasárnap hallottak. Ahol ugyanúgy hozzátartozik esetleg a vasárnapi ebédhez, hogy kiki elmondja, mit hallott délelott, mit értett abból, mit nem értett, mi tetszett neki, mi nem tetszett, és helyükre kerülnek a dolgok, személyessé válnak az igék. Kiderül, hogy apukát is telibe találta az ige, és mától kezdve másként fog tenni valamit, mert Isten igéjébol azt értette meg. Erre felkapja a fejét a kicsi is: ez így muködik, hogy meg lehet érteni valamit? A mindenható Isten, a láthatatlan, a hatalmas hozzám személyesen szól, és azt tenni kell, mint apu? Ez a hiteles prédikáció! [Aput be lehet itt helyettesíteni bármelyik családtaggal.]

Az az igazi, ha együtt megyünk Jézushoz. Ha a kicsinyeket, az erotleneket visszük, és miközben visszük, minket, magunkat is erosít az ige, és aztán erosítjük egymást azzal az igével.

Akik nem gyakorolják, fogalmuk sincs arról, mitol fosztják meg a gyermeküket, ha nincs otthon családi áhítat. Ha azt a pár percet képtelenek rászánni, hogy a család együtt üljön le a Biblia köré, olvassanak abból egy rövid szakaszt, imádkozzanak úgy, ahogy a gyerekek életkorának megfelel, esetleg bovítsék aztán ezt a családi liturgiát: ha szívesen énekelnek, lehet énekelni is, lehet beszélgetni, ha a gyerekek szívesen beszélgetnek, ha nem, akkor nem kell eroszakoskodni. Isten igéjével hajtják nyugalomra a fejüket, és nem valami feszültséget kelto szörnyuséggel, amit a tvben láttak, vagy valami fojtott hangú veszekedéssel, amit drága szüleiktol kellett hallaniuk. Másként alszik, reggel másként ébred, és értékesebb magyar emberré formálódik, mert egészséges lesz az idegrendszere, és kicsi korában kialakul már egy olyan értékrendszer, amit Isten igéje ihlet. A szülo sokszor észre sem veszi, hogy mindezt hogyan formálja az a Jézus, akihez együtt mennek, akihez viszi a gyermekeit és o is ott van velük együtt.

Miért vitték ezek a szülok Jézushoz a gyermekeiket? Ilyen egyszeru szót olvasunk itt, hogy megérintse oket. Említettem, hogy szokás volt, hogy a rabbi áldja meg a gyereket a születésnapján, vagy annak a táján. Tegye rá a kezét, és mondjon valami olyan jó kívánságot, ami mint egy imádság Istenhez száll, és lehet várni, hogy Isten meghallgatja azt, és ennek folyományaként ad a gyermeknek valami jót. Ez volt az áldás. Maga az áldás szó betu szerint lefordítva azt jelenti: jót mondani, eulogeo. Valami jót mondani, de ezzel a hittel, hogy én ezt imádságként mondom a Mindenhatónak, aki áldjon meg téged, adja meg neked ezt a jót, vagy ennél sokkal többet, mert neki ez a szokása, hogy általában többet ad, mint amennyit kérünk vagy kívánunk.

Hogy érintse meg oket - itt megint érdemes elgondolkoznunk. Miféle érintéseket kapnak a gyermekeink, és miféle érintéseknek szolgáltatjuk ki oket? Vannak olyan érintések, amikkel szemben tehetetlenek vagyunk. A korszellem állandóan körbenyalogatja oket, tetotol talpig érinti, deformálja, formálja a gondolkozásukat, az egész életüket. A környezetük érinti oket, és nem tudjuk megvédeni. Hozzák haza már az óvodából a trágár kifejezéseket, maguk sem tudják, mit jelent, de a Pisti aznap húszszor elmondta, benne marad a fülében, és az ilyenre mindnyájan fogékonyabbak vagyunk, mint a jóra, az igazra és a szentre.

Aztán kitesszük oket meggondolatlanul egyéb hatásoknak is. Hadd iratkozzanak be ok is Harry Potter varázsiskolájába, és nyaldossa körül oket sok olyan okkult hatás, aminek a következményeinél majd csodálkozunk: miért kiabál éjszaka, miért pisil be tizenkét évesen, noha eddig nem csinálta, miért lett olyan agresszív, miért olyan szétszórt. Szidjuk, hogy miért nem tanul jobban, de hogy esetleg mi is hozzájárultunk ahhoz, hogy képtelenné vált a korábbi koncentrálásra, hogy a szétszórtságának valami olyan oka van, hogy megérintette ot valami, aminek nem kellett volna - erre olyan kevesen gondolnak. Még amikor felhívjuk is a szülok figyelmét erre, nagy kételkedéssel fogadják. Csak ha valaki kipróbálja: hátha mégis az lehet oka, s kiderül esetleg, hogy az, akkor csodálkoznak nagyon. Milyen hatásoknak tesszük ki oket?

"Hogy érintse meg oket". Itt az a meglepo, hogy Jézus ennél sokkal többet ad nekik. Azért viszik oda, hogy érintse meg oket, O pedig egy meghívót nyújt át nekik. Meghívót az Isten országába. Miközben megérinti oket, teljesíti a szüloi kívánságot is, aközben kinyitja elottük a mennyország kapuját, s azt mondja: gyertek, ti is hivatalosak vagytok ide. Sot kitágítja a kört, és azt mondja a szüloknek, akik csak a gyerekeiket vitték oda, hogy gyertek, ti is beléphettek ide. Sot csak akkor léphettek be, ha úgy fogadjátok Istennek ezt az ajándékát, mint a gyermekek. - Majd erre késobb visszatérünk.

Hogyan lehet ma odavinni egy gyereket Jézushoz és kérni, hogy érintse meg? A legegyszerubb és legtermészetesebb módja ennek a gyerekekért való komoly imádkozás. Mikor kell elkezdeni a gyermekemért imádkozni? - kérdezte egyszer valaki. Az jutott eszembe, amit Kodály Zoltán mondott, mikor megkérdezték tole: mikor kell elkezdeni a gyerekek zenei nevelését? Azt mondta: a születésük elott kilenc hónappal. Imádkozni is akkor lehet elkezdeni értük, sot a fogantatásuk elott már lehet kezdeni imádkozni értük. A születésük elott kilenc hónappal, meg öt hónappal, meg egy hónappal is, meg utána is, meg amikor már nekik vannak gyerekeik, akkor is… Szüntelen, egyfolytában, és akkor ott vannak az Úr Jézus elott. Egy olyan erotérbe kerülnek így, ahol nagyon sok mindentol védve lesznek. Olyan kevés hívo szülo is hiszi ezt el, és veszi ezt komolyan.

A napokban olvastam. Az imádkozó szülo hatalma címu könyven: "Ha gyermekünk élete rosszra fordul, önmagunkat hibáztatjuk, amiért nem vagyunk tökéletes szülok. De ha tökéletes szülo lennél is, gyermeked élete attól nem változik meg. Ráadásul tökéletes szülo nincs. Senki sem tökéletes. Az imádkozó szülo hozhat változást a gyermek életébe. Isten azt akarja, hogy imádkozó szülok legyünk, nem azt, hogy tökéletesek."

Imádkozó szülok pedig sok csodáról tudnak beszámolni. Hogyan akadályozott meg Isten valami rosszat. Hogyan adott megoldást, valami megoldhatatlannak látszó nyomorúságra. Hogyan adott kiutat a zsákutcából. Erot egy teherhez. Világosságot a sötétségben. Hogyan változtatta meg azt a gyermeket, vagy annak egy elhatározását, amit senki más megváltoztatni nem tudott volna.

Engedjük, hogy ez a mondat a mai nap folyamán még tovább is dolgozzék bennünk: "Gyermekeket vittek Jézushoz, hogy megérintse oket."

A történet további szereploi a tanítványok. A tanítványok nem engedik Jézushoz ezeket a szüloket. Pontosan nem tudjuk, miért. Két valószínu oka lehet ennek. Az egyik az, hogy a tanítványok azt tanulták - nem Jézustól, hanem más rabbiktól -, hogy gyerekekkel foglalkozni nem érdemes, hiszen még nem tudják felfogni a törvényt, márpedig a tanító a törvényt tanítja az embereknek. Majd ha felcseperednek, majd ha felnonek.

Kis buták - ahogy ma sokszor mondani szokták, és én kardoskodom állandóan amellett, hogy ez nem igaz. Ok nagyon okosak, értelmesek. Még nem nottek meg olyan magasra, mint a felnottek, de ok a maguk szemével, onnan lentrol, igen jól érzékelik a valóságnak azt a részét, ami eljuthat a tudatukig. Sokkal tisztábban és kritikusabban sokszor, mint mi.

A másik ok az lehetett, hogy Jézusnak ez volt az utolsó útja, amelyiken itt ezek a szülok hozzá viszik a gyerekeket. Egymás után többször is beszélt tanítványainak arról, hogy O most Jeruzsálembe megy, ott letartóztatják, megkínozzák, megölik és a harmadik napon feltámad. Valószínu, hogy ez rányomta a bélyegét Jézus hangulatára is azon az úton. A tanítványok érzékelhették, hogy ez nem szokványos út, ez az utolsó út, ez már a Golgotára vezet. Jézusnak ezt a tanítását nem egészen értették, ez kiderül több helyrol, de rájuk is rátelepedett ennek a súlya. Itt valami nagy dolog készül, itt valami tragédia fog bekövetkezni. Nyomottabb lehetett a hangulat ezen az úton, mint egyébként. Talán Jézuson is meglátszott ez.

A legtöbb írásmagyarázó feltételezi, hogy kíméletbol nem akarták odaengedni a gyerekeket. Van most Jézusnak elég baja enélkül is, hagyják Ot békén. Így is folyamatosan tanít, napok óta gyalogolnak már. Északról indultak, és itt éppen Jerikó elott voltak. Onnan nincs messze Jeruzsálem. Hosszú út van mögöttük, ne foglalkozzunk most már a gyerekekkel. Kedves szándék ez a szüloktol, hogy simogassa meg oket, majd megsimogatja más, hagyják békén az o Mesterüket.

Mindegy, mi volt az oka, és kár ezt nekünk találgatnunk is. Lényeg az, hogy valami olyat tettek, amivel Jézus nem értett egyet. Mero jó szándékból is sok mindent tudunk úgy tenni, hogy az nem illik bele Isten megváltó szándékába, vagy nem viszi elobbre Isten tervének a megvalósulását. Nem az minosíti egyegy cselekedetünket, hogy jó szándékból tettük, hanem az, hogy egyezik-e Isten szándékával. Nekünk ezt kell mindig oszintén és komolyan megvizsgálnunk.

Nem olyan régen elemeztük Péternek a magatartását Cézárea Filippinél, amikor csupa jó szándékból mondott valami olyat, ami miatt Jézus keményen megdorgálta. Sot, amirol kiderült, ördögi ihletésu gondolat volt. Hogy tudniillik Jézus kerülje el a keresztet, és ne vállalja a váltsághalált. Csupa jó szándékból is tudunk nagyon sok rossz dolgot tenni, ami az Isten minosítése szerint rossz. Le kellene szállnunk a magas lóról e tekintetben is: nem én döntöm el, hogy valami jó vagy nem jó, hanem akármi jut eszembe, azt az Uram elé viszem: Uram, kell ezt nekem tennem? Ennek az ideje van most? Nekem kell ezt tennem, vagy valaki majd sokkal jobban elvégzi? Az engedelmes hívo embernek ez reflexévé válik, és azonnal, oszintén kérdezi az Urat, és ha akárhogy elhatározta is már, és akármennyire szeretné is, félreteszi, ha kiderül róla, hogy az nem illik Isten tervébe.

Érdemes itt azt is megkérdeznünk: nem mi vagyunk-e akadályai sokszor annak, hogy mások odajussanak Jézushoz, akármilyen szándékból is, vagy akármilyen buneink, tisztátalanságunk következtében. Eloítéletünk van valakivel szemben: annak nem érdemes errol beszélni. Vagy a magunk nehézkessége, a régi természetünk valamely tulajdonsága, bármilyen engedetlenség, vagy tisztátalanság, törvényeskedés nem taszít-e el embereket Jézustól? Lehet, hogy a legjobb szándékkal ott állunk a Jézushoz vezeto úton, és mi állunk útjukban azoknak, akik szeretnének hozzá jutni. Isten orizzen meg attól, hogy ilyen útban állók, "útonállók" legyünk, és Isten segítsen arra, hogy vonzó legyen a hívo életünk. Ha nem beszélünk is róla, megkívánják mások, és azért menjenek Jézushoz.

A harmadik szereplo az Úr Jézus. Tulajdonképpen ez a kicsi jelenet a mi Megváltónk nagy szívét ragyogtatja fel elottünk. Ilyen Jézus. Valóban igaz mindaz, amit az írásmagyarázók feltételeznek, mert a tényeket nem kell feltételezni, a tény tény volt, hogy ez az utolsó útja volt, hogy a kereszt már elorevetette árnyékát, hogy Jézus a halálára készült, és tudta, hogy az milyen rettenetes fizikai és lelki szenvedésekkel és kínokkal fog járni. Igazán értheto lenne, hogy most már önmagával van elfoglalva, és nem holmi gyerekekkel bajlódik. Ez a mi gondolkodásunk. O azonban még itt sem önmagával foglalkozik. O másokkal foglalkozik, és foglalkozik velük.

Félreteszi a maga fáradtságát, minden személyes kínját és terhét. Neki fontosak ezek az idegen gyerekek, örül ennek a szüloi szándéknak, hogy hozzá hozzák, hogy megérintse oket. S nemcsak megérinti. Márk evangéliumában azt olvassuk, hogy az ölébe veszi, megsimogatja, és kezét rájuk téve megáldja oket. Egészen közeli kapcsolatba kerülhetnek ezek a gyerekek vele. Egészen személyes kontaktus jön létre. Ezt nem a szülok ügyeskedték ki, hanem Jézus ment elé ennek a szüloi vágynak, és sokkal többet ad, mint amire azok gondoltak.

Jellemez-e minket egy kicsit is ez a jézusi lelkület, hogy bármikor kész vagyok félreállni? Kész vagyok félretenni a magam gondjait, nehézségeit. Annyira tele vagyok velük, hogy legszívesebben mindig arról beszélnék. Olyan jól is esik sajnáltatni magamat, meg hívjam már fel a figyelmet magamra, és legyen egy kicsit szó énrólam. Jézustól mindez teljesen távol állt. Legyen szó azokról, akik vágyakoznak Outána. Végezzük most el azt, amire azoknak szükségük van. A gyerekeknek nem eloadást tart, nem ismétli meg a Hegyi beszédet. A gyerekeknek azt adja, amire nekik van szükségük, és amit ok el tudnak fogadni. Személyes kontaktus, simogatás, áldás. Tanítás itt nem hangzik, de ennek kapcsán elhangzik egy fontos tanítás a felnotteknek. - Ez az, amire visszatérünk.

Ott tartunk, hogy ez a jézusi lelkület jellemzo-e ránk, vagy egyáltalán kívánatos-e nekünk? Vannak oszinte emberek, akik megijednek ettol. Azt mondják: én félnék így élni. Akkor én sose leszek fontos senkinek? Akkor én nem panaszkodhatom? Akkor, ha ilyen terhek alatt roskadozom, arról nem szabad beszélni? Mindig csak a mások baja foglalkoztasson, másokért vagyok én ezen a világon? Ezt el kell dönteni. Jézus azt mondta: igen, másokért. S miközben valaki ezt vele vállalja, aközben tapasztalja meg: dehogynem panaszkodhatom. Dehogyis egyedül hordozom a terheimet! Ketten visszük azt, és a nehezebbik részét O viszi. És miközben neki engedelmeskedve másokért élek, az én életem is könnyebb és gazdagabb lesz. Ebben a szolgálatban pedig soha nem leszek egyedül. Pontosan eközben éli át a hívo a Krisztussal való szoros közösséget.

A missziói munkamezon, a szeretetszolgálat néha nehéz terepén, ott van együtt azzal a Krisztussal, aki egész földi élete során ezt csinálta, aki ezért jött. Nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy O szolgáljon és adja az O életét váltságul sokakért. Erre hívott el minket is. Aki ezt boldogan és bizalommal vállalja, az majd megtapasztalja, hogy az Isten országában más törvények érvényesek, mint a fizikai világban, mert ha nehéz a magad terhe, vedd fel a másikét is, és könnyebb lesz. Erre azt mondja egy nem hívo ember: eszetlenség. Azt mondja, aki ezt kipróbálja: csoda, valóban így van.

Ez a jézusi lelkület legyen csak kívánatos elottünk és próbáljuk ki, mielott még megállapítanánk, hogy nem bírom, nem nekem való. Higgyük el, hogy ez lenne a keresztyénségben való növekedés, fejlodés: egyre kisebbé válni, egyre többekkel törodni, és legyen mindig fontosabb a másik, mint magam. Még egy ilyen kritikus, kiélezett helyzetben is, ahol mindenki megértené: most aztán Jézus lehúzta a redonyt, most már magával foglalkozik. Hiszen ott sem magával foglalkozik, hanem az egész emberiség bunét veszi a vállára, és azt cipeli, csak nem látjuk, mi alatt roskadozik. De eközben a kicsi gyerek is fontos neki, meg az a szüloi vágy, hogy az o gyermekét is érintse meg és áldja meg.

Érdemes itt elgondolkoznunk azon is: megadjuk-e a családban, meg a környezetünkben mindenkinek azt, amire neki szüksége van. A kicsinek, hogy az ölembe bújhasson, a nagynak, hogy megbeszéljük, a másiknak, hogy végighallgatom stb. és az egész társaságnak, hogy szüntelen imádkozom értük. Berendezkedtünk-e erre, hogy mindenki megkaphatja tolünk, amire szüksége van? Jézus ezeket a kicsiket az ölébe vette.

Hadd kérdezzem meg: ismeros-e nekünk, hogy mi bújunk oda a mi Megváltónk ölébe, mint egy kisgyerek? Sikerült-e megszabadulni már attól a velünk született büszkeségtol, amelyikkel, még ha sírhatnékunk van, akkor is azt hazudjuk: jókedvuek vagyunk. Amelyikkel nem merünk oszinték lenni. Nem merjük néven nevezni buneinket, bevallani tévedéseinket. Elmondani neki oszintén: nem bírom tovább, vagy tanácsot kérni, és azt megfogadni. Ismeros-e ez az odabújás?

Életem legnehezebb helyzeteibol kedves emlék ez, hogy tényleg, mint egy kisgyerek bújtam oda egyegy este az én Uramhoz: Uram, nem én vállalkoztam erre, te raktad rám ezeket a terheket, látod, nem bírom. Azt is tudom a fejemmel, hogy nem is a magam erejével kellene cipelni, csak megpróbáltam ma a saját erommel, de nem megy. Hiszem, hogy adsz erot. Nem tudom most elképzelni, hogy hogyan, de hinni akarom, mert te megígérted. És ott kipanaszkodja magát a kisgyerek, aztán regenerálódik. Jézus talpra állítja, mint eros férfi megy tovább és viszi a terheit.

Merünk-e kisgyerekekké válni? Vagy ami fontosabb kérdés: tudunk-e egyáltalán kisgyerekké válni?

A negyedik gondolatunk: Jézus azt mondja: ha olyanok nem lesztek, mint ezek a kisgyermekek, nem mehettek be a mennyek országába. Aztán megismétli egy kicsit elmélyítve: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen nem megy be abba. Mit jelent ez? Nem azt mondja Jézus, hogy kisgyerekekké kell lennetek, hanem olyanokká, mint a kisgyermekek. Nem azt mondja: ezeké a kicsiké a mennyek országa, hanem az ilyeneké a mennyek országa. Milyenek az ilyenek? Ha az összefüggést megnézzük, egészen világos, hogy Jézus mire utal itt.

Ezt a néhány mondatot megelozoen a farizeus és vámszedo példázatát mondja el Jézus a hallgatóknak. Közvetlen utána a gazdag ifjú rohan oda hozzá: jaj, jaj, mielott még elmennél, nekem is lenne egy kérdésem: hogyan lehet üdvözülni? A példázatban a farizeus is, meg a gazdag ifjú is magabiztos, öntelt, büszke, vallásos emberek, akik tudják, hogy ok sok mindent teljesítettek. Sot egyikük azt állítja, hogy o mindent teljesített, amit egy derék, vallásosnak teljesítenie kell. Éppen ezért most neki jár, jár az, hogy az Isten jutalomként adja neki az üdvösséget. Jézus mindkét példázatban arról beszél, hogy az üdvösség nem jár. Nekünk egy valami járna, ha Isten csak igazságos lenne és nem szereto is: az ítélet. Rászolgáltunk az ítéletre, ezt megérdemeltük. De semmi jót nem érdemlünk.

Az üdvösség ajándék. Nem lehet megfizetni, nem lehet rászolgálni, nem lehet kiérdemelni, s egyáltalán Istent nem hatják meg a mi teljesítményeink. Azokra kár hivatkoznunk. O ajándékot kínál. Ez olyan nagy kincs, amit nem lehet megfizetni. Nekünk egyébként sincs olyan fizeto eszközünk, ami a mennyben is érvényes lenne. Jézus fizette meg az árát, s mivel O megvásárolta ezt nekünk, Isten ajándékként kínálja. Kié lesz az üdvösség? Aki ezt kész ajándékként elfogadni. Aki nem akar érte fizetni, aki nem hivatkozik a teljesítményére, aki olyan, mint egy kisgyerek. Kínálnak neki valamit, megnézi, megfogja, ha bele lehet harapni, feltétlenül beleharap azonnal, és elszalad vele. Jó esetben megköszöni, ha nagyon jól nevelt. Hogyan fogadja a gyerek az ajándékot? Úgy, hogy elfogadja. Nem okoskodik, mint a felnott: milyen hátsó szándéka lehet annak, aki ezt kínálja, biztos-e, hogy ez ajándék? Bizonyos, hogy kell ez nekem? Hogyan kell majd ezért késobb fizetnem? Nem spekulál a kisgyerek, bízik abban, aki ajándékot kínál, és elfogadja. Erre utal itt Jézus: "aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen nem megy be abba."

Van-e bennünk már ennyi önismeret, hogy rászorulunk? Van-e annyi bátorság, hogy ezt ki is mondjuk? Van-e annyi alázat, hogy mint egy koldus, tartjuk a kezünket. Van-e annyi bizalom a mi mennyei atyánk iránt, hogy O nem akármit tesz a kezünkbe, hanem igazi értékeket kínál nekünk? Megszületik-e a hála a szívünkben, ami meg szokta fordítani egy ember egész életét, és hálából egész életét annak adja, aki neki adta ezt a legnagyobb ajándékot, magát az életet, az örök életet?

Szeretnék ma bátorítani mindenkit, hogy merjünk kisgyerekek lenni. Merjünk ma odabújni a mi Urunkhoz. Merjünk ma kíméletlen oszinteséggel vallani neki mindarról, ami bennünk van, ami nyomaszt, amitol félünk, amit elhibáztunk, ahol elakadtunk. O úgyis a valóságot látja, s végre egyszer az O színe elott mi is láthatnánk a valóságot. S aztán ad nekünk majd ajándékokat. Nemcsak megérint, hanem meg is áld és meg is ajándékoz.

 


 

Imádkozzunk!

Bocsásd meg Urunk, hogy olyan büszke felnottek vagyunk. Játsszuk a nagyot, hangoskodunk, tódítunk, hazudozunk, hostetteinkrol regélünk, vagy a sebeinket mutogatjuk és sajnáltatjuk magunkat, sokféle ügyetlen eszközzel próbálkozunk, hogy magunkra hívjuk fel a figyelmet, hogy fontossá tegyünk magunkat. A szívünk mélyén félünk attól, amire te adtál példát nekünk, megváltó Urunk.

Köszönjük, hogy megmutattad nekünk a te nagy szívedet. Köszönjük, hogy van bocsánat a buneinkre, szabadulás a kötelékeinkbol, hogy lehet nekünk is életünk, örök életünk, és az Isten országában élhetünk már itt és majd örökkön örökké. Annak köszönhetjük ezt, hogy te nem azért jöttél, hogy neked szolgáljanak, hanem te szolgáltál, és az életedet adtad váltságul sokakért.

Taníts meg minket is erre, hogyan adhatjuk oda kicsinyenként az életünket azokért, akikért felelossé tettél. Add, hogy megtaláljuk ebben azt az örömöt, ami a te örömöd. Éppen eközben tapasztalhassuk meg, hogy nem egyedül kell hordoznunk a terheinket, és bizony fontosak vagyunk neked, és te foglalkozol velünk, sot fontossá teszel minket a te megváltó munkádban. Mento szeretetednek, segíto szeretetednek az eszközei lehetünk, és nincs ennél nagyobb megtiszteltetés ezen a földön.

Segíts el mindnyájunkat oda, hogy örömmel szolgáljunk.

Köszönjük, Urunk, hogy sokféleképpen lehet hatással az életünk a gyerekekre. Bocsásd meg, hogy oly sok rossz hatás érkezett tolünk hozzájuk. Sok olyan is, amit már nem tudunk helyrehozni. Hisszük, hogy te helyre tudod hozni, amit elrontottunk, pótolni tudod, amit elmulasztottunk.

Segíts sokkal felelosebben élni ezen a téren is. Indíts minket, hogy vigyük hozzád azokat a gyerekeket, akikre még hatással lehetünk. Segíts minket, hogy a megszentelt, tiszta életünk hadd legyen önmagában is rólad való bizonyságtétel.

Könyörgünk hozzád a most kezdodo új tanévért. Könyörgünk a diákokért. Vegyél ki minden félelmet a szívükbol. Orizd oket rossz hatásoktól. Könyörgünk a pedagógusokért, adj nekik toled való bölcsességet, el nem fogyó szeretetet, munkájukhoz szükséges fizikai erot is.

Könyörgünk most különösen a pályakezdo pedagógusokért. Bátoríts meg oket. Add, hogy az alázat és a bátorság szép egységben legyen az életükben. Segítsd át oket a kezdet nehézségein, s tanítsd meg oket egyre jobban bízni benned, aki szereted a gyerekeket, aki minden gyereknek a nyelvén értesz, akinek a puszta jelenléted elég ahhoz, hogy a problémák megoldódjanak.

Kérünk, segíts megszentelnünk a mai napunkat, és segíts, hogy huek maradjunk hozzád a jövo héten is.

Ámen.