Alapige: Mt 21,12-20

Ezután bement Jézus a templomba, és kiuzte mindazokat, akik a templomban árusítottak és vásároltak, a pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit pedig felborította, és ezt mondta nekik: "Meg van írva: Az én házamat imádság házának nevezik: ti pedig rablók barlangjává teszitek."

Azután vakok és bénák mentek hozzá a templomba, és meggyógyította oket. Amikor pedig a fopapok és az írástudók látták azokat a csodákat, amelyeket tett, és a gyermekeket, akik a templomban ezt kiáltották: "Hozsánna a Dávid Fiának!" - haragra lobbantak, és így szóltak hozzá: "Hallod, mit mondanak ezek?" Jézus pedig így válaszolt nekik: "Hallom. Sohasem olvastátok: Gyermekek és csecsemok szája által szereztél dicséretet?"

Erre otthagyva oket kiment a városból Betániába, és ott töltötte az éjszakát.

Amikor korán reggel a város felé ment, megéhezett. Meglátott egy fügefát az út mellett, odament, de semmit sem talált rajta, csak levelet. Ekkor így szólt hozzá: "Ne teremjen rajtad gyümölcs soha többé!" És hirtelen elszáradt a fügefa.

Imádkozzunk!

Dicsoséges Urunk, Jézus Krisztus, megvalljuk, hogy noha mi is énekeljük és mondjuk sokszor, hogy te az uraknak Ura és a királyoknak Királya vagy, mégsem engedelmeskedünk parancsaidnak, számunkra sok szavad nem is számít parancsnak. Merészelünk sok mindent számon kérni rajtad, és olykor felelosségre vonunk tetteidért. Légy irgalmas nekünk, bunösöknek!

Dicsoítünk téged az elso virágvasárnap minden eseményéért. Köszönjük, hogy mindenben, amit akkor mondtál és tettél, irántunk való szereteted és isteni hatalmad nyilatkozott meg. Ezt kérjük alázatosan most is.

Szólj hozzánk egészen személyesen, szeretettel, és isteni hatalmaddal formáld újjá egészen az életünket. Annyira rád szorulunk mindnyájan: bunbocsátó irgalmadra, gyógyító, szabadító hatalmadra, és tudjuk, hogy ma is igéddel végzel el minden jót. Ezért köszönjük, hogy ma is hallhatjuk igédet. Segíts azt nyitott szívvel hallgatni. Tedd könnyuvé a neki való engedelmeskedést.

Könyörülj meg rajtam, hogy azt mondjam, amit te üzensz most mindnyájunknak. Engedd, hogy valóság legyen itt most: az, aki hirdeti, s hallja itt az igét, adja néked egészen a szívét.

Ámen.

Igehirdetés

Isten kegyelmébol megérhettük ennek az esztendonek virágvasárnapját is, amikor ismét az Úr Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékezünk. A bibliai leírás szerint rendkívül sok minden történt azon a napon. Ebbol a sok eseménybol kettot szeretnék most kiemelni. Azt a kettot, amin többen meg szoktak botránkozni is. Többször hallottam már, hogy háborognak emberek: ejnye, ejnye, hogy eshetett ez meg a szelíd Jézussal, hogy kötélbol ostort font, és kizavarta a templomból az árusokat?! Sokszor a maguk indulatosságát is igazolni akarják ezzel emberek, hogy ha még a szelíd Jézus is…, akkor mennyivel érthetobb, ha én gyarló ember néha begurulok, mérges leszek, és olyanokat mondok és teszek, ami másoknak nem tetszik.

A másik részlet pedig a fügefa kiszárítása. Ugyan, miért tette ezt Jézus azzal a szegény ártatlan fügefával? Annyira éhes volt, hogy amikor nem talált rajta fügét, mérgében megátkozta?

Jó lenne, ha értenénk, mirol van itt szó. Nem mérgében cselekedett itt Jézus, hanem ugyanazzal az Isten iránti engedelmességgel, az O szent igéjét komolyan véve végezte a küldetését, amivel egész földi munkája során tevékenykedett. Itt ugyanaz a Jézus szól és cselekszik, aki azt mondta: "Tanuljátok meg tolem, hogy én szelíd és szívbol alázatos vagyok."

Ez mind a két tett messiási cselekedet volt. Világos üzenete volt mind a két cselekménynek, és ezt az üzenetet világosan értették azok, akiknek címezte. Ezért nem merik Jézust leinteni. A jeruzsálemi templomban egyegy nagy ünnepen - és ez a legnagyobb ünnep, a páska elott öt nappal történt - kétmillió ember is megfordult. Éppen ezért jól kiképzett és szervezett templomorség teljesített ott szolgálatot. Ezek nem nézték volna tétlenül, hogy mit muvel ott Jézus, ha tudják, hogy nincs igaza. Ezeknek a fonökei: a papok és a templom felelosei pontosan tudták, hogy miért teszi Jézus ezt, és pontosan tudták, hogy igaza van. Ezért nem mernek tenni ellene, sot nem mernek szólni sem ellene. Ez önmagáért beszél, hogy szó nélkül tudomásul veszik, hogy kizavarja onnan az árusokat. Ok értették azt is, ha utólag meghallották, hogy miért száradt ki az a fügefa.

Mirol van itt szó? Miért font kötélbol ostort és kergette ki az árusokat a templomnak arról a részérol, és miért mondta a gyümölcs nélküli fügefára, hogy soha többé ne teremj?

A jeruzsálemi templom egész épületkomplexum volt. Több udvaron keresztül lehetett bejutni a templomba magába. Legkívül volt a pogányok udvara. Abból nyílt az asszonyok udvara, a belso udvar, onnan már a szentély és legbelül a szentek szentje, ahova csak a fopap mehetett be, évente csak egy alkalommal, szigorú eloírások közepette.

Annak viszont különös szerepe volt, mégpedig Istentol rendelt szerepe, hogy volt a pogányoknak is udvaruk. Vagyis, ha valaki, valahol a nagyvilágban hallott Izráel Istenérol, és Isten vágyat támasztott a szívében az után, hogy Ot keresse és megismerje, akkor legyen egy hely a szent városban, a szent templomban, ahol egy ilyen teljesen tájékozatlan pogány hallhat az egy igaz élo Istenrol. Ezért olvasták ott fel idonként a Tórát, a Mózes öt könyvének a részleteit, ahol csend van, tehát megtanulhat imádságokat, és azokat elmondhatja, vagy ha a szívébol felfakad spontán valami, kiöntheti a szívét az élo Istennek, és onnan más emberként mehet haza.

Gondoljunk csak arra, ami a Cselekedetek Könyve 8. részében van. A nagy pogányságból, Etiópiából nekiindul egy tekintélyes úriember, a szerecsen komornyik, az etióp pénzügyminiszter. Több mint ezer kilométeren át rázatja magát egy rugó nélküli szekéren, hogy a helyszínen halljon valamit Izráel Istenérol, mert úgy látszik, elege volt abból a sötét bálványkultuszból, amiben felnott. Hallott valamit arról, hogy állítólag létezik egy olyan Isten, aki csakugyan él, akit nem szobrokban ábrázolnak ki. Furcsa, hogy láthatatlan, de nézzük meg, valóban van-e. És ha az mind igaz, amit ez az Isten az O népével tett, akkor o ehhez az Istenhez akar tartozni.

Felmegy Jeruzsálembe, ott vásárol az iratterjesztésben egy Ézsaiás tekercset, ami egy vagyont ért akkor, hazafelé alig tudta olvasni, úgy rázta a szekér, de mégis elkezdi olvasni. Nem érti, akkor is olvassa. Micsoda belso szomjúság van emögött. Aztán Isten odaküldi Fülöpöt, és az megmagyarázza neki. Ez az ember úgy megy haza, hogy megismerte ezen az úton Jézust, és minden bizonnyal Jézus elso apostola, küldöttje lett Etiópiában.

Erre való volt a pogányok udvara, hogy a pogányok megismerhessék az élo Istent, aztán esetleg Izráel népéhez csatlakozzanak. Vagy az a komornyik mindjárt az Úr Jézushoz csatlakozhatott. Fontos hely volt a pogányok udvara. Eredetileg ezt a küldetést kapta a választott nép Istentol. Azt mondja Isten az Ézsaiás 46,9 szerint, hogy kevés az, hogy az én szolgáim vagytok, az én küldötteim is legyetek. A pogányoknak világosságul rendeltelek - mondja Isten az O népének, hogy üdvösségem a föld végéig érjen.

Isten kiválasztott egy népet, hogy az a nép felragyogtassa ot a szellemilelki sötétségben. Legyen egy nép, amelyik ismeri Istent, hisz benne, ennek folytán megváltozik az élete. Másként él, mint a pogányok, és el tudja mondani, miért él másként. Ki az az Isten, aki ezt az egész világot teremtette, aki oket sok nehézség között hordozta, akivel lehet beszélni, akinek van szava hozzánk, és ez nem elképzelés, nem mi vigasztaljuk magunkat ilyen dolgokkal, hanem ezt ki lehet próbálni. Ez tény, ahogy ma mondják: ez muködik. Jöjjenek a pogányok, ismerjék meg Istent, és vigyék haza a jó hírt. Ezért volt a pogányok udvara.

Azon kívül volt olyan terület, ahol lehetett árusítani állatokat, hiszen azok a hívok, akik messzirol, sokszor száz kilométerekrol jöttek oda, nyilván nem vezettek egy barikát útközben magukkal, hogy ott feláldozzák az eloírások szerint, hanem ott megvették és bemutatták az áldozatot. Megvolt a helye az árusításnak is. Megvolt a helye a pénzváltóknak is, mert nem lehetett pogány pénzt használni a templom területén, hiszen a legtöbb pogány pénz egyik oldalán vagy a pogány császárnak, vagy valamilyen bálvány istennek a domborképe volt, hanem ott csak a templomi sekelt lehetett használni. Akárhonnan jött a hívo, átváltotta a pénzét. Erre is szükség volt az erre kijelölt helyen.

S mi történt? Az történt, hogy jól ment a bolt. Sokan vásároltak állatokat. Kevésnek találták az árusok azt a kinti területet, s látták, hogy a pogányok udvara nincs tele. Jönnek oda, mindig van ott néhány ember, de meghúzzák azok magukat valamelyik sarokban, vagy találjanak maguknak másutt valami helyet, és beszüremkedett a kereskedés a pogányok udvarára, ahol csendnek kellett volna lennie, hogy imádkozhassanak, igét hallgassanak, mélyre menjen az ige, végiggondolják, és Izráel Istene elott hódoljanak, s megváltozott élettel menjenek haza.

Na de ki akar megváltozott élettel hazamenni a templomból? Templomba azért megyünk, hogy letudjunk valamit. Elmondjuk az imákat, bemutatjuk az áldozatot, s megyünk és folytatjuk ugyanott, ahol elotte. Ezt írja Jeremiás is, hogy ez a nagy baj. Állatokra szükség van, beáradt tehát a piac a templomba, és ha valaki mégis betévedt a pogányok udvarára, ott lehetett hallani ökörbogést, báránybégetést, galambok szárnyának a csapkodását, pénzcsörgést, alkudozást, kiabálást, csak éppen csend nem volt és imádkozni nem lehetett.

Ez ellen emeli fel Jézus itt most már nemcsak a szavát, hanem az ostorát is. A szavát többször felemelte. Az O népének ezeket a buneit többször világosan elmondta. Elmondta azt is, ha így maradtok és nem változik a helyzet, akkor azt súlyos ítélet követi, mert Isten ellen nem lehet következmények nélkül vétkezni. O hosszúturo, de ezek az istentelenségek maguk után vonják a következményeiket. Ezért sír Jézus virágvasárnap Jeruzsálem felett, mert látja, hogy ha ez így marad, ahogy most van, az ítélet elpusztítja ezt a várost. És hogy ezt a nagy ítéletet el lehessen kerülni, egy kisebb ítélettel próbálja figyelmeztetni az O népét. Ezért ragadott ostort, uzte ki a kereskedoket és vásárlókat onnan, ahol semmi keresnivalójuk nem volt, oda, ahol az arra kijelölt hely volt.

De az már kevés volt, az imádság kiszorult, a bizonyságtétel kiszorult, itt már senki nem akart lelkeket menteni, hitetleneket Istenhez vezetni, az élo Istent felragyogtatni. Itt ez nem volt téma. Üzemelt a kultusz, papok sokasága jöttment, rendkívül elfoglalt volt mindenki. Nagyon fontos, nagyon vallásos dolgokat csináltak az ünnep alatt, csak éppen Istennel nem lehetett találkozni. A hasznot be kellett zsebelni, egy vékony rétegnek nagy jövedelmet jelentett ez. Ebbol a papok is részesültek, és így hallgatólagosan elturték, sot támogatták, hogy ezen a helyen is lehet árulni.

Jézus nem dühbe gurul itt. Nem a mérges Jézus csapkod. Láttuk, hogy közvetlenül utána gyerekekkel beszélget kedvesen, betegeket gyógyít még ott is. Megvédi az írástudóktól a hozsannázó kicsiket. Az írástudóknak is türelmesen magyaráz ebben a helyzetben, noha tudja, milyen indulat van bennük vele szemben. Mint kollegáknak idézi a Bibliát: nem olvastátok? Ez történik itt most. Nem indulatos Jézus, O a küldetésében jár el. Az O népét Istentol kapott eredeti feladatára figyelmezteti. A templomnak az oseredeti sajátos célját hangsúlyozza. Az Isten szentségére hívja fel a figyelmet, és arra, hogy az Isten népe másokért van, hogy a többieknek is megoldást közvetítsen, és Istenhez vezesse oket. Ez azonban itt nem történik.

Történik-e a mi életünkben? Mi olyan korban élünk, amikor egy szennyes szellemi áradat özönli el az egész világot, mint ahogy ott a kereskedés betolakodott a szenthelyre is, úgy áraszt el ma mindent egy bizonyos szennyes árvíz.

Az utóbbi napokban többekkel beszéltem, akik átélték ezt a mostani szörnyu árvizet. Egy valamit hadd mondjak. Ne haragudjatok, ha illetlen, de lássuk a valóságot, mert kapcsolatban van ezzel a történettel. Elmondták, hogy az egyik következménye ennek az árvíznek az, hogy a víz kimosta a WCket, és ami ott a gödörben volt, azt felszínre hozta és szétterítette. Ami az istállók mellett összegyult, a trágyadombokat, szépen szétterítette az egész falura. Amikor végre a víz kimegy a házakból, akkor a padlón, az ágyon - az egyik asszony azt mondja: a fazekában - ott talált ilyen WC maradványokat. Egyebek közt ilyen is történik árvízkor.

Ez történik ma szellemileg. Ami oda a mélyre való, azt ma a felszínre hozzák és szétterítik. Így terült el a trágárság a sajtóban, sot a színpadokon is. Így árasztja el az üzleti életet, és egyáltalán az emberi együttélést a hazugság, a csalás. Itt már semmi súlya nincs az adott szónak, még az írásos szerzodésnek sem. Így hozzák felszínre azt, ami ha egy ember életének a mélyén van, ha két ember intim kapcsolatában jelen van, ott a helyén van és fontos, de nem tartozik a nagyvilág elé. Így jelenik meg a tv képernyojén sok olyasmi, ami két ember kapcsolatában szent és kedves, de nem odavaló. Így árasztja el egy okkult hullám az óvodától a vezetoképzo tanfolyamokig a legkülönbözobb szinteket - most nem akarom sorolni, milyen módon.

Egy szennyes áradat nyomakodik elo, mint ahogy az üzletelés betört a templomba és kiszorította onnan az imádságot, a bizonyságtételt, a missziót, úgy szorítja ki a mi életünkbol is sok minden az imádságot, a csendet, az Isten igéjére való koncentrált figyelést, az egymással való meghitt, nyugodt beszélgetéseket, és bénít meg abban, hogy változzunk, úgy ahogy az Isten igéjébol következne.

Mivé lett a templom? Ezért emeli fel Jézus az ostort. A Biblia azt mondja, hogy a mi testünk a Szentlélek temploma. És mivé lett a Szentlélek temploma?

Egy férfikonferencián beszéltünk egyszer errol az igérol, és ezt mondta egy férfi: Tudja, mivé lett? Ez nem templom - és végigmutatott magán -, hanem egy gyárkémény. Itt a felso végén mindig füstöl. Meg szeszfozde lett. Már kiszelloztetni se lehet belole az alkoholszagot. Isten különös munkája volt, hogy ez a férfi a hét végére az Isten Szentlelkének a templomává vált, és azóta is az. Sokaknak mutatja a szabadulás útját. De mivé lett a mi testünk?

Hadd kérdezzem meg: mivel töltöttétek a tegnap estét? Egy keresztyén családban nem az lenne természetes - akár egyedül él valaki, akár szeretteivel együtt -, hogy ismét egy munkás hét végére jutott, elfáradt, s szán este egy rövid idot arra, hogy számot vet: megköszöni Istennek mindazt, amit kapott. Isten elé sorolja azokat, akiknek a nyomorúságáról tud. Istenre bízza a gondjait, és egymásnak is kiöntik a szívüket. Tisztáznak félreértéseket, bocsánatot kérnek egymástól és megbocsátanak szívbol. Megtervezik, hogy másnap, az Istennek szentelt napon, kit fognak vigasztalni, meglátogatni, valakinek egy kis ajándékot vinni, s mit adnak tovább abból, amit Istentol kaptak. Ezzel töltöttétek-e a tegnap estét?

Így terveztük-e meg a mai napunkat, hogy ezt valóban az Úrnak szenteljük? Vajon nem az történik velünk is, mint a jeruzsálemi templomban Jézus idejében? Minden egyéb tevékenység betódul oda, kiszorul az imádság, kiszorul a csend, hódolunk a tvbálványnak, fontosabb a szerzés, az üzletelés még vasárnap is. Ismeretlen a hála, de ismeros az elégedetlenség és a zúgolódás, a követelozés. Aligalig nézünk egymás szemébe, hogy aztán úgy néznénk együtt a mi Urunkra. Nem az ismétlodik, ami virágvasárnap Jeruzsálemben?

Olyan kegyelmes a mi Urunk, hogy ma még nem ragad ostort. Ma még megadja azt a lehetoséget nekünk, hogy mi tegyünk rendbe sok mindent. Mi is hozzáláthatunk a templom megtisztításához. O ebben segít. Az O igéjében pontos utasítások vannak, hogy mit és hogyan kell végrehajtanunk, az O Szentlelke pedig képesekké tesz erre. Egyedül nem vagyunk képesek. Ezzel kezdodik, hogy oda eljutunk: magunkban tehetetlenek vagyunk. De akarunk-e tisztább életet? Akarjuk-e, hogy a mi testünk, így ahogy van, a Szentlélek templomává váljék? Akarjuk-e, hogy újra hangozzék az imádság a szívünkben, az ajkunkon, a családunkban, egészen természetesen? Akarunk-e a szent Isten jelenlétében élni, hogy az egész életünk istentisztelet lehessen? Akarjuk-e, hogy egyegy koncentrált istentisztelet, mint ez a mostani is, kihasson az egészre és megszentelje azt, hogy ne a profán szorítsa ki a szentet az életünkbol, mint Jeruzsálemben, hanem a szent hassa át az életünk legprofánabb területeit is? Erre hívott el minket az Isten, és ezt teszi lehetové. Ez történik-e, vagy ennek az ellenkezoje?

Ugyanez van a fügefával. A fügefa abban az idoben Izráel szimbóluma volt. Azért is, mert sok volt belole, azért is, mert ugyanezt a gondolatot ábrázolta ki, hogy lehet róla szedni gyümölcsöt, ami táplál másokat. A fa adja, ezért tartják. Amikor Jézus egy fügefán egyetlen gyümölcsöt sem talál, akkor méltán háborodik fel. Miért? Mert a fügefának az a különös tulajdonsága - itt a templom melletti kertben van egy szép nagy fügefa, minden évben megfigyelhetjük -, hogy legeloször a gyümölcskezdemények jelennek meg rajta. Még levél sehol, s a rügyek hónaljából elobújnak az icipici sötétzöld fügék. Utána a levél is kifakad és lombosodik. Elobb van rajta gyümölcs, mint levél. A másik furcsa tulajdonsága, hogy fokozatosan és folyamatosan terem. Egy fügefán lehet találni nyáron egészen érett fügét is, félig érettet is, meg ilyen icipicit is, ami épp csak kibújt és majd megno.

Ha tehát egy fügefán, amelyik már lombos - ezt olvastuk itt - egyáltalán semmiféle füge nincs, az elveszítette a létjogosultságát, hacsak nem az árnyékáért tartják. De gyümölcsfát nem azért tartanak, hanem a gyümölcséért. De ha nincs rajta az, ami végett tartják, akkor ne legyen, akkor nincs értelme a létének.

Ez ugyanaz a gondolat, mint a templom megtisztítása. Jézus azt mondja: ez a gyümölcstelen, dús lombú fügefa olyan, mint az akkori Izráel és annak a vallásos élete. Üzemel a templom, zarándokok százezrei fordulnak meg ott, de nem lehet megtérni. Jön egy pogány, és nem hallhat igét. Jön valaki, hogy imádkozzék, és nem tud hol imádkozni. Nincs rajta gyümölcs. Nincsenek megtérések.

Mihez hasonlít az életünk? Lehet-e szedni róla gyümölcsöt? Ha valaki velünk találkozik, szedhet-e rólunk kedves beszédet, igazi megértést? Türelmet, amivel végighallgatjuk, és úgy hallgatjuk végig, hogy érdemes legyen kiöntenie a szívét? Terem-e az ajkunkon olyan gyümölcs, amit a Biblia így mond: helyén mondott ige? Mint az aranyalma ezüst tányéron. Termi-e az életünk a Lélek gyümölcsét, amit sokan el tudnának sorolni, de fel tudjuk-e mutatni? A szeretet, az öröm, a békesség, a türelem, a jóság, a huség, szelídség, szívesség, mértékletesség jellemzo-e ránk és szedheto-e rólunk? Ha jönnek mohó emberek és visszaélnek a segítokészségünkkel, adjuk-e akkor is a gyümölcsöket tovább, függetlenül attól, hogy letört egy ágat, de éhes o is, és gyümölcsre van szüksége? Megteremi-e ajkunk a hálának gyümölcsét? - ahogy a próféta írja. Megteremi-e ajkunk a bizonyságtétel gyümölcsét? - ahogy a Zsidókhoz írt levél írja. Ezt mind joggal várhatná Isten és ember azoktól, akik Istentol már olyan sokat kaptak, és sokan vagyunk itt, akik már sok mindent kaptunk.

Hol van a gyümölcs? A gyümölcsfát az jellemzi, hogy másokért él. Minket az jellemez-e, vagy rossz néven vesszük, ha valaki szeretne valamit szedni rólunk? Zaklatásnak tekintjük, ha egy gyümölcsfán gyümölcsöt keres? Vagy az a jutalmunk, hogy adhatjuk és egyedül a Kertészt dicsoítjük. A mi Gazdánkat, akinek köszönhetjük, hogy tudunk adni valamit másoknak. Mert ha tartósan nem terem a fa, akkor egyszer eljön az ítélet és elhangzik: több lehetoséged nincs. Gyümölcs terajtad többé ne teremjen!

Nagy ünnepre készülünk. Sokan úrvacsorázni is fogunk. Isten arra bátorít minket, hogy aki teheti, még ma teremtsen egy kis csendet otthon. Inkább valami mást szorítson vissza és biztosítson helyet az Isten elotti csendnek, imádságnak, Oreá figyelésnek. Kérdezzük meg oszintén: Uram, mi az, ami utálatos neked az életemben? Nem akarom megvárni, amíg ostort fonsz. Mert O tud betegséggel, próbával, egyebekkel is figyelmeztetni, de miért kell azt megvárni? Most még az O igéjével kérlel. Takarítsátok ki a templomot! Kerüljön minden a helyére. Mindennek megvan a maga helye az Isten világában, de a fo hely az övé. Akkor teremni fog a fánk is, s akkor igazi istentiszteletté válik az egész életünk nemcsak vasárnap tíztol tizenegyig. Megszenteli az egész valónkat, és Ot tudjuk felmutatni másoknak is.

Imádkozzunk!

Istenünk, megvalljuk, ügyesen fenn tudjuk tartani annak a látszatát, mintha minden rendben lenne az életünkben, még a vallásos életünkben is. De tudjuk, hogy téged nem lehet megtéveszteni. Te nem azt nézed, ami a szemed elott van, hanem ami a szívünkben van, s ott sokszor sok szenny van. Köszönjük, hogy látod az indítékainkat, a gondolatainkat, és köszönjük, hogy igéd a szív mélyére hat és leleplez minket.

Köszönjük, hogy most még így tisztogatsz. Szeretnénk engedni neked, hogy ne kelljen ostorral megtisztítanod az életünket. Szeretnénk idejében elkezdeni teremni jó gyümölcsöket, hogy ne kelljen a végso ítéletkor elvesznünk. Engedd, hogy hadd legyen valóság: templomoddá váljék szívünk, lelkünk, testünk.

Könyörgünk hozzád azokért, akik nehéz helyzetben vannak most. Adj reménységet a csüggedoknek, gyógyulást a betegeknek, vigasztalást a gyászolóknak, békességet a gyulölködoknek. Formálj minket olyanokká, hogy ebben a te áldott munkádban használható eszközök lehessünk a te kezedben, hogy legyen mirol bizonyságot tennünk másoknak, amit elvégeztél az életünkben, és merjünk vállalni téged. Hadd legyünk világosságul a pogányoknak, olyan nagy pogányságban élünk mi. Hadd tudjunk sok jót továbbadni a körülöttünk éloknek, olyan nagy lelki ínség vesz körül bennünket.

Könyörgünk hozzád iskoláinkért. Most különösen is a Tivadarfalvi iskoláért: diákjaiért, tanáraiért. Könyörgünk a Kárpátalján élo testvéreinkért. A lelkimunkáért, és az o mindennapi életükért.

Köszönjük, hogy rád bízhatjuk mindnyájan a legszemélyesebb dolgainkat is, és népünk jövojét, lelki ébredését, ennek az emberiségnek a jövojét is, hiszen néked adatott minden hatalom mennyen és földön. Köszönjük, hogy meghallgatsz minket, segíts ebben a csendben folytatni az imádságot.