Alapige: Mt 21,33-46

"Hallgassatok meg egy másik példázatot. Volt egy gazda, aki szolot ültetett, kerítéssel vette körül, borsajtót készített, és ortornyot épített benne, azután bérbe adta munkásoknak, és idegenbe távozott.

Amikor elérkezett a szüret ideje, elküldte szolgáit a munkásokhoz, hogy vegyék át a neki járó termést. A munkások megfogták szolgáit, és kit megvertek, kit megöltek, kit pedig megköveztek közülük. Aztán ismét küldött szolgákat, többet, mint eloször, de ugyanígy bántak azokkal is.

Utoljára pedig fiát küldte el hozzájuk, mert úgy gondolta: A fiamat meg fogják becsülni. De amikor a munkások meglátták a fiát, így szóltak maguk között: Ez az örökös: gyertek, öljük meg, és azután mienk lesz az öröksége. Majd megfogták, kidobták a szolon kívülre, és megölték.

Vajon, majd ha megjön a szolo ura, mit tesz ezekkel a munkásokkal? Ezt felelték neki: "Mivel gonoszak, o is gonoszul veszti el oket, a szolot pedig más munkásoknak adja ki, akik megadják a termést a maga idejében."

Erre megkérdezte tolük Jézus: "Sohasem olvastátok az Írásokban: Az a ko, amelyet az építok megvetettek, az lett a sarokko, az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemünkben. Ezért mondom nektek, hogy elvétetik toletek az Isten országa, és olyan népnek adatik, amely megtermi annak gyümölcsét. És aki erre a kore esik, összezúzza magát, akire pedig ez a ko ráesik, azt szétmorzsolja."

Amikor a fopapok hallották példázatait, megértették, hogy róluk beszél. Szerették volna elfogni, de féltek a sokaságtól, mert az prófétának tartotta.

Imádkozzunk!

Kegyelmes Istenünk, köszönjük, hogy azzal kezdhettük ezt a szép énekimádságot, hogy légy minékünk segítségül mostani szükségünkben. Olyan sokféle szükségünk van nekünk, olyan sok mindent nélkülözünk, olyan sok mindenrol már le is mondtunk.

Köszönjük, hogy tudhatjuk: te gazdag vagy, és gazdagságodat a benned bízók között akarod szétosztani. Kérünk, azzal ajándékozz meg minket most is, amire szerinted a legnagyobb szükségünk van.

Köszönjük ezt a csendet. Köszönjük, hogy reád várhatunk. Köszönjük, hogy igéd életet mento hatalom, és a te igédet tudod adni egyszeru szolgákon keresztül is.

Ajándékozz meg minket most olyan igével, ami a te szádból származik, amivel tudsz bennünk békességet teremteni, amivel meg tudsz vigasztalni, amivel le tudsz leplezni és feloldozni, ami tükör, hogy meglássuk, kik vagyunk, amivel megtisztítasz, utat mutatsz, és tanácsot adsz. Nagy szükségünk van minderre.

Segíts most igazán rád figyelni, és ami ebbol az igébol személyesen ránk vonatkozik, engedd, hogy azt komolyan is vegyük. Ne csak megértsük, hanem higgyük és cselekedjük.

Ajándékozz meg minket jelenléteddel, önmagaddal.

Ámen.

Igehirdetés

Tegnapelott olvastuk bibliaolvasó kalauzunk szerint ezt az igerészt, és aki beleéli magát abba, ami itt le van írva, elképed. Elképeszto az, hogyan lehetnek ennyire gonosz és ennyire buta emberek, mint ezek a bérlok. Elképzelhetetlen az, hogyan lehet egy gazda ilyen nagylelku, irgalmas és türelmes, mint akirol itt olvasunk.

Jézus Krisztus pontosan ezt akarta szemléltetni úgy, ahogy O szokta, kiélezve a részleteket, hogy az Isten ellen fellázadt ember nemcsak engedetlen, hitetlen, bunös, hanem buta is lesz, aki a saját sírját ássa, és ezt nem is veszi észre. Az Isten pedig, aki ellen fellázadtunk, ilyen elképzelhetetlenül türelmes, nagylelku és jóságos.

Mirol is van itt szó? Egy szolosgazda bérbe adta a szolojét. A bért lehetett természetben vagy készpénzben fizetni. Itt az elobbirol van szó. Éppen ezért szüret idején elküldte a szolgáit a neki járó gyümölcsért. A bérlok azonban felháborodtak ezen, a szolgákat megverték és megölték.

Mit tesz erre a gazda? Az ember mást várna, de éppen itt is kiütközik már, hogy mennyire más Isten, mint mi, és mint akinek elképzeljük. Ez a gazda újabb szolgákat küld követségben, remélve, hogy a bérlok közben jobb belátásra tértek. De nem így történik, ezeket a szolgákat is megölték.

S akkor mire gondol? Elküldi a fiát, hiszen az ugyanolyan, mintha o menne. A fia ot magát képviseli. Úgy kell reá tekinteniük, mint a tulajdonosra, ot biztosan meg fogják becsülni. Az ilyen bérlok azonban már nem ismernek tekintélyt, s mikor meglátják a fiút, összesúgnak: ez az örökös, ha ot is megöljük, miénk lesz az örökség. Ok akarják birtokba venni azt, amit bérelnek. Ezzel azonban betelik a pohár, és ennek a következménye az lesz, hogy a gazda elpusztítja a gyilkosokat, és másnak adja a szolot.

Mit akar Jézus ezzel szemléltetni? Az egész emberiség helyzetét. Mindannyiunk fényképe ez. Ugyanakkor azt a nagy lehetoséget ragyogtatja fel, amit O nyitott meg mindannyiunk elott. Ez a gazda Istent példázza, O a szolonek az ura. Isten három fontos tulajdonságát mutatja itt be a mi Megváltónk, aki a legjobban ismerte a szolosgazdát, a mi mennyei Atyánkat.

1) Az elso, amit mond róla: Isten gyümölcsöt keres, mivel O a tulajdonos. Az övé ez az egész világ, és idonként üzen, és kéri azt, ami neki jár. Ez az egész teremtett világmindenség az O tulajdona, mert O alkotta. O akarja bizonyos célra használni. Itt minden az övé: minden ásvány, növény, állat és ember. Senki sem mondhatja azt, hogy a maga ura. Ringathatja magát ebben a tévedésben, de ennek végül súlyos következményei lesznek, csalódni fog.

Ebben a példázatban Jézus arról is beszél, hogy te is az övé vagy mindenestol. Övé a tested, lelked, az egészséged, a pénzed, a gyerekeid, az egész életed, az egész jövod. O kéri azt, ami az övé. A gazda gyümölcsöt keres, és bejelenti igényét arra, ami neki jár, ami egyedül neki jár.

Kéri Isten azt a dicsoséget, amit O másnak nem ad, és ami egyedül Ot illeti meg. Minket arra teremtett, hogy dicsoítsük Ot. Kéri azt a bizalmat, azt a feltétel nélküli bizalmat, amire egyedül O szolgált rá, és amivel mindnyájunknak kellene Ohozzá fordulnunk. Kéri az engedelmességet, az O parancsainak az ismeretét és komolyan vételét, amely parancsokat mellesleg a mi érdekünkben adott nekünk.

Egészen hamis képet festenek Istenrol azok, és megtévesztik a hallgatóikat, akik Istennek csak a szeretetérol beszélnek. Isten szeretete elképzelhetetlenül nagy. Mindjárt látni fogjuk, hogy minden emberi fantáziát meghaladó, végtelen nagy szeretete van, de Isten ennek a világnak parancsoló Ura is, és benne mindannyiunknak parancsoló Ura. Lehet az O parancsaival vitatkozni, az O törvényeit megszegni, lehet ellene lázadni. Képzelhetjük azt, hogy mi vagyunk a világ urai, vagy a magunk urai. Sot némelyek megpróbálnak neki utasításokat adni és parancsolni, ezzel azonban saját maguknak ártanak leginkább.

Ez a világ nem a mienk, mint ahogy a példázatbeli szolo nem a bérloké volt. Ok csak bérlok, és senki nem sajátíthat ki semmit ebbol a világból magának. Nem Isten tartozik nekünk, hanem mindig mi tartozunk Oneki. O nem tartozik nekünk magyarázattal sem, döntéseinek az indokolásával sem, nem tartozik számot adni semmilyen cselekedetérol. Minden tekintetben mi tartozunk Oneki, és O idonként kéri, ami neki jár.

Ez ennek az igének az elso kérdése most hozzánk: megkapja-e tolünk Isten azt, ami neki jár? Megkapja-e azt az engedelmességet, aminek egészen természetesnek kellene lennie? Megkapja-e az imádatot, és egyedül O kapja-e meg ezt tolünk? Megkapja-e a dicsoítést, a dicséretet, a bizalmat? Úgy tekintünk-e mindenünkre, amink van, hogy azt O egy idore reánk bízta, de a tulajdonos O maradt, és el kell számolnunk neki mindennel? Amikor kéri vagy elvesz valamit, akkor úgy adjuk-e azt oda, mint ami az övé?

Mennyivel könnyebb azoknak elengedniük egymás kezét, akik úgy néztek a másikra, hogy az Isten tulajdona volt. Egy idore megajándékozta oket a másikkal, aztán O azt tesz a magáéval, amit akar. O tudja, hogy mivel mit tesz, és az végso soron mindig jó, akkor is, ha nem értjük, akkor is, ha tiltakozunk, akkor is, ha összeszorul a szívünk és könnyes lesz a szemünk. Ennek a világnak Isten az ura, és mindenünknek, nekünk is, O a tulajdonosa. O pedig azt tesz a magáéval, amit akar.

Akinek ez mélyen bevésodik a szívébe, egészen más szemlélete lesz az életrol, az eseményekrol, Istenrol. Az jut el igaz Istenismeretre. Az egészen másként éli át az élete sikereit, másként a kudarcait is. Egészen másként fog bánni az o ajándékaival, és másként éli át a veszteségeket is.

2) A másik, amit Jézus mond a mi mennyei Atyánkról: a bérlok nem adják meg a gazdának azt, ami neki jár, sot küldöttjeit megverik és megölik, o azonban újabbakat küld hozzájuk.

Kik ezek a szolgák, akiket küldött a gazda a bérlokhöz? Több más bibliai helyrol tudjuk, hogy a próféták, akiken keresztül Isten fontos üzeneteket küldött erre a világra. Ilyen szolga mindenki, aki Isten követségében, küldetésében jár ezen a világon. Akire Isten üzenetet bízott, és az illeto átadja azt. Ilyen szolga és küldött minden hívo, aki megvallja ezen a világon, hogy Isten létezik, ennek a világmindenségnek van gazdája, van ura, és érvényesíteni akarja a maga jogait és akaratát. Az ilyenek közül mindig sokat megvertek, elhallgattattak, sot meg is öltek.

Amikor ezt teszik a gazda küldöttjeivel, akkor mit tesz o? Nem jelenik meg azonnal sereggel, hogy bosszút álljon és megmutassa a maga erejét. Nem érvényesíti eroszakkal a jogait, hanem újabb szolgákat küld. Itt az Isten szívébe enged belelátni Jézus. Ilyen a mi Atyánk. Én Ot arcul ütöm. Nemcsak hogy nem adom meg, ami jár, miközben élvezem az O javait, hanem meg is ölöm a szolgáit, kicsúfolom az O üzenetét, az O igéjét, és akkor Isten nem üt a fejemre azonnal, hogy elhallgassak végleg, hanem újabb szolgát küld.

Mit tett Isten veled, amikor csukva hagytad a Bibliádat, amikor nem vetted komolyan, amit világosan megértettél egy igehirdetésbol, amikor elengedted a füled mellett az édesanyád intését, amikor kimosolyogtad a nagyit, aki azt mondta: imádkozik érted? Mit tesz Isten? Újabb szolgákat küld. Ma este is küldött egyet. Még ma is elérkezhet hozzánk a jó hír, hogy O ennek ellenére szeret. Még mindig szeret, továbbra is szeret, megismétli a hívást, és van lehetoség arra, hogy megadjuk neki azt, ami az övé, ami neki jár.

Mi következik azután, hogy ezeket a szolgákat is megölték? Az, hogy elküldi a gazda a fiát. Az, hogy annyi próféta halála, olyan sok vértanú után Isten elküldte az O egyszülött Fiát, Jézust erre a világra. Hozzánk, akik halljuk is meg nem is, amit O mond, tesszük is meg nem is, amit parancsol. Komolyan is vesszük elvileg sokszor, meg nem is a gyakorlatban, amit tolünk kíván. Olyan sok lázadásunk, hitszegésünk, parancsszegésünk, ellenállásunk után elküldi az egyszülött Fiút, és ma este is reá irányítja figyelmünket.

Mert a Fiúban az Atya maga van jelen. Mert Jézusban O maga hajolt közel hozzánk. És mit tettünk a Fiúval? Azt, amit itt olvastunk: megvertük és megöltük. És O mindezt vállalta, mert csak így lehetett megvalósítani azt, hogy prófétagyilkosok és Krisztusgyilkosok az Isten gyermekeivé váljanak. Csak így válhatott valósággá az, hogy szétossza magát az egyszülött Fiú, és mindenki kaphasson az O természetébol, az O igazságából, az O szeretetébol, aki végre rádöbben arra, hogy erre szorul rá, erre van leginkább szüksége, ezt kínálja az Atya, és ezt várja tolünk.

Kétségtelenül itt van a példázatnak a csúcsa: "Utoljára pedig Fiát küldte el hozzájuk, mert úgy gondolta: A Fiamat meg fogják becsülni." Az akkori hallgatók közül mindenki értette, hogy itt Jézus önmagáról beszél. Arról szól, hogy sokféle lázadásunk után még egy utolsó nagy lehetoséget kínál a gazda, Isten nekünk. Itt most minden azon múlik, hogy a hallgatók hogyan viszonyulnak a Fiúhoz.

Kinek tartják Jézust? Aki elismeri, hogy az, akinek mondja magát, aki komolyan veszi, hogy O az, akinek az Atya kijelentette: "Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, Ot hallgassátok", és komolyan veszi, amit mond, az teljes feloldozást kap. Minden lázadása, minden ellenállása, minden parancsszegése tökéletes bocsánatot kap, és egészen új szakasz kezdodhet az életében, most már a Fiúval, Jézussal közösségben, mert Isten nem akarja a bunös halálát, hanem azt akarja, hogy megtérjen az o gonosz útjáról és éljen. O mindenképpen azt akarja, hogy éljünk. Ennek azonban az egyetlen módja ez: elismerni a Fiút, leborulni elotte, neki vallani meg a buneinket, tole fogadni el a bocsánatot, a feloldozást, és vele kezdeni egészen újat. Élünk-e ezzel a lehetoséggel? Élünk-e ebbol a kegyelembol?

Az akkori hivatalosok pontosan látták, hogy itt döntés elé állította oket Jézus. Elfogadják-e ot annak, aki: Isten Fiának, a Messiásnak - vagy elfogatják Ot mint bunözot? Az utóbbit tették. Azt olvastuk a végén: "Amikor a fopapok hallották példázatait, megértették, hogy róluk beszél. Szerették volna elfogni, de féltek a sokaságtól, mert az prófétának tartotta."

Ez minden ember tragédiája: ha hallja Isten hívását, megérti, hogy róla van szó, és ezek után is ellenáll neki. Amikor valaki nem ad igazat Istennek, amikor nem borul le elotte, hogy Istenként tisztelje Ot, amikor nem ragadja meg azt a kegyelmet, amit O ingyen kínál, amikor nem akar valóban újat kezdeni vele. Megvallani és elhagyni a lázadásokat, és újat kezdeni vele. Annyira újat, hogy abban az új szakaszban megadja Istennek, ami neki jár. Megadja az engedelmességet, az imádatot, a dicsoítést, a bizalmat. Odaadja neki önmagát. Ebben az odaadásban teljesedik ki minden ember élete. Itt válik igazán emberré valaki. Itt nyeri vissza eredeti pozícióját, itt kerül kapcsolatba Istennel. Ettol kezdve tudja Ot meggyozodéssel Atyának szólítani, és imádkozni ilyen imádságokat, mint ebben a szép énekben elmondtunk. Bizalommal elmondani neki: "segítségül légy minékünk minden szükségünkben." Tole várja mindazt, neki köszöni meg mindazt, amire szüksége van.

3) Akinek nem kell ez az ajándék, aki megkeményíti magát, mint ezek a hivatalosok, az találkozik az ítélo Istennel. Aki ugyanaz, mint a szereto Isten. A Biblia nem ismer két istent. A múltkor magyarázta nekem valaki, hogy van az ószövetség Istene, meg az újszövetség Istene. Nem: van az egy igaz, élo Isten, aki ilyen érthetetlen türelemmel szeret minket, hívogat és vár ránk, megfizetett minden áldozatot azért, hogy megmentsen bennünket a pusztulástól. Küldött prófétákat, és elnézte, hogy azokat megöljük. Elküldte az O egyszülött Fiát, és tudomásul vette, hogy megöltük. Aki mindenre kész azért, hogy segítsen rajtunk. Ilyen érthetetlen szeretete van. És ugyanez az Isten az, aki ha sorozatosan visszautasítjuk az O szeretetét, akkor érvényesíti ítéletét. Errol is szól Jézusnak ez a példázata.

A mi Atyánk végtelenül türelmes, de szent Isten is. Akinek nem kell a Krisztus áldozata, amit helyettünk mutatott be, az maga esik áldozatul. Aki nem ragadja meg hittel azt, hogy Jézus helyettünk halt meg a kereszten és elszenvedte a mi buneink ítéletét, annak magának kell elszenvednie bunei ítéletét. Ezt nevezi a Biblia kárhozatnak. Errol olvasunk itt, amikor a példázat közepén ezt mondja Jézus: "Ha megjön a szolonek ura, mit tesz ezekkel a munkásokkal? Gonoszul elveszíti oket, a szolot pedig más munkásoknak adja."

Ettol akar megmenteni minket a mi Urunk. Ezért hívott ide ma is, ezért biztosít minket az O szeretetérol, ezért hallatszik a jó hír, az evangélium, hogy O, így ahogy vagyunk, szeret minket, hogy annak ellenére szeret, hogy ilyenek vagyunk. Ezért mutat most is a Fiúra, Jézusra, hogy halljuk, vagy újra halljuk, mit tett értünk, és mit kínál nekünk. Ezért bátorít az O Szentlelkével, hogy eloször is fogadjuk el a Fiút, utána pedig adjuk meg a gazdának mindazt, ami neki jár. Adjuk oda leginkább önmagunkat.

Ezt a példázatot olvasva, eszembe jutott egy ószövetségi ige, ami felerosíti ennek a példázatnak a központi mondanivalóját. A krónikák második könyvének végén olvassuk ezt: "Atyáik Istene, az Úr idejében küldött nekik üzenetet követei által, mert szánta népét. Ok azonban kigúnyolták az Isten követeit, megvetették kijelentését, és gúnyt uztek prófétáiból, míg olyan magasra csapott az Úr haragja népe ellen, hogy nem volt többé segítség." (36,15-16)

Küldött prófétákat egymás után hosszú idon át. Adott a szájukba életet mento igét. Bátorította a hallgatókat: vegyék komolyan, mert ezt Isten üzeni. Nem kellett. Sorozatosan visszautasították. Egyszer eljött az a pillanat, amikor nem volt többé segítség. Mert rajtunk egy valaki tud segíteni: a megváltó Krisztus. Ha O nem kell, nincs segítség. Rajtunk egy eszközzel segít Isten, az O igéjével. Ha az nem kell, akkor nincs többé segítség.

Isten kegyelme könyörüljön rajtunk, és bátorítson minket, hogy az életet mento igét ilyen komolyan vegyük ma is, adjuk oda magunkat és mindenünket neki, akik egyébként is az övéi vagyunk. Vagy sokkal jobban adjuk oda magunkat, mint eddig. Vegyük komolyan, hogy O a gazda. Örüljünk annak, hogy hozzá tartozhatunk, hogy keres minket, hogy szeret minket. Az elfogadott kegyelem az új élet, a visszautasított kegyelem az ítélet. Isten segítsen minket új életre!

Imádkozzunk!

Köszönjük, Atyánk, a te türelmedet. Köszönjük, hogy ma még lehet, ma még szabad leborulnunk Jézus Krisztus keresztjénél. Szabad felnéznünk lázadásaink közül, és szabad komolyan vennünk, hogy te vagy ennek a világnak a tulajdonosa, és Jézus a te egyszülött Fiad, az O halála helyettünk és érettünk bemutatott elégtétel, ami egyszer s mindenkorra elegendo. Aki benne hisz, annak igazi élete van már itt, és az, ha meghal is, élni fog.

Bocsásd meg, ha mindezt tudjuk, és mégsem formálta át egészen a szívünket. Köszönjük, hogy ma újra hallhattuk. Könyörülj rajtunk, hogy tudjuk párosítani a hallottakat hittel, és így segítsen rajtunk a te életet mento üzeneted. Segíts komolyan venni, hogy valóban minden a tiéd. Taníts meg minket ezzel az örömmel és ezzel a felelosséggel sáfárkodni javaiddal. Odaszánni a magunk egész életét igazán neked.

Taníts meg minket Szentlelkeddel dicsoíteni téged. Hadd legyen könnyu engedelmeskednünk parancsaidnak. Hadd tudjunk bízni benned feltétel nélkül akkor is, ha olykor nem értjük tetteidet.

Köszönjük a mostani jó hírt. Köszönjük, hogy veled indulhatunk a jövo hétre. Köszönjük, hogy te huséges leszel ezután is. Add, hogy mi is sokkal huségesebbek legyünk hozzád.