Alapige: Mt 12, 38-42

Akkor újra megszólították néhányan az írástudók és a farizeusok közül: "Mester, jelt akarunk látni tőled." Ő pedig így válaszolt nekik: "Ez a gonosz és parázna nemzedék jelt követel, de nem adatik neki más jel, csak a Jónás próféta jele. Mert ahogyan Jónás három nap és három éjjel volt a hal gyomrában, úgy lesz az Emberfia is a föld belsejében három nap és három éjjel. A ninivei férfiak feltámadnak az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és elítélik ezt a nemzedéket, mert ők megtértek Jónás prédikálására; ámde itt nagyobb van Jónásnál! Dél királynője feltámad az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, s elítéli ezt a nemzedéket, mert ő eljött a föld végső határairól hogy meghallgassa Salamon bölcsességét; ámde itt nagyobb van Salamonnál!

Imádkozzunk!

Urunk, köszönjük, hogy te nem csak az egyháznak vagy az alapja, a fundamentuma, hanem minden hívő életnek is. Köszönjük, hogy nem csak a te gyülekezeted épül fel a te igédre, hanem minden hívő keresztyén saját élete is. Kérünk arra Urunk, hogy ma este is ez a szent ige szóljon, erősítsen, bátorítson vagy éppen intsen minket! Hogyha a világ fejedelme feltámad ellenünk, vagy mindenféle hamis tudomány próbál megzavarni, akkor is Urunk, hadd lássunk világosan! Hadd ragaszkodjunk hozzád, s hadd vezessen minket a te tévedhetetlen, egyedül igaz igéd!

Köszönjük Urunk azt is, hogy bajban, küzdelemben vagy hajszoltság idején is kérünk, kérhetünk téged megújulásért, felfrissülésért, lelki gyarapodásért. Ezt kérjük ma este is! Kérünk, bátoríts, gyarapíts, frissíts fel minket a te szavaddal! Adj nekünk útmutatást és vezetést, bátorítást kérünk! Táplálj minket a te igéddel, ezzel a szent eledellel! Jézus Krisztus nevében kérünk, áldj meg mindnyájunkat!

Ámen.

Igehirdetés

Csaknem érthetetlen az, kedves testvérek, hogy Jézustól jelt kívánnak az írástudók és a farizeusok, pedig nem sokkal a felolvasott rész előtti részekben azt olvassuk, hogy sok más mellett meggyógyít egy sorvadt kezű embert, visszaad egy beteg fiút a családjának, de a farizeusok és az írástudók sokszor léptek fel Jézussal szemben mint Kísértő. Valójában nem Őt magát akarták megismerni, s nem igazán azt akarták világosan látni és tudni, hogy Ő e a megígért Messiás, Szabadító, csak valamit, csupán valamit akartak Jézustól.

Olyan bizonyító erejű jelt kérnek tőle, amellyel a hitet akarták helyettesíteni. Ha van jel, akkor hiszünk. Isten igéje azonban azt tanítja, hogy Jézus Krisztus nem jelet akar adni azoknak bizonyos kérdésekben, akik hozzá fordulnak, hanem hitet és bizonyosságot arra nézve, hogy Ő a Megváltó és a Messiás.

Nem csak a maguk gondolatát fejezték ki a farizeusok és az írástudók, amikor jelt kértek Jézustól, hanem az egész akkori Izráel gondolkodását. Szinte egész Izráel várakozását. Ha Jézus az igazi Messiás, ha Ő a Messiás, akkor ugyanolyan jeleket kell produkálnia, adnia, mint amit az Ószövetségben olvastak. Vagyis nem tehet másképpen, ha Ő a Messiás, mint ahogyan ők ezt elvárják, ahogy ők ezt szeretnék, vagy amire ők várnak, amire vágytak.

Pál apostol nem véletlenül írja ezt a korinthusbeliekhez írt első levélben: "A zsidók jelt kívánnak." Mert a farizeusi felfogás szerint az az igazi Messiás, aki különböző jeleket ad. Így igazolja az Ő messiási voltát. S az nem tűnt fel nekik, hogy bizonyos értelemben Jézus igen is adott jelet, nem is egyet. De nem azokat, amelyeket a jézuskorabeli nemzedék várt.

Nem véletlenül nevezi itt Jézus tehát ezeket az Őt kísértő farizeusokat és írástudókat gonosz és parázna nemzedéknek. A Szentírás a hitetlenséget mindig a sötétség erőinek vagy erejének és gonoszságnak nevezi. Az itt szereplő parázna szó pedig, ennek az igazi, mély jelentése nem a nemi eltévelyedést vagy házasságtörést jelenti, hanem a házasságtörést Istennel, vagy mélyebb értelmében a szövetség, az Istennel kötött szövetség megtörését.

A hitetlenség a Biblia értelmezése szerint mindig szövetségtörés az Istennel való kapcsolatban. Aki hitetlenkedik, bizalmatlankodik, az megtöri az Istennel való hit szövetségét.

A 2Móz 4, 8-9-ben arról olvasunk, hogy Mózes az Istentől való megbízatását azzal jelezte, azzal bizonyította, hogy bedugta a mellkasába, a ruhája mögé a kezét, s amikor kivette, akkor hófehér volt, poklos volt, leprás volt. Aztán újra visszadugta, s kivette megint, és tiszta lett. Kimert a Nílus vizéből, odaöntötte a szárazföldre, és a víz vérré változott. Ugyanilyen vagy hasonló jeleket kívántak a farizeusok és az írástudók Jézustól, s mivel Ő nem ezeket a jeleket, vagy nem ezt adta, nem hittek neki.

Jézus mindig kész volt a hozzá forduló s az Őt igazán követni akaró, tőle kérdező embereknek válaszolni. Ez ma sincsen másképpen.

Azt mondja Jézus, hogy aki énhozzám jön, azt én semmiképpen el nem küldöm magamtól, de a képmutatást az egyik legsúlyosabb bűnnek tatja Isten Fia. Amikor valaki - akár közülünk is - egy kérdést látszólag szentül odaviszi Isten elé. Uram, mi a te válaszod? De már régen eldöntötte, hogy mit akar csinálni. Tudja azt, hogy a hívő embernek meg kell kérdeznie Istent, így illik, meg hát ez a rend. De belül a szívében eldőlt az, hogy bármit válaszolna is az Isten, én úgyis azt teszem, amit én már előre eldöntöttem. Sőt, ilyet is hallottam már és tapasztaltam nem is egyszer, addig keres valaki igéket a Bibliában, amíg az pontosan ráillik arra, amit ő akar. Nem azt, ami Isten válasza, hanem olyan igét keres, ami ráillik arra, amit ő szeretne vagy akar.

Jézus azzal, amit válaszol a farizeusoknak és az írástudóknak, azt mondja: ennyi jelet tettem előttetek, hány embert gyógyítottam meg, hány vaknak adtam vissza a látását, láttátok, hogy halottakat támasztottam fel, s ez nem elég? Mi ez, ha nem a messiási voltomnak a bizonyítéka? Még mindig nem hiszitek el, hogy én vagyok az Isten Fia?

Nem véletlenül beszél Jónásról Jézus. Jónás végül is előképe volt bizonyos értelemben a Messiás küldetésének. Istentől rendelt próféta volt, akit Isten Ninivébe küldött, hogy intse meg a várost, hogy az megtérjen, s így elkerülje az ítéletet. Ne pusztuljanak el az istentelenségben.

Jézus Isten küldöttje volt. Ő sokszor nevezi így magát. A János 3-ban vagy 5-ben vagy a 8. fejezetben ezt mondja: "Én az Istentől indultam el, és tőle jövök. Nem magamtól jöttem, hanem Ő küldött el engem. Miért nem értitek az én beszédemet, mert hallani sem bírtátok az én igémet." Azért ezen nekünk is érdemes elgondolkodni. Ő az Istentől jött, mert az Istentől indult el. Nem magamtól jöttem, hanem Ő küldött engem. Miért nem értitek az én beszédemet, mert hallani sem bírtátok, bírjátok az én igémet. Hányszor előfordul egyegy beszélgetés során, amikor valaki elmondta, hogy Újév reggelén azon a kis cédulácskán világosan, egyértelműen szólt hozzá Isten igéje. S azt mondta erre: majd ha akarom, akkor megteszem. Isten kegyelmes volt ennek ellenére is hozzá, s adott még lehetőséget, hogy később végül is engedelmeskedjék annak, amit ott, azon a kis papírlapon olvasott a Bibliából.

Miért nem értitek az én beszédemet, mert hallani sem bírjátok az én igémet. Hányszor becsukják még a hívők is a fülüket, nehogy azt mondja az Isten, amit nem akarok hallani.

Jónásról mindenki tudta és tudja, hogy engedetlen lett, s ahelyett, hogy Ninivébe ment volna, Tarzuszba indult. Mi sokszor jeleket kérünk az Istentől. Mondhatjuk azt is, hogy milyen jelet kapott Jónás? Ott volt számára a lehetőség, hogy elmenjen Ninivébe, hiszen Isten ezt akarta. S így olvassuk, hogy ő Tarzuszba futott az Úr elöl. Pont ott volt egy hajó. Fölszáll rá, és elindul, ez nem lehet véletlen. Hányszor hallom ezt egyegy beszélgetés során. Pont így alakult a dolog, de korábban Isten igéje valami mást mondott. Azt mondta Jónásnak, hogy menj Ninivébe, S az, hogy pont ott van egy hajó, amelyik Tarzuszba indul, ez nem az Isten vezetése. Világosan, egyértelműen megértette Jónás, hogy Ninivébe kell mennie. Akkor hiába van ott a hajó és indul Tarzuszba, az nem az Isten útja. Hányszor jelet kérünk vezetés helyett. S azt mondja a Szentírásban itt Jézus, hogy nem adatik jel. Adatott egyszer mindenkinek, majd erre kitérek még. De így nem akar Isten vezetni, jelek által. Ő vezetés által akar mindenkit vezetni.

Jónás elmenekül Isten elől. Jézus nem menekült el. Ő cselekedte hűségesen és igazán azt, amit Isten akart. Jónás az Isten akarata helyett a saját akaratát cselekedte. Jónás ugyanis csupán ember volt. S az ember indulata a hitetlenség, a félelem, vagy épp az engedetlenség vezette abban a döntésben.

Jónás is szenvedett később, de a saját bűne és hibája miatt ott a hajón a viharban, aztán a cethal gyomrában. Jézus Krisztus is szenvedett - ennyiben előképe Jónás a szenvedés kérdésében, de nem a saját bűne, engedetlensége és hitetlensége miatt szenvedett Jézus, hanem pont azért és úgy, hogy engedelmes volt az Atya szavának.

Amikor Jónást bedobták a tengerbe, a tenger elcsendesedett. Jónás belátta vétkét, s elszenvedte érte a következményt. Jézus bűntelen volt, vállalta a kereszthalált, és mindnyájunk bűnének a következményét magára vette, s elszenvedte érte a büntetést.

Jézus halála, az Istentől elszakadt ember és az Isten között dúló vihart csendesíti el. Isten nem haragszik többé az emberre. Amikor Jézus meghalt a golgotai kereszten, lezárult Isten haragjának az időszaka. Megbékéltette - így mondja a Szentírás - Jézus Krisztus az Istent az emberrel. De vajon az ember - mi, akik itt vagyunk - akarunk békülni? Akarunk a bűneinkre bocsánatot kapni, s vele újat kezdeni? Mert ez lehetséges.

Isten az Ő Fiát önként adta oda áldozatul, pedig mi fellázadtunk ellene. Jézus halála életet és békességet hoz mindenki számára. Jónás különös sírba jutott, három nap, három éjjel ott volt a cethal gyomrában. A hajósok azt gondolták, hogy megfulladt. S ha megint a párhuzamot nézzük, amikor Jézus meghalt, mindenki azt gondolta, leginkább a tanítványok, hogy mindennek vége. Reménytelenség költözött a tanítványok szívébe. S aztán Jézus feltámadt, Jónást kiköpte a hal, s elvégezte a szolgálatát. Sírba teszik Jézust, s vele együtt a reménységüket, s aztán Jézus feltámadt, s vele együtt feltámadt a reménység is. S még dicsőségesebben láthatták meg - különösen az övéi -, s aztán később mintegy ötszázan, hogy az Isten ereje és hatalma nagyobb az életnél, a halálnál, sőt a mi bűneinknél is.

Sokan elveszítették a reménységüket akkor, amikor Jézus mennybe ment, de a Szentírás világosan mondja azt, hogy boldogok, akik nem látnak, és hisznek. Mert Jézus Krisztus a reménység Istene. Testvérek, soha nem ronthatjuk el annyira az életünket, hogy vele ne lehetne újat kezdeni. Az azonban más kérdés, hogy a következményeket aratni kell. Amit vetünk, azt aratni kell. Olyan kőkemény törvény ez, mint a természetben, hogy amit elvetünk ősszel - mert van, amit ősszel kell eldugni, elvetni, hogy aztán tavasszal virág vagy mag legyen belőle, s abból termés - azt fogjuk aratni. Közben nem változik át a föld alatt más növénnyé vagy más terméssé. Amit vetünk, azt aratni kell. De hányszor láttam a saját életemben meg másokéban is, hogy Isten még az aratáskor is, amikor aratjuk nagyon keményen a bűneink következményét, még akkor is az Ő kegyelmességével és irgalmával bánik velünk.

A hitetlenségből azonban mindig kilátástalanság fakad. A hitből pedig reménység. Úgy történt, ahogy Jézus megígérte. Eltemették, feltámadt, felment a mennybe, és visszajön majd ítélni élőket és holtakat.

Jónás igehirdetésére a ninivebeliek megtértek, s elkerülték az ítéletet. Ezért hozza Jézus példának az ő korabeli embertársai számára. Nem értitek: Ninve megtért, ti miért nem akartok. Elkerülték az ítéletet, és veletek mi lesz? Ez ma is kérdés. S hoz egy másik példát is.

Sába királynője, ahogy DélnyugatArábiából elment, s elhitte, hogy Salamon király bölcsessége és gazdagsága az Istentől van, s azt mondja, hogy meg fog előzni titeket, mondja a korabeli embertársainak Jézus, a hitre nézve Sába királynője. A ninivebeliek, meg ők is. Jobban elhitték ott Isten beszédét, pedig nem a Messiás beszélt velük, nem az élő Isten elő Fia. S mégis jobban hittek, mint ti mindnyájan, akik itt vagytok.

Sába királynője képes volt a föld széléről, a külső határt jelentő, sivatagos vidékről elmenni, hogy lássa mindazt, amit hallott Salamonról. S látta gazdagságát és bölcsességét, és Isten bölcsességének és Isten ajándékának tartotta azt. Nagy volt Sába hite, s értékes ajándékot vitt Salamonnak, de a legértékesebb az volt, hogy kitárta a szívét az Isten bölcsessége előtt, s hitt mindannak, amit látott. Ti miért nem hisztek? Sába királynője látta Salamon dicsőségét és bölcsességét. Ti látjátok az én dicsőségemet és bölcsességemet - mondja Jézus -, miért nem hisztek annak, hogy mindez Istentől van?

Vajon Jézus nemzedéke volt az utolsó, aki azzal az igénnyel lépett fel, akik azzal az igénnyel léptek fel Jézussal szemben, hogy bizonyítsa Isten voltát? Testvérek, hányan ma is nem követelik ezt az Istentől? S hányszor nem kívánjuk mi is azt, hogy bizonyítsa be, hogy Ő tényleg létezik? Hogy Jézus valóban az, kinek az Szentírás mondja? Ez a fajta gonosz hitetlenség valóban csak Jézus nemzetségére volt igaz, az Ő nemzedékére, a körülött élőkre? Vagy pedig időnként ránk is igaz? Jézus vádló szavai minket nem érintenek? Ránk nem igaz? A ma élő ember nem jelet akar látni hit helyett? Bizonyítsa Jézus, hogy Ő az Isten Fia! Bizonyítsa be Isten, hogy van! Erre az évre nézve vajon vezetést akarunk, vagy csupán Isten jeleit szeretnénk látni? Jó jeleket adjon, hogy ez boldogabb és jobb év lesz, mint a tavalyi volt. Vagy legalább ugyanolyan legyen! Valami jelt adjon így év elején! De hát ezt a pogányok teszik, s kérnek ilyet a pogány istenektől. A pogányok akarnak biztosra menni. Bizonyítsa az Isten, hogy létezik, s majd akkor hiszek neki. Isten ebbe nem megy bele.

Az ember önmagáról gondolja azt, hogy kimondhatja a végső szót még Istennel kapcsolatban is. Sokszor mi is magunk akarjuk eldönteni azt, hogy Ő tényleg létezik és tud-e minket vezetni. Hányszor kérdezik ezt egy beszélgetés során tőlem, hogy mert meg fogja tudni mondani nekem Isten a választ úgy, hogy én megértsem? S bocsánat, hogy ezt a szót mondom, nem nevetséges ez a kérdés? A hatalmas, mindenható Isten nem képes arra, hogy nekünk, nyomorult por és hamu embereknek meg tudja mondani, magyarázni az Ő vezetését? Nem képes rá, hogy úgy mondja, hogy mi azt megértsük. Úgy indítson bennünket, ha nekünk kész a szívünk, hogy felfogjuk és megértsük, hogy mit akar velünk és általunk? Ez tényleg nevetséges. Nem? Azt feltételezzük róla, hogy Ő béna Isten. Mindenre képes, de arra, hogy minket vezessen, arra már nem. Sokkal egyszerűbb, ha jelt ad. A jelből megértjük, hogy mit akar, s azt megtesszük. De azt mondja Jézus, hogy nem adatik jel. Sem a gonoszoknak, a hitetleneknek, sem a szövetségtörőknek. Nem ad Isten jelt, mert Isten vezetést akar adni. Akarja adni az Ő igéjét, békességét, szavát s az Ő vezetését. Az én juhaim - mondja Jézus - hallják az én szómat.

Isten akar rendelkezni az emberrel, s nem engedi, hogy az ember rendelkezzék vele, az Istennel. Isten mondja ki a hiteles szót önmagáról. S ennek a világnak a sorsáról is, meg ha akar, majd ad információt erről az évről is. Folyamatosan újra és újra elénk hozza a dolgokat. S én nyugodtan merem azt ígérni, hogy aki szívvel közeledik felé, aki átadja neki a szívét, aki kimondja ezt: Uram, itt a szívem, az életem, az akaratom, a lényem, a testem, a lelkem, tied vagyok úgy, ahogy vagyok, csak segíts, hogy megértsem. Tegyél képessé arra, hogy megértsem a te akaratodat, s azt akarjam is cselekedni.

Hogyan teszi ezt Isten? Úgy, hogy először is szeretné mindeni számára teljesen nyilvánvalóvá tenni, hogy mindenfajta jelkívánás tisztátalan. Tisztátalan indulatból és lelkületből fakad, s arról tanúskodik. Ő - újra mondom - nem jelet akar adni, hanem vezetést. Szeretné fogni a kezünket, s megmagyarázni az Ő igéjét, megújítani az értelmünket, ami egyébként Istentől elszakadva születik meg. Átformálni, megtisztítani azt, ráhangolni az Ő szavára, hogy megértsük, hogy mi az Isten akarata.

Mindenki, aki Őt keresi testvérek, és nem csak akar tőle valamit, akár jelet, akár valami ajándékot, imameghallgatást, aki Jézust magát akarja, aki kimondja ezt, hogy Úr Jézus szeretlek téged. Semmi mást nem akarok, csak téged, hogy még jobban megismerjelek, hogy mélyebben tudjalak tisztelni, becsülni, szeretni, imádni, dicsőíteni. Néked mindenért hálát adni. Ma ezzel kezdtük a napot?

Testvérek, nem olyan egyszerű kérdés az, hogy fel tudunk kelni. Sokszor ezt a fiatalok nem hiszik el. Miért kell ezért hálát adni? Aki volt már nagyon beteg, nagyon elesett lelkileg vagy éppen fizikailag, az tudja, hogy mit jelent sokszor fél méterre a kezünket odébb vinni, hogy mennyire hálát kell adnunk azért, hogy még élünk, és nincsen végünk. Hogy a kanalat megfogjuk és a szánkhoz tudjuk vinni, s meg tudjuk enni azt a levest, le tudjuk nyelni, sok minden mást is meg tudunk tenni. A legapróbbért akár, vagy a legnagyobbért. Ma hálaadással kezdtük a napunkat?

Megismerhetjük Isten akaratát az Ő igéjéből, ha valaki akarja és keresi, kutatja és érdekli, szívbeli kérdésnek tartja, hogy mit akar velem a mindenható Isten?

A János 7,17-ben ezt olvassuk: "Ha valaki cselekedni akarja az Isten akaratát, megismerheti azt." Vagyis nincsen semmi más feltétel. Ha az akaratodat alárendeled Isten akaratának, akkor megismered az Ő akaratát, s Ő meg ad hozzá erőt, hogy tudjad azt cselekedni és tenni.

A Szentírás azt mondja, hogy Isten Lelke, Szentlelke elvezet minket minden igazságra, eszünkbe juttatja mindazt, amit tudnunk kell. Meggyőz minket bűn, igazság és ítélet tekintetében. Világossá tesz bűnöket, adja a bűnvallás készségét a szívünkbe, adja a bocsánatot és az afölötti örömet, s az újra kezdés lehetőségét és a békességet.

A gonoszság az, hogyha valaki nem Isten vezetését akarja, nem a vele való közösséget, hanem csak valamit kér csupán tőle. Nem az Istent akarja dicsőíteni, tisztelni és szeretni, csak az kell, amit kaphat az Istentől.

Jézus azt adja mindenkinek, amire kinekkinek szüksége van. Testvérek, nem ad jelt, mert Ő nem fogja bizonyítani nekünk azt, hogy Ő az Isten Fia. Aki viszont szívből keresi Őt, az meg fogja ismerni Őt. Az kap majd folyamatos vezetést és tanácsot. Az még a leglehetetlenebb helyzetben, a legnyomorúságosabb helyzetben is tud róla bizonyságot tenni.

Ma voltam valahol, és ott ült egy férfi szemben egy idős nénivel, és olyan nyíltan vállalta azt, hogy: Teri néni, most nincs más hátra, tessék megérteni, mint hogy itt, most Isten elé állunk. Isten elé visszük a maga nyomorúságos helyzetét. Mielőtt betolnám - ez egy ápoló volt - a röntgenhelyiségbe. Most itt, imádkozzunk Istenhez, s kérjük az Ő áldását, békességét, s fogadjuk el az akaratát! Ez megrendítő volt. Tessék belegondolni, sokan ültek ott a rendelőben. S ez az ápoló merte vállalni, hogy kihez tartozik. Így, hangosan. Aztán úgy kicsit magára maradt, mert a Teri néni mondta az ellenérveket, s úgy voltam vele, hogy muszáj megszólalnom. S csak annyit mondtam, hogy Pál apostol azt mondja, hogy szüntelenül imádkozzatok. S már el is mentek, mert betolták a beteget a röntgenszobába, de olyan jó volt erősíteni azt a testvért, aki így nyíltan merte vállalni a hitét, hogy ő Krisztushoz tartozik. S ott, nyíltan, mindenki előtt mert hangosan imádkozni ezért az elesett betegért, meg a maga tanácstalanságában és helyzetében. Megrendítő volt, hogy lehet így is vállalni a mi Urunkat, Jézus Krisztusunkat.

Nekünk nem arra van szükségünk, hogy Isten bebizonyítsa azt, hogy Jézus az, akinek a Szentírás mondja, hanem arra, hogy személyesen megismerjük Őt, Jézus Krisztust. Ez az egyedüli segítség mindnyájunk életére nézve, kivétel nélkül.

Végül is adott Isten jelt, vagy nem adott? A Biblia azt tanítja, hogy igen. Adott jelt, és erről beszámol a Szentírás is. A Lukács 2,12-ben ezt olvassuk, pásztoroknak mondták ezt az angyalok: "A jel pedig az lesz a számotokra, hogy találtok egy kisgyermeket bepólyálva a jászolban." Megmondja így nyíltan. A jel az lesz a számotokra. Testvérek, nincsen más jel ezen a világon, hogy Isten szereti az embert, mint Krisztus. A jel az lesz a számotokra, hogy találtok egy gyermeket. Menjetek el egészen Betlehemig, s találtok egy gyermeket bepólyálva, pontosan körülírva, nehogy eltévesszék. Mária rongyokba pólyálta Jézust, de a pásztorok mégis megismerték, hogy Ő az. S vitték azokat a szegényes ajándékokat, az Ő szeretetüket a megszületett Megváltónak. Jellé tette Jézust Isten. Jel volt az Ő eljövetele, jel volt az Ő halála. A keresztyének jele azóta is a kereszt. Jelképezve azt, hogy meghalt Jézus azon a durván ácsolt kivégzőeszközön. Így bizonyította és tette jellé Isten az Ő szeretetét Krisztusban. S amikor azt követelik tőle, hogy szállj le a keresztről, s majd hiszünk neked, akkor is jellé vált Jézus, mert nem szállt le.

Testvérek, ha Jézus ott, akkor leszáll a keresztről, mi nyomorultul elpusztulunk a bűnünk, az istentelenségünk, a gonosz hitetlenségünk és a lelki paráznaságunk, a szövetségtörő lényünk miatt. Jézus az, aki az Istentől elszakadt embert vissza tudja vezetni a mindenható Istenhez.

Ő azt mondta, hogy boldogok, akik nem látnak, és hisznek. S ezen a világon soha, semmilyen jelet többé nem ad Isten. Az első és az utolsó jel a megváltásra nézve Krisztus volt. Jellé tette Jézust Isten ennek a világnak. Benne kaphatunk bocsánatot, s ezt jelzi a véres kereszt.

Végül is soha nem az Isten jeleivel vagy jelével van a baj, hanem mindig az emberrel. Az ember lelki érzékenységével, vagy az érzékenység hiányával. Ninive népe odafigyelt Jónás szavára, megtért és megmenekült. Sába királynője figyelt Salamon szavára és hitt. Ma reggel mi figyeltünk Isten szavára? Mit mondhatott nekünk a mindenható Isten? Mi volt az üzenete? El tudod mondani? Mondott ma valamit az Isten, mondhatott? Nyitott a szíved, vagy úgy vagyunk mint a gyerekek karácsony előtt, csak azzal volt tele a szívük, hogy mit fognak kapni. Semmi más nem érdekli. Sokszor ugyanígy viselkedünk, és ez olyan nagy szégyen, hogy nem az érdekel minket, hogy az ajándékozó mit akar mondani, csupán az, hogy mit kapunk. Meghallgat-e vagy nem hallgat meg. Micsoda sekélyes gondolkodás ez azzal az Istennel kapcsolatban, aki azt mondja, hogy hogyne adna mindent Jézussal oda minekünk.

Figyelünk Isten szavára? Testvér, mit kérsz az új esztendő első napjaiban az Istentől? Így hangzik az imádságod: Uram, hadd ismerjelek még jobban meg téged! Hadd jussak mélyebbre a Szentírás megismerésében! Úr Jézus, legyél te a mindenem! Hadd imádjalak, tiszteljelek téged még inkább! Adjál bizonyságtévő lelket! Add az imádság lelkét, hogy jól tudjak imádkozni, hogy mindenre azt tudjam mondani, hogy legyen meg a te jó, kedves és tökéletes akaratod. Kérjük azt testvérek, hogy mi magunk legyünk Isten kezében jelek ezen a világon. Ahogy az az ápoló tette ma ebben a rendelőben. Uram, tégy világossággá, sóvá, hegyen épített várossá, fáklyává, tanítvánnyá! Hadd legyek ebben az évben még inkább engedelmes eszköz a kezedben, hogy menjek, ahova küldesz, hogy mondjam azt, amit mondanom kell, hallgassak, amikor hallgatnom kell, s megszólaljak, amikor beszélnem kell! S tudjak bocsánatot kérni, s aztán bocsánatot adni. Tudjam a másik adósságát feltétel nélkül elengedni, s tudjak még inkább szentül, tisztán, s neked odaszentelt életet élve élni!

Mit kértünk mi, mit kérünk mi ezekben az első napokban? Mit szeretnénk ebben az új esztendőben leginkább Istennel kapcsolatban?

A Szentírás az Istent követő ember lelki éléstára. Naponta meríthetünk Isten igéjéből. Táplálkozhatunk, épülhetünk. Vagy éppen éhen halhatunk a polcra tett Biblia mellett. Isten táplálni akar minket, vezetni akar minket az Ő igéjével. Nem kiskorúságban tartani, hanem felnőtt hívőként cselekedni, megérteni és cselekedni az Ő akaratát.

Azt mondja a Szentírás, hogy megújult értelemmel akar megajándékozni, amelynek segítségével eldönthetjük, hogy mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata - a római levélben olvasunk erről.

Olyan sokan vannak még a hívők között is, akik csupán jelet akarnak kérni. Például, ha megnyerem a pályázatot, akkor ezt úgy veszem - mondta nem régen valaki -, hogy Isten akarja, hogy induljak el ebbe az irányba. De nem az lenne a kérdés, hogy kell-e egyáltalán pályáznom, Uram? Ha megnyerem, akkor mennem kell, ha nem nyerem meg, nem kell menni. Ez bizonyos értelemben jel kérés. Nem azt kellene, hogy szüntelenül imádkozva kérni Isten vezetését akkor is, ha talán nincs ilyen kérdés. Uram, segíts, hogy amikor lesz, akkor megértsem, s ne úgy próbáljam eldönteni, ha fekete akkor igen, ha fehér, akkor nem. Mi van, hogyha a fekete jelenti a nemet, és a fehér az igent? Micsoda bizonytalanság. Nem tudom, hogy érzékeljük-e? Ha sikerül, akkor ez azt jelenti, hogy akarja Isten, ha nem sikerül, akkor biztos nem akarja. De hát azt mondja, hogy az én juhaim hallják az én szómat. A megújult értelmű hívők megértik Isten vezetését. Tanácsol az Ő igéjével és az Ő szemeivel. Megérthetjük a szívünkkel és az értelmünkkel is akár, mit akar Isten.

Én még soha nem hallottam ezt, hogy valaki kérte volna tiszta szívvel, igazán, őszintén azt akarva, hogy Uram, mit akarsz, hogy cselekedjek, s ne értette volna meg. Hogyan? Ez az Isten dolga. De újra mondom, nem nevetséges feltételezni azt, hogy nem bírja az Isten úgy mondani, hogy megértsem? Nevetséges feltételezés. Mellesleg istenkáromlásig juthat el az ember ezen a vonalon. Túl kicsi ahhoz az Isten, hogy nekem, a nagy embernek megmondja, megértesse velem, hogy mi az Ő akarata. Ez mindig hitetlenség, gonoszság és istenkáromlás is lehet. A folyamatosan Istenre figyelő ember meg fogja érteni. Megmondta Isten, hogy vezet minket az Ő nevéért szüntelenül, újra és újra vezeti az övéit. De hát ez bizonyos értelemben fáradságot és fáradozást jelent és befektetést és komoly bibliatanulmányozást, és sokszor azt, hogy a térdeinken térdelve könyörgünk Istenhez vezetésért, s akkor átéli Isten embere azt a csodát, hogy megérti, hogy mit akar Isten. Mert munkát jelent az imádkozás, a könyörgés és a Szentírás tanulmányozása a vezetés megértése érdekében. De újra mondom, hogy Jézus maga mondta: "Aki énhozzám jön, azt semmiképpen el nem küldöm magamtól."

Testvérek, ha valami jót kívánhatunk egymásnak, akkor kívánjuk azt, hogy Isten adjon ebben kitartást. Isten adjon ebben odaszánást, térdeket, hogy tudjuk térdelve megérteni Isten akaratát, s aztán tudjuk azt felállva cselekedni, hogy éljünk bizonyságtévő életet, fáklyaként és gyertyaként, világító pontként, Krisztusra mutatva. Hogy ebben az évben is legyen megújult értelmünk, ahogy talán volt az elmúlt évben is. Vagy mostantól kezdve még inkább az legyen, s hogy semmi más ne legyen kedves a számunkra, csak az, ami az Isten akarata.

Olyan minta számunkra Pál, aki megvakul ott a damaszkuszi úton, de vakon engedelmeskedik Jézus szavának. Elmegy oda, ahova mondta, s ott megérti az Isten akaratát. Aztán visszakapja a látását, s tessék megfigyelni, hogy attól kezdve egy életen át, haláláig semmi mást nem akar, mint Jézus Krisztus vezetését megértve, s az Ő akaratát betöltve élni. Aki így fordul Istenhez, az fog kapni hitet. A hitetlenség és a bizonytalanság helyére hitet és bizonyosságot. A reménytelenség helyére reménységet. A békétlenség helyébe békességet. S az megdöbbenve éli át, hogy kap újból és újból megújult értelmet, s meg tudja ítélni, hogy mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata. Isten pedig azt ígéri nekünk erre az esztendőre is, hogy az Ő kegyelmének gazdagsága szerint be fogja tölteni minden szükségünket a Jézus Krisztusban. Így áldja meg Isten az egész új esztendőnket.

Imádkozzunk!

Urunk, mi sokszor azt mondjuk, hogy te vagy a mi Urunk, és téged akarunk követni, s amikor aztán megértjük, hogy mi a te akaratod, hányszor félretesszük azt, vagy úgy teszünk, mint aki nem jól hall és nem jól ért. Szeretnénk most újra kinyitni a szívünket előtted, sőt, akarjuk is azt. Kérünk, Urunk, lépj be abba, cselekedj velünk szent akaratod és szent belátásod szerint! Bánjál velünk úgy mind lelkileg, mind testileg, mind a jelenünkre és a jövőnkre nézve, erre az egész évre nézve, ahogy az neked tetszik! Urunk, itt vagyunk, cselekedj velünk belátásod szerint! Küldj, ahova küldeni akarsz, add szánkba a te igédet, szívünkbe a te gondolataidat és szándékodat! Tedd engedelmessé, kérünk, a mi kezünket, lábunkat s értelmünket, hogy menjünk, tegyük, amit mondasz, hogy vegyük és vigyük a te szavadat, s ne szégyelljük azt, hogy vallást tegyünk rólad! Erősíts meg mindnyájunkat!

Bűnbánattal valljuk meg neked, Urunk, úgy elgyengít minket a bűn, az engedetlenség, a hitetlenség, a csüggedés mocsara úgy lehúz, s nem tudunk magunktól felállni.

Köszönjük, hogy ma este is erősíteni és bátorítani akartál minket. Hadd kérjük még azt is tőled, Urunk, ha ez a te akaratod, akkor enyhítsd a mi következményeinket, amik a bűneink következménye! Könyörülj meg rajtunk, s ha neked kedves, vedd el azokat. S dicsőítsd meg magadat a mi nyomorult életünkben, hogy dicsőítsünk téged, hirdessük a te nagy tetteidet, s kövessünk téged szeretetben és engedelmességben.

Urunk, ma este is a te szabadításodra várunk. Szabadíts meg minket szabadító Istenünk! Jézus Krisztusért, a te Fiadért kérünk, hallgass meg minket, s add önmagadat nekünk!