NAGYSZOMBAT ÖRÖME

Alapige: Mt 27,43-46; Lk 23,39-46

Bízott az Istenben: szabadítsa meg most, ha akarja; hiszen azt mondta: Isten Fia vagyok. A vele együtt megfeszített rablók is ugyanígy gyalázták. Tizenkét órától kezdve három óráig sötétség lett az egész földön. Három óra tájban Jézus hangosan felkiáltott: "Éli, éli, lamá sabaktáni!" azaz: "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?"

A megfeszített gonosztevők közül az egyik így káromolta őt: "Nem te vagy a Krisztus? Mentsd meg magadat és minket is." De a másik megrótta, ezt mondva neki: "Nem féled az Istent? Hiszen te is ugyanazon ítélet alatt vagy! Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését kapjuk, de ő semmi rosszat sem követett el." Majd így szólt: "Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz királyságodba:" Erre ő így felelt neki: "Bizony, mondom néked, ma velem leszel a paradicsomban." Tizenkét órától egészen három óráig sötétség lett az egész földön. A nap elhomályosodott, a templom kárpitja pedig középen kettéhasadt. Ekkor Jézus hangosan felkiáltott: "Atyám a te kezedbe teszem le az én lelkemet!" És ezt mondva meghalt.

Imádkozzunk!

Mennyei édesatyánk, magasztalunk téged, hogy a mi Megváltónknak is voltak lelki próbái. Dicsőítünk, hogy ő győzött. Imádunk téged, hogy ő nemcsak a kísértés óráján, hanem a kereszten is végig megharcolta a próbákat, győztesen. Áldunk Urunk a Nagyszombat örömhíréért is. Köszönjük, hogy még a halál sem választhat el tőled Urunk. Imádunk téged, hogy elhunyt szeretteinkkel kapcsolatban is békességünk lehet. Köszönjük, hogy ők már a jobb helyen lehetnek. Áldunk azért a reménységért, amelyet a feltámadás jelent nekik és nekünk is.

Urunk, hálásan szeretnénk neked megköszönni azokat az igéket, amelyeket már eddig is hallhattunk az ünnepek alatt. Köszönjük, hogyha igazán el tudtunk csendesedni. De köszönjük azt is, ha igazán elfáradtunk a munkanap végén és most mindenképpen előtted csendesedhetünk el. Szeretnénk most a mai este rád figyelni, és téged látni hatalmasnak, győztesnek és így tekinteni önmagunkra.

A mai napon is kérünk, szólíts meg bennünket személyesen. Az Úr Jézus érdeméért.

Ámen.

Igehirdetés

A nagyszombati történetek részletesen leírják az Úr Jézus temetése eseményeit. A mai alkalommal az ezt megelőző események egyikét nézzük meg, jól ismert igéket; mi jellemezte az Úr Jézus lelki állapotát halála után. Hova került az Úr Jézus lelke? Számunkra - akik szintén meg fogunk halni és lehet, hogy nem érjük meg az Úr Jézus visszajövetelét - milyen bátorítás van ebből az üdvtörténeti részből? Miért volt fontos, hogy nemcsak Jézus került oda, ahova, hanem vele együtt még egy gonosztevő is megismerhette azt a helyet, állapotot, amely az ő halála bekövetkeztekor rá is jellemző lehetett?

A Heidelbergi káté 41. Kérdés-feleletében beszél arról az Írás, hogy miért temettetett el és a válasz így hangzik: "Azért, hogy az bizonysága legyen annak, hogy valósággal meghalt". A Nagyszombat tehát azt hirdeti, hogy Jézus valósággal meghalt. Még az ellenségei is - ahogyan olvasható a Máté evangéliumában - a Gondviselő, mindenható Úr eszközei voltak abban, hogy az Úr Jézus elhunyt teste nyugodtan pihenhessen a sírban. Senki és semmi nem bánthatta. Ne feledjük, hogy a tanítványok nem várták olyan koránra a föltámadást. Ők gyászoltak és szomorúak voltak és az asszonyok azért mentek a hét első napja hajnalán, szombat után, hogy befejezhessék a temetési szertartás különböző részeit. De, Jézus hamar föltámadt. Túl hamar. A temetése hirdeti, hogy a megaláztatása valóban kiteljesedett, hiszen valóban meghalt testileg is, de ez egyben előkészítője lett annak a dicsőséges felmagasztaltatásnak, ami a feltámadása fényében látható, nem az idők végén, hanem ahogyan ő maga is megígérte, három nap elteltével.

A testével tehát azt történt, ami megismerhető a leírásokból. De hová került az Úr Jézus lelke? Sokáig ilyenkor gyors voltam a válasszal: természetesen a pokolba, hiszen a Hitvallásban is mondtam: "Szálla alá poklokra". De ahogyan a felolvasásból most is hallhattuk, Jézus maga mondta, hogy a lelke halála után nem a pokolba, hanem a mennybe, a paradicsomba ment.

Pál apostol a 2Kor 12-ben beszámol különleges élményeiről: kijelentéseket kapott, azt nem tudja, hogy testben, vagy anélkül, de biztos, hogy a harmadik égig ragadtatott el, a paradicsomig, ahol kimondhatatlan beszédeket hallott. Más helyen a harmadik ég, paradicsom kifejezés a jellemzők miatt a mennyel azonosítható. A Jelenések könyve 2. részéből megtudhatjuk, hogy ez a hely, illetve ez az állapot, amiben minden győztes hívőnek része lesz: "A győzedelmesnek enni adok az élet fájáról, ami az Isten paradicsomának közepette van". A Paradicsomban a bűnös az élet fájától lett eltaszítva, ahonnan el kellett mennie Ádámnak és Évának. A harmadik ég a menny, a paradicsom, ahol az élet fájával kerül újra kapcsolatba az elhunyt hívő ember lelke.

A gazdag és Lázár történetében - Lukács evangéliuma 16. részében - megtudjuk, hogy ez olyan hely, ahol vigasztaltatik a hitben elhunyt. A pokol az a hely, ahol a megátalkodott bűnös, aki nem fogadta el a kegyelmet, már szenved és az ítéletre vár. A paradicsom, az Ábrahám kebele - ahogyan ott leírva van - az a hely, ahol boldog lehet az elhunyt hívő ember lelke.

Jézus még részletesebben elmondja a kereszten függve, hogy mit ért az alatt, hogy "még ma velem leszel a paradicsomban". Megtudjuk, hogy az utolsó szava az volt: "Atyám, a te kezedbe teszem a lelkemet". Elvégzett mindent és nem is az a kérdés, hogy hova került, hanem az, hogy kihez; az Atyához, az ő kezébe tette a lelkét. Jézus tehát semmiképpen sem a pokolba ment a meghalása után. Már csak azért sem, mert azt már megjárta. Amikor a kereszten kimondja a megdöbbentő mondatot: "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?", - református hitünk szerint - ekkor élhette át azt a szörnyű ítéletet, amit mi kárhozatnak mondunk, az Istentől való elhagyatottság szörnyű poklát.

Ehhez kapcsolódóan hadd olvassak fel a Heidelbergi kátéból egy másik kérdés-feleletet: "Miért teszed ezt is hozzá: Szálla alá poklokra? Azért, hogy a legnagyobb megpróbáltatásaim között bizonyos lehessek afelől, hogy az én Uram, a Krisztus, az ő kibeszélhetetlen gyötréseivel, szenvedéseivel és rettegéseivel, melyet lelkében a keresztfán és annak előtte is elszenvedett, engem a pokol kínjaitól és gyötrelmeitől megszabadított."

Kibeszélhetetlen gyötrődések, szenvedések a kereszt előtt is, de igazán a kereszten. Azért nem lehet kibeszélni, magyarázni, mert az megmagyarázhatatlan, hogy megfeszítése napján, délután 3 óra környékén, hogyan élhette át a Megváltó az Isten ítéletét, amikor kimondta: Miért hagytál el engemet".

Amikor a Gecsemáné-kertbeli harcának meg lett a következménye, beteljesedett az, amit vállalt az Atya akarata szerint. A Hitvallásunk - "Szálla alá poklokra" - erre a szörnyű állapotra vonatkozik az a kijelentés, amit hallhattunk. Egyszerűen mondva, az Úr Jézus a lelki halált előbb átélte, mint a biológiait. Nem véletlen, hogy az "Én Istenem, miért hagytál el engemet" mondata után következett a János evangéliumában lévő egyetlen szó: "Elvégeztetett". Jézus nem azt mondta a latornak, hogy "Még ma velem leszel a pokolban, mert megérdemled, megátalkodott bűnös vagy, te is el fogsz veszni", hanem azt: "Még ma velem leszel a paradicsomban", mert a poklot egyedül akarta megjárni, hiszen ezért jött.

Miért fontos, hogy az Úr Jézus a meghalása után azonnal a paradicsomba került? Mi ebben az örömhír? Az első az, hogy Jézus csakugyan meghalt, neki nem lehetett különleges lelki élményben része, hogy meghal, de azért a lelke a testében maradhat. Pilátus is csodálkozott, hogy milyen hamar meghalt ez a kivégzett "gonosztevő", a zsidók "Királya". Ugyanis, amikor arimátriai József elkérte Jézus testét, Pilátus meg akart győződni arról, hogy csakugyan meghalt-e.

Jézusnak is át kellett élnie, ami a biológiai halál szörnyűsége, hogy ami az emberben egységes, test és lélek együttese, az szétválik; testét eltemették, lelke a paradicsomba ment. Mert valóban meghalt. Nem véletlen, hogy sírtak azok, akik gyászolták őt, és a testét el kellett temetni és csak a holtteste maradt a földön.

Aki közülünk már temette szerettét, az tudja, hogy ez szörnyű érzés, hiszen az, aki még az előző pillanatban ott volt és mosolygott, akit szerethettem itt a földön, azt már nem tehetem, mert már csak a holtteste van itt. Jézus ugyanezt élte át. Szép azt mondani, hogy átélte, mert a biológiai halál nem szünteti meg a létezésünket. De azért szörnyűséges, hiszen ellenség. Jézusnak tulajdonképpen nem volt szép meghalása, gyötrő testi fájdalmak, a Sátán végső támadásai, kísértése, az emberek részéről is, még a gonosztevők részéről is. Vajon mi csodálkoztunk azon, ha láttunk, vagy hallottunk olyan hívő atyafiak haláláról, akinek a halála egyáltalán nem volt szép és kívánatos? Mi általában csodálkozunk azon, ha valaki elveszíti az eszét, talán még Istent is gyalázza az agonizálás során, vagy szörnyű, gyötrő kínok miatt szenved és a lelke hihetetlen harcot él át. Manapság a fájdalomcsillapítók sok mindenben segíthetnek, de ma is megtörténhet, hogy egy hívő ember szörnyűséges kínok között hal meg testileg és lelkileg egyaránt. Ilyenkor azt szoktuk mondani, hogy szebb halált érdemelne. De a halál nem lehet szép. Talán mi magunk is aggódhatunk amiatt, amikor tudjuk, hogy nem könnyű, ami akkor következik, amikor majd el kell menni, mert a halál ellenség. De Jézus valósággal meghalt. Tudnunk kell, nincs olyan földi szenvedés, testi, vagy lelki, amin Jézus nem ment keresztül. A biológiai halálunk a végső lezárása annak, amit mi szenvedhetünk a bűneset óta. Jézus, hozzánk hasonlóan, mindent átélt.

A Zsidókhoz írt levél ismerős igéje: "Lévén annakokáért olyan főpapunk, aki áthatolt az egeken, Krisztus az Istennek Fia, ragaszkodjunk vallásunkhoz, mert nem olyan főpapunk van, aki nem tudna megindulni gyarlóságainkon, hanem aki megkísértetett mindenekben hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt. Járuljunk azért bizalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk, és kegyelmet találjunk alkalmas időben való segítségül."

Mivel Jézus nemcsak szenvedett, hanem meg is halt, ezért még a meghalásunk pillanatában is tudhatjuk, hogy amíg én szenvedek, segíthet az én Mesterem, az én Megváltóm, ő jól tudja, mit jelent mindezt átélni. Olyan főpapunk van, aki meg tud indulni minden erőtlenségünkön.

Mivel Jézus él, Nagyszombat nem szomorú ünnep és nem a gyász ünnepe, hanem csak esetleg többet kell beszélni a halálról és a gyászról. Mivel Jézus él, ezért a legszörnyűbb szenvedések és kísértések között is tudhatjuk, hogy ő mindezeken keresztül ment, ezért is meg tud tartani. A benne bízó tudhatja, hogy az ő Megváltója meghalt érte, nem csak lelkileg, de fizikailag is. Amikor már nem segíthet senki, aki mellettünk van, - édesapám meghalásánál történt, hogy édesanyám foghatta a kezét, de egy idő után már nem foghatta, mert nem érezhette - akkor még mindig ott van az Úr szeretete, kegyelme, megtartó ereje. És amikor már nem segíthetünk szerettünknek, akkor őt rábízhatjuk az Úrra.

Jézus tehát, amikor még kijelentette, hogy "Még ma velem leszel a paradicsomban", még a biológiai halála előtt, arról tett bizonyságot, hogy ő valósággal meg fog halni, és ez be is következett. Ez a mondata azt is jelenti, hogy ő reménységben halt meg. Amikor kimondta, "Atyám, a te kezedbe teszem le lelkemet", ezzel megerősítette azt az élő reménységet, amelyet ő maga is hitt, amiben bízhatott, mint engedelmes Fiú. A legszörnyűbb haláltusájában is volt reménysége. Neki nem olcsó vigasztalásban volt része, neki élő reménysége volt. Ne feledjük, a kereszten mondott két mondata között (Még ma velem leszel a paradicsomban és Atyám, a te kezedbe teszem le lelkemet), azt is ki kellett mondania 3 óra körül, hogy "Én Istenem, én Istenem, mért hagytál el engemet". Ezt nehéz megmagyarázni, mégsem volt reménysége, hiszen elhagyta őt az Isten. Vajon a hívő embernek, Istennek engedelmeskedő embernek nem az a reménysége, hogy az Isten mindig vele van, még a legszörnyűbb pillanatokban is tudhatom, nem hagy el az Isten. Jézusnak csak úgy lehetett menni a Paradicsomba, hogy előtte végig kellett haladnia a kereszt poklán; a kárhozat szörnyűségén át vezetett az út a menny dicsőségébe. De akkor is volt reménysége, az örökkévalóság pillanatában át kellett élnie az Istentől való elhagyatottságot, de nem sokkal ezután kimondhatta: "Elvégeztetett". Mindent elvégzett. Amikor az Úr Jézus ezt a reménységét megfogalmazta - Még ma velem leszel a Paradicsomban" - nem magának mondta, hanem a latornak. De ez a mondat őt is erősítette, mert tudta, hogy hova megy. Tudta, hogy kihez megy.

Amikor esetleg nekünk kell szenvednünk, nem is a halál előtti szenvedésre gondolva, mindannyiunknak meg vannak azok a testi, lelki terhei, amelyek a próbákat jelentik, vagy amelyek a mi személyes kísértéseink, amikkel a gonosz gyötörni próbál, keserűvé tenni ezt a földi életet, elvenni a reménységünket. Jézus valóságos halála azt jelenti, hogy ott van mindig mellettünk és tudja, hogy segítsen, mert végig ment mindenen. A reménység azt jelenti, hogy ma is velem van, holnap is velem lesz, és ha meghalnék, akkor is ott van velem az Úr. A reménység azt hirdeti, hogy én előre is tudok bízni az Úrban, nem csak most hiszek, hanem meggyőződéssel bízom benne a jövőre nézve is. Azaz, tudom, hogy az én Uram sohasem hagy el. A legnagyobb nyomorúság közepette is tudhatom, az Istenem nem hagy el engem. Gondoljunk Jóbra, aki mindenét, és mindenkit elvesztett, - feleségét kivéve, aki arra próbálta rávenni, hogy tagadja meg Istent - nagyon mélyre süllyedt, hihetetlen próbába került a Sátán miatt. De nem volt kérdés számára, hogy az Isten vele van, tudta, hogy mindent az ő kezéből vehet.

Amikor drága hívő testvéreket kórházban látogatok, betegágyon, többször átéltem, hogy fizikailag sokat szenvednek, és néha a Sátán lelkileg is nagyon meggyötörte őket. Ha azonban arról kezdek beszélni, hogy kicsoda Jézus, mit tett értük, és Jézus is milyen szenvedésen esett át, akkor csodálatos azt tapasztalni, hogy az arcuk kivirul, és egyből az Úrra néznek. Már nem annyira a fizikai gyötrelmeik jutnak eszükbe, hanem az Úrra tudnak nézni, mert van reménységük. A meghalás utáni reménységről Pál apostol így fogalmazott: "Kívánok elköltözni és a Krisztussal lenni, mert ez sokkal inkább jobb".

Jézusnak volt reménysége a meghalása után is; a Paradicsom, az Atyához. Mivel ő él és most is ott van a mennyben, számunkra nemcsak az Atyával való találkozás reménysége adódik meghalásunkkor, hanem a mi Megváltónkkal is találkozhatunk. Vagy eljön, és nem kell meghalnunk, vagy mi megyünk hozzá, hiszen az övéi vagyunk és találkozunk vele. Ez még mindig csupán apró belelátás abba, ami majd akkor lesz, amikor már nemcsak mennyország, hanem az új ég, és az új föld dicsősége, feltámadott testben való boldog létezésünk következik.

Jó az Úrral lenni, aminél csak egy lesz jobb, ha eljön Jézus és föltámadunk. Szeretteink is. A Feltámadás napján még inkább lesz erről szó, de most a meghalás és a feltámadás közötti időre figyelünk jobban, a mai igét magyarázva.

Hadd mondjam el, mivel a hívő embernek van reménysége, ezért ő tud reménységgel gyászolni is. Mikor lelki testvérünket temetjük, akiről tudjuk, hogy hitben halt meg, akkor elmondhatjuk, hogy boldog volt, ugyanúgy, mint a mi Megváltónk, mert ment az Atyához, az Atya kezébe tette le a lelkét. A Jelenések könyve 11. részében arról ír a Szentírás: "Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg mostantól fogva. Bizony, azt mondja a Lélek, mert megnyugosznak az ő fáradtságuktól és a cselekedeteik követik őket". Még nem teljes, kiteljesedett az üdvösség? Még csak az Úrnál vannak, még nincs új ég, új föld dicsősége, de már tapasztalhatnak valamit abból, ami a láthatatlan világ boldog öröme, létezése.

Kálvin nagyon egyszerűen fogalmazta ezt meg: nemcsak a földön élő hívők vagyunk olyan állapotban, hogy már tudjuk, hogy van üdvösségünk, örökéletünk, de még nem teljesedett ki, az elhunyt szeretteink is, akik az Úrnál vannak, valamilyen formában átélnek apróbb feszültséget. Már tapasztalnak valamit a menny dicsőségéből, de még nem tudhatják ők sem, milyen lesz az, amikor feltámadott testben leszünk együtt az Úrral az új ég és az új föld dicsőségében. Nekünk nem a paradicsom a végső állomás, hanem, amikor a paradicsom és a föld eggyé lesz, amikor eljön az új ég és új föld öröme. Ha boldogok az elhunyt szeretteink, akkor mi is örülhetünk az Úrban a gyász során is, hiszen ők az Úrral vannak, ők boldogok, akkor mi is boldogok lehetünk.

Az utóbbi hetekben temettünk egy 33 éves fiatalembert, az egyik ifjúsági tagunkat és átéltük annak a vigasztalását, békességét és talán mondható, hogy az örömét, hogy mit jelent egy ilyen fiatalembert hitben eltemetni. Csak a testét temettük, ő már a jobb helyen van. A hívő ember másképp tud gyászolni, mint a nem hívő, mert tudja, hogy kit gyászol.

Jézus a paradicsomba ment, valóságosan meghalt, reménységben halt meg, aminek igen fontos jelentősége van a mi személyes életünk próbái, nehézségei, gyászai közepette.

Az igében olvashatunk egy latorról is, aki az utolsó pillanatban Jézus Krisztus követőjévé változott. Nem mondható, hogy megtért, ez a szó nem szerepel az igében, de hallunk egy gonosztevőről, aki úgy tűnik, mintha teljesen megváltozott a kereszten függve. Ezért szeretném aláhúzni Jézus mondatában: "Ma velem leszel a paradicsomban." Mit akart Jézus ezzel elmondani annak a gonosztevőnek, hogy nemcsak Jézus lehet ott, hanem még ő is. Ezt fontos megmagyarázni, mert én magam is szenvedek abban, amikor olyan valakit kell temetni a családból, vagy az ismerősök közül, akinek az életéről nem tudom, hogy megtért-e. Akiről nem tudom elmondani, hogy biztosan a mennyben van, aki miatt fáj a szívem arra gondolva, lehet, hogy elkárhozott.

Jézusnak ez a mondata hadd legyen bátorítás akkor is, amikor bizonytalanok vagyunk elhunyt szeretteinkkel kapcsolatban, mert nem láttuk őket Jézus követőinek.

Ha Máté és Márk evangéliumát olvassuk, akkor arról olvasunk, hogy Jézus mellett két gonosztevő függött, és mindkettő elkárhozott. Legalábbis ezt sejtjük, hiszen arról olvasunk, hogy mindkét gonosztevő még a haláltusájában is megátalkodottan gyalázza Jézust, káromolja Istent, azok közé állnak, akik a kereszten függő Jézust folyamatosan gyalázták. Reggel 9 óra körül feszítették őket keresztre. Amikorra a három keresztet felállították, már lehetett 1/2 10 is, és tudható, hogy 12 óra körül már sötétség volt. Tehát, délelőtt 9 és 12 óra között három óra leforgása alatt láthatók megátalkodott gonosztevők, akikről a két evangélista csupán azt írta le, hogy mindketten gyalázták Jézust. Ezt valami olyasféleképp tehették, amint olvasható Lukács evangélista írásában: Ha te vagy a Krisztus, szabadítsd meg magadat, meg minket is. Nem tudhatták, mit mondanak, hiszen, ha Jézus megszabadítja magát, akkor nincs váltság. Nekik csak addig kellett Jézus, amíg képes őket megszabadítani a kínoktól, de nem akartak megváltozni, szerettek volna tovább élni, ahogy addig tették.

Lukács evangéliumából tudható, hogy az egyikük mintha megváltozott volna. Ő írja le, hogy a kora reggeli órákban, 9 és 12 óra között, valami mégis csak történhetett. Itt nem az a kérdés, hogy mit mondott a gonosztevő és mit érzett, hanem az, hogy Jézus mit mondott és mit érzett. Ha Jézus semmit sem mond, akkor még nem tudhatjuk, hogy vajon elfogadta-e Isten ennek a gonosztevőnek a szavait, mint őszinte, szívből fakadó bűnbánatot.

Korábban mindig a gonosztevő oldaláról közelítettem meg ezt a történetet és számomra most lett világos és hálás vagyok Istennek, hogy még az utolsó pillanatban is meg lehet térni bárkinek. Nagyon fontos tudni, hogy Jézus mit tesz. Ha megkérdezzük, hogy mi változtatta ezt a gonosztevőt - hiszen 9 és 1/2 10 között még ő is gyalázta Jézust - de néhány perc leforgása alatt megváltozott minden. A kommentárok arra próbálnak magyarázatot adni, mi minden lehetett a gonosztevő múltjában, bizonyára hallott Jézusról. Én szeretném azt mondani, hogy ez az ember gyalázta Jézust még a kereszten függve is. Neki csak egy dolog adatott, ott volt mellette a Megváltó. Mialatt függött a kereszten, hallhatott valamit a szavaiból, nem sokat, láthatta Jézust, hogyan szenved. Valójában nagy titok, hogyan változott meg ez az ember. A Szentírásból tudjuk, hogy Isten Lelke munkálkodott benne, a kegyelem megragadta, mert ott volt mellette Jézus, a szenvedő Messiás. Ez a bűnös gonosztevő nem sokat tudott mondani, már csak a szenvedése miatt sem. Tulajdonképpen az a néhány apró mondata, egy egyszerű segélykiáltás volt: "Hívj segítségül a nyomorúság idején. Én megszabadítlak téged, te pedig dicsőítesz engem". Aki segítségül hívja az Úr nevét, az megtartatik.

Amikor a Megtérés szót használjuk, akkor azt az örömteli döntést, állapotot írjuk le, mi mindent tesz egy bűnös ember, amikor megbánja vétkeit, elfogadja a kegyelmet. A mai igében nem olvasunk megtérés szóról, csak segélykiáltás, segítségül hívás még inkább azt hirdeti, hogy a bűnös semmit sem tehet; teljesen Istenre van utalva, abszolút mértékben csak Istenen múlik, mi lesz velem. Nem érdemlek semmit, nem tudok semmit sem tenni azért, hogy a Paradicsomba kerüljek, csak annyit mondhatok, hogy emlékezzél meg rólam, ami egy egyszerű segélykiáltás, és a többi az Úrra tartozik. Jézus válasza a segélykiáltásra: "Még ma velem leszel a Paradicsomban".

Téged mi változtatott meg, amikor az Úr Jézust segítségül hívtad? Mikor történt ez a te életedben? A gonosztevőnek nem a halálos ágyán, hanem a halálos keresztjén, az utolsó pillanatok egyikében. Mi változtatott meg téged és engem, amikor elkezdtük segítségül hívni az Urat? Nem mi csináltuk a dolgokat, csak az Úr kegyelme végezte el. Ez annál inkább hangsúlyos, mert amikor szégyenkezem a bűneim miatt, nem merek úrvacsorához járulni, mert valamit elkövettem gondolatban, a templomban ülök és vétkeztem. Lehet így úrvacsorához járulni? De van amikor úgy érezzük, hogy elhagytuk az Urat, az az állapot, amiben éppen vagyok, az Urat elhagyó tékozló fiú, vagy lány állapota. Talán még gyaláztam is az Urat.

A mai történet azt hirdeti, nézz Jézusra, és hallhatod: Velem vagy. A poklot ő járta meg, oda már nem kell elmenni, a megváltás már készen van, még egy gonosztevő is kegyelmet nyert bűnös lehetett.

Amikor bizonytalanságban vagyunk a már elhunyt szeretteinkkel kapcsolatban, hogy vajon vele mi történt, Jézusnak az a mondata, amit a megtérő gonosztevőnek mondott, azt hirdeti, hogy Isten kegyelme túláradó. Nem szeretném belemagyarázni az igébe, hogy a pokol, a kárhozat üres lesz, hanem azt szeretném hirdetni, hogy amikor fáj hívő testvéremnek az a szörnyű tény, hogy az elhunyt szerette hova került, akkor is Jézusra kell néznie. Nem arra kell nézni, hogyan halt meg az, aki már elment, hanem arra, hogy lehetett Jézus amellett, aki elment. Ha egy családban, vagy közösségben csak egy hívő ember van, akkor lehet hallani Jézusról, lehet látni az ő szeretetét, tapasztalni, milyen az Isten kegyelme. Az igében olvashatjuk: "Meg van szentelve a hitetlen". Van amikor valaki ige nélkül nyerettetik meg az Istennek. A hangsúly azon van, hogy a gonosztevő megtérését is az utolsó pillanatban Jézus jelenléte tette lehetővé. A hívő ember, ha mi hitben járunk, ezt a jézusi jelenlétet képviselik mindenki előtt, a legnagyobb gonosztevők előtt is.

Mi történik akkor, ha a szerettem még élete végén is Jézust gyalázta és úgy halt meg? A gonosztevő is gyalázta Jézust és mégis úgy halt meg, hogy Jézus legyőzte őt. Az Úr Jézusnak minden lehetséges. Az ő szeretetét hirdeti e gonosztevő iránt, hogy amikor azt mondta, hogy emlékezzél meg rólam, amikor te eljössz a te királyságodba, úgy gondolta, hogy a távoli jövőben, amikor majd valami történni fog. Jézus azt válaszolta, még ma, azaz Nagypénteken, még a szombat bekövetkezte előtt, tehát nem valamikori távoli jövőben, hanem az Úr Jézus már várta, mert ő testileg hamarabb halt meg a gonosztevőnél. Gondolhatjuk, milyen örömmel várhatta Jézus! Hiszen a Paradicsomban találkozhattak: "Ne félj, mert megváltottalak. Neveden hívtalak, enyém vagy".

Mi a helyzet a másik gonosztevővel? Mi van azzal, akinél nem tudjuk biztosan, hova kerül? Nem tudhatjuk, hogy a másik gonosztevő elveszett-e. Lukács evangélista több olyan történetet is leírt, ahol meghagyta a történet végének a nyitottságát. Mint például a tékozló fiú bátyjánál nem tudható, hogy végül bement-e az ünnepségre, vagy sem. A gazdag ifjúról sem tudhatjuk, aki szomorúan ment el a Jézussal való beszélgetés után, de amikor a tanítványok megkérdezték Jézust, hogy ki üdvözülhet, ha ilyen nehéz üdvözülni, Jézus válasza az volt: Embereknél ez lehetetlen, de az Istennél minden lehetséges.

Lehetséges Istennek, hogy a másik gonosztevő is hitre jutott? Igen. Ha ott lesz az Úr Jézussal a mennyországban, akkor találkozunk vele, ha nem, akkor Isten jogos ítélete lesz rajta örökre. Azonban, ha mi Jézusra nézünk és tudjuk, hogy halt meg, hova ment, hogyan intette meg a másik gonosztevő hogyan intette meg a segélykiáltó gonosztevőt, akkor bennünk lehet az a reménység, hogy Istennek minden lehetséges. Ha erre az isteni szeretetre nézünk, akkor nem kell kimondani, hogy ő biztosan elveszett. Bízzuk a mindenható, igazságos és kegyelmes Istenre, aki tudja, hogy hova került.

A mi személyes életünk átélheti azt a csodát, hogy bennünket ez a szerető Isten tart, mi is egyszer bemehetünk a Paradicsomba, ha nem jön el az Úr Jézus életünkben. Istennek minden lehetséges velünk kapcsolatban is. A próbák, a nehézségek között is, az örömök idején is megtart minket az Úr mindvégig. Jézus nekünk mondja most: ma velem vagy, holnap is velem leszel, hiszen itt vagyok, élek és kapcsolatban vagyunk az ő Szentlelke által. Ha majd eljön az az idő, akkor a Paradicsomban is vele leszünk.

A legjobb az lenne, ha azt tapasztalhatnánk meg, hogy nem a Paradicsomba kell menni, hanem átélhetnénk a csodát, hogy egyből feltámadott testben az új ég és az új föld örök dicsőségébe. De egyedül Jézusért, mert Istennek minden lehetséges.

Imádkozzunk!

Istenünk, mennyei Atyánk, imádunk téged, hogy te inkább az egyszülött Fiút hagytad el, hogy bennünket, bűnösöket megmenthess. Magasztalunk, hogy soha nem hagysz el minket, még ha néha úgy is érezzük. Áldunk azért, hogy a te igédben erő és hatalom van számunkra akkor is, amikor nagy mélységeket kell járni a próbák idején. Köszönjük, hogy bennünket is megtudsz tartani a kísértés óráiban. Magasztalunk azért is, hogy igazi békesség és vigasztalás lehet bennünk a gyász idején. Köszönjük Urunk, hogy a nagyszombati örömhír, hogy a halált is legyőzted, számunkra is vonatkozik, hogy nekünk sem kell félni a meghalástól. Magasztalunk, hogy tudhatjuk, milyen reménységünk van, hogy mi is találkozhatunk veled, ha bármikor el kell menni. Segíts nekünk a nem hívő szeretteink, barátaink között úgy világítani, bizonyságot tenni rólad szóban, vagy tettekben, hogy veled találkozhatnak. Bocsásd meg, kérünk, ha nem tudtuk megélni a szeretetet közöttük. Tőled kérünk Urunk a gonosztevők között is elhordozó szeretetet. Köszönjük, hogy a mi Megváltónk annak a latornak is megbocsátott. Köszönjük, hogy az utolsó pillanatban is lehet veled találkozni, és hogy nekünk nem az utolsó pillanatban kellett. Szeretnénk hűséggel követni, boldog tanítványaid lenni. Áldd meg kérünk a holnapi istentiszteletünket, úrvacsorázásunkat, hadd lehessen boldog feltámadás ünnepünk. Kérjük, hogy senki és semmi se tudja megzavarni a rád figyelésünket a mostani órákban, napokban.

Ámen.