PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2008. március 09. (vasárnap) Varga Róbert

JÉZUS IMÁDKOZIK ÉRTÜNK

Alapige: Lk 22,31-34; 37

---

Imádkozzunk!

Istenünk, mi sokszor elfelejtjük azt, hogy minden a kezedben fut össze. Minden szálat a kezedben tartasz. Bocsásd meg azt, hogy mi látni akarunk, és nem hinni, pedig te azt mondtad, hogy boldogok, akik nem látnak, és hisznek. És boldog ember az, aki féli a te utadat, aki veled akar járni, parancsolataidat tiszteli és szereti. Ajándékozz meg minket ezzel a boldogsággal, kérünk.

Sokszor fel sem fogjuk, hogy mit kínálsz nekünk. Futunk a saját kicsiny vágyaink után. Élni akarunk az elképzelésünk, indulataink szerint, s aztán újra és újra azzal találkozunk, hogy miközben a boldogságot keressük, aközben boldogtalanná tesszük magunkat és másokat is.

Isten, légy irgalmas nekünk bűnösöknek. És így kérünk arra, hogy szólíts meg bennünket.

Köszönjük, hogy kegyelmed és szereteted most is jelen van, és nem fordulsz el a mi rútságainktól, hanem úgy, ahogy vagyunk, elfogadsz minket, s ez a szeretet majd megváltoztat, ha kell. Kérünk, maradj velünk és szólj hozzánk. Köszönjük, hogy Jézusért meghallgatsz minket.

Köszönjük, Istenünk, hogy igéd és ítéleted tiszta. Köszönjük, hogy benned semmi hamisság és álnokság nincsen, s pont erre akarsz minket is megtanítani. Így köszönjük meg igédet, amely élő és ható, és most is szeretné megcselekedni azt, amit te elterveztél a mi életünkkel.

Ámen.

---

Igehirdetés

Az egyházi év olyan szakaszához érkeztünk, amikor a világban megint csak szétválnak a dolgok. Van, aki az eljövendő húsvétra koncentrál, vagy leginkább a sonkára, a tojásra, a nyúlra, és mindarra, ami azzal jár. Vannak mások, akik két héttel húsvét előtt a szívüket szeretnék arra fordítani, amiről a húsvét igazán szól. Nagypéntekre, Jézus halálára, az Ő eltemettetésére, aztán feltámadására. Mert a húsvét igazi lényege és üzenete ez. Isten pedig szeretne az Ő világosságában beszélni mindarról velünk, ami húsvét előtt történt.

A csipkéjéről híres Brüsszelben az elegáns üzletek mögött sötét, kicsiny szobák vannak. Ezekben a szobákban készülnek a kézzel vert remekművek. A kicsiny szobákban mindig sötét van, de egy piciny ablak viszont mindig nyitva van. S azon a kicsiny - talán 25-30 centiszer 30 centis - ablakon keresztül ömlik be a fény egy pontra a szobába. Ezen a ponton van a csipke mintája, amiről készítik a másikat, s maga az a terület, az a piciny kis asztal, ahol a csipkeverőnő a minta segítségével az új csipkét készíti. A tapasztalt szerint sokkal szebben tudnak úgy dolgozni, hogy a munkások sötétben vannak, a munkadarab, amin dolgoznak, az meg ilyen kiugró világosságban.

Fontos megértenünk azt, hogy minden ember életében vannak sötétebb, és vannak világosabb szakaszok. De, amikor nagyon sötét van, akkor is kívülről és fölülről az a kicsiny fénysugár mindig rávilágít az életben arra a területre, amire a leginkább szükségünk van, hogy Isten világosságába kerüljön.

Akkor is igaz ez, amikor a hívő szívekben is egyre sűrűbben merül fel ez a kérdés, hogy uralkodik-e egyáltalán Isten? Sőt, létezik-e egyáltalán? Ha az van a világban, amit tapasztalnak, tapasztalunk, ha hagyja, hogy a dolgok úgy menjenek, ahogy mennek. Érdekli-e Őt egyáltalán az, ami idelent zajlik a földön?

Amikor Jézus meghalt a golgotai kereszten, úgy tűnt, hogy Isten ügye végképp és végérvényesen vereséget szenvedett. Még a tanítványok is így gondolták. Ketten megtagadták Jézust. Péter azt is letagadta, hogy ismeri. Júdás pénzért elárulta Őt. A többiek meg szétfutottak, és Jézus magára maradt a szenvedésében. Pedig, amiről ott azt hitték, hogy a vég, az volt a kezdet. Ebből ugyan akkor, ott nem láttak még semmit sem.

De hát mindig az a kérdés, hogy kinek hiszünk mi, vagy minek hiszünk? Annak, amit látunk, annak, amit az emberek mondanak bizonyos kérdésekről, vagy annak, amit az Isten igéje mond, állít, tanít? A Szentírás hiteles a számunkra, vagy az emberek véleménye csupán?

Isten igéje ugyanis azt állítja, hogy a bűneset óta különösen tapasztalható, hogy van egy másik erő, ami Isten ellen és az övéi ellen dolgozik szüntelen. Rombol és pusztít. Embereket ugraszt egymásnak, és állít szembe egymással. Viszályt szít. Nevezhetjük ezt a negatív erőt ősellenségnek, a sötétség fejedelmének, vagy úgy, ahogyan Isten nevezi egyszerűen, Sátánnak. Sokan kétségbe vonják a létezését. Mosolyognak rajta. Patás, hosszú farkú, és a farok végén bojtos szarvas állatnak képzelik vagy ábrázolják. Mindennek semmi köze nincs a valósághoz. A Sátán egy létező szellemi lény, akinek megvan a maga stratégiája, terve. Megvannak az eszközei, megvan a maga célja. De ezt sokan nem hiszik el, és ezért sétálnak bele gyanútlanul a csapdájába.

Isten tehát azt mondja, hogy ez így igaz. Ez a kérdés, és ez az első kérdés, hogy kinek akarunk hinni? A saját magunk meggyőződését hajtogatjuk tovább, hogy mindez nem létezik, vagy elfogadjuk és elhisszük, hogy Isten ebben sem hazudik, s mindez így van.

Azért nagyon sok nem keresztyén sem vonja kétségbe azt, hogy a világ egyre jobban démonizálódik. Egyre sötétebb erők jönnek, s azok egyre szabadabban, liberalizáltabb módon tevékenykedhetnek. Egyre hevesebben dúl az erőszak, és egyre nyilvánvalóbbak az istenellenes erők szándékai. Fényes nappal leütnek és kirabolnak embereket, népeket irtanak ki különböző eszközökkel. Nem kell ezt magyarázni, részletezni. Akinek van szeme és füle, az látja és hallja ezt.

Ezért a hívő keresztyének nem abban bíznak, mint a mesében a főhősök a végén, hogy élnek boldogan, míg meg nem halnak, s majd csak jóra fordul minden, hanem abban bíznak, hogy az lesz igaz, amit Isten igéje mond. A világ sorsának további alakulásáról, a történelem végkifejletéről hiszik és vallják, hogy a szálak Isten kezében futnak össze.

Mit mond itt Jézus Simon Péternek? Simon, Simon, íme, a Sátán kikér titeket, hogy megrostáljon. Azért hangzott el ez az elején, hogy hisszük-e mi azt, hogy létezik-e ez a negatív erő, vagy nem? Mert Jézus nagyon világosan beszél arról, hogy igen. Sőt, tud cselekedni is. Azt mondja, hogy kikért, és Jézus kiadta Pétert.

Olvastuk az előbb a Jób könyvéből ezt a részt, nem? Hogy a Sátánt odarendeli az Isten, azért világosan látszik, hogy ki a hatalom, és ki az erő, és ki parancsol. És amikor kétségbe vonja Jób hitét a Sátán, és azt mondja, hogy hát csak vedd el mindenét Isten, majd meglátod, hogy megátkoz téged. Akkor Isten kiadja Jóbot. A Sátán kikéri, és Isten kiadja. S azt mondja, hogy feddhetetlen szolgám Jób. Az életéhez nem nyúlhatsz. Egyébként tegyél vele azt, amit akarsz. Megdöbbentő.

Mit mond itt Jézus? Simon, Simon, íme, a Sátán kikér titeket, hogy megrostáljon. Úgy beszél tehát az Isten és emberellenes hatalomról Jézus, mint aki tevékenyen cselekedhet, mint akinek bizonyos hatalma van.

Akkor végig kell azt gondolnunk, és el kell gondolkodnunk azon, hogy elhisszük-e mi ezt, vagy pedig nem?

A hívő embernek nem a Sátánnal kell foglalkoznia. A Sátán nem téma, hanem, ahogy a görög nyelv mondja: anatéma. Az anatéma azt jelenti magyarul, hogy: átkozott. A hívő embernek nem a Sátánnal kell foglalkozni. De világosan látni kell, hogy Jézus tanít erről a kérdésről. Akkor azt vagy félretesszük és mosolygunk rajta, s látjuk a következményét, vagy komolyan vesszük, amit Isten az Ő igéjében mond. Nem mese, és nem mítosz, hanem Isten és ember kíméletlen ellensége. Azt mondja tehát Jézus, hogy kikér titeket, és rajta keresztül a többi tanítványnak is mondja ezt, hogy megrostáljon, mint a búzát.

Mit mond Jézus egy másik helyen? Atyám, nem azt kérem, hogy vedd ki az enyéimet a világból, hanem azt kérem, hogy őrizd meg őket a gonosztól. Ez azt jelenti magyarul, hogy a hívő emberekkel is bármi megtörténhet. Nincs kivétel. Egy valami nem, hogy kiesnek az Isten kegyelméből, s kiesnek az Isten kezéből. A hívő ember élete kárt szenvedhet, de az örökéletét senki nem veheti tőle el.

Amikor most a nagy viharok voltak, sok fa derékba-tört, házak dőltek össze, de az üdvösség, az Isten ítélete alóli megmenekülés az nem sapka, hogy lefújja a fejünkről a szél, aztán futunk utána, hogy visszaszerezzük. Aki üdvösséget kapott Istentől, aki hit által Jézusban hisz, és üdvössége van, megmenekül az ítélet alól, azt elveszíteni nem tudja. Attól ezt elrabolni, elvenni nem lehet. Mert azt mondja Jézus, hogy senki ki nem vehet titeket az én kezemből.

Azt olvassuk tehát a Jób könyvében, hogy Isten megengedi a Sátánnak, hogy tegyen Jóbbal és családjával, amit akar. És elkezdődik a rostálás. Elveszti az állatait, elrabolják idegenek. Elveszti a szolgáit. Mind a tíz gyermeke meghal egyszerre. Ki lehet ezt bírni ép elmével? Isten nélkül bizonyosan nem, vagy nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem. Elveszti a feleségét, mert azt mondja a felesége ezek után a csapások után, hogyha Isten ezt tette veled, kedves férjem, akkor átkozd meg az Istent, és legyél öngyilkos. A szerető feleség jó tanácsai. És otthagyja Jóbot, akit mellesleg a betegsége miatt, ami miatt vakargatja a testét, kitettek a szemétdombra, ott ül. És Jób nem lázad föl Istennel szemben. Rosta ez a javából. Nem? Nem kívánom senkinek. Rázza az ördög, és Jób ott ül a rosta közepén. De megértette azt, hogy csak az tudja ezt átélni, s tud belőle kijönni épen, aki a hit nagy magasságait megjárta, mert oda fölvitte Isten. S az tudja, hogy jönnek a hit nagy mélységei is időnként.

Aki nem hisz Istenben, az félelmetesen kiszolgáltatott. Öröklött, és a maga akarata által formált természete, indulatainak, bűnre hajlamos szívének, istentelen gondolkodásának, és ennek a világnak kiszolgáltatott. Az iszonyatos szívóerőnek nem tud ellenállni. A csordaszellem. Vagy teszem, amit a többiek, vagy kizárnak. És ez nagyobb erővel hathat bárkire mindennél.

Vagy egyszerűen szólva valaki az esőben áll, és nincs fedél a feje felett, az elázik. Aki beáll a tető alá, az száraz marad. Aki Istennel jár, az az élet viharaiban is menedéket talál. Azt mondja a Biblia, hogy oltalom a mindenható Isten. Aki magában bízik csupán és kizárólag, az újra és újra elbukik. Törvény. Nincs kivétel. Előbb-utóbb bukás a vége, mert magunkra hagyatkozunk, mi pedig por és hamu vagyunk.

Aki elkezd bízni Istenben, akkor és az - s itt talán többen azt várják, hogy igen, az - sosem bukik. Nem. Az is elbukik. Újra és újra akár. Mi akkor a különbség, ha bukik az, aki nem hisz Istenben, és bukik az is, aki hisz Istenben? Mi a különbség? Az, hogy aki Istenben bízik, az is elbukik, többször is akár, de föláll, mert az Isten fölemeli. Mert megígérte: nem hagylak el, és nem távozom el tőled. Ez a különbség. Még akár nagyobbat is bukhat, mint egy nem hívő keresztyén. De föláll. Ne örülj, én ellenségem - mondja a zsoltáros. Elestem ugyan, de fölkelek, mert az erős Isten megsegít engem. Mert a bocsánatból él, mert abból lehet élni. Lehet a fizetésből is, meg a segélyekből is, meg sok mindenből, de igazán élni - lelki értelemben - csak az Isten segítségéből, és segítségével lehet. Jézus azt mondja, hogy senki ki nem ragadhatja az enyéimet az én kezemből.

A Sátán tehát kikér, hogy megrostáljon, és így folytatja itt a felolvasott részben Jézus, de én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited. Nagyon fontos. Lehet, hogy a Sátán rázza, de az Isten fogja a rostát. Lehet, hogy a Sátán rázza, mert megteheti, de az Isten fogja a rostát. Ezért nem esnek ki abból, és nem esnek át azon a hívő emberek.

Péter úgy fogadkozott Jézus előtt: Uram, teveled kész vagyok börtönbe menni, vagy az életemet odaadni, halálra menni. De nem tudta akkor ott még magáról, hogy ez a szép fogadkozás, ez a merész kiállás egyetlen szempillantás alatt semmivé válik. Amikor elkezdték rázni a rostát, s Péter ott van a főpap udvarában, és az élete veszélyben forog, mert megkérdezik, vagy ráfogják, vagy azt mondják neki, te nem a galileai csapatába tartozol? És akkor Péter, nemcsak hogy megtagadja, és elárulja Jézust, mint Júdás, továbbmegy. Még azt is letagadja, hogy valaha ismerte Jézust. Mélyebb az árulása talán, még Júdásénál is. Ő egyszerűen pénzt akart szerezni. Pénzért, harminc ezüstért kiszolgáltatta a Mestert. De Péter, aki itt fogadkozik? Uram, az életemet odaadom. Tömlöcbe megyek. Meghalok. A többi tizenegy nem, de én ... - mondja Péter. Nem sokkal később azt is letagadja, hogy ismeri Jézust. Vagyis nem ismerte önmagát egyáltalán. Magasztalta korábban is a képességeit, önmaga által igazinak tartott hűségét. Itt ezért mondja azt Jézus, hogy: Simon, Simon. Nem azt mondja, hogy Péter, Péter; Kéfás, Kéfás; Kőszikla, Kőszikla. Nem. Azt mondja, hogy Simon, Simon. Megjelent benned Simon a régi természet. Most Simonként viselkedsz. Nem Kéfásként, Kősziklaként.

Egy önmagát dicsőítő emberre az Isten ügyében nem lehet számítani ott és akkor, amikor szükség lenne olyanokra, akik kiállnak az evangélium mellett.

Péter különbnek tartotta magát a többi tizenegynél, és soha nem látott mélységbe süllyedhetett, amelyet el sem tudott képzelni önmagával kapcsolatban. Nem tudta, s hadd mondjam így, nem tudjuk, hogy mi minden lakik együtt, egyszerre a mi szívünkben. Bátorság és gyávaság együtt van. Hűség és hűtlenség. Hányan álltak itt Isten színe előtt az esküvőjükön egymás kezét fogva, egymás szemébe nézve, itt mondták el Isten előtt: vele tűrök, vele szenvedek. Őt sem egészségében, sem betegségében, sem boldog, sem boldogtalan állapotában hűtlenül el nem hagyom. S egyszer csak jön, s bemutatja a harmadik, negyedik barátnőjét. Mi lett a fogadalommal? Meg mi lett a szép szavakkal? Meg mi lett a bátor kiállással? Meg azzal, hogy lehoznám néked ..., nem is folytatom. S nem hozta le. Még csak gondját sem viselte. Elhagyta hűtlenül. Ennyit ér sokszor az emberi fogadalom.

Amit egykor igaznak gondolt valaki, azt mára nem tartja időszerűnek, kötelezőnek az életére nézve. Úgy alakultak a dolgok. S a dolgok szoktak úgy alakulni. Rázzák a rostát, és átesnek a szemek a rostán. A hitszegés és a fogadalmak megszegése ma általános gyakorlattá vált még sokszor a hívők között is. Írnak egy szerződést, és annak nem tartják be a betűjét. Saját nevét aláírja. Ígérem és fogadom, hogy ez így lesz. Nem tartja be. Nem érkezik meg, nem végzi el, nem fizeti ki időben, nem csinálja meg, nem tartja a szavát. Minden következmény nélkül történik ez.

Péter Jézus mellett erősnek és hűségesnek gondolta magát. Amikor valóban veszélybe került az élete, vagyis Isten a szaván fogta, hogy életedet adod értem, hát akkor lássuk. S Péter azt is letagadja, hogy ismerte egyáltalán, valaha Jézust.

A Sátán kikérte Pétert, s Péterből a simoni, istentelen indulatok jöttek elő. Rázzák a rostát, és Pétert csak Jézus imádsága tartotta meg. Mit mond Jézus? De én imádkoztam érted. Ezt akkor mondja, amikor be sem következett még Péter árulása. Mert Jézus tudta előre, hogy mi jön. Péter nem tudta előre, hogy mi következik. Péter, mint egy drámai hős, a többiek előtt is állítja és vallja, mindenre kész vagyok, és képes vagyok érted.

A bukások tehát a hívő élet velejárói. Nem kellene, hogy ez így legyen. De ilyenek vagyunk. Nem tudunk megállni saját magunk. Aki azt meri állítani, hogy ez nem így van, az nem tudja, hogy mit beszél. Az sosem élte még át, hogy milyen keserű az a tapasztalat, hogy letagadtam, hogy ismerek valakit, hogy nem álltam ki a mellett, aki mellett ki kellett volna állnom, hogy mindenféle rosszat, álnokságot és hazugságot mondok valakiről, akit állítólag szeretek, s akiről tudom, hogy szeret engem. Aki sosem volt még becstelen, és ez nem keserítette el, az tulajdonképpen nem tudja, hogy miről szól itt az egész, amit Jézus mond.

Jézus azt mondja tehát: Péter, én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited. Vagyis azt mondja Jézus, és ez a következő, hogy még a hit is fogyhat. Intenzitása csökkenhet. Erőtlenné válhat. Sőt, Jézus segítsége nélkül akár majdnem el is veszhet, el is tűnhet. Sokszor arra nézünk, hogy milyenek a körülményeink, meg mit hoz az élet, hogy alakulnak a dolgok, s ez erőtlenné tehet bennünket. S azt gondoljuk, hogy nem vagyunk fontosak az Istennek. Elfordult tőlünk. Nem törődik többé velünk. A körülmények szorításában páni félelem fogja el a szívünket.

Pedig, ha a körülményeink alakulása alapján ítéljük meg Istent, nem leszünk képesek megérteni vagy megítélni a körülményeket helyesen, és az Isten szeretetét sem. Ha a körülmények alakulása alapján ítéljük meg Istent, nem leszünk képesek helyesen megérteni, s megítélni a körülményeket, és Isten szeretetét sem.

Jézus azért imádkozott, hogy amikor Péter majd megtagadja Őt, s letagadja, hogy ismeri, el ne fogyatkozzék a hite. Abban, hogy még az árulásra is van bocsánat. Mert Istennél minden bűnre van bocsánat. Hát nem is lehetne élni másképp. Nála van bocsánat. Egyedül nála van mindenre igazán bocsánat. Neki bármit elmondhatunk. Neki mindent megvallhatunk. Neki mindent bevallhatunk. Azt is, amit senkinek nem merünk. Ha vádol is minket a mi szívünk - írja János a levelében -, az Isten nagyobb a mi szívünknél, és mindent tud.

Arra is van bocsánat, hogy szép és nagy fogadalmakból, szavakból nem lett semmi sem. Ha Jézusról nem beszéltünk, amikor kellett volna. Ha letagadtuk így azt, hogy ismerjük Őt. Nem veszünk el azért, mert elbuktunk. A bukott és hűtlen tanítvány is tanítvány marad, mert ilyen az Isten szeretete. Nem vet ki, nem vet el, nem küld el.

Egyébként a rostálásnak is megvan a maga haszna. Amikor a mezőn vagy a csűrben rostálták a learatott gabona magvait, akkor a konkoly-mag, a pelyva, a szemét kihullt abból, vagyis tisztult a gabona. Ez a cél. Tisztuljon a mag.

Amikor Isten engedi, hogy a körülmények által, az események által rostálódjék az életünk, akkor a szeretetét mutatja meg. Kihull a gőg, a hitetlenség, az irgalmatlanság, a szeretetlenség, a hazug természet, az öndicséret, a saját erőnk dicsőítése, s mindaz, ami polyva, konkoly, méreg, szemét, nem Isten szerint való.

Amikor megengedi Isten, mint Jóbnál, hogy bármi megtörténjék az életünkben, akkor jövünk rá, hogy mennyire szükségünk van az Isten irgalmára, bocsánatára és szeretetére. Mennyire nélkülözhetetlen az, amit Jézus értünk, helyettünk és miattunk elvégzett a golgotai kereszten.

Péter a bukás rostájában tisztult meg. Ezért nem lett vége. Azért nem lett vége, mert Jézus imádkozott érte. Ezért nem veszett el, és nem fogyott el a hite, és nem járt úgy, mint Júdás, aki elment, és megölte magát.

A mi erőnk kevés, Jézusé elég. Aki engedelmeskedik, az meglátja az engedelmes élet következményét, a csodákkal teli életet. Az átéli azt, talán először, hogy a fogadkozás éjszakáján összeomlik az élete, de aztán Isten felépíti azt.

Azt mondja a Biblia, hogy a legkülönbek is elfáradnak, és elesnek, de akik az Úrban bíznak, azoknak erejük megújul, és szárnyra kelnek, mint a sasok. Tudom, hogy mulatságosnak tűnik, amit most mondani fogok. De hadd kérdezzem ilyen egyszerűen, hogy mikor repültél utoljára? Nem repülővel, hanem mint a sas? Amikor átélted és megértetted, hogy az Isten fölemelt. Elbuktál, megmosott, megtisztított, letörölte a könnyeidet, elmondta a tanácsait, megmondta, hogy miben vétettél, aztán felejtsük el. Nincs tovább emlékezés. Megbocsátottam. A tenger mélyére vetettem. Tessék fölállni, és továbbmenni. Ezért tudnak a hívő emberek továbbmenni. Újra éledni. Egyébként ott maradnának, mint a medvebőr az ágy előtt, kiterülve, és még rá is lépnek. Föl tudnak állni, mert van bocsánat. A legkülönbek is, hát még mi. De szárnyra kelnek, futnak, és nem lankadnak el, járnak, és nem fáradnak el. De én imádkoztam érted. Az egész ezért van.

Valaki így fogalmazta ezt meg ránk nézve: egyikünk sem kerülheti el a rostát, az élet sötét próbákkal teli oldalát. S ha nagyon nagy a sötétség, és nagyon fáj a bűn és a csalódás, az árulás és a hűtlenség, gondolj arra, hogy Jézus imádkozik érted, szüntelenül hordoz téged. Jézus imádkozik érted.

Istenben hinni, vele járni, az oltalom és menedék a vihar idején.

Emlékszünk még? Kicsiny ablak, egy fénysugár, ami csak azt világítja meg Brüsszelben, a csipkeverők műhelyében, ami a legfontosabb. Mindig van kívülről, felülről jövő fény. Így lesz a Simonokból újra Petrosz, Kőszikla. És Isten ezeken a Kősziklákon, az Ő hívő gyermekein építi az Ő egyházát, és a Simonokból újra Péterekké letteken akarja építeni az Ő csodálatos országát.

---

Imádkozzunk!

Köszönjük, Istenünk, hogy te valóban erősségünk akarsz lenni minden időben, minden körülmények között. Sőt, bölcsességünk akarsz lenni, amikor döntéseket kell hozni. Köszönjük, hogy vezetheted a gondolatainkat, irányíthatod a kezünket. Sőt, kimondathatsz velünk szavakat, és megtehetsz általunk döntéseket, meghozhatsz döntéseket.

Köszönjük, Urunk, hogy aki tehozzád fordul, az menedéket és oltalmat talál minden időben. S köszönjük azt is, Urunk, hogyha tisztogatni akarsz, ha engeded, hogy rázzák a rostát. Bocsásd meg, hogy mi annyira tiltakozunk ez ellen.

Köszönjük, hogyha most megértettük azt, hogy mindez a javunkat szolgálja. Így kérünk, hogy áldj meg bennünket, s hadd legyen ez újra és újra valóság: a tieidet senki ki nem ragadhatja a te erős és hatalmas, értünk átszegezett kezedből. Áldunk és dicsőítünk ezért.

Ámen.