PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2007. december 16.
(vasárnap)

Cseri Kálmán


AZ ÜNNEPEK CÉLJA


Alapige: Zsolt 46,9-12

Jöjjetek, lássátok az Úr tetteit,
aki bámulatos dolgokat
művel a földön.
Háborúkat szüntet meg
a föld kerekségén,
íjat tör össze, lándzsát tördel szét,
harci kocsikat éget el.
Csendesedjetek el, és tudjátok meg,
hogy én vagyok az Isten!
Magasztalnak a népek,
magasztal a föld.
A Seregek Ura velünk van,
Jákób Istene a mi várunk. (Szela.)


Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, áldunk és magasztalunk türelmedért, s köszönjük, hogy hozzánk, nyomorultakhoz van szavad.

Köszönjük, hogy annak ellenére újra és újra megszólítasz minket igéden keresztül, hogy olyan sok fontos, drága igéd elengedtük a fülünk mellett. Köszönjük, hogy kegyelmed bizonysága az is, hogy most előtted lehetünk.

Kérünk, ajándékozz meg minket olyan igével, amiből világosság árad. Hadd ismerjük meg jobban önmagunkat, hadd ismerjünk meg igazán téged, és hadd lássuk világosan, mi a terved velünk. Szentlelkeddel tedd késszé a mi dacos szívünket a neked való engedelmességre.

Bocsásd meg, Atyánk, ha úgy telt el ez a hét, hogy nem kérdeztük meg: mit akarsz, hogy cselekedjünk. Szeretnénk ezt most őszintén kérdezni.

Bocsásd meg, ha teret adunk magunkban a veled szembeni bizalmatlanságnak, ha kételkedünk igazmondásodban, ha elfeledkezünk ígéreteidről. Bocsásd meg, ha azt gondoljuk, te is olyan vagy, mint közülünk bárki, pedig tudhatjuk igédből, hogy nem ember az Isten.

Segíts komolyan vennünk, hogy neked minden lehetséges, az is, ami az embereknél lehetetlen.

Könyörgünk most hozzád azokért, akikre az elmúlt héten szakadt nagy teher, akiket súlyos veszteség ért, akik gyászba kerültek, akiknek bizonytalanná vált a jövőjük, akik átélik tehetetlenségüket és kiszolgáltatottságukat. Bátorítsd őket, Atyánk, hogy merjenek bízni benned. Hogy ha sírnak is, előtted sírjanak, a kérdéseiket neked tegyék fel. Hisszük, hogy egyedül te tudsz kérdéseinkre érdemi, igaz választ adni.

Kérünk, beszélj velünk igéden keresztül. Ahányan vagyunk, annyiféle nyomorúságot hoztunk magunkkal. Tudjuk, hogy te annyiféle segítséget tudsz adni. Áraszd ki ránk Szentlelkedet. A te Lelked tegyen minket fogékonyakká arra, amit mondasz, készekké arra, amit parancsolsz.

Vigasztaló, bátorító, útmutató igédért könyörgünk, vagy ha arra van szükségünk, hogy összetörd keménységünket, akkor tedd azt, de munkáld mindenképpen javunkat, üdvösségünket, ígéreted szerint.

Ámen.


Igehirdetés

Karácsony az idén négy napos ünnep lesz, és mindjárt utána következik három újabb munkaszüneti nap óév és újév miatt. Ritkán van ilyen sok lehetőség pihenésre, kikapcsolódásra, családi együttlétre.

Miért van az mégis, hogy sokan egy-egy ilyen hosszú ünnepsorozat végén fáradtabbak, mint előtte voltak? Miért van az, hogy sokan már a második napon nem tudnak mit kezdeni magukkal, unatkoznak, és sajnos ilyenkor történik sok tragédia is: veszekedés, verekedés, öngyilkosság? Vannak, akik alig várják, hogy sor kerüljön egy kicsi megállásra, pihenésre, és utána mégis kellemetlen emlékként marad bennük az egész. Némelyek teletömik ezeket a pihenőnapokat is programmal, mások számára pedig üresen telnek el. Miért nem tudunk ünnepelni?

Hadd olvassak fel egy bekezdést Pilinszky János elmélkedéséből, aki az ünnepekről gondolkozva a következőket írja:

"A statisztika azt mutatja, hogy az ünnep sokak számára egyre inkább a napi felelősségből az ünnepi felelőtlenségbe való menekülés szerepét tölti be. Az ünnep olyan fajta világméretű devalválódásának vagyunk tanúi, mint ahogyan a szerelem gazdag formáinak lefoszlásával színre lépett a nyers erotika, és a természetes nevében polgárjogot és publicitást nyert a természetellenes.

Az ünnep, és mindenekelőtt a keresztyén ünnep a pihenés, a hálaadás, a megszentelődés alkalma kellene, hogy legyen. A kikapcsolódás erre kevés. Hiányzik belőle az ünnepteremtő erő. Valójában bekapcsolódnunk kellene. A modern munka szükségszerű megosztottsága után az ünnep az élet egészébe való visszatalálás lehetőségét kínálja. Ünnep, ünnepélyes - még a nyelvészkedés is azt bizonyítja, hogy az igazi ünnep tempós és ráérős. Nem kapkod. Királyi nyugalommal bánik az idővel. A keresztyén ünnepnek az öröklét visszfénye biztosítja ezt a többlet időt."

A Biblia több helyen szól arról, hogy mi az ünnepek célja, és hogyan ünnepelhet tartalmasan a hívő ember. Néhány ilyen bibliai üzenetet vegyünk most sorra, hadd legyen ez a mostani ünnepre készülődésünk más, szebb, több, jobb hatásfokú, mint a korábbiak, és hátha így az ünnepeink is tartalmasabban telnek el. Hiszen lehetséges, hogy nemcsak fizikailag frissül fel valaki, hanem lelkileg-szellemileg is megújulva tér vissza a hétköznapok gondjai közé.

Mindenekelőtt azt vegyük észre, hogy az ünnepeket Isten rendelte. Ő rendezte úgy az életünket, hogy a munkás hétköznapok között legyen ünnep, legyenek ünnepek. És pontosan megmondta azt is, hogy mi a céljuk ezeknek az ünnepeknek. Az, hogy Isten népe az Ő tetteire emlékeztesse magát. Az, hogy Isten népe megerősödjék az Istennel és az egymással való közösségben. Tudjon örülni ennek a közösségnek. És mivel örül neki, tudja magasztalni, dicsőíteni Istenét ezért.

Ez a céljuk az ünnepeknek a Biblia tanítása szerint. Megállni, Istenre nézni, az Ő tetteit elsorolni újra és újra. S miközben elsoroljuk magunknak és egymásnak, rádöbbenünk, hogy Isten ma is cselekszik, Ő élő Úr, nyugodtan rábízhatjuk magunkat. Jó dolog hozzátartozni, jó dolog az övéivel együvé tartozni. Ennek lehet örülni. Sok nyomorúságunk, gondunk, nehézségünk között is ez állandó ok az örömre, a hálaadásra, és ebből fakad az ünneplő ember és közösség Isten-dicsőítése.

Közben pedig, mintegy az ünnep melléktermékeként, fizikailag is kipiheni magát az ember. Regenerálódik testileg, idegileg, lelkileg. És az ünnep csendjében nagyon sok mindent megért.

Készülés közben egy kicsit számot adtam magamnak, és évtizedekkel ezelőtt megértett fontos igazságok is eszembe jutottak, amiket egy-egy vasárnap, vagy egy-egy nagy ünnep csendjében engedett Isten világosan meglátnom.

Az alapünnep, a nyugalom napja, a szombat nap is ezt célozta. Amikor Isten azt parancsolja a Tízparancsolatban, hogy megemlékezzél a nyugalom napjáról és szenteld meg, és semmi munkát ne végezz azon, akkor meg is indokolja ezt, mégpedig két helyen van megírva a Mózes könyveiben a Tízparancsolat, és két különböző indokolást olvasunk.

A Mózes második könyvében az van, amit mindnyájan tudunk, hogy mivel Isten hat nap alatt teremtette az eget, a földet és mindent, ami azokban van, és a hetediken megnyugodott, ti is tegyétek ezt: hat napi munka után nyugodjatok meg, és akkor emlékeztessétek magatokat arra, hogy milyen hatalmas Isten a ti teremtő Istenetek, és milyen kegyelmes Isten, aki a munka után megállást és pihenést is ad néktek.

A Mózes ötödik könyvében pedig ez az indokolás van: "Emlékezzél arra, hogy szolga voltál Egyiptomban, de kihozott onnan Istened, az Úr, erős kézzel és kinyújtott karral. Ezért parancsolta neked Istened, az Úr, hogy tartsd meg a nyugalom napját" (5Móz 5,15).

Emlékezzél arra, hogy mit tett Isten érted, mert könnyen elfelejtjük Isten csodáit, még az Ő legnagyobb tetteit is. Erre nekünk van szükségünk, nem neki. Ő tudja, hogy mit tett értünk, és tudja, hogy mit fog cselekedni értünk. Nekünk nem szabad elfelejtenünk, hogy az az Isten, aki a múltban ilyen hatalmas és kegyelmes dolgokat tett, ma is Isten, él és uralkodik, és holnap, meg holnapután is az lesz. Nyugodtan rábízhatjuk magunkat. Örvendezzünk ennek. És tanuljuk meg magasztalni Őt közösségben is, házasságban, családban, gyülekezetben, mint nép is, az Isten népe magasztalja az ő Istenét, mert Ő él és uralkodik örökkön örökké.

És mivel a hétköznapokban nagyon sokszor lefelé nézünk, a szó sokféle értelmében, Isten néha megálljt engedélyez, sőt parancsol, amikor nézzünk felfelé, Őreá. Utána egészen másként fogunk tájékozódni itt a földi eseményekben is. Utána egyértelműbb lesz, hogy a sok út közül melyik az, amelyen járnunk kell. Utána eljutunk teljesebb és a valóságnak megfelelő önismeretre is. Ebben a csendben érti meg a hívő az Isten halk és szelíd szavát. És ez az Ő csendes szava az az ünnepteremtő erő, amiről az idézetben olvastunk.

Mert volt ebben az idézetben három különös kifejezés. Az egyik, hogy hiányzik az ünnepteremtő erő. A másik, hogy az élet egészébe való visszatalálás lehetőségét kínálja az ünnep. A harmadik, hogy a kikapcsolódás kevés ahhoz, hogy igazán felfrissüljön, megújuljon az ember. Bekapcsolódásra is szüksége van. De hova kell bekapcsolódnia? Hogyan értsük ezeket a kifejezéseket?

Erről szól ez a felolvasott zsoltár. Azt olvastuk itt: "Jöjjetek, lássátok az Úr tetteit..." Isten tetteire akarja felhívni az ember figyelmét, akinek mindig a saját tettei a fontosak. A magunk hőstetteit beszéljük állandóan, meg másoknak az ellenünk elkövetett gonosz tetteit.

Az Isten tetteit lássátok, aki bámulatos dolgokat művel a földön. És itt tényleg ilyen bámulatos dolgokat mond, mint például "... harci kocsikat éget el." Abban az időben a harci kocsikat vasból készítették. Hogy lehet azt elégetni? És hogy az Úr tetteit észrevegyétek és Őt magát komolyan tudjátok venni, ezért csendesedjetek el, és akkor felismeritek, hogy én vagyok az Isten! - mondja itt az Úr. Ebből egyenesen következik, hogy magasztalni fognak engem a népek. Ebből meg egyenesen következik, hogy Isten népének a szívében megerősödik a bizalom: "A Seregek Ura velünk van, Jákób Istene a mi várunk."

Nekünk nagyon nagy szükségünk van arra, hogy néha kilépjünk a mindennapok taposómalmából, hogy néha leszálljunk a hétköznapok mókuskerekéről, ahol nincs megállás, mert nem hagynak az egymást követő feladatok, velünk szemben támasztott igények megállást, és feltekintsünk az Úrra, és lássuk az Ő nagy tetteit.

Erre nagyon nagy szükségünk van akkor, amikor sokszor úgy érezzük, hogy elszabadult a pokol, és sötét erők rombolnak körülöttünk, mi pedig teljesen tehetetlenül és kiszolgáltatottan csak nézni tudjuk azt. Amikor ilyen nehéz időket élünk, mint most is. Amikor Kölcsey keserűsége sokunknak a szívében ott van:

... Hányszor támadt tenfiad
Szép hazám, kebledre.
S lettél magzatod miatt
Magzatod hamvvedre?

Amikor akár az iskoláinkra nézünk, akár a kórházainkra, a gyermekeink vagy az öregjeink jövőjére, a kipusztított védett erdőinkre vagy a bezárt gyárainkra, összeszorul a szívünk, és tovább szól bennünk a Himnusz:

Vár állott: most kőhalom;
Kedv s öröm röpkedtek:
Halálhörgés, siralom
Zajlik már helyettek. ...

És milyen sokat jelent ilyenkor, ha legalább azok, akik tudjuk, hogy Isten él és uralkodik, és hisszük, hogy Ő mindenható, kegyelmes Úr, komolyan vesszük azt is, amiről ez a zsoltár szól:

Isten a mi oltalmunk és erősségünk,
mindig biztos segítség
a nyomorúságban.
Azért nem félünk, ha megindul is
a föld,
és hegyek omlanak a tenger mélyébe;
(...)
Népek háborognak, országok inognak,
ha az Úr mennydörög,
megretten a föld.
A Seregek ura velünk van,
Jákób Istene a mi várunk.

És ebből a várból soha nem lesz kőhalom. És így folytatja alapigénkkel:

Jöjjetek, lássátok az Úr tetteit,
aki bámulatos dolgokat
művel a földön.
Háborúkat szüntet meg
a föld kerekségén,
íjat tör össze, lándzsát tördel szét,
harci kocsikat éget el.
Csendesedjetek el, és tudjátok meg,
hogy én vagyok az Isten!
Magasztalnak a népek,
magasztal a föld.

És mint egy refrént, újra olvassuk a hitvallást:

A Seregek ura velünk van,
Jákób Istene a mi várunk.

Ez az ünnepek Istentől rendelt eredeti feladata és célja, hogy lássuk az Úr tetteit, bizalom erősödjék meg a szívünkben Őiránta és rá merjük bízni a jövőnket is. Hogy túllásson az ember a jelen szörnyűségein, túllásson minden emberi bűnön, és vegye komolyan, számoljon azzal az Istennel, aki eddig is sok mindent cselekedett értünk, és sok ígérete még ezután teljesedik be.

Ádventben vagyunk. Jézus Krisztusnak világos, határozott ígéretei vannak az Ő második eljövetelével kapcsolatos eseményekre nézve. Aki csak ezeket komolyan veszi, már megvigasztalódik a szíve és reménység ébred benne mindennek ellenére is.

Karácsonyra készülünk. Ha az Isten tetteit akarjuk számba venni, akkor vegyük számba, mi történt karácsonykor. Hogy ilyen Istenünk van, aki ennyire mélyre hajolt le utánunk, hogy innen emeljen fel minket. Hogy eljött közénk egy kisgyermek alakjában, aki egy büdös birkaistállóban látta meg a napvilágot, és utána engedte, hogy leköpdössék, összeverjék, rágalmazzák, és rabszolga halállal keresztre feszítsék, csak azért, mert így lehetett segíteni rajtunk. De így lehetett.

Ebbe az egy mondatba belesűrítette a most elhangzott énekünk szinte mindazt, amit Isten cselekedett Jézus Krisztusban:

Szent Atyjától földre jött
Szállt poklokra és győzött.
(Aztán) Atyjához emelteték,
Ő székibe ülteték.
(303. dicséret)

És tudjuk, hogy ott is szüntelenül közbenjár érettünk. Ilyen Megváltónk van nekünk. Őróla szól advent, Őt hirdeti karácsony. Lássátok az Isten tetteit! Ne csak az emberek gaztetteit. Ne csak a magunk gonoszságát vagy tehetetlenségét, hanem éppen ezekről néha tekintsünk fel Isten tetteire, és azoknak a fényében lássuk azután emezeket is.

Lényegében minden ünnepen az Isten tetteiről van szó. Minden vasárnap azért jövünk össze, hogy valami módon Isten értünk elvégzett és elvégzendő tetteiről halljunk. Amikor valaki előveszi a Bibliáját, a hétköznapjainknak is ünneppé válnak azok a percei, amikben Isten tetteiről olvasunk, és amikor az Ő színe előtt megállunk. Nem véletlen, hogy az Ószövetségben rendelt Isten olyan ünnepeket, amik egy hétig tartottak. És ez nem eltékozolt idő, ha azzal tölti valaki, amire Isten adta: az Ő tetteit előszámlálni, a benne való bizalomban megerősödni, Őt dicsőíteni.

Az Istentől hozzánk érkező ige az az ünnepteremtő erő, amiről itt az idézetben olvastunk. Ünnepteremtő erővé válik, ami munkálkodik bennünk. Az Istentől hozzánk érkező és befogadott ige az, ami bekapcsol minket az Isten megváltó és megszentelő munkájába passzívan is, amit Ő bennünk végez, és aztán aktívan is, ami Ő általunk végez el. A kikapcsolódás ehhez tényleg kevés, hogy igazán megújuljon valaki. Ebbe az isteni erőáramba lehet és kell bekapcsolódnunk.

Valami olyant él át az ember (elnézést a műszaki hasonlatért), mint amikor a templom fűtésrendszerét egyszer átmostuk. Fűtött az még úgy is, de amikor kimostuk belőle azt a sok iszapot, vízkövet, rozsdalemezeket, sokkal jobb lett a hatásfoka. Sok minden lerakódik bennünk is, és Isten néha megálljt parancsol. Amíg ez az átmosás történt, nem lehetett fűteni. Üzemszünet volt. Rövid időre meg kell állni, hogy utána hosszú időn át jobban üzemeljen minden. Rövid időre megállhat az ember vagy megálljt parancsol Isten - ezért adta az ünnepeket, minden héten egy napot, néha több napot, hogy átmosson az Ő igéjével és Szentlelkével. Hogy az Ő gondolatai helyet kapjanak a mi gondolataink helyén vagy mellett. Hogy az Ő akarata világos legyen a számunkra.

Hogy észrevegyük azokat, akiknek az ünnepeik is hétköznapok. Hogy eljussunk oda - ez volt a harmadik különös kifejezés -, hogy az élet egészébe visszataláljon az ember. Mert mi az életnek csak egy töredékén tájékozódunk, és azon belül mozgunk. A materiális, a testies, az anyagiakkal kapcsolatos töredékén. Figyeljük meg, hogy az ünnepi készülődésünket is szinte száz százalékban az ilyen vonatkozású dolgok jelentik. Megvásárolni ezt, azt, amazt, beosztani a pénzt, kitakarítani, van-e fenyőfa, hova kell elmenni.

Valaki azt kérdezte a napokban: azt még megkérdezik otthon tőlem: aludtál-e, ettél-e, vigyél sapkát, mert mínusz van, de azt még sosem kérdezték meg: hogy érzed magad a bőrödben. Tényleg. Erre nem gondolunk, hogy mi van a bőrömön belül? Milyen gondolatok foglalkoztatnak valakit, vagy gyötörnek valakit. Milyen érzések vannak a szívében, amiket saját magának sem tud vagy mer megfogalmazni. Ezek akkor jönnének elő és segítenének rajta is, esetleg másokon is, ha valaki szeretettel megkérdezné, végighallgatná, ebből párbeszéd lenne, ne talán az Isten előtti világosságban zajlana le ez a beszélgetés... De ehhez már az élet teljességébe, egészébe kell visszatérni. Abba, amit Jézus a reá jellemző egyszerűséggel és mélységgel így fogalmazott meg: "Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, ami Isten szájából származik" (Mt 4,4).

Az ünnep arra való, hogy az ige szóhoz jusson. Sőt megkapja az őt megillető helyet, fontosságot, jelentőséget. Különösen ebben a világban, amelyikben még kenyér sem jut mindenkinek. Amelyikben az életnek beszűkülnek a lehetőségei sok ember számára. Mert ezen a karácsonyon is lesznek többen, akik hideg lakásban vagy fedél nélkül, üres asztalnál és esetleg egyedül töltik az ünnepet, és nem olyan gondjaik vannak, mint sokaknak másoknak.

Igazán ünnepelni azt jelenti, hogy Isten valakit ezekhez is irányíthat. Nem tudjuk megoldani azt a sok szükséget, ami körülvesz bennünket, de a bibliai gazdag kapuja elé is egy Lázár volt odatéve. Isten nekünk is kijelöli a mi Lázárainkat, de csak akkor lehet észrevennünk őket, csak akkor tudunk nekik abból, amit Istentől kaptunk, továbbadni, ha időnként elcsendesedünk, felismerjük, hogy Ő az Isten, és elkezd parancsolni nekünk. Küld. Kiváltságos helyzetbe kerülünk. Isten kézbesítőiként továbbadhatunk valamit abból, amit mi is úgy kaptunk. De igazán elfogadni is csak ebben a csendben lehet, megérteni is, hogy mit kezdjünk vele, meg továbbvinni is. "Csendesedjenek el, és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten!"

Így másként készülhetünk az ünnepre mint eddig, és másként tölthetjük el azt a néhány ünnepnapot, amit Isten nekünk elkészít. Az ilyen ember, aki tudatosan keresi a csendet, vagy csendet teremt magának és az övéinek, hogy jobban felismerhessék, hogy Ő az Isten, az szabad.

Sokan elmondták, hogy szenvednek a karácsonnyal járó kényszerek miatt. Mert kénytelen vagyok... és hosszú felsorolás következett a mondat végéig. Kénytelenek vagyunk viszonozni a tavaly kapott ajándékot, kénytelen vagyok vásárolni erőm felett is. Kénytelen vagyok már most elkölteni a januári bevételünket - mondta valaki -, és így tovább.

Isten gyermeke nem kénytelen semmire, Isten gyermeke szabad. Szabad arra, hogy az Istentől elkészített lehetőségekkel éljen. Szabad arra, hogy megálljon és feltekintsen a Mindenhatóra, észrevegye az Ő tetteit. Szabad arra, hogy nem unja meg újra és újra magasztalni Istent az Ő csodás tetteiért, és szabad lesz arra, hogy nem félve, szorongva, aggodalmaskodva gondol a jövőre, hanem bízik abban az Istenben, aki eddig ilyen nagy tetteket hajtott végre, és tudja, hogy ezután sem lesz rövidebb és erőtlenebb az Ő keze.

Olyan szép az a kifejezés, amit az előbb a Mózes 5. könyvéből olvastunk: "erős kézzel és kinyújtott karral" vezette ki az Ő népét a rabszolgaságból. És Ő változatlanul erős kézzel és kinyújtott karral vezeti azokat, akik figyelnek Őreá, bíznak benne, készek neki engedelmeskedni.

Karácsony igazán az Isten nagy tetteit hirdeti nekünk. Azt, hogy azáltal lett nyilvánvalóvá az Isten szeretete bennünk, hogy elküldte az Ő egyszülött Fiát a világba, hogy éljünk általa. Aki az Isten nagy tetteire néz, és így tud ünnepelni, annak a számára nem lesznek olyan fontosak az ünnep kellékei. Sőt szükség esetén kellékek nélkül is tud ünnepelni.

Emlékszem két olyan karácsonyra, amikor minden ünnepi kellék hiányzott. Az egyikre kicsi gyerekkoromból emlékezem. A várnak az ostromát mi a vár egyik pincéjében vészeltük át. Semmi nem volt, amit a karácsony sokak számára jelent. De máig emlékszem arra, hogy énekeltünk, imádkoztunk, s egy szép karácsony emléke maradt meg.

Egy másik alkalommal meg egyedül voltam a Teológia internátusában szenteste, mert másnap hajnalban kellett egy vidéki gyülekezetbe, legációba utaznom, és innen könnyebb volt azt elérni, mint a szülővárosomból. Nem volt sem fenyőfa, sem család, sem ajándék, sem gyertyafény, még a vacsora is nagyon szegényes volt, de máig emlékszem, hogyan nyitotta ki Isten előttem a karácsonyi történet egy részét, és sok mindent megértettem az igéből és az Ő gondolataiból. Utána olyan elmélyült, gazdag imádsággal ajándékozott meg, hogy évtizedek múlva is vágyom arra, hogy minél több olyan ajándékot kapjak tőle.

Ez nem jelenti azt, hogy a kellékeket söpörjük le. Mert a gyerekek várják az ajándékot, a hangulatra szükség van olykor. A szeretetnek a finom jelzéseit mindenki kívánja, még a legmufurcabb férfiemberek is, akik ezt tagadják, ha megkapják, örülnek neki. A terített asztal fontosságát és az asztalközösség jelentőségét maga Jézus is említi több alkalommal, és gyakorolta. Tehát ne legyünk ünneprontók, de az ünnepnek a tartalma legyen fontos.

Karácsonykor különösképpen is az ünnepeltet - ez mégis csak valakinek a születésnapjára emlékeztet minket - illik a középpontba állítani. Sokszor éppen Ő, az érettünk eljött, helyettünk meghalt, és dicsőségesen feltámadott Jézus Krisztus marad ki az ünnepeinkből. Csodálkozunk, hogy így üres vagy fárasztó, vagy ugyanolyan, mint a hétköznapok voltak? Ő legyen az első helyen, a középpontban, és akkor minden le fog egyszerűsödni. Akkor nem a veszekedések jellemzik ezeket az ünnepeket, akkor sikerül elosztani a feladatokat majd, és nem holtfáradtan érkezik meg a család egyik része, miközben a másik része már türelmetlenül követelőzik. Akkor az Ő békessége és öröme tölti majd be a szíveket.

Így lehet igazán boldog karácsonya, meg egyáltalán mindig ünnepe az Isten tetteire figyelő embernek. Ez nem az anyagi helyzettől függ, hanem attól, hogy azzal töltjük-e és azzal akarjuk-e tölteni az ünnepeket, amire azokat Isten adta.

Jöjjetek, lássátok az Úr tetteit. Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten!

Mielőtt imádkozunk, egy zsoltárverssel válaszoljunk az igére. A 111. zsoltár tulajdonképpen az egész erről szól, de most csak a 2. versét énekeljük:

Nagyok az Úrnak csudái,
És aki azt megtekinti,
Örvendez annak az ő szíve.
És az ő szent igazsága,
És ő dicső méltósága
Megmarad mind örök időkre.


Imádkozzunk!

Istenünk! Köszönjük, hogy elcsendesedhetünk előtted. Köszönjük, hogy utat mutatsz nekünk az élet útvesztőjében. Köszönjük, hogy azt akarod, hogy boldog, harmonikus, lelkiekben gazdag életünk legyen. Köszönjük, hogy kész vagy megáldani, és áldássá tenni mások számára.

Bocsásd meg, ha sokszor nem a te nagy tetteidet csodáljuk és nem azokért magasztalunk téged, hanem még előtted is dicsekszünk vagy panaszkodunk. Sokszor úgy érezzük, minden okunk megvan a panaszra. Bocsásd meg, valahányszor még téged is vádolunk.

Köszönjük azokat a kincseket, amiket Jézus Krisztusért elkészítettél a benned hívőknek, és amiket most kínálsz nekünk is.

Erősítsd meg a szívünkben a benned vetett bizalmat. Szabadíts meg minden ostoba kételkedéstől, önhittségtől. De szabadíts meg a csüggedéstől és a kétségbeeséstől is.

Köszönjük, Urunk, hogy te, aki ilyen nagy dolgokat cselekedtél eddig, még ennél nagyobbakat is fogsz cselekedni, mert megígérted. Köszönjük, hogy rád bízhatjuk a jövőnket.

Könyörgünk hozzád most különösen népünk jövőjéért. Könyörgünk azokért, akik felelősen döntenek népünk sorsát illetően. Tedd érzékennyé lelkiismeretüket, támassz bennük egészséges felelősségérzetet, adj nekik egységet a jóban.

Kérünk, hogy te irányítsd a holnapi szavazást is a Parlamentben. Te irányítsd a mi közeli és távolabbi jövendőnket is. Tudjuk, hogy nem a véletlen játszik a mi sorsunkkal, hanem te készíted azt el. Légy irgalmas nekünk!

Semmi jót nem érdemlünk tőled. Bocsásd meg a mi sok hitetlenségünket, istenkáromlásunkat, paráznaságunkat, azt a sok tisztátalan beszédet, ami kijön a szánkon. Ne a bűneink szerint cselekedj velünk, hanem a te nagy irgalmasságod szerint.

Könyörgünk azokért, akik semmi jót, a megszokotthoz képest semmi újat és mást nem várhatnak az ünneptől. Küldj minket, Urunk, hogy tudjunk örömet szerezni, könnyeket törölni, nyomorúságot enyhíteni.

Taníts minket újra és újra elcsendesedni, és a csendben egyre többet megérteni a te jó és tökéletes akaratodból. Szabadíts meg egyszer és mindenkorra attól, hogy a magunk akaratát akarjuk jóváhagyatni veled. Taníts meg őszintén és engedelmességre készen kérdezni: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Hadd szolgálja így az egész életünk, ünnepeink és hétköznapjaink a te dicsőségedet és mások üdvösségét.

Ámen.