AZ ÚR ELŐTT

Alapige: 4Móz 32,1-32

Rúben és Gád fiainak igen sok jószága volt. Amikor látták, hogy Jazér és Gileád földje mennyire jószágtartásra való hely, akkor Gád és Rúben fiai odamentek Mózeshez és Eleázár paphoz, meg a közösség vezető embereihez, és ezt mondták: Atárót, Díbón, Jazér, Nimrá, Hesbón, Elálé, Szebám, Nebó és Beón, az a föld, amelyet megvert az Úr Izráel közössége előtt, jószágtartásra való föld, szolgáidnak pedig van jószáguk. Ha jóindulattal vagy hozzánk - mondták -, hadd kapják meg szolgáid ezt a földet örökségül, és ne vigyél át bennünket a Jordánon! Mózes ezt felelte Gád és Rúben fiainak: Ti itt akartok maradni, amikor testvéreitek harcba vonulnak?! Miért akarjátok elvenni Izráel fiainak a bátorságát attól, hogy átkeljenek arra a földre, amelyet az Úr adott nekik? Atyáitok is így cselekedtek, amikor elküldtem őket Kádés-Barneából, hogy megtekintsék az országot. Fölmentek az Eskól-völgyig, és megnézték az országot, de elvették Izráel fiainak a bátorságát attól, hogy bemenjenek abba az országba, amelyet nekik adott az Úr. Ezért fellángolt az Úr haragja azon a napon, és így esküdött meg: Az Egyiptomból feljött férfiak, húszévestől fölfelé, nem látják meg azt a földet, amelyet esküvel ígértem oda Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, mivel nem követtek engem tökéletesen, kivéve Kálébot, a kenizzi Jefunne fiát és Józsuét, Nún fiát, mivel ők tökéletesen követték az Urat. Fellángolt az Úr haragja Izráel ellen, hagyta őket bolyongani a pusztában negyven évig, míg ki nem pusztult az az egész nemzedék, amely olyat követett el, ami nem tetszett az Úrnak. És most ti, vétkes emberek fajzata, atyáitok nyomdokába léptek, hogy még növeljétek az Úr Izráel ellen fellángolt haragját?! Ha elfordultok tőle, még tovább hagyja népét bolyongani a pusztában, és az egész népnek vesztét okozzátok.

Ekkor közelebb léptek hozzá, és ezt mondták: Csak juhaklokat építünk itt a jószágnak, meg városokat a családunknak, de mi magunk hamarosan fölfegyverkezünk, és megyünk Izráel fiai előtt, míg be nem visszük őket a területükre. Csak a családunk lakjék megerősített városokban az ország lakosai miatt. Nem térünk vissza házainkba, amíg meg nem kapja minden izráeli a maga örökségét. Hiszen mi nem akarunk velük együtt örökséget kapni ott a Jordánon túl, mert már jutott nekünk örökség a Jordánon innen, keleten.

Mózes így felelt nekik: Ha így cselekesztek, ha fölfegyverkeztek a harcra az Úr színe előtt, és átkel a Jordánon minden fegyveres ember az Úr színe előtt, amíg ő ki nem űzi ellenségeit maga elől, és ha akkor tértek vissza, amikor meghódol az a föld az Úr előtt, akkor ártatlanok lesztek az Úr és Izráel szemében, és örökségül kapjátok ezt a földet az Úrtól. De ha nem így cselekesztek, vétkeztek az Úr ellen. Tudjátok meg, hogy utolér benneteket vétketek büntetése. Építsetek városokat családotoknak és aklokat nyájaitoknak, de amit kimondtatok, azt tegyétek meg!

Ekkor ezt mondták Gád és Rúben fiai Mózesnek: Úgy cselekszenek szolgáid, ahogyan te parancsolod, urunk! Családunk, asszonyaink, jószágunk és mindenféle állatunk ott marad Gileád városaiban. Szolgáid pedig mindnyájan fegyveresen hadba vonulnak az Úr előtt, ahogyan te, uram, kívánod.

Mózes parancsot adott Eleázár papnak és Józsuénak, Nún fiának, meg az izráeli törzsek családfőinek, és ezt mondta nekik: Ha Gád és Rúben fiai átkelnek veletek a Jordánon, mindnyájan fölfegyverkezve a harcra az Úr színe előtt, és ha majd meghódol az a föld előttetek, akkor adjátok nekik Gileád földjét örökségül. Ha azonban nem kelnek át veletek fegyveresen, akkor köztetek kapjanak örökséget Kánaán földjén. Gád és Rúben fiai így válaszoltak: Úgy cselekszünk, ahogyan az Úr meghagyta szolgáidnak. Mi átkelünk fegyveresen az Úr színe előtt Kánaán földjére, de birtokunk legyen itt, a Jordánon innen.

Imádkozzunk!

Hódolunk előtted mennyei Atyánk, hogy te olyan Úr vagy, aki a legtitkosabb terveidet, ha szükséges, bármikor kijelented, végbe viszed, beteljesíted minden szavad. Áldunk Urunk, hogy csakugyan te a bajok és nehézségek idején is tudod, hogy mit akarsz és miért. Hadd imádkozzunk ezért most a Japánban élő keresztény testvéreinkért, akiknek mostanában nagyon nehéz. Kérjük, hogy most is bízzanak benned és a katasztrófa közepette is merjenek rád tekinteni, várni a megoldást és csendben hordozni a bajt. Kérünk téged, hogy adj szabadulást, végérvényes megoldást azon a helyen. Köszönjük Urunk, hogy mi itt csendben lehetünk minden baj, veszedelem nélkül. Ugyanakkor azt is megvalljuk, hogy a mai napon lehettek számunkra is nehézségek és teher. Urunk, a lelki bajokat sem könnyű hordoznunk, kérünk téged arra, hogy merjünk bízni benned. Add, hogy mint közösség is lehessünk benned bízó gyülekezet. Add Urunk, hogy együtt is ragaszkodjunk a te utadhoz, a te akaratodhoz és akik ismernek minket és látják a szeretetközösséget a gyülekezetben, azok is láthassanak meg téged rajtunk keresztül. Arra kérünk, hogy ma is szólj hozzánk személyesen, szeretnénk cselekedni azt, amit mondasz. Jézus Krisztusért, Atyánk.

Ámen.

Igehirdetés

Ismét hallottuk Káleb nevét, akiről már néhány alkalommal a prédikáció üzenete szólt. Ez a bibliai történet azért is fogott meg engem, mert hallottam azokat a bátorító üzeneteket, - például múlt csütörtökön is -, ami ennek a hívő embernek az életpéldáján látható. Ebben a részben Rúben, Gád törzsi utódai, illetve Manassé féltörzse utódai szerepelnek.

Amint észrevehetjük, ismét gondot okoz Rúben törzse Mózesnek, a lelki vezetőnek, illetve az Úr népének. Rúben törzséből származtak azok, akik a kórahi lázadás idején fellázadtak Mózes és Áron ellen. A lelki vezető Mózes kérésüket is úgy értelmezi, hogy amögött gonosz, rossz szándék áll, ami ártani fog. A beszélgetésből, tárgyalásból viszont kiderül, hogy nincs semmi gonosz szándék, csupán tisztázni kellett a vágyakat, kételyeket, amiről Mózes IV. könyve utolsó szakaszaiban és a Mózes V. könyvében olvashatunk. Csakugyan ezeknek a törzsi tagoknak a vezetésével eléri Izrael népe azt, amit Isten ígért neki.

Isten népe egysége a fő kérdés a történetben. Miért fontos egységesen követni az Úr akaratát? Mit jelent az, hogy az Úr színe előtt egy egységben, egy közösségben lenni akkor, amikor még nem teljesedett be az ígéret? Hogyan teljesíti be Isten ígéretét az ő népe egységére nézve is? Hogyan bátorítják ennek a két és fél törzsnek tett ígéretek a többi törzset ígéretre várakozva?

Egységben követni az Urat - hallottuk, hogy Mózes, Eleázár, és Józsué, illetve a nép vezetői előtt zajlik a tárgyalás. Tehát, a pusztában vándorló nép már nagyon közel áll az ígéret beteljesítéséhez. Mózes is nemsokára meghal. Elfoglalták már Szíhon és Óg királya országát, Kánaán földje határán vannak, ajándékba kapták az említett két király földjeit. Mint megtudtuk, ezek a földek nagyon vonzóak voltak a két törzsnek illetve majd Manassé törzse felének. Isten megáldotta ezeket a törzseket abban, hogy nagyon sok jószáguk, marhájuk volt és ezek a földek gazdagok voltak legelőkben. Ezért nagyon logikusan és emberileg érthető módon, úgy érezték, hogy ott lenne a legjobb lakniuk.

Vajon arra nem gondoltak, hogyha esetleg az Úr a Jordánon túli helyre nézve azt mondta, hogy ott tejjel és mézzel folyó földek vannak, akkor ott nem találnak még gazdagabb legelőjű földeket? Úgy tűnik, hogy ők még ott, akkor, a két királytól elfoglalt földet látva, úgy érezték, hogy számukra az lenne a legjobb.

A történetből viszont kiderül, hogy bármennyire is közel volt az ígéret beteljesedésének az ideje, ahhoz még harcolniuk kell. Ezt tudjuk is a Józsué könyvéből. Az Úr harcon keresztül adta nekik azt a földet. A harcot az Úr végezte, ebben eszköze volt népe, s ami fontos, mind a tizenkét törzsnek teljes egységben kellett harcba menni. Itt volt a gond, hogy Rúben és Gád törzse vágya, kérése - úgy tűnt - veszélyezteti az ígéret beteljesedését. Hiszen, ha ők nem lesznek ott a néppel, akkor nem lesz az övék az ígéret földje. A Károli fordítású Bibliában szerepel a 4Móz 32,1-ben az íme szó: "Rúben fiai és Gád fiai igen sok jószággal rendelkeztek, amikor látták a Jázér földét és a Gileád földét, hogy ímé az a hely marhatartani való hely." Az íme szó azt fejezi ki, hogy az akkor és ott látott, tehát nem ígéretnek tartható, hanem a már beteljesedett ígéretnek tapasztalható tényt jelentette számukra, nekik az a föld megfelelt, az ígéret földjének tekintették azt is, erre vágytak. A tény azonban az, hogy az Úr mindenkori ígérete a Jordán folyó másik oldalára vonatkozott. Megnyugodni és letelepedni az Úr akkori ígérete szerint csak ott lehetett. Rúben és Gád a jelenben érzik azt, hogy már ott is megnyugodhatnak, letelepedhetnek, ezt az őszinte vágyukat mondják el Mózesnek és a többieknek.

Nem derül ki igazán a bibliai szövegből, hogy amikor ezt a vágyukat elmondták, akkor valóban mi volt a szívükben. Az tény, hogy Mózesnek nagy fájdalmat okozott az, amit hallott, mindenképpen negatívan értelmezte. Ezért mondta, hogy ti nyugalomban és békében akartok lakni, amikor a testvéreitek harcolni mennek. A másik elszomorító igazság, hogy viselkedésük, gyakorlatilag ugyanazt fogja előidézni, amit annak idején az atyáik tettek, a tizenkét két kém közül tíz, eltántorítják a testvéreiket is attól, hogy Isten népe örökölje az ígéretet. Már ott vannak az ígéret beteljesedésének küszöbén és a végén minden elveszhet.

A kémek esetén szomorú példa volt, amikor azok rossz hírt hoztak, és azt félelmük miatt tették, Mózes a mostani utódokkal úgy beszél, hogy azok a kényelem miatt akarják föladni az ígéretet. Nem akarnak tovább menni, mert a kényelmet választják. Ez feltétlenül rossz hatással lehet a többiekre, akik szintén azt mondják esetleg, hogy maradjanak inkább ott valamennyien, hiszen ezt a földet is Istentől kapták ajándékba. A félelem és a kényelem is gátolhatta volna - a kémek idejében valóban gátolta - Isten ígéretet beteljesítő munkáját.

A napokban találkoztam Pálhegyi Ferenc testvérünkkel, aki a házas és családos szolgálatban nagyon fontos szolgálatot végez, és elmondta a pár perces személyes beszélgetés során, hogy több olyan hívő házaspár van, akik addig, amíg nem házasodtak össze, ott voltak a maguk gyülekezeteiben, szolgáltak és amikor megtalálták egymást, akkor már csak magukkal foglalkoztak. Elkényelmesedtek. Az ilyen hívő házaspárok házassága bizony - szomorú - ellaposodott, kiszáradt, csak magukat boldogították, és nem vágyakoztak a barátok közösségére, nem voltak ott a gyülekezet közösségében. Egymásban nagy ajándékot kaptak Istentől, de annyira magukkal kezdtek foglalkozni, az ajándékkal, amit az Úrtól kaptak, hogy így az Úr népével való közösségük megromlott. Egyáltalán nem voltak jó példák azok számára, akik még nem kaptak társat Istentől.

Hadd mondjak egy pozitív példát is. Az utóbbi hetekben hétközben többször is láttam az Onézimos ifjúsági csoportból fiatalokat, akik jöttek segíteni a takarításban, a pakolásban, mert szerettek volna Isten népe ilyen munkájában is részt venni. Közülük jó páran segítenek a gyermek misszióban is már. Még nem tartanak gyermek istentiszteletet, de játszanak a gyerekekkel, ott vannak sport délelőtti vagy délutáni alkalmon. Majd jönnek nyáron is segíteni. A náluknál idősebbek és fiatalabbak között is valamilyen módon szeretnének a közösség számára áldássá lenni. A korosztályok nem elszigetelődnek egymástól, újszövetségi időben sem, hanem egymást kiegészítik, kiegészítjük.

Vajon a nyári csendesheteinken lesz-e probléma a konyhai szolgálattal vagy sem? A konyhában az asszony testvérek segíthetnek majd. Gyermekheteken mindig megvannak a "konyhás nénik", de vajon lesznek-e az ifjúsági heteken is? Nem könnyű feladat, tudom, mert egy alkalommal kukta voltam egy tanyán, életem első szolgálata volt. Bizony nem könnyű feladat, de Isten népe között nagy hasznot jelent és nagyon fontos. Nekünk nem kell Kánaán földjét elfoglalni, számunkra Isten közösségre vonatkozó ígéretei az újszövetségi Isten népe között valósulnak meg. Ezeket a példákat azért mondtam el, mert ma is lehet, hogy egymást bátorítjuk, erősítjük, vagy esetleg elszorul a szívünk, amikor azt látjuk, hogy vannak olyan testvéreink, akik nem annyira érzik a gyülekezetet közösségüknek, nem akarják vállalni az egységet a testvérekkel, mert lehet kényelmesen élni az újszövetségi időben is.

Rúben és Gád törzséről azt olvassuk, hogy ők nem akartak így élni, de Mózes, a lelki vezető első reakciójából mégis ez látszik, hogy ők úgy érezték, hogy ezek a tagok nem akarnak bemenni az ígéret földjére harcolni, elég, ha a többiek mennek, ők élvezik az isteni ígéret beteljesedését már ott.

Fontos igazság, hogy a pusztai vándorlás ideje nem az ígéret beteljesedése még. Ez ma is így van, itt a földi életben Isten nem azért tart bennünket, hogy élvezzük annak az ígéretnek a beteljesedésének az örömét, amely akkor jön el, ha eljön az Úr Jézus. Isten az ő népét azért tartja a földön, mert terve van vele. A földi életünk, és mint hívő közösségi életünk is a pusztai vándorláshoz kell hogy hasonlítson. Vannak ajándékok, amiket már a pusztai vándorlás során is tapasztalt Isten népe, de még nem a beteljesedett ígéretek ideje jött el, még nem a nyugalom ideje jött el, még akkor sem, ha vannak nagyon jó földek, kellemes időszakok, idők. A pusztai vándorlás ideje a vándorlás ideje, nem a letelepedés ideje még számunkra sem, egyszerűen kifejezve, ez a harcok ideje, menni kell harcolni. A testvéreink biztosan mennek harcolni, vigyázzunk, hogy nehogy mi kimaradjunk a lelki harcokból, a testvérekkel együtt, mert az Úr követése Mózes szavai szerint azt jelenti, hogy amit Isten ígért nekünk, azért meg kell harcolnunk.

A héten az Info rádiót hallgatva panaszkodott az Orvosi Kamara elnöke, hogy milyen nagy létszámban mennek magyar orvosi egyetemet végzettek külföldre, nyugatra. Jó, hogy mennek tanulni, nagy ajándék, hogy külföldön is gyakorlatot szereznek, de az a szomorú, amikor ott maradnak. Ő így mondta: nem jönnek haza, mert családot alapítanak, ott karriert érnek el, sokkal jobb körülmények között lehetnek. Szomorúan jegyezte meg, hogy ennek a folyamatnak nagyon szomorú következményei lesznek évtizedekre menőleg.

Ezt hallgatva az jutott eszembe, hogy vajon a hívő keresztyén orvostanhallgatók, nemcsak a pasarétiek, ha kimennek külföldre tanulni, ott elvégezni azt, amit szeretnének, akár több éven keresztül is, hazajönnek-e, vagy sem. Magyarországon is szükség van hívő orvosokra és Isten népének a munkája nemcsak a templomban zajlik, hanem például a kórházakban és a háziorvosi rendelőkben is. Egy hívő orvos óriási missziói területet tudhat magának. Amikor Berkak Barbara testvérünk, aki a Filemon ifjúsági csoport vezetője volt, feleségül ment egy kárpátaljai lelkész barátomhoz, akkor ő vállalta, hogy a budapesti nagyon-nagy karriert föladja. S búcsúzásakor azt mondta orvos kollégainak, hogy ő orvosként megy misszióba Kárpátaljára. Ha majd esetleg a testvérek meglátogatják őket Beregdédán, láthatják, hogy nem nyugati szintű orvoslási lehetőség várt rá ott, de ő odament, mert Isten ügyét akarta szolgálni. Lelkész feleségként. Ez a példa is arra szeretne utalni, hogy ma sem mindegy, hogy aki hitben jár és a maga helyén ott van Isten népe között, csakugyan tudja-e, hol van a helye, az ő lelki harca és fizikai harcainak a helye.

Rúben és Gád fiai, amikor azt mondták, hogy szeretnének ott letelepedni, ott nekik minden megfelelő, akkor semmi rossz indulat nem volt bennük - úgy tűnik a történet folytatásából -, de a lelki vezetőnek először mégis negatív érzései voltak. Ezért fontos a folytatás. Mózes, a lelki vezető őszintén elmondta, hogy mit gondol és mit érez. Rúben és Gád fiai is elmondhatták bővebben, hogyan gondolkoztak.

A 16. versben van egy nagyon fontos kifejezés, ami megelőzi a mondottakat: "és járulának közelebb őhozzá és azt mondták" (Károli fordításban). Rúben és Gád fiai közelebb mentek Mózeshez. Az ősi szövegben ezt a kifejezést akkor használták, amikor valaki közel megy az Úr jelenlétébe, a szentsátorba, illetve akkor, amikor valakik odajárulnak egy kihallgatásra, odalépnek, de azért, hogy egy kihallgatáson részt vegyenek, vagy az Úr előtt is megálljanak. Ez egy fontos közeledés, ott voltak Mózes előtt, de mint már egy nagyon fontos beszélgetésen. Eddig csak azt mondták el, hogy mit éreznek, mit gondolnak és Mózes is elmondta, hogy mit érez és mit gondol, de itt már nagyon fontos tárgyalásról volt szó; Isten népe egysége miatt tisztázni kell ezt az egész nehéz kérdést. Ezért mentek közelebb. Mózes elé való odajárulásuk azt érzékelteti, hogy ők nem hagyták el Mózeséket és a többieket, nem hagyták magukra. Tudták, hogy valóban tisztázni kell magukat, hiszen ők sem szerettek volna Isten népe ellen tenni. Fontos volt tehát számukra is az egész nép gondolkodása, és a lelki vezetők véleménye.

Az egész történet szempontjából a legfontosabb kifejezés ekkor hallható - többször is hangzott - az Úr színe előtt. A Károli mindig az Úr előtt-nek fordítja. Azt mondta nekik Mózes: "Ha azt cselekszitek, amit szólnak, ha az Úr előtt készültök fel a harcra, és átmegy közületek minden fegyveres az Úr előtt, amíg kiűzi az ellenséget maga előtt és csak azután tértek vissza, ha az a föld meghódol az Úr előtt, akkor ártatlanok lesztek az Úr és Izrael előtt és az a föld birtokotok lesz néktek az Úr előtt". Tehát harcra készülni az Úr előtt, átkelni a Jordánon az Úr előtt, a föld az Úr előtt fog meghódolni, illetve az Úr előtt az a föld birtokotokká lesz nektek. Minden teljesül tehát, mert minden az Úr előtt zajlik. Az egész helyzetet, ami addig probléma volt, az oldja meg, hogy Mózes is tudja és a törzsi tagok is, hogy az Úr előtt vannak, így minden eldől majd.

Mózes őszintén elmondja, hogyha az Úr jelenlétében vannak valamennyien, ha az Úr jelenléte és akarata szerint cselekednek, aszerint, amit az Úr mond nekik, akkor ez és ez fog történni. Tehát, az Úr előtt kifejezés először az ő jelenlétét húzza alá. Kiderül, hogy Rúben és Gád fiai Isten szerint gondolták azt, amit gondoltak. Számukra az a döntő kérdés már, hogy az Úr akarja-e, hogy az ígéretét egy kicsit módosítsa, mert addig az Úr ígérete csak a Jordánon túli területekre vonatkozott. Ha ez továbbra is fennáll, akkor ők nem maradhatnak az általuk óhajtott területen. Akkor ajándékba kapta az Úr népe Szihon és Óg földjét, de ők nem telepedhetnek ott le, át kell menniük a Jordánon túli területre és ott kell maradniuk. Ha viszont az Úr úgy dönt, akkor kitágíthatja az örökösödés lehetőségét. Döntsön az Úr. Mózes szavaiban az "Úr előtt" kifejezés azt jelenti, hogy ő az Úr kijelentését közli.

Az 5Móz 3-ban már semmi probléma nem említtetik ehhez a történethez kapcsolódóan, Mózes összefoglalja, hogyan lett a Jordánon túli terület felosztása és a Rúben, Gád és Manassé fél törzse örökségi részéről a 12. verstől kezdve szól, ahol ennyit mond: "Ezt a földet pedig, amelyet annak idején örökséggé tettünk, Aróertől fogva, amely az Arnon patak mellett van, és Gileád hegyének felét, és annak városait odaadtam a Rúbenitáknak és Gáditáknak. A Gileád többi részét pedig, és az egész Básánt, az Óg országát odaadtam a Manassé fél törzsének." Elmondja, hogy ő ezt tette, már nem említi, milyen problémák voltak először, amikor ezeket a területeket ezek a törzsek elkérték. Mózes az V. könyvben az egész történést összefoglalva már csak azt írja le, hogy az Úr úgy döntött, hogy az a terület ezé a két és fél törzsé legyen és ezért ő ezt megtette.

Az Úr előtt kifejezés tehát nemcsak az ő jelenléte, hanem az ő cselekvése is. A cselekvés először abban, hogy kijelenti, hogyan döntött a kérés miatt, hogyan viszi át az ő népét a Jordánon - Rúben és Gád, valamint Manassé fél törzse is átmennek -, hogyan győzi le Kánaán földjét és hogyan lesz mindenkié a maga öröksége. Cselekedni fog az Úr. Visszatérve az első gondolathoz, az ígéret beteljesedésének ideje már elérkezett, ott vannak Kánaán földje határán. Ezek a törzsek szeretnének ott letelepedni, de vállalják azt is, hogy mennek tovább harcolni, mert kell, és ők nem is akarták ezt kihagyni. Mennek harcolni, mert az Úr jelenlétében élnek, és az Úr cselekszik általuk. Ez a fontos itt. Isten beteljesíti az ígéretet úgy, hogy az egész nép ott van és végzi a maga feladatát, harcol, mert az Úr előtt készülnek a harcra, az Úr jelenlétében mennek át a Jordánon és minden ezután az Úr cselekvése szerint történik.

Nagyon beszédes, hogy Rúben, Gád és Manassé fél törzse tagjai azt mondják, hogy ők fognak elől menni. A táborjárás rendjében elől Júda törzse ment, Rúben és Gád fiai a második hullámban érkeztek az Úr akarata szerint - Mózes IV. könyve elején ezt olvastuk. Itt viszont azt mondják, hogy elől szeretnének menni, szeretnék a Kánaánért folytatott harcokat ők vezetni, ők szeretnék bevinni oda Izrael népét. Az ősi kifejezés azt jelenti, hogy az Úr általuk vigye be Isten népét Kánaán földjére és adja nekik az örökséget. Nem akarnak a harcból kimaradni, hiszen az Úr általuk is cselekedni akar. Tehát, nem a kényelem, csupán az ígéret beteljesedése van a tudatukban, ők az Úr útján szeretnének járni népükért, természetesen az Úrért.

Ez felelősség és hihetetlen bizalom az Úr iránt. Ha ezek a törzsek nem mennének - kiderül a történetből - akkor vétkeznek az Úr ellen, az Úr előtt és vétkeznek a nép előtt. A vétekre vonatkozó kifejezés azt a jelentést is hordozza, hogy valaki eltéveszti a célt, eltéved, eltévelyedik, hibázik. Az ő céljuk az volt, hogy az Úr ígérete szerinti föld legyen az a terület, ami nekik nagyon tetszik, de ha Isten nélkül, testvéreik nélkül akarták volna mindezt megszerezni, akkor célt tévesztenek, nem lesz övék az ígéret beteljesedése. Fizikailag talán igen, lelkileg semmiképen. De nem tévesztették el a célt, hanem vállalták azt az utat, amit az Úr szánt nekik.

Hadd említsek itt két személyt. Gondoljunk Dávidra, aki amikor elkényelmesedett, és a királyok harcba szoktak menni, ő nem megy, otthon marad, sétálgat a palota tetején, meglát egy asszonyt az egyik ház tetején és utána vétkezik. Dávid eltévesztette a célt, egy személyben vétkezett és nagyon súlyos következménye lett családjára és az egész népre nézve ennek a cselekedetének. Az egész ott indult el, hogy nem az Úr ígérete szerint, királyként végezte a feladatát, hanem kényelmes volt, nem az Úr népére, nem az Úrra gondolt, nem ment harcolni.

Az Úr Jézusra is gondoljunk, ő még akkor is vállalta az ígéretek beteljesedése miatti harcot, amikor ez azzal járt, hogy elveszít mindenkit, még az Istent is, még az Isten is elhagyja. Amikor a Gecsemáné kertben az Atyával beszélget, ott is harcol és vállalja az Atya akaratát, az ígéretek miatt mindent, amit kell, mert ő egy az ő népével. Ő, mint Isten Fia, tökéletesen engedelmes az Atyának és nem téveszti el a célt, pedig neki nagyon sokba került.

Az első üzenetben azt láttuk, hogy az Úr követése csak egységben valósulhat meg Isten népe számára. Együtt követni az Úr akaratát és nem elkényelmesedni. A második üzenet azt mutatta, hogy az Úr akaratának a követése az ő jelenlétében történik. Isten cselekszik, mi eszközei vagyunk, mint egy közösség és ő cselekszik. A harmadik, hogy miközben ő cselekszik és az ő népének az egyes tagjai teljesítik az ő akaratát, eközben az ígéret beteljesedése egyre bizonyosabb lesz, egymást bátorítja Isten népe. Van, aki már megkapta a beteljesített ígéretet, ez bátoríthatja a másikat.

Az történt ugyanis, hogy Rúben, Gád, Manassé fél törzse tagjai vállalják a harcot, megerősítik az Úr szavát, mennek, harcra készülnek, átkelnek a Jordánon, meghódol a föld az Úr előtt és általuk, és jönnek vissza az örökségükbe. Az ő örökségük már ott volt, már Izrael népéé volt, de a Kánaán földjén még kánaániak éltek, ott még harcolni kellett. Még a Jordánon való átkelés előtt álltak, de Rúben, Gád és Manassé fél törzse kijelentése azt erősíti, hogy ők már mindent megkaptak az Úrtól, de továbbra is részeseivé válnak az ő ígéretet beteljesítő munkájának. Tudják, hogy tovább kell menni harcolni és mennek ők is, a többiek miatt is engedelmeskedniük kell az Úrnak. Tehát a győzelem bizonyossága és az örökség mint beteljesedett ígéret bizonyossága is megerősíttetett általuk. Ők már megkapták, a testvéreik is meg fogják kapni.

Az 5Móz 3 erről is beszél, Mózes így bátorítja Józsuét: "Józsuénak is parancsolék abban az időben mondván: Szemiddel láttad mindazt, amit cselekedett az Úr, a ti Istenetek azzal a két királlyal. Így cselekedik az Úr minden országgal, amelyen átmégy. Ne féljetek tőlük, mert az Úr, a ti Istenetek, maga hadakozik ti érettetek!" Ez előtt részletesen elmondta Mózes, hogy Rúben, Gád és Manassé törzse hogyan kapta meg az ígéret földjét maguk számára. A következő vezető, Józsué már úgy kap bátorítást, hogy az Úr megadta ennek a két és fél törzsnek is, amit megadott, emlékezzen erre is Józsué, legyen nyugodt, mert maga az Úr harcol. A Vörös-tengeri átkelésnél is ugyanígy az Úr maga is harcolt.

Istennek az a múltbeli tette, amire a mi hitünk épül, az ígéreteink, személy szerint, és mint közösség is, az Úr Jézusban teljesedik be; Isten valamennyi ígérete őbenne lett igenné és ámenné. Ami Rúben, Gád és Manassé fél törzse példájában látható, az valamilyen módon igaz az Úr Jézus életére nézve is. Ennek a két és fél törzsnek a léte, hite, engedelmessége mutatta a többieknek, hogy mire képes az Isten, az Úr. Az Úr Jézus hite, engedelmessége még inkább.

Mit végzett el Isten Jézus által az övéiben? Itt lehet példákat mondani arra, hogyan lehet bátorítani a munkanélkülivé vált lelki testvéredet, mert te is voltál munkanélküli, lehet, hogy te is szenvedtél benne, de megtartott az Úr. Nem könnyű nyugdíjba menni és lehet, hogy el lehet mondani annak a hívőnek, hogy nekem sem volt könnyű, de az Úr segített. Lehet olyan nehezebb példákat is elmondani, ahol már tapasztaltuk, hogy milyen az Úr szabadítása, megoldása, ígéretének beteljesítő ereje. Ezek csupán földi ajándékok, de ezen felül ott van még az örök élet.

"Maga az Úr hadakozik értetek" és mi csak eszközei vagyunk az Úrnak. Tökéletesen együtt, egy közösségként követni az Urat, ahogy annak idején Káleb és Józsué tette, erre hív bennünket az Úr. Ő beteljesíti az ígéreteit, s lehet, hogy egymást erősíthetjük ebben, különösen akkor, ha a lelki testvérünk még nem tud bízni, még kételkedik.

Kálvin ennek a történetnek a kapcsán azt mondta, hogy Isten még a rosszból is egy nagyon-nagy jót hozott ki. Ő rossznak értékelte azt, ahogyan Rúben és Gád törzse vágyakozott, de azt mondta, az Úr ebből is jót hozott ki, mert megerősítette az ígéretek bizonyosságát. Dávid, amikor Betsabéval vétkezett, súlyos bűnt követett el, de Isten még ebből is jót hozott ki, hiszen Betsabétól született meg Salamon, az Úr ígérete szerint. Mi sem mindig tudjuk tökéletesen követni az Urat, nem mindig tudunk az Úrnak engedelmeskedni Rúben, Gád és Manassé fél törzséhez hasonlóan, de az Úr kegyelme még a bűneinket is megoldja majd.

Imádkozzunk!

Magasztalunk téged mennyei Atyánk, hogy az Úr Jézusban mindent beteljesítettél számunkra is. Köszönjük Urunk, hogy az ő megváltó halála, feltámadása és dicsőséges eljövetele kimondhatatlan ígéretek beteljesedését hordozza számunkra. Köszönjük Urunk, hogy mi minderre várhatunk. Szeretnénk téged magasztalni, itt a földi életünk során megtapasztalt beteljesedésekért, személy szerint és mint közösség. Áldunk Urunk, hogy a gyülekezetünk is annyi kincset kapott már így tőled. Hálásak vagyunk, amikor rajtunk keresztül tudtál másokat is erősíteni, lelki testvéreinket, akik nem voltak könnyű helyzetben, de a te igéddel bátoríthattuk őket. Arra kérünk Urunk, őrizz meg bennünket minden elkényelmesedéstől, szeretnénk vállalni azt a harcot, amit rajtunk keresztül akarsz végezni, itt a gyülekezetben is. Add, hogy mindannyian legyünk a helyünkön, a gyülekezet egyes csoportjai is, minden egyes hívő testvér. Arra kérünk Urunk, hogy hadd lehessen a mi gyülekezeti közösségünk olyan, amely rád mutat ebben a bűnös világban, segíts, hogy akik tudnak rólunk, rólad tudhassanak. Segíts nekünk a munkahelyünkön is téged képviselni. Arra kérünk Urunk, hogy merjük vállalni a lelki harcainkat a munkában is. Segítsd meg azokat, kérünk, akik kórházban vannak, vagy otthon betegágyon, vagy halálos betegen. Hisszük Urunk, hogy velük is terved van, erősítsd őket. Kérünk azokért, akik gyászolnak, hadd lehessen nekik nyugalmuk és békességük. Köszönjük Urunk, hogy az örök élet reménysége meghalásunk után is biztos. Imádkozunk most is népünkért, vezetőinkért. Arra kérünk Urunk, őrizd vezetőink alázatát, tartsd őket alázatban és segítsd őket, amikor döntéseket hoznak. Imádkozunk azokért a fiatalokért, akik külföldön tanulhatnak, köszönjük ezt a lehetőséget, segítsd őket karriert építeni, de abban is segítsd őket, hogy jöjjenek vissza haza, hogy lehessenek áldássá itthon népünk számára is.

Ámen.