PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2010. december 19. (vasárnap) Horváth Géza

NEM VOLT SZÁMUKRA HELY

Alapige: Lk 2,7

---

Imádkozzunk!

Urunk, bárcsak így jöttünk volna, ahogy az előbb énekeltük: Lelki nagy örömmel. Eléd jöttünk imádni, dicsérni, magasztalni téged, hódolni előtted.

Bocsásd meg, hogy sokszor lelki fáradtsággal jövünk, meg sokszor testi fáradtsággal is. Eleveníts meg, újíts meg bennünket, kérünk.

Köszönjük, hogy az első karácsonykor elhagytad a dicső hazát, Úr Jézus Krisztus, hogy széttörhessed rabbilincsünk, hogy hintsél az éjbe sugárt, fényt hozz a sötétben és a halál árnyékában ülő embernek, hogy segíts rajtunk.

Mi sokszor csak azt várjuk, hogy segíts nekünk, de ebből többet értess meg velünk, mert te tudsz és akarsz segíteni rajtunk. Nélküled az élet nem élet. Ezért kérünk, te légy az életünk.

Engedd, hogy a mai istentiszteleteinken minden terád mutasson. Téged áldjon a szívünk majd a következő alkalmon a gyermekek szolgálata, este a kórus éneke által is. Értesd meg velünk irántunk való bűnbocsátó, kegyelmes szeretetedet.

Kérünk, vigasztald azokat, akik a múlt héten temettek. Azokat, akik a napokban vesztették el szerettüket. Gyámolítsd betegeinket, gyógyítsd mindazokat, akik betegség miatt nem lehetnek itt közöttünk, akiket a csúszós út akadályozott meg abban, hogy ma eljöjjenek ide, de lélekben minden bizonnyal velünk vannak.

Keresd azokat, akik nem is akartak indulni, és azokat, Urunk, akik akkor sem jönnének, ha az út jó lenne, ha meleg lenne. Kérünk, keresd őket igéden keresztül, juttasd el hozzájuk is valamiképpen a drága örömhírt, ami karácsonykor bezengte a betlehemi mezők tájékát is, és azóta minden karácsonykor, minden alkalommal bezengi ezt a világot: az Isten szeretet, nála bocsánat, irgalom, békesség van.

Köszönjük, hogy mi a gyülekezeti közösségben itt lehetünk és magasztalhatunk, Urunk.

Ámen.

---

Igehirdetés

A napokban kaptam egy elektronikus levelet valakitől. Ez a levél híradás volt egy kedves képpel illusztrálva. A híradás abból állt, hogy valahol egy ikerpár született. Az egyik gyermek egészséges, a másik gyermek alig-alig élt, és az orvosok majdnem lemondtak róla, hogy ezzel nincs mit kezdeni. Az egyik nővér - megszegve a szabályokat - egy közös inkubátorba helyezte el a két gyermeket. A gyermekek hason feküdtek, és egyszer csak az egészséges gyermek átölelte karjával a gyengébbet, a beteget, és mindenki csodálkozott azon, hogy ennek a beteg gyermeknek az értékei: a szívverése, a testhőmérséklete és minden életmutató elkezdett növekedni. Azt gondolták, hogy bizonyára azért történhetett ez, mert az egészséges gyermek átölelte a karjával a beteget.

Amikor ide készültem, ez a kép jött elém. Karácsony ünnepében majd ezt az örömhírt kell hirdetnünk, hogy a mi mennyei Atyánk átölelte karjával ezt az embervilágot. Hogy a mi mennyei Atyánk rátette a karját a mi halálra ítélt, gyenge, és bűn miatt sorvadó életünkre.

Tudjuk, hogy rátehette a karját, hiszen már Mózes könyvében azt olvassuk: hajlék az örökkévaló Isten, alant vannak örökkévaló karjai. Ezek az örökkévaló karok és ezek az örökkévaló szándékok melegítsék át most a szívünket, és melegítsék át az emberi életeket karácsony ünnepén.

A mai igében a karácsonyi történetnek egy kicsiny részletét olvastam fel, amelyben tulajdonképpen az van, hogy mi történt ezen a karácsonyon. Így olvastuk a 7. versben: "... és megszülte az elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely."

Nagyon fájó, megdöbbentő, ugyanakkor figyelmeztető üzenet ez most a számunkra. Nem volt számukra hely a vendégfogadó háznál. Mi is történt akkor, az első karácsonyon?

Isten igéjéből tudjuk, hogy népszámlálás volt. Augustus császár rendeletet adott ki, hogy írják össze az egész lakott földet. Mindenkinek a származása szerinti városba kellett mennie, hogy ott írják össze. Így kellett mennie Józsefnek és Máriának is. Megtenni több mint száz kilométert és elmenni Betlehembe, mert ott kellett megszületnie Isten Fiának.

Valószínűnek tartom, hogy Máriát nem kötelezte semmi erre az útra. Lehet, hogy vihetett volna orvosi igazolást, hogy kimentse magát ez alól a terhes, hosszú és fárasztó út alól. Tulajdonképpen Mária miért is ment? Nem azért, mert Augustus császár rendeletet adott ki, nem azért, mert egy földi hatalmasság parancsolt valamit, hanem azért, mert ők egy sokkal nagyobb hatalmasságnak az irányítása, a vezetése és az áldása alatt voltak. Egy sokkal nagyobb hatalomnak a követei ők.

Hit által engedelmeskednek annak az Úrnak, aki megjelent nekik, aki biztatta őket, és aki megbízta őket valamivel. Ők mennek, vállalják az út terhét, fáradságát, nehézségét, nélkülözését, mert egyrészt velük van Isten áldás ígérete, a hit pedig szent reménységgel a jövendőbe néz, és rábízza magát arra az Úrra, aki ezen az egész úton képes és hatalmas arra, hogy őket megtartsa, megőrizze. A hit ugyanis mindig azt nézi, hogyan lehetek Isten eszköze. Hogyan teljesíthetem a feladatot, amivel megbíztak. Hogyan teljesíthetem a küldetést, amit rám bíztak.

Amikor fáradtan, elcsigázottan megérkeznek Betlehembe, zárt ajtót találnak. A Biblia csak rövid félmondatban írja le ezt a tényt: nem volt számukra hely a szálláson, a vendégfogadó háznál.

Milyen beszédes ez a rövid félmondat. Megáll egy elcsigázott, törékeny házaspár, egy várandós asszony, akin látszik, hogy bármelyik percben szülhet, és kopogtatnak a szálláson. Nem tudjuk, hogy a fogadós, a tulajdonos vajon mit mondhatott. Nem tudjuk, hogy simán elküldte őket, vagy megmagyarázta: ugye belátjátok? Annyian vagyunk. Minden szoba foglalt. Minden hely elkelt. Itt számotokra már nincs hely.

Miről beszél nekünk ez a félmondat? Arról, hogy milyen kemény is az emberi szív. Milyen érzéketlen, milyen közönyös tud lenni. Nem tudom, a múltkor hallottátok-e azt a híradást, hogy két mozgásában igen korlátozott valaki beesett a sínek közé Budapesten, és mentek arra autók, de senki nem állt meg.

Lehet, hogy van egy verekedés az utcán, és nem akar beleszólni senki. Lehet, hogy fekszik valaki az utcán, és azt mondják az emberek: ó, ez biztos részeg. De hogy beteg, vagy rosszul lett, az eszükbe sem jut. Biztos részeg. Menjünk tovább. Magának kereste a bajt.

Ebben a fél mondatban benne van, hogy mennyire közönyös, mennyire közömbös, kemény az emberi szív. Ott áll egy várandós asszony, akinek valami kis hely kellene, de nincsen hely. Nincs a szívben szánalom, együttérzés, a szívünk érzéketlen. Kérdezhetnénk, hogy nem tudott volna segíteni ez a fogadós? Én azt hiszem, hogy tudott volna segíteni, csak nem akart segíteni.

Az Isten igéje azt mondja, hogy amikor Jézus Krisztus valahova jön, valahol kopogtat, valamit kér, akkor nem mindig az a kérdés, hogy tudunk-e, hanem az, hogy akarunk-e. Mert sok mindent tudnánk mi, de nem a tudáson van az emberi szívnél a hangsúly, hanem az akaraton. Akarsz-e?

Az Úr Jézus, később, amikor Jeruzsálembe megy, azt mondja látva a várost: hányszor akartam összegyűjteni a te gyermekeidet. Hányszor hívtalak megtérésre. De te, nem akartad. Hányan tudtak volna kiáltani úgy, mint Bartimeus? Hányan tudtak volna kiáltani úgy, mint a leprások? Csak nem akartak Jézus Krisztushoz jönni.

Ez a fogadós bizonyára tudott volna segíteni, de nem akart. Lehet, hogy udvariasan megmagyarázta, hogy ő segítene, de neki is vannak korlátai. A lehetetlent ne kérje és ne kívánja valaki. A lényeg ugyanaz: nem volt számukra hely. Tele volt a fogadó.

Tudjuk, hogy ennek az igének a nyilvánvaló üzenete az, amit valaki egy versben így fogalmazott meg: "Nem volt hely, s ma sincs. Szívünk tele van. Száz indulat zsibongó népe lakja, S Krisztus bolyong. Az Isten hontalan."

Ma is így van. Eltelt kétezer év, de hány ember életében nincs helye Jézusnak. Hány ember kiírhatja a szívének a hústáblájára: tele van. Nincs benne hely. Nincs idő. Nincs készség. Nincs helye Jézusnak, igeolvasásnak, az imádságnak, a szolgálatnak, az istentiszteletnek. Nincs helye Jézusnak.

Néhány héttel ezelőtt a villamoson egy beszélgetést hallottam. Két kisfiú ült valószínű a nagyapjukkal szemben. A nagyapa azt kérdezte: mi van az iskolában? Ők elmondták. Aztán azt kérdezte a nagyapa: milyen foglalkozások vannak még az iskolában? Mire jártok még? A két fiú elkezdte sorolni: járunk hittanra, népi táncra, szakkörre, angolra.

Örültem annak, hogy a két kisfiú azzal kezdte, hogy hittanra járnak. Hány gyermeket lehetne kérdezni: milyen foglalkozások vannak, hova jársz, mit akarsz magadba szívni? Mit akarsz megismerni? Sok gyerek elmondhatná, hogy ide meg oda járunk, és a hittan kimaradna, mert annak már nincs helye. És sokan megmagyaráznák: olyan fáradtak, túlterheltek. Olyan nagy a követelmény, csak nem gondolja, hogy a hittan is belefér ebbe?

De Jézus Krisztus gondolja, mert Ő helyet kér az életünkben. Helyet kér a szívünkben, a mindennapokban. Helyet kér a fejünkben, a szolgálatunkban, a naptárunkban, a gyermeknevelésünkben, a házasságunkban, a szabadidőnkben, és helyet kér akkor, amikor azt mondjuk: meghalni sincs időnk.

Vajon van hely Jézusnak ma? Van idő Jézus számára?

Itt talán az a szó is hangsúlyos: számukra nem volt hely. Próbáljunk azzal foglalkozni, hogy ez a szó egy kicsit kiemelve legyen előttünk: talán számukra nem volt hely? Nem volt számukra hely? - ilyen hangsúllyal is lehet mondani. Lehet, hogy másnak lett volna hely, csak számukra nem volt hely.

Ezt egyszer a családommal átéltem, mit jelent: számukra. Az első gyermekünk nyolc-kilenc hónapos volt, s akkor mentünk először szabadságra. Persze vittük magunkkal a kicsit is. Mikor arról beszéltünk, hogy elmegyünk egy nagy üdülőhelyre - szállást nem foglaltunk, mert mindenütt ki van írva, hogy van szoba -, s majd valahol megállunk, aztán kiveszünk egy szobát.

Aztán megálltunk az egyik helyen: nincs hely. Megállunk egy másik helyen is: nincs hely. - De ki van írva, hogy van szabad szoba! - Azt csak mindig otthagyjuk. A harmadik helyen véletlenül egy ismerőshöz csengettünk be. Amikor kérdem a nénit: már a harmadik helyen vagyunk és még mindig nem találtunk szállást, akkor őszintén elmondta: az úgy van, hogy a gyerek miatt... - Miért? - Vannak, akik pihenni szeretnének, és nem lenne jó, hogy ha gyereksírásra ébrednének fel. Meg a konyhát is másképpen kell használni, mert mindig melegíteni kell valamit, tápszert kell kavarni, stb. Ez macerás.

És valóban így történt: másoknak bizonyára lett volna hely, de kisgyermekkel nem.

Valaki munkát keresett és azonnal azt kérdezték tőle: hány gyereke van? Milyen idősek? Ja, kicsik? Hát akkor maga mindig táppénzen lesz.

Számukra nem volt hely. Egy várandós édesanya, szülés előtt nem kívánatos személyiség.

Hadd kérdezze meg Isten igéje: van-e ma hely Jézus Krisztus számára?

Valamelyik nap az iskolában voltam hittanórán. Amíg vártuk a gyerekeket, hallottam, hogy a környező termekben mindenütt karácsonyra készülnek. Fel voltak csodálatosan díszítve a termek. Minden teremből szólt a zene. Valamelyik karácsonyi ének szólt. Nekem mindig ott volt ez a kérdés a szívemben: Jézusnak van-e hely?

Nem az a kérdés, hogyan van feldíszítve a terem. Nem az a kérdés, hogy milyen szép karácsonyi műsort hoznak össze az iskolások. Nem az a kérdés: szól-e a Csendes éj? Vagy a Pásztorok, pásztorok, vagy a Mennyből az angyal. Az a kérdés, hogy Jézus Krisztus számára van-e hely.

Van egy lelki ének, amelynek az egyik sora így hangzik: "Földi örömök számára szíved mindig nyitva áll. Ámde hogyha Jézus kéri, helyet abban nem talál. A refrén mindig ez: Bűnös, van-e hely szívedben fogadni az üdv Urát, míg a kegy-idő jelen van, nyisd meg szíved ajtaját."

Mert Jézus Krisztus jön. Ő akkor is megszületik, ha valahol nincs számára hely. Megszületett az istállóban. Ott, ahol senki sem várta, ahol senki nem gondolta.

Ma is így van. Elutasították akkor a farizeusok, az írástudók: Nincs számára hely. A mi szívünkben ott van a törvény, a mi szívünkben ott vannak a parancsolatok. Mi tele vagyunk a mózesi rendelkezésekkel. Ebbe nem fér bele a Megváltó. De megszületett olyanok szívébe, mint a samáriai asszony. Megszületett olyanok életében, mint Zákeus. Bement a bűnösökhöz és velük evett.

Igen, olyan helyen, ahol nem várnánk. Olyan helyen, ahol nem gondolnánk. Ma is így van. Lehet, hogy valaki visszautasítja, mert neki elég a vallás. Neki elég a Mi Atyánk. Neki elég a régi imádságos könyv. Neki elég az, amit gyermekkorából hozott. És bemegy Jézus olyan helyekre és megszületik ott, ahol nem is gondoljuk, nem várjuk. Bemegy az iszákosok, a paráznák, a megvetettek szívébe, a börtönben levők szívébe. Mert ha valaki kizárja Őt az életéből, oda nem megy be.

Úgy mondja János: "Az övéi közé jött, de az övéi nem fogadták be Őt. De akik befogadták Őt, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten fiai legyenek."

Ez a Jézus helye, és hadd rakjak mellé most egy másik igét is. Mert nemcsak arról van szó, hogy Jézusnak van-e hely. Ez összefügg azzal, hogy mi lesz a mi helyünkkel. Ne csak a Jézus helyéről beszéljünk, hanem arról, hogy a mi helyünkkel mi lesz. Azt mondja János evangéliumában Jézus: "elmegyek, hogy helyet készítsek nektek." (Jn 14).

Jézus eljött a földre, ami az övé, és nem kapott helyet. Mi készülünk a menny felé, ahol semmi jogunk a helyhez. De Jézus Krisztus azt mondja: "Elmegyek helyet készíteni a számotokra". Mert a hely nem természetes, azt készíteni kell. Jézus Krisztus elment, hogy helyet készítsen nekünk, mert azt akarta, hogy ahol Ő van, ott legyenek az övéi is. Hogy vele együtt legyünk egy örök életen keresztül, ahol nekünk semmi helyünk nem lenne, ahova nekünk semmi jogunk nem lenne belépni. De Ő helyet készíteni ment - mert azt készíteni kell.

Aki az evangéliumnak ezt a nagy titkát megérti, az helyet fog készíteni Jézusnak. Mert a helyet készíteni kell. Mert, ahogy már említettem, a szívünk tele van, száz indulat zsibongó népe lakja. Hogyan tudunk Jézusnak helyet készíteni? Úgy, hogy valamit kiteszünk.

Amikor Zákeus életébe belép Jézus és bejelenti az Ő igényét: Zákeus, ma nekem a te házadnál kell maradnom, akkor Zákeus azt mondja: Uram, akkor kiteszem azokat a dolgokat, ami miatt nem tudsz bejönni. Helyet készítek neked. A vagyonom felét a szegényeknek adom. És amit patvarkodással elvettem, négyannyit adok helyébe. - És indul a helykészítés.

Egyszer beszélgettem egy hitre jutott asszonnyal. Tetszik tudni, mondja, a mi életünkben mindig rohanás volt, és minden vasárnap a főzéssel telt el. Nem volt hely az Isten tiszteletének. Nem volt helye a gyülekezeti közösségnek. És amikor megtért, amikor elfogadta Jézust, átalakult az élete, az időbeosztása. Helyet készített Jézusnak, és boldogan mondta: mindenre van idő. Érdekes, hogy mindenre van idő, mert helyet készítünk, ott vagyunk a gyülekezetben és áldjuk az Urat. Magasztaljuk az Ő nevét. És azóta milyen jó nekünk.

Mert, aki kizárja Jézust, az életet zárja ki. Aki kizárja Jézust, a békességet zárja ki. Aki kizárja Jézust, a csodálatos Tanácsost zárja ki. Aki kizárja Jézust, a békesség fejedelmét zárja ki - ahogy olvastam az Ézsaiás könyvéből. Kizárja a békességet, az örömöt, a vigasztalást, a megelégedettséget. Kizár mindent. Jézussal együtt viszont beengedi az életébe Isten minden drága ajándékát.

Jézus Krisztus azt mondja ma: "Íme az ajtó előtt állok és zörgetek. Ha valaki megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő énvelem."

Jó lenne, ha az ének szavával tudnánk erre válaszolni:

Ó kedves vendég, nálam szállj,
Bűnömtől ne iszonyodjál,
Jöjj be hozzám, te szolgádhoz,
Szegény megtérő juhodhoz.

Habár szegény e szállás,
De mindörökre hálás,
Úgy áldja Krisztusát.

---

Imádkozzunk!

Áldunk téged, Úr Jézus Krisztus, mert ma is jársz az utakon, ma is kopogtatsz a szívek ajtaján, ma is bebocsátást kérsz, mert ma is a szívek lakója akarsz lenni. Az életek megmentője.

Köszönjük, hogy veled jött el az Istennek legnagyobb ajándéka, amit adhatott nekünk. Meg nem érdemelt ajándék vagy. De szeretnénk mi is felsóhajtani: Hála legyen az Istennek az Ő kimondhatatlan ajándékáért!

Köszönjük, hogy átszögezett kezekkel kopogtatsz. Magasztalunk téged, hogy nemcsak karácsonyt ünnepelhetünk, nemcsak a karácsony fénye vehet bennünket már körül, hanem a nagypéntek igazsága, és a húsvét fénye.

Köszönjük, hogy most az Atya jobbján vagy, de Lelked által minden napon velünk vagy a világ végezetéig.

Várunk vissza téged, Úr Jézus, amikor majd eljössz nem gyenge gyermekként, aki kopogtatsz, hanem Úrként és Királyként, ahol vége lesz a kopogtatásnak, és minden ajtó betörik, azoké is, akik általszegeztek, és akik kizártak az életükből, mert ítélni jössz élőket és holtakat.

Köszönjük, Urunk, hogy sokunk szívén kopogtattál valamikor. Te munkáltad, hogy ajtót nyithattunk neked, nem a mi érdemünk.

Áldunk azért, hogy beléptél az életünkbe. Köszönjük, hogy veled az életünkbe lépett az öröm, a békesség, az örök élet.

Kérünk, azokért a szívekért, ahova még nem léphettél be, Úr Jézus, ahol megy még az ellenállás, vagy az előítélet. Nem hiszik el, hogy "kegyelem vagy égi jó, mely minden bűnt eltöröl", és nem tudjuk, hogy benned lehet mindent meglelni.

Engedd, Urunk, hogy ezen a karácsonyon is eljusson a te üzeneted sok-sok szívig. Kérünk, keresd az elveszettet ma is, Úr Jézus. Köszönjük a kegyelmi időt, amely tart még.

Engedd, hogy ma, ha a te szavadat halljuk, meg ne keményítsük a szívünket. Kérünk, hallgasd meg most a csendben elmondott imádságainkat is.

Ámen.