PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2007. november 1. (csütörtök) Cseri Kálmán

KIK A SZENTEK?

Alapige: 1Kor 6,1-2. 9-11

---

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, köszönjük, hogy ilyen gyermeki bizalommal beszélhetünk hozzád, mint ahogy most ennek az éneknek a szövegét imádkozhattuk. Köszönjük, ha valóban imádságként hangzott el a szívünkből és az ajkunkon.

Köszönjük, hogy ebben a csendes órában a veled való találkozásra készülhetünk.

Köszönjük, hogy nem nekünk kell felkapaszkodnunk hozzád, hanem te jöttél utánunk Jézus Krisztus személyében, és te hajoltál le olyan mélyre, amilyen mélyre kerültünk nélküled.

Áldunk téged, megváltó Urunk Jézus Krisztus, hogy bárhonnan ki tudsz emelni minket.

Kérünk, hogy most is szólíts meg igéddel egészen személyesen, és közben nyitogasd a szemünket, világosítsd meg az értelmünket, és indíts minket Szentlelkeddel arra, hogy sarkig nyissuk előtted a szívünk ajtaját, és megtanuljunk veled élni minden körülmények között.

Kérünk, hogy a te jelenléted tegye igazán istentiszteletté az együttlétünket, és formálj, tisztíts, ajándékozz meg minket.

Ámen.

---

Igehirdetés

Ma úgynevezett mindenszentek napja van, és ki tudja, hogy miért lett ebből piros betűs ünnep. Holnap pedig olyan nap lesz, amit régóta halottak napjának neveznek. Ilyenkor felbolydul az ország, aki csak teheti, megy a temetőbe szeretteinek a sírjához. Felvirágozzák a sírokat, kivilágítják a temetőket. Sokan meglepően nagy összegeket költenek erre, és megint csak az a kérdés: vajon tudja-e mindenki, miért?

Ha mi "Isten igéje szerint reformált" embereknek tartjuk magunkat (mert a reformációt követően így nevezték magukat a mi eleink), akkor Isten igéjének a világosságában kell megnéznünk mindazt, ami ehhez a két naphoz tapad az emberek tudatában.

Erre a két kérdésre keressünk ma választ: kik a szentek a Biblia szerint, és hogyan viszonyuljunk a halottainkhoz a Biblia szerint.

1. Kik a szentek? Kiket tartanak szenteknek úgy általában az emberek?

A római egyházban régi hagyomány az, hogy különösen erkölcsös tagjai közül némelyeket haláluk után egy bizonyos erre létesített bizottság szentté avat. Aki különösen sok jót tett másokkal, különösen erkölcsös életet élt, sok áldozatot hozott jó ügyekért, más emberekért, azokat egy hosszú, bonyolult eljárásnak, tárgyalások sorozatának a végén szentté avatják. Általában ezeket szokták az emberek szentnek tartani.

És mit mond a Biblia?

Olyan kedves mosolya ez Istennek, hogy éppen a mai napi igénk erről szól. A bibliaolvasó kalauz szerint most a Korinthusi levelet olvassuk, és Pál apostol itt megmondja, kik a szentek Isten véleménye szerint. Egy egészen hétköznapi problémához szól hozzá. Dorgálja a korinthusi gyülekezet tagjait: hogyan jut ilyen képtelenség eszükbe, hogy összevesznek egymással, és utána elmennek hitetlen bíróság elé, hogy az tegyen igazságot.

"Hogyan merészel közületek valaki, akinek a másikkal peres ügye van, a hitetlenek, s nem a szentek előtt törvénykezni? Vagy nem tudjátok, hogy a szentek a világ felett fognak ítélkezni? És ha ti ítélkeztek a világ felett, arra talán méltatlanok vagytok, hogy jelentéktelen ügyekben ítélkezzetek?" (És ha tovább olvastam volna, ezzel a mondattal fejezi be: egyáltalán miért van neked panaszod a testvéred ellen?)

Kik tehát a szentek?

Egészen röviden azok, akik hisznek Jézus Krisztusban, de akiknek ez a hit azt jelenti, hogy együtt élnek az élő Jézus Krisztussal. Tehát behívták Őt az életükbe, átadták az életük felett az uralmat Jézusnak. Tudatosan és minden tekintetben neki akarnak engedelmeskedni. Így mondja a Biblia: Hit által él bennük Krisztus, és belülről irányítja őket. Ők pedig örülnek annak, hogy irányítja őket, és engedelmeskedni is akarnak neki. Akik befogadták Jézust és így Isten gyermekeivé lettek - ezek a szentek a Biblia szerint.

Ennek a levélnek a legelején írja az apostol, hogy "Jézus Krisztus adatott nekünk Istentől igazságul, szentségül, bölcsességül és váltságul" (1Kor 1,30). Aki befogadta Jézust, az szent lesz. Vagyis azt a mindenható Isten olyannak látja, mint Jézust, akit befogadott. Ettől ezek a szentek még - sajnos - vétkezhetnek. Korinthusban is sajnos összevesztek. Mondja Pál: elég szégyen. Jobb lenne, ha ez nem történne, ez azonban nem változtatott azon, hogy ők Jézust befogadták, és neki akarnak engedelmeskedni.

Ezért juthatnak el oda, amiről szintén ír itt, hogy lemondanak arról, hogy kiverekedjék a maguk igazságát, inkább eltűrik a kárt és elszenvedik a sérelmet, ha a testvérük követte azt el ellenük. Tudnak megbocsátani. Jézusra jellemző tulajdonságok ütköznek ki rajtuk, mert befogadták Jézust.

Szó sincs arról, hogy ők a saját teljesítményeikért lennének szentek. Ajándékot kaptak. Jézus Krisztustól új életet kaptak. Benne hisznek. Mindaz, ami többlet az életükben, ajándék, amiért ők kezdetben semmit nem tettek. Nem a saját érdemeik alapján lettek szentek. Nem a saját szenvedéseik miatt válnak szentté, hanem egyedül Jézus Krisztus érdemére való tekintettel tekinti őket Isten szentnek, és egyedül Jézus Krisztus szenvedése eszközölte ki nekik azt, hogy új életet kaphassanak. Nem emberek minősítik őket szenteknek, hanem maga Isten állapítja meg: mivel ti Jézussal együtt éltek, ezért szenteknek tekintelek titeket.

Semmi bibliai alapja nincs tehát annak, hogy egyik ember egy másikat az ő saját teljesítményei alapján szentté minősít. Ez a minősítés Isten kiváltsága, ezt csak Ő teheti meg; és soha nem a mi teljesítményeink, erkölcsiségünk, jó cselekedeteink alapján, hanem mindig az Ő mérhetetlen kegyelméből. Arra a Jézusra való tekintettel, akitől a hívő bűnbocsánatot kért és kapott.

Ezért nem lehet átutalni egy nagyon erkölcsös ember érdemeit egy másik számára. Mert ez is sajátos tanítás a római egyházban, hogy vannak "felesleges" jócselekedetek, azaz van, aki több jót tesz, mint amennyi bűnt elkövet. Nincs szüksége minden jó cselekedetére, s azt egy mennyei bank átutalja annak, aki meg kevesebb jót tett, mint amennyi bűnt elkövetett. Ámde nincs mit átutalni, mert nincsenek érdemeink Isten előtt, mert nem a magunk érdeméért lehetünk szentté, hanem Isten kegyelméből, Jézus érdeméért. Nem tudunk mit átadni egymásnak. Mindnyájan rászorulunk Isten bűnbocsátó kegyelmére. A legerkölcsösebb, legáldozatkészebb ember is. És az is kizárólag Jézus Krisztus kereszthaláláért kap bocsánatot és lehet más emberré. Más emberré lesz, mert attól kezdve, hogy Jézust behívta az életébe, megváltozik az élete, és egyre jobban hasonlítani kezd hozzá, de ez sem az ő érdeme, ez is ajándék. Nem az ő erőfeszítésének a következménye, hanem a benne munkálkodó Szentléleknek, az új életnek a gyümölcse.

Aki a Biblia szerint gondolkozik, az csak ide juthat el. Magamtól akármilyen erkölcsös életet élek is, Isten előtt reménytelen, kárhozatra méltó bűnös maradok. De aki Jézust behívja az életébe, akármilyen bűnöket követett is el, kap azokra bocsánatot, és egészen más életet folytathat tovább.

Elég hosszú ez a lista, amit itt felsorol az apostol, és aki akart, akár meg is sértődhetett a korinthusi hívők közül, amikor elsorolja nekik, hogy ti magatok is paráznák, bálványimádók, házasságtörők, bujálkodók, tolvajok, nyerészkedők, részegesek, rágalmazók és harácsolók voltatok, de (van itt egy nagyon hangsúlyos de) "megmosattatok, megszentelődtetek és meg is igazultatok az Úr Jézus Krisztus nevében és a mi Istenünk Lelke által."

Mindezt Jézus végezte el bennük, és Ő végzi el ma is azokban, akik Őbenne hisznek. Ezeket nevezi a Szentírás szenteknek.

Természetesen azokat, akiket a római egyház szentté avatott, mint keresztényeket mi is tiszteljük. De nem vallásos tisztelettel. Az csak Jézus Krisztust mint egyetlen Közbenjárót illeti meg. Úgy tekintünk rájuk, ahogyan Isten igéje írja: "... nézvén életük végére, kövessétek hitüket" (Zsid 13,7). Ha az Istennek szolgáló életben jó példát mutattak, igyekszünk követni példájukat.

Velük kapcsolatban azt is tudnunk kell, hogy a Biblia határozott tanítása szerint Jézuson kívül senki más nem lehet közvetítő emberek és az élő Isten között. Senki nem lehet közbenjáró, mert amilyen bizonyos az, hogy egy Isten van (ebben, azt hiszem, egyikünk sem kételkedik), olyan bizonyos az is, hogy egyetlen közbenjáró van Isten és az emberek között, az ember Jézus Krisztus.

Hogy olvassuk ezt a Bibliában? "Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus, aki váltságul adta önmagát mindenkiért, tanúbizonyságként a maga idejében" (1Tim 2,5-6).

Egyedül Jézus adta váltságul önmagát másokért. Nem tudunk rajta kívül senki mást mondani, aki meghalt volna mások bűnéért, mások helyett, és akinek a halálát elfogadta volna a mindenható Isten érvényes helyettes áldozatnak. Egyedül Jézus, de Ő mindenkiért. Ahogyan egyetlen Isten van, egyetlen közbenjáró is van. Nekünk csak ez az egyetlen Közbenjáró tud bármit kieszközölni Istentől. Boldog ember az, aki ezzel a bizalommal fordul az egyetlen közbenjáróhoz: Jézus Krisztushoz.

A Biblia tanítása szerint tehát a szentek: Isten gyermekei, akik Jézus Krisztust befogadták. Pál apostol ilyen képet használ: a Krisztus-testnek a tagjai. Valóban összetartoznak, egy szerves egység a szentek közössége. Amikor a "Hiszek egy" végén ezt mondjuk: hiszem a szentek közösségét, akkor nekünk erre kell gondolnunk. És ha vannak "mindenszentek", akkor azok ezek, akik Jézus Krisztusban hisznek, a világ kezdetétől annak a végéig. Ha hottentották, ha magyarok, ha norvégok, mindegy, akármilyen felekezetből. Ha így hisznek Jézusban, ők a szentek, és összetartoznak. Egy nagy család tagjai, mert mindnyájan Isten gyermekeivé lettek. Mindegyik azt mondja Istennek: Atyám, és akkor egymásnak testvérei.

A nagy kérdés az: te szent vagy-e a szó ilyen értelmében? Isten gyermekeként ülsz-e itt? Ha az vagy, akkor látszódjék is meg az életeden. Ha még nem vagy az, akkor azzá lehetsz, mert ott van ez a nagy de. Elsorolja, hogy ilyenek meg olyanok voltatok, (úgy, ahogy megszülettünk, mindnyájan valamilyen mértékben ilyenek vagyunk), de megmosattatok, megszentelődtetek és megigazultatok az Úr Jézus Krisztus érdeméért. Ez bármikor, bármelyikünk életében bekövetkezhet. Amikor valaki odaáll Isten elé, és azt mondja: Istenem, ismerlek is téged meg nem is, keveset tudok rólad, de ezt hiszem: nélküled reménytelen az életem. Jézus Krisztus pedig azért jött, hogy újjáformáljon engem. Úr Jézus, legyél az én életem Ura. - Akkor elsorolja az ember a bűneit, és megköszöni, hogy Jézus haláláért bocsánatot kapott. Ezzel belépett a szentek közösségébe.

2. És mondjunk valamit a halottak napjáról is.

Egy csomó babonás hiedelem, sok pogány szokás és sokféle félelem él az emberekben ezzel kapcsolatban. Alapvetően nagy tudatlanság. Nem ismerjük, vagy nem vesszük komolyan, amit a Biblia pedig világosan ír életről és halálról, élőkről és holtakról, és a két társaság egymáshoz való viszonyáról.

Ma hallottam a rádióban egy előadást, amiben például azt is részletezték, hogy azért tettek régebben is, ma is sokan élelmet az elhunytak sírjába, hogy lehetőleg ne járkáljanak újra haza kosztolni.

Ennek a hiedelemnek minden szava tévedésen alapul, de most nem akarom ezt részletezni. Iskolázott emberek is hisznek ilyeneket, mert sosem lehet azt tudni, lehet abban valami... De mi nem ilyen bizonytalan alapon állunk. A mi hitünk alatt ott van az Isten igéje, aminek minden szava igaz, és aki ezt komolyan veszi, az tudja, hogy mi az élet, mi a halál, hol vannak a halottak, és mire számíthatunk mi élők, és milyen kapcsolatunk legyen vagy ne legyen velük.

Van nekünk két gyönyörű református hitvallásunk a "Hiszek egy"-en kívül. Az egyik a Heidelbergi Káté, abból gyakran idézgetünk, a másik a Helvét Hitvallás, amit sokkal kevésbé ismerünk. Ez a bizonyos Második Helvét Hitvallás összegyűjtötte ehhez a kérdéshez is a Biblia tanítását. Hadd olvassam fel ezt az egy oldalt. Mit tanít a Szentírás ezekről a kérdésekről?

"A Szentírás azt parancsolja, hogy a hívek testét mint a Szentlélek templomát, amelyről helyesen hisszük, hogy fel fog támadni az utolsó napon, tisztességesen és babonaság nélkül át kell adni az anyaföldnek, sőt azokról, akik az Úrban szentül elaludtak, tisztességesen meg kell emlékezni, és a hátramaradottak, vagyis özvegyeik és árváik iránt minden kegyeletes kötelességet teljesíteni kell. A holtak körül való másnemű gondoskodásról nem tanítunk. Tehát nagyon elítéljük a cinikusokat, akik a holttestekkel nem törődnek, vagy pedig a lehető leghanyagabbul és a legkisebb tisztelet nélkül hányják őket a földbe, soha egy jó szót nem ejtenek róluk, és a hátramaradottakkal nem törődnek.

Ugyanígy elítéljük azokat is, akik szertelenül és fonákul buzgólkodnak a halottak körül, akik pogányok módjára kétségbeesetten siratják őket, bár a mérsékelt gyászt, amelyet az apostol az 1Thess 4-ben megenged, nem tiltjuk, hiszen természetes az, hogy valaki fájdalmában sír. De mi ha sírunk is, úgy sírunk, mint akiknek reménységünk van. Azt viszont elítéljük, ha emberek a halottakért áldoznak és pénzért bizonyos imádságokat mormolnak. Ilyenféle szolgálataikkal akarják kiszabadítani övéiket azokból a gyötrelmekből, amelyekbe a halál révén jutottak, és úgy vélik, hogy efféle kántálásokkal ki lehet őket onnan szabadítani. Hisszük ugyanis a Szentírás alapján, hogy a hívők a testi halálból egyenesen Krisztushoz költöznek, és ezért egyáltalában nem szorulnak rá az élők közbenjárására, a halottakért való könyörgésekre, egyszóval azoknak bárminemű szolgálatára. Hisszük továbbá azt is, hogy a hitetlenek egyenesen a pokolba vettetnek, ahonnan az élőknek semmiféle buzgólkodása sem nyitja meg az istentelenek számára a szabadulás útját.

Az pedig, amit egyesek a tisztítótűzről tanítanak, ellentmond a Szentírásnak, hiszen Krisztus által való teljes megtisztulást és megigazulást kapunk, és a mi Urunk ezt mondja: Bizony, bizony mondom néktek, hogy aki az én beszédemet hallja és hisz annak, aki engem elküldött, örök élete van; és nem megy a kárhozatra, hanem átment a halálból az életre (Jn 5,24).

Amit pedig a szellemekről vagy a holtak lelkéről mondanak, hogy néha megjelennek az élőknek és tőlük különféle szolgálatokat kérnek, azt mi az ördög incselkedésének tartjuk, és az ámításai közé soroljuk. Mint ahogy megmondja az Isten igéje, hogy az ördög világosság angyalának is tudja magát álcázni. Törekszik az igaz hitet vagy felforgatni, vagy kétségessé tenni. Az Úr azonban a Szentírásban megtiltotta, hogy bármiféle igazságot a holtaktól tudakoljunk, vagy hogy bármiféle kapcsolatot akarjunk fenntartani velük. A kárhozatban gyötrődő gazdag - Jézus elbeszélése szerint - nem kap engedélyt az övéihez való visszatérésre, hanem azt mondják neki: van Bibliájuk, hallgassanak arra." (II. Helvét Hitvallás 26. fejezet).

Világos összefoglalása mindannak, amit Isten igéje tanít. Vagyis azt mondja: halottainkat tisztességgel eltemetjük. Akinek valóban fáj a gyász, és sírni akar, az sírjon nyugodtan, az nem a hitetlenség jele. De erről is szól a Szentírás, hogy lehet reménység nélkül, kétségbeesetten sírni, és lehet egészen másként sírnia annak, akinek van élő reménysége a feltámadott Krisztusban és az általa megígért feltámadásban.

Még azt is említi, hogy időnként megemlékezhetünk az elhunytakról, sőt a Zsidókhoz írt levél azt mondja: emlékezve rájuk, kövessük a hitüket, ha ők hívők voltak. Viszont semmiféle halottkultuszt nem enged meg a Szentírás, meg temetőkultuszt sem, és legfőképpen az elhunytakkal létesítendő bármilyen kapcsolatot nem engedi meg. Ezt hívják spiritizmusnak, és ennek mindig súlyos következményei vannak azoknak az életében, akik elkezdenek ezzel játszani.

Ugyanakkor azt is hangsúlyozza, hogy mi nem imádkozunk az elhunytakért, mert mindenkinek az örök sorsa a halála pillanatában végérvényesen eldől. Aki hitben halt meg - ahogy olvastuk -, egyenesen az Úr Jézushoz megy, aki visszautasította itt Isten szeretetét, az pedig egyenesen a kárhozatba. A Biblia nem tud közbülső állapotról.

Ami a tisztítótűzről szóló tévtanítást illeti, az egy félreértett bibliai helyre épül, amit szintén most olvastunk a napokban a Bibliában. Pál apostol arról ír a korinthusiaknak, hogy amikor ő ott járt, Jézust hirdette nekik, és a Jézusba vetett hitük lett az a biztos alap, amire az életük felépül. Őutána más tanítók is megjelennek ott, és nem mindegy, hogy azok mit építenek erre az alapra. Igazat mondanak-e, ami erősíti a korinthusiak hitét, vagy össze-vissza beszélnek, ami nem erősíti. Erre nézve mondja, hogy ki mit tanít nekik, ezt majd a végső ítélet, a tűz próbálja meg, mert mindenkinek a munkája nyilvánvalóvá lesz akkor; "és hogy kinek mit ér a munkája, azt a tűz fogja kipróbálni. Ha valakinek a munkája, amelyet ráépített, megmarad, jutalmat fog kapni; de ha valakinek a munkája megég, kárt vall. Ő maga megmenekül ugyan, de úgy, mint aki tűzön ment át." (1Kor 3,13-15).

Tehát nem az ember ég meg, hanem a munkája. Hogy mit tett ott a gyülekezetben Pál apostol után. Igyekezett tönkretenni azt, amit az apostol épített, vagy továbbépítette. Csak ott tett-vett, de semmi haszna nem volt, vagy továbbépítette az ottani hívőknek a hitét. A munkára vonatkozik ez a tűz, nem az emberre. Ennek a félreértéséből adódott ez a feltételezés, hogy lehetséges egy közbülső állapot.

A dolog summája pedig az, hogy nekünk az élőkkel kell törődnünk sokkal jobban, mint a halottainkkal. Szokták azt mondani, hogy a krizantém a rossz lelkiismeret virága. Sokszor azok visznek temérdek virágot valakinek a halála után sokszor, akiknek rossz a lelkiismeretük. Addig kellett volna vinni, amíg itt volt. Addig kellett volna időt szakítani, felkerekedni és elmenni az ország másik végébe is meglátogatni az öreg nagyit és megsimogatni, és vinni neki valamit, amíg itt volt közöttünk. Nem pedig utána próbálni kiegyenlíteni valahogy a tartozást. Nem tudjuk kiegyenlíteni. Legyünk kegyeletesek a halottainkhoz, adjunk hálát Istennek mindazért, amit rajtuk keresztül adott, de az élőkkel foglalkozzunk többet. Nekik vigyünk virágot, nekik mutassuk a Jézushoz vezető utat, és ne az elhunyt után aggódjunk, hogy vajon hol töltik az örökkévalóságot. Itt imádkozzunk egymásért, amíg itt vannak azok, akikért imádkozhatunk, ne a haláluk után próbáljunk valamit tenni az érdekükben.

Ez Isten igéjének a világos tanítása. És az a nagy bátorítása, hogy mindnyájan lehetünk szentek, akármilyen messziről, akármilyen mélységből hív magához a mi szerető Istenünk, és Jézus érdeméért, de egyedül az Ő érdeméért, egészen új életet ad a hívőknek.

---

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, téged magasztalunk, mert a te halálod mindannyiunk számára az életet, az örök életet tette hozzáférhetővé. Egyedül a te érdemeidnek az erejében bízunk, és nem magunkban bizakodunk, mert tudjuk, hogy aki benned bízik, az soha nem csalódik.

Köszönjük, hogy ilyen magunkfajta, gyarló emberek számára is lehetővé tetted, hogy megigazított, tiszta, szent életet éljünk. Akkor is, ha halálunk pillanatáig megmarad bennünk a bűnre való hajlam, de lehetséges, hogy te élj bennünk és átalakítod a gondolkozásunkat és egész életünket.

Engedd, hogy közülünk minél többen megtapasztaljuk ezt a csodát, és mint a te szentjeid tudjunk szolgálni szeretettel másoknak. Legyen a mi egész földi életünk is a te dicsőségedre.

Kérünk, adj vigasztalást azoknak, akik gyászolnak. Segíts minket, hogy amíg itt vannak a szeretteink, addig tudjuk nekik szeretettel mutatni a hozzád vezető utat.

Ámen.