PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2010. szeptember 21. (kedd) Horváth Géza

ISTEN SZERETETÉNEK TERVE VELÜNK
2. A ROSSZ DÖNTÉS

Alapige: Ruth 1,1-2

---

Imádkozzunk!

Segítségedet várjuk, Urunk, ahogy az előbb énekeltük, és köszönjük, hogy te tudsz és akarsz segíteni.

Kérünk, ajándékozz meg ma este is, vagy ma este először bennünket azzal a lelkülettel, hogy ne csak kérjük a te segítségedet, hanem el is fogadjuk. Hadd lássuk meg, hogy nem tudtunk eddig sem segíteni magunkon, bármennyire tanácsolták mások, bármennyire próbáltuk magunktól erőlködve, de nem tudtunk segíteni. Egyre mélyebbre kerültünk, egyre jobban belegabalyodtunk a szálakba, egyre mélyebbre húzott az örvény vagy a posvány vagy a hínár. Egyre mélyebbre kerültünk a bűn útjára és egyre sötétebb lett körülöttünk minden.

Köszönjük, az éneket, amelyben azt énekeltük: koldus-élet helyett gazdagot adsz.

Bocsásd meg, hogy olyan sokaknak mégsem kell a gazdag élet. Bocsásd meg, hogy sokaknak jó a koldus élet, és az, amit készítettél, amit kínálsz, amit kegyelemből nekünk adsz, az sokaknak bizonyára nem kell.

Azért vagyunk együtt, Urunk, mert keresünk téged, mert nekünk kell. Kérünk, ajándékozz meg bennünket most olyan lelkülettel ezen az estén, hogy hadd nyújtsuk feléd a kezünket, hadd érjen el téged a kiáltásunk: Jézus, könyörülj rajtam! Munkáld ezt igéd által, Urunk, és erősítsd és pecsételd ezt Szentlelked által.

Kérünk, szólíts meg bennünket. Adj őszinteséget, hiszen te ismersz bennünket, úgy ahogy énekeltük az előbb: "Ha a világ nem tudná is számos bűnömet, te előled elrejtenem semmit nem lehet." Előtted leplezetlenek és mezítelenek mindenek. Szemed olyan, mint a tűzláng.

Köszönjük, Urunk, hogy mindent tudsz rólunk. Tudod a mi dolgainkat. Éppen ezért kérünk: szánj meg, áldj meg, szabadíts meg bennünket.

Ámen.

---

Igehirdetés

Tegnap azt hallottuk, hogy ez a történet, amely tulajdonképpen a mi történetünk is, Isten szabad, ingyen kegyelméről szól, amit az embernek kínál, amellyel szabadít a mi Istenünk, és amellyel eloldja a mi rabbilincseinket, koldus-élet helyett gazdagot kínál nekünk és gazdag életet akar nekünk.

Azt hallottuk, hogy ez a történet a bírák korában játszódott. Erről a korról pedig azt mondja Isten igéje, hogy ebben a korban mindenki azt cselekedte, amit jónak látott. Ez azt jelentette, hogy nem kérték az Úr tanácsát. Nem élt a nép vezetés alatt, és ennek mindig megvolt a büntetése, amelyet Isten adott és megengedett az életükre nézve. Aztán egyszer csak rájöttek erre, szabadításért kiáltottak.

Isten meg alig várta, hogy kegyelmezhessen, hogy feloldhassa a büntetést, és szabadítót küldött a számukra. Ez a szabadító megszabadította őket, győzelemre vitte az ügyet. Azután kezdődött minden elölről. Eltérnek, bálványokat kezdtek imádni. Megint jött a büntetés, megint jött a szabadítás újból és újból. Mindenki azt cselekedte, amit jónak látott.

Ez volt Izráel népének akkor a bűne, és ma is ez a bűn, amikor az ember függetleníti magát az Istentől, az ő Urától. Ez olyan, mint amikor a tőről levágjuk a virágot és betesszük a vázába. Az nagyon szép, de annak a virágnak megvan pecsételve a sorsa. Egy-két nap, vagy három-négy nap, és hiába vannak praktikák, hogy ezt meg azt tegyél a vízbe, mert akkor egy hétig kitart az a virág, de mihelyt a tőröl leszakítjuk, azon nyomban meg van pecsételve a sorsa.

Az embernek is, aki elszakadt az ő élő Urától, a teremtő, gondviselő, szabadító Istenétől. És ha el van szakadva tőle, meg van pecsételve a sorsa, a jövője. Isten azt kínálja fel nekünk, hogy újból hozzá lehet csatlakozni. Ezt egy leszakított virággal nem lehet megtenni. Nem lehet újból a tőhöz ragasztani, hogy éljen. De Istennél semmi sem lehetetlen. Ő a mi életünket újból oda tudja önmagához vonni, és újból árad az élet belénk és belőlünk.

Erről szól Elimelek története is. Van egy család, amelyik függetleníti magát Isten akaratától. Ők tudják, mit kell csinálni, ők tudják, hogyan oldják meg az életük nehéz helyzetét.

Elimelekről bár nagyon keveset tudunk a Szentírás elbeszélése szerint, de ha belenézünk ebbe a néhány mondatba, abba a rövid mondattöredékbe, hogy Elimelek elment az éhínség elől, hogy Móáb mezején tartózkodjék, már látjuk, hogy Elimeleknek milyen volt a lelki élete.

Tegnap este néhány pontban azt mondtam el, hogy Elimelekről azt látjuk: nem hitt. Nem volt a szívében hit. Hogy ezt honnan látjuk? Hogy ennek a nehéz helyzetnek, amibe belekerülnek, Elimelek nem kereste az okát, hogy miért ért bennünket mindez. Nem kereste a célját, hogy mit akar ezzel a mi szerető Istenünk. Elimelek nem hitte, hogy nekik gondviselő Istenük van.

Azt mondja Jézus Krisztus az Újszövetségben, hogy ne aggódjatok a ti életetek felől, hogy mit egyetek, mit igyatok, mivel ruházkodjatok. Nézzétek meg a színpompás virágokat, az ég madarait, nem hiszitek el, hogy nektek még a fejetek hajszálai is számon vannak tartva? Hogy az Ő akarata nélkül egy hajszál sem eshetik le az én fejemről? Sőt inkább minden az én javamra és üdvösségemre kell, hogy szolgáljon. Még az éhség is.

Elimelek nem hiszi, hogy neki gondviselő Istene van. Elimelek nem hiszi, hogy az ő Istene megoldja az övéinek az életét. Megoldja az övéinek a helyzetét.

Amikor valaki hitben kezd járni és rábízza az életét az Úrra, az lesz az egyik legnagyobb tapasztalata: Uram, olyan olajozottan megy minden előttem. Amit addig nem tudtam megcsinálni, nem tudtam megoldani, amiből eddig nem tudtam kimászni, ami nekem olyan nehéz volt, az nincs. Olyan szépen viszel előre. Nem az, hogy nem adsz nehézségeket, hanem, hogy kiviszel a nehézségekből, a gyászból, a problémák közül, a munkahelyi megoldatlan kérdésekből. Ez a csodálatos.

Elimelek ezt nem hiszi. Nem hiszi, hogy az ő Istene nagyobb, mint az éhség. Nem hisz, mert nincs közösségben az Isten népével. Otthagyja az Isten népét. Otthagyja a gyülekezet, Betlehemet, a kenyér házát. Otthagyja azt a drága megszentelt helyet, ahol felragyognak az Isten ígéretei, ahol Isten áldást ígér az Ő népének. Őt nem érdekli az Istennek népe.

Tegnap este az idő rövidsége miatt kimaradt még egy hatodik pont, mit nem hisz még Elimelek. Hadd mondjam el: Elimelek azt sem hiszi, hogy nem véletlenül van ott, ahol van. Nem mindegy, hol vagyunk. Elimelek hol volt, milyen földön volt? Ott, ahova Isten bevitte őket. Ahol Isten azt mondta: nektek adom ezt a földet. Foglaljátok el, telepedjetek le. Nem véletlenül vagyok ott, ahol vagyok.

Vannak itt bizonyára, akik nehéz helyzetben vannak. Lehet, hogy nehéz házasságban vannak. Lehet, hogy egy családi konfliktusban vannak. Lehet, hogy egy nehéz munkahelyi problémában vannak. De vajon, ha hiszel, akkor tudod-e, hogy ott, ahol vagy, nem véletlenül vagy. Isten nem véletlenül tett oda téged. Nem véletlenül hozott ide a templomba. Nem véletlenül vagy ennek a gyülekezetnek a tagja. Nem véletlenül vagy magyar, születtél itt.

A hívő ember megérti, hogy nem véletlenül, nem cél nélkül, nem ok nélkül vagyok ott, ahol vagyok. Ne én akarjak rajta változtatni. Majd, ha az én Uram akarja, Ő változtat rajta.

Hadd mondjak erre egy példát. Sok olyan házasság van, ahol az egyik fél már a házasságkötés után jut hitre. Ezeknek a helyzetük igen nehéz. Ilyen volt egyszer egy asszony is. Nehéz lett neki a házasság, miután hitre jutott. Egyszer csak megértette azt az igét, amikor az Újszövetségben arról volt szó, hogy éljetek úgy, hogy a másik fél még ige nélkül is megnyeressen. Amikor megértette, azt mondta: nem véletlenül kell nekem a férjem mellett lenni. Egyszer csak a férj elkezdett változni, és jó lett a házasságuk. Nem hagyta ott, nem dobta ki, nem mondta: szakítsunk, mert én hívő vagyok. Megértette, hogy nem véletlenül vagyok ebben a házasságban. Áldott dolog, amikor ezt valaki megérti.

Ma este arról szeretnék szólni, hogy milyen rossz döntést hozott Elimelek. Tegnap arról hallottunk, hogy volt egy nehéz helyzet, ma pedig arról lesz szó: Elimelek rossz döntést hoz.

Ez a szó nagyon beszédes itt az igében, amikor azt olvassuk: éhség volt Betlehemben, ezért elment egy férfi a júdai Betlehemből.

Úgy van az, hogy aki el akarja hagyni az Urat, vagy aki nem akar az Úrhoz jönni, az ezt mindig meg tudja magyarázni. Ezért. Éhség van.

Nem tudom, de lehet, hogy Elimelek azt mondta a feleségének: asszony, beláthatod te is ezt. Itt van ez a két beteg gyermekünk, ez a két csenevész fiúcska, ezért kell elmennünk. Nézzük az ő érdeküket, az ő jövőjüket. Nekünk enni kell adni nekik, és ezért kell elmenni, mert Elimelek úgy van, hogy a család a fontos.

Mindig meg tudjuk magyarázni, miért. Mindig meg tudjuk magyarázni, miért nem jövünk Jézushoz, miért nem térünk meg, miért nem lépünk rá az üdvösség útjára. Mindig azt mondjuk: ezért. Nagyon jól tudunk magyarázni.

Sok emberrel beszélgettem az eddigi szolgálatom alatt. Eszembe jutott valaki, egy bácsi, aki azt mondja nekem egyszer, hogy ő azért nem jön gyülekezetbe, mert csalódott a papokban. Mondtam neki: ezen nem is csodálkozom. A bácsi megdöbbent. Aztán zavartan folytatta tovább: meg csalódtam az egyházban is. Mondom neki: ezen sem csodálkozom. Erre azt mondja: tiszteletes Úr semmin sem csodálkozik? De - mondom -, egy dolgon csodálkoznék, ha a bácsi azt mondta volna: csalódtam Jézus Krisztusban. No, azon csodálkoznék. Mert van egy olyan ének: "Ki az Úrban bízott, nem csalódott még, első lennék én, ha szégyent vallanék." De ezt a bácsi nem mondta.

Igen, lehet csalódni sokakban, sok mindenben. Egy bácsi azt mondta: amikor harminc éve a tornyot tataroztuk, és levertük a vakolatot, engem ott valaki nagyon megsértett. Én azóta nem jövök. Ezért, mert őt harminc éve megsértették. Hát hol van harminc év? És hordozza a szívében, emészti, marja a keserűség, hogy őt valaki megsértette. Lehet, hogy közben sok százszor elimádkozta: "És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek."

Azt mondják: ezért.

Valaki azt mondta: azért nem jön, mert ha a tiszteletes úr tudná, hogy kik ülnek ott a templomban, ha tudná, milyen bűnösök azok... Mondom neki: az orvosi rendelőben kik ülnek? Azt mondja: a betegek. Na tetszik látni, a templomban is. Mit mondott a mi Urunk Jézus Krisztus? "Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket megtérésre." Tetszik látni, azok jó helyen vannak. Ott, ahol gyógyulás van, ahol feloldozás van. Úgy látszik, hogy a testvérünk nagyon igaz, és nincs szüksége orvosra.

Sokan, sokféle hivatkozással vannak, és meg tudják magyarázni, akik elhagyják az Urat, hogy miért hagyták el. Akik hűtlenek lettek, miért lettek hűtlenek. Védjük magunkat ahelyett, hogy megadnánk magunkat. Az utolsó percig, körömszakadtáig tudjuk védeni bűnös életünket, ahelyett, hogy csak annyit tennénk: megadjuk magunkat, feladom magam.

Jézus Krisztus előtt kitennénk a fehér zászlót: megadom magam. Szerelmed legyőzte szívemet. Ujjongva dicsérem áldott neved. Igen, Uram, ezt felelem Lelked, ha hív, s megyek.

Az evangelizáció azért van, hogy add meg magad. Jézus Krisztus szeretete előtt add fel magad és add meg magad. Mondd azt: "Itt van szívem, neked adom, Uram. Neked, ki alkotád."

Egyszer ezért ment el Elimelek. Nézzük meg, hova ment? Móáb földjére. Móáb földjéről nem akarok külön előadást tartani, az a lényeg, hogy Isten igéje azt mondja róla: az ellenséges nép volt, akik egyszer ki akarták irtani az Isten népét. Óriási feszültség volt a két nép között, és az Isten népe közül elmegy az ellenségnek a területére. Mert ott van kenyér. Arra nézett, amit kap, és nem veszi komolyan, hogy mit veszít el. Arra néz, mi van ott, de arra nem, hogy mit hagyok el ezért, mit veszítek el.

Mi már tudjuk a Máté evangéliumából, hogy Jézus Krisztus mit mondott a kenyérkérdéssel kapcsolatban. Azt mondta: "Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, mely az Isten szájából származik."

Elimeleknek az volt a bűne, hogy úgy kezdett gondolkozni: a kenyér a fontos. A kenyér a legfontosabb. Egyszer egy bácsi azt mondta nekem: amit megeszünk, az a mienk. Lehet így gondolkozni. Elimeleknek is a kenyér volt a fontos.

Hadd mondjam, hogy az elimeleki gondolkozás ma is ott van köztünk. Mit szoktak mondani az emberek? Az egészség a fontos. Mert tudod, az egészség a fontos. Csak az legyen. A többi nem számít. Kegyelem, örök élet, üdvösség, mennyország, gyülekezet, Isten igéje, az Úrral való kapcsolat, az imádság - ez nem fontos, csak egészség legyen. És akkor mit mondjanak a betegek, akiknek nincs egészségük?

A gyülekezetünkben, ahol felnőttem, többen ismerték Ilonka nénit, aki kicsi korában, gyermek-paralízis miatt deréktől lefelé megbénult. Egész életét tolókocsiban töltötte. Mindig másra volt szorulva: nyissa ki a kaput, tegye kocsiba. Nagyon nehéz volt az élete, egyedül volt, de úgy emlékszem rá, hogy mindig mosolygott. Mióta megismerte Jézus Krisztust, azóta mindig mosolygott. Mentek hozzá a szomszédok: Ilonka, mi van veled? Te olyan boldog vagy. Nekünk férjünk van, gyermekeink vannak, családunk van, egészségesek vagyunk, járni tudunk és szomorúak vagyunk, nem vagyunk boldogok.

Ilonka néni nem azon a véleményen volt, hogy az egészség a legfontosabb, hanem azon, hogy az Úrral való kapcsolat a legfontosabb. Amikor néhány évvel ezelőtt hazamentem eltemetni, akkor olyan boldogan olvastuk fel a Filippi levélből a koporsója mellett Isten igéjét: "Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk, ahonnan az Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül. Aki az Ő dicsőséges testéhez hasonlóvá változtatja a mi gyarló (egy másik fordítás szerint: nyomorúságos) testünket, azzal az erővel, amellyel maga alá vethet mindeneket." És elmondtam: nekünk a mennyben van polgárjogunk. Boldog, aki tudja, boldog, aki vallja ezt.

Mit hagyott el Elimelek Móábért? Otthagyja az Isten népét, az Isten törvényét. Otthagyja azt a népet, ahol zeng az ének. Ott hagyja azt a népet, ahol az áldozati állatok füstje száll felfelé, s ahol emberek úgy néznek az áldozati állatra, hogy helyettem és miattam, az én bűneimért kellett meghalnia.

Én sokszor megkérdeztem: nem hiányzott ez neki? Úgy látszik, nem. Nem tudom, voltál-e már olyan helyen, testvérem, ahol rád szakad és rád nehezedik az, hogy te nem az Isten népe között vagy. Voltál ilyen helyen? Lehet, hogy vannak, akik még a háborúban bekerültek a fogságba. Hiányzott nekik a gyülekezet. Lehet, hogy valaki kórházban volt több hónapig, és azt mondta: legjobban a gyülekezet hiányzott.

Elimeleknek nem hiányzott. Úgy gondolta: elmegy egy kis időre, aztán tíz év lett belőle. És jól érezte magát a haláláig. Ott van a családja is.

Amikor csendeshetet tartottunk Zemplénben, meglátogattunk egy kedves hívő testvérünket, akinek a férje betegsége miatt kellett hegyi faluba költözni, mert asztmás volt. Azért látogattuk meg, hogy legalább egyszer egy évben tudjunk imádkozni, énekelni, közösségben lenni. Mindig azt mondta ez a testvérünk: itt van ez a sok kazetta, megkapom Pasarétről a legújabb kazettákat. Hallgatom én, de hiányzik a közösség. Hiányzik az Isten népe.

Ezután rábíztuk ezt a nénit minden csoportra, hogy minden csoport menjen el hozzá, hogy örüljön, mivel a közösség hiányzik neki. Nem elég a tv-s vagy rádiós istentisztelet, mert a közösség a fontos.

És milyen rossz, amikor ez nem hiányzik, mert nem fontos, csak legyen kenyér, jó munkahely, legyen siker, legyen karrier. Nagy ára volt ennek a kenyérnek, drága volt ez a kenyér. Nem lehet pénzben mérni, hogy milyen drága lett ez a kenyér, amit Elimelek evett ugyan minden nap, és nem hullott rá a könnye. De nem hullott Naominak meg az ő fiainak a könnye erre a kenyérre, amit felcseréltek a lelkükért, lelki életükért. Amit felcseréltek a gyülekezetért.

Nem kell az a siker, nem kell az a karrier, nem kell az a menyasszony, vőlegény, nem kell az a munka, az az előrehaladás és előléptetés, aminek az az ára, hogy elhagyd az Isten népét, hogy elvigyen téged Móábba. Neked Jézus kelljen!

Azt mondja Isten igéje, hogy jövevényként lakjék Móáb mezején. Ez a szó is érdekes: jövevényként. Mit jelent ez? Azt, hogy Elimelek soha nem lehetett otthon. Aki egyszer Isten népéhez tartozott és elmegy az Isten népe közül, az soha nem lehet otthon a világban.

Mint az, aki elmegy távoli országba, és mindig hazavágyik. Azt mondja: nem vagyok otthon. Ott dolgozom, ott élek, ott van a családom, de nem vagyok otthon. Valaki azt mondta: amikor a repülőtéren meglátom kiírva: Budapest, akkor megdobban a szívem.

Senki nem lehet otthon, csak jövevény lehet, s így is fogják kezelni, mint jövevényt. Elhagyja valaki Isten népét, ott már nincs. Elmegy Móábba, ott meg még nincs. Se ide nem fog tartozni, se oda igazán.

Emlékeztek Lót történetére? Lót tekintélyes ember volt Sodoma polgárai között. Ott ül a kapuban, ott ítéli a sodomaiakat, és amikor jönnek az angyalok és elrejti őket, akkor mit mondanak a sodomai férfiak: ez itt egymaga nálunk a jövevény, és ő szabja a törvényt? Kiderül, hogy jövevényként kezelik. Jött-ment, nincs otthona. Hiába ül Lót a tekintélyes sodomai polgárok között, ő csak jövevény. Bekerült. Nem fogadja be igazán az a közösség.

Igen, hontalan lesz az ilyen ember. De aki az Úrhoz jön, az Úr népe között van, az azt mondja: hajlék az örökkévaló Isten. Aki az Úrnál megtalálja az oltalmát, az azt vallhatja: "Szárnyai alatt lészen oltalmad. Házadnál van a lakhelyem örökre énnekem."

Ha valaki Jézus Krisztushoz jön, annak azt mondja az Atya: Fiam, mindenem a tied. Otthon vagy. Amikor a tékozló fiú hazamegy: "ez az én fiam. Elveszett, megtaláltatott. Elment, de hazajött." Csodálatos dolog ez.

Elimelek hontalan lesz, elment és Móáb földjén tartózkodott.

Azzal kezdtem: ezért elment egy férfi. De jó, hogy Jézus Krisztusra úgy lehet rámutatni ma este, hogy neki is ezért kellett eljönnie a földre. Mert mi a bűnből, a bús, sötét éjből és a börtönből jövünk. Ezért kellett eljönni, hogy megkeresse és megmentse azt, ami elveszett, a mi életünket kikaparja a koszból, a szennyből. Ő ezt megtette, eljött, és nem tekintette zsákmánynak, hogy Ő az Istennel egyenlő, hanem szolgai formát vett fel, és engedelmes volt a Golgotáig. Neki a mi bűneink miatt, az elrontott életünk, a mi móábi útjaink miatt kellett eljönnie.

Ezért küldte az Atya: "Én diadalmam, menj, siess. Légy népem üdvössége. A bűn átkából mentsd ki hát, fojtsd meg a rá eső halált. Az embert térítsd hozzám." Az Atya küldte Őt hozzánk. A szerelmes Fiút. Jézus Krisztust küldte, hogy szabadítód legyen, reménységed. Nem kell meghalni, elpusztulni, elkárhozni, nem kell a pokolban eltölteni az örökkévalóságot, mert Jézus Krisztussal, a te Uraddal együtt lehetsz.

Mit kell tenned? Add meg magad, add fel magad és hozd az Úr elé az életedet. Két dolgot lehet tenni: vagy takargatni a vétkünket, és akkor ezt az Úr majd egyszer előhozza, mert nincs oly rejtett dolog, ami napfényre ne jönne, és oly titok, ami ki ne tudódnék. Egyszer majd a bűneid, amit takargattál, móábi útjaid bűnei egyszer majd napfényre jönnek az ítéletnek a nagy napján. De ha te most a bűneidet kitakarod az Úr előtt, azt mondod: bevallom hűtlenségemet az Úrnak, akkor Isten betakarja, elfedezi. Akkor boldogan mondhatod Dáviddal együtt: "boldog ember az, akinek a bűne megbocsátatott, vétke elfedeztetett."

Dávid bűne miért fedeztetett el? Azért, mert kitakarta. Azért, mert azt mondta: ellened vétkeztem. Azt tettem, ami gonosz, ami rossz a te szemeid előtt, Uram. És Isten mit tesz? Elfedezi az ő bűnét.

Ma este hadd hirdessem: ha te ezt belátod, nem kezded mentegetni tovább magad, nem kezded magyarázni a bizonyítványt, mint amikor a gyerek az iskolából hazajön a rossz jegyével, és magyarázza: a többinek is ilyen lett, meg nehéz volt a kérdés, a tanár a hibás... Amikor az Úr előtt nem magyarázzuk, hanem azt mondod: Uram, te jól ismersz engem. Mindent jól lát a szemed. Valamit gondol a szívem, te mindjárt észreveszed. Könyörülj rajtam!

Ma este odaállhatsz Jézus elé, mert van még hely a Golgotánál. Odaállhatsz Jézus Krisztus elé, akinek szent vére bűnt befedez, tisztára mossa ruhád. Koldus-élet helyett gazdagot ád. Valld be az Úrnak: vétkeztem, ellened vétkeztem, Uram, bocsáss meg. Töröld el az én bűneimet, és engedd, hogy hadd legyek engedelmes, néked élő gyermeked.

---

Imádkozzunk!

Édesatyánk! Meglátjuk és belátjuk, hogy hányszor magyaráztuk a bizonyítványt. Belátjuk, hogy hányszor kendőztük el és bagatellizáltuk vétkeinket, és hivatkoztuk arra, hogy mások sokkal bűnösebbek. Mentegettük magunkat és mosolyogtunk, miközben fájt a szívünk.

Úgy van a bűn, ahogy énekeljük az énekben: belül mar, öl, vádol. Csak akkor nem fog vádolni a bűnünk, ha letesszük, lerakjuk a Golgotánál, ha ott is hagyjuk. Engedjük, hogy ráhulljon a te drága véred.

Mossál meg bennünket, Urunk. Bocsásd meg móábi utjainkat. Kérünk, mutasd meg ezeket egészen konkrétan, és egészen nyíltan. Mit cseréltünk fel, mit hagytunk ott, mit értékeltünk le és mit értékeltünk fel. Az a nagy bűnünk, hogy felértékeltük azt, ami nem olyan fontos, és elhanyagoltuk azt, ami a legfontosabb.

Köszönjük, ha a szívünkben is elvégezted azt, amit az apostol szívében: Jézus Krisztusért kárnak ítélte azt, ami egykor nyereség volt, amit fontosnak tartott, és amit egykor elhanyagolt és lenézett, azt mindennél többre értékeli.

Köszönjük Úr Jézus Krisztus, hogy hívtál magadhoz és hívsz nagy szeretettel. Köszönjük a kegyelmi idő áldását.

Áldj meg mindenkit, aki eljött ma este, hogy szívében forgassa majd a kimenetel után is ezeket az igéket. És ha kell, nyugtalaníts bennünket az éjszakában egészen addig, míg el nem végzed bennünk a te drága, megváltó, újjászülő, megszentelő, munkádat.

Ámen.