MANASSÉ

Alapige: 2Kir 21,1-18

Tizenkét éves volt Manassé, amikor uralkodni kezdett, és ötvenöt évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyjának a neve Hefcibáh volt. Azt tette, amit rossznak lát az Úr; olyan utálatos dolgokat, mint azok a népek, amelyeket kiűzött az Úr Izráel fiai elől. Újra megépíttette az áldozóhalmokat, amelyeket apja, Ezékiás elpusztított, oltárokat állított a Baalnak, és bálványoszlopot készíttetett, amilyet készíttetett Aháb, Izráel királya. Leborult az ég minden serege előtt, és tisztelte azokat. Oltárokat építtetett az Úr házában, amelyről pedig ezt mondta az Úr: Jeruzsálemben lesz a nevem. Oltárokat építtetett az ég minden seregének az Úr háza mindkét udvarában. A fiát is elégette áldozatul. Varázslást és jelmagyarázást űzött, halottidézőket és jövendőmondókat tartott. Sok olyan dolgot vitt véghez, amit rossznak lát az Úr, bosszantva őt. Azt a bálványszobrot, amelyet készíttetett, a templomban helyezte el, pedig erről azt mondta az Úr Dávidnak és a fiának, Salamonnak: Ebben a templomban, Jeruzsálemben lesz a nevem örökre, mert ezt választottam ki Izráel valamennyi törzse közül. És nem kell többé továbbvándorolnia Izráelnek arról a földről, amelyet őseiknek adtam, de csak akkor, ha megtartják és megteszik mindazt, amit megparancsoltam nekik, az egész törvényt, amelyet szolgám, Mózes parancsolt nekik. De ők nem engedelmeskedtek, mert tévelygésbe vitte őket Manassé, és még gonoszabb dolgokat követtek el, mint azok a népek, amelyeket kipusztított az Úr Izráel fiai elől.

Akkor az Úr így beszélt szolgái, a próféták által: Mivel Manassé, Júda királya ilyen utálatos dolgokat követett el, gonoszabbakat mindazoknál, amiket előtte elkövettek az emóriak, sőt bálványai révén Júdát is vétekbe vitte, ezért így szól az Úr, Izráel Istene: Én olyan veszedelmet hozok Jeruzsálemre és Júdára, hogy megcsendül bele mind a két füle annak, aki csak hallja. Jeruzsálemre is Samária mérőzsinórját és Aháb házának a mérőónját alkalmazom. Kitörlöm Jeruzsálemet, ahogyan kitörlik a tálat, és kitörölve leborítják. Eltaszítom örökségem maradékát. Ellenségei kezébe adom; minden ellenségének a prédája és martaléka lesz, mivel azt tették, amit rossznak tartok, és folyton bosszantottak attól a naptól fogva, hogy őseik kivonultak Egyiptomból, egészen a mai napig.

Manassé nagyon sok ártatlan vért is ontott, amivel megtöltötte Jeruzsálemet egyik végétől a másikig, azon a vétkén kívül, amellyel vétekbe vitte Júdát, olyat téve, amit rossznak lát az Úr.

Manassé egyéb dolgai, mindaz, amit véghezvitt és vétkei, amelyeket elkövetett, meg vannak írva Júda királyainak a történetéről szóló könyvben. És pihenni tért Manassé őseihez, és eltemették palotája kertjében, az Uzzá-kertben. Fia, Ámón lett utána a király.

Imádkozzunk!

Mennyei Atyánk, imádunk téged a gyülekezet közösségében azért a kegyelemért, hogy minekünk ismerős az a boldogság, amiről énekeltünk a zsoltárban. Köszönjük Urunk, ha tapasztaltuk, hogy könnyű volt engedelmeskedni akaratodnak, türelmesen tudtunk várni akaratod megismerésére és megáldottad a várakozást. Magasztalunk téged azért a boldogságért is, hogyha nem volt könnyű engedelmeskedni, sőt elbuktunk, akkor a te kegyelmedet kiárasztottad ránk, adtál megújulást, újrakezdés lehetőségét. Köszönjük Urunk, hogy a te karjaid valóban alant vannak és megtartanak akkor is, hogyha mi elesünk. Kérünk téged arra Urunk, hogy erősíts bennünket a hitre, add, hogy ne kényszerből, hanem gyermeki bizalommal és hálából tudjunk neked engedelmeskedni. Ma is szeretnénk megérteni a te személyes üzenetedet, bármi, ami ezt gátolná bennünk fizikailag, vagy lelkileg, szabadíts meg attól is, kérünk. Köszönjük, hogy az Úr Jézusért meghallgatod imádságunkat.

Ámen.

Igehirdetés

Amikor az konfirmáció előkészítő képzésen az első évben a királyok történeteiről beszélgetünk a 13-14 éves fiatalokkal, akkor az egyik legszebb feladat megtalálni a királyokat ábrázoló ábrán azt az egyetlen uralkodót, akinek az élete nagyon gonoszul és sötéten indult, viszont az élete vége a megtérést, az Istenhez fordulást igazolja. Ezen a képen láttuk többen is a bibliaismereti órákon, hogy a háromszög alakú kis fejjel ellátott figura, aki tiszta életet élt király volt, annak a színe fehér, és aki mindig sötét volt, annak fekete. Júda királyai közül van néhány, aki fehéren indult, de feketén végződik, és egyedül Manassé az, aki a fekete színből a fehérbe vált át. Ezt a konfirmációs órán a gyerekek mindig megtalálják, már csak azért is, mert Manassé uralkodott a legtovább Júda királyai közül, 55 esztendőt, ezért az ő figurája a legvastagabb az ábrán.

Ahogy a Királyok könyvéből olvastam az igét, hallottuk milyen megdöbbentő, mennyire gonosszá tud lenni egy tizenkét éves fiatal is, aki 67 éves koráig, úgy tűnik nem változott meg és maradt ilyen gonosz. A 2Krónikák könyve 33-ból derül ki, hogy Manassé megváltozott, de ezt valamiért a Királyok könyve szerzője nem akarta leírni. Isten Lelke valamiért a most olvasott könyvben csak Manassé gonoszságáról akart írni. Mi lehet az oka annak, hogy Manassé bűnét ennyire nyíltan, ennyire egyértelműen és részletesen leírja, hogyan lett ő ilyenné, mi volt az oka az ő Istenhez való térésének - ezt is megvizsgáljuk a Krónikák könyve fényében. Azt is szeretném aláhúzni azonban, hogy Isten kegyelme még egy ilyen sötét képet mutató bibliai részben is, hogyan ragyog föl.

Manassé Ezékiásnak, az istenfélő, hűséges uralkodónak a fia, azonban nagyapjánál, Áház királynál is túltett a gonoszságban. Csakugyan Manassé volt Júda királyai közül a leggonoszabb király. Hallottuk, hogy még a Kánaánból kiűzött emóri pogány népeknél is gonoszabb dolgokat vitt végbe. Követte azok minden pogány bálványimádását, de mint Isten népe tagja és királya, mindezt tetézte azzal, ami utálatos az Úr előtt. Hallottuk, hogy még a templomban is felállította a híres bálvány szobrát.

Fiatalon kezdte az uralkodást, 12 évesen, és nagyon szomorú azt látni, hogy életkorához kapcsolódóan, úgy tűnik, nem apja hívő, Istenhez hűséges jelleme ragadta meg őt, hanem Ezékiás királynak az a súlyos vétke, amellyel csodálatos gyógyulása után vétkezett népe ellen és az Úr ellen. Isten Ezékiás életét megtartotta, kapott 15 esztendőt és ezt rosszul használta föl, felfuvalkodott volt. A hírességet, a sikert várta el a babiloni követektől, mutogatta nekik, hogy mi mindent csinált és nem az Úrra mutatott, hanem felfuvalkodottan a maga dicsőségét mutogatta.

Úgy tűnik, hogy a fia ugyanígy gondolkodott, ezért történt, hogy a maga sikerét, uralkodói karrierjét kiépíthesse, elfordult mindattól, amit az apja az Úr iránti szeretetből a kultuszban és a királyi vezetésben végbe vitt. Teljesen a visszájára fordította az ezékiási reformokat, visszaállította az oltárokat, szobrokat, bevezette a Baal tiszteletet, amit Izraelben Áház Jézabelnek, a feleségének a tanácsára, ösztökélésére tett és felállította az Úr templomában a bálvány szobrot. Ha csak ez az egy jellemző igaz, ez önmagában rettenetes.

Ami még Manassénál újként bejön a bálványimádásba, a csillagok imádása, ami valószínűleg az asszírok iránti tisztelet kifejezése volt az ő életében. Rettenetes olvasni az új fordításban, hogy még a fiát is elégette. A Károli fordítás enyhébb megfogalmazást ad: a fiát is átvitte a tűzön. Két dolog történhetett, az egyik az, ami a 2Kir 3-ban Moáb királyról olvasunk, hogy amikor bajba került, az első fiát elégette, megáldozta az oltáron, azt gondolva, hogy hátha akkor megszabadul a bajból. A másik, ez is szörnyű, a kánaáni népek között volt egy bálvány, a molok, ami tulajdonképpen egy kemence volt, amelynek a nyílásából kilógott egy fém rész és azon eresztették be az elsőszülött fiú gyermekeket. Mindezt azért tették, hogy akkor jobb lesz a termés, az állatok több utódot ellenek. Egyfajta termékenységi kultusz része volt, a megszentelt elsőszülött csecsemőt megáldozták a moloknak, tehát átvitték a tűzön, azaz megáldozták.

Amikor Isten arról beszélt Ábrahámnak - 1Móz 15-ből tudjuk -, hogy akkor következik be majd a kánaáni népek ítélete, amikor betelik az emóriak gonoszsága, akkor azt mondja Ábrahámnak, hogy majd az utódaid mennek be erre a földre, ami most a tied, ígéretképpen. Józsué könyve leírja, hogy mi történt, amikor Isten elkezdte ítélni a kánaáni népeket, mert betelt a gonoszságuk. Ezt az isteni kijelentést tegyük ahhoz, hogy Manassé túltett gonoszságban az emóriaknál is. Ezért nem kell azon csodálkozni, hogy a szent Isten, az Úr haragszik, bosszankodik és azt mondja: ítélek, ítélni fogok, nincs kímélet az ítéletre nézve népem királya iránt sem.

De az ítéletet meghirdették a próféták, az Úr szolgái, így Manassénak lett volna lehetősége a megtérésre. Emlékszünk, hogy Ninive megtért az Úrhoz Jónás prédikálására, pedig az sem volt valami szép beszéd. Manasséról azt olvassuk, hogy mit tesz, inkább kiirtatja azokat a prófétákat, az Úr szolgáit, akik intették és figyelmeztették. Erre vonatkozhat az egyik jelentésben, hogy ártatlan vért ontott, mártírhalált haltak az Úr prófétái. Az egyik zsidó hagyomány leírja, hogy Ézsaiás próféta is az ő idejében halt meg, bemenekült egy fába, ami belül üres volt és ott fűrészelték ketté a fával együtt. Azt mondják az írásmagyarázók, hogy valószínűleg erre van utalás a Zsidókhoz írt levélben, amikor az Írás azt mondja, hogy voltak olyan prófétái Istennek, akik ketté fűrészeltettek.

Az biztos, hogy Manassé nem tűrte maga mellett azokat, akik őt az Úr szavára figyelmeztették volna. Az Úr Jézus is azt mondta az ellenfeleinek, a vezetőknek, hogy egyszer számon kéretik ezen a nemzetségen minden ártatlan vér és azt mondja: Ábel vérétől fogva, akiről a Mózes 1. könyve ír, és a Krónikák könyvéből is említ egy prófétát - a Krónikák könyve a Héber Bibliában az utolsó könyv. Tehát az Úr Jézus átfogja a teljes Szentírás mártírjait. Jön az ítélet a királyra és Júdára.

Itt kell a 2Krón 33-hoz lapoznunk, mert a reformáció óta különösképpen hangsúlyos és tudjuk, hogy a Szentírás önmagát magyarázza. Kiderül a 33. részből, hogy Manassé nem hallgatott a prófétákra és egyszer csak ő is fogságba kerül, asszír fogságba és annak nyomorúsága, testi-lelki kínjai közepette magába száll - újszövetségi nyelven a tékozló fiú rádöbben arra, hogy el fog pusztulni - őszinte bűnbánatot tart, megváltozik teljesen az élete, megalázza magát az Úr előtt, megtér Istenhez. Teljes életváltozás történik az életében. Azt olvassuk a 13. versben, hogy Manassé megismerte, hogy az Úr az Isten. Tehát számára az Úr nem volt Isten, illetve, egy volt az istenek között. Az Úrnak is mutatott be áldozatokat a templomban, de mint egynek a sok közül. De itt már valóban az Úr lett Manassé Ura. Isten nagy ajándéka volt számára, hogy haza térhetett, sőt, visszatérhetett az uralkodásba. Azt olvassuk a folytatásban, hogy elkezdi a reformokat. A bálvány szobrot kidobja az Úr templomából, elindul egy nagy reform az életében, uralkodásában, aminek Júda népére is van hatása.

Ha Pál apostol, illetve Saul az újszövetségben, akkor Manassé az ószövetségben mutatja, hogy Istennek nincs lehetetlen eset. A tanítványok kérdésére, hogy kicsoda üdvözülhet akkor, ha a gazdagok is ilyen nehezen mennek be, Jézus azt válaszolja, hogy az embereknél lehetetlen, de nem az Istennél, mert az Istennél minden lehetséges. Manassé, Júda leggonoszabb királya hirtelen Júda leghűségesebb uralkodójává változik. Itt már az apja lelkületét, hitét követi.

De valamiért a Királyok könyve ezt nem említi, sőt, a folytatásból az derül ki, hogy Manassé utódai bűnét említve, az utódokra érkező ítéletek, fogságok, elfogatások leírásánál mindég megjegyzi, azért történik mindaz, mert Manassé súlyosan vétkezett. A Királyok könyve főüzenetében azt akarja hangsúlyozni, hogy Manassé bűnös élete, uralkodása megpecsételte Júdának és Júda népének a sorsát, az Úr ítéletének a pohara betelt. Itt szeretném aláhúzni, hogy Manassé vétkének, bűneinek a legsúlyosabb jellemzője az volt, hogy elcsábította, tévelygésbe ejtette népét. Félrevezette csalárdul, hazug módon, elcsábította Júda népét az Úr iránti tisztelettől. Ez azért nagyon súlyos, mert apja, Ezékiás idejében egy nagy reform következett be és a nép visszatért az Úrhoz. De a 12 évesen uralkodni kezdő király hosszú ideig uralkodott bűnös királyként, elcsábította a népet.

Amikor beszéltünk egyszer Dávid népszámlálásáról és arról, hogy Isten a népet ítélte, akkor is szóba került, és a Királyok könyvében folyamatosan látható, hogy bizony a nép vezetője és népe között szoros kapcsolat van Isten előtt, ha a király élete áldás, az áldás lesz a népre, ha a király uralkodása átok Isten előtt, akkor a nép is megismeri annak a következményét.

Itt az történt, hogy Júda népe, amely az Úr népe volt és Ezékiás idejében hűségesen igyekezett követni az Urat, mégis csak megkedvelte azokat a bűnös szokásokat, amelyek a hívő embereket is vonzotta minden időben. A bűneset utáni világban a hívő embert is vonzzák a kísértések, a támadásoknak ezért nem tudott ellenállni Júda népe, Jézus idejében sem, és ma sem. Hogyha a király élen jár a bűnben, akkor a nép örömmel követi, ilyen uralkodó kell nekünk, szabad az élet, nem kell az Úrnak engedelmeskedni, nem kell az ő törvényét követni. A bűnössé levő népet Manassé még inkább eltávolította az Úrtól és a Szentírás szerinti erkölcsöktől. Azt olvastuk, hogy Júda népe belesüllyedt a bálványimádásba és ez abban látszott, hogy amikor Manassé hazament, megtérve és szerette volna megújítani nemcsak a maga, hanem a népe életét is, nem ment neki. A nép megmaradt a bűnében, megmaradtak bűnös kedvtelésükben. Manassé unokája lesz majd Jósiás, akinek nagyon sok mindent ki kell irtania Júdából, Jeruzsálemből, a nagypapa Manassé nem sok mindent tudott megújítani, noha szerette volna. Ő megtért, de a nép megmaradt a bűnében.

Az első üzenet itt fogalmazódott meg számomra, hogy Isten óriási ajándéka ma is, ha megtérhet a legfőbb gonosztevő is. A gond ott van, hogy amennyiben felelősséggel tartozik mások iránt, akiknek az életében megmutatkozott a gonoszságának a következménye, akkor nem biztos, hogy azok a mások is megtérnek az Úrhoz azonnal. Manassé bűne, megtérése, megtérése utáni uralkodása azt hirdeti, hogy megtörténik, hogy a bűnöm következménye látszik a mások életében.

Csak néhány jellemzőt szeretnék mondani. Ha csak játékból mutatja meg valaki a gyermekének a horoszkópot - csillagok imádása, tisztelete, amit ma horoszkópnak hívunk - de lehet, hogy a gyermeket megfogja az, amit mi játékból olvasunk és hatására el kezd érdeklődni a horoszkóp iránt és amikor nagyobb lesz, azt követi. A gyermeknevelésben hányszor előfordul, hogy valamit hibáztam, túlhangsúlyoztam és szülőként látnom kell a gyermekem életében a bűnöm következményét a gyermekemen, és lehet, hogy a gyerek megtérését is ez gátolja.

A társsal kapcsolatban az jutott eszembe, hogyha valakinek a játékszenvedély, a számítógép előtt töltött idő, mint szenvedély, vagy valamilyen másfajta szenvedély lesz úrrá az életében, akár férjként, akár feleségként, a társ előbb, vagy utóbb magányossá lesz, másnál keresi az intimitást, a szeretetet és nem lehet azon csodálkozni ha válással végződik a házasság. Lehet, hogy a játékszenvedélytől megszabadul, rádöbben a bűnére, de nem biztos, hogy a társa is megváltoztatja gondolatait. Nem könnyű elrontott házasságokat helyre hozni, sőt lehet azt mondani, hogy lehetetlen. Egyedül Isten kegyelme tud megszabadítani. A szívem majd megszakad, amikor azt hallottam az egyik református iskola diákjaitól, hogy hittan órán azt hallották a lelkésztől, hogy nyugodtan lehet a házasság előtt szexuális életet élni, a Szentírás sehol sem tiltja ezt. A református gyerekek is örülnek az ilyen híreknek, könnyebb ezt hinni, mint azt, hogy őrizd meg magad tisztán az Úrnak és a társadnak. Bizony református gyerekek, fiatalok is tönkre tehetik az életüket, ha nem veszik komolyan Isten nagy ajándékát a várakozásban, az Úr előtti tisztességben. Megjegyzem, hogy a baál kultusz és az asera kultusz a kánaáni népek életében mindig összekapcsolódott kultuszi paráznasággal. Ma nem a baál vagy asera templomokba mennek azok a fiatalok, akik nem tudják megtartóztatni magukat, hanem máshova. Hívő fiatalok is, sajnos.

A legszörnyűbb amikor azt olvassuk, hogy az Úr templomában ott van a bálvány. Azért szörnyű, mert ma az Úr temploma a testünk - azt mondja a Szentírás a hívő ember temploma a teste, ahol az Isten Lelke lakozik hit által és a gyülekezet közössége, akik együtt vagyunk és szeretjük az Urat. Milyen szörnyű, ha egy bálvány felüti magát az Úr templomában, természetesen lelki értelemben. Pál apostol a 2Kor,11-ben arról beszél, hogy bizony más Jézus, más evangélium, más lélek veszélyezteti az Úr népét és azt mondja, ahogyan a kígyó elcsábította csalárdul Évát, úgy a ti gondolataitok is eltávolíttatnak a Krisztus iránti egyenességtől. A Krisztus iránti szeretet, a vőlegény iránti menyasszonyi szeretet eltántoríttatik, más lesz a szerelmes lelki értelemben. Ez a lelki paráznaság.

Manassé életében az látszott, hogy mint király ő maga is kedvtelését lelte abban, amit rossznak lát az Úr és a nép is csatlakozott hozzá ebbe a kedvtelésbe. Amikor Manassé szerette volna helyreállítani a dolgokat, akkor már nem tudta. Ezért riasztó a Királyok könyvében a folytatást olvasni, hogyha igaz az, amit a 2Krón 33 mond, hogy Manassé megtér, Isten nagy ajándéka volt, hogy még a fogságból is haza mehetett és elkezdhette a megújító munkáját, Isten kegyelmét és irgalmát kérve, akkor miért olvassuk az ő kapcsán azokat a kijelentéseket. A 2Kir 23,26-ban Jósiás, Manassé unokája története van, aki még Ezékiásnál, a dédapjánál is hívőbb uralkodó volt, még nagyobb reformokat hajtott végre és az ő Úrhoz való hűséges életének a leírása után mégis azt olvassuk: "De az Úr még sem szűnt meg az ő megbúsult nagy haragjától, amellyel megharagudott Júdára mindazokért a bosszantásokért, amelyekkel bosszantotta őt Manassé. Mert azt mondta az Úr: Júdát is elvetem szemem elől, mint ahogy Izraelt elvetettem, és megutálom ezt várost, amelyet választottam és ezt a házat is, amelyre azt mondtam: Ott legyen az én nevem!"

A 2Kir 24,3-ban pedig Jojákim király idejére mondja ezt a kijelentést, amikor Jojákim királyt baj éri: "Csak az Úr beszéde szerint történt ez Júdán, hogy elvesse őt a maga orcája elől Manassé bűneiért mind aszerint, amint cselekedett, és az ártatlan vérért is, amelyet kiontott, és hogy betöltötte volt Jeruzsálemet ártatlan vérrel; ezért nem akart az Úr megbocsátani neki." Ebben az időben már megjelent a babilóniak fenyegetése és néhány év múlva, 587-ben a templom elpusztult.

Ennél is szomorúbb, hogy Jeremiás - aki abban az időben prófétált, amiben Jojákim is élt, mindenképpen Manassé uralkodása után néhány évvel - próféciáiban is a Jer 15,3-ben ezt olvassuk: "Mert négyfélével támadok rájuk, ezt mondja az Úr: Fegyverrel, hogy gyilkoljon, kutyákkal, hogy tépjenek, az ég madaraival és a mezei vadakkal, hogy egyenek és pusztítsanak. Bujdosókká teszem őket a földnek minden országában Manasséért, Ezékiásnak, Júda királyának fiáért, azok miatt, amiket ő Jeruzsálemben cselekedett. Mert ki könyörül meg rajtad Jeruzsálem, és ki vigasztal meg téged, és ki mozdul meg, hogy kérdezze: jól vagy-e? Te elhagytál engem, azt mondja az Úr, másfelé jártál; ezért kinyújtom kezemet ellened, és elvesztelek téged; bele fáradtam a szánakozásba!"

Amikor Isten azt mondja belefáradtam a szánakozásba, azaz, belefáradtam, hogy tűrjek, hogy irgalmat gyakoroljak, úgy látom, semmi értelme a szánakozásnak, úgy látom, ítélnem kell, mert a nép nem változott meg. Tehát Manassé bűne súlyos következménye, hogy Júda népe megmaradt a vétkében és ezt még az unokája reformja sem tudta megváltoztatni igazán, mert Júda népe szíve megmaradt bűnösnek. Az ítélet elhalasztatott még egy ideig, de aztán bekövetkezett, aminek be kellet következnie. Manassé elfogadta az Úr kegyelmét, ő megváltozott, de bűnei következményét látnia kellett népe életében.

Emlékezzünk Dávidra, aki Betsabéval való vétkezése után azonnal helyreáll az Úrral, amikor egy év múlva figyelmezeteti őt a próféta a bűnére, de a családjában lévő bűnök és vétkek igazolták és mutatták, milyen súlyos következménye volt Dávidnak, a királynak, nemcsak a népe számára, de a családjában is.

Nagyon megdöbbentett ez a mondat: "belefáradtam a szánakozásba". Mi vajon nem azt szoktuk kérni Istentől, amikor imádkozunk szeretteink, ismerőseink Úrhoz téréséért, amikor láttuk, látjuk az életükben, hogy nagyon távol vannak és csak romlik az életük, mennek tönkre, hogy Uram, könyörülj meg rajta, szánd meg őt. Eközben úgy gondoljuk, hogy az Úr minket is szánna, hogy nekünk is könnyebb lenne, ha látnám az ő munkáját a másik életében. Ha mindez azzal társul, hogy esetleg az én bűnöm miatt került olyan mélyre lelkileg, akkor a hívő ember Isten irgalmát kéri. És akkor azt olvassuk, hogy az Úr megunta a szánakozást és ítélni fog, amint ítélte Júdát.

Itt szeretnék a kegyelemre térni, mert eddig a kép nagyon sötét volt. A Királyok könyve éppen azzal hirdeti a kegyelmet, hogy nagyon komolyan veszi Manassé bűnét és annak súlyos következményét népe életében. Isten nem azt csinálja, hogy mindent elnéz, mintha semmi sem történt volna, kezdjünk újat, mert van hatalma megváltoztatni a népet, ráerőszakolni azt, hogy őt kövessék, mindenki meg fog térni közülük, nem lesz fogság, minden olyan lesz, mintha a mennyországban lennénk. Ugye, ez az Isten nem lenne a mi Istenünk! Mert a Szentírás úgy beszél Istenről, mint aki szentsége és igazsága révén nagyon komolyan veszi az ő népe életében is az engedetlenséget. Ő nem tűri, és valamikor elérkezik az az érzés az életében, hogy nem bírja tovább elviselni a szánakozást és akkor elkezd ítélni, elkezdi a bűnök következményét megmutatni.

De mi történt? Amikor Manassé fogságba jutott a bűne miatt, ott megismerte az Úr szeretetét, kegyelmét, elfogadta és teljes életváltozás történt. A tékozló fiú a disznók vályújánál döbbent rá arra, hogy vissza lehet térni az atyai házba, hiszen van atyja, aki talán elfogadja őt ilyen módon is. Amikor tehát az Úr Manassét ítélte, akkor azt hirdette, hogy így fogom őt magamhoz vonni. Az Úr szava, amit a prófétákon keresztül mondott, nem volt elég, és akkor jött a keményebb isteni cselekvés, de ez az uralkodó teljesen az Úrhoz tért. Számomra Manassé Úrhoz térése a Krónikák könyve kijelentésének fényében előre mutat, hogy ez lesz majd Júdával is. A nép még megmaradt a bűnében Manassé megtérése után, amelyet Isten azzal is hangsúlyozott, hogy azért is ilyen gonosz ez a nép, mert volt egy király, aki nagyon gonoszul élt. Megvan a következménye a nép életében. A király akkor már az Úrnál volt. Isten a babiloni fogságot arra használta fel, hogy a népet nem kényszerből, nem a maga isteni rájuk erőszakolásával, hanem ítéletének az irgalmával nyerje meg. Isten az ő irgalmát már akkor is meghirdette, már Manassénak is, amikor az ítéletet meghirdette a prófétákon keresztül. Hallhattuk, hogy arról beszél, hogy Dávid és Salamon idejében mit ígért, hogyha hűségesek hozzá az uralkodók, a dávidi utódok, akkor ott maradhat mindörökre Izrael. De mivel nem lettek hűségesek, a felelősséget hordozniuk kell, ezért történt a fogság, a babiloni fogság is.

A fontos tehát, hogy nemcsak szól Isten az ítélet végrehajtása előtt, mert akkor még van lehetőség megtérni, hanem amit mond azzal is azt hirdeti, hozzá lehet térni. Amikor Isten azt mondta, ez is az ítélet szava, hogy úgy fog bánni Manasséval és Júdával, ahogy Samáriával és az Akháb házával bánt - hogy Áháb háza népe nincs többé -. Aháb idejében a baál kultusz miatt Isten végérvényesen kitörölte Áhábot és háza népét a föld színéről, kihalásuk teljes volt. Isten azt hirdette meg, hogy így lesz a dávidi utódokkal, nem lesz egyetlen dávidi utód sem, az történik, ami Áháb házával történt. Ha nincs egy dávidi utód sem, akkor nincs Messiás; érezzük ennek a súlyát? Isten ennyire határozottan kijelentette, hogy ő ennyire utálja azt, amit Manassé és Júda népe tett.

Amikor Isten nagyon kemény szavakat használ, azért teszi, mert atyai szeretettel próbálja észhez téríteni a benne bízókat. A figyelmeztetése szigorú volt, de az ő kegyelme még Manassét is megtartotta, majd a babiloni fogság után Júda népét is megtartotta. Mégsem jutott Áháb háza népe sorsára Manassé háza népe. Például a fia, Amon nagyon gonosz volt, tökéletesen követte apja gonoszságát, viszont az unokája, Jósiás már hűséges király volt. Tehát Isten szigorú szava is azt hirdeti, hogy ő figyelmeztet, de azzal is az ő népe hozzátérését akarja elérni. A láthatók színterén Manassénak kőkemény élete lett a fogságban, de ott tért az Úrhoz és ez történt később Júda népével is.

Hogyha a 2Kir utolsó részéhez hajtunk, arról olvasunk ott, hogy Manassé egyik utóda, Jojákin király, aki fogságba jutott, a fogság bizonyos évei után egyszer csak az uralkodó, Babilónia királya maga mellé veszi Jójákimot, maga mellé ülteti, kegyelmesen bánik vele, kiemeli a többi leigázott nemzet királyai közül. Ez a mozzanat is azt hirdeti, hogy Isten a fogságban nem elpusztítani akarja a dávidi dinasztiát és Júda népét, hanem a fogságban magához akarja vonni, és amikor vége a fogságnak - Jeremiás erről is prófétál - akkor megújulhat a király, megújulhat Júda népe is. Előre vetítette tehát ez a mozzanat, Jójákin király kiemelése a többi király közül, hogy van reménye Isten népének. Akkor is van remény, amikor úgy tűnik, hogy mindennek vége. Csak nem hajlandó a nép megtérni, sőt jön az ítélet, ami nagyon szigorú és kíméletlen és nincs kegyelem, és kiderül, hogy mégis csak van.

Az Úr Jézus Manassé utódja is lett, ő olyan király, aki még ezt a leggonoszabb királyt is vállalta, hiszen a családfába beletartozik. Manassé személye, uralkodása, az, ahogy az Úr megítélte, bűnbánata, de még a bűne következménye miatti ítélet is, mutat az Úr Jézusra. Azért született meg a Messiás, mert még a babiloni fogság miatt is kellett egy nagyobb áldozat Isten részéről. Mert, amikor köszöntöttük a gyülekezetet, nem véletlenül hangzott: "Hajlék az örökké való Isten, alant vannak örökké való karjai." Ez olyan, mint az atyai kéz, amely lehajol a gyermekért. Mit érezhet egy édesapa, amikor látja a gyermeke tönkrement életét! És ott van a tékozló fiú, aki készül elpusztulni, és lehajol az atyai kéz és ki akarja emelni.

Hogy Isten atyai keze olyan mélyre hajolt le, az az ítéletben látszik. Nem Manassé ítéletében, vagy Júda babiloni fogsága ítéletében, hanem az Úr Jézus megítélésében, ami szigorú volt és kíméletlen, nem volt kegyelem. Az egyszülött Fiú hordozta el azt az ítéletet, amelyre előre mutat Manassé és Júda népe bűnei miatti isteni ítélet. Betelt a pohár Jézus számára is. Jézus azt kérte, hogy neked minden lehetséges Atyám, hátha lehetne úgy, hogy ne kelljen megítélned. De a pohár betelt, hiszen a bűnt, annak következményét, az átkot, a kárhozat ítéletét a szent Istennek végre kellett hajtani. De itt már nem Manassé, nem Júda népe, nem te vagy én, hanem az Úr Jézus az, aki szenved, neki el kellett pusztulni a szó fizikai értelmében és a szó lelki értelmében is. Ezért mondom, hogy a Királyok könyve a legszomorúbb és legszörnyebb igazságok kijelentésénél is előre mutat. Nekünk olyan király kell, aki még az ilyen gonosz királyokat is vállalja, azok családfáját is, kész meghalni a kereszten, nemcsak a bűnért, de a bűn következményéért is, hogy irgalmat gyakoroljon az Isten. Ha kell, lehet, hogy kemény módon. Lehet, hogy keményen ítél, de irgalmasan.

Manassé neve az ítélet okaként jön elő halála után a Királyok könyvében, első olvasásra ez szörnyű, hiszen ő megtért. Az Úr Jézus neve viszont az ítélet elhordozójaként jön elő a Szentírásban, az Ó- és Újszövetségben: ahol megnövekedik a bűn, a kegyelem sokkal inkább bővelkedik. Ha az ítélet poharának be kell telnie, teljen csak be, de az Úr Jézuson telt be. Ezért a mi életünkben, a társunk életében, akkor is, ha még nem az Úré, a gyermekek, az unokák, a szülők, vagy nagyszülők életében, mindazok életében, akik esetleg a mi bűnünk miatt is szenvedtek már, igaz, a kegyelem sokkal inkább bővelkedik.

Manassé élete tehát az Úr Jézusra mutat, ő megtért az Úrhoz, bűnei következményét látnia kellett népe életében, de ezt a népet is az Úr a maga irgalmas ítéletében, ami nagyon szigorú volt, mégiscsak magához vonta; az Úr Jézus olyan győzelmet aratott, hogy van reménység. Ezért igaz az, hogy mi mindig imádkozhatunk irgalomért, szánalomért, akkor is, ha azt olvassuk Jeremiás könyvében, hogy "már nem bírom a szánakozást". Köszönöm Uram, hogy te mennyire nem bírod a szánakozást, és a te egyszülött Fiadat ítélted helyettem.

Imádkozzunk!

Dicsőítünk téged mennyei Édesatyánk, hogy csakugyan az Úr Jézusról beszél az egész Írás. Köszönjük, hogy az Ószövetség legsötétebb lapjairól is felragyog a világ világossága, a kegyelem, és magasztalunk, hogy az ítéletet az egyszülött Fiún hajtottad végre értem, értünk is. Szeretnénk Urunk ezt hinni akkor is, amikor imádság közben másokra gondolva megszakad a szívünk, amikor imádkozunk a házastársunkért, a családért, téged elvető munkatársakért, szomszédokért, vagy azokért akiknek az életében csakugyan látjuk a mi életünk bűneinek a következményét. Szeretnénk Urunk látni téged dicsőséges győztes Úrként, szeretnénk irgalmasnak látni és így imádkozni másokért is.

Megvalljuk Urunk, hogy népünk vezetőiért is csak akkor tudunk hittel imádkozni, ha rád tekintünk. Kérünk Urunk, ne csak a választások miatt, hanem a te igédnek engedve tegyük most is, amikor imádkozunk őértük. Urunk, kérünk téged azokért, akiknek az élete már tönkre ment, add, hogy a tékozló fiak és tékozló lányok döbbenjenek rá arra, hogy a legnagyobb mélységből is kiemelheti őket az atyai kéz. Köszönjük neked Urunk, amikor engedted nekünk is megújulni, amikor megújítottad a házaséletünket, amikor a családban adtál szeretetet és békességet, köszönünk minden ajándékot.

Ámen.