PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2002. december 19. (csütörtök) Varga Róbert

JÉZUS HÍV

Alapige: Mt 11,16-19

---

Imádkozzunk!

Istenünk, köszönjük neked a készülődés csendjét. Köszönjük a lehetőséget, hogy eléd állhatunk, szent szavad és igéd megszólíthat minket, akármilyen lelki messzeségből próbálunk most igazodni hozzád. Köszönjük, Urunk, hogy te legyőzöl minden távolságot és minden akadályt.

Könyörgünk most azokért Urunk, akik most is betegágyon vannak, szenvednek, és alig várják, hogy a szenvedésüknek valahogyan vége legyen. Könyörgünk azokért, akik ezt az ünnepet is ott töltik majd a kórházak ágyaink, vagy pedig ez az utolsó karácsonyuk.

Istenünk, kérünk, hogy tedd nyilvánvalóvá, egyértelművé igédet, hogy az szabadító és vigasztaló erő, s te megad vagy az élet. Kérünk arra is, Urunk, hogy bátoríts és vigasztalj minket is. Tölts meg mennyei javakkal! Add a te Lelkedet ma este is, Urunk, hogy Lelked által vegyünk tőled mennyei javakat.

Köszönjük azt is Urunk, hogy nincsen még végünk, és hogy nem ez az utolsó szavad hozzánk, hanem folyamatosan, újra és újra keresel és vársz minket. Áldunk ezért. Így kérjük és várjuk szavadat, Urunk. Szánj meg minket, kérünk! Legyél itt velünk! Bátoríts vagy ítélj meg belátásod és jókedved szerint, csak taníts minket engedelmességre újra és újra!

Ámen.

---

Igehirdetés

A fejezet első részében, soraiban arról olvasunk, hogy Keresztelő János a börtönben hall Jézus cselekedeteiről. Üzenetet küld a tanítványokkal, és azt kérdezi Jézustól, hogy te vagy az eljövendő, a Messiás, vagy mást várjunk, vagy még mindig várni kell?

Jézus válaszol Jánosnak, és miután ezt a választ elküldi vissza a tanítványokkal, János nem kérdez többet.

Mi volt a válasz? Jézus válasza ez volt: "A vakok látnak, és bénák járnak, leprások tisztulnak meg, és süketek hallanak. A szegényeknek hirdettetik az evangélium, és boldog, aki nem botránkozik meg énbennem."

Olyan sokat beszélünk karácsony előtt így adventi időszakban Jézus eljövetelét várva a várakozásról, pedig a szó alapjelentése, az adventé az, hogy eljövetel. Ez az igazi és valóságos jelentése. Mégis sok szó esik arról, hogy hogyan kell várni. Hogyan jó várni? Hogyan kell készülni Jézus eljövetelére? Mit tegyen az ember, és mit nem tegyen? Mit jelent jól készülni Jézus második eljövetelére? Miben kell változnunk?

Vajon tudunk-e arról, hogy Istennél sem idegen a készülődés, és Isten is vár. Isten is vár, méghozzá az emberre. Kivétel nélkül mindegyikre, és nemcsak advent idején, hanem mindig, újra és újra.

Isten az, aki veti az ige magvát magvetőkön keresztül, s aztán türelmesen várja azt, hogy a mag kikeljen, és új életek támadjanak, és kövessék Őt. Figyeli azt is, hogy a már vele járók életében van-e gyümölcs, terem-e gyümölcsöt a hit, vagy pedig nem?

Mi is - pedig felnőttek vagyunk - sóvárogva szoktunk bizonyos napokat, eseményeket várni. A gyerekek sokkal őszintébbek. Ők ki is mondják azt, hogy mit várnak, és mire várnak. Mi felnőttek már tudjuk, hogy nem minden reménység válik valósággá, és nem minden vágyunk teljesül. De azt is tudhatja - különösen, ha valaki már hívő ember -, hogy Isten minden ígérete teljesül. Ő beteljesíti azt, ami mondott, amit ígért. Különösen azt, amit az Ő eljöveteléről mondott, hogy Jézus Krisztus újra eljön majd ítélni élőket és holtakat.

Sokszor imádkozva, nagy várakozással tekintünk a jövő felé, hogy Isten megadja-e, meghallgatja-e, amit kértünk. A meghallgatás módja, ideje, időpontja Isten kezében van. Sokszor tűnik úgy, hogy a várakozásunk mintha hiábavaló lenne, mert nem mozdul semmi sem. Mintha Istent nem érdekelné az, hogy mi kérünk valamit, valamiről beszélgetünk vele, valamire várunk, s látszólag nem történik semmi sem.

Ez valóban csak a látszat. Nagyon jó, hogyha tudjuk, hogy Isten nem tétlen szemlélője a mi életünknek. Isten akkor is "dolgozik, munkálkodik", amikor mi abból semmit nem látunk.

Ha most azt mondom, akkor biztos egyetértünk, hogy most munkálkodik Isten Jézus második eljövetelén. Nem így van? Látunk mi ebből valamit? Magából ebből nem. Jeleket lehet látni, ha valaki figyelmesen olvassa a Szentírást, ha valaki benne van a hívő életben, annak a mélységeiben is, jó értelemben. Ha benne van abban a folyamban, amit az imádkozás, az Istennel való közösség jelent, akkor annak meglesznek az érzékelő szervei arra, hogy érzékelje, lássa, felfogja azt, hogy pontosan az történik, amit Isten megígért.

Ő teljes hatalmával munkálkodik minden pillanatban a világ sorsának alakításán akkor is, ha mi ebből nem sokat látunk. Isten várakozó szeretete fáradhatatlan és munkás szeretet.

Mi adventben tehát Jézus születésére, második eljövetelére gondolunk, és ez az egyetlen reménység minden hívő keresztyén számára ebben a világban. Nem visszajön, mert Ő nem ment el. Amikor feltámadott, felment a mennybe. Most is él. Nem úgy történt, hogy Jézus meghalt, aztán vége, s majd egyszer visszajön, mert olyan messze ment, hogy nem is tudjuk, hogy hol van. Nem. Jézusról megmondja világosan a Szentírás, hogy a mennyei dicsőségben az Atya jobbján ül. Eljön az ég felhőin, és Jeruzsálemben az Olajfák hegyén meg fog jelenni. Világosan tanítja, mondja ezt a Szentírás.

Érdemes elgondolkodni ezen, hogy mit hiszünk mi ebből? Elhisszük-e ezt, hogy ez igaz, és ez megtörténik, vagy pedig nem? Jézus maga váltja valóra mindazt, amit mondott. Úgy és akkor, amikor az megegyezik Isten akaratával, amikor a rendelt idő elérkezett, elérkezik, abban a pillanatban minden szem meglátja Őt.

Istennek nincsen szüksége adventre. Ő a bűnesetben megromlott embervilág után mindent elpusztítva azonnal teremthetett volna újat. Abban a pillanatban. Mégis, az ember nélkül nem akarja, hogy a világ folyama menjen. Bevonja az embert, mert szereti. Nem zár ki minket az Ő dolgaiból. Mint ahogy Nóén keresztül menekült meg a világ, s maradt meg a maradék. Isten önként, szereteténél és döntésénél fogva egyetlen emberhez kötötte valójában a világ fennmaradását az özönvízzel kapcsolatban.

Miért döntött így? Azért, mert szeret minket. Ő nem a fejünk fölött, vagy mögöttünk akar döntéseket hozni. Ő azt akarja, hogy a megromlott ember Isten segítségével felismerje azt, hogy szüksége van a változásra. Szüksége van arra, hogy újonnan szülessék. Mint ahogy Nikodémus sem jött rá magától. Jézus mondja meg neki, hogy szükséges néktek újonnan születni.

Isten nemcsak a világon, vagy rajtunk akar valami változást eszközölni, hanem bennünket, magunkat akar olyanná változtatni, úgy újjászülni, hogy az kedves legyen előtte, s az Ő kezében használható emberek legyünk, hogy minél több ember halljon róla. Isten nem helyettünk oldja meg a feladatokat, hanem megmondja azt, hogy mi a megoldás, vagy ki a megoldás.

Isten tehát bizonyos lépéseket nem tesz meg, hanem vár. Vár az emberre. Mindent megtesz azért, hogy felismerje az ember, hogy szüksége van Istenre, de az ember helyett nem hoz meg döntéseket, nem dönt bizonyos kérdésekben helyettünk.

Tessék csak megnézni, hogy hány éve és hány évtizede vár Isten egyes emberekre! Rám is várt huszonnyolc évet. Huszonnyolc éves voltam, amikor megismertem Jézust, és Isten kivárta. Megvárta.

Hányszor látszik úgy, hogy teljesen felesleges az, hogy Ő vár valakire, az illető tudni sem akar róla. Teljes mértékben elutasítja Isten igéjét, Isten szavát.

Hányszor tűnik úgy, hogy Isten ránk szánt ideje is kárba vész. Nem mozdulunk a szavára. Amikor hitetlenséggel, bizalmatlansággal válaszolunk az Ő hívására és szavára engedelmesség helyett. Hányszor tűnik úgy, vagy van úgy valójában, hogy mindent újra kell kezdeni másokkal, meg velünk is. Újra el kell magyarázni az alapokat, hogy megértsük, hogy miről van szó. Hányszor megmutatta már irántunk való hűségét, és százegyszerre is meg hetvenszer hétszer is megbocsát, és kezdi velünk újra. Még mindig nincsen vége. Ma este is újra kezdi, vagy először valakinek az életére nézve.

Mi százegyszerre is kételkedünk, panaszkodunk és zúgolódunk. Félreütjük az Ő áldó, szent kezét, s megyünk a saját csapásunkon, s tesszük, ami előtte nem kedves.

Hányszor tudjuk a kísértések idején, hogy a cukor alatt méreg van. A kísértés a cukor, s alatta van a halál, a bukás. Mi mégis megesszük, és mi mégis utána nyúlunk, és nem akarunk megállni, mert nem tökéltük el a szívünkben, mint ahogy Dániel könyvében olvassuk, hogy Dániel eltökélte a szívében, hogy nem fertőzteti meg magát. Meg is tudott állni. Ott is ott volt a kísértés. Még nagyobb ember lehet a fogságban, idegenben, azért ez nem volt semmi. A cukor alatt meglátta a mérget, mert ő eltökélte a szívében akkor, amikor még nem volt kísértés. Ott már nehéz kapkodni. Mikor még kísértés sem volt, otthon, az úton, mikor hurcolták idegenbe, már ott eltökélte a szívében. Akármit fog nekik kínálni, ami ellenkezik az ő Istenének az akaratával, azt nem fogja elfogadni. Akár az élete árán sem. Meg is maradt. Látta, hogy ott a cukor, alatta meg a méreg. Bocsánat, hogy ezt mondom: nem nyalta le róla a cukrot, majd úgysem fog nekem ártani a méreg, mert hívő vagyok. Dehogynem. Nincsen személyválogatás. Az ördög pláne nem válogat, hanem az élő hitű ember kell neki.

Isten folyamatosan ránk szánja az időt. Kire amennyit kell. Ő az idő Ura, és van türelme kivárni a végeredményt. Ő megvárja, amíg valakit megszólíthat, amikor mélyre megy az ige, amikor megerősödik és megszilárdul a hite valakinek, megvárja.

Az igazán jó mezőgazdász mindig alázatos ember. Kimegy, elveti a magot, és tudja, hogy az nem volt hiábavaló. Van úgy, hogy újra kell vetni. Elfagyott vagy az árvíz elvitte, és akkor újra veti, mert tudja, hogy nincs másképpen aratás, hogy a vetés munkáját el ne végezze. És Isten jól bánik az emberrel, mert Ő újra és újra veti a magot. Ma este is veti. Vajon milyen föld a szívünk? Belehullhat, vagy pedig nem?

Isten nem tudat nélküli bábként akar velünk bánni, hanem a tudatunkat is fel akarja használni. Például, amikor szolgálatba küld. Az nem baj, ha felmérjük a józan, ha van már, hívő eszünkkel, hívő énünkkel. Ott van a Római levélben, hogy döntsétek el a ti megújult értelmetekkel, hogy mi az Isten jó, kedves és tökéletes akarata. Nincs olyan, hogy nincs felelősség a hívő életben. Bizonyos kérdésekben mi nem tudhatjuk az Isten válaszát. Dehogynem. Vannak dolgok, amikben már tudni kell. Elteltek évek, vagy pár év, vagy évtizedek. Már nem hivatkozhatunk arra: Uram, nem tudtam. Miért nem tudom? Kezemben van a Szentírás, a kulcs. Keressem és kutassam Isten akaratát. Ő meg akar ajándékozni az Ő megismerésével, a hitbeli növekedéssel. Hány ember nem hiszi ebben a világban, hogy lehet másképpen élni.

Hadd mondjam újra - legutóbb is beszéltem erről -, hogy így ünnep tájékán sokkal fogékonyabbak bizonyos dolgokra az emberek. Sokat beszélnek még a nem hívő emberek is a "Jézuska" születéséről. Akkor el lehet mondani, hogy hogyan is volt ez valójában. Mit mond erről a hiteles írás, a Szentírás? Az egyedüli. Nem a hagyomány, az írások mit mondanak Jézusról? Lehet beszélgetni az emberekkel.

Isten azt akarja, hogy megérlelődjenek a döntéseink akár vele kapcsolatban is, hogy senki se mondja ki könnyelműen és meggondolatlanul: igen Uram, követlek, megteszem, hanem gondoljuk végig. Tökéljük el a szívünkben, hogy megteszem, mert az Isten akarja, és én nem akarok másképpen élni.

Van olyan, akiket hiába hív az Isten? Van. És Isten mégis vár rájuk is. Vár az emberre. Mindent megtesz azért, hogy megtalálja az ember Őt. Azt olvassuk a Szentírásban, hogy mégis van, hogy hiába vár. S tényleg nem lehet ezt érteni, hogy miért próbálja újra? Újra és újra, és megint. Miért nem adja fel? Figyeljük meg, hogy mi három-négy próbálkozás után azért feladjuk. Még a nagyon kitartó pórszívó ügynök is feladja a negyedik elutasítás után. Milyen jó, hogy Isten nem így bánik velünk. Nem adja fel. Isten látja a lelkünket, az életünket, és nem adja fel. Vár és újra megpróbálja, és újra küld. Természetesen olyan is van, hogy szól egyszer, kétszer, háromszor, ahogy azt a Habakuk könyvében olvassuk, és aztán nem szól többet. Ilyen is van. Mégis van tehát olyan, hogy hiába vár Isten.

Ez a példa, amiről itt Jézus beszél, hogy a gyerekek lakodalmas játékot játszanak, örömnótákat furulyáznak, a többiek meg közlik, hogy mi ebben nem veszünk részt, nem játszunk, vagy éppen temetési játékot játszanak. Mind a kettő keleten pompázatos és megrázó esemény. A gyerekek fantáziáját megmozgatja. Amikor úgy játszanak, hogy temetési éneket játszanak, szomorúbb játékot, akkor sem mozdul meg a többi gyerekben semmi.

Jézus azt mondja, hogy vannak, akiket hiába hív. Van olyan ember, akinek hiába szól így vagy úgy. Ezek a példázatbeli gyerekek a vidám vagy a szomorú játékra egyaránt azt mondják, hogy nem megyek.

Valójában ki is a példázat szerint a hívogató? Azt mondja Isten igéje, hogy maga Isten. Ő hívogat mindnyájunkat kivétel nélkül. Isten szívében ott van a vágy és a várakozás, hogy mit mondunk az Ő szavára.

Hívta Isten népét Keresztelő Jánoson keresztül, hiszen azért született meg János. Várta a népet, de a népnek Keresztelő János túl kevés volt. Túl kevés. Tudták, hogy Istentől rendelt próféta volt. Tudták, hogy igazat mond, és mégsem akartak szavának engedelmeskedni.

Mikor Jézus megkérdezi az írástudók kérdésére, hogy milyen hatalommal cselekszi Jézus, amit cselekszik, s akkor Jézus visszakérdez, mert ugye nem mondják meg neki. Jézus azt mondja, hogy akkor én sem mondom meg nektek, hogy milyen hatalommal cselekszem. Pedig tudták, hogy Keresztelő János Istentől való próféta volt. Féltek a néptől. Nem mondták meg, mert szerette a nép Keresztelő Jánost. Tudták az emberek, hogy Istentől való próféta, és igazat mond.

Keresztelő János túl kevés volt nekik, Jézus meg túl sok. Jézus túl sok. Túlságosan beléjük látott. Túlságosan ismerte az életüket, a gondolkodásukat. Túl sokat tudott a jó vallásos emberekről: a farizeusokról, az írástudókról meg rólunk. Sokaknak ezért nem kell Jézus. Ha ennyi mindent tud Jézus az emberről, akkor jó lesz vigyázni. A végén még kiderül. Azt mondja a Szentírás, hogy minden rejtett dolog napvilágra jön. Az adócsalás is? Valamikor biztosan. Ha máskor nem, akkor odafent. Azzal is el kell számolni, meg a rejtett szerelmi ügyek. Az is. Akkor is, ha senki nem látja. Jézus azért nem kellett, mert túl sokat tudott. Túl sokat tudott, belelátott az emberekbe. Ismerte az emberek szívét.

Se Jézus, se János nem kellett. Egyik sem. Túl kevés, túl sok. Ennek ellenére, hogy nem kell, Jézus mégis csak hívogat mindenkit. Ő az, aki magához hív egy másik ember szaván keresztül. De vajon mi tudunk-e ilyen hívogatók lenni. Alkalmasak vagyunk-e erre így az adventi időszakban, hogy másoknak hitelesen elmondjuk, hogy kicsoda Jézus?

Jézus Krisztus a társunk akar lenni. Örök és elválaszthatatlan szeretetközösségben. Ezért hívja a hívőket megerősödésre, még hűségesebb szolgálatra. S azokat hívja az örök életre, akik még nem ismerik Őt, s nem járnak vele. A követőknek is szükségük van még engedelmesebb követésre.

Ki hívogat tehát? Személyesen maga Isten emberen keresztül, szolgálaton keresztül, de Isten hívogat. Hogyan? Jézus azt mondja, hogy öröm és bánat által. Mint a zongorán a fehér meg a fekete billentyűk. Életünk fehér, örömteli dolgain keresztül, s a gyászos, sötét dolgokon keresztül is.

Azt mondja itt a példázatban, hogy furulyáztunk nektek, mondják a gyerekek, ez örömre utal a gyerekek játékában. Valójában az igazi öröm, az elvehetetlen, a kimúlhatatlan, a kiirthatatlan, a maradandó az csak Jézussal lehetséges.

Jézussal élni - mondhatom nyugodtan így - örömünnep folyamatosan, permanens, elvehetetlen, kiirthatatlan. Csökkenhet, ingadozhat, de nem lehet kipusztítani, még a halál sem töri ketté.

A másik, amit a példázatbeli gyerekek mondanak, hogy siratót énekeltünk, s ti akkor sem jöttetek. Jézus földi tartózkodása alatt megalázkodni kellett volna, sírni, bűnt vallani, s a legtöbben ott sem tették. Nem kellett Jézus. Ez meg végképp nem kellett. Amikor azt mondja Jézus nem egy esetben, hogy fiam, megbocsáttattak a vétkeid. Felháborodnak. Hogyan bocsáthatja meg a bűnt, amit csak Isten bocsáthat meg. De hát Jézus Isten volt. Az Isten emberré lett. Az Ige testté lett.

Ézsaiás 53 szerint a betegségeinket viselte, és Jézus Krisztus a fájdalmainkat hordozta. Ez igaz, mert Isten igéje mondja, s a legtöbb embernek mégsem kell Jézus. Nem vallja meg a bűnét és a bűneit, nem mondja el neki a fájdalmait és az örömeit.

Isten a fehér mellett használ feketét is. Egyszerűen azért, mert ha azzal nem megy, talán azzal igen. Nagy szeretettel vár minket, de van, amikor úgy látja jónak, hogy talán a nyomorúság megfordítja a szívet. Talán a betegágy. Talán egy koporsó odafordítja a szívünket.

Tudjuk, hogy Isten nem akarta, hogy legyen könny, betegség, gyász, fájdalom és halál. Egyszer ezek elmúlnak, nem lesznek többé. A mennyei istentiszteleten mondja ezt a bárány Jézus, a feltámadott. Eltöröltetik, s Isten letöröl a szemünkről minden könnyet. De addig eszközök a kezében az öröm is meg a bánat is. Megpróbál örömmel, és megpróbál bánattal. Egyszerűen azért, mert szeretettel vár minket.

Jánosról azt mondták, hogy ördög van benne, és nem kellett. Jézusról azt mondták - így olvastam -, hogy eszik és iszik, vagyis olyan, mint bármely más ember. Vámszedőkkel barátkozik, bement az írástudó farizeus házába. Zákeussal együtt vacsorázott. A bűnösök barátja. Ő sem volt elég jó. Sok ember számára tehet és mondhat bármit Jézus, nem elég. Az se jó, ez se jó. A cselekedetei - azt mondja az ige - igazolják a bölcsességét: ahogyan gyógyított, ahogyan halottakat támasztott fel, ahogy bánt a beteggel, a leprással, a megkötözöttel, ahogy megszabadított sokakat, ahogy odaadta az életét a bűneinkért, amilyen alázattal eljött a mennyei dicsőségből, s magára vette szennyes ruhánkat, s emberré lett karácsonykor. Az Ő cselekedetei igazolják azt, hogy bölcs, igaz, tiszta és szent életű volt.

Egy kicsit nem vádol minket az, hogy Isten vár minket? Mióta? Hányszor szólt? Hányszor szól? Hányszor visszaéltünk az Ő várakozásával? Hányszor várakoztatjuk Őt, amikor reggel tudjuk, hogy vár minket, hogy üljünk oda, beszéljünk vele, igyuk az Ő szavát. Vegyük az élet kenyerét, az Ő igéjét. És mi várakoztatjuk. Örömmel és bánattal is hív, és mi nem megyünk, nem engedelmeskedünk. Vagy pont a bánat miatt fellázadunk. Hányszor várta, hogy forduljunk felé engedelmes szívvel, és mi mégsem tettük meg azt, amit várt. S mi tudtuk, hogy mit kell tenni, s nem tettük meg. És ez sokszor vádol minket. Elmaradt így sok elkészített, áldott közösség vele. Engem is sokszor vádolt ez, hogy nem mentem. Tudtam, hogy hívott, és nem csendesedtem el, és Ő nem tudta elmondani azt, amit mondani akart.

Hányszor várta, hogy mások életéhez küldhessen minket, hogy munkálhassa áldott szándékát a másik ember életében, és mi nem mentünk. Az a másik ember hiába várta az angelost, a küldöttet, az angyalt, a követet. S a követ nem ment, hanem engedetlen volt. Adósok maradtunk, és hátráltattuk a kegyelem áradását.

Hányszor vár az Isten az imádságunkra? Végre beszéljünk vele. Nekünk van arra szükségünk, nem az Istennek. Nekünk szükséges, hogy imádáságban beszéljünk vele. Hányszor mondja azt Isten, hogy adnám én, de nem kéred. Nem beszélsz velem arról az emberről. Küldenélek, de nem mész, mert meg sem hallod és hallgatod, amit mondok.

Várta, hogy megjelenjünk előtte, és mi nem mentünk. S maradtak a félelmek, a gondok, a kiábrándultság, a kiégettség, a felajzottság, a türelmetlenség, a dühösség meg a dührohamok meg az irgalmatlan szívünk. Ő találkozóra hív, s mi várakoztatjuk, sokszor nem megyünk.

Isten hiába várt, mi meg hiába dolgoztunk. Mert ha nincs áldás, hiába fáradnak az építők, a munkások - mondja Isten igéje.

Mi lehet a vigasztalás a számunkra? Mert van. Az, hogy Jézus most is vár. Nem ment el innen. Nem fordult el tőlünk. Az Ő kegyelmét és irgalmát nem vonja meg tőlünk. Nem fordít nekünk hátat, nem csapja be a templomajtót. Nem küld el minket, hanem adventben vár minket nagy szeretettel és irgalommal itt is és most is. Azzal a halálos szeretettel, ami odavitte Őt a golgotai keresztre.

Megyünk, vagy nem? Válaszolunk a hívására, elmondjuk neki, ami a szívünkben van, megbeszéljük vele, csak vele, s várjuk az Ő válaszát, vagy pedig nem érdekel?

Meddig vár Jézus? Itt ma este mindenképpen. De a Szentírás azt mondja, hogy a határtalan kegyelemnek is van határa. Akkor Isten többé nem vár. Ez a határ az, amikor Jézus újra eljön, és ítéletet mond élők és holtak fölött.

Egyszer véget ér a második advent, és akkor Isten nem vár tovább egyetlen egy emberre sem.

Péter levelében ezt olvassuk: 2Pét 3, "Ez már a második levél szeretteim, amelyet hozzátok írok: ezekben emlékeztetés által ébresztgetem tiszta gondolkozásotokat, hogy eszetekbe jussanak a szent próféták előre megmondott szavai, és az apostolaitoknak az Úrtól és Üdvözítőtől kapott parancsolatai. Tudjátok meg elsősorban azt, hogy az utolsó napokban csúfolódók támadnak, akik mindenből gúnyt űznek, akik saját kívánságaik szerint élnek, és ezt kérdezgetik: "Hol van az ő - mármint Jézus - eljövetelének ígérete? Mert mióta az atyák elhunytak, minden úgy maradt, amint a teremtés kezdetétől fogva van." Mert rejtve marad előttük, szándékosan meg is feledkeznek róla, hogy egek régóta voltak, és föld is, amely vízből és víz által állt elő az Isten szavára. Ez által az isteni szó által az akkori világ özönvízzel elárasztatván elpusztult, a mostani egek és a föld pedig ugyanezen szó által megkímélve megmaradtak, hogy tűznek tartassanak fenn az ítéletnek és az istentelen emberek pusztulásának napjára. Az az egy azonban ne legyen rejtve előttetek, szeretteim, hogy az Úr előtt egy nap annyi, mint ezer esztendő, és ezer esztendő annyi, mint egy nap. Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen. De el fog jönni az Úr napja, mégpedig úgy, mint a tolvaj, amikor az egek recsegve, ropogva elmúlnak, az elemek égve felbomlanak, a föld és a rajta lévő alkotások is megégnek. Mivel pedig mindezek így felbomlanak, milyen szentül és kegyesen kell nektek élnetek, akik várjátok és siettetitek az Isten napjának eljövetelét, amikor majd az egek lángolva felbomlanak, és az elemek égve megolvadnak! De új eget és új földet várunk az Ő ígérete szerint, amelyben igazság lakik."

Meddig kell tehát várni? Amíg el nem jön Jézus, és akkor vége. Akkor az Isten sem vár már tovább. Nagy szeretettel, de igazságosan minden ember életét megítéli.

---

Imádkozzunk!

Urunk, köszönjük azt a nagy szeretetet, amivel közeledtél ma este is felénk. Köszönjük, hogy újra megerősítetted azt, hogy te vársz minket nagy irgalommal és nagy szeretettel. Nálad mindazt elkészítve megkapjuk, amit a világ felvettetése óta nekünk szántál.

Köszönjük, hogy azt mondod, hogy hogyne adnál mindent nekünk Istenünk, Jézussal együtt. Bocsásd meg, ha nem kellett Keresztelő János, ha nem kell Jézus, és nem kellesz te sem, mindenható Isten. Sok minden más viszont kell, amit nálad nélkül nem kaphatunk meg. Fordítsd a szívünket feléd, kérünk, és bocsásd meg, hogy olyan sokszor hiába várakoztattunk téged! Szégyelljük és bánjuk.

Köszönjük, Urunk, hogyha ezt megvalljuk, megbocsátod, újra és újra szent és igazi találkozónk lehet veled. Köszönjük, hogy beszélsz nekünk a mennyei dolgokról, az Isten országáról, a jövőről, a te eljöveteledről. Miközben ezeket mondod, bátorítod és vigasztalod a mi szívünket, és kigyógyítasz minket minden hűtlenségünkből.

Ámen.