NE AGGODALMASKODJATOK, HANEM ...

Alapige: Lk 12,22-32

Monda pedig tanítványainak. Annakokáért mondom nektek, ne aggodalmaskodjatok az életetek felől, mit egyetek, se a ti testetek felől, mibe öltözködjetek. Az élet több, hogynem az eledel, és a test, hogynem az öltözet. Tekintsétek meg a hollókat, hogy nem vetnek, nem aratnak, nincs tárházuk, se csűrük, de az Isten eltartja őket. Mennyivel drágábbak vagytok ti a madaraknál? Kicsoda pedig közületek, aki aggodalmaskodásával megnövelheti termetét egy arasszal? Annak okáért, ha a mi legkisebb dolog, azt sem tehetitek, mit aggodalmaskodtok a többi felől? Tekintsétek meg a liliomokat, hogyan növekednek, nem fáradoznak, nem fonnak; de mondom nektek: Salamon minden dicsőségében nem öltözött úgy, mint ezek közül egy. Ha pedig a füvet, mely ma a mezőn van és holnap kemencébe vetik, így ruházza fel az Isten, mennyivel inkább titeket, ti kicsinyhitűek. Ti se kérdezzétek, mit egyetek vagy mit igyatok, ne kételkedjetek. Mert ezeket a pogányok kérdezik, a ti atyátok pedig tudja, hogy nektek szükségetek van ezekre. Csak keressétek az Isten országát, és ezek mind megadatnak néktek. Ne félj te kicsiny nyáj, mert tetszett a ti Atyátoknak, hogy néktek adja az országot.

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk dicsőítünk és magasztalunk téged, mert boldog nép lehetünk, mert megismertünk, Atyánknak nevezhetünk, megtapasztalhattuk és tapasztalhatjuk naponta, hogy nem csupán Izrael népét vezetted a pusztán át, s gondoskodtál róluk, mint a sas kiterjesztett szárnyaival fiókáiról, hanem ránk is gondot viselsz, bennünket is vezetsz, irányítasz, támogatsz. Köszönjük Urunk, hogy ezt még vétkeink sem gátolhatják.

Dicsőítünk téged, mert kivontál bennünket a sötétből, a pogányságból, s áldunk, mert új élettel ajándékoztál meg. De könyörülj meg rajtunk, mert ebben az új életben annyiszor botladozunk, az élet egyszerű nehézségei, próbái is kísértéssé válva elejthetnek minket, szégyent hozunk reád. Magasztalunk azonban, hogy te mindig felemelsz.

Kérünk Urunk, hogy a mi hitünk ragadjon meg most is téged, amikor a te igéd megszólal, segíts, hogy az üzenet hadd lehessen életté számunkra.

Jézus érdeméért.

Ámen.

Igehirdetés

Az elmúlt hét végén ifjúsági csoportban beszélgettünk erről az igeszakaszról és számomra örömteli volt azt tapasztalni, hogy a fiatalok közösségében átéltük azt a csodát, egymás hite által épültünk, amikor egyen egyenként elmondhattuk a magunk gondolatát. Magam is újabb és újabb üzenetet értettem meg, hallva fiatal testvéreim hozzászólását és kérdéseit is. Szeretném most azokat is összefoglalva elmondani ennek az igének azt az üzenetét, amit a magam napi csendességében, illetve a fiatalok közösségében együtt megérthettünk, s ezen az igeszakaszon keresztül megvizsgálni azt, hogy mi az aggódás, mi van annak hátterében, és Isten hogyan szabadít ki ebből a bűnből.

Alapigénkben leírt üzenet egyértelműen és világosan a tanítványoknak szólt, azoknak tehát, akik követték az Úr Jézust, hallgatták őt, és látták csodáit a saját és mások életében, akik szolgáltak is neki. Azoknak, akik hisznek benne, akik már nem a világi pogányok közé tartoznak, hanem hívő emberek a megtérés által és Jézus Krisztus követői ma is. De akiket pontosan ezért fenyeget az aggodalmaskodás kísértése, ennek problémája és bűne. Figyeljük meg, hogy a Sátán a hívő embert szokta a leggyakrabban kísérteni ezzel a - néha már természetesnek tűnő - kísértéssel.

Hogy mi az aggodalmaskodás annak megértését segíti az ősi állítmány jelentéstöbblete: valaki zavart, szétszórt, megosztott, részekre tépetett gondolkodása, egész lénye. Tehát semmiképpen sem a józanság, megfontoltság, a kiegyensúlyozottság jellemzi gondolkodását, érzésvilágát, hanem a kapkodás, ide-oda csapongó gondolatok, szétszórtság. Szétszaggattatik, széttépetik az aggódás bűnében a gonosz, az ősi Diabolosz, a szétdobáló által. A nehéz ebben az, hogy az élet legapróbb, leglényegtelenebbnek tűnő dolgai válnak elsődlegessé, életfontosságú problémává, olyan dolgok, amelyek nélkülözhetetlenek az élethez, amelyek azonban a gonosz kezében kísértéssé válnak, s ezáltal megrontják a tanítvány lelkiállapotát.

Az egyik ifiben egy leány jegyezte meg, arra a kérdésre, hogy miért szoktak a fiatalok aggódni, hogy ő inkább arra válaszolna, hogy miért nem szoktak aggódni, mert az sokkal jobban számba vehető, hiszen annyi mindenért lehet aggódni. A mostani időkből hadd emeljek ki néhány jellemzőt: étel, ital, nevelés, iskolakezdés problémái, család, népünk, országunk élete a választások után, előtt. Még ezek a szent dolgok is aggódóvá tehetnek hívő embereket. Tehát egyéni életek, közösségi problémák, a magunk, vagy mások dolgai mind okot adhatnak erre a bűnre. Hogy ez valóban így van, abból is látható, hogy magát az Úr Jézust is megkísértette ezzel a Sátán. Amikor a pusztában negyven napig böjtölt, nem evett semmit, akkor őt is megtámadta, megpróbálta rávenni arra, hogy vegye kezébe az irányítást, gondoskodjon magának kenyérről, hiszen éhes, van rá hatalma is. A "mit akarsz Atyám, hogy tegyek" kérdése helyett nála is próbálta azt elérni, hogy a "mit egyek" aggodalmaskodó kérdése hagyja el száját, legalább gondolataiban. Tudjuk, hogy Jézus Krisztusnak is nehéz kísértést jelentett. Ha az Urat is kísértette, akkor mennyivel inkább bennünket, hiszen az övéi vagyunk és gyengébbek az Úrnál.

Az is elgondolkoztató, hogy Jézus, az evangéliumok szerint, többször is figyelmeztetett erre a bűnre, próbára. Nemcsak figyelmeztetett azonban, hanem szerette volna hangsúlyozni a szabadulás útját. Ezért mutatott rá a felolvasott igeszakaszban leírt történet szerint is arra, hogy mi van az aggodalmaskodás hátterében, mert ez teszi igazán nehézzé a vele való harcot. Hiszen az aggodalmaskodás bűne is csupán felszín, valami van mögötte. Három szót használ: kishitű, kételkedő, félelemmel teljes.

Kishitű, tehát nem hitetlen, nem olyan, aki nem ismerné Istent, van hite, csak kevés, nem elegendő, nincs elég bizodalma Ura iránt, kételkedő, nyugtalan - a 29. vers szerint. Itt is igen kifejező az ősi szó: valaki lebeg, kétség és reménység között hányódik. Van reménye a jövőre, ígéreteire nézve, de a kétség is jellemző, két dolog között lebeg bizonytalanul, s nem tud ragaszkodni határozottan valamihez.

Az aggodalmaskodás nem csak a múlt, nemcsak a jelen, hanem, a jövő dolgai miatt is érheti a hívő embert. S nem kell csodálkozni akkor, ha ilyen helyzetben csakugyan megjelenik a félelem. Félelem a szükség, a jövő miatt, mások féltése a jövő miatt, de magától az Istentől is. Nem az Urat féli már, hanem fél tőle. Az én életemben megmutatkozott, mikor arra gondoltam, hogy valamit biztosan azért nem ad meg, mert vétkeztem ellene és azzal büntet, hogy nem adja. Az is előfordul, hogy a tanítvány már semmit sem mer kérni az tőle, mert attól retteg, hogy esetleg olyat kér, amit Ura nem akar, és akkor majd mit fog vele tenni. Tehát szívében ott van még az Istentől való félelem is.

Jézus kísértése esetében is pontosan ezt akarta elérni a Sátán, kicsinyhitűvé, kételkedővé, félelemmel telivé tenni a Mestert, bizalmatlanságra próbálta rávenni. Ne várd meg az Atyát, gondoskodását, hanem vedd kezedbe az irányítást, segíts magadon. Jellemző, hogy ezután - az evangélium szerint - az olvasható, hogy Jézus ellenállt és Isten angyalokat küldött hozzá, hogy gondoskodjanak róla.

Az aggódás hátterében tehát a bizalmatlanság húzódik meg. Mindig bizalmatlanság jelentkezik, helytelen látásmód, gondolkodás, hamis érzés Istennel kapcsolatban. Csak akkor szabadul meg valaki az aggódás bűnéből, ha előbb itt rendeződnek a rendezni valók.

Jézus Krisztus emiatt hangsúlyozza mindazt, amit elmond az aggodalmaskodással szemben. Először is egyértelműen a Tízparancsolathoz hasonló kijelentéssel parancsolja tanítványainak: ne aggodalmaskodjatok. Ezzel kimondja, hogy az aggodalmaskodás ugyanúgy bűn, mint az ölés, vagy a sok más hamis gondolat, vagy cselekedet. A bűnből pedig az ember képtelen maga kiszabadulni. Jézus tehát aláhúzza, hogy az aggodalmaskodás nem rossz szokás, amit el lehetne hagyni idővel. Nem az alaptermészethez tartozó személyiségjellemző, amit kényszeredetten el kell fogadnia az embernek magának is, meg másoknak is, amiből lehetetlen kiszabadulni. De nem is olyan lelki jellemző, amit egy másik ember - pszichológus, vagy lelkész - segítségével valahogyan mégis csak le tud majd küzdeni.

Az aggodalmaskodás bűn és egyedül Jézus tud belőle megszabadítani. A parancsa pontosan erre vonatkozik: ne aggodalmaskodjatok. Ezzel kimondja, mert ő tud segíteni is abban, hogy ennek az isteni parancsnak eleget tudjon tenni a tanítvány. Parancsában tehát ott van már a feloldozás, a szabadulás lehetősége. A Tízparancsolat parancsainál is jellemző ez, amit a fordításban így lehet visszaadni: nem fogtok ölni, nem fogsz házasságot törni. Az aggodalmaskodásra nézve ezért így mondható: nem fogtok aggodalmaskodni, mert én képessé teszlek rá benneteket.

Majd a hogyant is elmondja ezután. Szabadítása hitet munkál, mivel bizalmatlanság van a háttérben, ezért ezt a bizalmat akarja munkálni övéiben. A helyes látásmódra akarja a figyelmünket fölhívni. Ezért hangsúlyos a leírásban kétszer is szereplő "tekintsétek meg" (24. és 26. versben). Itt is fontos az ősi szó jelentése: gondosan, alaposan figyeljétek meg, gondolkozzatok el rajta. Egyértelmű, hogy az Úr Jézus nem a liliomok szépségéről, vagy a hollók repülési módjáról, életéről akar beszélni, hanem a mögötte lévő lelki tartalomról.

Egy közösségi alkalmon szóba került, hogy tulajdonképpen, amikor valaki aggodalmaskodik, akkor hiába látja a természet szépségét, hiába hívjuk fel a figyelmét Isten teremtett világának csodáira, ő nem tud tele lenni ennek a szépségnek a gyönyörűségével, hiszen szíve keserűséggel, az aggódás terhével van tele. Én, amikor amiatt aggodalmaskodtam és keseregtem, hogy milyenek a testi adottságaim, akkor nem sokat számított az, hogy milyen szépek a hollók, meg a liliomok, az volt a bajom, hogy én nem vagyok szép. Úgy gondoltam, hogy Isten hiába gondoskodik azokról, amikor rólam nem gondoskodik - legalább is így hittem akkor.

Ezért is fontos tehát, hogy a természeti képekkel az Úr Jézus maga is merre mutat, a teremtményen keresztül a teremtő Úrra vonja a tanítvány tekintetét, arra a Teremtőre, akinek a teremtési rendjében az embernek van a legnagyobb jelentősége. Azt mondja: a Teremtő olyan, aki életet adott, testet formált, amikor megalkotta a számára legdrágább teremtményt. Az is jellemző, hogy Isten az ember teremtése után mondja ki, hogy "íme minden igen jó". Hadd húzzam alá, hogy ez a kijelentés azt is magában hordozza, hogy íme minden igen szép; Isten esztétikai értékítéletet is mond ezzel. Jó és szép.

"Ne aggodalmaskodjatok a ti életetek felől, se a ti testetek felől, az élet több az eledelnél, vagy a test az öltözetnél". A Teremtő megalkotta az embert testben és lélekben. Ez is jelzi, hogy az ember sokkal több, mint csupán az öltözete, vagy az eledele. De ez a teremtő Úr gondviselő is. A hollók és liliomok említése itt hangsúlyos. Jézus azt akarja elmondani, hogy az Alkotó gondoskodik a legkisebbekről is.

Az istentiszteleti köszöntés szavaiban, idézett igében az 5Móz. 32. szerepel a lebegni kifejezés, meg még egy helyen az Ószövetségben, az 1Móz 1,1-ben: "ahol az Isten lelke lebegett a vizek fölött". Ezzel ugyanis azt jelzi, hogy már a teremtés kezdeténél, amikor még nem indult el a hat napos teremtés, de Isten teremtési munkája már elkezdődött, az Isten lelkének a gondviselő munkája megmutatkozik. Ahogyan Isten a pusztában gondot viselt népére, úgy viselt gondot Isten lelke már a teremtésnél is, a teremtendő, majd a teremtett világra. Ez azért fontos, mert azt jelzi, hogy a Teremtő Úr és a Gondviselő Úr mindig egy. Amikor ő teremt, már gondot visel teremtményére. Ha már akkor gondot viselt Isten, amikor még el sem indult a teremtés hat napja, amikor még titokzatosan csak azt lehetett látni, hogy sötétség volt a mélység vizén, ami káosznak tűnhetett, de valójában nem az volt, mert Isten lelke lebegett a vizek fölött. Ha Isten már akkor gondoskodott a teremtett világról, akkor mennyivel inkább utána, amikor már az embert is megteremtette.

Gondoljunk újra a hollók, és a liliomok példájára olyan szempontból, hogy amikor Jézus ezeket a képeket idézte, akkor nemcsak arra utalt, hogy ezeket látva már eszedbe juthat, hogy Isten őróluk is gondoskodik, hanem továbbmenve, a tanítványnak eszébe juthat azonnal mindaz, amit Isten az Ószövetség lapjain mondott el ezekről a teremtményekről.

A Szentírásban még két helyen olvashatunk a hollókról: a Zsoltárok könyve 147. rész 9.versében: "aki megadja táplálékát a baromnak, a hollófiaknak, amelyek kárognak." A holló képe már ott is a Gondviselő Istenre utal. Ahogy a Jób könyve 39. rész 3. versében is. Amikor a tanítványok meghallották Jézus szavait, akkor a képpel együtt eszükbe juthatott a kijelentés. A természeti csoda és az ahhoz fűződő isteni kijelentés most már együttesen alkotják azt az érvet, hogy Isten mennyire gondoskodik róluk. Jézus azt mondja, hogy mennyivel inkább rólad, aki sokkal értékesebb vagy mindezeknél.

Jézus Krisztus tehát arra hívja fel a figyelmet, gondolkodjatok el róluk és mindarról az igéről, igazságról, ígéretről, ami hozzájuk kapcsolódik az én Atyám szavai szerint. Aztán folytatja azzal az érthetetlen kifejezéssel: "kicsoda pedig közületek, aki aggodalmaskodásával megnövelheti termetét egy arasszal". Annakokáért, ha a mi legkisebb dolog, azt sem tehetitek, mit aggodalmaskodtok a többi felől? Fiatalokkal beszélgetve világosodott meg számomra is ezen ige igazi jelentése. Ha ugyanis valaki aggodalmaskodása közepette olvassa ezeket a szavakat, akkor teljesen félreértheti Jézus szavait. Első olvasásra ugyanis úgy tűnik, mintha azt mondaná, hogy mit aggódsz az életed felől, úgy se tudod a termeted megnövelni (vagy az ősi szó másik lehetséges jelentése szerint, hogy úgy se tudod az életed megnövelni egy arasszal). Amikor valakinek az okoz aggódást, hogy milyen a termete, vagy mennyi az életkora, milyen kevés, vagy milyen sok már, számára - akkor és ott - az a világ legnagyobb problémájának tűnik. Ilyen szívvel, keserűséggel telve milyen szomorúnak tűnhet azt olvasni, hogy Jézus azt mondja ez a legkisebb dolog, amit úgy sem tudsz megtenni, mit aggódsz miatta? Így úgy tűnik, hogy Jézus nem szeret, hiszen azt mondja, hogy nem változtatja meg ezt a nekem nagyon fontos dolgot.

Természetesen Jézus szava nem így értendő. Arra hívja fel a figyelmünket, hogy mi nem tudunk ezen változtatni, képtelenek vagyunk erre, ő viszont igen. Akkor viszont a hívő ember legnagyobb problémája az isteni szeretet számára a világ legcsekélyebb dolgának tűnik, neki a legkisebb dolog változtatni a termeten, vagy az életkoron, ha úgy van a szükség. Erre a legjobb példa Ezékiás élete, Isten tizenöt évet adott neki. Sőt az egész univerzumban hatalmas változásokat idézett elő, hiszen a Napóra állása is igazolta Ezékiásnak, hogy Isten meg fogja tenni, amit ígért. A Napóra tíz fokkal visszament, ehhez az univerzumban kellett változásnak történnie.

Jézus tehát azt mondja, hogy az ő legdrágább teremtményének a legkisebb dolgát is azonnal megoldja, hogy segíthessen, ha ez a szükség. Neki van erre hatalma, hiszen teremtő, gondviselő Isten, továbbá mennyei szeretettel rendelkező Úr. Nemcsak teremtőd, és gondviselőd, hanem Atyád is, ahogyan a tanítványnak mondja. A világi pogányok kérdezik, hogy mit egyenek, és mit igyanak, a ti Atyátok pedig tudja, hogy nektek szükségetek van ezekre. A világi pogányoknak nincs mennyei Atyja, nekik csak teremtőjük lehet. Ezért szoktak kételkedve, nyugtalanul, szétszórtan mindenért aggodalmaskodni.

Milyen szomorú, amikor a világ divatja, a közgondolkodás világias értékrendje tesz aggódóvá tanítványokat. Amikor az emberi vélemények, a sokaság nézete befolyásolja a tanítvány életét. Amikor a tanítvány arra kezd figyelni, amit mások mondanak, amit a reklám sugall, arra tekint, amilyen problémával szembesül mások véleménye miatt, s el kezd aggodalmaskodni, mert mások is aggodalmaskodnak. El kezd úgy élni, mintha Isten nem az Atyja lenne, úgy gondolkodni, mintha még megtérése előtt, minden élne mielőtt ismerte Istent. A világi pogányok kérdeznek aggodalmaskodva, kételkedve, a tanítvány pedig tudja, hogy van mennyei Atyja, aki tudja, hogy mire van szüksége.

Jézus tehát arra az Atyára vonja a tekintetünket, aki jól tudja, hogy szükség van mindarra, amire szükség van. Isten mindenható tudása ragyog itt fel, mivel szerető Atya, jól ismeri az övéi szükségét. Olyan Atya, aki nemcsak életet, hanem örökéletet is adott. Ez volt a legnagyobb szükség, hiszen ha nem adott volna Jézus Krisztus életéért örökéletet, akkor már nem is élnénk. A földi élet során pedig azt mondja, hogy mindent, amire szükség van, megadom nektek. Nemcsak tudja, hanem meg is adja: "ezek mind megadatnak nektek" (31. vers).

S Jézus érvelésének még mindig nincsen vége, hiszen azt mondja, hogy mindezt természetesen nem kényszerűen adja, nem azért, mert az övéi már annyiszor kérték, hanem azt mondja: "mert tetszett a ti Atyátoknak, hogy nektek adja az országot". Tudja, hogy szükség van rá, adja és mindezt jótetszéséből, szeretetből, örömmel teszi. Ilyen a mennyei Atya gondoskodása, Jézus erre az Atyára mutat. Azt mondja ő ilyen, tekints rá, alaposan gondolkodj el már végre azon, hogy miért aggodalmaskodsz ezek után? Természetesen előfordul, hogy nem ad meg valamit. Ennek az igének az üzenete arra mutat, hogyha nem adja meg a szükséges dolognak vélt valamit, akkor adja hozzá a békességet és nyugalmat, hogy elfogadhassa a tanítvány, hogy ezek szerint most nincs rá szükség. Az is lehet, hogy sohasem lesz rá szüksége, mert ha az lenne, az Atya megadta volna.

Jellemző Ézsaiás próféta ismert szava amikor Isten atyai szeretettel mondja: "Mért mondod Jákob, és szólsz ekként Izrael: Elrejtetett az én utam az Úrtól és ügyemmel nem gondol Istenem. Hát nem tudod és nem hallottad, hogy örökkévaló Isten az Úr, aki teremtette a föld határait? Nem fárad és nem lankad el, végére mehetetlen a bölcsessége! Erőt ad a megfáradottnak és az erőtlen erejét megsokasítja. Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is: De akik az Úrban bíznak erejök megújul, szárnyrakelnek mint, a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!". A tanítvány aggodalmaskodása során nagyon el tud fáradni. Ezért is mondja Isten, hogy miért mondod ezt, hogy elrejtetett az én utam az Úrtól. Nem gondol ügyemmel Istenem, nem gondoskodik rólam, se a múltra, se a jelenre, se a jövőre nézve. Isten önmagáról beszél ott, itt pedig Jézuson keresztül beszél önmagáról.

Itt Jézus beszél az Atyáról, hogy tanítványainak hangsúlyozza, hogy ő gondoskodik rólad, atyai szeretettel, örül annak, amikor megadhatja mindazt, amire szükséged van. Nekünk viszont ez azt jelenti, hogy Isten gondoskodása az aggódással szemben mindig Jézusban, Jézus által és Jézussal együtt történik. Hogyan adja ezt Isten? Őbenne jött el az Isten országa. Keressétek Isten országát; ne félj te kicsi nyáj, mert megadja nektek az országot, Jézusban. Ahol Jézus az Úr, ott van Isten országa. Jézusban jött el az Atya szeretete kézzelfogható módon: "aki engem látott, látta az Atyát. És egyedül Jézus által lehet az Atyához menni. Csak Jézus által ismerhetjük meg és fel az Atya szeretetét. Tehát amikor arról van szó, hogy Isten nektek adja az országot, az Atya, akkor ezzel Jézusról beszél. A Római levél 8. rész 32. versében ezt olvashatjuk: "aki az ő tulajdon fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mimódon ne ajándékozna vele együtt mindent minekünk?

A hollóknál, meg a liliomoknál is hatalmasabban ragyog fel a kereszten, hogy mennyire gondoskodik övéiről Isten. Ha már semmi másra nem tudnánk tekinteni, akkor is lehet Jézusra tekinteni hittel. A Zsidókhoz írt levél 12. része szerint: "nézzünk rá". Lehet, hogy valaki közöttünk is csak azért aggódik még mindig, mert Jézus nélkül akarja az életszükségleteit kielégíteni. Az Atya meg azt mondja: Jézussal együtt minden mást. Először a Fiút adja, mert először erre van szükség, s ha így szeret az Isten, akkor miért állunk még mindig ellent esetleg? Az övéinek pedig azt mondja, hogy csak keressétek az Isten országát, azaz bízzatok Jézusban, engedelmeskedjetek neki, mert ő az Úr. Tekintsetek reá, gondolkodjatok róla. Gyönyörködjetek őbenne. A 37. Zsoltár 4. verse szerint: "Gyönyörködjél az Úrban, és megadja neked szíved kéréseit." Hagyjad az Úrra a te útadat, bízzál benne, majd ő teljesíti.

Imádkozzunk!

Magasztalunk téged Urunk, mert önmagadat adtad azért, hogy nem csupán az élet, hanem az örökélet is a miénk lehessen. Dicsőítünk, hogy ez egyet jelent azzal, hogy a mi életünk néha pusztának tűnő vándorlása során is tapasztalhatjuk gondviselő szereteted. Áldunk, hogy a mennyben már nem lesz semmi bajunk, problémánk, ott kísértés és gonosz sem lehet. Köszönjük, hogy addig is győzelmet adsz hit által.

Könyörülj meg rajtunk kérünk, hogy a napi szükségek ne tudjanak a gonosz kezében eszközzé válni arra, hogy bizalmatlanná tegyenek, hanem a te kezedben legyenek eszközök arra, hogy felragyogtasd gondviselő szeretetedet, hogy ezáltal erősítsed hitünket.

Köszönjük, hogy ma nekünk is mondtad, hogy ne aggodalmaskodjatok. Segíts Urunk reád tekintenünk. Köszönjük, hogy a természet csodái nekünk is láthatóak itt Budapesten. De köszönjük, hogy a leghatalmasabban mégis a kereszten láthatjuk ezt a csodát. Arra kérünk Urunk téged, hogy egymást is bátorítani merjük. Könyörülj meg rajtunk, hogy egyen egyenként is, közösségként is tapasztalhassuk meg, hogy mit jelent a mennyei Atya szeretetében bízni. Segíts eszerint élnünk, neked engedelmeskednünk, eszerint elfogadnunk azt, amikor nem adsz meg nekünk valamilyen általunk szükségesnek vélt dolgot.

Könyörülj meg rajtunk Urunk, hogy ezzel a reménységgel tudjunk másokért imádkozni, nem aggodalmaskodva, hanem a te gondoskodó kegyelmedre bízva. Így hozzuk elébed népünk sorsát, vezetőink életét, így tesszük le kezedbe az önkormányzati választásokat. Köszönjük, hogy tőled kérhetünk oda is, szíved szerinti vezetőket, akik félnek téged és akaratodat keresik és követik, így javára válnak a rájuk bízottaknak.

Kérünk, könyörülj meg gyülekezetünkön, gyülekezetünk vezetőin, presbiterein, adj nekik is bölcsességet és türelmet a gondoskodás során. Könyörgünk egyházi választásainkért, hogy ott is szíved szerinti pásztorok lehessenek azok, akik vezető pozícióba kerülnek.

Ámen.