PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2002. szeptember 29. (vasárnap) Cseri Kálmán

SZERETSZ-E ENGEM?

Alapige: Jn 21,15-19

---

Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, megalázzuk magunkat előtted és dicsőítünk téged, mert egyedül te vagy méltó minden dicséretre.

Köszönjük, hogy a mélységből is szabad hozzád kiáltani. Köszönjük, hogy aki hozzád kiált, annak mindig válaszolsz. Köszönjük, hogy az őszinte, kétségbeesett kiáltásból imádság lehet. Köszönjük, hogy közel engeded magadhoz azokat, akik hozzád vágyakoznak. Tudjuk, hogy mielőtt keresni kezdenénk téged, te már kerestél minket. Mielőtt szerethetnénk, te már örökkévaló szeretettel szeretsz. Magasztalunk ezért.

Bocsásd meg, Urunk, hogy hétköznapjaink sok gondja, rohanása között ritkán gondolunk ezekre. Azt hisszük, egyedül vagyunk, talán még te is elhagytál minket, vagy talán ki is vonultál ennek a világnak a harcaiból, pedig tudjuk és hisszük: te tartod kezedben a világ kormányát, és nélküled semmi sem történhet.

Köszönjük, hogy miközben az egész teremtett világra gondod van, a mi kicsi életünk is fontos neked.

Áldunk azért, hogy az elmúlt héten olyan sokféleképpen hallottuk azt, amivel biztatod a hozzád vágyakozókat: nevünkön szólítasz, elkészítetted a váltságot nekünk. Te mindent megtettél azért, hogy értelmes, tartalmas, boldog életünk legyen itt, és örök életünk legyen.

Kérünk, hadd hangozzék ma is ez az örömhír szerte a világon mindenütt, ahol téged keresnek, és ajándékozz meg minket is azzal, hogy hallhatjuk ezt. Könyörülj rajtunk, hogy tudjunk mozdulni. Bocsásd meg, hogy a te kimondhatatlan szereteted örömhírét is olyan mozdulatlan langyossággal vagyunk képesek hallgatni. Bocsásd meg, ha sokszor csak hallgatói vagyunk az igének, de nem megtartói és cselekvői. Bocsásd meg, ha eszünkbe sem jut, hogy amit hallunk, azt azonnal tenni kellene.

Kérünk, Szentlelkeddel mozdíts meg ma mindnyájunkat. Őrizz meg attól, hogy csak hallgassuk, és azután ítéletté váljék rajtunk a te szavad. Segíts arra, hogy életnek beszéde legyen.

Szólj hozzánk most, kérünk, és add, hogy minden, ami itt elhangzik, a te dicsőségedet és a mi üdvösségünket szolgálja.

Ámen.

---

Igehirdetés

Az elmúlt héten Isten kegyelméből sokan napról-napra hallhattuk az Ő hívó szavát, a Bibliában megfogalmazott örömhírt. Sok mindent elvégzett Isten az Ő igéjével. Csak ami kiderült a múlt hét beszélgetéseiből, vagy akár egy-egy röpke mondatból vagy tekintetből, azért is hálásak lehetünk, de annál egészen bizonyosan többet munkálkodik Isten a szívünkben. Magam is hálás vagyok azért, hogy személyes életembe beleszólt, sok mindent világosságra hozott, és sok tekintetben újat szeretnék kezdeni. Többen vagyunk így ma, hogy az úrvacsora jelképesen is új kezdést jelent.

Mi a legfontosabb Jézus Krisztus tanítása szerint, ha valaki lelkileg újat akar kezdeni? Az, hogy vele sokkal mélyebb, személyes közösségre jusson a hívő. Az, hogy szeretetközösségben éljen folyamatosan Jézussal.

Erről szeretnék ma beszélni, és semmi másról. Mert rettenetes veszedelem sok hívő és jó szándékú ember számára is az, hogy megpróbálunk egyfajta félkeresztyénséget, "fékezett habzású" keresztyénséget megvalósítani, és ezt mindig tragédiák kísérik. Ebből feltétlenül bukás lesz. Aki nem szereti teljes szívéből Jézust, aki nem kész alkudozás nélkül engedni neki és követni mindenhova, ahova menni akar és vezet minket, az előbb-utóbb feltétlenül meg fogja tagadni Őt.

Péter nem is gondolta volna, hogy ő egyszer megtagadja azt a Jézust, akiért rajongott. Akiért még az életét is felajánlotta. Mivel azonban a szíve nem volt Jézusé, mivel nem tudta, mit jelent az szeretni Jézust (nem rajongani kell érte, hanem szeretni és követni), erre nem volt kész, ezért egyszer bekövetkezett egy pillanat, amikor Kajafás udvarán az arcába nézett egy szolgálólány és csak ennyit mondott: te is a názáreti Jézushoz tartozol. Lehet, ha azt mondja: így van, - semmi baja nem lett volna. De megijedt, a félelem pedig nagy úr, és elkezdett hazudozni. Letagadta Jézust. Azután esküvel kellett megerősítenie, hogy nem ismeri Őt, és az a tragédia lett belőle, ami nagypéntek hajnalán azon az udvaron bekövetkezett.

Hogy került sor erre a párbeszédre? Miért tekinti Jézus ezt a legfontosabbnak Péter jövője szempontjából, hogy szeresse Őt?

Nem ez volt az első találkozásuk. Az első az volt, amikor Jézus megállt a Genezáreti tó partján, és kedves, csendes szóval, de ellenállhatatlan erővel elhívta Pétert tanítványául: Kövess engem, és én azt mívelem, hogy embereket fogsz kihalászni a halálból az életre. Péter otthagyott mindent és követte Őt.

Ezután jött három gyönyörű esztendő, amikor ő mindent hallhatott, amit Jézus mondott, mindent láthatott, amit Jézus cselekedett. Ott volt mindig a közvetlen közelében, és egyre jobban rajongott a Mesteréért.

A szíve mélyén azonban soha nem értett egyet Jézussal mindenben. Mégpedig a legfontosabban nem tudott egyetérteni vele. Az ellen tiltakozott, néha hangos szóval is kifakadt belőle: Uram, nem eshetik az meg veled, hogy téged keresztre feszítsenek.

Péternek nem kellett olyan Messiás, akit keresztre lehet feszíteni. Nem kellett neki olyan Pásztor, aki az életét adja a juhokért. Péter nem akart ilyen Pásztornak az elveszett és megtalált báránya lenni. Péter úr akart maradni a maga életén, sőt még Jézust is megpróbálta irányítani. Nem Ő idomult ahhoz mindenben, amit Jézus jónak tartott, hanem Jézust igazította ki többször, és rá akarta erőltetni azt, amit Péter jónak tartott. Belsőleg soha nem azonosult vele. Mindig vitatkozott. Nem értette, és nem volt hajlandó elfogadni Jézusnak a szenvedését. Tiltakozott a kereszt ellen.

Sok helyre követte Őt, de nem követte Őt mindenhova, és ebből lett azután a baj.

Csodálta Jézust, de nem szerette. Ebből következett a tagadás. Miután harmadszor is letagadta, hogy valaha is ismerte azt a Jézust, akivel három évet közvetlen közelségben együtt töltött, akkor vezették át Jézust Kajafás kihallgató terméből a házi börtönbe. (Lukács részletesen leírja ezt.) Az összevert, felpofozott, leköpdösött Jézussal, ahogy átviszik az udvaron, egy pillanatra találkozott a tekintetük. Ez összetörte Pétert. Azt olvassuk: Kiment onnan és keservesen sírt.

Egy harcedzett halászember, egy kemény férfiember nem sír akármikor. Különösen ilyen nem, mint Péter, aki előző este még fogadkozott. Amikor Jézus vacsora közben csendesen bejelentette, hogy holnap mindnyájan elhagytok engem, akkor ő felháborodott. Mit képzelsz te rólam, Uram?! Lehet, hogy ezek a hitványak igen, de én soha. Az életemet kész vagyok odaadni érted. Kész vagyok veled börtönbe vagy a halálba is menni.

Felajánlja magát mint Jézus testőrét. Majd ő rendezi a dolgokat. Majd ő megvédi Őt minden rossztól. Majd ő irányítja az eseményeket. Bizonyos vagyok abban, hogy őszintén gondolta ezt, hogy Jézusért mindenre kész, de emögött nem szeretet volt, hanem csupán rajongás. A rajongásban nincs erő. A rajongó meghátrál akkor, amikor áldozatot kell hoznia azért, amiről beszélt. Ő Jézusért nem volt hajlandó áldozatot hozni, mert Péter minden áldozattól irtózott. Amíg ő volt a fontos, amíg a véleményét kinyilváníthatta, amíg a saját hangját hallathatta, addig jól érezte magát. De ahol meg kellett hajtani a fejét, ahol ütni kezdték volna, mert Jézusnak a tanítványa, ott még erre is képes volt: Nem ismerem azt az embert. Éveket együtt töltöttek, ő a nagy rajongó, előző este még a testőréül akar szegődni, és hajnalban megesküszik arra: nem is ismeri.

Jézus látványa, az összevert, a megalázott, a meggyalázott Mester, aki még ott egy pillantásában is szeretetére méltatja a tagadó tanítványt, összetörte Pétert, és kimenvén onnan, keservesen sírt.

Azon a hajnalon lett világossá számára, ki ő valójában. Hogy a nagy hangú, hősködő tanítvány gyáva nyuszi. Mennyi gyávaság, mennyi képmutatás, milyen sok megalkuvás és az arra való készség lapul e mögött a rajongás mögött. Nincs benne szeretet Jézus iránt, mert nem vállalja őt, és nem vállal érte semmit.

De ugyanazon a hajnalon lett világossá számára, kicsoda Jézus. A szelíd Jézusnak ez a megalázott állapota, és hogy így is vállalja a tagadó tanítványt, törte össze a szívét. Ott jött rá arra, hogy mégis csak kell a kereszt. Nem véletlenül mondta Jézus: az Emberfiának Jeruzsálembe kell mennie, ott a vénektől és írástudóktól sokat kell szenvednie, meg kell öletnie, és a harmadik napon fel kell támadnia.

Miért kell? Mert ilyenek vagyunk, mint Péter, és ugyanígy nem tudjuk, hogy ilyenek vagyunk, mint ahogy ő nem tudta egészen addig, míg Megváltója engedte, hogy ez kiderüljön. Amíg megengedte neki, hogy lásson bele végre a saját szívébe. Lássa meg, hogy mennyi aljasság, mennyi sötétség van ott. Az csak a felszín, hogy érted mindenre kész vagyok. Mivel azonban a szíve nem Jézusé, mivel nincs vele igazi lelki közössége, mivel nem mondott mindenre igent, amit Jézus fontosnak tartott, ezért előbb-utóbb ki fog mondani egy határozott nemet Jézusra. Ilyen gyalázatos, szégyenletes módon, mint ahogy az Kajafás udvarán történt.

Végre meglátta, ki ő valójában, felragyogott előtte, kicsoda Jézus valójában, és iszonyodhatott attól is, hogy milyen hatalom a bűn. Ezek után azt mondta: pontosan ilyen Messiás kell a világnak, akit keresztre lehet szegezni. Pontosan ilyen Pásztorra van szükség, aki életét adja a juhokért. Ő nagyon hálás, ha lehetne még igazából elveszettből megtalált báránykája.

Ezután került sor erre a beszélgetésre, amit itt olvastunk. Péter mindenre el lehetett készülve, amikor húsvét után néhány nappal találkozott Jézussal. Minden rosszat indokoltnak talált volna. Ha Jézus őt megszidja a többiek előtt, ha nyilvánosan megszégyeníti, ha elemzi azt a magatartást: hogy is volt az nagypéntek reggelén ott az udvaron? ha egyszer s mindenkorra kiközösíti a tanítványok közül, ha fejére olvassa a bűneit, ha szóra sem méltatja őt, ha rá sem néz... mindez elviselhetőbb lett volna, mint ez a szeretet, amivel közeledett hozzá. Az, hogy vele külön beszélgetett, az, hogy egy szóval sem említi az árulást, de beszél a jövőről, és egy kérdést viszont háromszor is feltesz neki: Szeretsz-e engem? Jézusnak ez a megbocsátó szeretete pirította pirosra Péternek az arcát.

Jézus ma tőlünk kérdezi: Szeretsz-e engem? Mert a Biblia azt mondja: amik ott megírattak, azok a tanulságunkra írattak meg.

Vannak közöttünk, akik most keresik Őt. Vannak, akik ízlelgetik, milyen is lenne az, az Ő tanítványául szegődni. Vannak, akik elindultak már utána, aztán valahol megálltak. Vannak, akik elindultak, lobogtak, és most sehol nincsenek. Az első szeretetedet elhagytad - mondja az ilyeneknek Jézus - térj meg azért, és az előbbi cselekedeteket cselekedd.

Sokféle helyzetben vagyunk lelkileg, de e mögött a kérdés mögött az van: van-e közünk Jézushoz? Mert hogy szeretsz-e engem, azt jelenti: hogyan viszonyulsz hozzám? Mi közöd van neked hozzám? Van-e igazi közösséged velem? Olyan, amiből fenntartás nélküli Krisztus-követés következik. Mert amíg valaki csak hallgatja, vagy csodálja, vagy tagadja Jézust, és azt, amit Ő hozott, addig messze van tőle. Közel az kerül hozzá - és éppen ezért az Ő védettségében csak az él, és az Ő szentsége csak azt járja át -, aki szereti Őt. Akinek a szíve Jézusé. Aki nem maga akarja megszabni a Krisztus-követés határát. Mert a Krisztusnak való engedelmesség határtalan. Egyáltalán semminek a határát nem ő akarja megszabni, - mert Péternek ez volt az alapállása: majd ő megmondja, meddig lehet, s honnan nem.

Amikor valaki egészen rábízza a Mesterre, amikor valaki nem tisztes távolból követi Őt, hanem közvetlen közel van hozzá. Ezt olvassuk az evangéliumban, hogy amikor a Gecsemáné kertben letartóztatták Jézust, a tanítványok szétfutottak. "Péter pedig követte Őt távolról egészen a főpap udvaráig." Aki távolról követi őt, az előbb-utóbb biztos, hogy megtagadja Őt. Ez a rejtett Krisztus-tagadás: én csak távolról, hogy ne lássák, hogy ki ne derüljön, hogy bajom ne legyen miatta, s ez beletorkollik mindig a nyílt Krisztus-tagadásba.

Ha egy mondatban kellene összefoglalni azt, ami számomra ebből az igéből következett, azt mondanám: félig nem lehet Jézust követni. Ezzel ne is kísérletezzetek. Számtalan esetben láttam, hogy aki ezt megpróbálja, a biztos Krisztus-tagadásba érkezik meg. A szívem szorul össze, amikor fiatalok itt a gyülekezetben rákapnak a jó ízére annak, milyen lehetne ma, a XXI. században Jézushoz tartozni. Mit ad Ő a benne hívőknek, milyen ajándékokat, milyen feladatokat, milyen próbákon át edzi őket, megkívánják ezt, azt teszik, amit az egyik énekünk mond: már-már megindulok, hogy rád bízzam magam, - és akkor megijednek a teljes odaszánástól, és megpróbálják ezt félig csinálni. Bizonyos, számukra kényelmes, még elfogadható dolgokat komolyan vesznek abból, amit Jézus mond, de a másik kezükkel ragaszkodnak a világhoz, meg a világias gondolkozásmódhoz és élethez, és nem akarják elveszíteni azt sem. A világ viszont előbb-utóbb beszippantja őket.

Fiatal házasoknál hányszor látom ezt. Az esküvő előtti beszélgetések során felragyog előttük, mitől lehetne egy életen át boldog egy házasság? Hogyan lehet azt a rengeteg kísértést, támadást, ami állandóan veszélyezteti a házasságokat, kivédeni, hogy lehet győzedelmeskedni Jézussal. Mit jelent az a gyakorlatban, hogy ketten hármasban élünk Ővele, a láthatatlan, de valóságosan jelen levő Úrral? Megkívánják ezt, tétován el is kezdik, de a régi barátok, a régi gondolkozásmód köti őket, az igazi megtérés nélküli vágyakozás előbb-utóbb eltűnik, és ugyanolyan hitetlenül élnek, mintha soha nem hallottak volna Jézusról. Egy év múlva már jönnek: baj van. Ezt nem lehet félig csinálni.

Amikor elindul valaki a hitben, felragyog előtte, milyen lehetőséget rejt magában Jézussal élni ezt a néhány évtizedet és vele tölteni az örökkévalóságot, de ezt nem hajlandó úgy tenni, hogy szereti is Őt, hogy mindenben egyetért vele, mindenhova kész elmenni, ahova Jézus megy, és sehova nem megy, ahova Jézus nem megy előtte - sokszor ez a nehezebbik -, akkor előbb-utóbb langyos pancsikálássá válik a keresztyénsége, visszafogott, óvatos, a végén nyíltan Krisztustól eltávolodó élet lesz belőle.

Jézus Krisztust nem lehet fél szívvel követni. Aki ezt megpróbálja, az előbb-utóbb meg fogja Őt tagadni. Isten őrizzen meg ettől minket! Templomaink tele vannak ilyen emberekkel, akik azt hiszik, az a keresztyénség, amit ők csinálnak. Hogy az kimerül abban, hogy időnként elmegy templomba, hogy erkölcsösebb életet igyekszik élni, mint az átlag, hogy nem tagadja Istent.

Szeretném ilyenkor megkérdezni: ezzel szívességet tesz Istennek? Isten attól függetlenül létezik, és szereti őt, hogy ő hogyan vélekedik róla. Ne gondoljuk, hogy az valami, hogy nem tagadjuk Istent. A valami ott kezdődik: egészen neki adom a szívemet. Nem én akarom magamhoz igazítani Jézust, hanem engedem, hogy mindenben úgy igazítson engem, ahogy Ő akar. Értem, nem értem, egyetértek vele, vagy nem, - majd menet közben meggyőz engem, hogy az az igaz, az a helyes, az a jó nekem is, meg ennek az egész világnak, amit Ő mond, Ő hoz, Ő kínál.

Ezt el kell kezdeni, de eltökéltség nélkül ez nem megy.

Péternek be kellett látnia a saját szívébe. Lássa meg, mi van ott valójában. Nehogy azt higgye: ő a hős, aki jobban tud mindent, aki mindenkinél jobban szereti Jézust. Aki még az életét is kész odaadni érte. Dehogy kész! Azt nem képes bevallani: hozzá tartozott, hogy a tanítványi kör tagja volt.

Nagy úr a félelem, nagy úr a gyávaság, nagy úr az érdek, nagy úr a bűn. Amíg nem látjuk olyan veszélyesnek a bűnt és mindazt, ami Jézustól idegen, addig előbb-utóbb az áldozatává válunk.

Olvastam egyszer, hogy egy híres cirkuszban volt egy állatidomár, aki sok csodálatos számot produkált. A legsikeresebb az volt, amit az óriáskígyóval csinált. Mindenféle mutatvány végén ő vigyázzba állt, és az óriáskígyó köréje tekeredett. Először csak a lábát csavarta be, azután az egész embert, aztán felmagasodott a feje és várta a tapsot. Mindig nagy taps volt, míg egyszer, amikor elült a taps, lehetett hallani egy kétségbeesett sikolyt, meg egy roppanást. Az óriáskígyó összeroppantotta áldozatát. Mert a vadállatokkal nem lehet szórakozni. Egy ideig eljátssza azt, hogy ő marad alul, az idomár felül, és minden úgy történik, ahogy az idomár akarja, de előbb-utóbb kiderül, melyik az erősebb. A bűnnel nem lehet szórakozni.

Amikor valaki azt mondta a múltkor, hogy már-már kezd lassan leszokni a bűnről; ő tudja, hogy az, amit csinál, az bűn, Isten törvényébe ütközik, el is ítéli, de majd lassan elmarad az. Ő szabja meg a határt, meddig lehet vétkezni. Meddig megengedhető még a bűn. - Ha valami bűn, akkor az meddig engedhető meg? Ha valami méreg, akkor abból hány grammot vagy milligrammot óhajtok a levesembe rakni? Abból egy csipetnyi sem kell! Nem lehet így szórakozni, hogy én szabom meg a határokat, mint ahogy Péter is akarta. A határt megszabta Isten. Ő gyűlöli a bűnt, annak minden formáját és minden mennyiségét. Azzal nekünk egy dolgunk van, amit a Példabeszédek könyve így mond: aki megvallja és elhagyja. Ez az egyetlen lehetőség a győzelemre.

A bűnről nem lehet lassanként leszokni. A bűnnel csak szakítani lehet. Amíg ez a szakítás nem történik meg az önmagunk istenítésével is, ami Péternek jellemző bűne volt, addig nem tudjuk teljes szívből szeretni Jézust.

Csodálatos a mi Urunk bölcs pedagógiája. Először azt kérdezi Pétertől: jobban szeretsz-e engem, mint a többiek - mert Péterre ez volt jellemző, hogy jobban tudja, mint a többiek. Péter nem mondja: igen, Uram, jobban szeretlek, csak azt mondja: tudod, hogy szeretlek. Mivel háromszor tagadta meg, háromszor kell ezt az igent kimondania: te mindent tudsz, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged!

Mit mondunk arra, ha Jézus minket kérdez: Szeretsz-e engem? Péter nem látta, hogy rab. Mert aki bűnt cselekszik, az rabszolgája a bűnnek - ezt mondja Jézus. Csak akit a Fiú megszabadít, az lesz szabad. Nem volt ő bűnösebb, mint a többi ember, és sok erénye is volt. De el kellett jutnia oda, hogy elfogadja Jézust annak, aki Ő, hogy elmegy mindenhova, ahova Jézus küldi, hogy kész mindent megtenni, amit mond neki, hogy kész mindent elhagyni, amit Jézus elítél, hogy belsőleg is azonosul vele.

Ha valakit érdekel, konkrétan mit jelent az Úr Jézust szeretni, akkor olvassa el ennek az evangéliumnak a 14. részét, ahol Jézus ezt meghatározza: "Aki ismeri és megtartja az én parancsaimat, az szeret engem. Azt szeretni fogja az én Atyám is, én is szeretni fogom, és kijelentem magamat annak. Ha valaki szeret engem, az megtartja az én igémet. Azt pedig az én Atyám is szeretni fogja, elmegyünk hozzá és szállást készítünk magunknak nála. Aki nem szeret engem, nem tartja meg az én igémet." (Jn 14,21. 23-24)

Vagyis két feltétele vannak annak, hogy Jézust szeressük, és két következménye van. Az egyik feltétele: ismerni kell az Ő igéjét, egyebek között ezért olvassa szenvedélyesen a hívő ember a Szentírást. Ezért nem lehet kifogynunk abból, hogy újabb és újabb vonásait ismerhetjük meg a mi Megváltónk jellemének és gondolatainak. A másik: ahhoz igazítani folyamatosan az életünket. Megőrizni azt a szívünkben, és engedni, hogy hasson. Ezzel kezdődik, nem tudom, ez megvan-e mindnyájunknál? Naponta, szenvedélyesen kutatni, mi is az Ő akarata, és folyamatosan ahhoz igazítani gondolkozásunkat és életgyakorlatunkat.

Ennek két csodálatos következménye lesz: az egyik, hogy "kijelentem magamat annak" - mondja Jézus -, feltárja az Ő személyének a titkát. Egyre közelebb engedi magához a hívőt, egyre teljesebben tudja szeretni Jézust az, aki elkezdi Őt szeretni, de már ezt is Ő munkálja. A másik csodálatos ígéret: szállást készítünk nála magunknak. Összeköltözünk Jézussal. Ezt jelenti keresztyénnek és tanítványnak lenni. Nem, hogy mit gondolok, mit nem, mit tudok elfogadni belőle, mit nem. Mindig újra megmagyarázom, miért nem lehet teljesíteni azt, amit Ő mond, ahelyett, hogy csinálnám. Ezt jelenti keresztyénnek lenni: összeköltözni az élő Krisztussal, és együtt lakni vele.

Készek vagyunk-e erre? Akkor kapunk tőle csodálatos feladatot. Pétert ezek után munkatársává teszi Jézus: Legeltesd az én bárányaimat! Rábízza a maga elkezdett munkájának a folytatását.

És búcsúzóul mond neki valami furcsát: "Kövess engem!" Ezt már egyszer mondta az út elején. Ezzel kezdődött az ismeretségük. Megállt mellette, ahogy a halászhálóval babrált, azt mondta: Kövess engem! Igen ám, csak közben megállt és visszacsúszott a tanítvány. Ez a kegyelem, hogy a Krisztus-követést újra lehet kezdeni. Az is kegyelem, hogy el lehet kezdeni, hogy Isten ellenségeiből Isten gyermekeivé válhatunk, de ha bekövetkezik valamiféle tagadás, olyan nagy az Ő kegyelme, hogy újra lehet kezdeni. Meg lehet bánni. Sírok miatta vagy nem, de a lelkem sír, amikor látom, ki vagyok én, és hogy szeret engem mégis, ennek ellenére. Nem mondja azt, hogy most már te is látod: semmirevaló vagy, ilyenekkel nem foglalkozom. Ezt nem mondja Jézus soha.

Jézus azt mondja: gyere, kövess engem úgy, hogy szeretsz is engem. Most már belsőleg is egyetértesz velem. Most már nem vitatkozol, nem tiltakozol. Most már ismersz engem, Péter. Most már meg vagy győződve arról, hogy szeretlek téged. Szerettelek akkor is, amikor leköptél, meggyaláztál, letagadtál. Ezért kell a kereszt, Péter. Ezért nincs megoldása az emberiség helyzetének kereszt nélkül, Jézus kereszthalála nélkül. Mivel azonban vállalta mindazt, amit vállalt, van lehetőség az újrakezdésre. Van bocsánat még erre a bűnre is.

Kövess engem! Most már teljes szíveddel, úgy, hogy szeretsz is engem.

---

Imádkozzunk!

Megváltó Urunk, köszönjük, hogy már akkor tudtad, mi lakik Péter szívében, amikor először elhívtad a követésedre. Köszönjük, hogy nemcsak a kiválóakat hívod el, hanem mindenféle ember kedves neked, és mindenkit át tudsz alakítani.

Köszönjük, hogy rólunk is tudsz mindent, és mégis idehívtál magadhoz. Hallhattuk ma újra a te hívásodat, és hallhatjuk a kérdésedet: vajon szeretünk-e téged? Segíts, hogy erre a valóságnak megfelelő választ tudjunk adni. Könyörülj rajtunk, hogy ne próbáljuk semmivel se helyettesíteni ezt az irántad való szív szerinti, őszinte, odaadó szeretetet.

Kérünk, leplezd le bennünk mindazt, ami félig való. Ha félig akarunk követni, ha félig értünk egyet veled. Ha félig vagyunk készek engedelmeskedni. Segíts el minket oda, hogy teljes szívből szeressünk téged. Hadd lássuk, Urunk, hogy mit tettél értünk. Hadd lássuk végre, mi az, amit kínálsz nekünk. Hadd lássuk, hogy nélküled valóban az értelmetlenség és pusztulás vár reánk. Hadd vegyük komolyan, hogy nem lehet, és nem érdemes téged megpróbálni félig követni.

Bocsásd meg tagadásainkat. Bocsásd meg, hogy egy-egy Kajafás udvarán mi is hallgattunk vagy nyíltan megtagadtunk téged. Engedd, hogy természetes legyen, hogy megvallunk téged. Ne szégyelljünk téged, mert te nem szégyelltél minket elfogadni.

Könyörülj rajtunk, mozdíts ki mindnyájunkat abból, ahol vagyunk, hogy közelebb kerüljünk hozzád, teljes odaadással és belső meggyőződéssel akarjuk, amit te akarsz, vállaljunk és kövessünk téged.

Szenteld meg az úrvacsorai közösségünket is. Formálj minket használható tanítványaiddá. Köszönjük, hogy újra lehet kezdeni a te követésedet, vagy végre el lehet azt kezdeni igazán.

Ámen.