PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2002. szeptember 8. (vasárnap) Varga Róbert

A MÁSIK FIÚ

Alapige: Lk 15,25-32

---

Imádkozzunk!

Istenünk, egyedül te látod a szívünket, hogy azért jöttünk, siettünk ide, hogy lelki jókat halljunk, vagy csupán valami mást várunk vagy kérünk tőled.

Köszönjük, hogy akármilyen szívvel, indulattal vagyunk most itt, a te szeretetedet nem kerülhetjük el. Köszönjük, hogy ez sugárzik felénk, s te mára is elkészítetted azt az üzenetet, ami leginkább szükséges nekünk, ami által formálni tudod az életünket, a szívünket, a lelkünket.

Urunk, ezen a mai délelőttön is cselekedj velünk belátásod szerint! Kérjük Urunk azt, hogy adjál nyitott szívet, halló fület, s a te akaratodba beleegyező akaratot mindnyájunknak! Köszönjük, hogy Jézusért mindez lehetséges.

Urunk, szeretnénk bízni benned, és kérünk arra, hogy te legyél a mi oltalmunk, és arra is kérünk, hogy semmit ne akarjunk most elrejteni előtted. Köszönjük, Urunk, hogy van mondanivalód nekünk.

Ámen.

---

Igehirdetés

Az emberek hajlamosak végletekben gondolkodni, legalább két végletben. Összehasonlítanak sötétséget és világosságot, színeset és feketét vagy fehéret és feketét, tisztát és szennyeset, a jót a rosszal állítják szembe, vagy a rosszat a jóval.

Ez a példázat, a tékozló fiú példázata is sokszor jutott már erre a sorsra. Egy embernek volt két fia, s a legtöbben úgy gondolják, hogy olyan egyszerű ez. Volt egy rossz, aki elment és eltékozolta a vagyon rá eső részét, és volt egy jó fiú. Dolgos, aki otthon maradt, és mindenben engedelmeskedett.

Tényleg erről a kétféle emberről beszél Jézus? Ma reggel a másik, az otthonmaradt fiúról szeretne Isten beszélni hozzánk

Mit tudunk meg az idősebb fiúról az igéből? Az első, ami kiderül róla, hogy ő otthon maradt. A helyén maradt, az atya mellett, a szülői házban. Ott maradt akkor is, amikor a fiatalabb testvér, az öccse elment otthonról. Kikérte magának a vagyon ráeső részét, és aztán elment otthonról. De ez az idősebb nem követte az öccse rossz példáját. Pedig egy családon belül, különösen, ha sok testvér van, akkor a példa, a negatív példa, a pozitív kevésbé, de a negatív példa mindig ragadós. Hányszor elhangzik ez a mondat testvérek között a szülők felé: Nekem is olyan kell, mint amilyen a másiknak van. De pontosan olyan legyen ám, még a pöttyök is pontosan ugyanott legyenek.

Ez a fiú tehát a helyén maradt, otthon maradt. Aztán kiderül róla, hogy abban sem követi az öccse példáját, hogy italozott volna, vagy mulatozott volna. Józan életet élt. Pedig, ez is kiderül a szövegből, időnként neki is kedve lett volna arra, hogy kicsit összejöjjön a barátaival, és mulatozzon egy kicsit. Mégsem tette. Vigyázott a közös vagyonra, ami a családé, így az övé is volt.

Amikor a tékozló testvér hazafelé jön, és hazaért, akkor ő, az idősebb éppen a mezőről jön. Most is dolgozott. Szorgalmas és becsületes életet élt. Dolgos és tisztességes életet. Becsülték is érte a családban is, meg a szomszédok is becsülték és szerették, és sok jót mondtak róla. Olyan valaki lehetett ez az idősebb testvér, akire bármit rábízhattak, azt tisztességesen és jó minőségben végezte el, rendes ember volt. Maga is ezt gondolta saját magáról.

Még azt a megdöbbentő dolgot is megtudjuk róla - s nyilván így is volt, hiszen az apa nem tiltakozik -, azt mondja édesapjának: te tudod apám, hogy minden parancsodat megtettem. Nem mondtam neked ellent sosem. Az apa nem tiltakozik, hogy nana, fiam, azért ne túlozzál. Nem szól rá semmit sem, amikor a fia ezt mondja.

Feltétlenül engedelmes gyermek volt, ami már Jézus korában sem volt olyan általános. Mégis, amit még megtudunk róla, mindaz tehet minket bizonyossá afelől, hogy ez a történet valójában két elveszett fiúról szól, és nem csupán egyről.

Jézus nem volt pszichológus, de a világon a legjobban ismerte és ismeri a lélek mélységeit. Azt is, hogy hogyan kell bánni egy emberrel. Az sem véletlen, hogy ebben a történetben először sok jót mond erről a fiatalemberről. De aztán elmondja, felsorolja mindazt, ami Isten előtt rossz, kárhozatos és utálatos volt.

Jézus szerint több súlyos bűne is volt az otthonmaradt fiúnak. Ez a második fő mondanivaló. Ez a fiatalember nem bírta elviselni, hogy valami nélküle történik a családban. Jön haza a mezőről, s hallja a zenét, s hallja a táncot. Ekkor megkérdezi az egyik szolgát: te, mi történik? A szolga közli vele - nem tudjuk, hogy volt-e káröröm a hangjában vagy nem -, mindenesetre azt mondja, hogy az öcséd jött haza, apád pedig levágatta neki a hízott borjút. Ennek örülnek. De hogy lehet ez? Szinte ez a kérdés van ebben a két szóban, hogy mi történik? Hogy lehet az, hogy nálam nélkül valami történik a családban? Hogy lehet az, hogy engem kihagytak valamiből?

Ha az iskolában az osztálytársak kihagynak valamiből valakit, annak az rosszul esik. Ha a munkahelyen suttognak a kollégák, és minket nem vesznek be a dologba, ez nekünk is rosszul eshet, mert hogy lehet az, hogy minket, engem kihagynak valamiből? Valami egy kisebb közösségben nélkülem történik. Sőt meg sem kérdeznek. Szó sincs arról, hogy engem is bevonnak, s érdekelné őket a véleményem vagy a javaslatom.

Hány háziasszony van meggyőződve arról, hogyha az a leves nem úgy készül el, ahogy ő szokta főzni, biztos, hogy ehetetlen, de legalábbis nem lehet olyan jó, mint ahogy azt ő készíti.

Hány mérnök van meggyőződve arról, hogy csak az a jó terv, elképzelés, amit ő kigondolt - a férfi logika meg ilyen. Pár nap kórházi ágyon eltöltött idő, s kiderül, hogy nem vagyunk nélkülözhetetlenek. Nálunk nélkül is mennek a dolgok, s ugyanolyan jó levest főzhetnek, ha mi nem vagyunk otthon, még talán jobbat is. És más elképzelése is lehet legalább olyan jó, mint a miénk. Nélkülünk is működhetnek a dolgok.

Nagyon sok anya éppen ezért nem tudja elengedni, odaadni a fiát sem. Nem régen egy esküvő előtt olyan kétségbeesetten mondta egy mama: "Képzelje el, hogy mostantól kezdve a fiam a menyem főztjét fogja enni!" Ezt úgy mondta, mintha valami háborús kár, sérülés érte volna. Belül a szívében nem tudta elképzelni a dolgot. A fia meg el tudta képzelni, sőt csak azt tudta elképzelni, és ez így normális. Ez nem azt jelenti, hogy le kell becsülni a szülőket, meg azt a húsz, harminc - ki mikor nősül meg vagy megy férjhez - éven át érzett hazai ízt. Egyáltalán nem így van. Megváltozott egy helyzet, s többé már nem az van a középpontban, amit mi legfontosabbnak tartunk, vagy amit mi készítünk.

Aztán az is kiderül erről a fiúról, hogy egyáltalán nem örül annak, hogy tékozló öccse hazajött. Ráadásul az apja ilyen jelzőket használ, hogy meghalt és feltámadott. Elveszett és megtaláltatott. Vagyis a helyére került. Örvendjünk és vigadjunk!

Ez az idősebb fiú sem örülni nem akar, sem vigadni nem akar. Még bemenni sem akar a házba. Egy asztalhoz ülni azzal, aki hazatért rongyosan, eltékozolva a vagyon egy részét, amiben ő, az idősebb fiú is részes, hogy összegyűlt. Koszosan és disznószagúan jön haza. Miért örüljön, és miért örvendezzen? Megharagszik az idősebb fiú, és megsértődik.

A sértődékeny emberekkel, a sértődékeny hívő emberekkel rendkívül nehéz zöldágra vergődni. Egy idő után bármit mond az ember, biztosak lehetünk abban, hogy az illető megsértődik. Miért? Mert meg akar sértődni. Ha azt mondjuk, az a rossz, ha azt mondjuk, az a rossz, ha nem mondjuk, az még rosszabb, mert mindenképpen szeretne megsértődni.

Új a ruha a másik fiún, szól a zene, levágták a hízott borjút, s mindezt a tékozló öccse kedvéért. Nem megyek be - mondja a másik fiú. A fő bűn az volt ebben az egészben, hogy az atya visszafogadta a kisebbik fiút, az idősebb fiú pedig nem volt hajlandó megbocsátani és visszafogadni. Megbocsátani a testvérének, és visszafogadni őt. Fogadja vissza az apa, hát az ő fia. Ő le se ül vele egy asztalhoz, be sem megy, nem is beszél vele.

Amikor azt mondja az apa: "Az öcséd jött meg." Akkor ő így válaszol: apám, a te fiad jött meg, nekem nem a testvérem többé. Elment, eltékozolta a vagyon egy részét. Semmi közöm hozzá. Nekem még egy kecskegidát sem engedtél levágni, hogy a barátaimmal vigadjak, ő meg a hízott borjút is megkapta. Nem megyek be. Nem volt hajlandó testvérének elfogadni a visszatért öccsét.

Mennyi minden miatt tudunk mi háborogni, teszünk szemrehányást az Istennek? Neki mindent, nekem semmit nem adtál meg. Ez hazugság, de nagyon jól hangzik. Lehet vele érvelni. Ő mindent megkapott, én meg nem kaptam semmit. Vagyis a mindent a semmivel hasonlítjuk össze. Ez persze így nem igaz, de lehet rá hivatkozni, s lehet ismételgetni Isten és az emberek előtt, s rossz hírbe keverni Istent, vagy egy másik embert.

Ott dúl a harc a szívünkben, a szívekben, mikor látjuk a másik eredményét, a másik férjét vagy feleségét, a másik családját, gyerekeit. Neki van, bezzeg Isten ... nekem nincs, vagy még mindig nincs, vagy nem is lesz már. A házát, a lakását, az autóját, s leginkább a szellemi képességét szokta egyik ember a másiknak irigyelni. Valaki a szolgálatban: bezzeg az övét hányan figyelik, az enyémre meg milyen kevesen jönnek el, vagy milyen kevesen érdeklődnek. Aki így gondolkodik, annak egy idő után megkeseredik a szíve, és szembekerül Istennel.

Aztán kiderül erről az idősebb fiúról az is, hogy nem csak a testvérét nem szerette, de az apját sem szerette igazán. Nem tudott együtt örülni vele, amikor a másik fiú hazajött. Nem osztozik az apa örömében, hogy egészségesen, ugyan büdösen és rongyosan, disznószagúan kapja vissza, de mégis csak él, nincsen semmi baja. A pénz elveszett, azt lehet pótolni, vagy nem lehet pótolni, mindegy, lényeg az, hogy hazajött.

Halálos méreg az, amikor valaki nem tud örülni annak, aminek a testvére, az apja, a bátyja, vagy valaki a családban örül. Mert keserűvé teheti még a hívő szíveket is, amikor mi Istent vádoljuk. Csupán azt soroljuk neki, hogy mi mindent nem kaptunk meg, s a másik mit kapott meg.

Semmi igazság nem volt abban, amit ez az idősebb fiú mondott? Dehogynem. Ő tényleg otthon maradt. Ő valóban nem tékozolta el a vagyon ráeső részét. Sőt éjt nappallá téve dolgozott, gyűjtött. Építette a családi fészket, és halmozta a vagyont, gyarapította. Joggal esett neki rosszul? Bizonyos értelemben igen. De hát nem akart kiengesztelődni. Nem akart megbocsátani. Nem akart végső soron szeretni. Ő csak egyet akart. Egyedül, a középpontban maradni.

Most már nem kell a vagyonon osztozni, amikor elment az öccse. Nem kell osztozni az apa szeretetében sem. Egyedül az övé lesz az is. Engedelmessége is csak látszólagos volt. Döbbenetes, ahogy elkezdi. Apám, ennyi időn keresztül szolgáltam neked. Előkerült a lista. Mi mindent tettem a család, a vagyon, a te érdekedben apám. Ezt érdemeltem? Jönnek a feljegyzések. Ennyi hőségben végigküzdött nap a mezőn. Ennyi fagyos éjszakán, vadállatoktól fenyegettetve őriztem a nyájat, ott voltam az állatok mellett. Olyan megdöbbentő, hogy mindezt akkor jegyezte fel, amikor még az öccse is otthon volt. Csak nem készült arra, hogy egyszer az öcsike elmegy, s övé lesz minden. De elment, és nagyon jól van ez így. Minden az övé lesz. Nincs többé osztozás.

Ezért zavarodik össze, amikor az öccse visszatér, s felborítja a jól felépített tervet. Minden számítását és elképzelését összerombolja. Hát erről nem volt szó, hogy visszajön. Kezdődik minden elölről. Ráadásul kap cifra ruhát, s kapja a hízott borjút. Hogyan lehetséges ez?

Ez a váratlan helyzet kihozza ebből az idősebb emberből azt, ami mindig is a szívében volt. Belőlünk mit hoznak ki a hasonló helyzetek? Amikor lehet, hogy látszólag igazságtalanság történik velünk. Amikor részben van igazság abban, amit mondunk. De ott van a gyűlölet, a szeretetlenség, a kapzsiság. Ez a lélektelen, pontos számontartása mindannak, amit tett. Hát nem övé is volt az egész: az a ház, a vagyon, a jószágok, a család? Vagy ő kívülálló volt? Aki dolgozott, de egyszer ezért várja a jutalmat, s várja a juttatást?

Mennyi mindent felhánytorgatunk a társunknak, a feleségünknek vagy a férjünknek. Hányszor mondjuk azt, hogy drága gyermekem megint ennyibe kerültél. Ennyit és ennyit fizettünk ki. Amikor mondjuk azt, hogy mennyibe kerül a telefon. Én is megtettem hányszor, és nem kapcsoltam, hogy az hogyan bánthatja a másik embert. Mennyit költöttünk valakire, mibe került és mennyibe az ajándék. Vagy ahogy nem régen egy feleség mondta a férjével kapcsolatban: amikor a férjem kisúrolja a kagylót, mindig elmondja, hogy kisúroltam a kagylót. Miért? Ez nem az ő lakása? Ha kisúrolta jól, akkor úgyis látják. Ha meg rosszul, akkor úgysem fogják észrevenni. Kell ezt emlegetni? Nem az ő lakása? Nem a másik életének a megkönnyítésére, szeretetből teszi? Mennyi bűnünk van csak ezen a területen egyedül?

A harmadik, ami kiderül ebből a részből. Az idősebb fiú nyílt lázadásba megy át. Beszélgetnek az apjával, és nyíltan lázad az apja ellen. Nem megy be a házba, ezért az apa megy ki hozzá, és kérleli. De hiába sorakoztatja az érveit, mondja egyiket a másik után. Hiába próbál a fia szívére beszélni. Lehet, hogy már nincs is szíve a fiának? Csak egy száraz, kemény kő van a helyén? Mondhat az apa bármit. Ennek a fiúnak a szíve, az indulata nem enyhül. Nem ért meg semmit, és nem lát be semmit. Hiába próbálja jobb belátásra bírni az idősebb fiút, nem sikerül.

A fiú vitába száll az apjával, és nem hajlandó engedelmeskedni. Az engedelmessége is csak látszólagos volt. Pedig az engedetlenség abban a korban súlyos bűn volt egy apa ellen.

Akkor ki is van messzebb az apától, az atyai háztól? Az, aki elment, becsapta az ajtót, vagy csendben betette? Hátán volt a vagyon ráeső része egy zsákban. Messze ment, eltékozolta a vagyont, egészen a disznók vályújáig jut. Aztán megfordul és visszamegy. Belátja a bűnét, és bocsánatot kér. Ma olyan divatos jelszó lett az, hogy ne törődjünk a múlttal. Engedjük el a múltat. Úgysem érdekli az embereket. Úgysem foglalkoznak vele.

Akkor van bocsánat, ha valaki a bűnéért bocsánatot kér. Legalábbis a Szentírás ezt tanítja. Aki bocsánatot kér, annak Isten megbocsátja a bűnét. Van úgy, hogy el kell engednünk bocsánatkérés nélkül is, megbocsátani akkor is, ha nem kér bocsánatot. De vannak bizonyos kérdések, amikor bocsánatkérés nélkül nincsen bocsánat.

Olyan megdöbbentő az, hogy a kisebbik fiút, a tékozlót az apa hagyja elmenni. Kikéri a vagyon ráeső részét, s az apa nem mond semmit. Kiadja a vagyon ráeső részét. Pedig tudja azt, hiszen felnőtt ember, hogy mi fog a fiával történni, és mi lesz a vagyonból. Talán tudta előre, hogy úgy fog visszajönni, ahogy visszajött. És mégsem kérleli. Hagyja elmenni. Ennek az idősebb fiúnak pedig utánamegy. Kimegy hozzá. Kéri. Érvel, próbál hatni rá, de a fiú szíve szeretetlen és hideg marad.

Azt sem olvassuk, hogy bármit elért volna ez az apa. Az idősebb fiú megfordult volna, megtért volna, bocsánatot kért volna, s visszament volna az apával, és együtt ünnepelték volna a tékozló fiú megtérését.

Pál azt mondja a korinthusi levélben (1Kor 13), a szeretet himnuszában: "Ha szeretet nincsen bennem, semmi vagyok." Semmi nem vagyok. Ha szeretet nincsen bennem, semmi vagyok.

Ez a fiú nem tud örülni, nem tud vigadni, mert a szíve helyén valami egészen más van. Nem tud örülni annak, hogy az öccse megkerül nagyobb baj nélkül. Ez a kíméletlen szeretetlenség minden együttérzést és szeretetet kiölt belőle.

S mit mond minderre az apa? Már a megszólítás is olyan megdöbbentő. Hogyan kezdi? Fiam! Neki fia most is. Neki fia az is, aki otthon maradt. Neki örökre fia. Egyszerűen azért, mert szereti. Mit mond? "Fiam, te mindenkor velem vagy, és mindenem a tied." Fiam, mi egyek vagyunk. Egy vér. Semmi nem változott. Ugyanúgy szeretem az öcsédet, mint téged. Nincs köztetek különbség. Egyformán szeretlek: őt is, pedig elment, téged is, pedig itthon vagy, és mondtad, amit mondtál az előbb is nekem. Fiam, mindenem a tied.

Olyan szomorú ez, hogy a tékozló fiúnak a vagyon egy része kellett, s nem az apja meg az apja szeretete. Az otthonmaradt fiúnak legalább egy kecskegida meg az elismerés. De neki sem kellett az apja meg az apja szeretete.

A történetnek itt vége szakad, legalábbis Jézus nem folytatja. Valóban vége van? Nincsen. Mert ez a történet is, ez a példázat is, mint annyi más Istenről és az emberről szól. Istenről és rólunk szól. Van, aki egy életen át tékozolja az életét, s aztán vagy visszafordul Istenhez, vagy pedig marad ott a disznók vályújánál, s úgy vész el. Van, aki pedig látszólag rendes, dolgos és tisztességes életet él. Jó vallásos ember. Újra és újra jár templomba. De lehet, hogy belül a szívében, a szívünkben még talán távolabb vagyunk az Istentől, mint a tékozló.

Amikor valaki tévedhetetlennek, igaznak, szentnek és tisztának tartja magát lehet, hogy sokkal távolabb van Istentől, az Ő igazságától, mint az, aki eltékozolja az egész életét, s összerombolt szívvel, s kiégve talán, de mégis csak Istennel jár. Ez a mi legnagyobb tévedésünk, ha azt hisszük, hogy közel vagyunk Istenhez, pedig valójában úgy vagyunk közel, úgy ülünk itt, hogy egészen távol vagyunk tőle.

Ezért feleljünk most csendben, belül a szívünkben pár kérdésre őszintén, Isten előtt! Mit tartasz magadról? Csak jó tulajdonságaidat tartod számon, vagy engeded azt, hogy Isten minősítse az életedet, az hívő életedet is?

Engedelmes, szorgalmas és józan vagy csupán, aki mindent számon tart, és mindent szóvá tesz, vagy szeretet is van benned?

Szereted azokat, akiket Isten melléd adott, vagy csak használod őket mikor, mire? Mire kellenek neked az emberek?

Az a bűnöd, amit te is látsz, az, amit mások látnak, vagy mások is, vagy az, amit Isten annak nevez? Megnevezheti mindet? Egyiket a másik után, vagy van egy pont, ami után megsértődsz?

Valóban engedelmeskedni akarsz az Istennek, vagy csak a látszatra ügyelsz? Csak úgy nézel ki, mint egy hívő ember? Vagy valóban átadott életű, hívő keresztyén vagy?

Akkor azok a cselekedetek, amiket megtűrsz vagy csinálsz, teszel, meg amit mondasz, aminek mutatod magad, ez a kettő hogy fér össze?

Ugyanazzal a mércével méred a saját életedet, mint a másikét? Vagy magaddal elnézőbb vagy? Neked még bocsánatos bűneid is lehetnek, amit biztosan elnéz az Isten?

Az imádáság csendjében és otthon is lehet folytatni. Lehet, hogy Isten is szeretné folytatni ezeket a kérdéseket. Mert újra mondom, hogy ez a példázat rólunk szól. Istenről és rólunk. Minket kérlel a mennyei Atya ilyen csodálatos, kedves, mély szeretettel: Fiam, gyere haza! Térj vissza hozzám! Kezdjél velem újat! Nálam még neked is van bocsánat és új kezdet. Gyere be az én országomba! Valld meg a bűneidet, hiszen Jézus meghalt érted, én eltörlöm álnokságodat, és a vétkeidről többé nem emlékezem meg.

Jézusban az Isten megbocsátott nekünk. Ezt mondja: Hogyne adna Jézussal együtt mindent minekünk. Fiam, mindenem a tied. Isten pontosan úgy akar felöltöztetni minket az üdvösség fehér ruhájába, ahogy levették a tékozló fiúról a szennyes ruhát, s kapott tisztát, újat. Olyat, amilyent Isten minden hívő embernek elkészített.

Nekünk mondja azt, amit mondott az otthonmaradtnak: "Fiam, mindenem a tied!" Gyere, örüljünk és vigadjunk, mert öröm van a mennyben egyetlen bűnös ember megtérésén is. Nem akarunk még ma örömet szerezni az Istennek?

---

Imádkozzunk!

Istenünk, szeretnénk megvallani neked azt, hogy sokszor pontosan olyanok voltunk és vagyunk, mint a tékozló fiú, s mint az otthonmaradt egyszerre. Annyit tékozoltunk már életünk során erőből, szeretetből, hitből, és olyan sokszor felhánytorgattuk mindazt, amit tettünk, mindazt, amit adtunk, s mindazt, amit mondtunk másoknak.

Istenünk, a legszívesebben sírva fakadnánk mindazon, amit ellened és mások ellen már elkövettünk. Köszönjük, hogy te ma délelőtt pontosan azért jöttél ide, hogy kivedd a kőszívet a mi testünkből, s megajándékozz minket érző, tőled való új szívvel, megújult hittel.

Urunk, te sokkal inkább tudod folytatni a kérdések sorát, s nem csak ennyit tudsz feltenni, mint ami most elhangzott. Kérünk, folytasd tovább!

Mi szeretnénk megtisztulni mindattól, ami nem szerinted való, ami gát és akadály, ami közéd és közénk, s ezért közénk és mások közé áll.

Isten, cselekedj velünk irgalmasságot, s add ránk a tőled való tiszta ruhát. Tisztítsd meg a mi szívünket, és tiszták leszünk.

Köszönjük, hogy világosan intesz minket arra is, hogy a magunk erejével, a magunk jóságában bízva semmiképpen be nem mehetünk a te országodba.

Köszönjük, hogy most újra megerősítetted azt, hogy mindent nekünk adsz önmagaddal együtt. Köszönjük, hogy aki csak akar, megmenekülhet és üdvössége lehet.

Ámen.