KICSODA JÉZUS

Alapige: Lk 4,14-30

"Jézus a Lélek erejével visszatért Galileába, és elterjedt a híre az egész környéken. Tanított a zsinagógákban, és dicsőítette mindenki. Amikor Názáretbe ment, ahol felnevelkedett, szokása szerint bement szombat napján a zsinagógába, és felállt felolvasni. Odanyújtották neki Ézsaiás próféta könyvét, ő pedig kinyitotta a könyvet, és megkereste azt a helyet, ahol ez meg van írva: "Az Úr Lelke van énrajtam, mivel felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek, azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását, hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat, és hirdessem az Úr kedves esztendejét." Ekkor összegöngyölítve a könyvtekercset, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában mindenkinek a szeme rajta függött; ő pedig szólni kezdett hozzájuk: "Ma teljesedett be ez az írás fületek hallatára." Mindnyájan egyetértettek vele, majd elcsodálkoztak azon, hogy a kegyelem igéit hirdeti, és azt kérdezgették: "Nemde a József fia ez?" Ő pedig így szólt hozzájuk: "Biztosan azt a közmondást mondjátok rám: Orvos, gyógyítsd meg magadat! Amiről hallottuk, hogy megtörtént Kapernaumban, tedd meg itt is, a saját hazádban." Majd így folytatta: "Bizony, mondom néktek, hogy egyetlen próféta sem kedves a maga hazájában. Igazán mondom néktek, hogy sok özvegyasszony élt Izráelben Illés napjaiban, amikor bezárult az ég három esztendőre és hat hónapra, úgyhogy nagy ínség lett azon az egész vidéken, de egyikükhöz sem küldetett Illés, csak a Szidónhoz tartozó Sareptába egy özvegyasszonyhoz. Sok leprás volt Izráelben Elizeus próféta idejében, de egyikük sem tisztult meg, csak a szír Naámán." Amikor ezt hallották a zsinagógában, mindenki megtelt haraggal, felkeltek, kiűzték őt a városból, és elvitték annak a hegynek a szakadékáig, amelyen városuk épült, hogy letaszítsák; de Jézus átment köztük, és eltávozott."

Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, áldunk, dicsőítünk és magasztalunk, hogy annak ellenére, hogy mérhetetlenül hatalmasabb vagy nálunk, mégis úgy láttad jónak, hogy szólj hozzánk, megkeress bennünket, és tervet készíts megmentésünkre, és ezt el is végezd.

Köszönjük Urunk, hogy tudtunkra adsz mindent, ami fontos azért, hogy kapcsolatba kerülhessünk veled, s kapcsolatunkban naponként erősödve az örök élet ajándékát kaphassuk meg tőled, és ez tarthassa az életünket minden helyzetben.

Köszönjük, hogy nem azt várod tőlünk, hogy erősek és rendíthetetlenek legyünk önmagunkban, hiszen ez lehetetlen. Szavad és igéd által hitet akarsz ébreszteni bennünk, hogy megismerjük Jézust olyannak, aki, ami Ő valójában. Ne csak egy tanítót lássunk benne, de a te egyszülött Fiadat, aki meghalt és feltámadt értünk, akiben van az üdvösségnek minden kincse elrejtve számunkra.

Urunk, kérünk, hogy ma is Lelked által Jézusról beszélj velünk, hogy az életünk tisztuljon, erősödjön, történjen velünk mindaz, amire a te látásod szerint szükségünk van.

Hálát adunk neked azokért a lelki ajándékokért, amiket mára is készítettél. Szeretnénk ezeket tőled elkérni, hogy az életünk bővölködő, örvendező lehessen tebenned. Jézus nevéért kérünk, hallgass meg bennünket most is.

Ámen.

Igehirdetés

Jézus első olyan nyilvános szerepléséről tudósít itt a Szentírás, amikor világosan beszél arról, hogy kicsoda is Ő valójában.

Ez a Lukács evangéliumából vett rész kapcsolódik a napi igeolvasásunkhoz is. Ha Ézsaiás próféta könyvét olvassuk a bibliaolvasó kalauzunk szerint, két nap múlva következik majd Ézsaiás könyvének a 61. fejezete, ahonnan Jézus az előbb hallott ószövetségi idézetet felolvasta.

Figyeljünk hát ezeken a szavakon keresztül Jézusra! Arra, hogy hogyan is mutatkozott be akkor az Őt hallgatóknak, és hogyan mutatkozik be ma nekünk, akik hallhatjuk az Ő szavát.

Amikor Jézus - így hallottuk az előbb - a Lélek erejével visszatért Galileába, akkor már elkezdett terjedni a szóbeszéd, hogy ez az ember, Jézus csodálatos dolgokra képes. Az Isten lehet vele, hiszen olyanokat tesz és mond, amelyek egészen különlegesek. Kiderül Jézus szavaiból is, hogy minden valószínűség szerint hallhattak már a gyógyításokról, amiket tett. Valószínűleg személyes megjelenését szülőföldjén megelőzte a híre, és a várakozás, amit ez keltett őelőtte.

Jézus, amikor felállt, és tulajdonképpen egy programbeszédet mondott, idézve Ézsaiás könyvéből, hogy miért is jött Ő valójában, mindenki számára világossá és egyértelművé tette küldetését. Olyan próféciát vett elő, ami az eljövendő Messiásra vonatkozott, és mindenki értette is üzenetét. Hadd olvassam fel ezt a két verset ismét: "Az Úr Lelke van énrajtam, mivel felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek, azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását, hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat, és hirdessem az Úr kedves esztendejét."

Meglehetősen szokatlan megnyilvánulás volt ez egy viszonylag fiatal ember részéről. Annyira már nem volt fiatal - harminc év körül volt Jézus akkoriban -, de mindenesetre nem tartozott a legöregebbek közé.

Jól ismerték a családját, hátterét, tudták, hogy mi a szakmája. Elkönyvelték egynek a korabeli zsidó férfiak közül. Semmi különlegeset sem láttak benne. S ekkor jött Jézus, és váratlanul egészen újfajta dologra próbálta irányítani környezetének, az otthoni közösségnek a figyelmét.

Az a Jézus, aki előttük állt, teljesen másképpen beszélt és viselkedett, mint akinek megismerték, vagy akiről úgy gondolták, hogy ismerik. Ő, aki ott áll a zsinagógában, és magyarázza az írást félelem nélkül, érthetően, isteni erővel, már nem csupán az ács fia. Nem csak az az ember, aki sok mindent tud barkácsolni, akire rá lehet bízni valaminek az összerakását, ügyesen megcsinálja közösen az apjával. Nem csak az, akinek a gyermekkorából némelyek emlékeznek még egy két érdekes történetre, hogy már akkor olyan erővel és bölcsességgel beszélt, ami sokakat meglepett. Itt már egy felnőtt, öntudatos ember áll a gyülekezet előtt, aki azt állítja, hogy Istentől kapta egészen különleges küldetését.

Biztos, hogy megrázó élmény lehetett ez a názáretiek számára, hiszen nagyon kétséges helyzetben találták magukat. Egyrészt hallották a Jézusról szóló híreket, hogy mennyi mindent végez Isten rajta keresztül, másrészt mindez egy olyan emberen keresztül történik, akit, akinek a családját is ismerik, és azt következtetik, hogy ez emberileg nézve érthetetlen, megmagyarázhatatlan.

Jézus azonban Názáretben is fontosnak tartotta, hogy bemutatkozzon, nyilvánvalóvá tegye az ott lakók előtt, hogy kicsoda Ő valójában, és miért jött. Ha végignézzük az evangéliumi történeteket, ilyen vagy olyan módon, mindig felfedi kilétét azok között, akik közé érkezik. Mert teljesen más az, amit az ember híresztelésekből tud róla. Sőt az is, amit bizonyos emlékek alapján őrizget a szívében Jézussal kapcsolatban. Néha drámaian újszerű, amikor valamit Jézus magáról kijelent nekünk. Néha az Ő üzenete egészen másról szól, mint amit gondolnánk, logikusnak tartanánk, várnánk.

Jézus - itt magára vonatkoztatva a messiási próféciát - először is azt állítja, hogy Isten Lelkétől vezetve az a küldetése, hogy evangéliumot, vagyis örömhírt hirdessen mindazoknak, akik körülötte élnek, akikhez elhallatszik az Ő szava. Utána ki is bontja, hogy mit jelent ez az örömhír, hogy ne maradjon csupán szép prófétai gesztus. Már Ézsaiásnál is ki van fejtve. Így szól az ige: "Azért küldött el - mármint az Úr -, hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak, a vakoknak szeműk megnyílását, szabadon bocsássam a megkínzottakat, és hirdessem az Úr kedves esztendejét." Az Úr elsősorban ezért jött. Nem csupán azért, hogy némely csodákat elvégezzen, vagy hogy bizonyos dolgokra megtanítsa az Őt hallgatókat és követőit, hanem azért, hogy teljes és végleges szabadítást adjon mindazoknak, akik találkoznak vele, és ezt kérik tőle.

Hogy szabadulást adjon a foglyoknak, hogy a vakok szemeit megnyissa, hogy szabadon bocsássa azokat, akik sok minden között görnyednek és kínlódnak, hogy mindenkinek azt adja, amire az életében leginkább szüksége van. Ne értsük félre az igét semmiképpen! Itt nem arról van szó, hogy Jézus csodadoktorként adja magát az Őt hallgatóknak. Valahogy így: ha engem követtek, akkor hirtelen minden jó lesz az életetekben. Szó sincs erről.

Arról viszont szó van, hogy az evangélium, az örömhír, Isten országának üzenete azt jelenti, hogy aki Jézust befogadja, szavára igent mond, annak az életében gyógyulás, tisztulás történik. Azok a legnagyobb nyomorúságok gyógyulnak meg, tisztulnak ki az ilyen ember életéből, amik leginkább megnyomorították őt belülről.

Az Úr "kedves esztendeje" így is fordítható vagy mondható: a kegyelmi idő. Az az idő ez, amikor még lehet - először vagy sokadszor - igent mondani Isten hívására, amikor lehet még könyörögni a szabadításért, hálát adni azért a csodálatos bocsánatért, amit adott nekünk Isten, és ami ma is érvényes a számunkra, hiszen nincs senki és semmi, ami elszakíthatná Isten választottait Őtőle.

Jézus nem volt soha eltúlzott módon magamutogató. Ám soha nem is tagadta le, hogy miért küldte Őt az Úr közénk. Volt olyan időszak, amikor még nem jött el az Ő ideje, de amint elérkezett az idő, nyíltan beszélt róla, és bemutatta, hogy Isten mire hívta el.

Ebben is példa lehetne nekünk a mi Urunk, hogyha valamilyen feladatot kapunk tőle, azt lehet, szabad ilyen nyíltan felvállalni. Amikor elérkezik az Isten által elkészített idő, akkor Isten Lelkétől megerősítve ilyen egyértelműen tehetünk bizonyságot mi is szabadító, minket megtartó Urunkról.

Ez a történet világosan elénk tárja, hogyha valaki így cselekszik, az nagyon sokszor nem vált ki egyértelmű örvendezést a környezetéből. Itt ugyanis, amikor Jézus elkezdi magyarázni az igét, illetve néhány gondolatot fűz hozzá, akkor felbőszülnek a hallgatói. Miért is? Amikor látja Jézus arcukon a hitetlenséget, érzi küzdelmüket, mivel itt egy ismerős ember mondja, hogy Ő a Messiás, valami nincs rendben. Ekkor Jézus rámutat hitetlenségükre, s azt mondja, hogy nem csoda, hogy így gondolkodtok. A régi időkben atyáitok sem voltak másmilyenek, mint ti. Mond két olyan példát, ami egészen szégyenletesnek, vérlázítónak tűnhetett a hallgatók előtt.

Először is hivatkozik egy olyan asszonyra, a sareptai özvegyre, aki egyrészt pogány, másrészt asszony volt. Duplán hátrányos helyzetű abban a korban. Utal még a szír Naámánra, aki szintén pogány származásúként volt Isten kegyelmének világos jele, amikor Elizeus meggyógyította őt. Azt mondja, hogy nézzétek meg, a ti atyáitok messze nem kaptak annyi hitet ajándékba Istentől, mint ezek a pogány emberek, vagy ez a pogány asszony. Ti is ugyanilyenek vagytok.

Ez hasonlított ahhoz, mintha valaki - mai környezetben - azt mondaná egy konszolidáltan öltöző, udvariasan viselkedő, kulturált környezetben élő embernek, hogy nézd meg, mi van a szívedben! Valójában az, akit te nem sokra tartasz akár a külseje miatt, akár más okból, vagy amiatt, amit elért, illetve nem ért el, az az ember sokkal előrébb van, mint te. Az, akit az utcán látsz, s talán lenézel magadban, lehet, hogy sokkal előbbre van, mint te. Hogyne háborodnának fel erre nagyon sokan. Hogy lehet ilyet mondani, hiszen én jó, Istenhez hűséges ember vagyok. Hogy mondhat nekem ilyet Jézus? Egészen felizzik a hangulat, és Jézust meg akarják kövezni, pontosabban le akarják taszítani a szikláról, el akarják Őt tenni az útból. De Jézus keresztülsétál közöttük, mert még nem érkezett el az az idő, hogy meg kell halnia.

Amikor Jézus nekünk egyértelműen bemutatkozik, amikor teljesen másképpen ad üzenetet, mint ahogy azt várnánk, az ilyen időszak mindig a döntés időszaka a nem hívő ember életében is. Dönt-e Jézus mellett, és igent mond-e arra, amit megélt vele kapcsolatban; és a hívő ember életében, hogy igent mond-e ismét arra, amit Jézus neki magáról újonnan megmutatott vagy kijelentett.

Jézusban lehet - az Ő Messiás voltának az elfogadása által - megerősödni, és megtapasztalni mindazt, hogy ez a szabadítás, gyógyítás, amit az evangélium gyakorlati részeként a küldetése céljának jelöl meg, valóság a mai ember életében is. Ám lehet megbotránkozni is benne.

Lehet azt mondani: Úr Jézus, azért ez így egy kicsit túlzás. Hogy mondhatsz ilyet az életemre, hogy én alávalóbb lennék, mint X., Y., Z, akit magam előtt látok. Ők sokáig nyomorult életet éltek, és esetleg csak egy-két hónapja változott az életük, én meg már évek, évtizedek óta azon az úton járok, amit jónak ismertem fel. Hogy mondhatsz ilyet, hogy én hitben kevesebb lennék? Vagy, hogy az életem bizonyos eseményei, szokásai nem helyesek, hiszen a társadalom többsége így él és gondolkozik, végzi a munkáját, éli a társas kapcsolatait, így formálja a barátságait, és mindenki azt mondja, hogy ez jó. Hogy mondhatod Jézus, hogy én ennek megítélésében alapvetően a kezdetektől fogva tévedtem? Te tévedsz akkor, ha ilyet mondasz! Vagy te vagy teljesen - mai kifejezéssel - képen kívül, nem ismered, hogy mi van ebben a világban. Jézus, inkább menj tőlem távolabb!

Amikor megpróbálták letaszítani a szikláról, akkor ez tulajdonképpen ennek a nagyon drasztikus kifejezése volt: Jézus, menj el tőlünk, hagyj minket békén, ne mondj nekünk ilyeneket! Csak megbotránkoztatsz!

Érdemes megnézni a 4. fejezetnek a hátralévő részét. Ha az alcímeket olvassuk, akkor ilyen történetek szerepelnek még, hogy Jézus tisztátalan lelkeket űz ki, meggyógyítja Péter anyósát, illetve sok beteget gyógyít meg.

Azok között az emberek között, akik nem botránkoztak meg benne, hanem hittel várták, hogy Ő cselekedjen, Jézus mindig megmutatta isteni hatalmát, de nem mindig úgy, ahogy az emberek várták.

Amikor ezzel szemben valaki megpróbált diktálni Jézusnak, megpróbálta megmondani, hogy mit lehet és mit nem, mire lehet Ő képes és mire nem, mi lehet az Ő küldetése, és mi nem, akkor Jézus az ilyen játékokba soha sem ment bele.

Ez régen, kétezer évvel ezelőtt így volt, és így van ma is. Jézus egyrészt azt mondja ezen az igén keresztül nekünk, hogy Ő azért jött, hogy Isten országának az evangéliumát élővé, az életünket megtartó erővé tegye mibennünk. Ha ezt elfogadjuk, akkor még jobban erősítsen meg minket ebben, ha nem, akkor végezze el, hogy így legyen bennünk. Ám ehhez számtalan dolognak változnia kell az életünkben, s hogy miben, csak Jézus tudja megmutatni nekünk. Olyan nincs, hogy valaki az Isten országa erőit élvezi, Istennel tökéletes kapcsolatban van, ugyanakkor pedig más utakon is jár. Nagynak tartja magát a saját szemében, de olyan kis dolgokat megtűr az életében, amikről nagyon jól tudja, hogy azok Jézus Krisztus szerint nem helyesek. Sőt a Biblia egyértelmű szavaival: bűn az, amit tesz, gondol, tervez. A kettő nem fér össze. El kell dönteni, hogy Isten országának az evangéliumát akarjuk-e megélni és továbbadni, megtapasztalván, hogy nyomorult, szabadításra szoruló emberekkel is megtörténik az a csoda, hogy visszatükrözhetjük az Atya Isten dicsőségét anélkül, hogy tudnánk róla sokszor. Vagy pedig ha megbotránkozunk benne, akkor még keresztyénként is megélhetjük azt, hogy az életünk egyre erőtlenebbé, üresebbé válik. Akkor Jézust újra meg újra kitaszítjuk a dolgainkból, az életünk meghatározó eseményeiből. Utána hiába kérdezzük: de hát Urunk, miért történt ez meg az velem? Miért nem tapasztaltam erőt egy-egy kísértés idején? Miért nem értem az Írást? Miért nem tudok jó döntéseket hozni? A kettő össze nem egyeztethető. Vagy hajlandó vagyok feladni mindazt, amire az Úr Jézus rámutat, és azt mondja, hogy ez nem jó, és akkor Isten országa épül az én életemen keresztül is, mert a helyemen vagyok, és Isten használhat engem. Vagy pedig ezt az álmot el kell felejteni, és akkor csak a saját erőmre utalva kell élnem az életem.

Olyan jó lenne, ha Isten elvégezhetné ma mindannyiunkban, hogy egy szívvel tudjunk kiáltani hozzá: Urunk, könyörülj rajtunk, hogy a prófétai ige, hogy te meggyógyítasz, megvigasztalsz, megtisztítasz bennünket, rajtunk is igaz legyen már a mai nap folyamán!

Jó lenne, hogyha szintén kiáltanánk azért is, hogy Urunk, minden olyat, ami a te utadban állt eddigi életünkben: a gőgünk, meg az, hogy mi akartuk megmondani, hogy mit mondhatsz, és mit nem, hogy te mire vagy képes az életünkben vagy máséban, és mire nem, az engedetlenségeink, megrögzött bűneink, mindezek odakerüljenek ma ahol a helyük van, a te kereszted alá.

A változás és megtisztulás helye mindig egyedül a golgotai kereszt alatt van. Az evangélium ott vált érthetővé és igazán kézzel foghatóvá, mert Isten rátette a pecsétet arra az ígéretre, amit itt Jézus Ézsaiás prófétától idéz, hogy ne legyen kétségünk afelől, hogy Ő mindig, minden körülmények között elvégzi ezt - amiről itt a próféta szavait idézve Jézus beszél - mindazok életében, akik ezt engedik neki.

Annyi lelki, szellemi, fizikai nyomorult él körülöttünk, közöttünk, ha ugyan mi magunk is nem soroltatunk ide. Sok olyan ember van, aki nem csak fizikailag vak, de lelkileg legalább annyira. Annyi a lelki mozgássérült, aki kívülről teljesen egészségesnek tűnik, de belülről megrokkant az élete. Hány olyan van, akinek a gyász vagy egy kapcsolat félbeszakadása egy életre tönkre tette az életét, és nem tud felépülni, nem tud bizonyos dolgokat lerakni, vagy úgy kezdeni, hanem úgy megy egyik napról a másikra, és éli életét, hogy súlyos terheket hordoz. Itt nem kell nagyon elvont közösségekre gondolnunk. Elég, ha a családjaink, a munkatársaink, a körülöttünk élő barátaink jutnak eszünkbe. Akkor világosan látjuk, értjük, hogy ennek a világnak semmi másra nincs szüksége, mint az örömhírre, hogy van tovább, hogy Istennél lehetséges az újulás és a szabadulás.

Ezért engedi Isten, hogy még ma is halljuk az Ő szavát, hogy ne csak saját magunk számára vegyük komolyan, de a továbbadói, és vivői lehessünk. Talán már este is egy telefonbeszélgetésben, pár mondatban, amit váltunk egymással, ez jöhessen elő az Úr Lelke által, és ha a saját életünk különböző kesergései, amiket oly szívesen osztunk meg sokszor. Ne az önző gondolataink, amikkel terheljük egymást fölöslegesen, hanem az az örömhír, amelyet Ő tud világossá, egyértelművé tenni a számunkra, és általunk mások számára is.

Adja Isten, hogy az a sóvárgás, ami ebben a teremtett világban egyre inkább érezhető, ahogy nő az Isten nélküli ember nyomorúsága, úgy nőjön a vágyakozás is az egyértelmű igazság után. Adja Isten, hogy épüljön az Ő országa! Jöjjön egyre közelebb az Ő visszajövetelének az ideje az által is, hogy mi hűségesen felvállaljuk a tőle kapott küldetésünket, neki adjuk magunkat, és engedjük, hogy szabadításának példáivá tegyen bennünket azok között, akik közé helyezett, akik között küldetést bízott ránk! Így legyen!

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, kérünk, végezd el bennünk, hogy bármit is mondasz nekünk, bármerre vezetsz is bennünket, semmiképpen ne botránkozzunk meg benned!

Urunk, őrizz meg minket attól, hogy úgy megkeményedjen a szívünk, mint ezeké a régen élt embereké, akik hallottak téged, de értetlenség, harag, gyűlölet növekedett fel bennük, mert te megítélted a gondolataikat, szembesítetted őket hamis előítéleteikkel, és mert egészen más felé akartad vezetni őket, mint amit ők vártak és szerettek volna.

Urunk, megvalljuk, hogy nélküled semmire nem megyünk. Az életünk szűkölködő, újra és újra elbukó, ha csak te nem fogod meg a kezünket. Kérünk, tisztíts meg minket! Add, hogy ebben a nyomorgó, nélküled küszködő, egyre mélyebbre süllyedő világban lehessünk az örömhír szószólói, az életünkön látszódjon a te szabadításod. Merjünk beszélni arról, hogy nélküled nyomorultak és elveszésre ítéltek vagyunk, és benned kaptunk bocsánatot és újulást.

Kérünk, hogy mindazt, ami az életünket lehúzza, te gyógyítsd meg, töröld el, változtasd meg, vigasztalj meg bennünket úgy, ahogy azt jónak látod!

Urunk, kérünk azokért, akik fizikai, lelki betegségekkel küszködnek ma közöttünk. Legyél az erősítőjük, oltalmazójuk, a magányosok társa, a gyászolók vigasztalója, a hitetlenkedők erősítője, a bűnösök számára az, aki bocsánatot és tisztulást adsz. Kérünk, Urunk, hogy mindannyiunkhoz lépj úgy, ahogy te azt a legjobbnak látod!

Áldd meg ezt a gyülekezetet, ennek szolgálóit, minden tagját, hogy a te örömhíred hirdettessen itt napról napra, hétről hétre, és gyülekezetünk gyarapodhasson az üdvözülőkkel, azokkal, akik beállnak a te országod szolgálatába!

Urunk, végül arra kérünk, áldd meg országunk és egyházunk vezetőit, hogy akár ismernek téged, akár nem, felvállalják azt a küldetést, amit te bíztál rájuk, engedtél nekik! Kérünk, hogy te tartsd a kezedben ennek a nemzetnek a jövőjét, és könyörülj rajtunk! Nélküled, Urunk, elveszünk.

Köszönjük, hogy meghallgatsz minket most is, amikor majd a szívünk csendjében eléd hozzuk hálaadásunkat, kéréseinket, bűnvallásunkat. Lelked által kérünk, vezess minket az imádságban tovább! Jézus, a te nevedért hallgass meg bennünket.

Ámen.