PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK |
Pasarét, 2002. július 7. Csákány Tamás |
Alapige: Zsolt 139,1-18
"A karmesternek: Dávid zsoltára. Uram, te megvizsgálsz, és ismersz engem. Tudod, ha leülök vagy ha felállok, messziről is észreveszed szándékomat. Szemmel tartod járásomat és pihenésemet. Gondod van minden utamra. Még nyelvemen sincs a szó, te már pontosan tudod, Uram. Minden oldalról körülfogtál, kezedet rajtam tartod. Csodálatos nekem ez a tudás, igen magas, nem tudom felfogni. Hova menjek lelked elől? Orcád elől hova fussak? Ha a mennybe szállnék, ott vagy, ha a holtak hazájában feküdnék le, te ott is ott vagy. Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó végén laknék, kezed ott is elérne, jobbod megragadna engem. Ha azt gondolnám, hogy elnyel a sötétség, és éjszakává lesz körülöttem a világosság: a sötétség nem lenne elég sötét neked, az éjszaka világos lenne, mint a nappal, a sötétség pedig olyan, mint a világosság. Te alkottad veséimet, te formáltál anyám méhében. Magasztallak téged, mert félelmes és csodálatos vagy, csodálatosak alkotásaid, és lelkem jól tudja ezt. Csontjaim nem voltak rejtve előtted, amikor titkon formálódtam, mintha a föld mélyében képződtem volna. Alaktalan testemet már látták szemeid, könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük. Mily drágák nekem szándékaid, Istenem, mily hatalmas azoknak száma! Számolgatom, de több a homokszemeknél, s a végén is csak nálad vagyok."
Imádkozzunk!
Köszönjük neked Istenünk, hogy igéddel naponként táplálsz bennünket. Rámutatsz arra, hogy hol és miben kellene változtatni az életünkön. Megmutatod az örök élet reménységét, a benned megújult élet örömét, amit mindenki megtapasztal, aki enged hívó szavadnak.
Kérünk téged, hogy tedd áldottá mai istentiszteletünket! Légy itt velünk egészen hatalmasan és valóságos módon, hogy megismerhessünk téged ma is olyannak, amilyen vagy: szerető, mindenható Istennek.
Kérünk, Urunk, hogy mindannyiunkhoz úgy juttasd el szavad, ahogy te azt jónak látod! Semmi emberi gondolat, okoskodás ne maradjon meg szívünkben, hanem csak a te igéd.
Köszönjük, hogy Jézusért most is meghallgatsz minket. Köszönjük igédet, ami által életet teremtesz bennünk. Köszönjük, hogy Szentlelked érteti meg mindazt, amit ma mondani akarsz nekünk. Kérünk, add meg, ne legyünk akadályai annak, hogy szavad Lelked által gyümölcsöt teremjen ma is életünkben. Jézus nevéért kérünk, mennyei Atyánk, hallgass meg minket!
Ámen.
Igehirdetés
Meglepő tapasztalat ma - annak ellenére, hogy növekvő létszámú városokban élünk, mégis egyre magányosabb sok ember. Egyre kevesebben érzik, hogy körülvennék őket olyanok, akiket valóban érdekel az, mi is történik velük.
Ennek az elmagányosodásnak - ahogy szokták nevezni - sokfajta következménye van. Az egyik mindenképpen az, hogy az emberek elveszítik a képességüket, hogy megtalálják a hangot, és az utat egymáshoz.
A másik következménye, hogy a rossz érzést, ami így sokakban felnő és megerősödik, valamilyen módon meg kell próbálni ellensúlyozni, legalább is csökkenteni. Ezért különböző pótszerekhez, pótlékokhoz nyúl a ma embere.
Pótszerré válhat sokfajta olyan függőség, amit az ember észre sem vesz, de csökkentheti a rossz érzést, ami ott lapul benne.
A zsoltáros tapasztalata egészen másról szól. Egy olyan világban, ami kétség kívül egyre személytelenebbé válik, érdemes odafigyelnünk erre a hitvallásszerű megfogalmazásra, amit a zsoltáros mond az ige szavain keresztül. Nem csak általánosságban beszél Isten dolgairól, hanem arról szól, kinek ismerte meg ő Istent? Isten munkáját hogyan látja saját életének történéseiben.
Az előbb hallott igénk alapján három gondolatot vizsgálunk meg mai istentiszteletünkön: először, Isten hogyan ismer minket, másodszor, azt mondja a zsoltáros, hogy előle nem lehet elbújni. Mit jelent ez, és a mai ember számára hogyan váltható aprópénzre. Harmadszor pedig azt hangsúlyozza a zsoltáros, hogy Ő, Isten alkotott bennünket.
Az első állítás így hangzik: Isten ismer minket. Az ige ezt a kifejezést használja: "Uram, te megvizsgálsz, és ismersz engem." A megvizsgálás szó folyamatos értelmű alakban áll az eredeti szövegben. Vagyis így folyamatosan vizsgálat alatt tartasz engem. Folyamatosan figyelemmel kíséred az életemet, és ezért tudod, hogy mi történik velem. Nem csak időnként kérdezel meg, és egy-egy pillanatról alakítasz ki képet, hanem megvizsgálsz, és ezért ismersz engem.
Biztos többen hordtunk már olyan műszert, ami a vérnyomását méri az embernek. Ma már vannak olyan ügyes kis szerkezetek, amiket több napra is fel lehet csatolni, és automatikusan pumpálnak, végzik a mérést, utána kieresztik a levegőt. Így folyamatosan nyomon lehet követni a vérnyomás váltakozásait.
További mérőműszerek az ember szívritmusát és sok mást vizsgálnak. Amikor nem csak arra van szükség, hogy röntgenszerűen, pillanatnyi állapotot rögzítsenek, hanem, hogy egy folyamatot lásson segítségükkel az orvos, és így tudja összefüggéseiben látni mindazt, ami történik.
Isten nem csak időnként figyel oda ránk. Életünknek nem csak egy-egy pillanata érdekli Őt, hanem összessége. Elejétől a végéig. A magasztos, örömteli periódusok éppúgy, mint a nehéz vagy szégyenteljes szakaszok. Azért tud mindent rólunk, mert folyamatosan foglalkozik velünk, vizsgál meg minket.
Vannak, akik nem szívesen szembesülnek ezzel a tudattal, hiszen nem jó dolog lelepleződniük. Nem jó közkinccsé tenni a gondolatainkat vagy a tetteinket, ha azok nem olyanok, hogy elbírják a nyilvánosságot. Ezért egymással szemben és kapcsolatban is sokszor mást mutatunk, mint ami legbelül van: egy kedves mosoly, semmitmondó válasz vagy kérdés. Továbbsegíti a beszélgetést, és nem kell arról vallanom, hogy mi van bennem, mit is gondolok valójában? Mivel is küszködöm, vagy miben buktam éppen el? Át lehet ugrani. Úgy tűnik, hogy minden rendben van.
A zsoltáros azonban arról szól, hogy ezt sokakkal meg lehet tenni, de Istennel nem. Ő nem azt nézi, mosolyog-e az arcunk. Azt sem, hogy mennyire ápolt a külsőnk, vagy éppen milyen a környezetünk, rendezettek-e a dolgaink kívülről, hanem Ő azt nézi: mi van belül. Számon tartja szavainkat, gondolatainkat és vágyainkat. Mindent, ami csak történik velünk. Sőt arról beszél a zsoltáros, hogy még a szándékainkat is ismeri az Úr. Elég ijesztő nem? Mindent tud rólunk.
A múltkor beszéltem valakivel, aki azt mondta, hogy egy ismerőséről sok mindent tud, mégsem használja fel, hogy tönkre tegye őt. Megtehetné, mert olyan információk jutottak a birtokába, amik veszélybe sodorhatnák. Meg is lenne rá az oka, hiszen az illető rosszat tett vele, de ezt hívő emberként nem viszonozza.
Nem tudom, belegondolunk-e időnként abba, hogy Isten nem csak bizonyos dolgokat, információkat tud rólunk, hanem mindent. Az első pillanatunktól kezdve egészen életünk végéig. Az elmormolt fél szavainkon keresztül a szégyellt, esetleg meg sem fogalmazott gondolatainkig mindent.
A zsoltáros ebből mégsem azt szűri le, hogy akkor ez elől az Isten elől meg kell próbálni elbújni. Az válik nyilvánvalóvá megfogalmazásából, hogy ő nem olyan Istent ismert meg, aki el akarná törölni azért, amit megismert benne, hanem egy olyat, aki éppen ellenkezően: még így is szeretné őt többé tenni. Szeretné az életét kiteljesíteni, és ezért dicsőíti és áldja Őt.
Az az ige, ami az előbb elhangzott: "az embernek Fia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet" - így igaz. Isten nem azért küldte el az Ő Fiát, hogy meg- és elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön, megtartasson a világ Ő általa.
Ez az örömhír, az evangélium, hogy Isten ma délelőtt is vizsgálja a szívünket, életünket, és lát nagyon sok olyat, ami ha mások előtt is tudott lenne, akkor nagyon-nagyon kellemetlenül éreznénk magunkat.
Ismeri a múltunkat. Tudja, hogy mik az előzményei annak, hogy ma itt ülhetünk. Mégsem az az üzenete, hogy akkor most vége, hanem így folytatódik az 5-6. versben a zsoltáros Istenről szóló hitvallása: "Minden oldalról körülfogtál, kezedet rajtam tartod. Csodálatos nekem ez a tudás, igen magas, nem tudom felfogni."
Körülölel az Isten szeretete - azt mondja a zsoltáros. Meg sem értem, hogy Ő hogyan szerethet ennyire, habár ismer, mindent tud rólam, és még az sem kell, hogy magyarázkodjam. Nem tudnék semmit kimagyarázni előtte. Ő jobban tudja a dolgaimat. Körülölel. Sőt még a kezét is fölöttem tartja, hogy nehogy valami baj hozzám férkőzhessem. Szoktunk erre gondolni? Az, hogy ma itt ülhetünk, hallhatjuk Isten szavát, és hozzánk szóló igéjét, az nem csupán véletleneknek az egybeesése, nem is természetes, hanem kegyelmének a kimondhatatlan ajándéka.
Emlékezzünk vissza azokra a helyzetekre az életünkben, amikor fizikailag vagy lelkileg olyan körülmények közé kerültünk, hogyha valaki láthatatlan módon nem nyúl utánunk, akkor ma nem, legalábbis nem így ülnénk itt. Ugye, hogy számtalan ilyen alkalom volt? Ez nem a véletlenek egybeesése, hanem Isten kegyelme. Azt jelenti, hogy neki még mindig terve van veled és velem.
Az ember mégis, annak ellenére, hogy Isten ilyen szeretettel közeledik felé, hajlamos arra, hogy megpróbáljon menekülni előle. Miért teszi ezt? Jó oka van rá. A gondolatai, tervei, cselekedetei nem viselik el azt a világosságot, ami Istenből árad, ami Isten maga.
A János evangéliuma 1. fejezete beszél arról, hogy ez a világ nem fogadta be Jézust, azt a világosságot, amit Isten küldött számára, mert a világ sötétségben élt, és maga is sötétségben volt. Ezért nem akarta, hogy napvilágra kerüljenek sötét dolgai és cselekedetei.
Mindannyian úgy születünk, hogy bár az életünkre nézve a legjobb, hogy Isten tervét és akaratát magunkra nézve megismerjük, ösztönösen menekülünk előle.
Emlékszünk az Éden-kerti történetre, amikor az első emberpár elbújik. Keresi őket Isten, és kérdezi: Ádám, hol vagy? És ők nem akarnak előjönni. Nagyon sokszor sokféleképpen próbálunk bújdosni Isten elől. Tudjuk talán, hogy Ő jót akar nekünk, de mégis az érzéseink, megrögzött szokásaink más irányba visznek bennünket.
Egy gyerekkori élményem jut eszembe. Talán 5-6 éves lehettem, az öcsém két évvel fiatalabb. Nagyon élveztük mindig, amikor nagyszüleim nagy kertjében lehettünk, kiszabadulva a belvárosi kis lakás keretei közül. Fára másztunk, nem lehetett minket behívni a kertből. Nagy trauma volt, amikor végre be kellett menni, s kimosakodva újra visszajönni a betondzsungelbe. Ismételten próbáltuk hosszabbra és hosszabbra nyújtani a kertben eltöltött, elhancúrozott idő tartamát. Egyszer megelégeltük, hogy mindig minden újonnan felfedezett búvóhelyünkön megtalálnak minket, ahova azért menekültünk, hogy ne kelljen hazamenni, s visszanézve már nem is annyira kitűnő ötlet jutott eszünkbe, Azt a reménységet vetítette elénk, hogy most aztán igazán hosszú ideig ott maradhatunk kedvenc helyünkön, nagymamáméknál. Mindenütt megtaláltak addig: a bokrok alatt, a ház mögött is előbb utóbb. Hova kell menni? Olyan helyre, ahol senki sem kereshet minket. Mi lehet ez a hely? Ott állt két kuka az udvaron, ott biztosan nem fognak keresni! Kis szépséghibájuk volt csupán, hogy előtte félig megtöltötték a kukákat pernyével, de minket ez nem zavart. Bemásztunk. A család már fejvesztve keresett minket másfél órája. Mi időnként a kukák fedelét felemelve integettünk egymásnak az öcsémmel, és mutattuk, hogy jól csináljuk. Egy idő után mégis csak feladtuk, előkerültünk. Valóban sokáig maradtunk aznap, mert amíg lemosták rólunk az összes pernyét, az nem kevés időbe telt. Ám mégsem lehetett örökre ott maradnunk a kertben. Hiába próbáltuk húzni, halasztani az időt. Mégsem értük el a célunkat. Azt értük el mindössze, hogy utána még több vesződséggel, nyűggel, kellő fejmosás után jutottunk haza.
Nem ezt tesszük sokszor felnőttként is? Nem kukákba mászunk bele, legalábbis nem látható kukákba. Próbálunk láthatatlanná válni Isten előtt. Próbálunk úgy tenni, mintha Ő rosszat tenne nekünk. Próbáljuk Őt úgy beállítani mint, aki el akar tőlünk venni olyan dolgokat, lehetőségeket, amik nélkül szűkölködünk. Valójában tudjuk, hogy ez nem igaz. Amikor az előbb vázolt csínyt elkövettük, tudtuk, hogy előbb vagy utóbb úgyis haza kell mennünk, de próbáltuk elmismásolni ezt a tényt. Úgy tenni, mintha a következményeket meg lehetne változtatni.
Ösztönösen menekülünk Isten elől. Félünk, és van is miért félnünk. Számtalan menekülési taktikát dolgozunk ki, ami jónak tűnik. Mindenkinek megvan a saját kis személyre szabott menekülési útja. A saját kis "kukája", amibe szeret időnként belebújni. Lehet egy ilyen tiszteletre méltó menekülési út az, hogyha valaki halálra dolgozza magát. Másként így szoktuk mondani, hogy munkamániája van, munkába menekül. Reggeltől késő estig dolgozik. Talán felnéznek rá mindazért, amit fel tud mutatni szakmájának vagy hivatásának a területén. Lehet, hogy sokaknak szerez örömet azzal, amit csinál. Mégis a tény az, hogy a munkában már bizonyos szempontból menekülést próbál találni. Nem veszi, vagy nem akarja észre venni. Lehet, hogy valaki a családját alakította ki egyfajta menekülési úttá, vagy egyfajta menedéknek az elől, hogy szembe kelljen néznie Istennel és saját életével. Éjt nappallá téve a családtagok körül forog. Ott járnak a gondolatai is, minden energiája a családba épül, ami önmagában tiszteletre méltó tény. A család Isten által adott csodálatos ajándék mindannyiunk számára, de egy ponton túl válhat menekülési területté. Hadd mondjam így: lehet túlzás, ha nem a helyén, nem a megfelelő kereteket foglalja el az ember életében.
A munkán, családon, hobbin kívül sok olyan menekülési út is van, amit az ember nem vall be szívesen, mert már a függőség kategóriájába, vagy legalábbis a kényszerű hiánypótláséba tartozik. Lehet ilyen az alkohol, valamiféle játékszenvedély, drog vagy egy párkapcsolat, amiről tudjuk, hogy nem helyes, sőt mind a két fél számára romboló. Sok minden válhat menekülési úttá. Az ördög nagyon jól tudja, hogy melyikünk, hogyan környékezhető meg, és ő nem kínál nekünk olyan utakat, amik ne állnának közel a szívünkhöz. Hogyha valakit nem érdekel a pénz, akkor nem fog pénzzel kecsegtetni, és nem fogja azt mondani, hogy fojtsd a pénzbe, a pénzszerzésbe kérdéseidet vagy a bánatodat. Azt másfelé fogja vinni. Esetleg egy baráti társaságon vagy nagy utazásokon vagy valami máson keresztül kapja el.
Ne álltassuk magunkat! Mi magunk is, akár hívő emberek vagyunk, akár keresők, akik nem találkoztunk még személyesen Istennel, természetünktől fogva menekülünk előle.
Azért mondtam, hogy hívő emberként is, mert Pál nagyon világosan beszél arról, hogy ha valaki Jézus Krisztust befogadja az életébe, az még élete végéig harcolhat régi, Isten nélküli természetével, amelyik újra és újra próbál győzni, próbálja átvenni a hatalmat fölötte. Mindannyian tanuljuk ezt a saját életünk eseményeit nézve is.
Nagyon világos, szép képeken keresztül mutatja be a zsoltáros, hogy bárhogy próbálkozunk is, hogy eltűnjünk Isten szeme elől, ez nem lehetséges.
Azt mondja: "Hová menjek lelked elől? Orcád elől hová fussak? Ha a mennybe szállnék, ott vagy, ha a holtak hazájában feküdnék le, te ott is ott vagy." Az eredeti héber szöveg érdekesen fogalmazza meg ezt az utolsó fél mondatot: "hogyha a holtak hazájában feküdnék le". Kicsit más szavakkal visszaadva: ha a holtak hazájában vetnék is magamnak ágyat, és feküdnék le. Vagyis, hogyha végképp elmerülnék a mélységben, a sötétségben, te még oda is utánam jössz. Ez döbbenetes! Arról beszél a zsoltáros, és arról beszél a Szentírás minden betűje, hogy Isten a végsőkig elmegy a bűnébe, nyomorúságaiba belefáradt, belekövesedett emberért, értünk. Semmi és senki ne legyen, ami vagy aki elválaszthatna minket tőle. Nem azt jelenti ez, hogy Isten a sötétségre a kedvünkért azt mondja, hogy világosság. Vagy azt mondaná a rossz, bűnös dolgainkra, kapcsolatainkra, gondolatainkra vagy szándékainkra, hogy azok helyesek. Csak azért, hogy minket felmentsen lelkiismeretünk vádló hangja alól. Ez igenis azt jelenti, hogy Ő Jézus Krisztusban minden bűnt és nyomorúságot, ami az életünket terhelte és terheli, átvállalt magára azért, hogy nekünk ne kelljen a sötétségben végigélni az életünket. Azért, hogy legyen még egy utolsó lehetőségünk ővele.
Azt gondolom, hogy hívő emberként sokszor hallottuk, és tudjuk már ezt. Mégis életünk egy-egy nehéz szakaszában, megterhelt periódusában nagyon fontos, hogy ismét valósággá váljon mindez. Fedezzük fel újra, hogy senki és semmi nem szakíthat el engem, minket Isten szeretetétől. Nem azért, mert én olyan jó hívő vagyok, vagy megérdemlem, vagy alkalmas lennék arra, hogy betöltsem az Ő törvényét. Szó sincs erről. Ha ez lenne a feltétel, akkor én biztos nem állnék itt a szószéken, de valószínűleg kevesen lennének itt, ebben a templomban.
Egyedüli feltétel Jézus Krisztus keresztje! Ő általa ért utol, és keres bennünket ma is az Isten.
Végül arról beszél a zsoltáros, hogy nem véletlenül lettünk olyanokká külsőleg és belsőleg, mint amilyenek vagyunk. Azért lehettünk és vagyunk ilyenek, mert Isten akarta ezt így. Talán több mindenben nehéz ezt elfogadnunk. Sok területen, ha rajtunk múlna, másképpen nézne ki az életünk. Ám nem mi vagyunk azok, akik meghatározzuk a kereteket, hanem Isten gondolt el, formált meg minket az Ő szeretetével. Úgy formált, hogy arra a tervre, célra, amit személyesen a számunkra gondolt ki ezen a világon, alkalmasak legyünk. Lehet, hogy valaki más, akit pedig sokszor irigyeltem már pont azért, amilyen tulajdonságai és adottságai vannak, nem lenne alkalmas. Isten engem és téged speciális, személyes feladatra formált és hívott életre.
Vajon elhisszük-e, hogy valóban az Ő akarata révén vagyunk olyanok, amilyenek? Az Ő akarata nem csak azt jelenti, hogy azért nézünk ki így, és azért vannak azok a tulajdonságaink, amik nyilvánvalóak előttünk, hanem az Ő akarata azt is jelenti, hogy milyenné lehetünk, ha engedünk a szeretetének Krisztusban. Milyenné lehetünk, hogyha engedjük, hogy Ő formálja a gondolatainkat és szándékainkat. Akkor az életünk végén úgy tekinthetünk vissza mindarra, ami elmúlt, és mögöttünk van, mint az Ő ajándékára, és nem úgy, mint eltékozolt, a kezünk közül kifolyt időre.
Az ige azt mondja, hogy Jézus Krisztus már akkor eljött értünk, amikor mi még mit sem tudtunk róla, sőt még amikor meg sem születtünk. Kétezer évvel ezelőtt Jézus azért vállalta a kereszthalált, hogy nekünk, ma itt ülő embereknek az élete meggyógyulhasson, és újra helyes kapcsolatba kerülhessen Istennel. Ez üzenet hívőknek és Istent kereső vagy Istent megismerni akaróknak egyaránt. Mindannyiunk számára kizárólag a kereszten van gyógyulás. Csak akkor lesz az életünk teljes és bővölködő, ha lemondunk arról, hogy mi magunk akarjuk leosztani a lapokat mindenkinek, elsősorban saját magunknak. Ha lemondunk arról, hogy mi vagyunk az élet urai, s hatalmunkban áll ez a világ, ahogy ezt a mai ember szereti hangoztatni.
Ha ez valóban így lenne, akkor milyen szörnyű felelősség hárulna a most élőkre azért, ami zajlik körülöttünk. Hol van a hatalmunk, amikor utolér a gyász, fájdalom, sok-sok minden, ami tönkre teszi az életünket, és amikkel szemben tehetetlenek vagyunk? Miért történnek ezek velünk? A válasz erre a Szentírás szerint: azért, mert menekülünk az elől, aki helyre szeretné állítani az életünket.
Az, hogy mit tartunk Istenről, róla az életünkkel kapcsolatban, sok mindent gyakorlati módon befolyásol, meghatároz azzal kapcsolatosan, hogy hogyan válaszolunk nemzetünk, földünk etikai, erkölcsi problémáira. Ilyen alapkérdés, ami sokakat megoszt a mai magyar társadalomban például: a művi terhesség megszakítás vagy közismertebb nevén az abortusz kérdése. Vannak, akik szerint a fogantatással kezdődik az élet. Mások azt mondják, hogy a születéssel. Én nem szeretnék senki fölött pálcát törni. Nem az én tisztem, és nem gondolom, hogy alkalmas lennék rá, de Isten igéje nagyon világosan beszél arról, hogy Isten az Ő szeretetével hívja életre az emberi lényeket. Nem arról szól csupán az ember története, hogy egy férfi és egy nő találkozik, és utána gyermekük születik közös elhatározásukból, vagy emberileg véletlenül, akaratukon kívül. Arról szól a történet, hogy a mindenható Isten valakit a nem létből a létezésbe hív át. Hogy vesszük magunknak mégis a bátorságot, hogy mi döntsük el: ki élhet, és ki nem. Szörnyű dolog ez. Sok minden más is terhel minket, de ez nagyon szorosan összefügg a mai igénkkel.
Azonban hadd utaljak vissza még egyszer arra, amiről az előbb már szó volt, hogy senki és semmi, még a legsötétebb bűneink sem választhatnak el Istentől. Ő azért formál, hogy az övéi legyünk. Nem kárhozatra teremtett minket. Nem azért hívott ma ide, hogy közölje velünk, hogy vége, nem akar többé egyikünkkel sem szóba állni, mert ismer, hanem azért, hogy megmutassa szeretetét, amivel már eddig is védett és oltalmazott bennünket, s így szeretne vezetni továbbra is. Szeretné az életünket használhatóra formálni. Még használhatóbbá, mint amilyen. Nagyon nagy szükség van ebben a világban olyan emberekre, akik el tudják mondani, hogy nem vagyunk egyedül. Van valaki, aki gondol ránk, aki mindig velünk van. Akit nem lehet tőlünk elválasztani.
Csodálatos a befejezés, ahogy ezt a részt a zsoltáros lezárja. Így szól a 17. és 18 vers: "Mily drágák nekem szándékaid, Istenem. Mily hatalmas azoknak száma. Számolgatom, de több a homokszemeknél, s a végén is csak nálad vagyok."
Tőle indult az életünk, és hozzá tér vissza. Elindulunk, kérdésekre választ keresünk, és oda jutunk, hogy csak nála találunk igazi, időt álló válaszokat. Ne meneküljünk! Hívőként, akár Istent eddig csak távolról ismerő emberként ne meneküljünk tovább! Ne engedjük, hogy elbizonytalanítsanak, elhitessék velünk, hogy bármi is elszakíthat minket Istentől. Ma is, most, így együtt is adjunk hálát Krisztus keresztjéért, és kérjük, hogy benne, Jézusban találjon ránk az Úr, hogy életünk értelmes, bővölködő, neki kedves lehessen.
Imádkozzunk!
Köszönjük neked Istenünk, hogy nem akarsz elvetni bennünket, hanem Jézus Krisztuson keresztül ránk szeretnél találni, és életünket szeretnéd teljessé, bővölködővé tenni, amennyire az csak ezen a földön lehetséges.
Bocsáss meg nekünk, Urunk, mert annyiféle módon próbáljuk lehetetlenné tenni kegyelmednek ezt a munkáját. Bocsáss meg kérünk, mert azt a számtalan szabadítást, amit már mindannyian átéltünk - amikor balesetekben, veszélyhelyzetben oltalmaztál minket, és lelki, szellemi terhek között könyörültél rajtunk -, olyan sokszor magunknak vagy a szerencsének tulajdonítottuk. Urunk, szeretnénk kérni tőled látó szemeket, hogy tudjunk rácsodálkozni mindarra, amit te végeztél és végzel az életünkben. Kérünk Urunk szemeket ahhoz is, hogy ebben a világban mindazt a csodát észrevehessük, amivel megajándékoztál minket. Ezeket a csodákat a saját életünkben is fel tudjuk fedezni.
Kérünk különösképpen azokért, akik a depresszió vagy bármilyen más lelki megkötözöttség által az ördögnek csak azt a hangját hallják, hogy ők értéktelenek és kevesek. Az ördög elfedi a szemük elől, azt a csodálatos munkát, amivel te életre hívtad őket, és azt a hihetetlen értéket, amit te magad adtál nekik és mindannyiunknak.
Urunk, neked van hatalmad arra, hogy lerontsd az ördög munkáit mindannyiunk életében. Kérünk, tedd ezt meg!
Könyörgünk Urunk ma is az egyedül levőkért, magányosokért, azokért, akik a természetük miatt nem engednek magukhoz közel másokat, és azokért, akiket lenéznek vagy kiközösítenek. Könyörülj, kérünk rajtuk. Bocsásd meg keményszívűségünket, hogy bár ismerjük szeretetedet, olyan sokszor mi sem vagyunk mások, mint ennek a világnak a fiai.
Kérünk, hogy szereteteddel változtasd a szívünket, hogy legyünk készek társaikká válni az egyedül lévőknek, és legyünk készek hírvivőkként, örömmondókként továbbadni, hogy te velünk vagy, nem hagysz el bennünket, és senki sem szakíthat el minket a te szeretetedtől.
Könyörgünk mindazokért, akik éheznek, szomjaznak, akik árvaként, hajléktalanként kell hogy éljék az életüket. Kérünk a betegségben levőkért, különösképpen is a gyógyíthatatlanokért. Kérünk a gyászolókért, hogy állj melléjük és vigasztald őket. Kérünk azokért, akik teérted szenvednek háborúságot és üldöztetést. Közöttük is különösképpen Csépe Andrea szolgálatáért. Urunk, állj melléjük! Ne engedd, hogy ennek a világnak a fejedelme győzedelmeskedjen, hanem minél többeket ments meg az örök életre!
Kérünk, ha még nem vagyunk elkötelezetten a tieid, minket is hozz ki a sötétségből, a sokféle kuszaságból és megoldhatatlannak tűnő helyzetből, és állítsd a lábunkat biztos talajra, Krisztusra, hiszen Ő az egyedüli kőszikla.
Köszönjük, hogy meghallgatsz minket, és te, már mielőtt kimondtuk volna ezeket a szavakat, szereteteddel és kegyelmeddel elkészítetted a választ nekünk. Kérünk most a csendben beszélj tovább velünk Lelked által! Jézus a te nevedben kérjük tőled mindezeket.
Ámen.