PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2002. április 18. (csütörtök) Cseri Kálmán

FELSZÍNESSÉG

Alapige: Jn 20,1-2

---

Imádkozzunk!

Hatalmas Istenünk, boldogan valljuk ennek az éneknek a szavaival, hogy hisszük: élet és halál a te hatalmas kezeidben van. Köszönjük, hogy sokszor láthattuk már, mit jelent az, hogy neked minden lehetséges, az is, ami az embereknél lehetetlen.

Bocsásd meg, hogy mégis sokszor aggodalmaskodunk, sokszor csak magunkban bízunk, vagy csak emberekre tekintünk. Szeretnénk most felemelni a tekintetünket tereád. Magasztalunk téged és valljuk: egyedül te vagy Isten. Annál inkább csodáljuk, hogy így van, ahogy most énekeltük: mint jó pásztor a juhait, úgy tartod számon a benned bízókat, és még a hajunk szálait is számon tartod.

Bevalljuk, Urunk, hogy ezt sem hisszük el sokszor. Olykor azt gondoljuk, hogy elfeledkezel rólunk, vagy ma már nem vagy olyan hatalmas, mint a múltban voltál, vagy holnap már nem leszel Isten. Bocsáss meg minden hitetlenséget, bizalmatlanságot, aggódást, ami a szívünkben van.

Köszönjük, hogy így is jöhetünk eléd. Kérünk, szabadíts meg minket mindettől. Emeld fel a tekintetünket. Hadd tudjunk úgy bízni benned, ahogyan ennek az éneknek a szerzője. Hadd legyünk bizonyosak abban, hogy te vagy az oltalmunk, erősségünk, sziklavárunk, ahová menekülhetünk.

Kérünk, mint jó pásztor ő juhait, szólíts meg most minket. Legyen a te szavad vigasztalás, bátorítás, feddés, amire éppen szükségünk van. Engedd, hogy gyógyuljon a lelkünk és növekedjék a benned való bizalmunk, miközben hallgatjuk szavadat.

Ámen.

---

Igehirdetés

A héten, az egyik bibliaórán a felszínességről beszélgettünk, és olyan sok jó megfigyelés hangzott el, hogy buzgón jegyzeteltem, aztán elrendeztem a gyűjtött anyagot, és arra gondoltam, hogy ezt nekünk sem árt hallanunk, akik nem voltunk ott ezen a bibliaórán.

Természetesen Isten igéjének a világosságánál beszélgettünk, és amikor próbáltam rendbe szedni az elhangzottakat, akkor is újra az ige mérlegére tettem mindent, és ennek a fényénél szeretnék erről most szólni.

Szomorúan állapítottuk meg, hogy egyre felszínesebbek leszünk. Az élet egyre több területén lehet találkozni felületességgel, sekélyességgel, és ennek bizony sok kára van. Aztán olyan rendben haladtunk, hogy megvizsgáltuk, hol jelentkezik elsősorban a felszínesség az életünkben, mik lehetnek ennek az okai, milyen következményei vannak, és van-e ebből gyógyulás. Ebben a sorrendben szeretnék most én is haladni.

1. Hol jelentkezik a felszínesség? Kicsit elnagyoltan, de az igazsághoz közel azt kell mondanunk, hogy szinte mindenütt. Főleg az emberi kapcsolatainkban. Van egy régi kínai közmondás: A barátodhoz vezető ösvényt sose nője be a fű. Vagyis olyan sokat járjatok kölcsönösen egymáshoz, hogy ne füvesedjék be az ösvény. Ma a barátságok is sokszor olyanokká válnak, hogy benövi a fű az egymáshoz vezető ösvényt, mert mindenkinek külön-külön megvan a gondja, tennivalója, és a barátság sokszor nagyon felszínessé válik.

A múltkor keseregte egy középiskolás fiú: kezdetben örült, hogy egy igazi jó barátra talált de most már csak a hétvégi bulikon tudunk egymással néhány szót váltani, ahol alig látjuk egymás arcát a dohányfüstben.

Elkesergik emberek, hogy egyre sekélyesebbek a témák is a beszélgetésnél, pedig két jó barátnak vagy barátnőnek nem volna szabad kifogyni a témákból. És téma nélkül is jókat tudnak beszélgetni azok, akik szeretik egymást, hordozzák egymást, akiknek igazán fontos a másik. Nem beszélve a barátságok tartósságáról. Egyre ritkább az életre szóló és egy életen át ápolt barátság.

Ugyanez jellemzi a legmeghittebb kapcsolatot, a házasságot is. Egy idős lelkigondozó mondta egyszer: ahol már csak megbeszélik a dolgokat a házastársak, de nem szoktak beszélgetni, ott nagyon nagy baj van. És hány ilyen házasság van, ahol csak megbeszéljük: te ezt veszed meg, én azt veszem meg. Jaj, még ezt is intézd el... Este jó esetben beszámolnak arról, hogy ki mit intézett el és hogyan. Aztán vagy összevesznek azon, hogy nem jól intézte az egyik, vagy tudomásul veszik, hogy így történt. És ahogy egy kicsit közönségesen mondják: ezzel kifújt a közösség. Odaülnek a tv elé, véletlenül sem egymás szemébe néznek, hanem a bálványt csodálják, és vagy elalszanak még ott a fotelban, vagy fáradtan és szótlanul lefekszenek.

Hol vannak a meghitt beszélgetések? Ugyanez a gyerekeinkkel is. Egy gyereket nem lehet rákényszeríteni arra, hogy most beszélj magadról, hanem olyan helyzetet kell teremteni, ahol kiönti a szívét. Csak nincs időnk arra, hogy ilyen helyzeteket teremtsünk, hogy spontán előjöjjön emberekből bizalmas közlés is, amit nem lehet sem parancsra, sem megrendelésre, sem úgy: most van félórám, hanem azt elő kell készíteni. Ahhoz olyan fogadóképesnek kell lenni a szülőnek - ha a szülő-gyerek kapcsolatról van szó -, hogy érdemesnek lássa a gyerek elmondani neki, hogy rá merje bízni magát és a titkait. Erre egyre ritkábban adunk lehetőséget.

Egyre gyakoribb az, hogy csak a legaktuálisabb és egészen anyagi vonatkozású szükségeivel foglalkoznak szülők a gyerekeikkel. Hányast kaptál, kész vagy-e már holnapra? Az anyagi természetű meg az: legyen mit felvennie, s ha már egész nap nem evett a suliban, otthon valamit egyen. Ha valamire vinni kell pénzt másnap az iskolába, adjuk oda neki.

Felszínes sokszor itt a gyülekezetben is az egymással való kapcsolatunk.

A munka milyen felszínes sokszor. Pedig a legtöbben tudjuk idézni: "dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes." Ezzel szemben egyre gyakoribb az, amit a két anekdotabeli kőműves csinált, hogy amikor felrakták a kéményt, azt mondta egyik a másiknak: támaszd meg, amíg felveszem az árát. Aztán amikor felvette, és elindultak hazafelé, ledőlt a kémény, s ők visszaszóltak: nem tarthat örökké.

Ugyanez jellemző a tanulásra is. Látom a konfirmandusokon most. Még a legjobbakra is az jellemző, hogy kilencven százalékosan tudják a dolgokat. Egy picit kellene még hozzátenni, és akkor kerek lenne a dolog. De az majdnem mindig, és majdnem mindenkinél hiányzik belőle, és emögött egyfajta szemlélet is van. A vizsgára tanulnak sokan és nem azért, hogy tudják azt, amit meg kellene tanulni. Egyáltalán a látszat és a látszatra való dolgozás, a kirakat legyen szép, és mögötte csalódás éri az embert.

Sorolhatnánk tovább, hogy milyen felszínessé vált az olvasásunk. Ritkán van az, hogy valaki beletemetkezik egy jó könyvbe, és nemcsak a benne levő gondolatokat érti meg, hanem nagyszerű gondolatokat ébreszt benne az, amit olvas. Arról szó sincs talán a könyvben, amire ő eljut. De erre csak úgy lehet eljutni, hogy elmélyülve és gondolkozva olvasott. Ehelyett a gyorsolvasásra adnak ma technikai tanácsokat.

Nemrégen hallottam egy remek előadást egy agykutatótól. Ő is megemlítette, hogy egyre felszínesebb az alvásunk. Ennek sok hátránya van, mert a friss ismereteket a mély alvás közben égeti be az agykéregbe az agy. Tehát alvás közben is tanulunk, akkor rögződik az, amit az utóbbi időben igyekeztünk elsajátítani. De ha nincs mély alvás, csak a gyors szemmozgásos alvás - így nevezik - akkor nem égetődik be.

Ugyanilyen felszínes sokszor az evésünk is. A hívő embereknek a bibliaolvasása is sokszor felületes. Átfutottam a napi igét - mondják sokszor -, és ez tényleg így is van. Átfutott a szeme rajta, de sem az értelme nem rögzítette, sem a szívébe nem szivároghatott be, mert nem is került be az emberbe az, amivel csak a felszínen érintkezett, miközben átfutotta. És az imádságaink is ilyenek sokszor. A terjedelme is, a tartalma is rövid, felszínes. Sokszor mindennap ugyanaz. Nem igazán elmélyült beszélgetés.

Az istentiszteleten való részvételünk is felszínes gyakran. Emlékszem arra, hogy otthon szombaton készültünk a vasárnapi istentiszteletre úgy, hogy amit csak lehetett, igyekeztünk elvégezni, hogy a vasárnap szabadabb legyen. Ki volt készítve az ünneplő ruha. Korábban érkezett mindenki. A többség csendesen imádkozott a nagy kecskeméti templomban, és várakozás volt ott mindnyájukban. Vártuk Isten jelenlétének az átélését. Az Ő igéjét. Vártuk a közös éneklés örömét. Ki tudja, ki mit várt, de valami várakozás volt, és utána beteljesedés és öröm, hogy kaptunk valamit. Mentünk és tartottuk a kezeinket lelkiképpen, és hazafelé örültünk annak, amit kaptunk, és megszorítottuk és féltettük. Nem minden esetben és nem mindenki. Csak bennem maradt ez a gyerekélmény.

Meg kellene tanulnunk újra az Istennel való találkozásra való készülést.

Valaki megemlítette, hogy az egymás megítélésében is milyen felszínesek vagyunk. Ezt-azt hallottam, és azonnal kialakítok véleményt róla. De nem is tudom, mi a valóság, mert nem ismerem a részleteket. Egy valaki mondott valamit és tőle meg sem kérdeztem, de azért megvan a véleményem róla. Milyen sok kárt okozunk ezzel.

És hogy egészen hétköznapi, nem fontos dolgokat említsek, ami azonban jellemző: olyan felszínesek a kirándulásai egy-egy családnak, ha egyáltalán van. Egyszer kirándultunk egy családdal, és egy idő után ott az erdőben sírva jött oda az ötéves kisfiú és el volt keseredve. Többször egymásután mondta: a felnőttek mindent tönkretesznek, mindent tönkretesznek. Mit tettek tönkre? - kérdeztem. És akkor kezdte magyarázni nekem, mi-mindent látott a földön. Nézzem meg, itt minden mozog, minden él, és az a bácsi ott, szétrúgta a kis hangyáknak a várát, letaposta a virágot, és agyontaposta azt a csiga-bigát, amelyik ott mászott, - és gyászolta a csigát, amelyik valóban ott volt eltaposva az ösvény közelében.

Megdöbbentem. Itt van köztünk egy kis ember, aki lát. Aki az Isten teremtett világában gyönyörködik. Észreveszi, hogy itt minden mozog és minden él - és milyen sok minden él. Nekünk pedig vigyáznunk kell azokra. A felnőtt meg jön-megy a nagy cipőjével, rálép, szétrúgja, letapossa - és észre sem veszi. Mert felszínes.

Nem sorolom tovább. Valóban az élet sok területén gyakran találkozunk felszínességgel.

2. Mik ennek az okai?

Az első, amit valaki ott mindjárt említett az időhiány. Nincs időnk arra, hogy körülnézzünk, mélyre ássunk, elgondolkozzunk, észre vegyük egymást vagy egymás szemében a könnyet, vagy a szemében a kérdést. Nincs időnk. Gyorsan kell haladni, és akkor nem vesz észre az ember sok mindent. Akik szoktak gépkocsit vezetni, tudják, hogy a sebességgel fordítottan arányos az, hogy mennyit látok a környezetből. Nagy sebességnél már nem is szabad tekintgetni, jobb, ha csak az útra figyel. Na de muszáj mindig olyan nagy sebességgel hajtani?

Jevgenyij Jevtusenkó verse jutott eszembe:

A rohanás e kornak átka,
az ember törli homlokát,
Majd időzavart konstatálva,
mint báb rohan tovább, tovább.

Mind sietve szeretnek, isznak,
míg a lélek végül lerogy.
Sietve rombolnak, s megint csak
sietve bánják valahogy.

Mint báb rohan tovább, tovább. A báb nem maga dönti el, hogy most megy vagy nem megy, milyen sebességgel halad. A báb sodródik. A bábot lökdösik vagy rángatják. Valóban sokszor ilyenné válik az ember. Az egésznek a szörnyű következménye, hogy a lélek végül lerogy. Lelkileg károsodunk a nagy rohanás közben. S valóban sietve tesszük a legértékesebb dolgokat is. Mind sietve szeretnek... Most akár arra gondolunk, hogy valaki a szeretetét ki akarja fejezni a másik iránt, akár a szeretkezésre, akár a szeretet jeladásainak a közvetítésére... Tényleg mindent sietve. Sietve szeretnek, isznak. Azelőtt kortyolgatta az ember, most leönti - míg a lélek végül lerogy. Aztán sietve rombolnak, és összecsapják a kezüket: sietve bánják valahogy. S mindent csak úgy valahogy csinálunk, és nem úgy igazán, ahogy lehetne, ahogy szép lenne. Az időhiány feltétlenül oka a felszínességnek.

Azután oka a túlságosan sok információ, ami ér bennünket. Ezt is az említett agykutató előadásában hallottuk, hogy védekezik a szervezet, és egy bizonyos határon túl nem is akar befogadni több információt, mert az már kárt okozna benne, s akkor leáll, és innentől kezdve lesz felszínes az ember. Ha pedig hozzászokik ehhez, akkor meg mindig felszínes lesz. Akkor minden információt csak így fogad.

Lehet ennek a felszínességnek oka a fáradtság is. Mára elegem van. Ne haragudjatok, most már senki ne mondja a baját, most már senkin ne kelljen segíteni, most már nem érdekel semmi. Bocsánatot kérek, de elég volt! Van ilyen, hogy akár egy nap végén, akár egy túlterhelt időszak végén, becsukja az ember a kapukat és lehúzza a redőnyöket. Nem bírom tovább...

Isten azonban nem erre teremtett bennünket, hogy ide jussunk és ilyeneket kelljen megtapasztalnunk.

Sokan azért felszínesek, mert félnek a kitárulkozástól. Féltik magukat. Okkal vagy ok nélkül. A legtöbbször okkal. Csalódások érték őket, és úgy vannak vele, hogy csak a felszínen közlekedünk egymással. Az időjárásról szívesen beszélgetek, rólam ne kérdezzél semmit. Hogy vagy? Kösz, jól. Pedig vérzik a szíve és folynak a könnyei befelé, csak egy ilyen hogy vagy-ra nincs is kedve elmondani, meg egyáltalán meggondolja, hogy kinek adná ki magát, mert néhányszor csalódott.

Sokszor ezzel is vétkezünk a gyerekeink ellen, ha ilyen jellegű csalódást okozunk nekik.

Valaki azt mondta: nem kell ezen ilyen sokat bölcselkedni, egyszerűen adottság. Vannak alapos emberek, és vannak felszínes emberek. Ebben is van igazság, csak kérdés: ez jó adottság-e? Aki felszínes természettel születik, az hajlandó-e szembesülni ezzel és kimondani: nem akarok ilyen maradni, mert ebből sok kár következik mindig.

Sokszor az önzés vagy a szeretet hiánya az oka a felszínességnek. Nem óhajtok foglalkozni semmivel, ami nekem nem fontos. Hallottam már őszinte bűnbánattal beszélni erről, hozzátéve azt: feltétlenül változni akarok, és nem akarok ilyen maradni.

Sokszor egyszerűen csak igénytelenség az oka. Jó az úgy is. Elég volt az eddig is. Megvoltunk így is. Egyfajta igénytelenségből következik a felszínesség.

Vagy: túl sokat akarunk. Mindent meg akar nézni. Mindenütt ott akar lenni. Mindenütt nem tud, csak ezt mondja. Aztán sok helyütt ott lesz, de igazán sehol sincs ott. Ezeket az embereket jellemzi az, hogy soha sincsenek igazán ott, ahol vannak, mert félig már a következő helyen vannak, ahova sietnek. Ez megint csak alkalmatlanná teszi az embert, hogy befogadjon dolgokat, hogy igazán mély kapcsolatokat tudjon kiépíteni, és intellektuálisan meg érzelmileg is el tudjon mélyülni.

Sokszor meg az az oka a felszínességnek, hogy azt hiszem: azt tudom. Mit kellene itt még nyomozódni, utána nézni, vagy gondolkozni? Hiszen én ezt tudom. Itt szeretnék igénkre visszakapcsolni, és most Isten őrizzen minket attól, hogy ítélkezzünk magdalai Mária felett, de ez a jelenet tipikusan ilyen: odapillantott Jézus sírjára, látta, hogy a kő nincs ott, és már fordul is meg, anélkül, hogy bármiről meggyőződne, és ezzel a felszínes benyomással megy a tanítványokhoz és híreszteli nekik, hogy elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hová tették.

Végzetesen felszínes itt magdalai Mária, mert csak azt látta, hogy a kő nincs ott a sír száján. Ha ő információt akar továbbadni, akkor ezt kellett volna mondania, ez az, ami biztos volt. Az összes többit már ő találta ki. Egy feltételezés jutott eszébe: biztos azért nincs ott a kő, mert akik azt elgördítették, elvitték Jézus holttestét a sírból. Erről azonban meg kellett volna győződnie. Még néhány lépést tenni, benézni. Ehelyett ő felszínesen máris ment tovább. Ez szomorúan mutatja, hogy a felszínesség sokszor tévedéshez és mások eltévelyítéséhez vezet.

Például egy felszínesen átfutott bibliai szakasz, amikor azt gondolja valaki, hogy ő azt az igét érti, mert arról neki valami eszébe jutott, mint itt Máriának, és azt hiszi, az az ige azt jelenti. És ezt így is mondja tovább. Veszélyes dolgok ezek, meg az egymásról hallott híresztelésekkel is így van ez.

3. Mik a következményei a felszínességnek?

Láttuk, hol jelentkezik, mik a leggyakoribb okai - ennél sokkal több van, - és mik a következményei? Például ez: téves elmélet születik, és azt úgy adom tovább, mintha igaz lenne, és megtévesztek másokat is. Nem akar hazudni az illető, nem akar másokat becsapni, de ha a kiindulás helytelen, abból mindig csak helytelen következtetések jöhetnek. A felszínesség pedig sokszor téves informálódást jelent.

A felszínes ember sok mindent nem vesz észre. Nem vesszük észre sokszor a veszélyhelyzeteket. Sokszor ezért kerülünk bajba, vagy kerülnek mások miattunk bajba - a közlekedésben is, egyebütt is -, mert felszínesek vagyunk. A felszínes munkából végzetes bajok, katasztrófák is következhetnek. Gondoljunk például az építőiparra. Valami fontosat összecsapnak, összevágnak, aztán vagy egy életen át javítgatni kell, vagy még össze is dőlhet az épület, és nemcsak egy darab fedéllel, hanem az egész fedéllel a szél, ki tudja, hol szalad. Mint ahogy most az egyik iskolával történt így. Azt mondják, a balesetek nagy része amiatt keletkezik, hogy valaki valahol felszínes volt, nem figyelt oda igazán.

Valaki megjegyezte beszélgetés közben, hogy sokszor a veszekedések oka is a felszínesség. Ezt nem értettük első hallásra, de aztán mondott néhány példát és meggyőzött bennünket, hogy amikor nem érti igazán egymást két ember, nem vette a fáradságot, hogy megértse, mire gondol a másik, hanem mindjárt hajba kapnak.

Fültanúja voltam egy ilyen veszekedésnek. Gyerekek vesztek össze és olyan indulatok csaptak össze, hogy úgy éreztem, közbe kell avatkozni. Megkérdeztem: te most mit szeretnél, mondd el. Elmondta, mit szeretne. És te mit szeretnél? Elmondta ugyanazt. Kiderült, mindketten ugyanazt akarták, csak az első mondatoknál valami félreértés volt, és elkezdtek kegyetlenül veszekedni. Még ez is kiderülhet: semmi különbség nincs köztünk, csak nem figyeltem meg, hogy ő mit mondott. Lehet, hogy másként fogalmazta, mint ahogy én szoktam megfogalmazni, de nem hatoltam a mélyére. Meg sem próbáltam az ő fejével gondolkozni, vagy arra a hullámhosszra állni, amin ő kommunikál velem, hanem ő mondta a magáét, én a magamét. Az tartalmilag ugyanaz volt, csak a felszínesség miatt ezt egyik fél sem fedezte fel.

Jézus is beszél arról, hogy a felszínességnek milyen súlyos következményei lehetnek. János evangélium 5. részében mondja az írástudóknak: ti tudakozzátok az Írásokat, mert azt gondoljátok, abban van a ti életetek, de nem jöttök hozzám, hogy életetek legyen, pedig az Írás énrólam szól. Vagyis a felszín az Írás, akár meg is lehet tanulni (pl. a Mózes törvényeit). De akiről az szól, akihez utal, odáig már nem jutnak el, megmaradnak az Írásnál. Betéve tudhatja valaki, és mégsem megy Krisztushoz, hogy élete legyen. Az Írás még nem ad életet. Az Írás ahhoz a Krisztushoz segít, akinél az én életem el van rejtve. De ha elakadok a felszínen, soha nem jutok el a tartalomhoz: Krisztusig, és tudhatom az Írást úgy, hogy közben nem lesz életem.

4. Sok kára van annak, ha felszínesek vagyunk. Lehet-e rajtunk segíteni? Van-e ebből gyógyulás, mi a terápia?

Amikor gondolkozni kezdtem, mi lehet a terápia, az egyik halleluja ének jutott eszembe, amelyik mindjárt egy tanáccsal kezdődik: "Csendes légy, s az Úr vezet majd. Míg sürögve futsz, szaladsz, nem tudod, az Úr mit óhajt, s tennen vágyadnál maradsz." A nagy sürgés-forgásban nem halljuk meg Isten halk és szelíd szavát. Tele vagyunk magunkkal, a programmal, az ambíciókkal, a célokkal, ellenségképpel, mindenfélével. Nincs csend, és így a tennen vágyainknál maradunk, sose értjük meg, Ő mit is mond, mit csináljak most? Hiszen nem igaz az, hogy időhiányban szenvedünk. Ezer évvel ezelőtt is, meg ma is minden nap huszon-négy teljes órát kapunk Istentől. Nem az idő kevés, valahol másutt van a hiba. Talán éppen ez hiányzik: csendben légy, és az Úr majd segít beosztani az idődet, az erődet. Világossá teszi, hogy mi a te feladatod és mi nem. Ne azokban fáradjál el és folyjék el az időd, ami nem a te feladatod. Ehhez kell a csend és Istenre figyelés.

Az tény, hogy felgyorsult az élet, az események, és megint csak a közlekedésből tudjuk, hogy néha hajtanak bennünket a mögöttünk levők. Én nem hajtanék olyan gyorsan, de menni kell, mert nem lehet feltartani az egész kocsioszlopot. Most ne nézelődjek, mert alkalmazkodni kell egymáshoz és hajtjuk egymást. Petőfi még elmondhatta: "Én ábrándoztam, s szóltam Erzsikéhez: ne válasszunk magunknak csillagot? S az országúton végig a szekérrel a négy ökör lassacskán ballagott."

Ma viszont soklóerős motorok száguldanak az országúton. Ma nincs lassacskán ballagás. Ma nem nézelődhetünk a csillagok világában. Ma csak lefelé nézünk, odaszögezi a tekintetünket a hajtás, és ezért feledkezünk el arról, hogy fenn is van valaki, és Ő irányítja az egész életet. Ezen nem változtathatunk, hogy a tempó felgyorsult, és nem ez ellen kell berzenkednünk. Mi most, a huszonegyedik század elején élünk, ilyen körülmények között. De ma is ugyanaz a mi Istenünk, aki mindig is volt, és ma is Ő tanít meg élni, mint ahogy az akkoriakat is Ő tanította meg.

Néhány feladatot azért meg kellene próbálnunk megoldani. Az egyik, hogy ahol és amennyire lehet, mégis csak lassítani kellene. Nem mindig kötelező felvenni a környezetünk pörgését. Lehet higgadtabban, nyugodtabban is élni, és ne izgasson minket az, ha mások előznek. Én sosem értettem, amióta autót vezetek, miért lesz ideges valaki, ha megelőzték. Lehet, hogy azzal kockáztatta magát, vagy sietős dolga van, mi közöm nekem ahhoz? Miért kell amiatt kisebbrendűségi érzésemnek lenni, hogy valaki gyorsabban hajt? Menjen, ha lehetősége van, baleset nélkül érkezzék meg. Én meg megyek tovább úgy, ahogy jónak látom. A fontos az, hogy a cél jó legyen. Helyes irányba menjek, és másoknak ne okozzak kellemetlenséget. Nem kell mindig mindennel úgy rohanni.

Meg kell tanulnunk szelektálni. Nem kell mindenütt ott lennünk, nem kell mindent megnézni egy műsorban sem. Nem lehet mindent elolvasni. Nem lehet minden kapcsolatot egyforma intenzitással ápolni. Legyenek szempontjaink. De ehhez megint az élő Istennel való közösség kell, hogy biztos legyek abban, mik az én helyes szempontjaim. Lehet, hogy amannak az a fontos, abban az élethelyzetben arra kell több időt fordítania, és az nem rossz. De nekem, a magam helyén, másként kell az erőmmel, időmmel gazdálkodni. Ebben Isten ad tanácsot.

Itt hadd mondjak egy fontos szót, aminek a jelentőségét egyre nagyobbnak látom ebben a modern világban. Ez a szó a böjt. A böjt lényege az, hogy egy magasabb cél érdekében kész vagyok lemondani valamiről. Akármiről, ha az jó dolog is, de amaz fontosabb nekem, és úgy látom, hogy Isten most arra teszi a hangsúlyt. Akkor annak érdekében emezeket most mellőzőm, vagy egészen elhagyom, és nem leszek szomorú emiatt, nem irigylem azokat, akik azt élvezhetik. Nem ítélem el azokat sem, akiknek most amaz a fontos. Csak azt kell látni mindig ha Isten engedelmes gyermekei akarunk lenni: akkor a mi Atyánk és Urunk most hova teszi a hangsúlyt. Ennek érdekében pedig legyek kész lemondani átmenetileg (vagy néha végleg) valami másról úgy, hogy ne fájjon a szívem. Nem leszek szegényebb, hanem gazdagabb, ha azt csinálom, amit Ő bízott rám, és akkor teszem, amikor Ő rendeli el az idejét.

Gondoljunk Jézusra, aki mindig az Atya órájára nézett. A testvérei sürgetik: gyerünk, induljunk, menjünk fel Jeruzsálembe. Egy kicsit mutasd meg ott magadat, hadd dicsérjenek téged, aztán mi is ott sütkérezzünk a te fényedben. S azt mondja: ti menjetek, mert a ti időtök mindig készen van. Az én időm még nincs itt. Sürgetik, Ő felnéz egy láthatatlan órára, és ott a mutató még nem ért oda. Azt mondja: szeretlek titeket, de sajnálom, még nem indulok. Aztán mikor odaér a mutató, elindul. Ez az Atyától való teljes függés és a neki való feltétlen engedelmeskedés, ami a leghétköznapibb tevékenységét is meghatározta. Nemcsak befolyásolta, meghatározta.

Ezt kell nekünk is megközelítenünk. Jézusi tökéletességgel nem tudjuk ezt, de ez kell, hogy a cél legyen, hogy őszintén kiszolgáltatom magam az én Istenemnek, és tőle függök, miközben a napi kötelességemet el kell végezni. Azt Ő sosem mondja, hogy ne végezzem el. Az időbeosztásban, az erőbeosztásban, a hangsúlyokban, a pénzköltésben, az emberi kapcsolatok ápolásában, mindenben szakadatlanul Őreá figyelek. Csendben légy, s az Úr vezet majd! Bízzunk ebben, hogy Ő vezetni fog és nem kell odajutnunk, hogy a lélek végül lerogy, mert ebben a vele való közösségben a lélek mindig friss és üzemképes marad, úgy, hogy még másoknak is tud adni és segíteni.

Amennyire lehet, tehát lassítani kell, meg kell tanulnunk szelektálni, aminek a lényege a böjt, hogy egy magasabb cél érdekében valamiről készséggel lemondok, és meg kell tanulnunk újra összpontosítani és elmélyülni. Egyfajta lelki igényességet kell megtanulnunk és elsajátítanunk. Ne érjük be azzal, hogy átfutottuk azt a bibliai szakaszt. Néhányszor már olvastuk, el is tudjuk mondani nagyjából. Ez nem lelki táplálkozás, Isten friss mannát akar adni minden reggel. Ezzel az igényességgel kell megtanulnunk Bibliát tanulmányoznunk, imádkozni, egy-egy istentiszteletre készülni, azon részt venni. Egy látogatást lebonyolítani. Ne csak annyi legyen, hogy kipipálhatom: voltam nála, amíg kórházban volt. Na de mit kapott ő az alatt a rövid idő alatt, amit ott töltöttem? Erről van szó. És esetleg mit kaptam én is rajta keresztül, vagy azt csodálva, hogy Isten még egy ilyet is tudott használni, mint én vagyok. Ne érjük be kevesebbel, mint amit Isten ígér nekünk. Istennek csodálatos ígéretei vannak, amik érvényesek ebben a rohanó huszonegyedik században is. Ismerjük meg ezeket az ígéreteket!

Ebben az évben a Biblia olvasása mellett Spurgeonnak az "Isten ígéreteinek tárháza" című kis könyvét is mindennap elolvasom. Nem győzök csodálkozni, hogy mennyi drága ígéret, amikre mindre támaszkodhatunk, belekapaszkodhatunk, akármilyen szellemi viharok dúlnak is itt.

Az időt illetően pedig ne gondoljuk, hogy elvesztegetett idő az, amit Isten előtt csendben megállva töltünk. Volt egy kedves idős atyai bátyám, akitől ezt a kifejezést tanultam, hogy termékeny tétlenség. Van ilyen: termékeny tétlenség. Csendesen állok az Úr előtt. Nem vesz ez igénybe órákat, mert egyikünknek sincs több órája erre, de ha az az ott töltött idő intenzív, ha én ezzel az igényességgel, alázatos várakozással megyek: Uram, szeretnék most újra kapni tőled valamit, szeretnék világosan látni, szeretném a pályamódosítást elvégezni, ha nem az általad megjelölt pályán haladok. Egyáltalán: kérem, dolgozzál bennem és állj szóba velem. Az ilyen imádságokat Ő mindig meghallgatja, és nem megy el érintetlenül az ember Isten előtt

Még az egymással való kapcsolattartásra is érvényes ez: ha rövidebb időnk is van rá, de az legyen intenzív. Legyen ott az eszem, a szívem, a figyelmem, és így lesz az gyümölcsöző.

Az Ézsaiás könyve 30,15-16 részében van egy megdöbbentő ige, amikor Isten a nép egyik nagy engedetlensége után mondja szomorúan nekik: "Megtérve és megnyugodva megmaradhattatok volna. Csendességben és reménységben erősségtek lett volna, de ti nem akartátok. Hanem azt mondtátok: lóra ülve futunk, ezért futnotok kell. Azt mondtátok: gyors paripán elvágtatunk, ezért gyorsak lesznek üldözőitek is." Félelmes szavak. Benne van a csodálatos ígéret: megtérve, és lehiggadva, megnyugodva, megmaradhattatok volna, de azt mondtátok: nem, hanem majd mi megoldjuk. Vágtatunk, versenyt futunk, - akkor futnotok kell. Amikor a bűne lesz a büntetése valakinek, akit nem jellemez az Istentől való függés és a neki való engedelmeskedés.

Isten erre bátorít minket, és arra bíztat, hogy ebben újuljunk meg. Jézus soha nem kapkodott, sehonnan nem késett el, még Lázártól sem, amikor mindenki azt gondolta, hogy néhány nappal korábban kellett volna jönnie. Így volt ez Isten dicsőségére való. Ott is az Atya órájára nézett és neki engedelmeskedett. Tanuljuk meg ezt, mélyüljünk el ebben! Vegyük észre az életünk felszínességeit, és engedjük, hogy Isten meggyógyítsa azokat. Így sokkal többet fogunk kapni tőle, és sokkal többet fogunk továbbadni másoknak.

---

Imádkozzunk!

Édesatyánk, bocsásd meg, hogy többször előfordult ez velünk is, hogy odapillantottunk, láttunk valamit, gondoltunk valamit és aztán mondtunk valamit. Csak éppen abból senkinek nem volt haszna és nem is volt igaz. Nyisd ki a szemünket, hadd érjük tetten magunkat, hadd tudjuk bűnnek ítélni a felszínességeinket.

Köszönjük, hogy te mélyebb vizekre akarsz vezeti minket. Köszönjük, hogy önmagadat is sokkal teljesebben ki akarod jelenteni nekünk. Köszönjük, hogy a te igédnek sokkal mélyebb összefüggései vannak, mint amit eddig felismertünk. Köszönjük a veled való imádságos párbeszédbe rejtett mélységeket is.

Segíts minket nyugodtan és szeretettel egymás szemébe nézni. Segíts észrevenni azoknak a szükségeit, akikért felelősekké tettél minket. Adj nekünk lelki gazdagságot, hogy tudjunk mivel sáfárkodni.

Könyörülj rajtunk, hogy ne követelőzzünk, hanem tudjunk adni. S eközben hadd bontakozzék ki igazán a mi lelki életünk is. Segíts el minket sokkal gazdagabb lelki életre, mint ami most van.

Könyörgünk hozzád együtt is népünkért, országunkért, ennek a jövőjéért. Könyörgünk hozzád a földeken folyó munkákért. Köszönjük a tavaszi esőt. Könyörgünk hozzád betegeinkért, különösen azokért, akiket most az elmúlt napokban operáltak meg. Adj mindannyiójuk szívébe békességet, reménységet, és ajándékozd meg őket gyógyulással. Kérünk, taníts meg minket imádkozni is sokkal mélyebben, gazdagabban, őszintébben, egyszerűbben, mint ahogy eddig tettük.

Ámen.