PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2002. március 28. (nagycsütörtök) Cseri Kálmán

A KERESZT ALATT (PASSIÓ)

Alapige: Jn 19,23-27

---

Imádkozzunk!

Dicsőséges Uruk, Jézus Krisztus köszönjük, hogy ennek a munkásnapnak a végén elkészítetted ezt a csendes órát, és úgy borulhatunk le most előtted, hogy elsősorban a keresztedre gondolunk. Köszönjük ezt a csodálatos nagy igazságot, amiről most énekeltünk, hogy holtoddal szereztél nekünk életet. Áldunk téged ezért!

El sem tudjuk képzelni, milyen temérdek testi és lelki kínt szenvedtél el, de magasztalunk azért, hogy engedelmes maradtál halálig, mégpedig a kereszthalálig.

Kérünk téged, engedj most igazán elcsendesednünk és belemélyednünk a te szenvedéses történetébe. Segíts olyan részleteit is megértenünk, amin korábban csak átfutottunk. Engedd, hogy a mélyére tudjunk hatolni az erről szóló kijelentésnek. Segíts meglátnunk összefüggéseket. Hadd értsük és higgyük sokkal világosabban, mint eddig a te szenvedésed és kereszthalálod valódi okát és célját.

Köszönjük, hogy végső soron irántunk való nagy szeretetedből, s mindenekelőtt az Atya iránti teljes engedelmességből végezted el ezt. Áldunk, hogy a te kereszthalálod győzelem volt. Köszönjük, hogy ott fegyverezted le a fejedelemségeket és hatalmasságokat, és diadalt vettél rajtuk. Köszönjük, hogy a benned hívők győztes seregnek a tagjai. Segíts, hogy hadd tartozzunk mindannyian ezek közé.

Kérünk, erősítsd a hitünket most mindazzal, ami elhangzik, és támadjon a szívünkben hálaadás és dicséretmondás.

Ámen.

---

Igehirdetés

Régi szokás már, hogy ezen az estén elolvassuk Jézus Krisztus szenvedésének a történetét valamelyik evangéliumból. Ezt bárki otthon is megtehetné, sőt bibliaolvasó kalauzunk szerint éppen most olvassuk ezeket a részeket a János evangéliumából. De van annak valami különös ereje, amikor egyben halljuk, amikor halljuk, és amikor együtt tudunk erre figyelni.

A végén lesz majd egy egészen rövid igemagyarázat a szenvedéstörténet egy részletéről. Közben megszólal majd két alkalommal a kórus is, két alkalommal pedig jó lenne, ha közösen válaszolnánk egy-egy énekkel az éppen akkor elhangzó részletre. Ezeket az énekszámokat nem mondom be, hogy ne törje meg a folyamatosságot. Amikor az orgona megszólal, akkor majd elénekeljük, utána folytatjuk a passió, vagyis a szenvedéstörténet olvasását.

*****

Miután ezeket elmondta Jézus, kiment tanítványaival a Kedron-patakon túlra. Volt itt egy kert, ide ment be tanítványaival együtt. Júdás, aki elárulta őt, szintén ismerte ezt a helyet, mert gyakran gyűltek ott össze Jézus és tanítványai. Júdás tehát maga mellé vette a katonai csapatot, a főpapoktól és a farizeusoktól küldött templomi szolgákat, és odament fáklyákkal, lámpásokkal és fegyverekkel. Mivel pedig tudta Jézus mindazt, ami reá vár, előlépett, és így szólt hozzájuk: "Kit kerestek?" Azok pedig így feleltek: "A názáreti Jézust." "Én vagyok" - mondta Jézus. Ott állt velük Júdás is, aki elárulta őt. Amikor azt mondta nekik: "Én vagyok" - visszatántorodtak, és a földre estek. Ekkor újra megkérdezte tőlük: "Kit kerestek?" Ők ismét ezt felelték: "A názáreti Jézust." Jézus így szólt: "Megmondtam nektek, hogy én vagyok: ha tehát engem kerestek, engedjétek ezeket elmenni!" Így kellett beteljesednie annak az igének, amelyet mondott: "Azok közül, akiket nekem adtál, nem hagytam elveszni senkit." Simon Péternél volt egy kard, azt kihúzta, lecsapott a főpap szolgájára, és levágta a jobb fülét: a szolga neve pedig Málkus volt. Erre Jézus így szólt Péterhez: "Tedd hüvelyébe a kardodat! Vajon nem kell kiinnom azt a poharat, amelyet az Atya adott nekem?"

A katonai csapat, az ezredes és a zsidók templomszolgái ekkor elfogták Jézust és megkötözték. Először Annáshoz vitték, ez ugyanis apósa volt Kajafásnak, aki főpap volt abban az esztendőben. Kajafás volt az, aki azt tanácsolta a zsidóknak, hogy jobb, ha egy ember hal meg a népért. Simon Péter és egy másik tanítvány követte Jézust. Ez a tanítvány ismerőse volt a főpapnak, és bement Jézussal együtt a főpap palotájába. Péter pedig kívül állt az ajtónál. Kiment tehát a másik tanítvány, a főpap ismerőse, szólt az ajtót őrző leánynak, és bevitte Pétert. Az ajtót őrző szolgálólány ekkor így szólt Péterhez: "Nem ennek az embernek a tanítványai közül való vagy te is?" De ő így felelt: "Nem vagyok." Ott álltak a szolgák és a templomőrök, akik tüzet raktak, mert hideg volt, és melegedtek. Péter is ott állt köztük, és melegedett.

A főpap pedig tanítványai és tanítása felől kérdezte Jézust. Jézus így válaszolt neki: "Én nyilvánosan szóltam a világhoz: én mindig a zsinagógában és a templomban tanítottam, ahol a zsidók mindannyian összejönnek, titokban nem beszéltem semmit. Miért kérdezel engem? Kérdezd meg azokat, akik hallották, mit beszéltem nekik: íme, ők tudják, mint mondtam." Amikor ezt mondta, az ott álló szolgák közül az egyik arcul ütötte Jézust, és így szólt: "Így felelsz a főpapnak?" Mire Jézus így válaszolt neki: "Ha rosszat mondtam, bizonyítsd be, hogy rossz volt, ha pedig jót mondtam, miért ütsz engem?"

Annás ezután elküldte őt megkötözve Kajafáshoz, a főpaphoz. Simon Péter pedig ott állt, és melegedett. Akkor így szóltak hozzá: "Nem az ő tanítványai közül való agy te is?" Ő tagadta, és megint csak azt mondta: "Nem vagyok." A főpap egyik szolgája, annak a rokona, akinek Péter levágta a fülét, így szólt: "Nem láttalak én téged vele együtt a kertben?" Péter ismét tagadta, és akkor nyomban megszólalt a kakas.

Jézust Kajafástól a helytartóságra vitték. Kora reggel volt. Akik vitték, maguk nem mentek be a helytartóságra, hogy ne legyenek tisztátalanokká, hanem megehessék a húsvéti vacsorát. Pilátus ekkor kijött hozzájuk az épület elé, és megkérdezte: "Milyen vádat emeltek ez ellen az ember ellen?" Ezt válaszolták: "Ha ez nem volna gonosztevő, nem adtuk volna át neked." Pilátus erre ezt mondta nekik: "Vegyétek át ti, és ítéljétek el a ti törvényetek szerint!" A zsidók így feleltek: "Nekünk senkit sincs jogunk megölni!" Így kellett beteljesednie Jézus szavának, amelyet akkor mondott, amikor jelezte: milyen halállal kell meghalnia. Pilátus azután ismét bement a helytartóságra, behívatta Jézust, és megkérdezte tőle: "te vagy a zsidók királya?" Jézus viszont ezt kérdezte tőle: "Magadtól mondod-e ezt, vagy mások mondták neked rólam?" Pilátus erre így szólt: "Hát zsidó vagyok én? A te néped és a főpapok adtak át nekem téged: Mit tettél?" Jézus így felelt: "Az én országom nem e világból való: ha ebből a világból való volna az én országom, az én szolgáim harcolnának, hogy ne szolgáltassanak ki a zsidóknak. De az én országom nem innen való." Pilátus ezt mondta neki: "Akkor mégis király vagy te?" Jézus így válaszolt: "Te mondod, hogy király vagyok. Én azért születtem, és azért jöttem a világba, hogy bizonyságot tegyek az igazságról: mindenki, aki az igazságból való, hallgat az én szavamra." Pilátus így szólt hozzá: "Mi az igazság?"

Miután ezt mondta, ismét kiment a zsidókhoz, és így szólt hozzájuk: "Én nem találok benne semmiféle bűnt. Szokás nálatok, hogy valakit szabadon bocsássak a húsvét ünnepén: akarjátok-e hát, hogy szabadon bocsássam nektek a zsidók királyát?" Ekkor újra kiáltozni kezdtek: "Ne ezt, hanem Barabbást!" Ez a Barabbás pedig rabló volt.

Akkor Pilátus elvitette Jézust, és megkorbácsoltatta. A katonák tövisből koronát fontak, a fejére tették, és bíborruhát adtak rá; oda járultak hozzá, és ezt mondták: "Üdvözlégy, zsidók királya!" - és arcul ütötték.

Pilátus ismét kiment az épület elé, és így szólt hozzájuk: "Íme, kihozom őt nektek. Tudjátok meg, hogy semmiféle bűnt nem találok benne. Ekkor kijött Jézus az épület elé, rajta volt a töviskorona és a bíborruha. Pilátus így szólt hozzájuk: "Íme, az ember!" Amint meglátták Jézust a főpapok és a szolgák, így kiáltoztak: "Feszítsd meg, feszítsd meg!" Pilátus pedig ezt mondta nekik: "Vegyétek át ti, és feszítsétek meg, mert én nem találom bűnösnek." A zsidók így válaszoltak neki: "Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten Fiává tette magát."

Amikor Pilátus ezt meghallotta, még nagyobb félelem szállta meg. Ismét bement a helytartóságra, és megkérdezte Jézust: "Honnan való vagy te?" De Jézus nem felelt neki. Pilátus ekkor így szólt hozzá? "Nekem nem felelsz? Nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy szabadon bocsássalak, de hatalmam van arra is, hogy megfeszíttesselek?" Jézus így válaszolt: "Semmi hatalmad nem volna rajtam, ha felülről nem adatott volna neked: ezért annak, aki engem átadott neked, nagyobb a bűne."

Ettől fogva Pilátus igyekezett őt szabadon bocsátani, de a zsidók így kiáltoztak: "Ha ezt szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja: aki királlyá teszi magát, az ellene szegül a császárnak."

Amikor Pilátus meghallotta ezeket a szavakat, kihozatta Jézust az épület elé, és a bírói székbe ült azon a helyen, amelyet Kövezettudvarnak, héberül pedig Gabbatának neveztek. A húsvétra való előkészület napja volt, délfelé járt az idő. Pilátus így szólt a zsidókhoz: "Íme, a ti királyotok!" Azok pedig felkiáltottak: "Vidd el, vidd el, feszítsd meg!" Pilátus ezt mondta nekik: "A ti királyotokat feszítsem meg?" A főpapok így válaszoltak: "Nem királyunk van, hanem császárunk!" Ekkor kiszolgáltatta őt nekik, hogy megfeszítsék.

Így szólt... (ének)

Átvették tehát Jézust, ő pedig maga vitte a keresztet, és kiért az úgynevezett Koponyahelyhez, amelyet héberül Golgotának neveznek. Ott megfeszítették őt, és vele másik kettőt, jobbról és balról, középen pedig Jézust. Pilátus feliratot is készíttetett, és rátétette a keresztre. Ez volt ráírva: A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA. A zsidók közül sokan olvasták ezt a feliratot, amely héberül, latinul és görögül volt írva, ugyanis közel volt a városhoz az a hely, ahol megfeszítették Jézust. A zsidók főpapjai akkor szóltak Pilátusnak: "Ne azt írd: A zsidók királya!" - hanem ahogyan ő mondta: A zsidók királya vagyok." Pilátus így válaszolt: "Amit megírtam, megírtam."

A katonák pedig, amikor megfeszítették Jézust, fogták felsőruháit, elosztották négy részre, mindegyik katonának egy részt. Fogták köntösét is, amely varratlan volt, felülről végig egybeszőve. Ekkor ezt mondták egymásnak: "Ne hasítsuk el, hanem vessünk rá sorsot, hogy kié legyen!" Így teljesedett be az Írás: "Elosztották ruháimat maguk között, és köntösömre sorsot vetettek." Ezt tették a katonák.

Jézus keresztjénél ott állt anyja és anyjának nővére, Mária, Kleopás felesége, valamint a magdalai Mária. Amikor Jézus meglátta ott állni anyját, és azt a tanítványt, akit szeretett, így szólt anyjához: "Asszony, íme, a te fiad!" Azután így szólt a tanítványhoz: "Íme, a te anyád!" És ettől az órától fogva otthonába fogadta őt az a tanítvány.

Jézus ezek után tudva, hogy már minden elvégeztetett, hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: "Szomjazom." Volt ott egy ecettel tele edény. Egy szivacsot ecettel megtöltve izsópra tűzték, és odatartották a szájához. Miután Jézus elfogadta az ecetet, ezt mondta: "Elvégeztetett!" És fejét lehajtva, kilehelte lelkét.

Énekkar

Mivel péntek volt, a zsidók nem akarták, hogy a testek szombaton a kereszten maradjanak; az a szombat ugyanis nagy nap volt. Arra kérték tehát Pilátust, hogy törjék el a lábszárcsontjukat, és vegyék le őket. Ezért odamentek a katonák, és eltörték az egyik, majd a másik vele együtt megfeszített ember lábszárcsontját. Amikor pedig Jézushoz értek, mivel látták, hogy már halott, az ő lábszárcsontját nem törték el, hanem az egyik katona lándzsával átszúrta az oldalát, amelyből azonnal vér és víz jött ki. Aki pedig látta ezt, az tesz róla bizonyságot, és az ő bizonyságétele igaz, és ő tudja, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. Ezek pedig azért történtek, hogy beteljesedjék az Írás: "Csontja ne töressék meg." Viszont az Írásnak egy másik helye így szól: "Néznek majd arra, akit átszúrtak."

Ezután az arimátiai József, aki jézus tanítványa volt - de csak titokban, mert félt a zsidóktól -, megkérte Pilátust, hogy levehesse Jézus testét. Pilátus megengedte neki. Elment tehát, és levette Jézus testét. Eljött Nikodémus is, aki először éjszaka ment hozzá, és mirhából és aloéból készült kenetet hozott, mintegy száz fontnyit. Fogták tehát Jézus testét, és leplekbe takarták az illatszerekkel együtt, ahogyan a zsidóknál szokás temetni. Azon a helyen, ahol Jézust megfeszítették, volt egy kert, és a kertben egy új sír, amelybe még senkit sem helyeztek. Mivel közel volt a sír, a zsidók ünnepi előkészülete miatt ott helyezték el Jézust.

*****

A rövid igemagyarázat alapigéjét a most hallott teljes szenvedéstörténet egy kicsi részletére építem. A János evangélium 19. részének 23-27. terjedő versei, egyébként éppen a mai napra kijelölt szakaszunk.

Ott függnek tehát mindhárman a kereszten. Van, aki még haldoklik, van, aki már meghalt. Nincs tovább mit nézni. A sokaság oszlik és indulnak haza. Egyébként is olvastuk, hogy másnap nagy nap volt: a páskaünnep. Egyébként is szombat következett, tehát péntek este hatig minden munkát és tevékenységet abba kell hagyni, mert péntek este hatkor kezdődik a szombat. Igyekezni kell, hogy még hazaérjünk a Golgotáról, amit még otthon odébb kell tenni, azt rendbe tegyük, aztán kezdődik a nagy ünnepi istentisztelet.

A sokaság tehát otthagyja a megfeszített Jézust meg a másik kettőt, akit vele együtt feszítettek meg és hazamennek.

Két kis csapat maradt kinn a Golgotán: a katonák, kicsit távolabb a kereszttől, meg ez a másik csapat, akiket egyenként felsorol a Szentírás. Egy kivégző osztag négy tagból állt. Négy katona meg egy százados. Az a százados, akiről Máté feljegyzi, hogy amikor Jézus meghalt, maga elé meredve ezt mondta: "Bizony, Isten Fia volt ez!"

Itt azonban csak a négy katonát említi János, amint éppen osztozkodnak. Mert a kivégzetteket lemeztelenítették és legyen már valami hasznuk nekik ebből az egészből. Mi használható még azokból a ruhadarabokból, amiket lehúztak Jézusról? Osszuk el igazságosan.

Aztán látják milyen szép, egybe szövött köntöse van, azt ne hasogassuk el, mert akkor senki sem tudja használni. Vessük sorsot rá. Szerencsejáték a kereszt alatt. Aztán boldog, aki megkapta. A vitézek azért ezeket művelték - írja summásan János.

Ők ezzel voltak elfoglalva. Háttal a keresztnek, háttal Jézusnak.

És a másik kis csapat? Miután már mindenki hazament onnan, ott áll még Mária, ott áll a testvére, aki próbálja bátorítani, vigasztalni a bajban a nővért. Ott áll ez a bizonyos Kleopásné, akit szintén Máriának hívtak. A hagyomány szerint Józsefnek a testvére volt ez a Kleopás, de nem egészen bizonyos, és a negyedik asszony: magdalai Mária, akinek oly temérdek bűnét bocsátotta meg Jézus. Új kezdést adott az életének, sőt az egyik evangélium azt mondja: hét ördögöt űzött ki belőle. Ott áll a tizenkettes bizalmas tanítványi körből egy. Egyetlen egy. A többiek elfutottak. Júdás felkötötte magát, Péter csak sírni tud azon, hogy letagadta, ismeri Jézust. Sehol senki más. Ez a két kis csapat.

Az előbbieknek muszáj ott maradniuk. Hivatali kötelesség. Ezért fizetik őket. Nem is nagyon érdekli őket sem Jézus, sem az Ő kereszthalála, csak a potya. Mit kaphatnak még tőle?

A másik csapatnak nem kellene ott maradnia. Őket nem fizetik ezért. Ők nem akarnak semmi potyát sem lesni. Miért vannak ott? Amíg azok Jézusnak háttal osztozkodnak, emezek a tekintetüket a halott Jézusra vetik. Szeretik Őt. Rendkívül különböző emberek. Sok mindenben különböznek egymástól: a múltjuk, az életkoruk, az előéletük. Egyben közösek: szeretik a megfeszített Mestert, és ez tartja össze őket. A haldokló Jézus utolsó erejével onnan a keresztről gondoskodik az édesanyjáról. Jánosra bízza. Jánost meg megbízza azzal, hogy gondoskodjék Máriáról.

Egészen közel kerül egymáshoz két ember. Két idegen. Egy fiatal meg egy idős. Egy fiú meg egy asszony. Eddig semmi közük nem volt egymáshoz és ettől az órától kezdve otthonába fogadta őt az a tanítvány. Tudjuk a hagyományból, hogy haláláig gondoskodott Máriáról, Efézusban el is temettette János. Ő akkor már Efézus püspöke volt.

Melyik csapatban vagyunk mi ott? Lényegében ma is két táborra oszlanak az emberek. Vagy ha tetszik, a harmadik, az a legnépesebb, amelyik miután a látványosságnak vége volt, vette a kalapját és hazament. De a kint maradt két kis csoport közül melyikben vagyunk mi otthonosak? Azok közt-e, akik ott vannak valahogy Jézus közelében, de lényegében háttal neki és csak arra való nekik Jézus, mit lehet még szerezni tőle. A bajban: jaj, Uram Isten, segíts! Jaj, ha te vagy egyáltalán, könyörülj rajtam! Jaj, ne legyen még nagyobb baj! Aztán utána megint megy az osztozkodás, mert ebből élünk, nem? Sokan ebben a csapatban foglalnak helyet ma is.

Vagy pedig ott vagyunk a másik csapatban. Akiknek itt már semmi érdekük nem fűződik ahhoz, hogy tovább is nézzenek a keresztre, csak fáj nekik az, ami Jézusnak fáj. Nem ismerik annak a súlyát, csak próbálják átérezni annak a terhét: szeretik Őt. Önmagáért maradtak ott. Nem akarnak tőle semmit kapni. Ezekben a pillanatokban eszükbe sem jutnak ilyen közönséges gondolatok: mit lehetne még tőle szerezni, Őt szeretik. Aztán majd később, ha még jobban megismerik ki volt Ő, Őt imádják.

Itt találnak egymásra. Idegenek is, egymástól különbözők, más-más háttérrel odaérkezők. Itt lesznek igazán eggyé. Ettől kezdve lesz egy család például János és Mária. Az egyik magyarázó azt mondja, hogy vajon nem kellene megkockáztatnunk, hogy ez az egyház születése? Még csak nem is az, ami pünkösdkor volt. Az már ugyanez nagyobb méretekben. Kiterjesztve az egész pogány világra is, de kicsiben, olyan csendes jánosi módon... itt lehet érezni az egyház születését. A Megváltó meghal és a benne hívők közössége megszületik. Emberek egymásra találnak a keresztnél, összefonódik a sorsuk. Attól kezdve számíthatnak egymásra. Semmi vérségi kötelék nem köti őket össze, és mégis valami mély, soha el nem téphető, az örökkévalóságban is megmaradó testvéri kötelék fűzi őket egymáshoz.

Ez az egyház. A szentek közössége, a Krisztusban megváltott hívőknek az egysége, akik ha sok mindenben különböznek is egymástól, ebben feltétlenül egyek, hogy szeretik Jézust. Ezért könnyű nekik egymást is szeretni, ezért lesz könnyű utána még azokat is szeretniük, akik megverték őket és gúnyolták őket Jézus miatt.

Jó lenne úgy készülnünk az ünnepre, hogy akár a nagy sokaságban látjuk a helyünket, akár néha meg-megkísért, hogy a katonákhoz hasonló gondolkozásmódnak engedjünk, átlépjünk ebbe a harmadik kis csapatba, akik szeretik Jézust, akik akkor is ott maradnak, amikor már megfigyelik azokat, akik végig ott vannak és tisztelik Őt. Amikor lehet, hogy elkésnek már és nem tartják be a törvényt ha 6.00-kor nem hagynak abba mindent és utána már gyalogolni és hazamenni nem lehet, amikor tehát már kényelmetlen, kellemetlen, esetleg áldozatba is kerül, hogy szeretik Jézust, akkor is szeretik. Mert nem ettől függ az iránta való szeretetük.

A tanítványok közül csak János van ott. Ő sose ígérte meg, hogy mindhalálig hű lesz a Mesterhez, de hű maradt. Péter fogadkozott. Azt mondta: lehet, hogy ezek gyávák és mind megtagadnak téged, de én kész vagyok veled börtönbe, sőt a halálba is menni. Aztán az nap reggel letagadta, hogy ismeri Őt. A csendes János ott van.

Hadd fejezzem be egy verssel, aminek a vége imádság. Jó lenne, ha mindannyiunk szívéből fakadna egész őszintén ez az imádság. Az a címe: Meddig. tudniillik meddig ragaszkodunk mi és maradunk hűek Jézushoz.

Uram, tenéked sok a Pétered.
Sokak a nagycsütörtök éjszakáid,
S olyan kevés a csendes Jánosod,
Aki nem ígér, nem fogadkozik,
De elkísér egész a Golgotáig.

Mert olyan könnyű azt kimondani
Egy izzó percben: meghalok veled,
De annyi minden visszahúzna még,
Ha ránk borul a szörnyű éjszaka,
Ha megérint a fagyos lehelet.

Talán csak egy kisgyermek mosolya,
Vagy a hitves könnyfátyolos szeme
Susognak a szélben ringó habok,
A halászbárka, otthonképe hív,
Ó, legalább búcsúzni kellene.

Hamu alól az életösztön is felparázslik,
Ó, ilyen hirtelen?
Egy percre olyan szép lesz a világ
Átölel minden színe, illata
S már el is hangzott a: nem ismerem.

Uram, tenéked sok a Pétered.
Sokak a nagycsütörtök éjszakáid.
Hadd lehessék én csendes Jánosod,
Aki nem ígér, nem fogadkozik,
De hű marad egész a Golgotáig.

---

Imádkozzunk!

Megváltó Urunk, Jézus Krisztus dicsőítünk azért, mert hű maradtál egész a Golgotáig. Egy szavadba került volna és angyali seregek ezrei szolgáltak volna neked, és szabadítottak volna meg a kereszttől is. Köszönjük, hogy ezt nem parancsoltak.

Bocsásd meg, hogy mi sokkal kisebb szenvedéstől, sokkal szelídebb megaláztatásoktól is visszariadunk, és olyan sokszor lemaradtunk a te követésedben. Hazamentünk a kereszt alól a tömeggel, hiszen elfoglalt emberek vagyunk és sok feladat vár minket. Vagy oda csapódtunk a katonákhoz, hiszen valamiből meg kell élni és belőled is csak hasznot akartunk húzni. Talán nem is ismerjük, milyen az, mit jelent szeretni téged önmagadért. Segíts el minket erre a felfedezésre.

Köszönjük, hogy te előbb szerettél minket. Köszönjük, hogy nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért. Áldunk téged, hogy ezt tetted. Taníts meg követnünk példádat!

Bocsáss meg minden hősködést, minden fogadkozást, és azt, hogy sok szép ígéretünket ó hányszor megtagadtuk. Taníts meg minket erre a csendes ragaszkodásra. Arra a hűségre, amelyik tudja, kihez ragaszkodik. Legyen nekünk mindennél fontosabb a te szent személyed. Légy te magad fontosabb az ajándékaidnál is. Segíts el minket erre a gazdag életre. Segíts, hogy életünk hátralevő részében hűségesen és boldogan kövessünk téged, és veled lehessünk majd az örökkévalóságban is.

Segíts ebben a csendben most veled beszélni.

Ámen.