JÉZUS LÁTÁSÁVAL LÁTNI

Alapige: Jn 9,1-7,35-41

És amint eltávozott, látott egy embert, aki születésétől fogva vak volt. És kérdezték őt a tanítványai, mondván: Mester, ki vétkezett, ez-é, vagy a szülei, hogy vakon született? Felele Jézus: Sem ez nem vétkezett, sem ennek szülei: hanem, hogy nyilvánvalóvá legyenek benne az Isten dolgai. Nekem cselekednem kell annak dolgait, aki elküldött engem, amíg nappal van: eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhatik. Míg e világon vagyok, e világ világossága vagyok. Ezeket mondva a földre köpött, nyálából sarat csinált és rákente a sarat a vak szemeire. És monda neki: Menj el, mosakodj meg a Siloám tavában (ami azt jelenti Küldött). Elment és megmosakodék és megjöve látva.

Meghallotta Jézus, hogy kivetették azt; és találkozva vele monda neki: Hiszel-e te az Isten Fiában? Az így felelt mondva: Ki az Uram, hogy higgyek benne? Monda pedig néki Jézus: Láttad is őt és a ki beszél veled, az az. Az pedig monda: Hiszek, Uram. És imádta őt. És mondta Jézus: Ítélet végett jöttem a világra, hogy akik nem látnak, lássanak; és akik látnak, vakok legyenek. És hallották ezeket némely farizeusok, akik vele voltak és mondának neki: avagy mi is vakok vagyunk-é? Monda nekik Jézus: Ha vakok volnátok, nem volna bűnötök; ámde azt mondjátok, hogy látunk: azért a ti bűnötök megmarad.

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, magasztalunk téged, hogy szavadat mára újra elkészítetted számunkra. Köszönjük, hogy élő és ható, hiszen Megváltó Urunk van mögötte a Szentlélek által valóságosan. Ezért munkálkodhat bennünk is hatalommal és erővel. Köszönjük, hogy minden vasárnap a feltámadásra emlékeztet. Dicsőítünk téged, hogy Jézus Krisztus a halálon való győzelmét feltámadásával igazolta. Köszönjük, hogy ezért nekünk új életünk lehet.

Bocsássad meg kérünk, amikor ha már el is fogadtuk az újat, sőt élünk is abban, mégis annyiszor hatalmába kerít a hamisság, a gond, a kísértés és bűnné válik. Bocsásd meg Urunk, amikor elfeledkezünk arról, hogy rád kell tekintenünk hittel és minden másra nézünk ehelyett. Kérünk, tisztíts meg bennünket.

Bocsásd meg, ha úgy vagyunk most itt, hogy soha eddig nem voltunk, nem kerestünk, de most mégis vágyakozik a szívünk utánad, mert reméljük, hogy nálad lesz megoldás. Urunk, nem vagyunk méltók arra, hogy ide jöjjünk, de köszönjük, hogy te nem eszerint ítélsz, hanem te jössz hozzánk közel és szereteteddel átölelsz, noha igazságosan rámutatsz mindenre, ami hamis bennünk. Köszönjük Urunk, hogy ezáltal gyógyítasz meg.

Kérünk, hadd lássunk meg hatalmasnak az igében és így tudjunk magunkra tekinteni és a nap végén másképpen elmenni innen.

Ámen.

Igehirdetés

Nemrégen egy idősek otthonában jártam, ahol egy nyugdíjas lelkipásztor panaszolta el, hogy már jó pár hónapja teljesen elment a látása. Őszintén, keserűen mondta el, hogy nem érti, Isten miért tartja életben, hiszen nem lát. Ha egy picit is látna, akkor könnyebben tudná elviselni az időskor terhét is, de így nem látja értelmét életének. Nem vádolta Istent, csak szívéből fakadóan elmondta, hogy mi van benne.

Ezt megelőzően egy fiatal leány bizonyságtételét hallgattam meg, aki szintén elmondta, hogy vak. Nem vakon született, de pár hónap múltán teljesen elvesztette a látását, és ezt követően hamarosan a hallása is annyira megromlott, hogy majdnem teljesen süket lett. Ez a lány mégis sokkal vidámabban, boldogabban mondta el élettörténetét. Aki Jézusra néz, az egész helyzetét másképpen értelmezi.

Ezért döntő kérdés az, amiről alapigénk beszél. Azt látjuk, hogy abban az időben is voltak vakok. Akkor azonban az élet sokkal nehezebb volt egy vak számára testileg. Jellemzésként csak egyetlen jelzőt említek, kilátástalan volt az életük. S ehhez egy nagyon kemény lelki szenvedés is járult, mely a tanítványok kérdéséből olvasható ki: "ki vétkezett ennek, ő vagy ennek szülei?" Az emberek véleménye, nem volt elég a maga baja, még a környezete részéről is egy sereg problémával szembesült.

A történetben szereplő ember nem kiabált, de hordoznia kellett ezt a lelki terhet. Kilátástalan volt tehát a helyzete lelki értelemben is. Nem várhatott sok jót a környezetétől, abban az időben csakugyan lenézték azt, aki így született, azt gondolták, hogy bűnös. Jóbra gondolva emlékezhetünk arra, hogy a legjobb barátai próbálták őt meggyőzni arról, hogy biztosan vétkezett azért van annyi nyomorúság az életében. És ez jellemző volt Jézus idejében is.

A harmadik jellemző volt a legsúlyosabb, a legnagyobb teher számára. Nemcsak azért volt nagy baja, mert nem látott testileg, mert az emberek, a környezete megvetéssel viszonyult hozzá, hanem ez az ember lelkileg is vak volt. Nem volt neki igazán Istene. Izrael népéhez tartozott, bizonyára hitt Istenben, de még nem volt Istenével személyes kapcsolata. A Messiással semmiképpen sem. Ez az ember lelkileg is vak volt, azaz bűnös ember. Jézus Krisztus azt mondja: sem ez nem vétkezett, sem ennek a szülei, ez azonban nem azt jelenti, hogy ártatlan lett volna.

Gondolhatnánk, hogy ez az ember valóban méltó volt arra, hogy vaknak szülessen, mert bűnös ember volt. Ne csodálkozzunk azon, hogy annyi nyavalyánk van, akár hívő emberként is, vagy azon, hogy tönkre ment az életünk, házasságunk, hogyha ki nem állhatnak bennünket az emberek, lehet, hogy a szeretteink sem. Ez azért van, mert bűnös emberek vagyunk. Sőt ne csodálkozzunk azon sem, ha naponta elesünk és elbotlunk, bűnös emberek vagyunk, mert lelkileg vakon született az ember. Ez egy nagyon fontos szempont. A farizeusok nem látták ezt, azt hitték, hogy náluk minden rendben van.

Ma azért is szól, hogy lássuk meg kik is vagyunk mi Isten nélkül. Az a fiatal sem ártatlan kislány volt, akit sajnálni kellett volna, hanem olyan, aki ahol csak lehetett, ártott a szüleinek. Sőt azt is elmondta, hogy őt hogyan közösítették ki a vakok intézetében, mert nem bennlakott, hanem otthon a szüleivel. Még a vakok sem bűntelenek. Az, hogy valaki testileg beteg, nem mentesíti a bűn hatalma alól.

Még egy példát hozok. Amikor valaki már nem is látja, hogy ő milyen valójában, vakká válik, ahogyan a farizeusok, lehet, hogy nem veszi észre azt sem, hogy miatta szenvednek sokan, akár otthon, vagy a munkahelyen, mert vak.

A lelki vakságnak van egy másik jellemzője is. Ez a hívő emberre jellemző csupán. Az Istent nem ismerő ember ezt még nem ismeri, de aki az Úr tanítványa közülünk, az tapasztalhatja ennek a súlyos terhét. Ez a tanítványok kérdésében fedezhető fel. Így fogalmazható meg: amikor az Úr tanítványát elvakult látás jellemzi. A tanítványok kérdésében található egy érdekes jellemző: ők már a kérdésükkel ítéletet mondanak. Valaki vétkezett.

Az mondják az írásmagyarázók, hogy abban az időben a rabbik között elterjedt az a magyarázat a Jákób és Ézsau történeténél, hogy biztosan azért lett Ézsau elvetve, mert már az anya méhében bántotta a kicsi Jákóbot, veszekedtek, s ezért Isten megbüntette. A tanítványok is bizonyára ismerték ezt a magyarázatot, de a lényeg az, hogy ők nagyon határozottan megkérdezték, hogy ki vétkezett. Csakhogy ez a kérdés rossz, és ez az, ami az elvakult látásmódot jellemzi. Ez a kérdés azt próbálja feszegetni, hogy vajon mi lehet az oka, hogy annyi nyomorúsága van életében. A múltban keresi a választ, hogy vajon mit tett ez az ember, vagy ennek a hozzátartozója.

Ilyenkor szoktak a miért kérdések is elhangozni. Imádságban és őszintén Istenhez fordulva, hogy Uram miért? Miért nem gyógyulok még mindig meg, miért nem alakul az életem? Miért nem látok kiutat és megoldást? S ha ezek a kérdések még társulnak a bűnösség érzésével is, akkor a hívő ember is teljes kilátástalanságba kerülhet: biztos valamit elrontott, engedetlen volt valamiben és ezért bünteti őt az Úr. Persze - gondolja - majd a javamra válik, hiszen megígérte, de most biztosan valami oka van annak, hogy ilyen nehéz helyzetbe jutottam. Vagy amikor azzal szembesül a tanítvány, hogy nem akarnak megtérni körülötte, pedig nagyon szeretné és arra gondol biztosan ő rontott el valamit. És lehet, hogy ebben van is igazság, túlzott buzgalommal akarta elráncigálni csendeshétre és megkeményedett amiatt.

Az okokra, a múltra, visszafele tekint ez a kérdés. Nem jó a látás. Mi jellemzi viszont az Úr Jézus látását. Természetesen ez segít leleplezni magunkat igazából, és meglátni a megoldást. Jézus így felelt: "sem ez nem vétkezett, sem ennek a szülei, hanem, hogy nyilvánvalókká váljanak benne Isten dolgai. Nekem cselekednem kell annak a dolgait, aki elküldött engem, amíg nappal van, eljön az éjszaka, amikor senki nem munkálkodhatik". Itt még tanítványait tanítja, a vakkal később kezd törődni. Azt emeli ki, hogy nem vétkezett ez az ember, pedig joga lett volna azt mondani, hogy bizony vétkezett, hiszen ő is bűnös emberként érkezett erre a világra. Jogosan mondhatná, hogy nem véletlenül vak ez az ember, csakhogy az Úr Jézus nem a bűn szempontjából közelíti meg az embert. A jó pásztorra nem az a jellemző, hogy agyonveri a juhokat, mert vétkeztek, mert hibásak, vagy azoknak, akik még nem az ő juhai, hirdeti, hogy milyen hamisak és gonoszak. A jó pásztorra az a jellemző, hogy arra figyel, hogy nyilvánvalóvá legyenek benne az Isten dolgai. Azt nézi, hogy mi lehet Isten szándéka ezzel az emberrel, Isten cselekedeteit. Jézus Krisztus látására az a jellemző, hogy nem azt nézi, hogy mik lehetnek az okok, hanem, hogy mi a cél, mi lehet Isten célja ezzel az emberrel, merthogy van célja, az biztos.

Hadd húzzam alá, hogy ez igaz az őt kereső ember esetében is, sőt a legnagyobb bűnös esetében is. Gondoljunk Pál apostol bizonyságtételére. Annak a Pálnak, aki mielőtt apostollá lett üldözte a keresztényeket, börtönbe vettette. Olyan volt, aki teljesen ellenáll az Isten ügyének. "Felülmúltam a zsidóságban sok kortársamat, szerfelett rajongva atyai hagyományaimért, de amikor Istennek tetszett, aki elválasztott engem az én anyám méhétől fogva és elhívott az ő kegyelme által, hogy kijelentse az ő fiát énbennem." A vak esetében azt látjuk, hogy nyilvánvalóvá legyenek benne az Isten dolgai. Ennek a gonosz, megátalkodott Saulusnak az életében Isten célja az volt, hogy kijelentse az ő fiát benne. Egyszer utal is arra, hogy legelőször benne mutatta meg az ő kegyelme nagyságát, hogy egy ilyen bűnös embert is meg tudott tartani.

Jézus tehát a célt figyeli, hogy mi Isten célja, hogy nyilvánvalókká legyenek benne az Isten cselekedetei. Amikor valaki még nem ismeri az Úr Jézust, de már keresi, akkor először ezt látja meg vele kapcsolatban, hogy hamissága ellenére az Istennek akarata van vele. Ma is ezért van itt, biztosan. Minden vasárnap a feltámadást hirdeti minden embernek Magyarországon is, hiszen Jézus a hét első napján támadott fel. S amikor valaki a bűneiben vesztegel és lehet, hogy még nem látja, de amikor már kezdi érezni, tapasztalni, hogy miért lehet annyi nyomorúság az életében, akkor Isten elkezd munkálkodni benne és rádöbben arra, hogy szüksége van valakire. Pásztor nélküli juh az élete. Szüksége lenne a pásztorra és Isten azt mondja, hogy ő a cselekedeteit szeretné kijelenteni.

A János 11. részében a halott embernél hasonlóról olvasunk: Lázár meghalt. Mária és Márta úgy gondolta, hogy azért az Úr Jézus még meggyógyíthatná a halálos beteg testvérüket, ezért érte küldenek. Ő azonban tudatosan késik. Azt mondja tanítványainak még elindulásuk előtt: ez a betegség nem halálos, hanem az Isten dicsőségére való, hogy dicsőítessék általa az Istennek fia. Jézus engedi meghalni a barát Lázárt, hogy Isten dicsőségét megmutassa. Hogy merészel ilyet tenni Jézus? Ezért kellett évtizedeken keresztül vaknak lenni annak az embernek, hogy az Isten megmutassa az ő cselekedetét? Nem igazságtalanság ez Istentől? Ilyen a mi Istenünk? A történet üzenete rámutat arra, hogy aki az Úr Jézus látásával rendelkezik, az tudja, hogyha Isten igazságos lenne, akkor nem is kellett volna odamennie Jézusnak ehhez az emberhez, méltó lett volna a kárhozatra. Isten az ő dicsőségét abban mutatja meg, hogy rámutat, hogy nem méltó a bűnben született ember arra, hogy legyen jó pásztora. Csakhogy ő itt nem áll meg, hanem továbblép. Lehet, hogy most is azért van annyi nyomorúság valaki életében, mert ezek vezetik oda el, hogy kimondja, Uram, nélküled nem megy az életem. A hívő embernek pedig azt kell meglátnia, hogy a legnagyobb nyomorúsága közepette is egyet tudhat, hogy nem az okok a kérdések, hanem a cél, az hogy mi Isten akarata ővele. Hogyan akarja Isten a maga dicsőségét, hatalmát, cselekedetét megmutatni éppen ebben a mostani helyzetben. S ebben még a bűn sem akadály. Hiába találhat magában a hívő ember annyi kivetni valót, annyi okot, ami méltóvá tenné arra, hogy abban a helyzetben legyen, amiben éppen van, mégsem mondhatja el, hogy megérdemli. Kimondhatja, de ha itt megáll, akkor vége, azt kell mindig látni, hogy az Úr mit akar elérni ővele.

Gondoljunk Ábrahámra, fel kellett áldoznia fiát, Izsákot. Noha a 1Mózes 22. részében semmit nem olvasunk arról, hogy milyen gondolatokkal küzdött, azt tudjuk, hogy élete próbára volt téve, hogy megáldozzae a fiát. Mi talán elkezdtünk volna keresni magunkban valami bűnt, hibát, hogy valami biztosan fontosabbá vált az én fiamban, mint az Uramban, ezért most elveszi. Hadd húzzam alá, Ábrahámnál csak azt olvassuk, hogy egyszerűen felkelt, szedte a fát, tüzet és elindultak. Nem tudjuk, hogy mi minden volt a gondolataiban. Azt viszont tudjuk, hogy mire tekintett. A Zsidókhoz írt levél 11. részében így ír erről: Ábrahám nem az okokat kezdte keresni, nem magát kezdte vizsgálgatni, csupán egyre gondolt, úgy gondolkodott, hogy az Isten a halálból is képes feltámasztani az ő fiát, miért is őt példaképen visszanyerte. Pedig Izsák útközben, miközben mentek fel a hegyre megkérdezte, hogy atyám itt a tűz és a fa, de hol van az áldozati állat. S Ábrahám csak azt tudja válaszolni, hogy Isten gondoskodni fog az áldozati állatról. Ő úgy gondolkodott, hogy nem érti a helyzetet, hiszen ő benne van az ígéret, hanem Istenre tekintett és arra gondolt, hogy bizonyára Isten majd a halálból fogja feltámasztani, hiszen neki meg kell ölnie, meg kell áldoznia fiát, ez az ő feladata most. Isten biztosan majd valamit tesz, az már az ő dolga lesz.

Az Úr tanítványai hajlanak arra, hogy nehéz helyzetekben egyből magukban keressenek bűnöket és még találnak is ilyenkor. De akkor is Jézus látása fényében kell gondolkodniuk! Ezért írja a Zsidókhoz írt levél 12.része: "félretéve minden akadályt és megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk lévő küzdőtért. Nézvén a hit fejedelmére és bevégzőjére, Jézusra".

Az elvakult látást az jellemzi, hogy a bűn hatalma alá kerül, vagy a gondok súlya agyonnyomja. De aki Jézusra néz, mint jó pásztorára a kicsiny bárány, az még a legkeményebb élethelyzetekben is azt mondja, hogy Uram, mit akarsz ezzel. Isten akar valamit, az biztos.

Hogy ebben senki ne kételkedjen Jézus továbbmegy és azt mondja, nekem cselekednem kell annak dolgait, aki elküldött engem, amíg nappal van. Az új fordításban nekünk szerepel - erről majd külön szólok. Azt mondja az Úr Jézus, hogy az Isten dolgai kívánnak megnyilvánulni ennek az embernek az életében, nekem meg azt kell tennem, hogy meg is nyilvánuljanak. Nagyon fontos látnunk, hogy ennek az embernek az életében Istennek ítéletet kellett volna kinyilvánítania. A Szent ítélő Isten hogyan mutathatná meg ennek az embernek az életében a maga dicsőségét, az ő cselekedeteit, ha az az ember bűnös, hiszen a bűnöstől irtózik. Csakhogy a dicsősége pontosan abban mutatkozik meg, hogy elküldi azt a Jézus Krisztust, aki még ezt a vakot is meggyógyíthatja, aki még a halott Lázárt is feltámaszthatja. Elküldi azt a Messiást, akin keresztül bocsánatot és szabadítást ad, még ennek a vak embernek is. Azt mondja Jézus, hogy én azért jöttem, hogy megtegyem azt ennek az embernek az életében, amit kell tenni.

Ezért kell nekünk mindig Jézusra nézni, a jó pásztorra, akkor is, ha érezzük, hogy bűnösök vagyunk, ha már fáj is ez, teljesen kilátástalan minden, hiszen már tönkre ment az életünk, a másoké is miattunk. Az ige azt mondja, hogy Jézus pontosan azért jött: "Amíg e világon vagyok, a világ világossága vagyok." Ennek a vak embernek erre volt szüksége, hogy a vak láthasson.

János evangéliuma 11. részében a halott feltámasztásánál Jézus azt mondja: "Én vagyok a feltámadás és az élet: aki hisz én bennem, ha meghal is, él." Az ő küldetése azt igazolja, hogy számunkra is pontosan olyannak bizonyul, amire éppen szükségünk van. Aki testileg beteg és nehezen hordozza testi baját, annak az Úr Jézus gyógyítónak bizonyul, vagy úgy hogy meggyógyítja egy pillanat alatt testileg, ezt is megteheti, de az is lehet, hogy kegyelemet ad hordozni a betegséget, mint Pál apostol esetében tette. Amikor valaki azzal küszködik, hogy egyszerűen nem képes Istennek engedelmeskedni, akkor Jézus azt mondja: nézz rám, mert én azért jöttem, hogy az ördög munkáját lerontsam. És ha valaki a bűnei miatt szenved, szeretne változni, mégis úgy érzi nem megy, most azért van itt, mert úgy hiszi, hogy hátha Istennél talál valamit, s még azt sem tudja hogyan szólítsa meg, neki is szól, hogy Jézus Krisztus nemcsak világosságul jött, ő nemcsak a feltámadás és az élet, hanem azt mondja, én küldetést jöttem teljesíteni.

Ha János evangéliumában lapozunk, olvashatjuk, hogyan kezd búcsúzni a tanítványaitól, majd megy a kereszt felé. Fontos most az a mondata, amikor tudomására hozza tanítványainak, hogy közülük majd mindegyikük elhagyja őt, de aláhúzza, hogy nincs egyedül, mert az Atya vele van. Tudta hogy a tanítványai elhagyják, de ő az Atyára nézett. Majd pedig a kereszten mégis úgy kiált fel: én Istenem, én Istenem miért hagytál el engemet? Ez volt a bűnbocsánat és a szabadítás ára. Azért, hogy mi, lelkileg vak emberek, az őt keresők és hívők, megtérhessünk és élhessünk. Még ott azt mondta, hogy az Atya vele van, a Gecsemáné kertjében még harcol, Atyám múljék el ez a pohár, de legyen meg a te akaratod. Még ott is az Atyával beszél. A kereszten viszont látnunk kell azt a hihetetlen, de valóságos tényt, hogy elhagyta őt az Isten. Ez az ítélet, ez kárhozat állapota, amit neki kellett elhordoznia, azért mert mi lelkileg vakon születünk erre a világra. Ez volt a bűn átka, hogy elhagyta őt az Isten és mi efelé haladnánk nélküle, és haladunk is születésünk óta, de van szabadulás.

Jézus az örömhír miatt is mondta ki utána: elvégeztetett. Még a búcsúbeszédében, a Ján.17-ben: "Atyám, én elvégeztem azt a munkát, amit rám bíztál", de akkor még hátra volt a kereszt, amely azonban csak idő kérdése volt. Ezért lehet az Úr Jézusra nézni, bármilyen helyzetben is vagyunk, hívők, vagy nem hívők. A bűnbocsánatot, a szabadítást, kilátástalan helyzeteinkben a megoldást csak Jézusban láthatjuk meg, mert ő a pásztor.

S hogyan láthatjuk meg? Jézus Krisztus itt még mindig nem a vakkal foglalkozott, a tanítványait tanította, szólt hozzájuk. Szava isteni ige volt. Így teszi látóvá ugyanakkor a vakot is szól az ő szava. Tudomására hozza a lelki vaknak, hogy az, de ha belátja, elismeri, akkor szabadulhat, mert nála van a szabadítás. Nem tartozik még hozzá, de jöhet, mert életét adta. A jó pásztor életét adta a juhokért.

Mi történik a vakkal? Jézus meggyógyítja, de először csak testileg. Jellemző, hogy itt nemcsak a kezét teszi oda, mondván láss, hanem hosszadalmasabb a gyógyulás menete, de végül átélte a vak a csodagyógyulást. Ezután még sok minden történik vele, csak akkor gyógyult meg igazán, amikor elismerte az Úr Jézusban a Megváltót, a Messiást. A farizeusok, a nép vezetői kérdezgetik, ő azt mondja, hogy egyet tudok, vak voltam, de most látok. A végén odáig jut sora, hogy kitaszítják a közösségből és Jézus akkor megy oda hozzá és kérdezi: hiszel-e az Isten Fiában? Ezzel kimondta azt, amit ő is tudott, hogy jön majd a Messiás, az Ember Fia, szabadítóként. Ő róla írja a Szentírás, hogy azért jön, hogy a vakok szemei megnyíljanak. De még nem ismeri az Úr Jézust, csak azt tudja, hogy ez az ember meggyógyította. Azt kérdezi: "Ki az Uram, hogy higgyek benne?" Jézus azt válaszolja: "én vagyok, aki veled beszélek." S a vak ennyit mond: "hiszek Uram". S itt gyógyul meg lelkileg is.

A báránynak, aki azt látja, hogy nincs vele a pásztor, mert nem a jó nyájba született, csak ennyit kell mondania: hiszek Uram. De ez nem olyan hit, amikor az hangzik, hogy igen én hiszek, én megkeresztelkedtem, én református vagyok. Ez nem az a hit. Itt az üdvözítő hitről van szó, mert felismerte az Úr Jézusban azt a valakit, aki számára az egyetlen megoldást adhatja életében, nemcsak a testi, hanem a lelki bajára is. Hite meggyőződéses hit. Ez az a hit, amely elfogadja azt, amit az Úr Jézus, mint a jó pásztor kínál. Hit által, mert a vak nem tudja magát meggyógyítani, sem testileg, sem lelkileg. Ha innen hazamegy hit nélkül valaki, minden ugyanúgy fog folytatódni, még ha pár napra, pár órára sikerül is megváltoznia, de visszaesik. Nem tud megállni. Csak a hívő ember, aki elfogadja az Úr Jézus ajándékát. Hinni ezt jelenti: Uram én tudom, hogy vak vagyok, magamon nem tudok segíteni, de könyörülj rajtam, én veled akarok továbbmenni. Hinni azt jelenti: a jó pásztorhoz csatlakozni, elfogadni, hogy az Úr az ő pásztora.

A hívő ember számára ez a hit azt jelenti, hogy minden hamis látása meggyógyulhat. Gyakorlatilag, amikor elvakult látás jellemez bennünket az Úr tanítványaiként, az mindig azért van, mert nincs elég hitünk, beteg a hit. Ezért hangsúlyozza Jézus: Nekünk cselekednünk kell annak dolgait, aki elküldött engem, nekünk, az Úr Jézus tanítványainak. Kiderül, hogy a hívő ember küldetésben jár Jézus Krisztussal. Jézus azt mondta: Eljön nemsokára az éjszaka, azaz ő meghal, az ő számára lejárt a földi élet szolgálata és küldetése. Viszont a tanítványokat továbbküldte. Ti vagytok a világ világossága, az Úr Jézust követő tanítvány küldetést folytat, Jézus Krisztust jeleníti meg ebben a világban. A Szentlélek bennünk él, Isten templomaiként lehetünk ebben a világban és teljesítjük a küldetést, megyünk a jó pásztor után.

Küldetés az, ahogy élünk, ahogyan cselekszünk, mondunk valamit. Amikor valamilyen nehéz helyzet ér bennünket, amikor úgy érezzük, hogy a bundánkat szaggatja a tövis, bozótok között megyünk, akkor arra megy a pásztor. Most ilyen úton kell menni. Még ha a halál árnyéka völgye is az, ahol megcsap a halál szele, ahol meg kellene rettennem, és félnem kellene, de mégsem félek, mert tudom, hogy velem van a pásztor, megy előttem, én őt követem, mert küldetésben vagyok. Amíg nappal van, amíg én is élhetek. Ránk is igaz az, hogy addig teljesíthetjük a küldetést, amíg nappal van.

Nem hívő szeretteinkkel kapcsolatban, különösen ha idősebbek, akik ellenállóbbak Isten ügyének, mindig sok izgalom lehet bennünk, hogy csak meg ne haljanak, még mielőtt megtérnének. Csak nehogy éjszaka legyen számukra. S amikor úgy látszik, hogy egyre közelebb van az az idő, egyre inkább félünk. A hamis látással rendelkező hívő ember azt gondolja, hogy ilyenkor egy kicsit intezívebben kell őket megtérésre vezetni, mert bármikor lejárhat az idejük. Csakhogy a küldetést teljesítő tanítvány másképpen gondolkozik. Nem azt kell nézni, hogy mikor jár le a másik ideje. Az Úr Jézus azt mondja, hogy amíg nappal van, addig te cselekedd azt, amit tenned kell, mert mindannyiunk élete az Isten kezében van. Bízd Istenre, te csak azt tedd vele, amit a küldetés mai napjához tartozik.

Ebben az esetben nem követjük el azt a hibát, hogy féltő szeretettel, de erőszakosan akarjuk betuszkolni a mennyországba, mert lehet, hogy akkor ellenáll majd. Vagy éppen egy csendeshétre próbáljuk rábírni. Így egy életre eldönti, hogy soha többé nem megy egy ilyen helyre, ahova így akarják őt vinni. Aki küldetést teljesít, az engedelmeskedik az adott időben, amíg nappal van. Ugye látható, hogy itt azon van a hangsúly, hogy azt kérjük el Istentől, hogy mit tegyünk most, mint az ő juhocskája. Merre megy az én szerettemmel kapcsolatban, merre visz a mai nap útja? Lehet, hogy ma még egy szót sem szólhatok az Úr Jézusról, csak meg kell fognom a kezét a betegágyon, és lehet, hogy másnap is csak a kezét foghatom és csak azutáni napon beszélhetek neki Jézusról egy mondatban. A többi bízzam Istenre.

A tanítvány tehát, aki az Úr Jézusra néz, nem elvakult látással, hanem most már Jézus látásával rendelkezve, engedelmességben megnyilvánulóan cselekszik.

A vak ember még nem volt az Úr Jézusé, de tette azt, amit ő mondott neki, szépen, fokozatosan és a végén felismerte benne a Megváltót.

Hadd mondjam azok számára, akik még keresik az Úr Jézust, ne gondoljanak nagy dolgokra, Isten valószínűleg most egyetlen egy lépést vár tőlük. A hit azt jelenti számukra, hogy azt a lépést készek megtenni, de hittel, őszintén.

Az Úr Jézus tanítványaitól azt kéri, hogy reá nézve, és nem másra, engedelmeskedjenek továbbra is neki.

A vak embert Jézus Krisztus egy pillanat alatt meggyógyíthatja testi és lelki vakságából, hiszen ő ezért jött. Az ő látása, szabadítása úgy lehet a miénk, hogyha ezt hittel elfogadjuk. Hinni azt jelenti, hogy elfogadom azt, amit ő akar nekem ajándékozni. Tudom, hogy nem vagyok rá méltó, de azt is tudom, hogy ingyen, kegyelemből adja és kimondom azt: Uram adj nekem. Ki mondjuk-e ma ezt mindannyian? Ki az Uram, hogy higgyek benne? Kimondjuk-e, hogy hiszek Uram.

Imádkozzunk!

Úr Jézus, köszönjük, hogy te vagy a jó pásztor, s imádunk, mert te az életed is odaadtad a juhokért. Magasztalunk, hogy ez nekünk is szabadítást jelenthetett és jelenthet most is. Könyörülj meg rajtunk kérünk, hogy láthassuk meg magunkat olyannak, amilyenek vagyunk valójában. Őrizz meg minket a farizeusi hamisságtól. Segíts nekünk Urunk abban, tudjunk sírni a bűneink miatt, tudjunk keseregni amiatt, hogy mások miattunk szenvednek. De könyörülj meg rajtunk, hogy ne maradjunk meg ebben, hanem azonnal rád tekintsünk, hiszen te még Péternek is szabadulást adtál.

Köszönjük, hogy a te kereszthalálod és feltámadásod egészen új életet jelenthet nekünk. Szeretnénk ezzel az élettel hazamenni innen. Könyörülj meg rajtunk, akik már hiszünk, mert a te tanítványaid vagyunk, hogy hadd tudjunk rád tekinteni valóban. Szabadíts meg bennünket minden hamis látástól. Kérünk téged, hogy ne kerüljünk a megkörnyékező bűn vagy az akadályok súlya alá, hanem hadd tudjuk teljesíteni a küldetésünket.

Könyörülj meg rajtunk, hogy hadd tudjunk így élni otthon, csendben, rád mutatva. Segíts szeretettel hordozni azokat, akiket elszenvedni kell a szeretetben. S add, hogy tudjunk így harcolni, minden gyengeségünk, minden kísértés közepette, hogy győzelmet arathass mibennünk.

Urunk áldunk azért téged, hogy gyógyulhattunk ma is, köszönjük, hogy te ezt ingyen adod, hiszen minden mást te tettél meg, ott a kereszten. Szeretnénk azt kimondani hittel, hogy hiszek Uram.

Ámen.