PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK |
Pasarét, 2002. január 20. Cseri Kálmán |
Alapige: Jn 5,24-26
Bizony, bizony, mondom néktek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van; sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe.
Bizony, bizony, mondom néktek, hogy eljön az óra, és az most van, amikor a halottak hallják az Isten Fiának a hangját, és akik meghallották, élni fognak. Mert ahogyan az Atyának van önmagában élete, úgy a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában.
Imádkozzunk!
Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus, életünk viharaiból mi is hozzád menekülünk, és sok-sok bűnünket hozzád hozzuk.
Köszönjük, hogy te, aki bűnt soha nem cselekedtél, bűnné lettél érettünk, hogy mi Isten igazsága legyünk tebenned. Köszönjük, hogy te, aki magad vagy az élet, vállaltad a kereszthalált azért, hogy életünk legyen és bővölködjünk.
Kérünk, ragyogtasd fel előttünk most ennek az igazi, tőled kapható életnek a nagyságát, és támassz vágyat a szívünkben ez után. Add, hogy a mi egész életünk megteljék a te életeddel úgy, hogy kicsorduljon és másoknak is jusson.
Hozzuk hozzád szegénységünket, nyomorúságunkat, és kérjük tőled alázatosan a te gazdagságodat. Köszönjük, hogy te ezt ígérted. Ezzel a hittel és reménységgel várjuk szavadat.
Ámen.
Igehirdetés
Sokan olvastuk a múlt héten Jézusnak ezeket a mondatait a János evangéliuma folyamatos tanulmányozása során. Talán ez az a hely, ahol Jézus a legélesebben fogalmazza meg, hogy mi a következménye annak, ha valaki hisz Őbenne, és mivel jár az, ha valaki nem hisz Őbenne.
Ha más szavakkal próbálnám elmondani, amit Ő itt ilyen szépen, tömören megfogalmazott, akkor az így is hangozhatnék: kedves halott hallgatóim, aki közületek hallja az én igémet, és elhiszi, hogy az igaz, azt ez a hit összeköti velem, s ezen az összeköttetésen keresztül beleárad az én isteni életem, az halottból élővé válik. Ettől egészen más lesz rövid földi élete is, lesz értelme, célja, tartalma, öröme; és olyan életet kap, ami megmarad a biológiai halála után is, ahol szüntelenül együtt lesz velem, és örökké fog örvendezni ennek a közösségnek. Aki azonban nem hallgatja az én beszédemet és nem hisz annak, azt semmi nem köti össze velem, semmi köze hozzám, így benne marad abban az állapotban, amibe beleszületett: a halálban. És a biológiai halála után döbben majd rá arra, hogy ezen már változtatni nem lehet, és egy örökkévalóságon át bánkódik amiatt, hogy nem hallgatta az én beszédemet és nem hitt neki. - Erről van itt szó, ha egy kicsit feloldjuk ezt a tömör kijelentést.
Ebből mindenekelőtt kitűnik az, hogy Jézus mást értett halálon, mint amit mi ma értünk. Ő az Isten nélküli létezést tekinti halálnak. Mindenki ebbe az állapotba születik bele. Mi is mindnyájan halottnak születtünk. Lelkileg, az Isten számára halottnak. Ezt meg lehet szokni, különösen amíg valaki nem is hall arról, hogy van másfajta létezés, van élet is, és az milyen. Meg lehet szokni, de egész idő alatt megmarad az emberben egy hiányérzet. Az élet hiányzik neki. Próbálja ezt pótolni mindenki valamivel: munkával, pénzzel, szerelemmel, itallal, alkotással, mámorral, ki-ki vérmérséklete, igényei és lehetőségei szerint, de az életszomj mindaddig megmarad, amíg valaki Jézussal az említett módon kapcsolatba nem kerül.
Le lehet élni egy egész életet e nélkül az élet nélkül. Létezhet az ember száz évig is enélkül. Amikor meghal, akkor lesz számára világossá az, mi hiányzott neki egy életen át, és hogy azt már soha többé meg nem kaphatja. Ezt nevezi a Biblia kárhozatnak vagy pokolnak.
Jézus Krisztus azért jött, hogy ebből szabadítson ki bennünket. Amikor a programját bejelentette, így fogalmazott: Azért jöttem, hogy életük legyen és bővölködjenek. Ne csak létezzünk, hanem éljünk. Ezt az életet hozta és kínálja fel akkor is és ma is mindazoknak, akik hallgatják az Ő beszédét. Sőt nemcsak ezt az életet kínálja, hanem azt mondta: Ő maga ez az élet. Csak aki vele személyes közösségre jut a hit által, az él. Aki ezt a közösséget nem ismeri meg, az lelkileg halott marad.
Mit jelent ez az élet?
Különös az, hogy egyik tudomány sem tudta eddig még csak számára is kielégítő módon meghatározni, mi az élet. Akkor sejtettem meg valamit ebből, amikor az édesapám halotti ágya mellett álltam. Ott feküdt valaki mozdulatlanul, aki amióta az eszemet tudom, a bajusza alatt egy kis mosollyal a legnehezebb helyzetekben is reménykedett és tudott vigasztalni. Előző nap még élt, akkor pedig már halott volt.
Mi volt a különbség a két állapot között?
Ez az, amit nem lehet elég precízen és kielégítően megfogalmazni. Inkább csak a tünetekből próbálunk valami leírást adni. A halott érzéketlen. Nem lát, nem hall, nem beszél, nem reagál. Nem lehet már rajta segíteni, de ő sem tud segíteni a másikon. Van, és még sincs. Ott van valami, de az már nem ő. Ami hiányzik belőle, az a lényeg. Nincs benne többé élet, és ezen az állapotán már semmi nem tud változtatni.
Ahogyan Jézus Krisztus a lelkileg halottakról beszél, az pontosan ennek az analógiája. Hasonló ehhez a lelkileg halott ember is. Itt van, de sok mindenre érzéketlen. Ezt akkor tudja meg, és a környezete is akkor veszi észre, amikor valaki lelkileg feltámad. Amikor Jézustól életet kap, másként érzékeli a valóságot. Egyszerre észreveszi a másikat, másoknak a baját, mozdul, hogy segítsen, hogy adjon. Egyszerre tud beszélni, van mondanivalója, olyan, ami nem mindenkinek. Kinyílik a szeme, látja a valóságot, nemcsak ezt a szűk láthatót, hanem a láthatatlanokat is. Észreveszi az Isten keze munkáját az eseményekben. Érti Isten szavát, és teszi azt, amit Isten mondott. Reagál, mozog, cselekszik - él.
A lelkileg halott ember minderre képtelen. Nem érti Istent, nem hallja. A másik azt mondja: valami nagyon fontosat mondott nekem Isten, amikor olvastam a Bibliát. Mit jelent ez? Hogy mondhatott neki? Csak neki, nekem miért nem mond? Mert halott vagyok. A lelkileg halott nem tud beszélni Istenhez, nem tud imádkozni. Olvasgat imádságokat esetleg, de nem tudja, mi az: beszélgetni a gyermeknek az atyjával. A lelkileg halott ember a helyzetén ugyanúgy nem tud változtatni, mint ahogy a fizikálisan halottén nem lehet.
Az a szörnyű, hogy egy életen át el lehet tengődni így, hogy valaki nem ismeri meg az életet, csak amikor meghal, akkor döbben rá arra, hogy nem semmisült meg, tovább létezik - a Biblia ezt világosan tanítja -, és akkor kezd el rettenetesen fájni az életnek a hiánya, amit akkor már nem kaphat meg semmi módon.
A Biblia arról szól, hogy Jézus Krisztus minket ettől az örök szenvedéstől is meg akar szabadítani, és attól is, hogy ezt rövid néhány évtizedet puszta léttel töltsük az igazi tőle kapható élet nélkül. Mert ez a lét, amit mi általában életnek nevezünk, ez szakadatlanul keveredik a halállal. Tessék megfigyelni, hogy a bűneset óta éppen ez történt, hogy az életbe beleáradt, belezúdult egy csomó halálerő. A félelem, fájdalom, betegség, magány tönkreteszi az ember létét. Megkeserítik a kudarcok, a nélkülözés, a szenvedésnek számtalan formája, a halál és a gyász.
Hogyan lehet kikerülni ebből a halott állapotból? Erről szól Jézus a felolvasott mondatokban.
Ezt olvastuk: "... aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van; sőt ítéletre sem megy, mert az átment a halálból az életbe." Aki hallja az én beszédemet, hisz annak - ez a hit, ami összeköti Jézussal, az élet forrásával. Ezen át Jézusból beleárad az isteni élet. A lelkileg halott ember életre támad, élete lesz. Átment a halálból az életbe.
Az első feltétel tehát: aki hallja az én igémet - mondja Jézus. Lehet az Ő igéjét ma hallani, amikor Ő már visszament a mennybe? Lehet. Azt mondotta tanítványainak: aki titeket hallgat, engem hallgat. Aki a Jézusról hangzó igaz bizonyságtételt hallgatja, az magát a megdicsőült Krisztust hallgatja. Ez nem valamiféle túlzás, ezt Ő maga állította. Ezt szabad komolyan vennünk, és ennek az erejét sokszor tapasztalhatjuk is. Ez a hirdetett ige kötheti össze azt, aki hisz neki, Jézus Krisztussal, és így kap tőle új életet.
Ez nagy horderejű kijelentés ám! Ez azt jelenti, hogy Jézus szavának a befogadása életet ad, Jézus szavának a visszautasítása halált közvetít. Ez azt jelenti, hogy Jézus szavának a befogadása határozza meg minden ember jelenét és jövőjét. Mivel ez így van, nekünk mindent félretéve, szenvedélyesen kellene keresnünk minden percet, amikor nyugodtan olvashatjuk a Bibliát, úgy, mint Jézus szavát. Félretéve mindent kellene hallgatnunk a róla szóló hiteles bizonyságtételt: az igehirdetést. Mert ez, és ennek a befogadása határozza meg a jelenünket és a jövőnket mindenféle szempontból.
A másik feltétel: "...aki hisz annak, aki engem elküldött..." Hát az ki? A mennyei Atya. A mindenható Isten, aki sokak füle hallatára így szólt: "Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, Őt hallgassátok."
A másik feltételt tehát az teljesíti, aki elhiszi azt, amit Jézus önmagáról mondott, és amit a mennyei Atya Őróla mondott. Vagyis: a názáreti Jézus a Messiás, az Isten Fia, Ő maga is öröktől fogva mindörökké Isten, aki örök isteni természete mellé azért vette magára emberi természetünket is, hogy eljővén ide közénk, számunkra is érthető nyelven elmondhassa: Isten szeret, és Jézusban készített számunkra szabadítást.
Így hozza Jézus azt az életet, amit mi elveszítettünk az Édenkertben, ami nélkül szűkölködünk, amit próbálunk így-úgy pótolgatni teljesen eredménytelenül. Visszavezet minket Istenhez, ezért mondta mindenkinek, aki a közelébe került: kövessetek engem. Ezért figyelmeztet mindenkit arra: térjetek meg!
Ezért mondja ebben az igében is: csak ebben a földi életben mehetünk át a halálból az életbe, az Isten nélküli létezésből az Istennel való közösségbe. Ezt csak Ő tudja létrehozni.
A halálunk után nincs sorsváltoztatási lehetőségünk. Éppen ezért nagyon fontos üzenete Jézus eme mondatainak: nem a biológiai halál az igazán nagy határátlépés egy ember életében, hanem az Istenhez való visszatérés, a megtérés az igazán nagy határátlépés. Mert akkor megyünk át a halálból az életbe. Abba az életbe, amin semmit nem változtat az, hogy egyszer majd megáll a szívünk, és elbúcsúztatnak bennünket, minden szépet elmondva a temetési beszédben. Az igazi határátlépés az, amikor valaki az Isten nélküli állapotból visszatalál Istenhez. Amikor nem ellensége többé Isten. Nem úgy néz és gondol rá, hanem először igazán szívéből ki tudja mondani: Atyám. Amikor tud reagálni arra, amit az Atya mond, mert már érti, hallja, látja a feladatait, észreveszi a többit, akiknek szolgálhat, mert él. Új életre támadt.
Pál apostol rendkívül szemléletesen írja ezt le, amikor az efézusiakat arra emlékezteti, hogy Isten igéjét hallgatva, hogyan mentek át ők is ezen a határon, hogy lépték át az élet és halál mezsgyéjét. Ezt olvassuk: "Titeket is életre keltett, akik halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt, amelyekben egykor éltetek e világ életmódja szerint; igazodva a levegő birodalmának fejedelméhez, ahhoz a lélekhez, amely most az engedetlenség fiaiban működik. Egykor mi is mindnyájan közöttük éltünk testünk kívánságaival, követtük a test és az érzékek hajlamait, és a harag fiai voltunk emberi természetünk szerint, éppenúgy, mint a többiek. De Isten, gazdag lévén irgalomban, az Ő nagy szeretetéért, amellyel minket szeretett, minket, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett a Krisztussal együtt..." (Ef 2)
Ez az igazi határátlépés. Ezt tette lehetővé Jézus Krisztus az ő szolgáló földi életével, kereszthalálával és feltámadásával. Erre hívogatta akkor is az ő halott hallgatóit, és erre hívogat ma is mindenkit. "Életre keltett." Attól kezdve az ember lát, hall, beszél, mozog, reagál, szolgál. Isten gyermekévé lesz. Lesz neki olyan élete, ami akkor is megmarad, ha meghal.
Amikor Bethániában Jézus Máriát és Mártát vigasztalta Lázár halála miatt, nekik mondta azt: "Aki hisz énbennem, ha meghal is, él az." Mert ez az élet, amit a hit által kapott, ez megmarad akkor is.
Hadd kérdezzem meg: Te, ahogy itt vagy most, élsz, vagy halott vagy?
Sokan hallottuk itt azt az idős lelkészt, aki egyszer elmondta, hogy evangélizált két szomszédos faluban és egyikből a másikba gépkocsival vitte át valaki. Amikor beült a gépkocsiba, a legfontosabb kérdést intézte új ismerőséhez: Van-e magának már üdvössége? A gépkocsivezető óvatosan akart válaszolni: azt nem lehet tudni, talán, remélem. Mire Józsi bácsi felkiáltott: Jaj, akkor engem egy halott visz át a másik faluba!
Ezt ilyen komolyan kell venni. Ha valakinek nincs kapcsolata az élő Krisztussal, ha valakinek "hát, talán, netalán..." akkor halott. Mi így születünk, így fogunk meghalni, ha közben át nem megyünk a halálból az életbe. Sokszor fel sem mérjük, mert annyira megszoktuk a Bibliának ezeket az örömhíreit, hogy micsoda nagy lehetőség az, amit Jézus Krisztus az ő földi élete árán, az ő kereszthalálával nyitott meg előttünk. Hogy egyáltalán át lehet menni a halálból az életbe. Nem kell halottnak maradnom és aztán majd a meghalásom után rádöbbenni arra, hogy csakugyan halott vagyok, és Isten nélkül kell maradnom egy örökkévalóságon át, hanem megragadhatom ezt az alkalmat: aki hallja az én igémet, és hisz annak, aki engem elküldött, örök élete van.
Ennek az életnek illata van ám, testvérek! Ezt mások is észreveszik. Nem olyan régen volt itt valaki egy istentiszteleten. Bemutatkozott. Mondta, hogy ő most van itt első alkalommal. Megmondja őszintén, azért jött el, mert az egyik munkatársának annyira megváltozott az élete, hogy az őt nagyon elgondolkoztatta. Ismerte az illetőt azelőtt is, és nem lehet ráismerni, hogy milyen lett most. Alapvetően változott meg az élete. Ő azt mondta, hogy itt a gyülekezetben hallotta azt az igét, amitől megváltozott. Ő is szeretné ezt hallgatni, szabad-e idejönni akárkinek? Szabad, szeretettel hívunk mindenkit.
A Krisztus jó illata - így nevezi Pál apostol, az élet illata életre - írja egy másik helyen szintén Pál apostol. Akit Jézus Krisztus életre támasztott, az életjeleket ad. Ebben a halott világban az feltűnik. Amikor a hullaszag árad ezen a világon egyre nagyobb mértékben, akkor az élet illata azonnal megcsapja az orrát annak is, aki egészen távol áll Krisztustól, és vonzó lesz.
Vonzott-e már valakit Jézus Krisztushoz az élet illata, ami az életünkön keresztül árad? Vagy nem is lehet tudni rólunk, hogy hívők vagyunk? Ha az hosszú ideig senkinek nem tűnik fel, akkor kíméletlenül meg kell vizsgálni: nem a halálban vagyunk-e még. Az élet illatozik. Aki pedig Jézus életét hordja magában, abból kiárad ez az élet. És a Krisztus-kiáradás olyan ritka ebben a világban, az annyira feltűnő és arra annyira sóvárog ez a világ, hogy azt semmi mással nem lehet összetéveszteni.
Éppen itt derül ki, mennyire más ez, mint az, hogy valaki természeténél fogva jó ember, vagy az, hogy valaki vallásos. Itt másról van szó. Itt arról van szó: Krisztust hordozza magában. Amikor megszólal, Jézus szavai jönnek ki a száján, és a szemén is Jézus néz ki. Ő indítja az Ő indulataival különböző cselekvésre, vagy Ő tartja vissza sokféle engedetlenségtől és bűntől. Ez ismerős-e nekünk, ezt akarjuk-e? Telítődik-e egy-egy hívő ember élete egyre jobban Krisztussal úgy, hogy csordultig legyen, és ki is csorduljon? Vagy pedig még mindig csak mi akarunk jobbak lenni, mi küzdünk a szembetűnő hibáink ellen, próbáljuk palástolni azokat az öröklött rossz tulajdonságokat, amiket elítélünk? Mi vagyunk a központban.
Jézus Krisztus egészen új életet akar ajándékozni. "Bizony, bizony mondom néktek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van; sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe."
Mi most itt halljuk az Ő igéjét. Érvényes-e a folytatás is, hogy hiszünk annak és abban, aki Jézust elküldte? Elegünk van ebből a hullaszagú tehetetlen életből, ami Jézus nélkül volt, és kérjük tőle ezt az újat, ezt az igazit, az örök, a teljes, a tartalmas, az értelmes életet, az Ő életét. Aki ezt kéri tőle, attól Ő ezt soha meg nem tagadja.
Van egy ének, amit sokan ismernek közülünk, amelyik csendes kiáltás ezért az életért. Ez a csendes kiáltás nem azt kéri: Uram, enyhítsd a tüneteit az én nehezen elviselhető életemnek, hanem azt kéri, amit Isten ígér. Isten új szívet ígér a benne hívőknek. Az egész bensőnket kicseréli. Nem megjavítja, - kicseréli. Ez az ének is azért könyörög:
Új szívet adj, Uram énnekem.
Új szívet adj, én Istenem.
Amely csupán csak teérted ég,
s véled jár szüntelen,
Csak véled, szüntelen.
Imádkozzunk!
Úr Jézus Krisztus, hálát adunk azért, hogy nem a mi álmodozásunk ez, hogy alapvetően megváltozhat a gondolkozásunk, a jellemünk, az akaratunk, az egész életünk, hanem te ígéred, sőt kínálod nekünk ezt az újat.
Köszönjük, hogy nem a felszínen reparálgatod, nem átfesteni akarod elrontott életünket, hanem a magad életét kínálod nekünk. Köszönjük, hogy ma este is hallhattuk a te beszédedet. Könyörülj rajtunk, hogy higgyük is azt!
Kérünk téged, mutass be minket önmagunknak. Hadd utáljuk meg ezt az atyáinktól örökölt hiábavaló életet, és hadd kívánjuk meg a tiédet, és tudjuk azt őszintén, hittel kérni, és hálásan elfogadni.
Köszönjük, hogy te a kereszten szétosztottad a te igaz, isteni életedet, és jut belőle mindazoknak, akik nálad keresnek megoldást, és benned akarnak hinni.
Könyörülj rajtunk, hogy mi se maradjunk ki ezek közül. Hadd legyen egészen más, igazán megszentelt, értelmes, a te dicsőségedre élő, másoknak szolgáló a mi földi életünk is, és add nekünk azt az örök életet, amit ugyanúgy nem érdemlünk meg, mint emezt, de amit a te végtelen kegyelmedből ingyen adsz a benned hívőknek.
Segíts minket, hogy higgyünk benned, és növeljed a hitünket. Add, hogy csakugyan tele legyen a szívünk veled, hogy tudjunk szolgálni másoknak is a tőled kapott békességgel, reménységgel, önzetlenséggel, szeretettel, megbocsátással, szelídséggel. Mindazzal, amire olyan szomjas ez a világ, s amit egyikünk sem tud kitermelni magából, de amit te bőségesen adsz a benned hívőknek, hogy bőségesen adhassák tovább személyválogatás nélkül mindenkinek.
Kérünk, hogy a te gyógyító kezed így fogja meg az életünket, és engedd, hogy azok közé tartozzunk, akiknek életük van és bővölködnek.
Ámen.