PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2007. augusztus 30. (csütörtök) Varga Róbert

KEGYELEM AZ ÍTÉLETBEN

Alapige: Jer 2,13; 45,1-5

---

Imádkozzunk!

Köszönjük, felséges, mindenható Isten, hogy valóban szól a te igéd. Újra és újra megkönyörülsz rajtunk, és nem hagysz minket lelki táplálék nélkül. Nem hagysz minket szomjazni, hanem megelégítesz önmagaddal. Áldunk és dicsőítünk ezért.

Köszönjük azt is, Urunk, hogy te nem a szerint beszélsz, szólsz, ahogyan mi akarjuk, vagy ahogyan szeretnénk időnként még téged is kényszeríteni, hanem szabadon, hatalmadnál és szeretetednél fogva mindig azt mondod, amire szerinted szükségünk van.

Így áldj meg bennünket, kérünk, ezen a mai estén, hadd fogadjuk el mindazt, amit te készítettél a számunkra.

Maradj velünk, és áldj meg bennünket, kérünk.

Ámen.

---

Igehirdetés

Még régebben elhatározták az ország vezetői, hogy szükség van az újra és újra jelentkező nagy, pusztító árvizek miatt víztározókra. Nevet is adtak a programnak, "Vásárhelyi tervnek" nevezték el. Ebből nem sok valósult meg, de nemsokára egy része ennek a nagyszabású tervnek elkészül, és megépül egy árvízi víztározó. Ahogyan leírták abban az újságcikkben, amiben erről olvastam, gondosan alapoztak. Az alapozáshoz nagyon fontos adalék, hogy milyen az ottani talaj vagy altalaj. Ha azt nem jól választják meg, akkor semmivé válthat az egész munka. Azon a területen, ahol ezt a tározót építik, nem volt mindenhol megfelelő sűrűségű agyagos talaj, mert az a legjobb vízzáró réteg, legalábbis azon a részen, így messze földről kellett hozni oda olyan talajt, ami megfelelő. Egészen mélyre, több méter mélyre ástak le, s cserélték ki a talajt erre a zsíros, vízzáró rétegre. Ez képes hosszú távon is megakadályozni a víz elfolyását, és így a nagyobb bajt meg lehet előzni.

De nem a víztározókról és a vízzáró rétegekről szeretnék ma este beszélni, de megértjük majd, hogy miért hangzott ez el. Jeremiás próféta szolgálata nem volt könnyű. Egész élete, szolgálata azzal telt, hogy Isten üzenetét adta tovább, de ezek az üzenetek a legtöbb esetben negatív üzenetek voltak, negatív jelentésű üzenetek voltak. Vagy inkább így mondom, hogy intő, figyelmeztető jellegű üzenetek.

Legtöbbször ítéletes próféciát kellett Jeremiásnak Isten népe előtt elmondani. Feszültségtől terhes idő volt az, amikor ő szolgált, és ilyen időszakban hangzottak el prófétikus szavai.

Isten ugyanis újra és újra megpróbálta a tőle egyre távolódó népét visszavezetni önmagához, visszahívni, de Isten népének a szíve - furcsa módon - minél jobban és többször hívta őt Isten, annál inkább megkeményedett, és annál inkább ellenállt Isten hívó szavának. Semmit nem változtatott azon Isten népe, amit Isten kifogásolt, amit bűnné tett. Szinte elképesztő tudatossággal haladt Izráel népe lefelé a lejtőn, egyre gyorsulva, és egyre keményebben ellenáll az Isten szavának.

Jeremiás próféta kezdeti szolgálatából, és szolgálatának vége felé eső időszakból olvastam föl egy-egy részt. Mindkettőből egyértelmű: Izráel népe nem változott az elején, amikor még kevésbé ítéletes próféciák hangzottak el, és nem változik a végén sem, amikor világossá teszi Isten a 45. fejezet után, hogy jön a fogság időszaka, mivel semmilyen intésre nem változtatottatok a ti életviteleteken, erkölcsiségeteken, hitetlenségeteken és bálványimádásotokon. Ezért nem marad más hátra, mint az ítélet.

Sem a rossz királyok, a sötét erkölcsű vezetők, sem az aszály, sem az idegen, fenyegető seregek nem tudtak változtatni Izráel népének konokságán és keménységén. Nem marad más hátra, mint amiről az utolsó fejezetben olvasunk, jön a babiloni Nabukadneccar király, lerombolja Jeruzsálemet, elfoglalja a várost, és a legszomorúbb vége lesz az ott lakóknak.

Milyen üzenetet kellett az elején, a szolgálata elején továbbadni Jeremiásnak Izráel népe számára? Kettős vonatkozásút. Azt olvassuk, hogy elhagyták Istent, és repedezett falú víztározókat építettek. Nem véletlenül használja ezt a képet a próféta. Ezekben a víztározókban, ahol nem megfelelő a vízzáró réteg, sőt a nagy hőség miatt lejjebb, a mélyben, ahol a víznek meg kellett volna maradnia, még ott is megrepedtek a falai a mélyre ásott kutaknak, ciszternáknak. Így egyszerűen nem megtartották a vizet, hanem a repedéseken át a kiszáradt földbe elszivárgott az, amit belevezettek.

Vagyis ez egy kép, amit a Biblia használ, és azt mondja, hogy Isten népe, akinek Istenben kellett volna bíznia, idegen istenekkel kezdett lelkileg kacérkodni, sőt idegen isteneknek állított föl oltárt Izráel földjén. Idegen isteneket kezdtek imádni.

Ez olyan, mint amikor olyan kutat ásnak, amelybe hiába engednek vizet, vagy folyik az esővíz, a csapadék. Nem tartja meg a vizet, elszivárog a földben, vagyis nincsen sem biztonság, nincsen sem igazi hit, sem boldog jövő a nép számára.

Mi történt valójában? Isten minden jóval megajándékozta ezt az országot. Ami lehetséges jó, azt megkapták. Szinte földi paradicsom volt az a terület, amit Isten ajándékba adott nekik, Kánaán földje. Tejjel, mézzel folyó föld. Tudjuk, hogy a kémek, akik hűségesen jelentettek, azt mondták, hogy vannak ugyan ott valóban óriások, de nézzétek meg ezt a szőlőfürtöt, hatalmas szőlőfürtöt vittek vissza, ketten vitték egy rúdon, olyan nagy volt a fürt. Bizonyos izráeli mezőgazdasági cégeknek ez ma is a védjegyük: két ember cipel egy hatalmas szőlőfürtöt. De mégsem hitték el ott a kémeknek sem, hogy ez olyan föld. Itt is az történik, hogy elfordulnak Istentől, és elfelejtik mindazt a jót, amit Isten tett velük.

Nem volt hiányuk semmiben sem. Éltek az Istennel kötött szövetség erejéből. Kapták Istentől a békességet, a biztonságos jövőt. Eltartotta és megtartotta őket Isten az ellenségekkel szemben, és ez mégsem volt elég. Elhagyták Őt, és a kánaánita pogány népek isteneit kezdték el imádni.

Az emberi lélek nem bírja ki, hogy ne higgyen valamiben. Én még olyan emberrel nem találkoztam, aki ne hitt volna valamiben. Ha másban nem, akkor önmagában, vagy abban, hogy másnap szép idő lesz. Vagy hitt abban, amit az atyái elvégeztek, hogy az az örökség majd megtartja, meg hogy a fiaiban majd tovább él. Az ember nem tud hit nélkül élni. Úgy teremtett meg minket Isten, hogy istenhitre van szükségünk. De mivel ez a legtöbb embernek nem kell, valamiben mégis csak jó azért hinni. Nem tud úgy élni, kivehetetlen a szívéből az a vágy, hogy imádjon és tiszteljen valakit, valamit.

Ezt a legravaszabb politikusok pontosan tudják. S úgy építik föl a kampányukat, a beszédüket, mindazt, amit el akarnak érni, annak a célnak az érdekében. Úgy építenek föl mindent, hogy erre az indulatra alapoznak a legtöbben. Az ember valakiben, vagy valamiben hinni akar. Ha bennem hisz, és engem tesz majd meg vezetővé, aztán majd én boldoggá teszem a népet. Az egy másik dolog, hogy utána mi következik. Azt már a legtöbb nem fogja megmondani, hogy mi jön utána. A feketeleves a legtöbb esetben.

Könnyebb manapság is bármely vallás utasításait megtenni és megtartani, mint az élő Isten akaratát keresni, kutatni, és azt felismerni. Sokkal könnyebb, ha egy tanítói hivatal megszabja egy felekezetnek, hogy ezt szabad hinni, lehet hinni, ezt pedig nem. A gyerekeknek ez a legegyszerűbb, hogy megmondja a papa, mama, megeheted, fiam, nem eheted meg. És ezzel el van intézve. Sokkal nehezebb protestáns módon gondolkodni, mert nem mondja meg a protestáns tanítói hivatal, ami nem is létezik, hogy hogyan kell hinni, hanem Isten rábízza - ha hívő ember valaki, akkor - a megújult értelme, a hite, az Istentől kapott felismerő készsége alapján el tudja dönteni, hogy mi az Isten akarata. De ez egy sokkal nehezebb kérdés. Nem olyan könnyű felismerni Isten akaratát. Kutatni, keresni az Ő vezetését, ez egy fáradságos dolog. Arra időt és energiát kell áldozni, hogy valaki fölismerje ebben a szabadságban, amit Istentől kap, ha hívő keresztyén, hogy mi az Isten jó, kedves és tökéletes akarata. És ha felismerte, akkor felelős módon, felnőttként el kell dönteni, hogy azt én akarom tenni, vagy nem akarom. Noha tudja az ember, hogy az a legjobb a számára.

Mi lehet Isten akarata egy adott kérdésben? Ezt úgy felismerni, hogy az Istentől kapom a vezetést, ez bizony nem könnyű mindennapi feladat. Könnyebb sokkal egy adminisztratív döntést követni, vagy megtartani, míg egy adott helyzetben kutatni, keresni Isten akaratát.

Isten azonban mindig azt mondta, és most is azt mondja az Ő hívő népének, hogy Ő kimeríthetetlen forrás. Nem olyan, mint a repedezett falú víztározók, hogy elfolyik a víz, hanem aki Istenben hisz, benne bízik, az még az élete legsötétebb szakaszaiban is - vannak ilyenek -, amikor az ember úgy érzi, hogy minden összeomlott, hogy egy fénysugár nincs sehol.

Merre menjek? Mit csináljak? Akkora ütés ért lelkileg, hogy azt nem bírom ki. Ez kiütött. Még a törölközőt is bedobtam, az összeset, ami van otthon. Mindet. Nem bírom. Kész. Vége. De még egy nagyon sötét életszakaszban is tudhatja az, aki bízik a mindenható Istenben, hogy egyszer csak világos lesz. Egyszer csak felcsillantja Isten a reményt, s nem fordul el végleg attól, aki nehéz időszakban van.

Sokaknak az élete azért száraz, és szüntelenül szomjas lelkileg, mert nem igazán járnak vele, mert elfordultak tőle. Mert a világ sokkal csillogóbb, ugyan ideig való, óráig való örömöket kínál, de mégis csillogóbb. Könnyebb az után menni. Egyszerűbb is talán. Nem kell küzdeni. Készen kapok bizonyos dolgokat. Elérem hatalommal, pénzzel, könyörgéssel, zsarolással, intelligenciával, szaktudással. Sokkal könnyebb bizonyos értelemben. Aztán, hogy mi a következmény, az egy másik kérdés mindig.

Izráel ott hagyta az élő Istent, a forrást, és azt mondta - sokan vannak így -: majd én. Tudok én kutakat ásni. Persze, hogy tudunk. Sok mindenben bízhatunk az Isten helyett. Tudunk kutakat ásni. Mélyre, egészen mélyre. Ma már több ezer méterre tudnak fúrni főleg olajért és gázért. És az ember még büszke is. Nem? Ezt én fúrtam, ezt én ástam. Ebbe én öntöm a vizet, hogy benne maradjon. Mint a gyerekek a Duna-parton vagy a Balaton partján, vagy a tengerparton. Beöntik a homokból készült kis víztározóba a vizet, aztán csodálkoznak, hogy egyszer csak nincs benne semmi, csak iszap. Mert nincsen vízzáró réteg. Nem tartja meg semmi azt, amit bele tettek. No, de elmondhatják, hogy én vittem véghez. Nem szorultam rá még Istenre sem.

Sokszor látom, amikor mondják, és ez önmagában nem baj, hogy ezt a házat az első téglától az utolsóig én építettem. Csak bizonyos dolgok mégis hiányoztak, aztán itt-ott egy penészfolt. Kiderül, hogy télen nem úgy viselkedik, ahogy kellene és így tovább. Mert bizonyos szakértelem azért mégis csak hiányzott, mert ha valaki nem ért igazán a házépítéshez, akkor követhet el hibákat is. Vagy elkészül és felépül. Sok ház elkészül és felépül.

Mit mond az ige? Ha az Úr nem építi, hiába fáradnak. Akkor is hiába, ha felépül, mert nincs rajta az Isten áldása. Az ember az Istennel szembeni lázadás után mindig saját magát imádja. Magát teszi a középpontba. Emberközpontú emberek vagyunk, nem Isten-központúak. Ez a legnagyobb bajunk és bűnünk. Isten akarata helyett csak saját, egyébként Istentől kapott, képességeinkre tudunk támaszkodni. Így Isten nélkül élünk, és szembe is szállunk vele.

A repedezett falú, vízzáró réteg nélküli víztározók nem tartják meg az embert. Az ember kiásta a tudomány-kutat, és közben harsogja, hogy nincsen Isten, csak anyag, és lett istentelenség meg anyagelvűség, meg anyagiasság. Materialistává vált az ember Isten nélkül, és anyagiassá. A pénz vált az istenévé. Kiásta a hatalom kútját, és nem jut vele semmire sem.

A legtöbb vezető megittasodik a hatalomtól, és önmaga dicsőségétől, és nyomorba dönti saját országát, és nem veszi észre. Vagy észreveszi, de nem akar tudni róla. Az nem tartozik rá. Ő a hatalommal él, és onnan kimozdítani semmiképpen nem lehet. Emberek, pártok, csoportok vívnak ádáz harcot a hatalomért. Megkapják, és nem tudnak jól élni vele. Én még olyat nem láttam, hogy egy hatalom a hatalommal jól tudott volna élni. Előbb utóbb valami elcsúszás mindig van. Ha más nem, akkor a rokonok, a barátok és az ismerősök kerülnek a legjobb pozíciókba, és a legjobban fizetett állásokba. Ez így van, akármerre nézünk. Legyen az Magyarország, Franciaország, Olaszország, Németország, Ázsia, Európa, Afrika, Észak-Amerika, Dél-Amerika különösen. Nincs kivétel sehol, mert az ember nem bír saját magának, a mohóságának korlátot szabni. Halál és kárhozat telepszik rá az emberre a hatalom mániája miatt. A jót és a rosszat összemossák, és nagyon sokszor a nép, a tömeg jobban lát, mint azok, akik a hatalmat birtokolják.

Döbbenetes civilizációnk ellenére szomjazik a világ lelkileg, és szomjazni fog rövidesen fizikai értelemben is, mert egyre több vízforrás szárad ki, s jönnek ilyen idők, olyan idők, amelyeket el sem tudtunk volna képzelni.

Isten, az élő víz forrása nem kell ennek a világnak. Az emberi megoldások igazán nem oldanak meg semmit sem. Nem vezetnek sehova. Az érzékiség, a gyötrelem, a bizonytalanság, a félelem lett úrrá az emberen. Összezavart és mérgezett lett az Isten számunkra olyan csodálatosan elkészített világa. Egyre többen érzik magukat rosszul ezen a világon Isten nélkül.

Szétbomlasztjuk a rendet. Felborítjuk a társadalmi rendet is, és széthull a legtöbb ember személyisége Isten nélkül. Repedezett kutak, amelyek nem tartják a vizet.

Isten népére nézve is igaz, mert itt annak mondja, miközben igaz ez az Isten nélkül élő emberekre is. Az élő víz forrása helyett magán kútfúrásokat végeztek. Nem kérdezték Istent. Nem kell Isten vezetése. Magatokra maradtok a saját döntésetekkel.

Nem régen mondta el valaki egy beszélgetés során: szörnyű, ami folyik most a válásunkkal kapcsolatban, de nem bántok senkit, mert ezt az asszonyt én néztem ki magamnak. Én választottam ki. Én erőltettem, hogy jöjjön hozzám feleségül. Én akartam minden áron. Megkaptam. Én rontottam el nagyrészt a házasságomat, és most én iszom ennek a levét. Engem tesznek tönkre. Mennek tönkre a gyerekek, és rabolnak ki és fosztanak ki teljesen. A volt feleség, meg az új élettárs. Én kerestem magamnak. Legalább őszintén belátja, hogy Isten nélkül indult el a dologban, és az Isten nélküli indulás következményét sok-sok évvel később aratnia kell.

Magunk vesszük kezünkbe a sorsunk irányítását, életünk kérdéseiben a döntést. Sokan lenézik a hívő embereket, a hívő testvéreket is. Te még mindig csak ott tartasz, hogy a döntéseid előtt imádkozol? Az igazi jó protestáns az eldönti. Ott a sín, halad a vonat. Mit kell itt kérdezni? Tudjuk, hogy mit kell tenni. Van eszünk, értelmünk. Vannak barátaink. Leülünk, megbeszéljük, aztán eldöntjük. Imádkozni? Minek? Istent kérdezni? Ez olyan hívő szokás. Mi már ezen túlléptünk. Hagyjuk ezt békén. De mégis csak azt mondja Isten igéje, hogy aki Istent kérdezi, annak Isten válaszol.

Akik saját kezükbe veszik életük irányítását, bizony aratni kell a döntések következményét is. Nagyon sokan mindent elveszíthetnek: állást, társat, pénzt, becsületet, jó hírnevet. De hát sokaknak semmi más nem számít, csak a maguk által ásott kutak, amelyek nem tartják a vizet.

Olyan döbbenetes, ahogy Jeremiás 10-ben azt olvassuk: Kimegy a favágó az erdőbe, kivágja a fát, amelyből a bálványszobor készül, kifaragja, kiszínezik, szemet, orrot, fület farag neki, aztán ki kell támasztani. Cövekekkel, kötelekkel kikötni, hogyha jön a vihar, akkor az "isten" el ne dőljön. Nevetséges. Nem? Leborulnak, és imádják. Ez is bálvány, meg az is bálvány, amikor valaki a szakmai tudását dicsőíti, amikor valaki úgy odavan a szépségétől. Legalábbis ő annak tartja magát, és napokat, heteket csak azzal foglalkozik, hogy mit vásároljon össze, és azt hogyan vigye föl a bőrfelületre.

Amikor valakinek a saját szépsége, vagy vélt szépsége a bálvány. A bankbetét, ami gyarapszik szüntelenül. És ha nem gyarapszik, akkor összeomlik az illető. Jaj, most mi van? Elfordult az Isten tőlem, mert most nem gyarapodott? Festés, kifaragás, odaerősítés, hogy el ne dőljön, le ne essen az "isten". Viszont lehet ide-oda cipelni magunkkal. Vagyis uralkodunk rajta. Megfogom az istenem, aztán viszem magammal. Ő meg csinálja, amit én mondok. Ez a pogány gondolkodás. Rendelkezem az Istennel.

Nem régen egy magát keresztyénnek mondó felekezetben hangzott el ilyen mondat. Kényszerítettük a Szentlelket, hogy itt legyen. Micsoda istenkáromlás. Hogy lehetne Isten Lelkét kényszeríteni bármire is. De az ember mindig rendelkezni akar Istennel. Ez az, ez az igazi. Nem én imádom az Istent, hanem én rendelkezem az Istennel. Isten pedig tegye azt, amit én akarok. Tiszta pogány gondolkodás.

Az igazán hívő keresztyének számára Isten mondhatja meg azt, hogy mit tegyenek, és mit ne. Mi az, ami helyes, s mi az, ami nem. Ő tudja, hogy nekünk rá van leginkább szükségünk. Szeretete nem rója fel gonoszságainkat, de szeretne bűnvallásra indítani, hogyha így gondolkodunk, mint ahogy az előbb elhangzott, akkor ezen tudjunk és akarjunk változtatni.

Az a legjobb, ha mi hozzá fordulunk, Őt kérjük. Ha nem befolyásolni akarjuk Őt, hanem imádni, dicsőíteni, tisztelni, s tenni, amit Ő mond. Ezért hív ma este is.

Halálos szomjúság van sok emberben, lelki értelemben. Az éltető forrás, a világmindenség Ura, Isten, az ember számára. A hívőket - azt mondja a Biblia - a világ sóvárogva várja, az Isten gyermekeinek a megjelenését. Aki csak magával törődik, magára figyel, az nem tudja betölteni ezt a szolgálatot. Az megint csak elkezdi a repedezett falú víztározókat ásni. Én vagyok magamnak a legfontosabb. Hiába várja a világ sóvárogva az Isten gyermekeinek megjelenését, nem adok vizet másnak.

Talán az idei nyár után még jobban értjük, mit jelent ez, hogy a világ sóvárogva, szomjazva várja az Isten gyermekeinek a megjelenését. Mit jelent, hogyha van víz, van csapadék, és mit jelent, hogyha nincs.

Sokak számára régi hitélmények vannak csupán. De azt elnyeli a repedezett falú kút, és az nem tart meg. Van-e újabb tapasztalatod? Legújabb, friss tapasztalatod Isten cselekvésére nézve? Legutóbb mikor szólt hozzád az Isten? Mikor cselekedett veled? Mikor tette nyilvánvalóvá az Ő akaratát? Vagy negyven, ötven, hatvanévesen is arról beszélsz, hogy húszévesen mi történt veled? Biztos, hogy valahol elfolyik a dolog. Nincs valami rendben, ha nincs friss Isten-tapasztalatod, hogy Isten szólt, belenyúlt az életedbe. S így nincs erő, és nincsen békesség.

Mit mond Jeremiás a próféciáinak végén (45. fejezetben)? Azt mondja, hogy én most veszedelmet hozok minden emberre, erre az országra, de te, Bárúk, ajándékul kapod az életedet. Mi van itt pontosan? Az szerepel, hogy lehet létbizonytalanság egy országban. Lehet nagy nyomorúság. Jön az Isten ítélete. Azok, akik Istenben bíznak, megtartatnak. Ezt ígéri Isten. Lehet létbizonytalanság. Jöhet Isten ítélete. Kegyelem és megtartatás azok számára, akik hozzá ragaszkodnak, és benne bíznak.

Bárúk, Jeremiás próféta munkatársa ilyen Istenben bízó ember volt. Létbizonytalanságban nem tudta, hogy mi lesz. Isten biztos jövőt ígért neki. Mikor az országban majd - mondja a próféta, Bárúk - minden ember alól, aki nem hisz benne, Istenben, kicsúszik a talaj, amikor minden összeomlik, megmaradsz. A te életedet ajándékul kapod.

Mit mond itt még? Azt mondja, hogy ne legyenek nagy kívánságaid ebben az időben. Ne legyenek nagy kívánságaid. Elég, hogyha az Isten megtart téged. Megment, és megtart. Egyetemes ítélet sújtotta Izráelt, de Bárúk és Jeremiás megmaradtak.

Az Isten-hívők kicsiny csapata megmaradt. Túlélte az ostromot, túlélte a fogságot. A legtöbben közülük visszajöttek a fogságból is, mert Isten megígérte. Életben maradtak, mert Isten megmondta. Ahogyan megtartotta Nóét az özönvíz idején, amikor Sodoma és Gomora elpusztult, az igaz Lót megmaradt, mert Isten megígérte. Egy szál ruhában, de kimenekülhetett. Mondhatjuk így, a puszta életén kívül tényleg nem maradt semmije. De megtartotta Isten az Ő népét. És Jézus azt ígéri, hogy az utolsó ítéletkor megtartja Isten az Ő népét. Aki benne hisz, ajándékba kapja az ő életét, bárhova megy is.

Egyszer egy hosszú útra kellett mennem, mint üzletkötő, ez akkor egy olyan csoport volt, amelyben üzletemberekkel utaztunk, és egy magán-kertész BMW-jében ültem. Nyugtalanná váltam, amikor elővette a cseresznyepálinkás üveget, és miközben száznyolcvannal, kétszázzal söpört Németországban az autópályán, egy-két kortyot mindig húzott belőle. S én hiába kértem, hogy ne tessék már inni, mert én nem szeretem menet közben, ő mindig csak kortyolt. Aztán jött egy pont, amikor egy kamion jött jobboldalról, mi mentünk tovább, már szürke fal volt jobb és baloldalt, a színeket alig lehetett látni, olyan nagy volt a sebesség. S akkor az volt bennem, hogy ezt nem fogjuk túlélni, mert a kamionos nem nézett bele a tükörbe, nem látta, hogy ott vagyunk. Egyre jobban szűkült a rés a korlát és a teherautó között, és úgy gondoltam, hogy vége, de eszembe jutott valami. Az Isten azt mondta, hogy ajándékba kapod az életedet, bárhova mész. Akkor én, akármi történik, itt nem fogok meghalni. Egyszer majd igen, de itt biztos, hogy nem. S ahogy ezt így belül a szívemben kimondtam Istennek, abban a pillanatban a kamionos elkapta a kormányt, és nem ütköztünk össze. Belegondoltam abba, hogy ennyire konkrét tud lenni Isten az Ő ígéretében? Igen. Ebben a helyzetben, amit én átéltem, igen. De ilyen egyszerűbb helyzetben is, ami nem ennyire kemény, hogy egyszerűen megtart, amikor elszabadulnak majd az árak, fogjuk látni, amikor sok minden összedől, és tönkre megy, amikor az idők végén, amit az Isten kijelölt, ez a világ elmúlik, s annak kívánsága is, a hívő ember mindezt neveti - azt mondja a Biblia. Ajándékba kapod az életed, bárhova is mész.

Aki hisz Jézusban, annak egyébként is örök, elvehetetlen élete van. Akár még idelenn él, akár már Isten színe előtt van. Ajándék az élet.

Olyan jó lenne, ha mostantól fogva így tekintenénk még inkább mindnyájan az életünkre, hogy ajándékba adja Isten akkor is, ha most nehéz. Akkor is, ha valami olyan mélységben vagyunk, amiről úgy érezzük, hogy nem tudunk kimászni. Egyedül nem is megy. De azt mondja a Szentírás, hogy a magasból lenyúl az Isten, ahogy lenyúlt itt a népért, amikor jött az idegen király, Nabukadneccár, jöttek a babiloni seregek, elpusztult Jeruzsálem, elhajtották őket fogságba. S mégis igaz volt, hogy lenyúlt az Isten, megtartotta az Ő népét. Amikor jött Jeruzsálem második pusztulása, az ottani Krisztus-hívő keresztyének elmenekültek már előtte a városból, mert figyeltek a jelekre, amit Jézus mondott, s megértették az idők szavát. Isten üzenetét.

Ítélet, mert repedezett kutat ás az ember, amelyek nem tartják a vizet. Nem Istenben bízik, hanem másban, és magában. Aki viszont hozzá fordul, az átéli azt a csodát, hogy akármilyen veszedelem jön is, az Isten ajándékba adja az életét. Pontosan úgy, ahogy átélhették azt, akik hisznek, hogy Jézus értük ajándékba adta az életét, meghalt értük a Golgotán.

Olyan jó lenne végiggondolni, hogy nincsenek-e ilyen privát, dugi-kútjaink, amelyeket kiástunk, amelyekre büszkék vagyunk? Amelyekben döbbenten látjuk, hogy nincs is már víz, mert repedezettek a falak, és nem tartják meg az ember életét.

Ma este be lehet temetni ezeket a kutakat. Újra lehet Istenben bízni, hozzá fordulni bocsánatért, új kezdetért, az élő víz kútfejéhez, Jézushoz. Azt mondja, hogy aki abból a vízből iszik, amit én adok neki, soha, örökké meg nem szomjazik az.

---

Imádkozzunk!

Urunk, bocsásd meg nekünk azt, ha mi is ástunk ilyen kutakat, vagy áskálódtunk másokkal szemben. Köszönjük, hogy nálad van a bocsánat. Köszönjük, hogy ma este segítesz betemetni minden olyan kutat, ami nem szerinted való.

Köszönjük, hogy a mi életünket újra rácsatlakoztatod az élő víz forrására, önmagadra. Köszönjük, Urunk, hogy ezt kérhetjük, akarhatjuk, elfogadhatjuk.

Köszönjük, Urunk, hogy ezért életedet adtad a Golgotán, hogy ez lehetségessé váljék a számunkra.

Köszönjük azt is, Urunk, hogy te itatsz, nem vezetsz félre, hanem igazi, tiszta vízzel, olyannal, ami máshol nincs, amely felüdíti a lelkünket, megnyugtatja az idegrendszerünket, megbékíti a testünket is, egyáltalán békesség forrásává válhat mások számára is.

Úr Jézus, kérünk, áldj meg bennünket, hogy soha többé senki másban ne akarjunk bízni, csak tebenned. S köszönjük azt is, hogy olyan világosan mondod, hogy ez a világ recsegve, ropogva összedől, elmúlik minden, de aki a te akaratodat cselekszi, az megmarad örökre. Adjál ilyen kitartó szeretetet, időzítő hitet a mi életünkre nézve, és kérünk arra is, Urunk, hadd tudjunk úgy kimenni a világba nap mint nap, hogy akik sóvárogva várnak téged, azok megkapjanak téged akár általunk is.

Ámen.