PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK |
Pasarét, 2009. június 14. Varga Róbert |
Alapige: 2Kor 4, 14-18
"Mert tudjuk, hogy aki feltámasztotta az Úr Jézust, az Jézussal együtt minket is feltámaszt, és maga elé állít veletek együtt. Mert minden értetek van, hogy a kegyelem sokasodjék, és egyre többen adjanak hálát az Isten dicsőségére. Ezért tehát nem csüggedünk. Sőt ha a külső emberünk megromlik is, a belső emberünk mégis megújul napról napra. Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk, mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók."
Imádkozzunk!
Urunk, te olyan világosan tanítod azt, hogy előtted ott van egy könyv, az élet könyve, s abban azok neve szerepel, akik hisznek benned, és veled járnak. Kérünk, te tedd azt újra és újra világossá, hogy a mi nevünk szerepel-e ebben a könyvben.
Köszönjünk, hogy ezen a szép reggelen dicsőíthetünk téged, magasztalhatunk, dicsérhetjük nevedet, kérhetjük áldásodat, vezetésedet, szeretetedet, bocsánatodat és irgalmadat. Köszönjük, hogy mindezt elkészítetted a számunkra, és nekünk szántad, sőt nekünk is adod ma reggel is. Áldunk és dicsőítünk ezért.
Kérünk, formáld most is a mi szívünket, hadd értsük meg a te üzenetedet. Köszönjük, hogy önmagadért meghallgatsz minket.
Ámen.
Igehirdetés
Egyszer egy nagyon kedves, csinos, fiatal lány jelentkezett missziói munkára. Épp, hogy betöltötte a tizennyolcadik életévét. De az idősebb férfiakból álló bizottság azt mondta, hogy: "Ön túl fiatal. Ez az egy baja van, hogy Ön túl fiatal ehhez a szolgálathoz". S erre ez a kedves fiatal lány azt mondta: "Tudják, testvérek, ez a baj napról napra javul." Ez olyan talpraesett válasz volt, hogy végül is fél éves gondolkodás után ezt a fiatal lányt kiküldték az egyik legnehezebb missziói területre, ahol Isten segítségével derekasan helytállt.
Egy lelkész azt írta a test romlásával kapcsolatban: "Az ember mindaddig nincs biztonságban, amíg nem tud elviselni bármit, ami vele történik." De ki tud elviselni bármit, ami vele történik? Aki már hívő keresztyén, az tudja, hogy végső soron azok vannak ilyen értelemben igazán biztonságban, akik ismerik Jézus Krisztust, és vele járnak. Mert azok tudják, hogy bármi történik, az a számukra, életükre nézve csak az Isten kezéből jöhet. Ők biztonságban vannak, mert nemcsak kibírják mindazt, ami történhet, hanem tudják, hogy minden, ami történik, az a javukat munkálja.
Az Apostolok Cselekedetei 16. fejezetében ezt olvassuk: Pál és Szilász ruháját letépték, és megbotozták őket. Mit követtek el? Semmit. Hirdették Jézus Krisztus szeretetét, az evangéliumot. Ezért ott, akkor botozás járt, megszégyenítés, megaláztatás. Aztán így olvassuk, hogy börtönbe vetették őket, és lábukat ? plusz még ez is ? kalodába szorították. Kalodába szorított lábbal, megalázva, megbotozva ülnek a börtönben. Ez úgy este hat óra tájban történt. S egyszer csak éjfélt ütött az óra, még csak homokórák voltak, de éjfélkor Istent dicsőítő éneket hallottak, s aztán ezután földrengés támadt, és Isten kiszabadította őket a rabságukból. A kalodából is meg a börtöncellából is.
Mire várt az Isten? Arra, hogy elteljen az az idő, amíg feldolgozták a történteket, s amíg Istent tudták imádkozva és énekelve dicsőíteni. Az, hogy imádkoztak a cellában egy ilyen helyzetben, a kaloda szorításában, ez teljesen érthető. De az, hogy énekkel dicsőítik az Istent, ezt már csak az tudja megtenni, aki tudja, hogy minden a javát munkálja.
Az esztendő feléhez érkeztünk. Ritkán szoktuk ezt mi így végiggondolni. Szilveszterkor általában a sok erről beszélő körülmény miatt belegondolunk, hogy ismét eltelt egy év. De amikor ilyen félév tájban vagyunk, akkor nem szoktunk ezen gondolkodni. De mégis lehet most is, ma is végiggondolni, hogy ez alatt a fél év alatt az új esztendőből vajon mit végezhetett el az Isten? Mi történt velünk, amiről már megértettük, hogy bizonyos, hogy a javunkat szolgálja.
Pál apostol így kezdi ezt a részt: mert minden értetek van. A kegyelem sokasodjék, s egyre többen adjanak hálát Isten dicsőségére. Olyan kedves biztatás ez. Nem? Ezen a mai reggelen is, hogy minden értetek van. Minden értetek történik. Ezt az érti meg igazán, és az tudja elhinni, akinek a szívében ott lakik Krisztus az Ő szeretetével. Minden értetek van. Mondhatjuk azt is akkor, hogyha valamit elfelejtünk vagy mulasztunk, azt is meg tudja az Isten fordítani? Azt is meg tudja fordítani. Nem véletlenül hoz az utunkba embereket. Nem véletlenül történnek események. Mindent úgy fordít az Isten az Ő szereteténél fogva, hogy az a javunkat munkálja.
Akik szülők közülünk, nem ezt csináljuk? Bármit tesz egy gyerek, próbáljuk úgy megfordítani, ha rajtunk áll, hogy az ő javát munkálja még a nyomorúság, a keserűség, a bukás, a mulasztás. Ezt sokszor a gyerekeink nem hiszik el. Úgy érzik, és azt gondolják, hogy minden eszközzel keményen bele akarunk avatkozni. Főleg az ő nyiladozó akaratukba a tizenéves korban különösen érzékenyek erre, de valahol ez normális. De mi szülők tudjuk, hogy nem erről van szó. Hanem próbáljuk még azt is, amit esetleg elrontottak, vagy növekvő, kiteljesedő akaratuknál, mindent tudásuknál fogva azt hiszik, hogy sikerülhet. Mi tudjuk, hogy nem sikerülhet. Más az élettapasztalat meg az életciklus, amibe ők meg mi élünk.
Isten átfordítja a dolgokat úgy, ahogy itt írja Pál. Minden értetek van. S úgy folytatja az apostol, hogy ezért nem csüggedünk. Kinek írja ezt Pál? Olyanoknak, akik hajlamosak voltak a csüggedésre. Mi miatt vagyunk ? mondhatom így nyugodtan ? hajlamosak a csüggedésre? Elsősorban a múlt gondjai miatt. És sokszor ezek a leggyötrelmesebbek, amikor tudjuk, hogy elmulasztottunk lehetőségeket. Amikor valakihez oda kellett volna menni, beszélgetni, megkérdezni, hogy te, mi az igazság? Nem akarod elmondani? S nem tettük meg. Indított a Lélek, és mi leállítottuk magunkat. Amikor visszajárnak a sötét árnyak. Azok a bűnök, amiket nagyon szívesen szeretnénk elfelejteni, s nem emlékezni rá. A mulasztásaink, amik vádolnak. A szavaink, amiket kimondtunk, vagy amiket nem mondtunk ki. S emiatt nagy baj lett az egészből. Ha megtettem volna, ha tudtam volna. Hányszor halljuk ezt, vagy mondjuk mi magunk is? Sok mindent használhatunk, tehetünk, ami tompítja a múlt miatti önvádat, de egyetlen egy dolog oldja meg. Elmondani Jézusnak. Megvallani, bevallani, elé tárni, bocsánatot kérni, és akkor a csüggedés helyére adja az Ő késztetését, bocsánatát, örömét, tisztaságát. Ha Jézusnak mondjuk el és valljuk meg a múltunk bűneit, ismerjük fel és ismerjük el előtte. Ez az egyetlen megoldás, ami gyökerestől kitépi, ami eltörli, elsimítja, megtisztítja a mi lelkünket, ami újra talpra állít minket, és beállít akár a szolgálatba is.
Ha valaki engedelmesen fogadja Isten intését és fegyelmezését, álmélkodva élheti át, hogyan változtat át mindent az Isten javunkra áldássá. De égetőek lehetnek a jelen gondjai is. A betegség miatti aggodalmaskodás és csüggedés, a megélhetés gondjai szorítják az embereket, különösen, ha nagyobb család van, több gyerek. A házasság vagy épp a család gondjai. De ezt is magára veszi Jézus, ha átadjuk neki. "Minden gondotokat őreá vessétek, neki gondja van reátok!"
Viszont fontos, hogy dolgozzunk hűségesen. Szolgáljunk szorgalmasan. Kérjük Isten bölcsességét és vezetését, és átéljük azt, hogy valamilyen módon ? én nem tudom hogyan, mindenkinél másképpen ? egyszerűen megfordítja Isten a dolgokat. S azt vesszük észre: ezt nem gondoltam volna. Javunkra fordítja. Az, aki olyan ellenséges volt, két szó után ? ha nem is válik baráttá, de tudunk értelmesen beszélni ?, s minél többet beszélgetünk, annál inkább közelebb kerülünk majd egymáshoz.
Nekem nagyon nagy biztatás volt egyszer egy nagyon nehéz helyzetben, amikor egy súlyos döntést kellett hoznom. Otthagynom az üzletkötői munkát, föladni mindent egy olyan rendszerben, ami akkor más ideológiát tartalmazott, mint a mostani. Elmenni a teológiára. Huszonnyolc évesen beülni a tizennyolc éves, tizenhét, tizennyolc évesek közé, és tulajdonképpen mindent elölről kezdeni. Vannak az ember életében ilyen nagyon súlyos, kemény döntések. Mit mondott Isten aznap? Ézsaiás 43,1 "Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy. Ha vízen kelsz át, én veled vagyok. (Vagyis, nem merülsz el, mint Izráel népe.) És ha folyókon, azok nem sodornak el. (Lehet, hogy van sodrás, sodrásba kerülünk, kerülök, de nem sodor el. Nagy különbség.) Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg. (mint ott Dániel barátai. Tűzben nem perzselődsz meg. A láng nem éget meg) Mert én vagyok az Úr a te Istened, Izráel szentje, a te Szabadítód." Komolyan vesszük mi ezt? Mit mond tehát az Isten? Ne félj, mert megváltottalak, neveden neveztelek, enyém vagy. Ismeri a nevünket. Nevünkön tud szólítani. Tűz és víz. A két legellentétesebb elem. Egyik igyekszik a másikat megfojtani, megenni, fölemészteni, kioltani. Állandó harc. Tűz és víz. Ha vízbe kerülsz, ha sodrásba, nem sodor el. Ha tűzbe, ha égő a helyzet, és az ember nem tudja, hogy kerül ki abból, nem perzselődsz meg, mert én vagyok az Úr, a te Istened.
Mennyire hisszük ezt most így a félév táján? Előttünk a nyár. Sokan úgy kikapcsolódnak, hogy alig tudnak visszakapcsolódni Isten szeretetébe nyár végére. Így félév táján végiggondoljuk? Tűz és víz. És Isten akarata, oltalmazó szeretete. Hisszük mi ezt?
Egy pogány kánai asszony élete legnagyobb terhével borult oda Jézushoz. A gyermeke, a lánya. Ott volt a szívében: Uram, én nem tudok rajta segíteni. Te tudsz. Jézus pedig azt mondta neki, azt válaszolta: asszony, nagy a te hited. Legyen úgy, ahogy szeretnéd. Nem mindig van így, de itt azt mondja Jézus. Nagy a te hited. Ha elhitted, hogy én tudok segíteni, a hit hegyeket mozdít el.
Azt mondja Jézus, ha hinnétek jobban, akkor a hegyek, ha kérnétek, belemennének a tengerbe. Tűz és víz. Semmi nem állít meg, ha Isten kezét fogva mész az úton, és arra mész, amerre az Isten akarja. Nagy a te hited. Gyermeked megszabadult, s kiderült, még abban az órában, pedig ott sem volt. Jézus megszabadította, mert megígérte és megtartotta.
A jelen terheit is átadhatjuk Jézusnak. Ő pont erre vár. Fura az Isten logikája. Arra vár, hogy tudjon segíteni. Ezért belevisz minket tűzbe, és ránk engedi a vizet. A nagy mélységet, és a nagyon forró helyzeteket. Miért? Hogy kiáltsunk. Miért akarja, hogy kiáltsunk? Azért mert szeretne meghallgatni. Nem értjük mi ezt a logikát. Soha nem fogjuk megérteni. Teljesen más, mint a mienk. Nem lenne egyszerűbb, hogy csak úgy meghallgat? Nem. Azt akarja, hogy forduljunk hozzá, mert szeretne meghallgatni minket. Dolgozzunk meg érte? Nem. De látni akarja az Isten, hogy mennyire gondoljuk komolyan. Fordulunk-e hozzá? Elhisszük-e azt, hogy Ő tényleg tud rajtunk segíteni. Tűz és víz. Ne félj, megváltottalak, neveden neveztelek, enyém vagy.
Sokféle módon jön elő az aggodalmaskodás a jövő gondjai miatt is. Jézus szavai szerint az összes aggodalmaskodás között ez a legfeleslegesebb. Meg tudjuk-e növelni a termetünket egy kicsivel, egy arasznyival? Senki nem tudja. Magas sarkú cipő igen, ideig-óráig. Marad a fájós láb utána. Meg tudjuk-e növelni a termetünket? Nem. Hát ezt a legkisebbet ? mondja Jézus ? nem tudjátok megtenni, akkor segít rajtatok az, hogy aggodalmaskodtok a jövőtök miatt? Nincs az Isten kezében?
Nincs az Isten kezében? Hát nem az Ő kezében van? Mennyire hisszük mi ezt? Nem ezért vagyunk sokszor olyan letargikusak és csüggedtek? Ezért ? azt mondja az apostol ?, hogy nem csüggedünk. Kész. Nincs miért. Az Ő kezében van a jövő, akkor az már megoldott kérdés. Az, hogy nem tudjuk a megoldást, és nem látjuk, ez egy másik dolog. Megoldotta. Befejezett múlt. Elmondjuk a múltunkat, föltárjuk a jelen nehézségeit, elé tesszük a jövőnket, s mindez az Isten áldott, gondviselő kezében van. Miért kell akkor aggodalmaskodni? Ha van is aggodalmaskodás, mondjuk el neki. Uram, nem bírom. Úgy aggódik a szívem: család, gyerek, jövő, pénz, fizetés, múlt miatt. Mi lesz akkor, ha azt mondja majd ott, akkor azon a beszélgetésen az a vezető, aki majd fölvesz, vagy nem vesz föl, és akkor mit fogok mondani? Mit mond az ige? Isten Lelke megadja nektek abban az órában, amit mondanotok kell. Megkapjuk. Ezért előre lehet könyörögni, föl lehet készülni szakmailag. Olvassam el az oda vonatkozó kérdéseket. Ez az én dolgom. Én készüljek föl. Cromwell azt mondta, hogy tartsuk szárazon a puskaport, mert ha vizet kap, nem tudunk lőni. Imádkozzunk, és tartsuk szárazon a puskaport. Készüljünk föl, kérjük el a mondanivalót, s abban az órában Isten majd megadja nekünk.
Azt mondja Jézus, hogy nézzétek a mező liliomát. Időnként meg tudunk még állni egy mező mellett? Késő este, amikor még világos volt, kimentünk a gyerekekkel egy kicsit egy mezőre. Álljunk már meg! Higgadjunk le! Eresszük ki! Eresszük el magunkat egy kicsit! Ment le a nap, és olyan szögből láttuk a János hegyet, ahonnan még én sem láttam soha. Fantasztikus volt. Megy le a nap, fények és árnyékok. Mező liliomai, pipacsok. Bírunk mi így elcsendesedni, vagy teljesen kihalt belőlünk? Ez szörnyű, ha így van. Nem? Ez nem emberi élet. Nem értjük? Nem tudunk kiengedni már. Nem igaz, hogy mindig hajtani kell. És az sem igaz, hogy az Isten azt kéri tőlünk, hogy pusztuljunk bele a szolgálatba. Nem igaz. Mert Ő azt akarja, hogy megálljunk, dicsőítsük Őt, adjunk hálát, megtölthessen minket, s aztán újra tudjunk neki jó kedvvel, örömmel és mosolyogva szolgálni. Sokszor én sem tudok már mosolyogni. Tudom, hogy tudják a testvérek is. Így van. Mert olyan nagy a hajtás, olyan őrült a hajtás, hogy ezt így nem is lehet igazán bírni.
Álljunk meg, csöndesedjünk el. Engedjük oda az Isten elé a múltunkat, jelenünket és jövőnket. Sokszor minden bajunknak ez a gyökere. S az Isten majd leveszi a vállunkról a terheket, megigazít, megvidámít, kezébe vesz. Az Ő örökkévaló karjai tartanak minket a mélység színe fölött. S ha ez megtörtént, akkor másképpen látjuk a múltat, a jelent és a jövőt. A mező liliomai meg az égi madarak. Nézzetek rájuk ? azt mondja Jézus. Eltartja őket valaki? Senki. Én eltartom őket, meg titeket is. Megtartalak, fenntartalak és eltartalak.
Mennyire bízzuk a gondjainkat a gondviselő Istenre? Bocsánat, hogy így mondom: de hát neki az a "szakmája". Nem? Gondot viseljen rólunk. Megadja mindazt, amire szükségünk van. Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké, a jövőben is, ugyanaz az Isten. Nincs változás. Árnyék, sötétség meg világosság. Nem, Ő csak világosság. Tegnap, ma és a jövőben is ugyanaz. Nincs változás, vagy változás árnyéka.
Úgy folytatja az apostol, hogyha a külső emberünk megromlik is, a belső emberünk mégis megújul napról napra. Itt tényleg arról beszél az apostol, hogy testileg megöregszünk. Tönkre megyünk. Hol itt fáj, hol ott. Már nem bírjuk úgy venni a lépcsőfokokat. A cserépedény egyre öregebb lesz. De mi van a kinccsel, ami benne van? Van benne kincs, hit, hit ajándéka, amit Istentől kaptunk?
A külső és belső ember ógörög eredetije Plátónnál jelenik meg először. De Pál apostol nem Plátóntól veszi át, hanem a Szentlélektől kapta ezt a képet, hogy a külső ember, a burok, az edény, ami megromlik folyamatosan. S azt mondja Pál, hogyha belénk lehelte, adta Isten az Ő Lelkét, a Szentlélek bennünk van hit által, akkor az meg megújítja belül a lelkünket. A test megavul, lepusztul majd rólunk, a belső meg folyamatosan megújul. Micsoda ajándék. Az elmúlik, por és hamu lesz, és visszatér a földbe, amelyből vétettünk. A belső meg felmegy az Istenhez a mennybe. Micsoda változás? Az egyetlen jó változás, az igazi az életünkben.
A Prédikátor könyve azt írja, 12. fejezet: Az emberi test öregszik, lassan elveszíti a kapcsolatát a külső világgal. Tegnap néztük, hogy ment át egy idős bácsi a zebrán bottal. Alig bírt menni, s aztán megállt, mert volt két lépcső előtte. S látszott rajta, hogy megoldhatatlan probléma elé került. Nem hisszük el, míg fiatalok vagyunk, hogy ez bekövetkezhet. Megoldhatatlan probléma volt az a két lépcső. Aki járt már így, aki idősebb, az tudja, hogy tényleg így van.
Mit mond a Szentírás? A mi külső emberünk, ha egyáltalán megérjük, megromlik, de vajon megújul-e a belső? Van-e ilyen belső emberünk? A test visszatér a földbe, a lélek pedig Istenhez, aki azt adta. Romlik a külső állag, és ezt nem mindenki tudja elfogadni. Van, aki lázad, s idős korára is szeretné újra és újra fiatalítani magát. Egy ideig megy, s aztán tulajdonképpen szánalmassá válik az egész.
A 90. Zsoltár 10. versében azt olvassuk: Életünk ideje hetven vagy legfeljebb nyolcvan esztendő. Nagyobb részük hiábavaló fáradság. Hát akkor hatvan felé az ember túl van már a nagyobbik részen. De nem hiszik el a tizenévesek, hogy velük is megtörténik. A józanabbja látja, hogy jaj, öregszem ? mondta nem régen egy tizenhat éves lány. És így van. Ha hiszi, ha nem, még ő is öregszik. Mennyire kegyelmes Isten, hogy sok mindent adhat nekünk egy hosszú élet során. Mennyi áldást rejthetett már eddig is el. Nem? És mennyi van még az Ő kezében, amit nekünk készített el? És mekkora kincset őrizhet egy emlékezet? A testi erők kimerülnek ? azt mondja Pál ?, de ha Isten Szentlelke az életünkben, bennünk lakik, mennyi minden van még előttünk? Azokat elfeledve, annak, ami előttünk van, nekifeszülve futhatunk.
Fókuszálunk mi a belső emberre, a Krisztustól kapottra, arra a Lélekre, aki vezet minket, aki megáld? A külső emberünk egyre kevesebbet lát, sokszor szó szerint a szemével. S mit mond itt Pál? Azt mondja, hogy a belső, Krisztustól kapott belső látással a hívő ember egyre több mindent lát. Fantasztikus változás. Az megromlik, és sokszor tényleg a szemünk is romlik. Meghomályosodnak az ablakon kinézők ? ahogy a Biblia fogalmaz. A belső tisztánlátásunk meg egyre jobb lesz. Az elfogy, ez meg növekszik. Az korcsosul, homályosodik, ez meg tisztul, jó esetben, ha figyelünk Istenre.
Mózes, akiről a Szentírás sok mindent mond, azt mondja, hogy nem homályosodott el a látása. Ez jelentette a fizikai látást, de jelentette a belső látást is. A végére nem volt nála szelídebb ember Izráelben. Úgy kezdődik, hogy leüt egy egyiptomit, és az meghal. S hogy végződik? Nem volt nála szelídebb ember Izráelben. Nem ezt akarja velünk is az Isten? Kinek mi a legnagyobb baja, bűne. Nála az volt, az indulat. Másnál más. De nem volt nála szelídebb ember Izráelben.
Aztán beszél Simeonról, aki hosszú várakozás után karjaiba vehette Jézust, és Krisztus-hordozóvá vált. Szó szerint Isten odaadja nekünk Jézust. Vigyük haza. Bevihetjük a munkahelyre, beszélhetünk róla. S aztán említi Annát, az özvegyasszonyt, aki már nagyon öreg volt. Meglátta Jézust, és hirdette, hogy kicsoda Ő.
Mikor kezdődik hát az öregkor? Nem ez az igazi kérdés. Hanem az, ha a külső emberünk folyamatosan megromlik, ez biztos, megújul-e folyamatosan a belső, amit Istentől kaptunk? Hogyan keresünk szabadulást Istennél? Úgy, hogy rákapcsoljuk az életünket. Kérjük Őt: Urunk, újíts meg nap mint nap, most is így, félév táján.
A külső ember kétségbeesik, mert ahogy az ének mondja, csak változást és romlást lát a szem, a belső ember a láthatatlanokra néz, és ezért megújul, és állítom, hogy nap mint nap tudunk fiatalodni. Belülről, Krisztusban. Frissül a lelkünk, megújul a szívünk, újra el tudunk mosolyodni. Úgy tudunk nézni a másikra, ahogy csak az Isten szeretetével lehet. Tudunk sírni. Nagy hiány ám ez is, különösen a férfiaknál. Elfelejtenek sírni. Megkeményedik a szívük. Azt hiszik, hogy az a menő. Fiatal és öreg férfiak ? könnyezni, férfi létemre? Ugyan, kérem. Én hányszor sírom el magam a feleségem ölében. Nem szégyellem. Helyes dolog. Meg hányszor sírom el magam az Isten előtt, mert akkora a nyomás, hogy azt nem lehet bírni. Ahhoz az ember már kevés. Csak az Istennel lehet túlélni és kibírni.
A legjelentéktelenebb dolgokat is hozzá vinni, és a legjelentősebbeket is. És a jelentéktelen jelentőssé válik, s a jelentős meg olyan jelentéktelenné az Isten tükrében és fényében.
Pál azt mondja, hogy hit által a lelki látás megerősödik, s tudja a hívő ember, ahogy ezt is egy ének mondja, hogy minden múló perc az Istenhez visz közel. Ha már keresztyének vagyunk, akkor látnunk kell a test romlását. Fogadjuk el. Nem könnyű, de fogadjuk el. Ugyanis ez a hívőt és a nem hívőt egyaránt sújtja. Fogalmazhatjuk így is. De fogadjuk el, hogy ez az élet rendje. Abnormálisan normális a bűneset óta, sajnos. Nem kellene, hogy így legyen. Elszakadtunk az Istentől.
Valamelyik nap az egyik gyerek azt mondta, hogy úgy haragszom Ádámra és Évára, hogy ezt csinálták velünk. Hát ez sajnos nem segít rajtunk, de így van. Ők valamit elrontottak, mi viseljük a következményét. Ez a bűn természetrajza. Más viseli a következményt. Jegyezzük jól meg. Így van. De odafordulhatunk az Istenhez, aki megújít minket, nap mint nap újat kezd velünk. Mi legfőképpen, ha itt vagy ott fáj ? mondjuk el neki azt is ?, meg azt is, ha belül fáj. S Ő megújít belsőleg, s néha még külsőleg is enyhíti a fájdalmakat. Lehet hozzá kiáltani, lehet rá várni. Lehet újra bízni, és lehet újra hinni. Nála van a kegyelem, és bőséges nála a szabadítás.
Nietsche egyszer azt mondta ? kemény, istentagadó ember volt ?: megváltottabbaknak kellene látszanotok nektek megváltottaknak, hogy hinni tudjak a Megváltótokban. Elég megváltottnak látszunk mi? Vagy pedig senki nem látja rajtunk, hogy mi a Megváltóhoz tartozunk belsőleg. Hát pont ezen szeretne az Isten változtatni, hogyha így van.
Egy hegedűművész így szólt: "Amikor fiatal zenész voltam, minden arról szólt, hogy én. Az én zeném, az én fogásom a húrokon. Az ego. Amikor idősödni kezdtem, már úgy fogalmaztam, hogy én és Haydn. Amikor megöregedtem, azt mondtam, hogy csak Haydn." Mi ezt el tudjuk mondani? Csak Jézus. Vagy mi is így és úgy fogalmazunk, míg az egonk hatalmasan erősödik, Jézus őrködik a múlandó testünk fölött, s őrködik az örökkévalóság felé tartó testünk fölött, és a lélek fölött is.
Mit mond tehát a Szentírás? Azt mondja, hogy minden értetek van, hogy a kegyelem sokasodjék, hogy egyre többen adjanak hálát az Isten dicsőségére. Ezért tehát nem csüggedünk. Sőt ha a külső emberünk megromlik is, a belső emberünk mégis megújul napról napra. Adja Isten, hogy mindnyájunkkal így legyen. Ha az megromlik, a belső ? ha már van ? megújul Krisztussal napról napra.
Imádkozzunk!
Köszönjük, Istenünk a lelkigondozást, a biztatást, a bátorítást. Köszönjük, hogy letörlöd a mi könnyeinket, fölemeled a mi fejünket, bőséges nálad a kegyelem és a szabadítás. Sőt bőséges nálad a bocsánat is, a te szereteted, az irgalmas szíved, ami most is lehajolt hozzánk, s felemeli a mi csüggedt fejünket, ha éppen csüggedünk.
Köszönjük, hogy megbátorítod a mi szívünket, s ha látjuk a mi testünk romlását is, a mi belsőnk, a lelkünk a Lelked által folyamatosan megújulhat a te szeretetednél fogva. Bánj velünk irgalmasan, hiszen csak por és hamu vagyunk. Jézusért kérünk.
Ámen.