PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK |
Pasarét, 1995. november 12. Cseri Kálmán |
Alapige: Zsolt 73,16-17
?Elgondolkoztam rajta, meg akartam érteni, de túl nehéznek tűnt nekem. Végül elmentem Isten szent helyére, és megértettem, hogy milyen végük lesz.?
Imádkozzunk!
Köszönjük, hogy sokat hallhattunk már a tetteidről, mindenható és örökkévaló szent Isten, és valamennyire láthatjuk már hasonlíthatatlan nagyságodat.
Köszönjük, hogy a múlt hét eseményeiben is láthattuk tetteidet. Bocsásd meg, ha elmentünk csodáid és jóságod jelei mellett, szó nélkül. Bocsásd meg, ha most is inkább keserűség és elégedetlenség van a szívünkben, mint hála és imádat. Köszönjük, hogy így is magad elé engedsz minket.
Köszönjük, hogy amint vagyunk, sok bűn alatt, így is szeretsz. De köszönjük, hogy nem kell így tovább élnünk és majd meghalnunk. Áldunk azért, hogy tiszta és szent életet készítettél nekünk. Könyörülj rajtunk, és munkáld ezt bennünk most is igéddel. Hisszük, Urunk, hogy szavaddal bármi jót el tudsz végezni bennünk. Olyan sok mindent mi sem értünk, mint ahogy a zsoltáros vallomásában hallottuk most. Tulajdonképpen olyan kevés igazságot értünk igazán. Könyörülj rajtunk, hadd álljunk úgy most a színed elé, hogy beszélhess velünk.
Világosítsd meg értelmünket, adj választ kegyelmesen kérdéseinkre, vedd le rólunk terheinket, vagy adj erőt azok hordozásához. Adj nekünk bocsánatot, és adj világosságot, hogy tudjuk, mire kell bocsánatot kapnunk. Egyáltalán kegyelmesen foglalkozz velünk, és onnan, ahol most vagyunk, hadd léphessünk mindannyian közelebb tehozzád.
Hadd mondhassuk el mi is, hogy a te közelséged mindennél többet ér nekünk.
Ámen.
Igehirdetés
Sokan panaszkodnak mostanában amiatt, hogy az egyre keményebbé váló kenyérharcban milyen sokszor találkoznak azzal, hogy ellenfeleik vagy ellenségeik igyekeznek lejáratni őket, rontani a hitelüket, meghiúsítani sokszor közérdekű és nemes törekvéseket is. Sok ravasz fondorlattal, nyílt kegyetlenséggel, nyájas mosoly mögé rejtett gonoszsággal kell találkoznia az embernek nap mint nap.
Mond-e valamit a Biblia arról, hogy hogyan viselkedjék Isten gyermeke i-lyen helyzetben? Mond. Szeretnék most először a sok közül két mai történetet említeni. Aztán néhány olyan bibliai alakra felhívni a figyelmet, akik ugyanezekkel találkoztak, amiket most elsoroltam, és végül vegyük sorra majd, mit mond a Szentírás arról, milyen szempontokra figyeljünk, amikor mindnyájan ki vagyunk téve efféle kellemetlenségeknek.
I. Egy biológus hónapok óta végez már kutatást. Úgy tűnik, hogy már csak néhány napra van szüksége ahhoz, hogy lezárhassa a kísérleteket és összegezhesse az eredményt. Amikor pénteken hazament, féltve őrzött tenyészeteit gondosan elhelyezte a hűtőszekrénybe, és amikor hétfőn bement a munkahelyére, kétségbeesve látta, hogy tönkrement az egész. Valaki kihúzta a hűtőszekrény csatlakozóját. Több hónap munkája, a-mit nem is biztos, hogy olyan eredményesen sikerül megismételni, egy hét vé-ge alatt tönkrement. Tönkrement ? vagy tönkre tette valaki. Ő még azt is meg tudta volna nevezni, hogy nagy valószínűséggel ki húzta ki a dugót.
Egy vezető beosztású férfinek harmonikus, tiszta, szép házas- és családi élete volt. Egyebek között emiatt is becsülték, meg a szakmai tudása miatt is. Egyszer csak ismeretlen forrásokból elképesztő pletykák kezdtek keringeni arról, hogy milyen kalandjai vannak neki a nőkkel. Egyedül a felesége volt, aki semmit nem hitt el az egészből, mert ismerték egymást és tudtak egymás minden lépéséről. De elég volt ez ahhoz, hogy a munkahelyén a hitelét lerontsák, és valami igen jelentős előrelépésről emiatt maradt le. Nem sorolom a többit, mert mindnyájan tudnánk most hasonlókat mondani. Nem említem azokat a jól időzített megjegyzéseket és újságcikkeket, az i-gazság látszatába burkolt féligazságokat, vagy az erőszak egészen közönséges, durva gaztetteit, amikkel mérhetetlenül sok kárt okozunk nemcsak egymásnak, hanem nagyobb közösségeknek is, és meg tudjuk keseríteni egymás életét.
II. Amikor ilyeneknek van kitéve a hívő ember is, mit tanácsol Isten igéje, hogyan viselkedjék? Említek néhány bibliai hívőt, akiktől példát vehetünk.
Izsákról azt olvassuk: nagy nyájai voltak, és mivel azon a száraz éghajlaton kincs volt a víz, az édesapja, Ábrahám, sok kutat ásatott. A filiszteusok azonban irigykedtek Izsákra, és betemették ezeket a kutakat. Így nekik is rosszabb lett, de nem baj, csak Izsáknak is hadd legyen rossz. Izsák akkor már erősebb, hatalmasabb volt, mint a filiszteusok. Mit lép erre Isten embere? Azt olvassuk: elment onnan Izsák, aztán később újra megásta a kutakat, amiket az ő apja, Ábrahám ásatott annak idején. (lMóz 26,17-18.) Vagyis nem indít háborút, nem okoz ő is hasonló vagy még nagyobb kárt az ellenségnek, hanem elmegy onnan. Az értékeket azonban nem hagyja végleg veszni, utána ismét kiásatja a kutakat.
S mit tesznek erre a filiszteusok? Ünnepélyesen felkeresi egy küldöttség, és azt kérik tőle, kössön szövetséget velük. Ígérje meg, hogy nem bántja őket, mert úgy látják, hogy ő az Isten áldott embere, és mindazon, amit tesz, az Isten áldása van. ? fogalmazza ezt egy pogány népvezér. Vagyis Izsák viselkedésében valami olyannal találkoztak, ami elgondolkoztatta őket. Nem így szoktak válaszolni az inzultusokra. Valami kiábrázolódott Izsák viselkedésében az ő élő Istennel való közösségéből. S erre a szövetségét kérik, és megállapítják: ő az Isten áldott embere.
A másik személy, akire utalni szeretnék, Dávid. A tulajdon fia, Absolon, fellázadt ellene, és a trónjára tört. Dávid nem ütközik meg, nem kezd hadakozni a fiával, hanem elmenekül. De nem elég ez a megaláztatás, menekülés közben egy Sémei nevű szolga elkezdi őt gúnyolni, rágalmazni és kővel dobálni. Dávid hadvezérei, akik mellette voltak, el akarnak indulni, hogy fejét vegyék ennek a csúfolódónak. És akkor mit mond Dávid? Így szólt a király: ?Ez nem rám és nem rátok tartozik. Mert ha ócsárol, és ha az Úr mondta neki, hogy ócsárolja Dávidot, akkor ki mondhatná neki: Miért tetted ezt? Hagyjátok, hadd ócsároljon; hiszen az Úr parancsolta ezt neki.? (2Sám 16,10-11.)
Vagyis Dávid azt mondja: álljon meg a bosszú! Nekünk nem ezzel az emberrel van dolgunk. Ez semmit nem mondhatna és tehetne Izráel királya ellen, ha az nem az Úr tudtával történne. És ha ez úgy történik, akkor ezt nekünk az Úrtól kell fogadnunk. Akkor nem kell leüttetni a fejét ennek az embernek. Szegény, szánandó ember! Nem az ellenséget látja benne Dávid, hanem áldozatot lát benne. A gyűlöletnek, a kicsinyességnek, az ellenséges indulatnak az áldozatát. Nem kell az életét kioltani, hanem ezt az egész megaláztatást az Úrtól kell elfogadni.
A harmadik személy Aszáf, akinek a szép hosszú zsoltárát az imént hallottuk. Azzal indul ez a zsoltár, hogy felháborodik. Körülnéz és megállapítja: a gazembereknek jobban megy. Aki meg becsületesen akar élni és gazdálkodni, annak számolgatni kell a filléreit, hogy kijöjjön. Hát milyen igazság van ezen a világon?! Az embertelenek gazdagok, az istentelenek boldogok. Én pedig ? aki igyekeztem tisztán tartani kezemet ? megnézhetem, hol vagyok: lemaradtam mindenkitől. Hol van itt az isteni igazság? És eljut oda, hogy kijelenti: hiába igyekeztem tisztán élni, íme leköröztek. Amazok megelőztek.
Azért csak nyugtalanítja a dolog, és szeretné megfejteni ezt a rejtélyt. Hol van itt az összefüggés? Nem így tanulta. ?Gondolkodtam, de túl nehéznek tűnt ez nekem. Olyan becsületesen elmélkedik ebben a zsoltárban. És akkor: bementem az Isten szent helyére, és ott megértettem, hogy milyen végük lesz.? Hogy tudniillik egybe kell nézni az ember életét. Nemcsak azt: most jól megy neki, olyan áron, hogy lopott, csalt, hazudott, hanem azt is kell látni: mi lesz ennek a következménye! Mert minden lopásnak, csalásnak, hazugságnak következménye van. Ezek ezt most nem látják. Azt hiszik: ennyi az élet, s milyen sikeresek.
Aszáf az Isten előtt állva tovább lát, s elkezdi sajnálni őket: szegények, nem tudják mi vár rájuk! Szembefordultak Istennel, és ez egyenesen vezet a kárhozatba. Ők erről nem tudnak. Hogy lehetne megmenteni őket? Valahogy tudomásukra kellene hozni. S miközben aggódni kezd azokért, akikre előzőleg még mérges volt, kezdi érezni: mennyivel gazdagabb ő, mint ezek! Aranya, ezüstje nincs annyi, éppen ez fájt neki előtte, de neki elvehetetlen kincsei vannak. ?Isten közelsége oly igen jó nékem.? Ha testem és a szívem elfogyna is, mennyei örökségem van az Úrban. ?Fogod a jobb kezemet, tanácsoddal igazgatsz engem, és végül dicsőségedbe fogadsz be engem.? Szegényebb vagyok, mint ők, akiknek a többsége nem is becsületes úton jutott gazdagsághoz, de az én kincseim időtállóak. Hol lesz az ő gazdagságuk, és hol lesznek ők maguk is akkor, amikor én még mindig leszek, sőt a mostaninál még boldogabb leszek, mert Isten az Ő dicsőségébe fogad be engem! És végül néhány mondatot Pál a-postolról. A korinthusi levelekből meg-tudjuk, hogy abban a gyülekezetben egy időben csúnya rágalmakat terjesztettek róla. Még azt is kétségbe vonták, hogy apostol. Hogy Jézus küldetésében járt köztük, pedig Pál írja nekik: nézzetek körül, nézzétek meg magatokat: Kik voltatok, és kivé lettetek. Ilyen változást csak az élő Krisztus tud mindenkinek az életében véghezvinni. Én ezt a Krisztust hirdettem nektek és vittem közétek.
De nem nagyon vitatkozik, végül is azt mondja: ?Semmi vádat nem tudok önmagamra mondani, de nem is ez tesz igazzá, hanem aki fölöttem ítélkezik, az Úr az.? (lKor 4,4). Vagyis azt mondja: nem esett jól, amit mondtatok rólam, meg az evangélium hitelét is rontottátok ezekkel a hazugságokkal, de végül is nem csinálok ebből nagy ügyet. Aki engem tárgyilagosan meg tud ítélni, az egyedül Isten, és én Őelőtte állok. Én magamról sem mondok véleményt, mert úgy is elfogult vagyok, ti meg még inkább. Nekem az a fontos: Istennek mi a véleménye rólam.
A támadások pergőtüzében eljut erre a belső szabadságra. Nem esik jól, amit tesztek velem, de úgyis az a döntő, hogy Isten kinek lát, mert az vagyok.
Amikor pedig kiderül, hogy egymást is marják valamilyen vitás kérdés miatt, akkor azt írja nekik: ?Nagy gyarlóság bennetek, hogy pereskedtek egymással. Miért nem szenveditek el inkább a sérelmet? Miért nem tűrítek el inkább a kárt?? (lKor 6,7.)
Ki az, akiről ilyeneket ír a Szentírás, hogy elszenvedte a sérelmet? Szó szerint ezt olvassuk róla: ?Szenvedvén nem fenyegetőzött, szidalmaztatván viszont nem szidalmazott, hanem hagyta az igazán ítélőre.? Jézusról mondja ezt az ige, és Pál Jézust ragyogtatja föl a korinthusiak előtt. Azt mondja: úgy kellene elszenvednetek a szidalmakat, sérelmeket, veszteségeket, kárt, ahogyan a mi Urunk Jézus szenvedte ezt közöttünk. És akkor a mi Urunk Jézust mutatnátok fel az ellenségeiteknek meg az ellenfeleiteknek. Készek vagytok-e erre?
III. Most próbáljuk összeszedni azt a néhány fontos szempontot, ami az említett bibliai történetekből kitűnik. Mit tanácsol nekünk Isten igéje, hogy amikor ilyen helyzetbe kerülünk ? és megint mondom, valószínűen mindannyian kerülünk vagy kerültünk ilyenbe ?, akkor mi lenne igazán Isten gyermekéhez méltó magatartás?
1) Az első, amit szeretnék említeni, az, hogy ha rosszat mondanak rólunk, mielőtt ökölbe rándul a kezünk, gondolkozzunk el azon: Hátha igaza van neki? Ha csak l százalékban is igaza van, már segített, hogy valami rosszból, bűnből kijöjjek. Isten sokszor az ellenségeinket használja fel arra, hogy a leghatározottabb mozdulatokkal tisztogassa ál-taluk az életünket. Az ellenség szeme veszi észre sokszor a legjobban ránk jellemző hibát és bűnt. Nem védekezni kell, hanem megalázkodni. És amiben igaza van, abban igazat adni. Nem is neki, hanem ? Istennek. Ő ítél minket sokszor az ellenségeinken vagy rosszakaróinkon keresztül is. És engedjük csak, hogy ítéljen, mert úgy tisztul az életünk, ha az Ő ítéletét bűnbánat és bűnvallás követi. Nem védőbeszédet kell tartani, hogy ha hibáinkat, bűneinket az orrunk alá dörgölik, általában megtoldva és kiszínezve, és az rosszul esik. De ami abban igaz, azt valljuk meg Istennek, és hagyjuk el. És ne adjunk okot az ellenségnek a rágalmazásra.
2) A második: meg kell tanulnunk Dávidtól meg a többiektől túllátni azon, akitől a sérelmet el kellett szenvednünk, és azon a sérelmen, ami éppen most nagyon fáj. Isten gyermeke tudja: nem a sértővel van neki dolga. Neki mindig az élő Istennel van dolga. Vele semmi nem történhet Isten nélkül. Isten azt pontosan tudja, hogy Dávidnak az maga is nagy próbatétel, hogy a fia fellázad ellene, és a népének egy része vele tart. S akkor még idejön Sémei, és éppen akkor kezdi ezt mondani. Ráadásul nem is igazat mond, még rágalmazza is. Sokszorosan megpróbálja ez őt. És ő mégis egyértelműen látja: neki nem Sémeivel van vitája. Ő ezt Istentől fogadja el. Nem egészen érti, ez most miért következett be, de majd az Úr megmagyarázza. Vagy ha nem magyarázza meg, Ő akkor is tudja mit csinál. De ő egyszer és mindenkorra az élő Isten kezére bízta magát, aki nem teszi le átmenetileg az Övéit, hogy maradjanak magukra. Ő most is Isten kezében van, ott fog formálódni, tisztulni, ott akar neki Isten ajándékokat adni. Miért éppen így? Ezt nem tudja. Majd a végén kiderül. De túllát a sérelmeken, és legfőképpen azokon, a-kik sértegetik, és Istenre néz.
3) A harmadik ebből következik: Isten gyermeke ezért nem bosszúálló soha! Nem azzal van dolga, akitől a sérelmet elszenvedi, azt Istentől fogadja el. Lehet, hogy így, ilyen őszintén azt mondja, mint Aszáf: nem értem. Gondolkozom, de túl nehéz ez nekem. ? Olyan őszinte, kedves hang ez. Gondolkozik tovább is, és várja a választ. Nem akar bosszút állni. Azért sem, mert meg van írva, hogy ?enyém a bosszúállás, én megfizetek ? ezt mondja az Úr.? És azért sem, mert az ellenségét is meg akarja menteni abból a gyűlölködésből, ami miatt az ellenségévé lett.
Amikor az első keresztyének ellen frontális támadást indított a hatalom és a hatóság, akkor azt olvassuk a Cselekedetek könyve 4. részében: elkezdtek imádkozni. De nem azért, hogy az Isten villáma sújtson le, az ellenségre, még csak nem is azért, hogy védje meg őket a támadásoktól, hanem azért, hogy őhozzájuk is eljusson az evangélium, mert az fogja megváltoztatni őket. És azért könyörögtek: adj a te üldözött szolgáidnak bátorságot, hogy teljes nyíltsággal szólják továbbra is az igét, hogy ők is meghallhassák, és rájöjjenek arra: másként is lehet élni, mint hogy átharapjuk egymás torkát. Hogy változzanak meg.
Ugyanez történik itt Aszáffal. Láttuk, hogy az imádságának vagy elmélkedésének az elején háborog, és dühös azokra, akiknek az életében az ilyen anomáliákat látja. Aztán az Isten előtti csendben megérti egyrészt azt: milyen gazdag ő így szegényen is Istenben, a vele való közösségben, másrészt: mi lesz ezeknek a végük, és elkezd aggódni értük. Nemcsak sajnálni, az kevés. Aggódni. Vagy amit az első keresztyének tettek: imádkozni, és mindent megtenni, hogy ők is megváltozzanak, és gyűlölködő ellenségekből legalább néhányan közülük Isten gyermekeivé legyenek.
Nem tudom, érezzük-e, mennyivel emelkedettebb szemlélete ez az egész sérelem-ügynek, mint ami úgy általában jellemző az emberekre? Megütöttek, ökölbe rándul a kezem, visszaütök, ? lehetőleg nagyobbat, mint amekkorát kaptam. Ő se hagyja magát, ő is visszaüt és ebből lesznek a világégések.
Ez az ige egészen más utat, más gondolkozást, más szemléletet tanácsol nekünk.
Az első tehát az volt: figyeljek oda, hátha valamiben igaza van. Bűnbánattal kezdjem, ne védekezéssel. A másik az volt: lássak túl mindig a sérelmen és a sérelmet okozón. Istentől fogadom el az életem nehézségeit is. A harmadik: ezért nem lesz bosszúálló Isten gyermeke, sőt inkább aggódik azért, aki ellene vétkezett, és igyekszik őt kimenteni abból a helyzetből.
4) A negyedik, amit Isten gyermeke mindig tudhat: az igazság előbb-utóbb kiderül. Lehet, hogy nem azonnal. Néha ? megítélésünk szerint ? nagyon későn. De ezt bizonyosra lehet venni. Mondhatnak rólam akármit, Isten tudja, mi az igaz, és egyszer ez ki fog derülni. Nem könnyű ezt kivárni. Egyrészt összeté-vesztjük a magunk igazát az igazsággal, másrészt körömszakadtig bizonygatjuk, hogy nekünk van igazunk, vagy hogy az igazság a mi oldalunkon áll, vagy mi az igazság oldalán állunk.
Jobb ezt Istenre bízni. Nem kell bizonygatni. Van olyan, hogy meg kell azért mondani, de sokszor akkor sem hiszik el. Fontos, hogy az egész ügyet merje a hívő ember Istenre bízni. Ő a nagy igazságszolgáltató. És bizonyosra vehetjük, testvérek, hogy az erkölcsi világban ugyanolyan pontosan működő törvények és törvényszerűségek vannak, mint a fizikai világban. Az az Isten, aki megszabta a csillagok milliárdjainak a rendjét, az az Isten rendet tart az erkölcsi világban is. És mindennek meg van a maga következménye.
Amit vet az ember, azt aratja is. Ezért kezd itt aggódni Aszáf. Ezek a szerencsétlenek nem tudják, hogy amikor hamissággal halmozzák a maguk vagyonát, mi lesz ennek a vége. ?Meg-értettem, mi lesz az ő végük?. És ez a vég, ez borzalmas! Ezt a szörnyű véget csak úgy lehet elkerülni, ha most megváltoznak és abbahagyják ezt.
5) És végül az ilyen ember egészen bizonyos lesz abban, hogy ha mindent elveszítene is, ha mindenki magára hagyná is, ha ottmaradna kifosztottan, kigúnyolva, körbenevetve ellenségeitől, ő akkor is gazdagabb, mint bárki más, ha az élő Istennel szoros közössége van. Mert ez a közösség már itt kihat az ember egész életére és meghatározza azt, és csak ez a közösség az a kincs, ami nem veszíti el értékét a halállal, hanem még inkább kiteljesedik az örökkévalóságban. ?Ha keseregne is a szívem és tovább is sajogna bensőm, olyan ostoba és tudatlan volnék, mint az állat. De én mindig veled leszek. Te fogod jobb kezemet. Tanácsoddal vezetsz engem, és végül dicsőségedbe fogadsz. Nincs sen-kim rajtad kívül a mennyben, a földön sem gyönyörködöm másban. És ha elenyészik is testem és szívem, szívemnek kősziklája és örökségem te maradsz, Istenem, örökké!? Elvehetetlen örökség, ami már itt gazdagságot jelent, és megmarad odaát is.
Mikor értette ezt meg Aszáf? Mert nagyon szenvedett a maga körül tapasztalható igazságtalanságok és a saját bőrén elszenvedett sok gonoszság miatt. Mikor értette meg ezt? Amikor: ?Elmen-tem az Isten szent helyére, és megértettem, milyen végük lesz.? Amikor oda áll Isten elé. Egy ideig ő akarja megérteni. Gondolkozik, gyűjti a szempontokat, tényeket. Elemez. Nem érti. Azt mondja: túl nehéznek tűnik ez nekem. S akkor eszébe jut: mondjam el Istennek. Szoktam imádkozni is, miért nem ezzel kezdtem? Végül odamegy Isten elé. Lehetett volna ezzel kezdeni, de legalább végül odamegy. S egyszerre világosság dereng a sötétben. S egyre nagyobb világosság lesz, és a végén egyértelművé válik minden.
Olyan sokszor tapasztaltam már, testvérek, hogy elkezdem az imádkozást úgy, hogy nem tudom, mi a helyes döntés. S egyszer csak egészen világos lesz: ez, és semmiképpen nem az a másik. Vagy nem ismeri az ember saját szívét sem. Önmagát sem. S miközben Istennek mondja a gondolatait, vágyait, álmait, fájdalmait, egyszer csak egészen tisztán és világosan kezdi látni önmagát vagy a kilátásait.
Végzetes mulasztást követ el mindenki, aki a gondolatait, kétségeit, terveit, bűneit, sérelmeit, kapcsolatait nem viszi oda az Isten világosságába. Aki mindezeket nem Isten előtt gondolja végig, aki nem beszél vele naponta mindarról, ami vele történik. Mert amikor odament az Isten szent helyére, akkor értette meg Aszáf is ezeket a dolgokat.
Ezt a nagy örömhírt szeretném ma hirdetni, hogy odamehetünk az Isten szent helyére. Jó lenne, ha elcsodálkoznánk ezen, hogy egy ilyen magunkfajta, nyomorult ember közvetlenül a mindenható, teremtő és világot fenntartó Isten elé járulhat a maga apró-cseprő, de neki mégis nagyon súlyos dolgaival, gondjaival. Miért mehetünk közvetlenül Isten elé? Mert valaki lehetővé tette ezt.
A Biblia egész pontosan meghatározza, hogy hol nyílt út az ilyen magunkfajták számára az élő Istenhez. Abban a pillanatban nyílt út, amikor Jézus meghalt a kereszten. Akkor a jeruzsálemi templom kárpitja kettéhasadt, ami azt juttatta kifejezésre: közvetlen bejárása van a bűnösnek a szent Istenhez. Egyedül Jézus érdeméért. Egyedül Őreá való tekintettel. Így mondja ezt Jézus: az Ő nevében. De ha én, nyomorult ember, Jézus érdemére hivatkozva, az Ő nevében borulok le Isten előtt és mondom el ? talán az ilyen udvariatlan gondolataimat, mint Aszáf is: Hogy van ez, hogy a kövérséget nyakláncként hordják a nyakukon, és annak megy jól, aki nem becsületes? Hát milyen világ ez, Istenem? És nekem miért nem megy egy kicsit jobban, mint ahogy megy? Én is el tudnám viselni, ha anyagilag jobban állnék. De ha ezt Istennek mondja el, egyszerre megérti. Azt is, hogy mi lesz azoknak a végük, azt is, hogy mije van neki már ? elfelejtette, milyen gazdag, s azt is, hogy ebből a gazdagságból meg lehet élni, és Isten gondoskodik az övéiről és a kevés is elég. És megérti azt is, hogy ezt a gazdagságot neki nagy lehetősége megosztani. Kikkel? Az ellenséggel? Az ellenséggel! Hiszen ez is meg van írva: Adj a te ellenségednek inni, ha szomjas, és enni, ha éhes, mert ezzel elevenszenet gyűjtesz a fejére. És ezzel is kimented őt abból, hogy ellenség maradjon. Az ellenségesség rabságából mented ki őt. (Róm 12,19-20).
Könnyű erről beszélni, de amikor minket támadnak, nem könnyű megvalósítani. De Isten segítségként kínálja nekünk ezeket a szempontokat, és azt az erőt is, amit Jézus Krisztusban ad.
Még annyit: Sokan azt mondják: nagyon passzív, puhány magatartás ez, hogy úgy mint Izsák, meg Aszáf, meg mint Dávid ... Testvérek, aki ezt gyakorolja, az tudja, hogy ez milyen kemény aktivitást jelent. Mert ez azt jelenti, hogy az ember kíméletlenül leleplezi a saját hiúságát, büszkeségét, megsérthetőségét. Keményen szembenéz önmaga leleplezett bűneivel, és ezeknek kemény ütéseket ad. Ez azt jelenti, hogy kész önmagát megtagadni. Ez azt jelenti: védi a másikat, még az ellenségét is, önmagától is. Ez azt jelenti: két kézzel ragaszkodik az élő Istenhez, hiszen a vele való közösségbe beágyazva bírja ki mindazt, amit el kell hordoznia. Ez nemcsak hogy aktív, hanem nagyon férfias és katonás magatartás. Sok harcot jelent, de hát győzelmek csak harcok közben szoktak születni. Ez vezet a győzelmes keresztyén élethez.
Nem tudom, kit milyen támadások értek eddig. Nem tudom ki mi miatt szenved éppen most. Nem tudom, esetleg közülünk ki milyen bosszútámadást készít elő éppen ezekben a napokban. Azt tudom, hogy az a Jézus, aki szenvedvén nem fenyegetőzött és szidalmaztatva nem szidalmazott, nekünk is tud adni erőt ehhez a helytálláshoz és ehhez a fajta győzelemhez.
Egy kéréssel hadd fejezzem be: Menj be az Isten szent helyébe! Legyen még ma egy félóránk, amikor odaállunk Isten elé, és elsoroljuk azt, ami a szívünkben van. Ha ez ilyen keserű pöfögés, mint ami Aszáf szívéből kijött, akkor azt mondjuk el neki, de engedjük, hogy odakerüljön az Ő világosságába mindaz, ami most megterhel, és majd meglátjuk, hogyan jövünk ki a szent helyből. És ettől kezdve naponta többször menjünk oda hozzá. Mindig, amikor arra csak néhány perc is van, de szánjunk rá olykor időt, hogy odaállunk Ő elé. Mert nagyon igaz ám az, amit egy szenvedő hívő testvérünk így írt egyszer:
?Csak légy egy kissé áldott csendben:
Magadban békességre lelsz.
Az Úr-rendelte kegyelemben
örök bölcs célnak megfelelsz.
Ki elválasztá életünk,
jól tudja, hogy mi kell nekünk.?
(274,3. ének)
Beleértve a bántásokat is.
Imádkozzunk!
Mennyei Édesatyánk, bevalljuk bűnbánattal, hogy sokszor szomorítunk téged azzal, hogy elégedetlenkedünk, észre sem vesszük, mi mindent kaptunk tőled, nem becsüljük azokat a lelki és szellemi kincseket, amiket reánk bíztál. Másokkal hasonlítgatjuk össze magunkat és úgy érezzük, mindig kevés az, amink van. Bocsásd meg a sok követelőzést, elégedetlenséget. Bocsásd meg, hogy emiatt még nehezebb hordani a terheinket, pedig mégis hordoznunk kell őket.
Köszönjük kedves szavadat, amivel most bátorítasz minket. Köszönjük, hogy másként is lehet mindezt elszenvedni. Köszönjük, hogy mindarról tudsz, ami miatt szenvedünk. Ismered a magányosságunkat, szegénységünket, betegségeinket, a csalódottságunkat. Mindent, mindent, Urunk, ami meggyötör és megterhel minket.
Köszönjük, Jézus Krisztus, hogy ennél mérhetetlenül többet szenvedtél, és azt is alázatosan és szelíden, és erre adsz példát és adsz erőt nekünk is.
Kérünk, taníts meg így fogadni a sérelmeket. Őrizz meg attól, hogy mi bárkinek keserűséget okozzunk, vagy ellenséges indulattal viseltessünk bárkivel szemben. Kérünk, növekedj meg bennünk úgy, hogy tudjuk szeretni az ellenségeinket is. Kérünk, hogy téged tudjunk felmutatni ebben az acsarkodó, gyűlölködő világban. Téged, akiben olyan szeretet volt, hogy az életedet adtad a barátaidért.
Köszönjük, hogy őszintén kiönthetjük előtted a szívünket. Segíts minket, Urunk, hogy naponta többször is keressünk fel téged a szentélyedben. Köszönjük az imádság egyszerű lehetőségét. Téged magasztalunk minden meghallgatott imádságért. Könyörülj rajtunk, hogy értelmünk is jobban működjön, tőled világosságot kapva. Könyörülj rajtunk, hogy hosszú távon tudjunk gondolkozni, ne váljunk percemberkékké. Hadd lássunk mindent a következményeivel együtt. Hadd lássunk mindent igédnek a fényénél, és így ne tévedjünk el, ne tévesszük meg magunkat és másokat sem.
Könyörülj rajtunk, hogy ha harcok között vezet is az utunk, hadd legyen győzelmes életünk, és hadd maradjunk meg ebben a veled való szoros közösségben, ami már itt biztos védelmet jelent a számunkra, és ami megmarad az örökkévalóságban is.
Ámen.