FELTÁMADÁS NAINBAN

Alapige: Lk 7,11-17

"Ezután elment egy Nain nevű városba, és vele mentek tanítványai nagy sokasággal együtt. Amikor közeledett a város kapujához, íme, halottat hoztak kifelé, egy özvegyasszony egyetlen fiát, és a városból nagy sokaság követte. Amikor az Úr meglátta az asszonyt, megszánta, és így szólt hozzá: "Ne sírj!" Azután odalépett, és megérintette a koporsót. Akik vitték, megálltak, ő pedig így szólt: "Ifjú, neked mondom, kelj fel!" Erre felült a halott, és elkezdett beszélni; Jézus pedig átadta az anyjának. Félelem fogta el mindnyájukat, dicsőítették az Istent, és ezt mondták: "Nagy próféta támadt közöttünk, és meglátogatta Isten az ő népét." Ez a hír elterjedt róla az egész Júdeában és az egész környéken."

Imádkozzunk!

Köszönjük, Istenünk, hogy már az ének szavaival is azt kérhettük tőled, hogy nézz le ránk. Köszönjük, hogy ez nem lekezelő magatartás a részedről, hanem lehajló szeretet, irgalmas cselekedet, felemelő könyörület, és a te igéd adása, közlése, javunkra fordítása.

Hadd történjék meg ma este is az a csoda, mi a nyomorult, töredékes emberi szón keresztül megértjük azt, amit üzenetként nekünk szántál.

Köszönjük, hogy nem untál meg bennünket. Nem fordulsz el rút bűneink miatt tőlünk, hanem szeretettel és könyörületes szívvel felénk fordulsz, felemelsz minket, megvigasztalsz, titkokat közölsz, ajtókat nyitsz meg, s legfőképpen a te igéd ajtaját, amely által megérthetjük a te akaratodat az életünkkel.

Adj nekünk csendes beszélgetés veled ezen a mai estén, Urunk. Hadd gyógyuljon és bátorodjék a mi szívünk, lelkünk. Hadd kerüljünk egészen a közeledbe, s értsük meg azt, hogy mi a te szándékod velünk.

Így szólj hozzánk, kérünk, és mi szeretnénk szívesen, engedelmesen tenni, amit megértettünk. Munkáld bennünk, kérünk, az akarást és a cselekvést is.

Ámen.

Igehirdetés

Egy hittanórán a hitoktató megkérdezte a gyerekeket, hogy mit gondolnak Jézusról. Egy fiúcska azt válaszolta: Jézus a legjobb kép, amelyet Isten valaha is készített. Olyan gyerekesnek tűnik ez a válasz. De tulajdonképpen nagyon biblikus, mert a Zsidókhoz írt levélben azt olvassuk: Jézus Isten személyének képmása. Maga Jézus is azt mondta: "Aki engem látott, látta az Atyát."

Vannak olyan magasfeszültségű vezetékek, amelynek áramát csak akkor tudjuk jól felhasználni, és biztonságosan alkalmazni, ha transzformátoron vagy transzformátorokon keresztül megy át az áram.

Amikor Jézus szolgált, cselekedett, csodát tett, mindig az Istent jelentette ki ebben a világban. Mondhatom így is ? talán nem bántó ?, hogy Isten Krisztusban transzformálta magát úgy, hogy megérthetővé, érinthetővé váljék. Hogyha lehet ezt a szót használni, annyira közel jött így hozzánk, hogy még mi is megérthetjük Isten akaratát, cselekedeteit akár.

Általa, Krisztus által megérinthetővé és megérthetővé vált a mindenható Isten. Mindig is ez volt az Isten akarata az emberrel. Egészen közel jönni az emberhez, hogy hozzáférhessünk, hogy elérhessük Őt, hogy beengedhessük a dolgainkba, az életünkbe, hogy átformálja a szívünket, a cselekedeteinket, de leginkább a gondolatainkat.

A kulcs Jézus munkájának, küldetésének megértéséhez meg akarja láttatni az Isten, az Atya cselekedeteit az ember előtt, hogy Isten igazi arcát, lényét, szívét, Lelkét lássuk, megértsük, s javunkra fordíthassa szeretetét, hatalmát és erejét is.

Jézus által nemcsak a dolgok igazi lényegét értjük meg, hanem azt is, hogy hogyan gondolkodik a mindenható Isten a tőle elszakadt emberről. Amikor Isten Fiaként Jézus csodát tett, akkor mindig Istent akarta kifejezni, láthatóvá, érthetővé tenni mindnyájunk számára.

Miben állt ez a hatalom, amit Jézus elhozott a földre? A tények tekintélyében olyan dolgokat cselekedett Jézus, amelyekre más képtelen volt. Feltárta Isten törvényét. Egyértelművé tette Isten akaratát az ember, az emberek számára. Elénk tárta, amit a Máté 28-ban így olvasunk: "Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön."

Azóta, mióta az emberek hihetnek Jézusban, valójában a föld akkor lenne jó kezekben, ha a keresztyének kezében lenne, mert mindenki más csak bajba viszi ezt a világot. Keresztyén hatalomátvétel, ez ezt jelenti? Nem. Keresztyén lelkület. Keresztyén hozzáállás. Istennek engedelmeskedő lelkület családban, munkahelyen, társadalomban, világban, akár az Unióban is. Ha áthatná a keresztyén lelkület, minden másképpen menne végbe vagy sok minden.

Mikor derül ki ez igazán, hogy milyen múlhatatlanul szüksége lenne a világnak erre? Amikor nagyon nagy a baj, amikor az Isten nélküli ember halálos bajba kerül. És kiderül, hogy senki nincs, aki segítsen a halálos bajba került emberen.

Ez és így történt Nainban is. Ezt a feltámasztás történetet csak Lukács evangélistánál olvassuk. Ez az ő saját anyaga ? ahogy szokták ezt mondani. Előzőleg Jézus már Kapernaumban is nyilvánvalóvá tette, hogy tényleg így van: Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön. Ahogy meggyógyítja szavával a kapernaumi százados szolgáját. Az örökkévaló Isten beleszól a múló, időleges dolgokba. S hogyha az ember engedi beleszólni, akkor egyszerűen csodát lát. Akkor meglátja azt, ahogyan az Isten dolgozik Jézus Krisztus által. Nain elég messze volt Kapernaumtól. Erőltetett meneteléssel senki ? inkább így mondom, mert nem volt ez séta vagy gyaloglás, hanem nagyon kemény menetelés. Majd kétnapi távolságra feküdt egymástól a két hely. Ahhoz, hogy valaki Nainba érkezzen, mint ahogy Jézus is megtette, hosszú, erőltetett menetben több mint ötven kilométert kellett megtenni.

Nem tudjuk azt, hogy ez a naini fiatalember mibe halt bele. Beteg volt vagy baleset érte? Azt tudjuk viszont, hogy Jézus mindig, mindenhová időben érkezik, ahova neki meg kellett érkeznie.

Több mint ötven kilométert tett tehát meg, hogy még a temetés előtt odaérjen, és ne késsen el. Értünk és hozzánk mindig Jézus teszi meg a hosszabb utat. Ez az ifjú halott volt. Nem tudott volna Jézushoz menni. És nem tudták volna Jézushoz vinni sem. Vitték oda, ahova nem akart menni. Ki akar a temetőbe menni? Senki. Se fiatal, se öreg. De mivel ez az ember halott volt, vitték oda, ahova biztos nem akart volna menni. Csak hát a halott ember nem azt teszi, amit akar, hanem azt tesznek vele, amit akarnak. Viszik, ahova nem akar menni, és nem tehet ellene semmit sem.

Nem régen a Tisza partján láttam sok szemét között, voltak döglött halak a víz felszínén is. A döglött halat viszi a víz. A döglött hal nem úszik. Arra megy, amerre a sodrás viszi. Nincs többé semmiféle akarata. Ki van szolgáltatva a víz sodrásának.

Pontosan ilyen az ember Isten nélkül. Lelkileg halott állapotban van. Viszik az irányzatok, a tömegsodrás, a tömegpszichózis, a divatirányzat, a csoportnyomás. Ha nem olyan ruhát vesz föl. Ha nem abban a farmerban van. Ha nem azt a zenét hallgatja. Előbb-utóbb magát zárja ki bizonyos közösségekből, vagy egyszerűen kinézik maguk közül.

Mit meg nem tesznek az emberek, hogy kapcsolatokat megtartsanak. Mennyire megalázzák magukat férfiak és nők, hogy megtartsanak valakit, akit szeretnek, akihez tartoznak. Vagy egyszerűen csak úsznak az árral, mert semmi mást nem tudnak tenni.

Ma ugyanazzal a lelkülettel jött ide el közénk Jézus, ahogy elment Nainba ehhez az özvegyasszonyhoz és az ő halott fiához. Ma is, most is a hosszabb utat, a hosszú utat Ő tette meg, és Ő teszi meg felénk. Ő az élet Ura. Egyfolytában járja lelki értelemben ezt a halott világot, hogy embereket hitre támasszon fel.

Van egy kínai közmondás, így hangzik: Széttört fészekben nincsenek ép tojások. A világ, amelyben élünk, a maga istentelenségében széttört fészek, széttört világ. Összetört az emberek biztonságérzete, sokszor nincsen békeség. Úgy érzik a legtöbben, hogy ez a világ magára maradt a bajban a saját maga által okozott problémák közepén. S nincsen, aki segítsen. Széttört az a keret, amelyben Istennel közösségben Ádám és Éva boldogan, elrejtettségben, félelem nélkül és békességben élt. Azóta minden ember lelkileg otthontalan, sőt hontalan. Keresi a békességet és a boldogságot, s nem bírja megtalálni. Ezért bújik össze most már a legtöbb ember bárkivel, akárkivel. Elszabadul az erkölcstelenség. Nincsen semmi kötelék, semmi gát. A félelem, a kiszolgáltatottság, a bizonytalanság. Félelem az élettől és a haláltól. Szörnyű dolgokat produkál egy-egy ember életére nézve. Eltört az ember lelke, erkölcsisége, reménysége, egészséges jövőképe. Otthontalanná vált. És testileg is porrá és hamuvá leszünk. Tartunk kifelé a temetőbe. Lassan haladva, vagy gyors iramban haladva az elmúlás felé.

Ott Nainban, kifelé a városból egy pillanatra a kapuban megállt a menet. Volt még ott egy kis búcsúzkodás. Néha mondtak pár szót az elhunyt érdemeiről. De hát egy nagyon fiatal emberről túl sokat nem lehetett mondani. Aztán az a négy férfi, aki vitte ezt a nyoszolyaszerűt, inkább egy nyitott még két rúdon levő vászon teknőszerű volt, amiben vitték a nyakig letakart holttestet, saroglyafélén. Elindultak újra, s kivitték a testet a puha mészkőbe vájt sírhoz. A városkapura szinte minden házacskából rá lehetett látni. S nézték is, hiszen egy fiatalembert vittek a temetőbe. Aki kint volt, nézte az egyre távolodó menetet. S aztán a kapuban találkozik a halálmenet Jézussal, aki odaért. Időben! Ő soha nem késett el sehonnan sem. Megáll a halál menete meg megáll az élet menete, élén Jézussal meg a tanítványok. Jézus tette meg ezt az irdatlan hosszú utat, Ő szólítja meg a halottas menetben az özvegyasszonyt is. A gyászoló, síró anyát, és azt mondja: ne sírj!

Testünk és lelkünk szerkezete nyilvánvalóan azt mutatja, hogy hitre és bizalomra vagyunk teremtve. Ez az a szörnyűség, hogy elveszítettük a hitet is meg a bizalmat is. Nem tudunk semmiben hinni, és nem tudunk senkiben sem igazán bízni. Amikor valakinek Jézus azt mondta, hogy ne félj, vagy ne sírj, akkor ezekkel a lelkigondozói szavakkal szeretett volna hitet ébreszteni, és bizalmat ébreszteni, mert ez alapvető szükséglete minden ember lelkének. Ez pedig az adott helyzetben is óriási biztatás volt. Azért gondoljunk bele: ott van egy nyitott koporsóban, egy nyoszolyafélén az egyetlen, a családfenntartó fiatalember. Ott van az özvegy. Attól kezdve teljesen kiszolgáltatott volt, ha valaki így járt. És akkor jön messze földről egy rabbi, s azt mondja, hogy ne sírj.

Valójában ezen a történeten keresztül Jézus ránk is néz. Minket is megszólít. Nekünk is szól. Minket is biztat, bennünket is észrevesz. S ez óriási dolog. Nem megy el mellettünk szó nélkül.

Hányszor hallottam, amikor egy-egy temetést beszéltünk meg itt a hivatalban. Mi lesz most már énvelem? A fiam meghalt, akire számítottam volna, akire gondoltam, hogy majd öregségemben támaszom lesz, és a nyugdíj is kevés. Hogyan lesz ezen túl tovább az életem? Ki lesz velem? Még ha mindent megcsinálok is, soha nem lesz már olyan, mint volt korábban. S ezek valóságos, igazi, gyászból fakadó elkeseredett szavak, és sok igazság van benne.

Hányszor átéltük azt egy-egy temetésen, hogy a szolgálat által Jézus rátekintett azokra, akik ott álltak, és vigasztalanul gyászoltak. A töredékes, emberi beszéden keresztül megszólalt Isten diadalmas és hatalmas szava, s kezdte vigasztalni azokat, akiket emberileg nem lehetett vigasztalni. És sokszor így apadtak el a könnyek. Így került a maga helyére a gyász. Annak is megvan a helye. A jövő kérdése, az anyagi kérdések, a reménység és a vigasztalás kérdése. S így adott igazi vigasztalást az Isten, mert csak Ő tud adni azoknak, akiket nagy ütés és nagy veszteség ért.

Jézus egészen mélyre jött hozzánk. Ő tudja, hogy a halál alatt van a pokol. Az a legmélyebb pont, és ebből akar kimenteni mindnyájunkat, mint Nain kapujába, ahova azért ment Jézus, hogy halottat támasszon. Odament, ahol minden a halálról beszélt. Megjelent az élet fejedelme a halál helyén. Erre csak az Isten képes. És amikor ez megtörténik, ott minden kezd megváltozni. Sokszor egyszerre, sokszor pedig fokozatosan. A bűneset azt jelenti, hogy élet helyett halál. Amikor Jézus megszólít valakit, s találkozik valaki Jézussal, akkor a halál helyébe az élet lép.

Egyedül Jézus tud átszólni abba a világba, ahol a mi szavunk nem ér semmit. De az övé igen. Az Ő szava cselekedetté, történéssé, teremtéssé, akár halott feltámasztássá válik. Abba a világba, ahol az Ő szavára minden elrendeződött, és ahol igazán, valóságban történnek a dolgok. Csak mi oda nem látunk bele, de Jézus belelát abba a világba. Onnan jött, és oda ment vissza. És ha Ő szól, a láthatatlan világból jön, Isten ereje, s elrendeződik minden.

Figyeljük meg, Jézus szavára a halálnak el kellett engednie ezt a fiatalembert. Vissza kellett engednie ebbe a valóságos világba. Ki hát akkor az erősebb? A halál vagy Jézus? Jézus. Ő legyőzte a halált. És amikor átszól abba a világba, amibe mi nem tudunk betekinteni, semmi hatalmunk nincs azon, akkor annak a világnak az erői el kellett hogy engedjék ezt a halottat, mert az élet fejedelme parancsolt, és neki még a halál is engedelmeskedik.

Akit Jézus életre akar kelteni, azt a halál elengedi. Akit lelkileg feltámaszt, az életre kel az Isten szavára. Milyen mély csoda ez. Ő szól, s amit mond, az egyszerűen megtörténik. Pontosan úgy, mint ennél a naini ifjúnál, akihez így szólt. Az anyának azt mondta, hogy ne sírj. Ennek a halott fiatalembernek azt mondja: "Ifjú, neked mondom, kelj fel!" Isten igéje, szava mindig cselekszik ott és akkor, itt és most is. Ott és akkor halottat támasztott, és itt is, most is lelkileg halottakat életre tud támasztani. Mert egyedül az Isten szava, igéje képes élővé tenni azt, aki egyébként Istentől elszakadva a halál állapotában van.

A mi szavunkra nem mozdul meg a menny önmagában. Mondhatunk, amit akarunk. És nem engedelmeskedik semmiféle túlvilági hatalom sem, a halál sem. Jézus szavára igen. A naini ifjú teste halott. Ezt ébreszti fel Jézus, de így ébreszti fel az Isten nélkül halott lelkeket is. Hallgatja valaki az igehirdetést, s a halott lelke kezd életre kelni. Szól az Isten, és kitakarodik a halál, és életre kel a halott szív.

Hallgatja valaki az Isten igéjét, s az elkezd hatni benne. Ezek az életnek az első csírái mindig. Figyeljük csak meg. Valami olyat tesz ez a naini ifjú, amit nem tudott tenni egyébként. Halottként semmit nem tudott tenni. Vitték ? újra mondom ?, ahova nem akart menni. Szól hozzá Jézus, megszólal Isten igéje, felül a halott, és elkezd beszélni. Olyasmit csinál, amit azelőtt sohasem, míg halott volt.

Aki az Isten igéje szerint elkezdi az életét berendezni, az elkezd beszélni, az elkezd cselekedni. Az beszél a hitről, az örökéletről, az Isten szeretetéről. Az nem tud hallgatni. Annak muszáj megszólalnia. Az felül, feláll, jár és mondja az evangéliumot. Nem is bír másképpen élni. Szükségszerűvé válik, hogy szóljon az Isten nagyszerű dolgairól.

Olyan hatalommal szól itt Jézus, hogy a naini ifjú nem bírt sem halott, sem néma maradni. Isten tudja a mi nyelvünket megoldani, hogy bizonyságtévői legyünk. Ott, akkor Naiban egy évszázados prófécia teljesedett be. Szól Jézus, és életre kelt egy halott. Ezért mondják Nain lakói meg a többiek is: nagy próféta támadt közöttünk. Isten meglátogatta az Ő népét. Idézik az 5Móz 18-at. Prófétát támaszt atyádfiai közül Istened, az Úr. Olyat, mint én. Őrá hallgassatok.

Hétről hétre hangzik itt Isten szeretetéről szóló jó hír. Van Bibliánk. Hallgatunk az Isten szavára? Megmondja Isten világosan. Jézust hallgassátok. Hallgatjuk Őt? Meghallgatjuk? Megfogadjuk tanácsát? Életté válik szava az életünkre nézve? Kinek-kinek magának kell kihallania az igehirdetésből az Isten személyre szóló üzenetét.

Nainban Jézus szavára a halott felült, és nem ment a temetőbe. Nem tudták továbbvinni. Fölállt, és a saját lábán visszament abba a városba, ahonnan halottként kihozták. Mindenki látta, hogy mi történt. Hogy győzött az élet fejedelme a halál fölött. És ezt nem lehetett elhallgatni. Ezt el kellett mondani. Nagy félelem támadt. Persze. Hát látták, hogy az Isten cselekszik. Eszükbe jutottak a bűneik. Látták, hogy ilyen hatalmas az Isten, és mi milyennek vagyunk. Ilyenkor az ember szívében félelem támad. Ha ilyen az Isten, és én nem engedelmeskedek neki, akkor mi lesz velem? Teljesen józan gondolkodásra vall.

Visszamentek a városba a fiú és az édesanyja nagy örömmel. Gyászmenet helyett diadalmenet. Micsoda változás Jézus szavára? Bizony így van ez. A hívő ember élete is a halálmenetben indul el. Mindenkié kivétel nélkül. Jézus szavára történik a változás. Kezdődik el és fejeződik be a hívő ember élete diadalmenetben. Idelenn kezdődik, és odafenn Jézusnál lesz teljes.

Melyik menetben haladsz és hová? Kifelé a temetőbe? Tested a síré, lelked a kárhozaté. Lefelé, vagy Jézussal fölfelé a mennyei dicsőségbe?

Nain kapuja az élet kapujává lett a Jézussal való találkozás által.

Jézus a golgotai kereszten ajtót nyitott. Bezárta a halál és kárhozat ajtaját azok előtt, akik hitre jutottak, és hitre jutnak, és kinyitotta mindenki előtt az Isten országának ajtaját. Előttünk is. Nincsen kivétel. Mindenkit kivétel nélkül hív és vár az Ő csodálatos országába.

Imádkozzunk!

Köszönjük, Urunk, azt a csodálatos világosságot, ami mindig újra és újra árad a te igédből. Köszönjük az élet igéjét, a hívó szót, a vigasztaló szót, a bátorítást. S köszönjük, Urunk, hogy halálod által odaadtad szent és tiszta életedet. Ajtót nyitottál nekünk a mennybe.

Urunk, mi magunktól semmit nem tudunk tenni. Minket is visznek áramlatok, gondolatok, nézetek, divatok, tömegek, csoportok, saját szívünk indulata, mint ahogy vitték ezt az ifjút a naini temető felé. Innen kiragadni bennünket csak te tudsz. Tedd hát meg, kérünk.

Köszönjük, ha már kezdjük meghallani és megérteni hívó szavadat. Ragadj meg minket, kérünk. Ragadj ki a halál menetéből, kérünk, és vigyél át bennünket az élet menetébe.

Köszönjük, Urunk, hogy nem hagysz minket ebben a menetben. Az a te jó, kedves és tökéletes akaratod, hogy megtaláljunk téged, az élet, az örök élet fejedelmét. Így maradj velünk, kérünk, s áldd meg a mi döntésünket.

Ámen.