PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2009. április 2. (csütörtök) Cseri Kálmán

A VILÁG LELKE ÉS ISTEN LELKE

Alapige: 1Kor 2,1-16

---

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, köszönjük ezt a csendet. Kérjük, hogy te teremts igazi csendességet a szívünkben is. És ebben a csendben szólaljon meg a te halk és szelíd szavad. Ajándékozz meg minket azzal az igével, amivel a világot teremtetted, amivel mindannyiunk életét is egészen újjá tudod teremteni. Dicsőítünk téged igéd és Szentlelked teremtő hatalmáért.

Köszönjük, ha már nem arra vágyunk, hogy megjobbíts minket, hanem egészen mások akarunk lenni. Köszönjük azt a nagy csodát, ami bekövetkezhet mindannyiunk életében, hogy kiábrázolódik rajtunk a Krisztus.

Eléd hozzuk mindazt, ami bennünk zakatol, mindazt, ami még ma ránk vár, mindazt, ami történt ezen a mai napon meg a közelmúltban. Kérünk, hogy az előtted való csendben hadd kerüljön minden a helyére, és legfőképpen te légy ott az első helyen az életünkben, és hadd tudjuk mi is elfogadni tőled azt a helyet, amit kijelöltél a számunkra.

Kérünk, beszélj velünk, bátoríts, vigasztalj minket, erősíts meg. Tedd világossá, hogy mik a tőled kapott feladataink, adj azokhoz erőt és azokban örömöt.

Ámen.

---

Igehirdetés

A korinthusi levelet olvassuk most sokan kalauzunk szerint. Az egész levélre, sőt az egész Szentírásra jellemző ez a párhuzam, amit Pál apostol itt sokszor egymásután, többféleképpen megfogalmaz. Ez az ellentétpár, amiről ma este szeretnék szólni, amit így jelez: emberi és isteni. Emberi bölcsesség és Isten bölcsessége. Emberi szavak és érvelés, és a Lélek meggyőző ereje. Amire az ember lelke képes, és amire Isten Lelke képesíti azokat, akikben már megvan Isten Szentlelke.

Néhányat ezek közül említsünk újra. Mindjárt az elején azt mondja: "... nem úgy érkeztem, mint aki ékesszólás vagy bölcsesség fölényével beszél, hanem mint aki Isten bizonyságtételével szolgál."

Korinthus és egyáltalán az akkori görög világ a szónokok és a filozófusok, bölcselkedők világa volt. A rétor, a szónok, annak volt nagy tekintélye, meg aki bölcselkedni tudott vagy ténylegesen bölcs dolgokat mondott, a filozófus.

Pál is tudott ékesen szólni és őt is megtanították a filozófiára. Azt mondja azonban, hogy én nem az ékesszólás és a bölcselkedés eszközeit használom, hanem egyszerűen egy ügyű ember leszek, egy ügyem van, az, hogy kicsoda Jézus Krisztus, aki megfeszíttetett. Én ezt akarom nektek elmondani. Lehetőleg minél egyszerűbben és minél világosabban.

A későbbiekben azt olvassuk: "Beszédem és igehirdetésem sem az emberi bölcsesség megejtő szavaival hangzott hozzátok, hanem a Lélek bizonyító erejével;" - Tehát ő nem érveket akar felsorakoztatni amellett, hogy amit Jézus Krisztus kereszthalálának a jelentőségéről mond, az igaz, hanem ő csak egyszerűen elmondja, mi történt nagypénteken, a Golgotán. Ki az a Jézus, aki itt volt, meghalt, feltámadott, felment a mennybe, s miközben ő ezt egyszerűen el akarja mondani, bízik abban, hogy Isten Szentlelke győz meg a hallgatók közül sokakat arról, hogy ez igaz.

A Lélek bizonyító erejét reméli az apostol. Nem ő veri az asztalt és sorolja az érveket, pedig őt megtanították érvelni, és adott esetben tudott is meggyőző érveket mondani. A Cselekedetek könyvében olvasunk egy-két példát erre. Azt mondja: nem ő akar meggyőzni senkit. Ő bizonyságot tesz Jézusról. Elmondja, kinek ismerte meg, mit végzett el az ő életében. Közben bizonyos abban, hogy rajta kívül, miközben ő erről beszél, maga Isten Lelke munkálkodik a hallgatókban, és a Lélek fog meggyőzni sokakat. És ez az igazi, amikor Isten Lelke támaszt világosságot egy ember életében.

Így folytatja a továbbiakban is: "a ti hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék." Nem magának akar tanítványokat gyűjteni. Ne arra hivatkozzanak később az ő hallgatói, hogy elhittem az okos Pálnak, és ezért vagyok most hívő. Annak nem sok ereje lesz. De ha miközben hallgatják Pál bizonyságtételét, a Szentlélek meggyőzi őket, az arra épülő hit tartós lesz. Az ki fog bírni sok mindent.

Wilhelm Busch írja le abban a könyvében, amit sokan olvastak a testvérek közül: a Jézus a mi sorsunk-ban, hogy egyszer esseni lelkész korában találkozott egy részeg bányásszal, aki a nyakába borult, átölelte és azt mondta: Busch lelkész, én a maga szavaira tértem meg. Ő meg azt mondta neki: látom, hogy az én szavaimra tért meg, azért van most is ilyen állapotban.

Pál nem azt akarja, hogy az ő szavaira térjenek meg, hanem miközben ő egyszerű szavakkal Jézusra mutat, bizonyos abban, hogy még valaki dolgozik ott, nemcsak ő beszél, a Szentlélek dolgozik, és a Lélek fog meggyőzni némelyeket. És akinek így születik meg a hite, vagy eközben erősödik meg a hite, az lesz teherbíró, tartós hit. Az tényleges változást fog az életében okozni.

És a folytatásból is még egy-két példát hadd említsek.

Azt mondja: mi is szólunk bölcsességet, de "nem e világnak, sem e világ mulandó fejedelmeinek a bölcsességét, hanem az Isten titkos bölcsességét szóljuk." (Majd még erről beszélünk, hogy mi az: titkos). Megvan ennek a világnak is a maga bölcsessége, de van Istennek bölcsessége, és ez más. Nem több, minőségileg más az, amire Isten az Ő bölcsességével tanítja a benne hívőket.

A világ bölcsességét sokan próbálják átadni, összefoglalni, leírni, részletezni, alkalmazni, és sok hasznos dolog van abban is, de üdvösségre minket az Isten bölcsessége segít el.

A későbbiekben rátér még arra, hogy akinek Isten az Ő Szentlelkét adta, az ismerheti meg azt a világot, amiből enélkül ki van zárva mindenki. "Mi pedig nem a világ lelkét kaptuk, hanem az Istenből való Lelket, hogy megismerjük mindazt, amit Isten ajándékozott nekünk." Az Istenből való Lélek nem a miénk, amikor megszületünk. Mindenki e nélkül jön a világra. Aztán próbál tanulni, tapasztalatokat gyűjteni, a világ bölcsességét elsajátítani. Ez nem mindenestől rossz, és önmagában nem rossz, sok rosszra is lehet használni, de a valóságnak csak egy töredékét ismeri meg az, akiben a világ lelke van. A teljes valóságot az ismeri meg, aki az Istenből való lelket is kapta. Mert - folytatja itt az apostol - "Ezeket hirdetjük is, de nem emberi bölcsességből tanult szavakkal, hanem a Lélektől jött tanítással."

Megint azt mondja el lényegében, amit már előtte, és itt van két tanulságos kifejezés az igében, és ennél egy kicsit időzzünk el. "A nem lelki ember nem fogadja el az Isten Lelkének dolgait, mert ezeket bolondságnak tekinti, sőt megismerni sem képes azokat. A lelki ember azonban megismerheti, mert ő mindent megítél."

A nem lelki ember és a lelki ember. Itt két különböző szó van a Biblia eredeti szövegében. Mind a kettőt ismerjük, szoktuk használni. A pszichikus ember nem értheti meg az Isten gondolatait, és egyenesen bolondságnak tűnik neki sokszor, amit Isten mond. Nincs "vevőkészüléke". Van mennyei adás, de ő ki van zárva ebből, mert képtelen fogni az adást. Nem érti az Isten gondolatait. A lelki ember, a pneumatikus ember kapott Istentől "vevőkészüléket" és az érti, hogy mit mond Isten.

Az életnek sok területén tapasztalhatjuk ezt, és egy kicsit ezt jó lenne most részleteznünk azért, hogy megteljék a szívünk hálával, hogy Isten pszichikus emberekből pneumatikus emberekké teremt minket újjá. Úgy, ahogy megszületünk, képtelenek vagyunk megérteni Isten gondolatait, következésképpen képtelenek vagyunk egyetérteni vele és cselekedni is azt. A valóság egy részét megismerni sem tudjuk, mert nincs meg az az érzékszervünk, amivel a láthatatlan világot megismerheti valaki.

Amikor valaki kapja Isten Szentlelkét, görögül: pneumáját, akkor egyszerre egy új világ nyílik ki előtte. Attól kezdve mond ilyeneket, és igaz is, amit mond: olvastam a Bibliát és Isten azt mondta nekem, hogy... Hogyhogy Isten azt mondta neked? Olvastál egy szöveget és az jutott eszedbe. Igen ám, csak a lelki ember tudja, hogy nem véletlenül jutott az eszembe. Mivel úgy fogadtam, mint Isten útmutatását, tanácsát, feddését, biztatását és engedelmeskedtem neki, Isten bizonyítja is, hogy az valóban az Ő szava volt.

Azt írja Pál: nem a magamét akarom mondani nektek, hanem az Isten bizonyságtétele fog megszólalni. Vagyis miközben beszélek, Isten mond nektek valamit. A lelki munka végső alanya mindig Isten. Neki kellenek eszközök. Eszközök nélkül is elvégez sok mindent, de nagy kiváltság, ha valaki az Ő eszköze lehet, csak az eszköz legyen tisztában azzal, hogy most nem magamat produkálom, és nem én akarok eredményeket elérni, például érveléssel, hanem a megbízómnak az alázatos eszköze vagyok. Közben Ő majd eléri azt a célt, amit most Ő akar elérni. Egyedül neki van hatalma embereket újjáteremteni. Teremteni csak az Isten tud. Egyetlen igehirdető vagy próféta sem tudott teremteni.

A próféták elmondták, amiket rájuk bízott Isten. Egyszerű hívő emberek is elmondjuk adott esetben másoknak, amit Istenről tudunk, és aközben az az Isten bizonyságtételévé válhat, és úgy érkezik meg valakihez, hogy tíz év múlva úgy emlékezik rá: amikor engem az Úr Jézus először megszólított... Na de nem az Úr Jézus, hanem Pali bácsi beszélt neked akkor ott Isten igéjéről. Rendben van, de az úgy érkezett meg hozzám, mint az Úr Jézus teremtő szava. Ettől változott meg az életem. Ezt a bizonyságételt sokan, sokféleképpen el tudják mondani.

Pál apostol erről szól itt, hogy ne mondjunk le erről a többről. Isten ezt a benne hívőknek adja. Akiben az Isten Lelke van, az nem e világ lelkét vette. Az ilyen ember nem csak a láthatókon tájékozódik, hanem a láthatatlanokat is komolyan veszi. Így olvastuk ezt a mondatot: "Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett", Isten azokat jelenti ki azoknak, akik már kapták az Ő Lelkét. Így tudnak sokkal többet mondani másoknak, mint aki csak a világ lelkét, a világ bölcsességét ismeri.

Arról már sokszor volt szó, hogy a Biblia tanítása szerint a világmindenségnek két nagy része van: a láthatatlanok és a láthatók. A Zsidókhoz írt levélben van, hogy a láthatatlanokból álltak elő a láthatók. Láthatókon azt érti a Biblia, amit mi az öt érzékszervünkkel meg az értelmünkkel meg tudunk ismerni, be tudunk fogadni, be tudunk járni. De ennél több a valóság, mert Isten teremtette a láthatatlanokat és a láthatókat. A világ láthatatlan részébe, amiket szem nem láthat, fül nem hallhat, és az ember el sem tudja képzelni, az Isten azokat engedi be, akik kapták már a hit ajándékát. A Jézus Krisztusban való hit az a "vevőkészülék", amivel egyszerre realitás, valóság lesz a láthatatlan világ is. Addig az ember tán csodálja, ámde nem szereti, nem ismeri, legyint rá, vagy egyszerűen bolondságnak tartja. Például sok mindent, amit a Bibliában nekünk Isten mond.

Nekünk nem szabad felháborodnunk azon, ha emberek legyintenek, a mi hitvallástételünkre. Nem érti, nem is értheti, mert nincs "vevőkészüléke". Ne felejtsük el, hogy milyenek voltunk mi hitetlen korunkban. Nekünk is magyarázhattak akármit, jó esetben megbocsátó mosollyal tudomásul vettük, vagy még jobb esetben elgondolkoztunk rajta, de ott egy nagy fordulatnak kellett bekövetkeznie, amikor a mag miénk lett, azt magunkévá tettük, és teljes meggyőződéssel tudunk másoknak is beszélni olyan dolgokról, amiket szem nem látott, fül nem hallott, ember szíve meg sem gondolt. Amikor tudunk vigasztalni gyászolókat azzal, hogy Jézus Krisztus megígérte, hogy ha hitt Őbenne az, akit most siratsz, akkor nem őt siratod, hanem magadat. Ő már elfoglalta azóta az atyai házban azt a helyet, ami neki el volt készítve. Istent nem ismerve, és hit nélkül ez ostoba beszéd. Vagy azt mondják: milyen ügyesen próbál vigasztalgatni, de úgyis tudjuk, hogy ez nem igaz - mert bolondság neki.

Amikor kapja valaki Isten Szentlelkét, amikor a Jézusba vetett hittel hallgatja ezeket a dolgokat, akkor azt mondja: milyen igaz. És valóban felszáradnak a könnyek, felemeli a tekintetét. Vagy ha sír is, az történik, amit valaki egyszer olyan találóan és egyszerűen mondott: másként sír. Pál apostol is írja: ne úgy gyászoljatok, mint akiknek nincs reménységük. Gyászol a hívő ember is, és sír is olykor, de tudja, hogy önmagát sajnálja, és nem reménység nélkül gyászol és sír, és ez nagy különbség.

Pál erre utal itt, és erre mutat rá, hogy ahogy megszületünk mindnyájan, csak azokon tudunk tájékozódni, amiket a szem lát, a fül hall, az ember értelme elgondol. Amikor kapja Isten Szentlelkét, kinyílik előtte a valóságnak a láthatatlan része is, a szellemi valóságok világa. És azt mondja: Isten azt mondta nekem... Úgy tud imádkozni, hogy bizonyos abban, hogy most nem magában beszél, vagy ahogy mondani szokták: az imádságai nem a mennyezetig jutnak, hanem itt van Isten köztünk, és Ő hallja. Ő mindig hallótávolságon belül van. És az imádságainkkal, akármilyen egyszerűek vagy együgyűek is azok sokszor, az történik, amit olvastunk nemrégen a Jelenések könyvében: a mennyei oltárra kerülnek az Isten elé.

János apostol írja: megvannak a mi kéréseink Őelőtte. Egészen más ezzel a bizonyossággal imádkozni és várni Isten válaszát az imádságainkra, vagy pedig ha azonnal nem teljesíti a kérésemet, abbahagyom, mert talán nincs is Isten, meg nem is érdemes imádkozni. Ilyen bolondokat beszél az, akinek nincs antennája, nincs "vevőkészüléke", nincs élő kapcsolata az élő Istennel.

Ezt a különbséget említi itt Pál apostol, és arra bátorítja hallgatóit a folytatásban még inkább, hogy ne érjétek be azzal, hogy a világ lelke van bennetek, mert el lehet jutni arra, hogy az Isten Lelke lesz bennünk. És az utolsó mondatban le meri írni: "Bennünk a Krisztus értelme van."

Mi a különbség a pszichikus ember, amilyennek mindnyájan születünk, és a pneumatikus, a lelki ember között, akivé lesz az, akit Isten kegyelme újjászül és tőle új életet kap?

A pszichikus ember arra képes, amire magától bárki. Ami tőlünk telik. Ebben - megint mondom - van sok jó is, csak éppen bizonyos dolgokra képtelen az ilyen ember. Megvannak a korlátai, és ezeket a korlátokat nem tudja átlépni. A pszichikus ember is elkövet sokszor sok mindent, hogy áttörje ezeket a korlátokat. Ez az okkult törekvéseknek a magyarázata, hogy mégis csak szeretnék valamit megtudni, amit szem nem látott, fül nem hallott és ember szíve el sem gondolta, és segítséget kérek az ördögtől. Minden okkult praktikának ez a rugója.

Isten azt mondja: elmondom én nektek azt, amit szem nem látott, fül nem hallott, és amire tényleg szükségetek van, és ami jó nektek, de kijelentés formájában. Nekünk a Lélek kijelentette - írja Pál apostol. El lehet kérni és meg lehet kapni. Sokkal többet, mint amire magunktól képesek vagyunk, de ezt csak ajándékba lehet kapni, és Istentől lehet kapni. El lehet éldegélni e nélkül is, és akkor annyit produkálok, amennyire képes vagyok magamtól, Isten nélkül. És keveredik benne a jó és rossz. De az Isten titkos bölcsessége, amiről beszél, az titok. Az misztérium. Azt neki kell kijelentenie, és neki kell engem képessé tennie arra, hogy felfogjam, hogy értsem, és szeressem elrendelt utamat és minden parancsát. És Ő támasztja az ilyen hívő emberben azt, hogy egy vágya lesz: halljam és kövessem szent igazságodat. Azt a titkon való bölcsességet.

A hétköznapokban úgy válik ez aprópénzzé, hogy amikor betör egy családba valami nagy szomorúság, ér valakit valami nagy veszteség, akkor az ilyen ember tud mondani néhány olyan mondatot, vagy szót, amiben erő van, aminek meggyőző ereje lesz, pedig csendesen mondja talán, és néha közhelyszerűen hangzik, de ha a Lélek ereje ott van benne, akkor megvigasztalódik valaki. Vagy meg tud szólalni az ilyen ember egy nagy siker, nagy eredmény hallatán megint csak szelíden és alázatosan úgy, hogy az kijózanítja a másikat.

Épp a múltkor voltam ennek tanúja. Valaki, ahogy ma mondani szokták: elszállt. Valami nagy eredményt ért el, ünnepelték őt, tapsolták. És tényleg szinte kivetkőzve magából dicsekedett, és magát összehasonlítva szerényebbekkel, kicsikkel, senkikkel. Rossz volt hallgatni. Volt ott egy idős hívő férfi, aki szelíden, szeretettel, elismerve az eredményt, és megdicsérve az illetőt, kedvesen tudta óvni attól, hogy még inkább elszálljon. Talán el sem hangzott ez a szó: alázat, szerénység, de az alázat és szerénység értékét ragyogtatta fel, hogy még többet fog érni ez az eredmény, ha ő ezt így tudja fogadni. Istentől kapott bölcsességgel mondott ott két-három mondatot, és az nem kioktatás volt, nem ünneprontás, hanem az Isten bölcsessége szólalt meg valakin keresztül, s valami jó levegő áradt ott el azután a bősz dicsekedés után.

Mondhatnánk még tovább a példákat, hogy milyen az, amikor valaki Istentől kapott bölcsességgel, az Istentől kapott Lélek erejével és szeretetével szólal meg, vagy szavak nélkül cselekszik a legjobbkor. Éppen azt, amire ott van szükség, ami másnak nem jutott eszébe, mert őt vezeti Isten Lelke, és tud mondani, tenni olyat, amit szem nem látott, fül nem hallott, és az ember szíve meg sem gondolt.

Isten ezt a többet kínálja nekünk. Tulajdonképpen erről szól az evangélium, hogy Jézus Krisztus hozzáférhetővé tette ezt a kincsestárat minden hívő számára. Jézus halála és feltámadása kinyitotta az ajtót az ide vezető úton. Újra nyitva van a mennyország. Gyertek! Nem ennyi a valóság, amit földhöz tapadt tekintettel, földhöz ragadt gondolkozással próbáltok megismerni és elérni. Ennél sokkal többet készített Isten az Őt szeretőknek. És több az élet, mint az eledel.

Több az élet, mint az emberi bölcsesség, mint a szónok, és filozófusok produktuma. Ami abból hasznos és szép, tanuljátok meg, gyakoroljátok, örüljetek neki. Sok szépet teremtett Isten a látható világba is, és még mindig nem tettünk tönkre mindent - bár igyekszünk ezen. De mi lesz a láthatatlanokkal? A valóság nagyobbik része be van zárva a hitetlenek előtt. Gyertek és higgyetek! Ezt a hitet munkálja bennünk Isten az Ő igéje által is.

Azt már csak megemlíteni szeretném és nem részletezni, hogy ez a kettősség, ez a párhuzam: e világból való és felülről való, emberi és isteni, mindenen végigvonul, ami a Krisztus ügyével kapcsolatos. Az egyház például egészen más, mint bármilyen más emberi intézmény. Nemcsak organizáció, hanem egy élő szervezet: organizmus. Krisztus a feje, és a benne hívők a teste. Következésképpen egészen másként kell vele bánni, mint minden egyéb intézménnyel.

Minket próbálnak mostanában okítani, hogy a gyülekezet élete felvirágozna, ha szervezéstannal, vezetéstannal, logisztikával szakszerűbben foglalkoznánk. Ezekre szükség van. Aki egy intézményt kénytelen vezetni, vagy abban részt venni, és szeretné, hogy az felvirágozzék, értenie kell a szervezéshez, vezetéshez stb. De itt a vezetésnél az a döntő, amit az egyik halleluja ének így mond: vezetni úgy tudok, ha Szentlelked vezet. Egy világi intézménynél erre nem gondolnak az emberek.

Állítom, hogy ott is másként menne a vezetés, ha ezt komolyan vennék. Erről nincs fejezet a logisztikában és a szervezéstudományban. De egy gyülekezetben lehetetlen másként jól szolgálni, ha nem a Szentlélek vezeti azokat, akikre vezetést bízott. Vagy akikre másokat, akár egy kis családot is bízott.

Vagy a Biblia: egészen más könyv, mint az összes többi. Így ránézésre ugyanolyan. Ugyanolyan papírra, ugyanolyan technikával nyomnak ugyanolyan betűket. De aki elkezdi olvasni, annak az életét változtatja meg, mert Isten szava szólal meg rajta keresztül. - Az igehirdetés is egészen más, mint minden más emberi beszéd, vagy szónoklat. Láttuk miért.

Pál apostol erről itt részletesen ír. Még a pénzügyek is: A gyülekezetben a gazdálkodás egészen más szempontok szerint folyik, mint minden más világi helyen. Itt is ugyanúgy becsületesnek kell lenni, itt is van könyvelés, nyugtakiállítás stb., de egészen másként jön össze az a pénz, amivel gazdálkodni tudunk, mert annak a többségét emberek Isten iránti hálából mintegy az Istennek adják. Egészen más szempontok szerint kell elosztani. Ki kell fizetni a villany- és a gázszámlát ugyanúgy, mint a családban kifizetjük, ameddig bírjuk, de az elosztásnál teljesen más szempontok vannak. Itt is van költségvetés és lesz a végén zárszámadás, de a költségvetés összeállításánál is imádkozva, Istentől kérjük el: Uram, most mire, mennyit?

Minden más e világ szerint, meg az Isten szerint. Megint mondom: ne ez alakuljon ki bennünk, hogy ami a világ szerint van, az rossz. Nem rossz, mert naponta gyakoroljuk mi is, meg sem lennénk anélkül, amit a világ bölcsessége címszó alá írhatunk. De mérhetetlenül többet kínál nekünk Isten, és minőségileg mást. Az egész élet minőségileg gazdagabb, magasabb rendű lesz, ha valaki ebben az élő Krisztussal való közösségben éli meg, a Szentlélek vezetése szerint, állandóan Isten igéjére figyelve, és ahhoz igazítva szakadatlanul az életét.

Ez nem valami kényszeredett, izzadságos feladat, hanem ez a természetes életmódja, életstílusa annak, akiben az Isten Lelke van. Ismerős-e ez nekünk? Ha még ismeretlen, kérhetjük Isten Lelkét, ha meg ismerős, akkor gyakoroljuk benne magunkat minél inkább, és az életünk minden területén valósuljon ez meg, mert nagy kiváltság ez.

Pál apostol itt teljesen úgy tekinti magát, mint aki eszköz Isten kezében, s mindent Isten tesz. Nem ő ötletel, és nem ahhoz kéri Isten segítségét, amit ő el akar érni, hanem azt nézi: Uram, te mit akarsz itt most elérni, és állok rendelkezésedre. Nagy kiváltságnak tartom, hogy te használsz engem.

Hadd fejezzem be egy ézsaiási idézettel: "Hadd legyek én kard a te kezedben és nyíl a te tegzedben." - mondja ezt Istennek. (Ézs 49). Kard a te kezedben. A kard nem magától kezd vagdalkozni, kell valaki, aki forgatja, s nem mindegy, hogy kinek a kezében van. Ez különösen tetszik nekem: nyíl a te tegzedben, mert ez azt jelenti: egyelőre a tegezben van, nem használják semmire. S minden nyíl megvárja türelmesen, amíg rá kerül a sor, és a harcos beleteszi az íjba, oda lövi, ahova akarja. Amíg meg nincs rá szükség, addig csendben, veszteg marad. Vár arra, hogy mikor akarsz használni, Uram, és mire. Erre az életszemléletre és gondolkozásra akar elsegíteni minket Isten.

Segítsen minket, és legyünk engedelmesek, hogy egyre természetesebb legyen ez.

---

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, sokszor megtapasztaltuk már mi is, amivel Pál kezdi ezt a bizonyságtételét, hogy félelem, erőtlenség, rettegés között láttunk hozzá valamihez, amivel te bíztál meg. Magasztalunk azért, hogy minden ilyen ügy a te ügyed, és nem a mi ügyességünkön, rutinunkon és önbizalmunkon múlik az eredmény.

Segíts minket, Urunk, hogy komolyan vegyük azt is, hogy nálad nélkül semmit sem cselekedhetünk, de komolyan vegyük azt is, hogy te bármire jól fel tudsz minket használni, amire akarsz.

Bocsásd meg, hogy sokszor ódzkodunk, kétségeskedünk, engedetlenkedünk. Máskor meg nélküled belevágunk nagy akciókba. Úgy szeretnénk rád figyelni.

Kérünk, minden úgy történjék az életünkben, ahogy azt te akarod. Az időnket hadd osszuk be így. A kevés erőnkkel hadd gazdálkodjunk így. A pénzünkkel, a tőled kapott képességeinkkel, a lehetőségekkel, mindennel így szeretnénk élni. Ennek a felszabadult örömével, és abban a bizonyosságban, hogy közben te munkálkodsz, és a te munkádat senki nem tudja meghiúsítani és megakadályozni.

Könyörgünk a lelki munkáért is, és a lelki munkásokért. Hadd tudjanak mindnyájan így szolgálni.

Könyörgünk hozzád azokért a gyülekezetekért, ahol ezen a héten is evangelizáció hangzik, meg a jövő héten. A bűnbánati estékért.

Könyörgünk hozzád most egy idős asszonytestvérünkért, aki élet és halál mezsgyéjén van. Add a szívébe a te békességedet, és még az utolsó pillanatokban is, amikor emberi szó már nem hatol el hozzá, a te Lelked vigasztalja és erősítse őt.

Kérünk, taníts minket minden esetben ezzel a hittel, ezzel a reménységgel imádkozni is.

Ámen.