JÁNOS KÉRDEZ

Alapige: Mt 11,2-7; 18-19

"Amikor pedig János a börtönben hallott Krisztus cselekedeteiről, ezt üzente neki tanítványaival: "Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?" Jézus így válaszolt nekik: "Menjetek, és mondjátok el Jánosnak, amiket hallottatok és láttok: vakok látnak, és bénák járnak, leprások tisztulnak meg, és süketek hallanak, halottak támadnak fel, és szegényeknek hirdettetik az evangélium, és boldog, aki nem botránkozik meg énbennem." Amikor azok elmenőben voltak, elkezdett Jézus beszélni a sokaságnak Jánosról:

Mert eljött János, aki nem eszik, és nem is iszik, és ezt mondják: Ördög van benne! Eljött az Emberfia, eszik és iszik, és ezt mondják: Íme falánk és részeges ember, vámszedők és bűnösök barátja! De cselekedetei által nyert igazolást a bölcsesség."

Imádkozzunk!

Urunk, megvalljuk neked őszintén, hogy sokféle futásunk közben meg készülődésünk közben elfelejtünk álmélkodással csodálkozni, rácsodálkozni nagy szeretetedre, irgalmadra. Arra, hogy nincsen még végünk, hogy most is megújult a te kegyelmed, hogy ma is adtad nekünk mindazt, amire szükségünk volt. Ma estig is megtartottál minket, megnyugtattál, békességet adtál. Sőt még estére mondanivalót is készítettél a számunkra. Áldunk és dicsőítünk ezért.

Csodáljuk, Urunk, szentségedet, tisztaságodat, szeretetedet és irgalmadat, amellyel lehajoltál hozzánk, amellyel beleszülettél ebbe a világba, hogy megments mindnyájunkat, és visszavezess bennünket önmagadhoz.

Adjál ezen a csendes esti órán tőled való békességet, kérünk. Ha ma gondoltad úgy, akkor a kérdéseinkre választ, reménytelenségben reménységet, vigasztalan állapotunkban vigasztalást, veled való igazi közösséget, amely megbátorít, felemel és meggyógyítja a mi lelkünket.

Így légy itt velünk, kérünk, a csöndben, és a csöndben csöndesen szólíts meg minket.

Ámen.

Igehirdetés

Az idei advent egy kicsit a kérdések adventjévé is vált. Bizonyos vagyok abban, hogy nem is kell nagyon fülelni, hogy halljunk olyan kérdéseket, amelyeket nap mint nap feltesznek az emberek. A legtöbbször talán ezt halljuk, hogy meddig tart még a válság? Kérdés, hogy melyikre gondolnak? Ki fogja kivezetni az embereket az egészből? Mennyibe kerül nekünk igazán az a hitel, amit kaptunk? Hogyan lesz jövőre az árakkal? És mi lesz az egészségüggyel? És hogyan vészelik át az egyházak ezt a nehéz időszakot - szegezték nekem nemrégen a kérdést. Talán nincsen köztünk olyan, aki ilyeneket vagy ennél keményebb kérdéseket ne hallott volna az utóbbi időben.

Az igazság pedig az, hogy senki nem tud válaszolni a kérdésekre, hogy mikor lesz vége, ki fogja megoldani, hogyan jutunk ki a válságból? Még a keresztyének is csak annyit tudnak a jövőre nézve, amennyit Isten igéje a bekövetkező eseményekről elmond. Amit a dolgok végső kimeneteléről ír a Szentírás, ahogy ezt János apostol is mondja, hogy ez a világ elmúlik, és annak kívánsága is, de aki az Isten akaratát cselekszi, az megmarad örökre. Hogy aztán addig, amíg ez a világ elmúlik meg aközben, miközben a hívők jó esetben Isten akaratát cselekszik, s így megmaradnak, mi történik meg mi vár még ránk, erre igazán válaszolni senki sem tud. Addig azoknak is lehetnek gondjaik, akik már döntöttek Jézus mellett, akik vele járnak, vele való közösségben élnek, szeretik Jézus Krisztus, és szeretnének neki engedelmeskedni. Ő ugyanis senkinek nem ígérte meg, a benne hívőknek, hogy gond nélküli élet vár rájuk.

Azt mondja, hogy lesznek kellemetlenségek, sőt lesznek kemény üldözések is, hátratételek, és kemény szavakat kapnak majd a tanítványok. Még bolondnak is nézik őket, de aki mindvégig kitart, az üdvözül. Meg azt is ígérte, hogy bár itt hagyott minket - testi értelemben - ebben a világban, de nem hagy minket árvákul, és elküldte maga helyett a vigasztaló Szentlelket. Ott van és ott volt mindig a hívőkkel.

Keresztelő Jánosra is igaz volt mindez. János élete egészen összekapcsolódott Jézus Krisztus életével. Igazán János útkészítője volt Jézusnak. Elküldte Jézus előtt őt a mindenható Isten. Még ilyet is mondott, hogy a dombok simuljanak ki, a gödrök töltődjenek föl, vagyis legyen minden simává, hogy akadály nélkül jöhessen el a Messiás. Nem mintha ez azt jelentené, hogy Jézust a domb, a gödör vagy a völgy akadályozta volna. Ez egy kép, amivel kifejezi még inkább, még erőteljesebben, hogy minden tűnjön el akadályként a Messiás, a Megváltó útjából. Hadd végezze a szolgálatát, a küldetését akadály nélkül.

János a vőlegény, Jézus barátja volt. Nazír. Szívében és külső megjelenésében is Istenre mutatott. A nazírok nem nyírták le a hajukat. Nem ittak sosem részegítő italt. Teveszőr ruhát hordott legalábbis János. Sáskával és erdei mézzel táplálkozott. Nem lehetett túl változatos az ebédje meg a vacsorája. De nem is ez volt a kérdés, hanem az, hogy szolgálta azt, aki megbízta őt a feladattal és a szolgálattal. Nagysága abban volt és abban van Jánosnak, amit Isten bízott rá az útkészítésben és a Jézusról való bizonyságtételben. S valójában igazi eredményeket, mondhatom így is nyugodtan, hogy sikereket a hívő emberek ebben érhetnek el. Sok mindent elérhetünk a világban, de igazi, áldásos tevékenység az, amit az Isten bízott ránk. Ahogy egy cipész mondta: "Várom Jézust, és közben cipőket talpalok." Nem a fő foglalkozása volt a cipőkkel való foglalatosság. Az volt a mellékfoglalkozása. A fő feladata az volt, hogy várta Jézust, hogy újra eljön, és közben végezte azt a munkát, amit végzett, amit tanult, amihez értett. Vagy mint kényszervállalkozó, mert ilyen is van, ki tudja, de a fő foglalkozása a hívő embereknek mindig az volt, hogy Jézust mutassák föl ebben a sötét világban.

Ezt végezte János is. Itt felmerül egy kérdés: és akkor Isten megengedte, hogy ez a hű szolga börtönben végezze, és aztán kivégezzék, leüssék a fejét, mint egy utolsó bűnözőnek? Megengedi az Isten egy ilyen hűséges szolgája így végezze? Ugyanúgy a fogantatását angyal jelentette be. Ugyanúgy ott volt Isten küldöttje, mint ahogy Jézus születését, a Messiásét is angyal jelentette be, és mégis megengedi az Isten, hogy börtönbe kerüljön, és igaztalan vádak alapján aztán kivégezzék igazságtalanul? Csak azért, mert megmondja Heródesnek, a zsarnoknak, hogy nem szabad neked a testvéredtől elrabolt feleséggel együtt élnek? Bocsásd el Heródiást. Ezért, mert az igazságot megmondja, elítélik, és aztán kivégzik?

A diktátorok és a beteg lelkű vezetők sosem viselték el és viselik el az igazságot. Attól féltek és félnek manapság is a legjobban, ha kiderül. Felfújt dolog az egész. Nincs mögötte semmi. Az ideges kézrángatózásból meg szemrángatózásokból annyira világosan kiderül a rettegés. Csak ki ne derüljön, miközben a legtöbbször már mindenki tudja, aki diktatúrában élt vagy él, hogy az egészből semmi nem igaz, hazugság az egész.

Keresztelő János próféta és apostol volt egy személyben. A Szentírás azt mondja róla, hogy nagy lesz az Isten előtt. S tényleg azzá lett. Nem ő maga személyében, hanem a küldetésére nézve. A hívő emberek sosem önmagukban eredményesek. Mindig Isten Lelke, a bennük lakó Krisztus teszi őket eredményessé, ha azokká lesznek. Az eredmény alatt mi általában nagyobb kaliberű eseményeket, dolgokat, kitüntetést, sikeres gazdasági tevékenységet vagy tanítást, vagy bármit, a legtöbb esetben sikert és kiugró eredményt értünk alatta. És az nem eredmény és nem áldás, hogy valaki kettő, három vagy öt gyermeket fölnevel vagy nyolcat, vagy tízet? Az nem siker, és az nem eredmény? Manapság nem az. Hivatalosan. De azért akik becsülik és tisztelik azokat, akik édesanyák, azok tudják, csak a sajátunkra, ha gondolunk, mennyit küszködött velünk, inkább így mondom, velem. Irdatlan rossz gyerek voltam. Mennyi türelem és mennyi szeretet volt benne. Néha aztán elfogyott, és aztán akkor megkaptam a dózist, de ez vele jár. De ha csak erre gondolunk, micsoda feladat és milyen küldetés Istentől, hogyha valaki ezt hívő asszonyként és hívő férfiként, mert azért ez megoszlik, végzi ezt a csodálatos küldetést és feladatot. Igazán eredményessé a hívőket Isten áldása és Isten Lelke teszi. Azért arra is figyelni kell, ha elmaradnak az eredmények, ha nincsen áldás, ha nem sikerülnek sorozatosan a dolgaink.

Keresztelő Jánosnak igazi programja az volt, amit maga fogalmazott meg, hogy Jézusnak növekednie kell, nekem alább kell szállnom. Neki növekednie kell, nekem alább kell szállnom. Valójában a hívő élet programja egy mondatban ez. Jézusnak bennem növekednie kell. Vele egyre többre juthatok, egyre többet értek. Egyre jobban látom az Isten igazságát. Egyre engedelmesebb vagyok. Egyre jobban áthat Isten igéje. Vagyis növekedek Krisztusban. Neki növekednie kell, a mi akaratunknak, elképzelésünknek annak pedig alá kell rendeltetnie Isten akaratának, tervének.

Ezt egy állattenyésztő így fogalmazta meg: "Az a jó, ha a hívő ember lefelé nő, mint a tehén farka." Alázatban, engedelmességben egyre lejjebb kerül.

Odaszánjuk-e így magunkat? Uram, hát történjék velem belátásod szerint. Növekedjek az alázatban. Ez azt jelenti, hogy lejjebb kerülök. János is növekedett az alázatban, amikor talán számára is érthetetlen módon az igazság miatt, amit megmondott, börtönbe került.

Fontos kérdés ez akkor, hogy tavaly óta mennyit nőttünk lefelé?

Keresztelő János szavai, tette, külső megjelenése, alázata, Istennek feltétlen módon alárendelt élete külön-külön és együtt is Jézusra mutatott. Betöltötte a küldetését, méghozzá kifogástalan minőségben. Senki nem mondhatott János erkölcsére, viselkedésére, külsejére, a ruházata, mint nazírra, a lelkülete, a szavai. Mindenben betöltötte azt, amit az Isten rábízott.

És Isten mégis megengedi, hogy ezt az Ő áldott szolgáját Heródes börtönbe vesse? Így vigyáz az övéi életére a mindenható Isten? Sokszor valóban érthetetlen a számunkra Isten terve, gondolkodása, gondoskodása, megengedő akarata. Mintha szándékosan engedné, hogy az övéi többet szenvedjenek, többször kapjanak hátratételt, bántalmazást, nehezebb legyen az életük akár anyagilag, gyalázzák őket igazságtalanul, és jogtalanul üldözzék, vagy csak egyszerűen átlépjenek rajtuk, s ne vegyenek az eredményeikről, a szakmai tudásukról tudomást.

Nem régen mondta el valaki, hogy mindig mindent tökéletesem jól elvégzett, amennyire ez lehetséges, a maga szakmájában. Egyszer volt egy feladat, ami az ördög kiábrázolását jelentette volna grafikai értelemben. Erre azt mondta, hogy ő ezt hitbeli meggyőződése alapján nem tudja vállalni. Egy nagyon kedves, pár hónap óta ott lévő fiatal kolléganő pedig felajánlotta, hogy ő elcseréli a munkát ezzel az idősebb lánnyal. Senkinek semmi kára nem lesz a dologból. Elkészül a feladat, s neki meg nem kell megcsinálni. Őt ez nem zavarja, ő nem hívő ember. A főnökök begurultak, kiabáltak, összehívták a tanácsot, mindent. Aztán kiderült, hogy a munkaszerződésben meg bizonyos munka törvénykönyvében benne van, hogy senki vallási meggyőződése miatt hátratételt, ha nem vállal egy feladatot, nem szenvedhet. Ettől meg megijedtek. Jaj, jaj a diszkrimináció - ez most olyan szent szóvá vált. Mi lesz akkor? Ő fenntartotta a véleményét, hogy ő ezt nem tudja vállalni. A kolléganő elmondta, hogy ő megrajzolja. Végül is megcsinálta a kolléganő, de megfagyott a légkör e körül a lány körül. S a végén el kellett jönni. Hamar talált munkát. Elmondta azt is az új főnökének, az új helyen, hogy miért jött el onnan. Az első kérdés: Itt is lesz olyan, hogy valamit vallási meggyőződése miatt nem fog majd megcsinálni? Milyen fura. Nem? Ha valaki jógázik a munkahelyén az nem probléma! Vagy a tanár az iskolában a gyerekeket jóga gyakorlatra tanítja. Azon nem háborodnak fel a szülők. Nem teszik ki az iskolából. De próbálnánk kezdeményezni azt, hogy egyszer egy héten legalább olvasson Bibliát a gyerekeknek. Olyan botrány lenne belőle, hogy nem igaz. Alkotmánybíróságtól kezdve elmennének mind bizonyos esetben egészen Párizsig, hogy szegényeket bántották itt meg ott. Aztán kiderült, hogy legtöbb köztörvényes bűnöző. Milyen furcsa. Így rendezték be az Isten nélkül. Nincs min meglepődni. És Isten meg időnként engedi, hogy valaki, aki kiáll határozottan, világosan az Ő igéje mellett, hitbeli meggyőződése mellett, hogy a gonoszt nem ábrázolja ki grafikai módon sem, hogy a fiatalok jobban vegyék azt a bizonyos árut, mert ellenkezik a hitbeli meggyőződésével. Az eredmény: másik munkahelyet kell keresni. És még külön csoda volt, hogy rövid idő alatt talált. S megengedi Isten? Megengedte. Miért? A választ nem tudjuk.

Megengedte Keresztelő Jánosnál is. De azért ott van a Zakariás 2, 8-ben - és ezt jól jegyezzük meg - "Aki titeket bánt, az az ő szeme fényét bántja." Értjük? Látja az Isten. Aki titeket bánt, az Istennel kerül szembe. Hogyan, mikor, mi módon? Nem mondja meg a Biblia. De azt mondja, hogy aki bánt titeket, akik bennem hisztek, ha hisztek bennem, az végső soron velem kerül szembe. Majd én elszámolok vele. Enyém a bosszúállás. Magatokért bosszút ne álljatok. Bízzátok az igazságosan ítélő Istenre.

Ilyen az Isten igazsága? Börtön és hóhér? Nem tudjuk a választ. Isten igazságosan cselekszik, és soha nem téved. Ez egészen bizonyos. Majd meg fogjuk látni, hogy Keresztelő János pontosan így gondolta.

Jánosnak ezt az utat adta tehát Isten, és János engedelmesen végigjárja az útját. A vőlegény barátja Heródes börtönében van, és kérdést intéz Jézushoz. Lukács evangélista még azt is leírja, hogy eljutott Jánoshoz. Hiszen előtte olvassuk a Bibliában, a naini ifjú feltámasztásának a híre, a kapernaumi százados szolgája meggyógyításának a híre. Elmondták neki mindezt. Megdöbben és elgondolkozik. Ki lehet Jézus? Csak nem Ő az, a betlehemi születésű, az ács fia, csak nem Ő a Messiás, akire olyan régóta várunk, a József fia?

Manapság a sokféle kérdés között én nem igen hallom ezt, hogy kicsoda Jézus? Pedig adventi időszakban vagyunk. Karácsony előtt. De ebben a nagy kérdésözönben én ezt még nem hallottam, hogy kicsoda Jézus? Honnan jött és miért jött? Vagy nem hangzik el, vagy ha igen, akkor is csak felületes módon. Célozva, hogy mit hoz a "Jézuska". Gyerekeimtől is megkérdezték. Aztán próbáltuk helyretenni, hogy mi a kérdés igazi lényege. Nem a Megváltóra célozva hangzik el a kérdés. Pedig nemcsak adventben, hanem egy egész életünkre nézve ez a legfontosabb kérdés, hogy kicsoda nekünk Jézus Krisztus? Vagy úgy, ahogy ezt Jézus a tanítványoktól kérdezte, hogy ti, akik itt vagytok, kinek mondotok engem? Kinek mondotok engem? Híres embernek? Egyfajta vallási vezetőnek, vagy az Isten Fiának, Megváltónak, aki az életét adta értünk. Ti kinek mondotok engem? Mert vagy nem ismeri Őt a világ, vagy mondják szupersztárnak, vagy bolondságnak mondják az egész megváltáskérdést. Jézust egy rendes embernek, aki föláldozta magát az emberekért, egy szerencsétlen flótásnak, akinek nem volt jó napja. Ahogy nem régen mondta valaki: Elkapták, és más helyett kivégezték. Ő vitte el a balhét. Istenkáromlás önmagában, ahogy beszélnek róla. Vagy nem érdekli az embereket az egész kérdés.

Mi hol tartunk ebben? Ki nekünk Jézus? Mi és ki áll a mi karácsonyi ünneplésünk középpontjában?

János azt kérdezte a két küldött által Jézustól: Te vagy az Eljövendő, a Messiás, vagy mást várjunk?

Az Isten nélkül élő emberek legnagyobb része nem vár már semmit sem. Nem reménykedik semmiben sem. Az egészből, úgy ahogy van, teljesen elege van. Cipeli az életét, mint egy hatalmas terhet, mint egy nagy csomagot. Vegetál biológiai értelemben, s végképp vegetál lelki értelemben. Egyik napot tölti a másik után. Vannak persze örömöcskék meg örömök is, hogyne lennének, meg vannak jó napok, amikor beszélget valakivel, vagy örömet okoz a másik embernek, vagy valaki neki. De ezek olyan múló dolgok, s olyan gyorsan vége van. Manapság már talán az sem lepne meg senkit sem, hogyha gyógyulások történnének Jézus szava által, mint ahogy történnek is. Igen? Tényleg? Na, ne mondd. És mennyit fizettél érte? S mennyi ideig tartott, és nagyon fájt vagy nem fájt? Ennyi. De az, hogy igazából valaki Jézus által meggyógyul, hit által új élete lesz, ez a legtöbb embert nem érdekli.

János nem azért tette fel ezt a kérdést, mert nem ismerte Jézust, hiszen ő maga keresztelte meg a Jordánban Jézust. Látta, mint a Szentlélek galamb alakjában leszállt Jézusra. Hallotta a mennyből Isten szavát. Ez az én szerelmes Fiam, Őt hallgassátok, akiben gyönyörködöm. Maga János mondta a tanítványainak: Jézus az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét. Nem bűneit, hanem azt a bűnt, hogy a világ Isten nélkül él. Ez Jézusban oldódik meg. Ezért mondta így János, hogy elveszi a világ bűnét. (János 1,29)

János kérdésének más oka is volt. Nem félt Heródestől sem, hiszen ő volt az egyetlen, aki megmondta Heródesnek az igazságot. Sőt azt olvassuk, hogy Heródes szívesen hallgatta Jánost. Mondhatom így is, hogy János volt Heródes élő lelkiismerete. Amikor János megszólalt, akkor Heródes figyelt, mert tőle mindig az igazságot hallotta. Olyan próféta volt Keresztelő János, aki sosem hazudott. Milyen nagy szükség lenne ilyen prófétákra. Nem biztos, hogy hallgatnának rájuk. De lehet, hogy igen, hogy végre valaki. Egyszer volt tapasztalatom, amikor az országházban szolgáltam. Egy-két politikussal beszélgethettem. S csak az a pár mondat, ami Jézusról ott elhangzott, amit az igéből idézhettem. Először legyintettek meg nem figyeltek, aztán egyszer csak odagyűltek és beszélgethettünk. Ilyet még így nem hallottak. Nem azért, mert mi különlegesek lennénk. Az evangélium különleges tisztán és egyértelműen. Az különlegesség még ott is. Arra odafigyelnek. Szegény és gazdag, egészséges és beteg, nyomorult és kevésbé nyomorult. Valahol az ige mindig utat talál az emberek szívéhez.

János volt Heródes élő lelkiismerete. S azért azt is figyeljük meg, hogy az ördög mindig a hitünk fejét kéri. Mindig a lelkiismeretünket kéri. Mindig arra törekszik, hogy azt ölje meg, azt nyírja ki. Ott maradjon abba a dolog. Annak üsse le a fejét, ha Jézussal való kapcsolat ez a fej.

Egy kicsit talán össze is zavarodott János a börtönben, mert kötötte őt a vallásos meggyőződése, hogy milyennek kell lennie az akkori kor, ószövetségi gondolkodás szerint a Messiásnak. Tökéletes ellentéte volt Jézus mindannak, amit ott akkor vártak. Olyan Messiást várt János is, akiről sokat beszélt a saját tanítványainak is. Azt mondja, hogy eljön a Messiás, szórólapát lesz a kezében, megtisztítja a dolgokat. Kíméletlen módon. Ami nem tiszta dolog, az megy a tűzre, a magot pedig betakarítja a csűrbe. Olyan egyszerű ez. Választóvonal. Tűz, víz; sötétség, világosság. Mi itt a kérdés? János keményen hirdette: viperák fajzatjai.

Egyszer így kezdenénk itt vasárnap tízkor, nem tudom, hányan maradnának a templomban? Viperák fajzatjai, minek jöttetek ide? Tessék csak szépen hazamenni. Körülbelül erről beszélt János. Kicsoda intett meg titeket, hogy az eljövendő ítéletre gondoljatok? S minél keményebben szólt, annál többen jöttek, gyűltek köré. Aztán azt is mondta, hogy a fa, amelyik nem terem jó gyümölcsöt - mondta János -, azt kivágja majd a Messiás. S nem így történt. Nem így történt. Nem ítélettel kezdi, hanem szerető gondoskodással. Olyan Messiást várt János is; aki erővel és hatalommal lép fel; akit lehet követni; aki után megy a tömeg; aki végre fölszabadítja Izráelt a megszálló megnyomorító hatalma után; aki után tódul a nép; aki nemcsak kenyeret ad, hanem hatalmat is; aki nem fél senkitől, legyőzhetetlen, megkerülhetetlen, kiiktathatatlan, sőt halhatatlan. Fizikailag sem lehet végezni vele.

Aztán megzavarta Jánost Jézus hozzá való viszonya is. Végül is igazságtalanul bánt vele. Ő hűséges volt, kitartott, igazságot hirdetett, Isten szavát hirdette, azt adta tovább, amit Isten bízott rá. Nem saját szavait. Nazírként kizárólag Isten ügyét szolgálta. Uráért mindent odaadott. S mit tett Jézus? Hirdette a szegényeknek az Isten országáról szóló jó hírt; halottakat támasztott föl; a vakok láttak; leprásokat gyógyított meg; a sánták jártak. Minden a helyére került Jézus keze nyomán. És érte miért nem lép közbe? Miért nem lép közbe? Miért nem szól Heródesnek? Miért nem szabadítja ki?

A konkolyt megégeti - mondta János is -, az övéit védi, csűrbe takarítja, óvja, tartja. S most nem ezt tapasztalja. Érthetetlen. De ha nem Jézus lenne a Messiás - mondja János, ha nem Ő az, Ő az, vagy mást várjunk? Ha nem Ő az, akkor várok tovább itt a börtönben. Lehet, hogy mindannak ellenére, ami Jánoshoz eljutott, mégsem Jézus? Akkor meg várni kell tovább. Kérdezzétek meg Jézust: te vagy az eljövendő? Te vagy a Messiás, vagy várnom kell tovább, vagy meg sem látom, hogy eljött a Messiás? Belül János mégis csak ragaszkodott Isten ígéretéhez. Megmondta előre, a Szentírásban is olvashatta, amennyi akkor már le volt írva abból. De belül ott volt a meggyőződés, Isten akarata a szívében. Isten állja a szavát. Jézus pedig nem feddi meg a kételkedő prófétát, hanem azt feleli neki: János, eddig is láttál valamit. Eddig is hallottad a híreket. Nyisd ki még jobban a szemedet. A vakok látnak, a sánták járnak, s nem kevertem össze a kettőt. Mindent jól cselekedtem. Halottak támadnak fel. Hirdetik az Isten szeretetéről szóló jó hírt. Vesd össze, amit látsz és tapasztalsz azzal, amiről a Szentírás valójában beszél, akit olyan régóta vártok. Menjetek el és jelentsétek Jánosnak, amit hallotok és láttok. Hirdettetik az evangélium, és minden úgy történt, történik, ahogy a próféciák mondják. S boldog - teszi hozzá Jézus -, aki nem botránkozik meg énbennem. Hogy János világosan értse, hogy mi az üzenet.

A követek visszamennek, és Jánosnak elég a válasz. Nekünk elég? Amikor egy nehéz helyzetben vagyunk, amikor talán mindent lefosztottak rólunk, amikor a családon belül fosztott ki valaki. Egy örökségtől megfosztott. Jogtalanul, igazságtalanul, s még a bíróság is, ami látszólag vagy valójában időnként pártatlan, mégis neki adtak igazat, s nekünk meg semmi nem maradt. Amikor nem múlik el az, ami annyira terhel minket. Amikor egy érthetetlen, sőt értelmezhetetlen helyzetbe kerülünk, s az az Isten válasza, ami. Elfogadjuk? János elfogadta.

Megviszik a hírt. Mindez történik, ami történt. Ő meg marad tovább a börtönben. S mi lett a dolgok vége? Keresztelő János fejét egy tálcán beviszik Heródesnek, Heródiásnak és a részeg vendégeknek. Azért, mert - bocsánat, hogy így mondom - egy tini lány félig levetkőzve táncol. Salome. Fátylakban vagy a nélkül - ki tudja, hova fajult a dolog. S a férfiak szokás szerint megbolondultak. S a fél országot ígéri, s aztán kellemetlen nem megtartani. De ha már azt kérte, hogy add ide Keresztelő János fejét egy tálban. Szegény kis Salome nem tudja, mit kérjen, de az, akit bosszantott János igazságos beszéde, erkölcsös beszéde: bocsásd el Heródiást, Heródiás tudja. Az ördög mindig tudja, hogy mit kérjen tőlünk. Halál pontosan tudja, hol a gyenge pont. Salome vagy pénz, autó vagy lakás, ki tudja, kinek mi. Az ördög mindig tudja. Mindig a fejét kéri - újra mondom.

Heródes élő lelkiismerete meghal, mert kivégzik igazságtalanul és jogtalanul. És kivégzik Jézust is, és odaszegezik testét ég és föld közé. A vőlegénynek és a vőlegény barátjának ugyanaz a sorsa. És érthetetlen az, hogy Isten mindezt engedi? És Isten mindezt engedi. De Ő másképpen minősít, mint ahogyan mi tesszük. Most már mi is tudjuk, hogy Jézus halála nem bukás volt. Nem a vég, hanem a kezdet. Nem beteges lelki hatalmasok győzelme, hanem Isten tökéletes tervének megvalósulása. Jánosnak ebben volt szerepe még halálával is.

Értünk elvégzett megváltói küldetése teljesedett be, amikor Jézus meghalt a kereszten, mert Isten gondolata nem a mi gondolatunk. Sokszor elfelejtjük ezt.

Gondoltuk volna Pálról, hogy apostol lesz? Ha mi akkor élünk, majdnem biztos, azt gondoljuk, hogy ez a Saul lihegve üldözi a kicsiny keresztyén gyülekezet tagjait. Meg lett volna a véleményünk róla. Talán még imádkoztunk is volna azért, hogy Uram, csinálj már vele valamit. Mi most már tudjuk, hogy mi lett Saulból. De ott akkor nem tudtuk volna, de az Isten tervében ez volt benne. Milyen furcsa? Megengedte, hogy némelyeket üldözzön, másokat kivégzésre juttasson Saulus. Ott van, és őrzi István vértanú ruháit, és Isten megengedi. És Isten megengedi. Mert Ő azt is tudta már, hogy egyszer majd Pált is kivégzik Őérte, a hitéért, Jézusért. S megengedte. Ez volt Isten akarata.

Nem tudjuk a kérdésekre a választ, de mégis látjuk azt, hogy mivé vált Saul élete Isten kezében. Mivé lehet egy engedelmes ember élete a mindenható Isten kezében.

Ha tényleg tűzre vetette volna Jézus később a konkolyt, ahogy azt János prédikálja, ma mi nem ülnénk itt. Ez a helyzet. El sem jutottunk volna idáig, meg sem térhettünk volna, ha már valaki keresztyén közülünk.

Ugye jó, hogy mégis csak úgy megy a terv, ahogy megy a maga rendje szerint? De azt mondja az ige, hogy nem késik el Isten az ígérettel, és nem késik el az ítélettel sem. Eljött Jézus, amikor ennek itt volt az ideje. Több mint kétezer évvel ezelőtt, és eljön újra, amikor eljön ítélni élőket és holtakat, amikor eljön annak az ideje, hogy Jézus újra megjelenjen ezen a világon. Addig pedig nem azt akarja, hogy elvesszünk, hanem hogy mindenki megismerje Őt. Ezért nem látunk mi bele a mi nyomorult por és hamu létünkkel és létezésünkkel abba, hogy mi az Isten nagyságos dolga, terve. Mit készít jövőként, hogy abból mit hoz ki majd a javunkra, mert a hívő embernek minden a javát szolgálja.

Nem Isten a felelős azért azonban, ha mi ezt nem fogadjuk el, ha mi nem simulunk ebbe bele, ha mi nem azt tesszük, ami az Ő akarata. Akinek nem kell a kegyelem, arra az ítélet vár. De Isten szeretete sokkal nagyobb, mint azt mi gondolni tudjuk, s jóval mélyebb annál, sokkal mélyebb, ahogy mi azt el tudjuk képzelni. Csöndben, szereteténél és irgalmánál fogva építi tovább az Ő csodálatos országát. Az a kérdés, hogy mi ebben engedelmes eszközei akarunk lenni, mint János, vagy pedig nem?

Imádkozzunk!

Köszönjük, Urunk, hogy időnként engeded, hogy belelássunk akaratodba, tervedbe, mindabba, amit te előre megmondtál. Köszönjük, hogy időnként felfeded a te gondolataidat, mint ahogy Ábrahámnak megmondtad, mit cselekszel majd Sodomával és Gomorával, s mi is pontosan tudhatjuk, hogy mi lesz ennek a világnak a végső sorsa. S időnként még a mi dolgainkra nézve is adsz nekünk tanácsot, vezetést, bátorítást. Megnyitsz ajtókat, és kinyitsz ablakokat. Bezársz lehetőségeket, megvonsz alkalmakat, vagy adsz helyettük másikat.

Köszönjük, hogy csak te tudod, hogy mi a terved velünk, s hogy nem romlást készítesz nekünk, hanem békességes jövőt, s a végén megadod nekünk azt, amiben reménykedünk. Áldunk és dicsőítünk ezért.

Ámen.