PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2008. november 2. (vasárnap) Cseri Kálmán

SZENTEK ÉS HALOTTAK

Alapige: 1Thessz 4,1-3

---

Imádkozzunk!

Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus, ezen a napon különösen a te kereszten aratott győzelmedért magasztalunk téged.

Köszönjük, hogy feltámadásoddal, mint utolsó ellenségünket, a halált is legyőzted. Köszönjük, hogy ha bánkódunk is, nem kell úgy bánkódnunk és gyászolnunk, mint akiknek nincs reménységük. Áldunk azért a sokféle vigasztalásért, amivel a tiéidet erősíted.

Bocsásd meg, ha sokszor nem figyelünk vigasztaló és bátorító szavadra. Bocsásd meg, ha sokszor nincs jelentősége számunkra annak, amit te érettünk elvégeztél és nekünk mondasz.

Szeretnénk most bűnbánattal megalázni magunkat, és teljes bizalommal komolyan venni mindazt, amit erről a kérdésről tanítasz nekünk.

Áldunk azért, hogy nem akarod, hogy vigasztalanul, reménység nélkül, csüggedten járjuk az utunkat és hordozzuk a terheinket.

Köszönjük a veled való lelki közösségnek a nagy lehetőségét. Köszönünk minden igét, amit eddig a szívünkbe fogadtunk és megerősített minket.

Alázatosan kérünk, hogy te szólj hozzánk most is az írott igén keresztül és annak a magyarázatán keresztül is. És a rólad való emberi bizonyságtétel úgy jusson el a szívünkhöz, mint a te önmagadról való hiteles szavad. Legyen az számunkra újjáteremtő igévé. Ezt a csodát kérjük tőled, és várjuk hittel.

Köszönjük, hogy így jöhetünk eléd, egyedül a te kegyelmedben bizakodva. Köszönjük, hogy ajándékokat kérhetünk és várhatunk tőled, aki egyedül tudod igazán, hogy mire van szükségünk.

Tedd ezt a csendes órát most az ajándékozás alkalmává. A te szent jelenléteddel tedd ezt valóban istentiszteletté, hogy tudjunk téged szívünkből áldani és az eddiginél sokkal jobban reád bízni magunkat, szeretteinket, egyházunkat, népünket.

Szólj, Urunk és igéddel munkálkodj bennünk irgalmasan és hatalmasan.

Ámen.

---

Igehirdetés

Tegnap volt úgynevezett mindenszentek napja, ma van a halottak napja. Minket minden kérdésben Isten igéje kell, hogy eligazítson. Mit tanít a Szentírás a szentekről és a halottakról?

I.

Kik a szentek?

A Bibliában azt olvassuk, hogy amikor a mennyei seregek magasztalják Istent, akkor azt éneklik: egyedül te vagy szent (Jel 15,4). Mit jelent ez a jelző: szent?

Istenre vonatkoztatva azt jelenti, hogy Isten tisztasága, ragyogása, dicsősége, fensége, hatalma teljesen elképzelhetetlen módon valósul meg. Isten tulajdonságai nem az emberi képzelet csúcsa, hanem amikor valaki Isten elé járul és valamit átél az Ő személyéből, az Ő valóságából, akkor úgy kiált fel, mint Ézsaiás: jaj, nékem, elvesztem! Mert ahhoz hasonlót még soha nem tapasztalt, aki Isten.

Isten lénye semmi mással össze nem hasonlítható, mindentől különböző, egészen más valóság. Ezt nevezi a Szentírás Isten szentségének.

Istennek ezt az egyedülálló szentségét Jézus Krisztus hozta le erre a földre. A démonok ezt azonnal felismerték. Egyik alkalommal így kiáltanak Jézust meglátva: tudom, hogy ki vagy te: az Isten szentje. (Mk 1,24). Ami azonban már minket is érint: ez a Jézus Krisztusból áradó isteni szentség azoknak a kincse is lehet, akik vele lelki közösségbe kerültek a hit által. Aki Jézusban hisz, és akiben Jézus a hit által él, az részesedik ebben a szentségben.

Így olvassuk ezt az 1Kor 1,30-ban: Jézus adatott nekünk Istentől igazságul, szentségül, bölcsességül és váltságul. És amikor embereket nevez a Biblia szenteknek, akkor ennek a jelzőnek két jelentése van: egyrészt szent az, ami vagy aki Isten számára elkülönített, ami csak Isten rendelkezésére áll. A jeruzsálemi templom edényei azért voltak szent edények, mert csak istentiszteleti célokra volt szabad használni azokat.

Az az ember szent, aki alárendeli akaratát Isten akaratának, akinek valóban ez a legfőbb és mindig újra ismétlődő kérdése: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Áll mindig Isten rendelkezésére, és nem engedi, hogy Istentől idegen erők is használják. Nem a maga ura akar lenni, nem ebben a képzelgésben él, hanem tudatosan Istennek akar engedelmeskedni. Az ilyen ember szent. S miközben neki engedelmeskedik, aközben egyre több szentség nyilvánul meg az életében. Mondom egyszerűbben: egyre inkább hasonlítani kezd Jézushoz. Egyre több jézusi vonás jelenik meg az ilyen ember jellemében. Jézus szeretetéből, Jézus alázatából, Jézus erejéből kap valamit.

A szentek tehát nem bűntelen emberek. Nem erkölcsi hősök, nem vallásos lángelmék. A Biblia azokat nevezi szenteknek, akik hisznek Jézus Krisztusban, vagyis komolyan veszik, hogy Jézus kereszthaláláért bűnbocsánatot és örök életet kaptak Istentől, és ezért hálából az egész életüket Istennek akarják szentelni, készek neki engedelmeskedni.

Úgy, ahogy egyik szép reggeli énekünk egyik verse mondja, és ez lehetne gyakran ismétlődő imádságunk:

Magamat egészen néked szentelem,
Kegyelmes oltalmad legyen mellettem,
Szentlelked és igéd legyen vezérem.

Nem azt harsogom már, amit az Isten nélkül élő ember, hogy én tudom, hogy mit akarok, csak ne tegyenek keresztbe az úton, hanem azt mondja: Isten tudja, hogy engem mi végre teremtett, az Ő Szentlelke és igéje legyen a vezérem. Én Őreá figyelek. Arra akarok menni, amerre Ő mutatja, azzal akarom eltölteni rövid földi életet, amire Ő adta.

Egyrészt tehát Isten rendelkezésére áll a megszentelt ember, másrészt pedig megjelenik benne valami Jézusból, és az a cél, hogy egyre több jelenjék meg benne. Erre bíztatja Pál apostol itt a Thesszalonikai levélben a gyülekezet tagjait, hogy még jobban bővölködjetek abban, aki a Krisztus.

Mert aki Jézussal kapcsolatba kerül, annak egyrészt megváltozik a státusza, a helyzete: Istennel ellenkező, vele szemben álló emberből Istennek magát alárendelt, neki engedelmes emberré válik. Isten ellenségéből Isten gyermekévé lesz. Megváltozik a státusza. De megváltozik a kondíciója is, mert képes lesz Isten akarata szerint élni, és ez neki is örömet jelent, másoknak pedig igen hasznos lesz.

A szentség tehát ajándék és feladat egyszerre. Ajándékként kapjuk, hogy egyáltalán kapcsolatba kerülhetünk Jézussal, hihetünk benne, és Ő adatik nekünk Istentől szentségül. Ugyanakkor feladat, hogy neki engedelmeskedve egyre többet kérjek és kapjak Jézusból, az Ő erejéből, az Ő jelleme egyre jellemzőbb legyen rám, hitvány, nyomorult bűnösre, és igaz legyen az, hogy Jézus Krisztus eszközeként mások javára tudunk szolgálni.

Ezért írja Pál: "Ha a Lélek által élünk, akkor éljünk is a Lélek szerint." (Gal 5,25). Az ajándék, hogy új életet kap a hívő Istentől, az meg a feladata, hogy akkor most már éljen ezzel az új élettel, ezekkel a lehetőségekkel, és legyen abból minél többeknek hasznuk.

Isten országába csak a szentek juthatnak be. Ha elfogadjuk a Szentírásnak ezt a tanítását, akkor vajon mit kell válaszolnunk erre a kérdésre: Én, most jelenlegi állapotomban a szentek közé tartozom-e? Ha nem, akkor megvan a nagy lehetősége annak, hogy valaki bűnbánattal elmondja Istennek: távol vagyok én még ettől, Uram, de fogadj be engem is a te szentjeid közé, mert Jézus nekem is adatott Istentől szentségül, és aki Jézust befogadja, az kapja ezt a szentséget.

Így tehát valaki nem emberek minősítése szerint a cselekedetei alapján lesz szentté, hanem Isten minősítése szerint a hite alapján. Így érthető az, hogy Pál apostol a legtöbb levelét így kezdi: én, Pál, (meg a munkatársaim) a Korinthusban lakó és a Krisztusban hívő szenteknek (1Kor 1,2), és utána megdorgálja őket a bűneik miatt, és bűnbánatra serkenti őket, mert sok hiba, sőt vétek is volt az életükben. De a szentek nem bűn nélküli emberek, hanem olyan újjászületett emberek, akik már tudnak nem-vétkezni. Sajnos vétkezni is tudnak, de nem azért szentek, mert már nem vétkeznek, hanem azért szentek, mert Jézus Krisztussal kapcsolatba kerültek.

Természetesen voltak a történelem és az egyháztörténet során mindig olyanok, akik az átlagosnál messze többet tettek másokért erkölcsileg, a szeretetük megmutatását tekintve többet adtak, mint a megszokottak. A római egyház többnyire az ilyen embereket avatta később haláluk után szentekké. De amit a Biblia erről tanít, azt az előbbiekben találhatjuk.

II.

És mit mond a Szentírás a halottakról?

Néhány évvel ezelőtt részletesen végigtanulmányoztuk itt a Lukács evangéliuma 16. fejezete alapján, hogy mi Jézusnak a tanítása erről. Azt most nem akarom olyan részletesen elismételni, csak a legfontosabbakat sorolom el.

Jézus egészen természetesen módon tanított arról, hogy a biológiai halálunk után folytatódik mindannyiunk léte. "Elvégzett dolog, hogy az emberek egyszer meghalnak és utána az ítélet." (Zsid 9,27). Van még utána is sok minden. Aki pedig Jézusban hitt és komolyan veszi, hogy bűnei ítéletét Jézus a kereszten elszenvedte, arról azt olvassuk, hogy már nem megy az ítéletre, mert itt már átment a halálból az életbe, mert Jézussal kapcsolatba került.

Tehát van folytatás. És a folytatás a halálunk pillanatában végérvényesen eldől. Aki Jézussal közösségben élt, az vele közösségben tölti el az örökkévalóságot, ezt nevezi a Biblia üdvösségnek. Aki Jézus nélkül élt és hal meg, az Jézus nélkül kell, hogy eltöltse az örökkévalóságot, ezt nevezi a Szentírás kárhozatnak. És a halálunk után az örök sorsunkon nem lehetséges változtatni.

A Biblia nem tud úgynevezett tisztítótűzről, egy harmadik állapotról. Két állapot van, és ez a halál pillanatában végérvényesen eldől.

Jézus határozottan tanít arról is, hogy a halottak lelkei nem járnak vissza az élőkhöz. Isten megtiltott minden kapcsolatot élők és holtak között. A spiritizmus nem az elhunytakkal hoz kapcsolatba, hanem démonokkal, és ennek mindig megvan a súlyos következménye is. És mivel a halál után nincs lehetőség a sors megváltoztatására, ezért nincs értelme a halottakért imádkozni, ezért nem gyakoroljuk mi ezt.

Itt kell egymásért imádkozni. Az élőkért állhatatosan, komolyan, kitartóan, hittel imádkozni. Az élőknek kell mutatnunk az igazi életre, az üdvösségre vezető utat nagy szeretettel, Isten igéjével.

A halottakról természetesen szabad beszélgetnünk, és csak hadd tudjanak meg az unokák minél többet a nagyinak az életéről, múltjáról, a család gyökereiről, de a halottakkal nem szabad beszélgetnünk, mert az a spiritizmus egyik formája.

Természetesen, ha ők hívők voltak, akkor azt mondja a Biblia, hogy "kövessétek hitüket." Ez Istentől kapott lehetőségünk és feladatunk. De mindenféle halottkultusz és temetőkultusz ellenkezik a Szentírás tanításával. Ezért nem gyakoroljuk egyiket sem. Kegyelettel eltemetjük szeretteinket, rendben tartjuk a sírjukat, de átengedjük őket egészen a kegyelmes Istennek.

Kinek nehéz elengednie a szeretteit, ha elhunynak? Annak, aki bálványozta őket, és annak, akinek rossz a lelkiismerete velük kapcsolatos bűnei, mulasztásai miatt.

Az elsőnek az a megoldása, hogy Isten kerüljön minden ember életében az első helyre. Ő legyen az abszolút első, aki maga mellett semmiféle bálványt nem tűr meg, s akkor minden és mindenki a helyére kerül.

A másodikra az Isten megoldása, hogy vegyük komolyan: ha megvalljuk bűneinket, Ő hű és igaz, és megbocsátja azokat, és megtisztít minket minden hamisságtól. (1Jn 1,9).

Az elhunyt szeretteinkkel kapcsolatos vádoló bűneink tipikus példái annak, hogy mennyi mindent nem tudunk jóvátenni. A bűnt azonban nem emberi erőfeszítéssel kell jóvátenni, hanem isteni kegyelemmel lehet megbocsátani. Hisszük-e ezt? Minden ilyen helyzet a hitünk vizsgáztatása. Hisszük-e, hogy elég nekünk is Isten kegyelme és semmi másban nem reménykedhetünk a bűnkérdést illetően, csak az Ő bűnbocsátó kegyelmében. Az Ő kegyelme pedig sarkalljon minket arra, hogy ne ismételjük azokat a mulasztásokat, amik vádolnak bennünket.

Fontos az is, hogy minden gyász közelebb vigyen bennünket Istenhez, hiszen amiért hálásak vagyunk egy-egy elhunyt szerettünk életére gondolva, Istennek tartozunk hálával. Ahol meg vádol minket a lelkiismeret, ott Istentől kaphatunk bocsánatot és feloldozást.

Különösen nehéz azoknak a helyzete, akik egyedül maradnak. Egészen egyedül egy-egy temetés után. Fontos, hogy ők vegyék komolyan azt, amit egyik énekünkben így szoktunk énekelni: az űrt Ő - vagyis Isten - töltse ki. Vagyis még inkább kapaszkodjanak az élő Istenbe. Isten élő személy, aki nem pótol emberi értelemben senkit, akit elveszítettünk, de aki az űrt, ami egy-egy veszteségben támad, ki tudja tölteni.

Mi pedig ne hagyjuk egyedül az ilyen testvéreinket. Sokszor zavarba jövünk, ügyetlenkedünk, nem tudjuk, hogy mit kell ilyenkor tenni. Például van egy összeszokott házaspári kör, akik összejönnek Isten igéjéről is beszélgetni, a gyereknevelés problémát is megbeszélni, és valamelyik megözvegyül, akkor most mit kelljen tenni? Semmit nem kell tenni. Tovább is hívjuk őt, érezze otthon magát. Ha ő akar beszélni a gyászáról, hallgassuk meg szeretettel, ha tudunk valami vigasztalót mondani, mondjuk azt alázattal. Ha nem jut eszünkbe semmi okos, ne mondjunk semmit. Szeressük. Ugyanúgy, mint amíg ketten tudtak odajárni. Nem kell zavarba jönni és ügyetlenségünkkel még nehezebbé tenni a gyászt.

Aki viszont egyedül maradt, az gondolkozzék el azon, hogy azok magányosodnak el igazán, akik másokat egyedül hagynak. Ismerek a gyülekezetben is több olyan egészen egyedül maradt gyászoló testvérünket, akik a temetés után, miután egy új életrendet kialakítottak (és ez nem könnyű, de ezt mindenkinek meg kell tennie), rájöttek, hogy nekik most már több idejük van. Mire is adta ezt Isten? És mihelyt Istent kérdezték, új feladatokat láttak meg. És Isten áldott eszközei más egyedül élők magányosságának az enyhítésében. Egyszerre fontos emberekké váltak, használja őket Isten. Isten számára elkülönített életük van, megszentelődött, szent emberekként áldott szolgálatot végeznek. S miközben másokat vigasztalnak, őket is megvigasztalja Isten azzal az igével, amit másnak mondanak.

A kampányokat illetően pedig szeretettel javasolom, hogy ne sodródjunk a kampányokkal. Ne mások mondják meg nekünk, hogy mikor vigyünk virágot szeretteink sírjára. Én vittem a szüleimnek életükben is, szoktam néha vinni a sírjukra is, de nem feltétlenül ezekben a napokban, amikor felbolydul az egész ország, és mindenki azt csinálja.

De mit szólnak hozzá mások, ha nem teszem? Az az ő dolguk, hogy mit szólnak. Az meg az én dolgom, hogy Isten előtt minden tekintetben tiszta legyen a lelkiismeretem.

A rossz divatoknak pedig tudatosan ellen kell állnunk. Néhány év óta kicsiny hazánkban is terjed ez a divat, hogy október vége felé az üzletekben megjelennek a tökök, amiből különböző rémisztő arcokat lehet kifaragni, esetleg egy mécsest beletenni, és ijesztgetni vele egymást, főleg a gyerekeinket. Kevesen tudják, hogy ez egy ősi, pogány kelta vallási rítus, amit felelevenítettek az Egyesült Államokban, mi pedig onnan alázatosan importáljuk és elterjesztjük.

Semmi közünk az egészhez. Ha valaki szereti a sült tököt, akkor süsse meg, egyék meg jó ízűen, és közben beszélgessek jó ízűen. Ha az a tök malacnak való, akkor hadd vegye meg az, akinek malaca van, de ilyen tökkelütött dolgokra egy forintot sem érdemes kiadnunk. Főleg, ha minket az élet minden kérdésében Isten igéje irányít.

Még akkor sem, ha pszichológus kiselőadást tartott arról a rádióban, hogy a gyermekeinket ilyen módon is meg kell barátkoztatnunk az ördöggel, hogy ne féljenek tőle. Mit mond erről a Biblia? Azt mondja: az ördöggel nekünk nem megbarátkoznunk kell, hanem felkészíteni egymást a vele szembeni ellenállásra. Abban a bizonyosságban, hogy Jézus legyőzte őt a kereszten, ez meg van írva a Bibliában. Abban a bizonyosságban, hogy Jézus feltámadásával, mint utolsó ellenségünket, legyőzte a halált is, és mi ezért nem félünk egyiktől sem. Komolyan vesszük mindkettőt, de nem félünk tőle, ha Jézushoz tartozunk, mert a vele való közösség biztonságot ad a hívőnek és megszenteli. És a vele közösségben élő ember tud szentként élni, és szentként meghalni.

Ez ad nekünk, ha valóban hiszünk Jézusban, minden körülmények között, életünkben, halálunkban és gyászunkban is olyan békességet, tartást, örömöt, reménységet, amit Jézuson kívül senki más nem tud adni az embernek.

Érdemes elolvasnunk ezt a két fejezetet. Hadd javasoljam délutáni olvasmányként az 1Thesszalonika 4. részt, meg a Lukács evangéliuma 16. részt, ahol Jézus ezekről részletesen beszél.

---

Imádkozzunk!

Istenünk, köszönjük, hogy túlláthatunk a láthatókon, és komolyan vehetjük a te ígéreteidet, legfőképpen téged magadat, a te szent személyedet.

Köszönjük, hogy túlláthatunk emlékeken, elváláson, sírhantokon, veszteségeinken is.

Köszönjük, Úr Jézus, a te kedves ígéretedet, hogy a benned hívőkkel vagy minden napon a világ végezetéig. Szeretnénk sokkal komolyabban számítani erre a te szent jelenlétedre.

Kérünk, hogy a veled való lelki, hitbeli közösség szenteljen meg minket egyre jobban. Adj nekünk reád jellemző gondolatokat. Add, hogy az az indulat legyen bennünk, ami tebenned, és a cselekedeteinket is a te Szentlelked és igéd vezérelje. Hadd legyünk számodra elkülönített, a te rendelkezésedre álló áldott eszközeid.

Olyan sokszor érezzük a magunk erőtlenségét, tehetetlenségét, de köszönjük, hogy te ilyen emberekből formálsz szenteket. Hadd legyünk azok, amíg erre lehetőségünk van.

Könyörgünk hozzád a gyászolókért. Add, hogy valóban túllássanak a láthatókon, és a te igéd legyen vigasztalás számukra.

Eléd hozzuk mindnyájan szükségeinket, nyomorúságunkat. Könyörgünk azokért, akiknek emberileg megoldhatatlan terheik és problémáik vannak.

Szeretnénk úgy imádkozni hozzád mindig, mint akiről tudjuk, hogy neked minden lehetséges, az is, ami az embereknél lehetetlen.

Ezzel a reménységgel indulunk el az új hétre is. Kérünk, hogy Szentlelked és igéd legyen vezérünk. Ebben a csendben segíts most őszintén, egyszerűen beszélni hozzád.

Ámen.