PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK |
Pasarét, 2003. december 28. Földvári Tibor |
Alapige: Lk 3,21-23; 9,28-36
Történt pedig, hogy amint az egész nép megkeresztelkedett, és Jézus is megkereszteltetett és imádkozott, megnyilatkozék az ég és leszálla őreá a Szentlélek testi ábrázatban, mintegy galamb és szózat lőn a mennyből ezt mondva: Te vagy amaz én szerelmes Fiam, tebenned gyönyörködöm. Maga Jézus pedig mintegy harmincesztendős volt amikor tanítani kezdett.
S történt a beszédek után mintegy nyolcadnappal, hogy maga mellé vevé Pétert, Jánost és Jakabot, és felment a hegyre imádkozni. És imádkozása közben az ő orcájának ábrázata elváltozott, és az ő ruhája fehér és fénylő lett. És két férfi beszélt ővele, Mózes és Illés; akik dicsőségben megjelenvén, az ő haláláról beszéltek, amelyet Jeruzsálemben fog beteljesíteni. Pétert pedig és a vele lévőket az álom elnyomta; de mikor felébredtek, meglátták az ő dicsőségét, és ama két férfiút, kik vele álltak. És történt, mikor azok eltávoztak őtőle, Péter azt mondta Jézusnak: Mester, jó nékünk itt lennünk: csináljunk azért három hajlékot, egyet neked, Mózesnek is egyet, és egyet Illésnek; nem tudta mit beszél. És mikor ő ezeket mondta, felhő támadt és beárnyékolta azokat; ők pedig megijedtek mikor azok bementek a felhőbe. És történt a felhőből szózat, ezt mondva: Ez amaz én szerelmes Fiam, őt hallgassátok. És mikor a szózat lett, találtatott Jézus csak maga. Ők pedig hallgattak, és semmit abból, amit láttak, senkinek sem mondtak el azokban a napokban.
Imádkozzunk!
Urunk, Istenünk, valóban egyedül te vagy Isten. És a te dicsőséged senki mást nem illet. Imádunk téged mi is, a bölcsekhez hasonlóan, hiszen a te dicsőségedet számunkra is megváltó Urunkban, Jézus Krisztusban jelentetted ki.
Köszönjük, hogy az ünnepek alatt az evangélium üzenetén keresztül újból felragyoghatott számunkra isteni szereteted őbenne. Dicsőítünk téged Édesatyánk, mert a te isteni jelenléted békességet, megnyugvást jelent számunkra valóban. De szeretnénk elcsendesedni is ennek az esztendőnek utolsó vasárnapján teelőtted, hogy reád figyeljünk, hogy megérthessük szavad.
Hálásan köszönünk minden igei alkalmat, istentiszteletet, amit a te jelenlétedben tölthettünk el vasárnaponként. Köszönjük, hogy mára is készítettél élő igét. Kérünk, lelked munkálja, hogy megérthessük azt és elmenve innen majd cselekedhessük, hadd lehessen valóban istentiszteletté a mi közösségünk veled.
Dicsőítünk Atyánk, hogy megváltónkért, Jézusért imádhatunk téged és könyöröghetünk hozzád most is. Hallgasd meg, kérünk, most is a mi imádságunkat.
Ámen.
Igehirdetés
Emlékszünk, hogy amikor a pásztorok találkoztak a gyermek Jézussal, meglátták benne Izrael üdvözítőjét, utána nekik is az ünnepi találkozás pillanataiból a hétköznapok valóságába kellett visszatérni. Lukács evangéliumában azt olvashatjuk, örvendezve, vigadozva, boldogan tértek haza és folytatták a hétköznapok feladatát.
Én is, a testvérekkel együtt ugyanezt élem át minden karácsonyi ünnep után: jönnek a hétköznapok. Vannak, akik vizsgaidőszakot kezdenek, mások készülnek az érettségire, vagy egyszerűen mennek az iskolába, vagy dolgozni, végezni mindazt, amit kell, hiszen ez is a feladatunk.
A hétköznapok azonban olyan hétköznapiasak tudnak lenni az istenfélő ember számára is. Ennek viszont nem kell így lennie! Jézus Krisztus csendes imádságát vizsgáló ezen imarész éppen mára, az év utolsó vasárnapjára esik. Benne azt láthatjuk hogyan válhat a hétköznap mégiscsak ünnepivé, hogyan valósulhat meg a titok és a csoda, a földön megjelenik a mennyország, akár még dicsőséges ragyogásában is. Az Úr Jézus Krisztus mostani imádsága, amelyet két helyről olvastam fel, mert összetartozik mindkettő, azt mutatja, hogy egy ember imádkozik, és a menny elérkezik a földre.
Először megnézzük Jézus imádságát, majd azt, hogy számunkra hogyan lesz példa ez az imádsága is.
Az Úr Jézus Krisztus mostani imádságának a nagy titka az, hogy ennek során a Messiás megdicsőül. Földi élete során elrejtett maradt isteni dicsősége. Bizonyos helyzetben azonban felragyogott például tetteiben; itt viszont különleges módon valóban isteni dicsőségében. Megkereszteltetésekor és a Megdicsőülés hegyén. Mindkét alkalom rendkívül fontos esemény volt Jézus életében.
Az első az ő nyilvános szolgálatának a kezdete. Lukács evangélista leírásában jól látszik, hogy befejezi a Keresztelő Jánosról szóló történeteket, annak leírását, és úgy tér rá Jézuséra. Nem részletezi a megkereszteltetés történetét, hanem egyszerűen lejegyzi. Hogyan kezdte Jézus a szolgálatát? Így. De hozzáteszi, hogy utána nagy dolog történt, megjelent az isteni dicsőség, megszólalt az Atya, előtte pedig a Szentlélek leszállt reá galamb formájában, mert megnyílt az ég.
Messiási munkája végbeviteléről volt szó a Megdicsőülés hegyén. Ez előrevetítette mindazt, ami majd vele történik. Nagyon fontos, hogy nem csupán megaláztatása, hanem felmagasztaltatása. Milyen lesz majd Jézus a kereszthalál után dicsőségesen, ez ragyogott fel. Előrevetítette az ő isteni dicsősége felragyogását.
Mindkét eseményben ott van Jézus az ember és látható ő, mint az Isten. Megkereszteltetésekor az ő megaláztatásán volt a hangsúly. Ott arról volt szó, hogy a tökéletes és bűntelen Megváltó nemcsak közösséget vállal a bűnösökkel, hanem átvállalja vétküket, magára veszi bűnüket. Ez megaláztatás, az engedelmes Fiú megaláztatása volt. Így volt ő az Isten báránya, aki elveszi a világ bűneit. Ő maga így mondta a keresztelőnek: nekünk így kell betölteni minden igazságot.
A Megdicsőülés hegyén felmagasztalása ragyogott föl. Végig kell járni a halál útját, de nem a kereszté az utolsó szó, hanem a feltámadásé, a mennybemenetelé. Sőt az ő második eljövetelekor felragyogó isteni dicsőség is előrevetíttetett a történetben.
Ez tehát az a két esemény, amely során fontos dolgok történtek Jézussal, de most az üzenet szempontjából mégis az a hangsúlyos, amit csak Lukács jegyez le, hogy mindez úgy zajlott, hogy Jézus imádkozott. Mindkét esemény az ő személyes és csendes imádsága során történt. Megkereszteltetésekor megkereszteltetett, és imádkozott, megnyílt az ég utána. A Megdicsőülés hegyén imádság közben történt mindez. A hangsúly tehát azon van, hogy Jézus, mint ember, itt is természetes módon gyakorolja az Atyával való közösség ilyen meghitt formáját. Csendben, személyesen imádkozik, csendességet tart, és közben hatalmas dolog történik.
Nagyon fontos, hogy Jézus tudatosan teszi mindezt. Ő azért ment föl a hegyre, hogy imádkozzon és nem volt véletlen, hogy megkereszteltetésekor is imádkozott. Gyermeki alázattal, engedelmességgel teszi, vágyakozva az Atyával való szeretetközösség átélésére. Mindez őt jellemzi, mint ember, tökéletes ember. De valami történt. A mennyország dicsősége jelent meg látható és hallható formában a földön. Jézus számára hétköznapi esemény, noha ünnepélyes is volt természetesen, de neki ez mégis az imádkozás rendszeres gyakorlata volt. Most azonban ünnepi módon csoda történt. Megnyílt az ég, mint egy ajtó kitárult titokzatos módon és láthatóvá vált a láthatatlan világ ragyogó pompája. Ott még Jézus nem változott el, de Keresztelő János is láthatta, hogy leszállt a Szentlélek, majd megszólalt az Atya.
A hegyen azonban Jézus maga is elváltozott. Ennyivel több a menny megjelenésének a milyensége. Jézus maga is isteni dicsőségében ragyogott föl, - ezt a tanítványok látták. A felhő is jelezte, hogy a menny jelent meg a földön. Sőt fokozható a kijelentés nagysága, hiszen nemcsak a mennyország jelent meg, hanem Isten maga. Fontos volt a Szentlélek megjelenése is a megkereszteltetésekor, de mivel Jézust most úgy nézzük, mint Isten fiát, az egyszülött Fiút, az engedelmes Istenembert, ezért van hangsúlya annak, hogy megszólalt az Atya. Nemcsak a mennyország jött el, hanem a mennyország ura, a hatalmas Isten szólalt meg és kijelentést tett.
Szólt Jézushoz és beszélt Jézusról. Azt mondta Jézusnak: "Te vagy az én szeretett Fiam, akiben én gyönyörködöm." Az ézsaiási prófécia (42. rész) első versében fogalmazta meg Isten lelke a prófétán keresztül az ősi ígéretet, ami Jézusban beteljesedett. Ő az Atya szeretettje, kiválasztottja. A titok az örökkévaló szeretet az Atya és a Fiú között. Az Atya ezt a szeretetközösséget jelenti ki Jézusnak. Miért? Jézus ezt nem tudta? Dehogynem. Mindannyian, akik apák, vagy nagyapák tudják, hogy mit jelent a gyermeknek és az unokának azontúl, hogy látja, tapasztalja az ő szeretetét, hogy még hallja is: szeretlek, oly sok örömem van benned. Ez még mélyebben megvalósul az Atyaisten szeretetében. Arról van szó, hogy Jézus mint ember felmegy a hegyre imádkozni, megkereszteltetésekor pedig fontosnak tartja, hogy imádkozzon, csendben közösségben legyen az Atyával és az Atya oldaláról ugyanez mutatkozik meg iránta. Az Atya is akarja ezt a közösséget, sőt kijelenti Jézusnak.
Péter apostol a levelében így foglalja össze: "Mikor az Atya Istentől azt a tisztességet és dicsőséget nyerte, hogy hozzá a felséges dicsőség ilyen szózata jutott: Ez az én szeretett Fiam, akiben én gyönyörködöm. Ezt az égből jövő szózatot mi hallottuk, együtt lévén vele a szent hegyen." (2Pét 1).
Jézust így meg is erősítette, felkészítette a nehéz megváltói mű végbevitelére. Megkeresztelése után azonnal jött a sátáni kísértés a pusztában, a Megdicsőülés hegyéről lejőve pedig Jézusnak mennie kellett a kereszt felé. Tehát nemcsak a szeretetközösségét erősítette meg az Atya a Fiú iránt, hanem biztosította arról, hogy mellette van a megváltó munkában, sőt gyönyörűségét leli abban, amit Jézus tesz. Nemcsak abban, aki az ő számára Jézus Krisztus, az Isten Fia, hanem abban is, amit tesz az Atyának engedelmeskedve. Ez a megváltásunk titka; Krisztus személye és az ő megváltó munkája az Atya és a Szentlélek együttes közösségében.
A Szentháromság jelenik meg Jézus imádkozása közben. Nemcsak Jézusnak mondta mindezt az Atya, hanem Jézusról is mondta. Ezért az evangéliumokban máshol úgy is olvashatjuk: "Ez az én szeretett Fiam, akiben én gyönyörködöm." Keresztelő János és a három tanítvány a hegyen hallhatta mindezt, s megtudhatták, hogy kicsoda Jézus, megismerhették őt igazi fenségében. Imádkozó, de aki isteni dicsőséggel bír, így Messiás ő, így Megváltó. Így láthatták meg az Isten egyszülött Fiát.
Számunkra mit jelent Jézus Krisztus személye? Kicsoda ő nekünk? Ismerjük-e őt, mint Megváltó Urat, akiben az Atya gyönyörűségét leli. Jézus azt mondta: az örökélet az, hogy megismerjük az Istent és akit ő küldött, a Megváltót. Jézus imádsága, imaélete és az ő dicsősége s isteni fensége azt jelzi, hogy ő Isten, de valóságos ember és így Megváltó számunkra. De vajon van-e vele ilyen személyes kapcsolatunk? Van-e vele olyan személyes kapcsolatunk, amilyen neki volt az Atyával? Atyád-e már neked az Isten?
Jézus azért jött, hogy ez megvalósulhasson. Az üzenetben felragyog, hogy a hívő ember hogyan tapasztalhatja meg hasonló módon - imádság közben - a menny eljövetelét. Jól tudjuk, hogy egyedül Jézus az egyszülött Fiú, hiszen ő Isten. Amit azonban az Úr Jézus átélt isteni módon, a hívő ember, mint Isten gyermeke, és a hívő közösség, mint Isten népe, hasonlóan átélheti az Atyával való közösségben a csendes imádság során. Itt lehet példa számunkra Jézus imádsága.
Hogyan? Azt olvastuk, hogy Jézus megkereszteltetésekor és a Megdicsőülés hegyén tapasztalta meg mindezt imádság közben. A keresztség azt jelképezi, valami elkezdődik. Az Istennel való szeretetkapcsolat megvallása minden keresztelő. Ünnepélyesen megvalósul, hogy a keresztség és az imádság során titokzatos módon, de valóságosan a mennyel, sőt annak Urával kerül kapcsolatba a megkeresztelt hívő. S ez a szeretetviszony tart folyamatosan. A "hegyenlétel", a földi élet szokásos hétköznapi eseményeitől való elvonulás, felvitetés idején különleges módon is. A menny dicsősége ragyog fel?! - kérdezhetné valaki. Igen! Az imádság, a személyes csendesség nem kényszerű teher, feladat, hanem ünnepi találkozás az Atyával, az Úrral.
A földi élet során lehet kísértés, működik a Sátán. Isten népe életében ezt az óriási lehetőséget akarja ellehetetleníteni, megszüntetni, ha lehet, örökre. Pontosan ezért fontos tudatosítani: minden személyes imádság során a mennyországgal kerülünk kapcsolatba. Amit Jézus átélt, az igaz ránk nézve is. Miért? Mert nálunk is valósággá lehet, hogy megnyílik az ég. Imádság során megnyílik az ég. Nem nekünk kell megnyitni, Isten már megnyitotta. Az Úr Jézus ezért jött el. Az Istennel való kapcsolat lehetősége adott, sőt akarja is Isten, ő is vágyakozik arra, hogy az övéivel szeretetkapcsolatban legyen. Ő akar találkozni gyermekével. Nekünk csupán belépni kell ezen a láthatatlan ajtón. Azért adta az imádságot.
Milyen az imaéleted? Volt-e találkozásod a mennyel az ünnepek alatt, meg azóta és lesz-e a hétköznapokban?
Dániellel történt, mivel komolyan vette, hogy imádság által lehet az Istenhez menni, vele kapcsolatban lenni, ezért életveszélybe került. A király tanácsosai megtiltatták, hogy országában bárki máshoz forduljon kéréssel valaki. Dániel nem engedett ennek a gonosz tanácsnak. Az ő első dolga az volt, hogy bement és imádkozott. Így került az oroszlánok vermébe. Az történt azonban, hogy a mennyország jelent meg abban a veremben. Dániel maga így mondta: Isten elküldte az ő angyalát és az angyal bezárta az oroszlánok száját.
Mert nemcsak a mennyország érkezik el, hanem a mennyország erői lépnek működésbe. Ezért fontos az a megjegyzés számunkra is, hogy az Atya megszólalt mindkétszer. Az Atya megszólalása is összekapcsolja a két történetet ebben a gondolatban. Az imádság végén megkereszteltetésekor, illetve az imádság közben megszólal az Atya.
Nekünk mit mond az Atya, amikor találkozunk vele életünkben először a megtérésben, vagy azóta folyamatosan? Ahogyan a prófécia ígéri: "Örökkévaló szeretettel szerettelek téged", vagy: "Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak, enyém vagy." Az ő atyai szeretetéről biztosítja az övéit, az imádkozót imádkozás közben, vagy utána. Az ő atyai szeretetét Jézusban mutatta be. Személyében és munkájában, Szentlelke és igéje által végzi ma is. Ezért történik, hogy meglehet, hogy a hétköznapok során nehéz körülményeink vannak testi bajaink, vagy akadályaink miatt, vagy a bűnök miatt, de az imádság közben mégis erre, a szörnyűséges földi körülmények közé, eljön a menny dicsősége és ragyogása, mert megszólal az Atya.
Ezért történhetett meg több hívő testvérünkkel is, akár fiatallal, akár idősebbel, hogy a halálos ágyán is ragyogott az arca. Vagy lehet, hogy már nem ragyoghatott, de a szeméből sugárzott az, hogy békessége, öröme van, mert látják szemei a mennyet. Ezért történhetik meg az, hogy éppen valamelyik hideg vagy meleg fronthatás miatt olyan rossz kedvünk van reggel, és tényleg rosszul érezzük magunkat és fizikailag minden adott arra, hogy elrontsuk az egész napot és másokét is emiatt, de mégis az Istennel való találkozásban, ha nem is változik meg az arcunk fizikai értelemben, mert nehéz, de belülről mégis nyugalom, és béke árad.
A pásztorok a hétköznapokba mentek vissza a Jézussal való találkozás után, de örömmel ünnepelve.
A szó szoros és lelki értelmében egyaránt tehát elváltozhat a hívő is. Ez is igaz lehet ránk. Elváltozik. A Korintusiakhoz írt levélben (2Kor 3,18) jelenti ki Pál apostol: "Az Úr pedig a lélek, és ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság. Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélve ugyanazon ábrázatra elváltozunk dicsőségről, dicsőségre, úgy mint az Úrnak Lelkétől." Ez előtt írja, hogy amikor Mózes annakidején lejött a hegyről, sugárzott az arca, ezért el kellett lepellel takarni, mert a nép megijedt tőle. Így e kijelentés azt jelzi, hogy ahogyan egyre mélyebb szeretetkapcsolatba kerül a hívő ember is az Atyával, az Istennel, ez sugárzik róla. Nem kényszeredett vigyor, hanem boldogság és öröm, ami látszik. Még Jézus ellenségei is megláthatják.
István vértanúról olvassuk, hogy amikor megállt a főpap előtt, ránéztek gonoszul és az arcát olyannak látták, mint egy angyal arcát (Ap.Csel 6). Az arca még az ellenségei között is sugárzott mivel a menny érkezett el számára, mert az Atyával került közösségbe.
Ilyen nekünk az Atyával való közösségünk? Ezt szoktuk átélni imádság közben? Természetesen azt a fajta ünnepi élményt, amit Jézus maga is átélt, ilyen ünnepi módon, nem minden nap érezhetjük át. Bizonyára a mi csendességeink sem minden nap ilyen élménnyel gazdagok, de mégis igaz az, hogy minden hétköznapon gyakorolt személyes elcsendesedésünk Istennel való találkozás, az a mennyország. Sőt Isten megadhatja azt, ünnepibb pillanatokban, hogy imádkozunk és valami érdekes, csodálatos történik. Az Istennel való közösség ünnepi átélése, ahogyan Jézus esetében is. Ez meglátszik a hívő emberen.
Adja Isten, hogy számunkra az, amit az Úr Jézus átélhetett akkor, ott, valóság lehessen itt és most. Isten az imádságot, a személyes csendességet adta erre. Nekünk csak be kell lépnünk a megnyílt ég kapuján az imádság csendjében.
Imádkozzunk!
Mennyei Édesatyánk, hódolunk előtted, hogy Megváltó Urunkért Atyának szólíthatunk téged. Magasztalunk, hogy te is akarod a velünk való szeretetközösség megélését. Köszönjük, hogy adtad az imádságot erre.
Bocsásd meg nekünk Urunk lustaságunkat, felejtésünket, vagy talán szeretetlenségünket is, amikor nem vágyakoztunk tehozzád. Szeretnénk az Úr Jézus példáját követni. Segíts nekünk, hogy a hétköznapok során így élhessük át azt a csodát, hogy elérkezik a menny a földre, találkozunk veled élő, személyes módon.
Köszönjük, ha gyakorolhatjuk ezt már, és áldunk téged, hogy bárki elkezdheti még ma. Segíts, hogy hadd tudjon mindenki, aki itt van a te házadban, ilyen imaéletet élni.
Kérünk, segíts, hogy amikor a hétköznapi terhek, bűnök gyötörnek, akkor is tekintsünk reád, meneküljünk hozzád.
Köszönjük Urunk, hogy te nemcsak a boldog napokra, hanem a nehéz időszakokra is gondoltál, amikor azt mondottad: ne félj, mert megváltottalak. Kérünk, hogy ennek a tudatában éljük életünket. Áldd meg családunkat, szeretteinket, tanítsd meg gyermekeinket, unokáinkat is így imádkozni, ilyen imaéletet élni.
Kérünk téged népünkért. Látod, hogy mennyi nyomorúság van népünk életében, népünk vezetői életében is, most imádkozunk érettük is. Adj, kérünk megtérést a téged nem ismerőknek. Akik pedig a tieid közöttük, hadd látsszon életükön valóban, kihez tartoznak. Segítsd meg azokat a testvéreinket, akik betegágyon fekszenek, vagy kórházban, vagy akik a halál előtt állnak, hadd élhessék át ők is a csodát, mellettük van a Pásztor. Atyai szereteted erősítse őket a nehéz órákban. A gyászolóknak pedig add vigasztalásodat így.
Ámen.