PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2003. december 21. (vasárnap este) Varga Róbert

JÓZSEF ADVENTJE

Alapige: Mt 1,18-25

---

Imádkozzunk!

Köszönjük, Istenünk, hogy a te szelíd, gyámolító és a szívünkben vigasztalást és reménységet teremteni tudó szavad készítetted el most a számunkra. Köszönjük, Urunk, hogy az adventi várakozás idején is valójában egy valakire, rád várunk, a te lejöveteledre gondolhatunk. S miközben a szívünkben annyiféle gondolat kavarog, s olyan sokfajta érzés lepi azt el, te csendesen átölelsz minket, egészen közel jössz hozzánk, és megszólítasz bennünket.

Köszönjük, Urunk, hogy itt állsz az ajtó előtt, és a szívünkig érhet a te szavad. Kérünk, segíts rajtunk, nyomorult koldusokon, hogy ne zárjuk be a szívünket, ne csukjuk be a fülünket, hanem hadd érjen a te szavad egészen mélyre, hadd bátorítson, adjon vigasztalást, békességet, és hadd nyíljon ki a mi lelki szemünk, hogy meglássunk téged, az egyedül igaz Istent. Így kérünk, Urunk, adj vigasztalást azoknak, akik nem régen álltak meg, vagy korábban, régebben ravatal mellett, akik elvesztették azt, akinek a hiánya most is nagyon fáj: édesapát, édesanyát, nagymamát, dédmamát. Külön könyörgünk azért a családért, ahonnan kilenc gyermek mellől hívtad el az édesanyát. Cselekedj mindnyájukkal irgalmasságot. Adjál vigasztalást és békességet mindenkinek, de legfőképpen újra hadd kérjük azt, hogy a te igéd vigasztalása legyen most velünk. Hadd erősödjön meg a mi hitünk. Hadd tegyük újra a kezedbe, a te átszögezett kezedbe a mi életünket, s hadd menjünk el úgy innen, hogy te jössz velünk.

Köszönjük, hogy Jézusért meghallgatsz minket.

Ámen.

---

Igehirdetés

Jézus Krisztus szavait, az úgynevezett logionokat, beszédeket sok helyen megörökítette a Szentírás. Az utolsó könyvben, a Jelenések könyvében is olvasunk tőle egy mondatot, amelyik így hangzik: "Ímé, az ajtó előtt állok és zörgetek, ha valaki meghallja az én szómat, és megnyitja az ajtót, (a szívét) bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig én velem."

Mondhatnánk azt is, hogy Isten az utolsó adventi vasárnap estéjén arról az ajtóról beszél, ami valójában az életünket jelenti, amely előtt ott áll Jézus. Ott áll Jézus Krisztus, és szólongat minket. Mindnyájunkat - kivétel nélkül - nevünkön szólíthat, mert ismer minket, és belelát a szívünkbe. Az ajtóknak az ember életében különös jelentősége lehet. Sokféle ajtón megyünk át, amíg élünk. Sokféle ajtó marad mögöttünk. Vannak ajtók, amelyek egy életre bezárulnak, és többet senki nem nyithatja ki. Vannak ajtók, amelyek fájdalmat, nyomorúságot vagy éppen örömet rejtenek maguk mögött.

Azt mondja a Szentírás, hogy van egy olyan ajtó, ami a mennybe vezet, és amelyet senki be nem zárhat azok előtt, akik Krisztusban hisznek. Az ajtók összeköthetnek sorsokat, és időnként nagy jelentőségük van.

Van, aki komolyan veszi azt, amit a János 10-ben olvasunk, hogy Jézus az ajtó. Aki vele jár, az kijár és bejár, és legelőt talál. Bőségben és örömben élhet. A legnyomorultabb helyzetben és állapotban is tőle kaphat vigasztalást és reménységet. Vannak olyanok is, akik nem veszik komolyan, hogy Jézus az ajtó, s még mellette is kiskapukat keresnek, és nála nélkül akarnak boldogulni.

Vannak az életben olyan ajtók, amelyek nagyobb jelentőségűek, és vannak olyanok, amelyek kisebbek. Nagyon nagy kérdés az a számunkra, akik most itt vagyunk, hogy Isten országa, Isten országának ajtaja nyitva van-e már előttünk, vagy pedig zárva van? Mert ha zárva is marad, akkor egy másik, lefelé vezető út, a sötétségbe vezető útnak az ajtaja marad nyitva. S ha akarunk, ha nem, azon a lejtőn, azon az ajtón keresztül gyorsulunk lelki értelemben egyre inkább lefelé.

A Szentírás arról is tanít, hogy sok-sok ezer évvel ezelőtt az első emberpár mögött is bezárult egy ajtó. Amikor fellázadtak Istennel szemben, és engedetlenné váltak, akkor kiűzettek az Éden kertjéből. Véget ért az a paradicsomi állapot - ahogy ezt szoktuk mondani -, ami az Istennel való teljes szeretetközösséget jelenti. Ez a bűn, bűneset azt hozta magával, hogy az ember elbújt az Isten elől. Mondhatom, maradva a képnél, zárkózottá vált. Az emberiség magára zárta a lelki ajtót, és Isten nélkül kezdte berendezni az életét, s valóban lezárult a visszaút is.

Azt olvassuk a Szentírásban, hogy Isten kérubokat, angyalokat pallossal állított az Éden bejáratához, és többé nem lehetett oda visszamenni. Valami véget ért, valami visszavonhatatlanul lezárult. Ott is becsapódott egy ajtó, az Istennel szembehelyezkedő ember előtt, és oda többé visszatérni nem lehet. S azóta látjuk azt, hogy ember embernek a farkasa. A kérubok őrzik az Éden bejáratát, és többé nincsen visszaút.

Miről beszél advent? Arról beszél, hogy Isten mégsem zárt be teljesen minden ajtót. Mégsem csukott be teljesen mindent. Mégis úgy gondolta, noha az ember a hibás azért, ami történt, hiszen ő lázadt fel az Istennel szemben, mégis az Isten jött, futott az ember után, küldte le az Ő egyszülött Fiát. Ha valaki hisz Krisztusban, beléphet az Isten országa ajtaján. Jézus az ajtó, és aki oda belép, az igazi helyet talál, olyat, amit soha többé el nem vehet tőle senki sem.

Az adventi örömhír ez: Isten nyitott egy ajtót, amikor Jézust elküldte, hogyha valaki azon az ajtón hit által benéz, ott látja a mennyei dicsőséget, látja a mennyei fényt, s az tudja, hogy ott van a legjobb hely ezen a világon.

Pál nem véletlenül mondja azt, hogy Krisztusnál lenni mindennél jobb. István vértanú is belátott az ajtón, a kapun. Látta Krisztust, látta a mennyei dicsőséget, mert idelent hitt Jézusban, s ezért már idelent megnyílt az ajtó a mennybe a számára.

Aki Jézussal él, az Jézus nagypénteki helyettes áldozatárét szabad bejárást kap Isten országába.

Most hogyan lehetséges ez? Amikor Jézus itt volt, talán könnyebb volt, mások azt mondják, nehezebb, s erre is van példa meg arra is. Van, akik könnyen hittek Jézus csodáira, de ott voltak sokan Lázár feltámasztásánál, s mégis azt olvassuk: sokan hittek az ott lévő zsidók közül. Vagyis nem mindenki. Jézus világosan megmutatta, hogy kicsoda Ő. Olyan messiási csodát tett, amelyet sem utána, sem előtte senki, s mégis csak sokan hittek benne, és nem mindenki.

De most, itt hogyan lehetséges belépni ezen az ajtón? Úgy, hogy van egy másik rés is ezen az ajtón. Isten meghagyott valamit az embernek. Egy fantasztikus lehetőséget, amin keresztül megszólíthat minket. Azt mondja a szentírás, hogy van egy másik, piciny kis ajtó, mondhatnám így is, hogy ajtó az ajtón. Van hallásunk. Van hallásunk. A Szentírás azt tanítja, hogy a hit hallásból van. A hallás pedig Isten igéje által. Vagyis, aki rendszeresen hallgatja a Szentírásról szóló bizonyságtételt, az Isten szeretetéről szóló jó hírt, evangéliumot, az eljuthat oda, hogy ami bemegy a fülén - Mária is így hallotta meg a jó hírt - bement a fülén, és Isten Szentlelke által történt vele, ami történt, hogy megszülte Jézust. Meghallott a jó hírt, mert a hallás ajtaja nyitva maradt, s ezen keresztül találta meg Isten.

Nem véletlenül olvastam, vagy mondtam el a Jelenések könyve igéjét: Ímé, az ajtó előtt állok és zörgetek. Ha valaki meghallja az én szavamat, és megnyitja az ajtót, a szívét, belépek annak életébe, vele vacsorálok. Ez keleten a teljes közösségvállalást jelentette. Együtt vacsorázunk. Együtt leszek vele, és ő énvelem. Ha valaki hisz énbennem, és meghallja a szavamat, s kinyitja a szívét, soha többé senki és semmi el nem választhat minket egymástól.

Ha kinyitjuk a szívünk ajtaját, és engedjük, hogy a fülünkön át oda eljusson a jó hír, akkor átéljük azt a csodát, hogy Isten bátorít, megvigasztal, és újat kezd velünk.

Akiről ma este olvastam, a bibliai József szintén hallás által maradt meg. Jézus nevelőapja volt József, de hallás által maradt meg, és értette meg Isten tervét. Különleges módon bánt vele Isten, és Isten tudja, hogy miért így történt. Küldött egy angyalt, egy küldöttet. Neki engedelmeskedve látta meg Isten dicsőségét József, és lett más emberré.

Mit is olvastunk Józsefről? Vőlegény volt. Fiatal ember, s mint fiatal ember nagy szenvedésen ment keresztül. Ha valaki átélt hasonlót, ami vele történt, az tudja, hogy mennyire így van. Szeret valakit teljes szívéből. Régóta szeret tehát valakit, akiben egész szívével bízott, s kiderül, hogy van egy pont, amikor azt látja, hogy talán mégsem méltó ez a lány arra a szeretetre és bizalomra, amit Józseftől kapott. Kiderült, hogy Mária gyermeket vár, akinek nem József az apja. Pedig jegyesek voltak.

Izráelben a jegyespárokat már gyakran gyermekkorban kijelölték. Legtöbbször házasságközvetítők úgy, hogy a fiatalok nem is látták egymást. Az ókor szokása szerint a szülők döntöttek helyettük, hozták össze a feleket. Ebből a helyzetből még volt visszafordulás. Ezt fel lehetett mondani, fel lehetett bontani minden különösebb botrány, nehézség nélkül. Például a hűtlenség esetében. Akkor nagy szégyen volt, ha valaki házasságon kívül hozott gyermeket a világra. Ma már ez is szinte mindennapi, természetes dolognak számít.

A második fokozat az volt, amikor írásban rögzítették a felek, hogy a gyermekeiket egymásnak szánták, s még néha az is előfordult, hogy meg is szerették egymást a fiatalok. Ebben az esetben már mindenki házaspárként kezelte őket, és itt már csak elbocsátó levéllel lehetett a házasságot vagy egy éves jegyességet felbontani.

Ha egy ilyen kapcsolat során váratlanul meghalt például a vőlegény, a leendő férj, akkor az ott maradó menyasszony özvegynek számított, és eszerint bántak vele.

József látva Mária állapotát, ezen gondolkodik, mert ők azt a bizonyos egy évet töltötték, amikor már ott volt mindenki előtt megkötve az egyesség. Mivel szerette Máriát, ezért gondolta azt, hogy titokban elbocsátja, ne legyen belőle nagyobb botrány. Ne bántsa senki ezt a lányt.

A harmadik pedig az volt, amikor letelt az egy év, megkötötték a házasságot, megvolt az esküvő, ez pedig Isten és emberek előtt felbonthatatlanul kötötte össze a két fiatalt.

Mi volt jellemző József karácsony előtti állapotára? Az, hogy mivel igaz ember volt, ez azt jelenti, hogy hitt az Istenben, és Isten törvényét igyekezett betartani. Szerette menyasszonyát, szép terveket szőttek. Aztán jött valami rettenetes dolog, s ezt a szép tervet és várakozást derékba törte. Vége lett mindennek. Nem kell nagy képzelőerő, hogy beleérezzük magunkat ennek a fiatalembernek a helyzetébe. Vége lett mindennek.

Hányszor éltünk át talán hasonló helyzetet, ha nem is hasonló ok miatt? Amikor valami szépen indult, és tragédiával végződött. Amikor olyan nehézzé vált az életünk, hogy úgy éreztük, hogy belepusztulunk, hogy ezt nem lehet túlélni. Onnan nincs továbblépés. Megálltunk, összeroskadunk, belepusztulunk. Amikor becsukódott egy kórházi ajtó, és többet nem láttuk azt, akit szerettünk. Visszamentünk, s nem volt ott. Amikor véget ért valami, amihez annyira ragaszkodtunk. Amikor véget ért valakivel egy közösség, egy szeretetközösség, és magunkra maradtunk. Talán ezt is jelentette, hogy még imádkozni sem tudtunk. Még a szavakat sem találtuk. Úgy éreztük, hogy nincs remény. Még a nap is másképpen süt ott.

Egy ilyen helyzetben tolulnak a szívbe a kérdések. Hogyan engedhette meg Isten? József is valószínű kérdezhette ezt? Hogyan tehette ezt vele az Isten? Hogy engedte meg, hogy Mária ilyet tegyen vele, ami történt?

Így olvassuk, hogy József magában gondolkodott. Sokszor egy-egy tragikus helyzetben tényleg így van, hogy az ember úgy érzi, hogy teljesen magára marad, csak magában tud gondolkodni. Forognak az agyunkban a gondolatok, és semmilyen épkézláb válaszra és megoldásra nem jutunk.

József is magában gondolkozott, és a saját emberi szíve és megoldó készsége szerint jutott arra döntésre, hogy jobb ezt befejezni. Elbocsátom a menyasszonyomat, aki ilyen szégyent hozott rám. Mindenki fogja tudni azt a faluban, hogy ez a gyermek nem tőlem van, nem is lehet tőlem, és ezt nem élem túl.

József hívő ember volt, ezért nem a bosszún gondolkodott, hanem azon, hogy elbocsátja Máriát. Szereti, de mennie kell, nem lehet másképpen.

Az ember az Isten tanácsa nélkül tényleg csak magára marad. Maga tudja forgatni és rágni a gondolatokat, s tényleg semmilyen épkézláb megoldásra jutni nem tud. Jól dönteni végképpen nem.

József a jegyesség ajtaján kívülre akarta helyezni Máriát. Be akarta zárni az ajtót, be akarta zárni az ajtót Mária és maga között.

Mi volt azonban, ami másik jellemző volt Józsefre? Ami igazán egy igazán Istenben bízó és hívő ember életében jelenik csak meg. Nyitva maradt egy ajtó az Isten felé. A füle és a szíve. Ezt a két ajtót nem csukta be József. Gondolkozott magában, de beszélt az Istennel is. Imádkozott. Ez így nincs leírva a szövegben, de abból, ami történt, tudjuk, hogy így volt.

Hadd kérjek ma este mindenkit arra, hogy ezt a két ajtót ne csukjuk be! Akármilyen tragédia is ért minket a közelmúltban, vagy régebben, vagy egészen friss. Ne csukjuk be! Hagyjuk nyitva az Isten felé. Ha az Isten szólni akar ma este hozzánk a nyomorult, töredékes, küldött szavain keresztül, hadd tegye. Mondja azt, amit akar. Hadd adja az Ő vigasztaló és bátorító igéjét. Hadd húzzon ki minket a saját gondolataink börtönéből és rácsai közül. Engedjük meg Istennek, hogy kitisztítsa a járatokat, hogy elérkezzen hozzánk az Ő szava, bátorító és irgalmas szava!

S ha nyitva marad a fülünk, és nyitva marad a szívünk, akkor átéljük azt a csodát, hogy könnyebb lesz a szív, és könnyebb lesz engedelmeskedni később Isten szavának.

József ilyen ember volt. A készség ott volt a szívében. Még ebben a helyzetben is az Istenhez fordul, és Istentől várja a választ.

Vajon mi készek vagyunk-e erre, hogy engedjünk Isten szavának? Ha most vigasztalni akar, tegye azt. Ha a könnyeinket szeretné letörölni, hadd törölje le. Ha valamit nagyon élesen és keményen mond, Ő az Isten, tegyen így, ha erre van szükségünk. Engedünk-e neki? Nyitva van-e a fül, és nyitva van-e a szív az Isten vigasztaló beszéde, szava előtt?

József kész volt engedni Isten Lelkének, Isten szavának. Még akkor is, hogyha nagyon szomorú volt, ha tragédiaként élte át azt, ami vele történt. Ma már Isten nem álmokon és jelenéseken keresztül szól. Kezünkben az Ő kijelentése a Szentírás. Hallgathatjuk az igehirdetést, imádkozhatunk. Vannak mellettünk mások, akik hívő emberek. Rajtuk keresztül is megszólalhat Isten.

József idejében még nem így volt. Nem volt a kezében Biblia, mert nem is írták le, így másképpen szólítja meg őt Isten. Ezért vezette oda Isten az Ő angyalát, és szólítja meg Józsefet az angyalon keresztül.

Kiderül az is, hogy Isten ismeri az ember gondolatait. Józsefét is. A mienkét is. Isten pontosan bele tud helyezkedni a mi helyzetünkbe. Átéli a nyomorúságunkat, ismeri a kérdéseinket. Azt mondja a Biblia, hogy még ajkamon sincs a szó, s az Isten máris hallja és válaszol arra, amit mondunk, vagy amit kérdezünk.

Mit mondott az angyal Józsefnek? Mondhatom így is, hogy egyszerűen beleszól József életébe. Mivel Józsefnek nyitva van a füle, és nyitva van a szíve Isten felé, így megszólítható ember volt.

Azt mondja Isten: "Ne félj egészen feleségül venni Máriát". Ez azt jelenti, ha letelik az egy év, akkor valóban teljesen, lelki, testi értelemben házasodjatok nyugodtan össze. Ne bizonytalankodj József, én tudom, hogy ami Mária testében fogant, az Istentől van a Szentlélek által. Máriát arra választottam ki, hogy a világ Megváltóját, azt a Messiást, akit ti olyan régóta vártok, beleteremtsem Mária testébe. Ő majd kihordja a gyermeket, s megszüli. Ő lesz az - így olvastuk itt is -, aki megszabadítja Izráelt.

Csak Jézus tud minket megszabadítani a saját gondolatink nyomorúságából, a hitetlenségünk állapotából, a gyászunk miatti helyzetből és állapotból, mert azt jelenti az Ő neve, hogy Szabadító. Ő fog minket is megszabadítani, s ez akár ma este már megtörténhet, ha hozzá fordulunk.

Ne félj, és ne bizonytalankodj József, az ősi ígéret teljesedik be. Kivételes szolgálat ez, hogy felnevelhetitek Jézust, a Messiást, a világ Megváltóját. Olyan csoda az, hogy Isten ezzel az egyetlen mondattal kiveszi József szívéből a félelmet. Kiveszi az aggodalmat, kiveszi a gyötrődést, a szégyenkezést, a neheztelést. Senki más nem tud minket meggyógyítani, mint Isten maga. Semmi mással nem tud minket az Isten gyógyítani, mint az Ő szavával, az Ő igéjével.

Mivelünk sem akar másképpen tenni, mint Józseffel. Tudja és megérti, hogy milyen a lelkiállapotunk, milyen események voltak, amelyek történtek velünk, s hogyan váltak a jó reménységeink és terveink, elképzeléseink, vagy éppen vágyaink egyetlen szempillantás alatt semmivé.

Mit éreztünk akkor, amikor jött egy telefon, s vége volt mindennek? Mit éreztünk akkor, amikor kinyitottunk egy levelet, amikor semmivé váltak a tervek a jövő évre nézve, s ezt már tudjuk. Tudta Isten már akkor ott az Édenben, hogy milyen szenvedés vár az emberre, ha szakít vele. Mit jelent egy boldog állapotból egy rettenetes helyzetbe, kétségbeejtő magányosságba jutni.

Isten szerette Józsefet, és szeret minket is. Ha mi szeretünk valakit, s annak fáj valami, az nekünk is fáj. Isten szeret minket, ezért fáj a szíve értünk, mert szeret. Mert annyira szeretett, hogy nemcsak elküldte Jézust, hanem engedte, hogy keresztfára szegezzék. Jézus Krisztus szíve beleszakadt ebbe a szeretetbe és szerelembe az ember iránt. Odaadta az Ő szent és tiszta életét. Karácsony után jött a megfeszíttetés azért, hogy nekünk életünk legyen, és bővölködjünk. Ő átélte azokat a gyötrelmeket, amelyeket mi élünk át időnként, amikor betört a szenvedés, a betegség és a halál a földre. Ezért szólítja meg Józsefet, és szólít meg minket is a fülünkön és a szívünkön keresztül, mert szeretne minket az Ő szeretetével szíven találni, felemelni, megvigasztalni. Azt akarja, hogy úgy menjünk innen el, hogy Jézus lakik a szívünkben, és akkor más lesz a karácsonyunk. Már ma este elkezdődik a karácsony, pedig csak advent negyedik vasárnapja van. Ott lehet Jézus a szívünkben, s ha hazamegyünk, és sokan ma este is úgy mennek haza, ahogy én is sokszor, sok éven át, hogy senki nem várja.

Ma este elmehetünk innen úgy, hogy ott lakik a szívünkben Krisztus. Megvigasztal minket, beköltözik az életünkbe, s akkor soha többé nem leszünk egyedül akkor sem, ha senki nem fogja a kezünket. Akkor is, ha talán egyedül ülünk le egy asztal mellé, mert azon az estén sem lesz senki ott velünk. Akkor is, ha egy hely üres lesz az idén a karácsonyi asztal mellett, de ha Jézus ott van, minden egészen másképpen lesz.

Mennyit pereltünk Istennel? Ugye, hogy így van? Én is, meg ti is. Nem régen veszítettem el édesapámat, tudom, miről beszélek. Mennyit gondolkoztunk saját magunkban? Hányszor tettünk fel kérdéseket? Miért engedte az Isten, és miért pont most, és miért pont így? Nem lehetett volna, hogy még tovább? Miért van az, hogy nem tudtak segíteni? Tudtuk mi, hogy nem tudnak, s mégsem akartuk elfogadni. Miért történt így? Ha még az újévig eljutottunk volna együtt? De így történt. Hadd mondjam azt, hogy Isten kezében van minden élet, és Ő soha, semmi ilyen kérdésben nem téved.

Isten angyala őszintén beszél, mint küldött. Megmondja mindazt Józsefnek, ami történni fog, ami fontos lesz. Megmondja azt, hogy akit Mária szülni fog, az Izráel Szabadítója lesz. Most jött el az idő, és beteljesült a prófécia. Az Ige testté lesz. Karácsony Isten ígérete beteljesedésének az időpontja.

S még valami, ami fontos. Isten többet adott, mint amit vártak. Már nem is várták igazán a Messiást. Már olyan régóta várták a megoldást, hogy amikor jött, nem is akarták elhinni. Zakariás is, pedig pap volt, s szolgált a templomban, éppen áldozatot mutatott be, ő se hitte el. Hogyan lehetséges? Hogyan lehetséges, hogy nekünk gyermekünk lesz, s hogyan lehetséges az, hogy a másik asszony meg megszüli a Messiást, Jézust?

Fontos kérdés az, hogy igaz-e számunkra az, amivel folytatja az angyal? Ezt mondja, hogy nevezd Őt Jézusnak, Immánuel: Velünk az Isten. József, veled is itt van az Isten, amikor szenvedsz, amikor ott vannak a kérdések, s amikor nem látsz kiutat.

Veled is ott lesz az Isten, amikor úgy érzed, hogy nincs tovább. Neked is válaszolhat az Isten, mert Immánuel, karácsony óta velünk az Isten, hiszen megszületett Jézus, s többé senkinek sem kell magányosnak lennie. Mindenkivel ott lesz Jézus, aki meghallja az Ő szavát, aki megnyitja az ajtót, aki beengedi a szívébe Krisztust, aki átadja az uralmat egyszer és mindenkorra neki, a világ Üdvözítőjének. Attól kezdve minden másképpen lesz.

Velünk az Isten, mert Ő nem akarta, hogy így legyen. Ő azt akarta, hogy végig velünk maradhasson. Ő nem akarta, hogy mi meghaljunk és por és hamu legyünk. Ő velünk akart maradni végestelen-végig. Mi szakítottunk vele. Mi csaptuk be az ajtót közte és köztünk, s ezért maradtunk magunkra. Most Ő kezdi el újra. Ő nyitja ki az ajtót. Ő küldte át az ajtón keresztül Jézust hozzánk és értünk. Ő adta oda az egyszülött Fiát, hogyha valaki akar, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

József ezt világosan megértette. Meghallotta, megértette, s most jön valami nagyon lényeges: mit tett József, amikor felébredt az álmából? Mert ugye mindez álomban történt - így olvastuk. Azt olvassuk, hogy mindent úgy tett, ahogy azt az angyal, a küldött által hozott üzenetből megértett.

Magához vette Máriát. Megértette, hogy mit akar az Isten, s azonnal engedelmeskedett. Nem kételkedett az ige igazságában. Nem lázadozott tovább, hogy miért pont nekem jutott ez a rettenetes feladat? Miért így? S miért én jártam így, miért jutottam éppen én ide? Mit fog szólni a falu, ha felvállalom az egészet? Nem kért további jeleket és megerősítést. Hitt az Isten szavának, és azonnal engedelmeskedett.

A megszületett gyermeket Jézusnak nevezte el. Sajátjaként gondoskodott róla. Mondhatom így nyugodtan, hogy adoptálta, felnevelte. Mesterséget, munkát adott a kezébe. Mindent pontosan úgy tett, ahogy azt az Isten mondta. Nem érdekelte, hogy miről sutyorognak a házakban. Akkor sem voltak mások az emberek, mint most. Nem félt magához venni Máriát, mert engedelmeskedni akart az Istennek.

S később is engedelmeskedett, amikor egy másik angyal meg azt mondja, hogy most vedd a gyermeket - nem Máriát -, vedd a gyermeket és Máriát. Jézus van az első helyen. Vedd a gyermeket és Máriát, és meneküljetek Heródes elől Egyiptomba. Azonnal vette a gyermeket és Máriát, és menekültek Egyiptomba. Ott is azonnal engedelmeskedett.

Milyen volt József adventje? Szomorúsággal, keserűséggel, csalódással és kérdésekkel, talán még félelemmel is teli. És milyen volt a karácsonya? Egészen más lett, mint amilyen az adventje volt, mert ott volt az Isten vigasztalása és békessége a szívében.

Közeledett Mária szülésének az ideje, és József élete mégis más élet lett. Egyszerűen azért, mert beleszólhatott az Isten. A tiedbe beleszólhat? Engeded, hogy vigasztaljon? Engeded, hogy kérdezzen, bátorítson? Engeded, hogy menjen veled? Kéred Őt? Elfogadod? Együtt mentek? Együtt mentek innen el? Akarjuk mi ezt a változást?

Én tudom azt, hogy sokunk helyzete ma estétől karácsonyig meg azután, nem fog változni. Ha most gyászban vagyunk, akkor az az ünnepek alatt is ott marad a szívünkben. De ha ott van Jézus is a szívünkben, akkor vajon melyik lesz a nagyobb? A Krisztusba vetett reménység és hit, vagy az a szomorúság, ami szintén ott van a szívünkben? Akarunk-e vigasztalást és új szívet?

Milyen lett József karácsonya? Változatlan helyzetben nagy öröm, nagy békesség. Elfogadta az Isten akaratát, elkezdett annak engedelmeskedni, s meglátta a csodát, megszületett a világ Megváltója. Látta azokat az embereket is, akik odamentek, a pásztorok meg a bölcsek, akiknek szólt az Isten, hogy menjetek el egészen Betlehemig. És ott meglátjátok azt, akire vártatok.

Vagyis, aki engedelmeskedik Jézus Krisztusnak, az átéli a csodát: velünk az Isten. Immánuel, velünk az Isten. József kinyitotta szívének ajtaját a zörgető Isten előtt, meghallotta a szót, megnyitotta az ajtót. Engedett az angyal szavának, és átélte a csodát: vele van az Isten.

Mit élnek át azok, akik ma döntenek így, akik ma hallják mg a szót, és ma nyitják meg a szívüket? Azt, amit Jézus a mai tanítványoknak mond: Veletek maradok a világ végezetéig, minden napon. Veletek maradok a világ végezetéig, minden napon. Ma este is, szenteste is, azután is, a halálod óráján is, és azután is. Nem csak a halálodig, a világ végezetéig, minden napon.

Egyedül a szívünkbe engedett Jézus tud segíteni rajtunk, hogy megtört szívű, reményt vesztett, vigasztalhatatlannak tűnő életű emberekből békés, nyomorúságból örömbe forduló, s vigasztalást kapott karácsonyi emberek legyünk.

Ma este a mindenható Isten a hiányokon és a nyomorúságokon át is zörget az ajtón. Meghallod? Kinyitod? Beengeded? Veled az Isten? Úgy mész el innen?

Az Isten országának ajtaja nyitva van. Ma este beléphetsz azon. S akkor más lesz az advented. Más lesz a karácsonyod, és más lesz az életed is.

Reményik Sándor egy versével szeretném befejezni:

Kegyelem

Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, eget ostromló akarattal -
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára és tompa kábulattal,
Szótlanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!

S akkor - magától - megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesésé,
Bűnbánat - hasztalanul ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.

Akkor - magától - szűnik a vihar,
Akkor - magától - minden elcsitul,
Akkor - magától - éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától - friss gyümölcs terem.

Ez a magától: ez a Kegyelem.

---

Imádkozzunk!

Istenünk, te tudod azt a legjobban, hogy amióta ez az embervilág nélküled él, mennyire kegyetlenné vált az élet. S mennyire szükségünk van a kegyelemre, az irgalomra, a szeretetre és a békességre, s mennyiszer nem kapjuk meg mindezt. Hányszor nem adjuk mindezt, s ezért nem kapjuk?

Köszönjük, hogy ma este a te csodálatos szeretetedről beszéltél nekünk. Köszönjük, hogy igéddel zörgettél a mi szívünkön, s nyitogattad a mi fülünket. Ezzel a szeretettel közeledtél felénk, ami a te kegyelmedet jelenti.

Köszönjük, hogy eljöttél, Jézus, hogy megszülettél. Köszönjük, hogy engedted, hogy nagypéntekbe törjék a karácsonyt azért, hogy kimondhassuk: Velünk az Isten. Velünk marad a világ végezetéig, minden napon.

Kérünk, áldj meg bennünket, hogy áldássá lehessünk!

Kérünk, vigasztalj meg minket, hogy azzal a vigasztalással tudjunk vigasztalni másokat, amit tőled kapunk. Kérünk, cseréld ki a szívünket, hogy az új szívből új gondolatok származzanak. Kérünk, maradj velünk, és nyiss ajtót nekünk a mennybe, hadd lépjünk be abba ma este!

Köszönjük, hogy kereszthalálodért, áldozatodért mindez lehetséges. Köszönjük, hogy eljöttél hozzánk, mint Isten üdvözítő kegyelme, hogy megszólíts mindnyájunkat.

Ámen.