PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK |
Pasarét, 2003. szeptember 21. Földvári Tibor |
Alapige: Lk 11,1-4
Történt egyszer, hogy valahol imádkozott és mikor befejezte, így szólt hozzá egyik tanítványa: "Uram, taníts minket imádkozni, mint ahogy János is tanította a tanítványait." Ő pedig ezt mondta nekik: "Amikor imádkoztok, ezt mondjátok: Atyánk, szenteltessék meg a te neved. Jöjjön el a te országod. A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk naponként. És bocsásd meg a mi bűneinket, mert mi is megbocsátunk minden ellenünk vétkezőnek. És ne vígy minket a kísértésbe."
Imádkozzunk!
Dicsőítünk téged Urunk, mert nem csupán teremtő Isten vagy, hanem aki gondot is viselsz tieidre. Hódolunk előtted, mert a teremtett világban és Jézus Krisztusban a Szentírás által megismerhettük kegyelmedet és irgalmadat.
Áldunk a te gondoskodásodért az elmúlt héten. Köszönjük, hogyha reád tekintünk így hálát adva neked, hódolva előtted, akkor beteg szívünk is gyógyulhat, erőt merít a lelkünk, mert te megerősítesz.
Könyörülj meg rajtunk Urunk, hogyha mégis gondokkal, aggodalmakkal vagyunk telve most. Kérjük, add a te megoldásodat számunkra. Taníts igéden keresztül bennünket. Szeretnénk, Urunk, megerősödni abban a bizalomban, amelyet bírunk már. Könyörgünk mindazokért, akik keresnek téged, és nem mernek még igazán bízni benned. Hadd ismerjenek meg szerető Atyának.
Kérünk Urunk, hogy Lelked által szólíts most meg mindannyiunkat személyesen.
Ámen.
Igehirdetés
Az Úr Jézus Krisztus csendes imaéletét kezdtük vizsgálni, s láthattuk, mi jellemezte az ő munkálkodását és imádkozását, hogy imádkozva dolgozott földi élete során. Majd amikor fontosnak tartotta, hogy egész éjjel csendességet tartson, a mennyei Atyával beszélgetve, a tanítványok elhívása előtt.
Most, a minket is talán leginkább személyesen érintő imásága van előttünk példaképpen az evangéliumi részben. Az hogyan lett kívánatos Jézus Krisztus csendes imádsága a tanítványok számára.
Talán már más is átélte azt, amit én még gyermekkoromban, amikor a lelkipásztorunkat hallottam imádkozni. Nem is csupán a szószéken, hanem gyermek istentiszteleten, vagy ifjúsági órán. Mindig irigyeltem, hogy ő milyen jól tud imádkozni. Azzal szembesültem, hogy az én imádságom ahhoz képest gyermeteg, s jó lenne olyan férfiasan, határozottan, olyan hittel, őszintén imádkozni. Miután azonban kezdtem megismerni őt, észrevettem, hogy az ő imádságában is vannak hibák. A Bibliát még jobban megismerve pedig, megértettem, hogy az Úr előtt való imádság nem a lelki érettség kérdése. Nem annak a kérdése, hogy valaki lelki vezető, érettebb a hitben, vagy éppen csak kezdő. A imádkozás ugyanis személyes csendesség, az Atyával való beszélgetés egyszerű napi formája.
Természetesen mások számára kívánatossá lehet tenni ezt a fajta imádságot. Hogyha a lelki vezető imádságát ez jellemezte, mennyivel inkább az Úr Jézusét. Azért érint minket személyesen, mert remélem megértjük, mi ugyanúgy imádkozhatunk, ahogyan ő is tette. Jézus ugyanis válaszolt a tanítvány őszinte kérésére, Uram, taníts minket imádkozni.
Jézus Krisztus idejében a zsidóság többféle imádkozási hagyományt és formát ismert. Csakhogy az Úr Jézus e tekintetben is egészen újat hozott. Az ő tökéletes emberi volta - amit Lukács kiemel az evangéliumában - megmutatkozott imádságában is. A tanítványok pedig, akik gyakran hallhatták és láthatták imádkozni, felismerve ezt, természetes módon megkívánták. Feltámadt a vágy bennük arra, hogy szeretnének ők is hasonlóképpen imádkozni.
Ennek az eseménynek a pontos helyét és idejét Lukács evangélista nem adja meg, csupán a fontosságát jelzi azzal a kifejezéssel, hogy történt, vagy "és lőn", ahogyan a Károli fordítás írja. Valahol, valamikor Jézus imádkozott, csendességet tartott. Emellett azonban még valami más is történt; az egyik tanítványa megkívánta azt. Talán látta is felemelt kézzel csendben térdepelni, egy szikla mellett, vagy egy fatövében, ahogyan Jézus félrevonult. Az is lehet, hogy hallotta is az általa mondott imát. Az is megtörténhetett, hogy egyszerűen tudta, hogy Jézus imádkozni ment el. Ezt nem tudhatjuk pontosan. A lényeg az, hogy olyan mély benyomást tett rá az a látás és hallás, amit akkor ott láthatott, hallhatott, és róla tudhatott, ahogyan ő imádkozott, hogy megkívánta. Az Úr Jézus személyes imádsága ugyanis kívánatos.
A rabbik nem csupán szavakkal tanítottak, hanem életpéldával is. Természetes, hogy az Úr Jézus imádságára is jellemző ez. Ahogyan gyakorolta, őszinte vágyat ébresztett a tanítványban. A tanítvány nem érezte semmiképpen sem elérhetetlen ideálnak, vagy nehéz tehernek azt a gyakorlatot, amit már neki is kellene végeznie. De kényszerű kötelességnek sem. Mindenképpen valaminek, amit szívből, őszintén nagyon megkívánt. Követni akarta ebben is Mesterét.
Gondolhatná valaki, neki jó lehetett, hiszen Jézus Krisztus ott volt vele személyesen, testi valóságában. Valóban az ő egész lényét láthatták, hallhatták az imádkozás előtt és után, vagy talán alatta is. Így könnyebben megkívánták azt, ahogyan ő imádkozott. Csakhogy Jézus Krisztus ma ugyanúgy itt van, ha nem is testben, de valóságosan a Lélek által, és szaván keresztül. Ezért tudjuk követni mi is az ő példáját. A Szentírás leírja, hogy ő hogyan imádkozott, azontúl a Biblia imádságról szóló része, Jézus Krisztus kijelentése erről a témáról.
Jézus Krisztust ma ugyanúgy lehet követni, ugyanúgy meg lehet kívánni az ő személyes csendességét is, ahogyan ő tette akkor és ott. Ahogyan kapcsolatban volt az Atyával. Sőt tulajdonképpen Jézus mai tanítványai látható és hallható imádsága is elénk adja, milyen az, ahogyan Jézus imádkozik. A titokzatos igazság ugyanis az, hogy a tanítványon keresztül maga Jézus cselekszik.
Jézus Krisztus imádságát egyáltalán megismertük-e mi már? Ez fontos kérdés. S megkívántuk-e már, ahogyan ő csendben ápolja a személyes kapcsolatot az Atyával. Lehetnek olyanok, akiknek az az őszinte vallástételük, hogy én nem is tudok imádkozni. Én is voltam így régen. Olyan is lehet közöttünk, aki azt mondja, én szoktam már imádkozni, de nem ismerem még Jézusét. Lehetnek olyanok is, akik azt mondják én ismerem az Úr Jézus Krisztus csendes imádságát, vágyakozom is rá, de néha tehernek tűnik, nem szokott sikerülni. Jézus csendessége ugyanis az a fajta csendesség, amiről sokszor beszéltünk már, amit a hívő ember ma is gyakorolhat. S lehetnek, akik azt mondják, igen én megtanultam és gyakorolom is Isten kegyelméből.
Tehát lehetnek olyanok közöttünk, akik az imádkozás egyetemi szintjét is elérték már, és lehetnek olyanok, akik tán éppen elkezdtek imádkozni tanulni, s esetleg mondták már, Uram, taníts engem egyre jobban.
Érdekes, hogy a történetből azt sem tudjuk meg, hogy melyik tanítvány kérte ezt Jézustól. Egy a tanítványok közül. Ez lehetett a tizenkettő közül való, akkor olyan tanítványról van szó, aki nagyon közel volt hozzá, jól ismerte őt és láthatta, hallhatta imádkozni már korábban is. De lehetett a hetvenes tanítványi közösségből való, akiket nem olyan sokkal korábban kiküldött misszióba. Ők is közel voltak Jézushoz, de nem olyan közel, mint a tizenkettő. Az is lehet, hogy valaki a még tágabb tanítványi körből kérte Jézust. Azok nem túl szoros kapcsolatban voltak Jézussal, hallhatták az imádságát, de nem jártak vele folyamatosan. Ők azok, tehát akik a legfelszínesebb kapcsolatban voltak vele.
Tehát az imádságra nézve is, akik esetleg már nagyon tudtak imádkozni, meg akik kevésbé. Valamelyik tanítvány. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert ez azt jelenti, hogy teljesen mindegy, hogy melyikük, a lényeg, hogy ahogy Jézust meglátta és tudta, hogy mit tesz, megkívánta.
Nem is elsősorban a hiányérzet és a szükség volt, ami őt erre a vágyra ösztökélte. Hanem az a mód, ahogyan Jézus imádkozott. Egész biztosan érezte, hogy ő nem tud úgy imádkozni, szüksége van még tanulásra e tekintetben. Az volt a legfontosabb, hogy Jézus az Atyával így ápol kapcsolatot.
Mondtuk-e már mi is így, hogy taníts Uram imádkozni? Természetesen nagy baj, vagy megoldhatatlan probléma is eredményezheti, hogy valaki ráébred arra ,hogy imádkozni kellene, segítséget kérni Istentől. Sírva könyörög a szobájában, vagy betér egy templomba és ott imádkozik, kinyitja esetleg a Szentírást is, vagy azért kezd el templomba járni, ahol igét is hallgathat. Nagy bajban és szükségben ráébred arra, hogy nem tud imádkozni. S elkezdi. A Mindenható természetes módon ezt az imádságot is meghallgatja. Ő meghallgatja az őszinte könyörgést, kiáltást. Az Úr Jézus Krisztus azért is jött, hogy elmondhassa, hogy aki hozzá jön, azt ő semmiképpen el nem küldi magától. Sőt még a kereszten is imádkozott csendben az Atyához, mert segíteni akart. Így lett ő szabadító.
Emiatt igaz, hogy Jézus a legegyszerűbb imádságot is, amit valaki életében először mond, meghallgatja. A mennyei Atya odafigyel erre. Azt is érthetjük már azonban, hogy az a fajta személyes csendesség Istennel, amit Jézus is gyakorolt, sokkal több ennél. Ott személyes kapcsolatról van szó, abban bizony lehet erősödni, azt lehet mélyíteni.
Amikor Jézus válaszol a tanítvány őszinte kérésére, akkor hogyan tanít? Az Úr Jézus azonnal válaszol. Amit példájával kívánatossá tett, azt egy mintaimádság elmondásával tanítja. Talán szembetűnő volt számunkra a hasonlóság és az eltérés attól az imádságtól, amit Máté evangéliumából ismerünk, amit a Hegyi beszédben mondott el az Úr Jézus. Hasonlóság van az azonos kifejezésekben, és az eltérés, hogy Lukács rövidebben írja le. Ez a tény is jól érzékelteti, hogy Jézus nem egy egyszer megtanulandó, s utána, folytonosan ismételendő szöveget akart adni, hanem mintát. Mintát arra hogyan lehet az Atyához imádkozni csendben.
Máté jellemző módon vezeti be Jézus szavait: "ti azért így imádkozzatok". Tehát mintáról van szó. Három gondolat jellemző vizsgálatával érzékeltetem ennek a mintaimádságnak a fontos üzenetét.
Formailag és tartalmilag is vizsgálható ez az imádság, amit legtöbben fejből tudunk. Az első fontos jellemzője, hogy az ilyen imádság, csendes imaélet az Atyával, az alázatos, gyermeki hitből, az Atyába vetett abszolút bizalomból és az Atya iránt érzett őszinte szeretetből fakad. Formailag is kitűnik ez abból, hogy rövid és egyszerű imádság. Ha elolvassuk az Ószövetségben leírt imádságokat, - amiket az Ószövetség nagy szentjei mondtak csendben Istennek bajban, vagy egyszerűen örömükben -, kitűnik, hogy egyszerű, még egy kisgyermek számára is elmondható imádságok. Jézusé is ilyen, ahogyan a gyermek szól az apjához. Még a legkisebb gyermek is gyakorolhatja ezt. A Nobel-díjas tudós sem tehet másképpen. Ilyen gyermeki őszinteséggel élheti csak meg.
A szükséget csak másodsorban érezte a tanítvány, elsőrendűen szeretett volna olyan kapcsolatban lenni az Atyával, mint Jézus volt. Ez is érzékelteti, hogy a gyermeknek az a fontos elsőrendűen, hogy ki az ő édesapja, és csak utána válik fontossá, hogyha baj van, akkor megy hozzá. Abból is látszik ez a hangsúly, hogy ebben az imádságban, nem önmagával foglalkozik, nem a kéréseivel, nem a vétkeivel, bűneivel, hanem legelőször is gyönyörködik az Úrban, ahogy a Zsolt 35,4 mondja: "Gyönyörködjél az Úrban, s megadja neked szíved kéréseit." Az Atyára figyel, s megvallja az Atya jellemző tulajdonságait, imádja őt és hálát ad neki.
Amikor Ezékiás király nagy bajba került, az ellenség váratlan támadása miatt és egy levelet kapott, amelyben ultimátum szerepelt, bement az Úr templomába, kitárta a tekercset az Úr előtt és még mielőtt elmondta keserves kérését az Istennek, azelőtt megvallotta Izrael Istene hatalmát és erejét, belé vetett bizalmát. A legnagyobb bajban is először arra figyelt ki az ő Istene. Az Úri imádságban Jézus ezt a mintát adja elénk.
Csendességeim során megfigyeltem a magam imaéletében, hogy imádságom mindig akkor kezdett ellaposodni, amikor az Isten iránti hódolat és hála maradt el. Megszokottá vált, már magam is untam szinte. Milyen lehetett volna, ha mások is hallották volna, mindig ugyanazok a mondatok, állandóan panasz és mindig csak a kérés. Emlékszem, hogy amikor magamhoz tértem végre, - mert Isten intett, bátorított -, mennyire meggazdagodott az imaéletem; újra az Atya személye, tulajdonságai, tettei kerültek az első helyre, hogy ki is ő és mit tett értem és velem. Ilyen helyzetben még a kérés is egészen másképp hangzott az imádságban, hiszen akkor már hittem is azt, hogy ő valóban megteheti, amit kérek. Addig csak a szokásos módon kértem, és megtörtént, hogy igazán nem is hittem, hogy azt megcselekedhetné az Úr.
Abban is minta ez az imáság, hogy mivel ilyen mindenható hanem szerető Atyához szól, ezért az élet legegyszerűbb, legapróbb részeiért is lehet hozzá imádkozni. Nem olyan hatalmas kényúr ő, aki csak a nagy dolgokkal foglalkozik és a kicsiny problémákkal nem lehet zavarni.
Korában azt láttuk, hogy Jézus egy nagyon fontos helyzetben imádkozott, amikor a tanítványokat akarta elhívni, egész éjjel imádkozott, nagyon nagy döntés előtt állt. Itt ebben a minta imádságban meg az élet hétköznapi dolgairól van szó, az egyiket említem: "a mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk naponként".
Amikor elég kenyér van otthon, ki gondolna arra, hogy ez a rész is nagyon fontos. De ha haza megyünk éhesen, és elfelejtettünk napközben kenyeret venni, akkor kiderül mit jelent számunkra a mindennapi kenyerünk megléte.
Egy alkalommal a hittanórán a gyerekekkel az őszinte, gyermeki imádságról beszélgettünk, meg arról, hogy közben összetesszük a kezünket, behunyjuk a szemünket. Akkor ők ezt kissé talán humorosan gyakorolták, de a következő órán megörvendeztetett egyikük, amikor elmondta, "képzelje, Tibor Bácsi! Elvesztettem a kulcsomat és kerestem, de nem találtam. Aztán elkezdtem imádkozni, hogy az Úr Jézus segítsen megtalálni. És Jézus segített, mert megtaláltam."
A mintaimádság az Atyára figyel, de az Atya olyan, aki az életünk legapróbb dolgaival is törődik.
A mintaimádság arra is utal, hogy a csendességben mondott személyes imádság mindig közösséggé is formál azokkal, akik ugyanazt az Atyát szólítják meg.
Jogosan kérdezheti bárki, hogy az imádság nem magánügy? Hogy-hogy a csendben mondott imádság másra is tartozik, nemcsak az Istenre, meg rám?
Érdekes, hogy a tanítvány azt mondja, Uram taníts minket, s nem azt, hogy taníts engem. Másrészt, amikor az Úr Jézus válaszol, akkor nemcsak annak az egynek, hanem a többi tanítványnak is tanítást ad. Ez jelzi, hogy a személyes imádság valamilyen formában a közösséghez is kapcsolódó. Természetesen van olyan imádság is, ami csak az Istenre és az imádkozóra tartozik. Személyes, csendes imádságban ezért szoktunk elvonulva imádkozni, más ne hallja meg. Az is természetes viszont, hogy a lelki családban mindenki beszél az Atyával. Az imádságban közösséggé is válunk így.
Az Ef 5-ben érdekes kifejezéssel jelenti ki ezt Pálon keresztül a Szentlélek: "ne hogy megrészegedjetek bortól, amelyben kicsapongás van, hanem inkább teljesedjetek be Szentlélekkel, beszélgetve egymás között zsoltárokban, dicséretekben és lelki énekekben, énekelve és dicséretet mondva szívetekben az Úrnak." Beszélgetni - imádság közben egyfajta beszélgetés folyik az Atyával. Többen vagyunk. Ez tehát a hangosan mondott és hallható imádságot, személyes imádságot jelzi. A személyes imádságban előfordul, hogy beszélgetésünk az Úrral hangossá válik.
Amennyiben Jézust hallotta a tanítvány, akkor ő éppen hangosan imádkozott és a tanítvány hallhatta a szavait is. Megtörtént viszont, amikor Jézus is együtt imádkozott a tanítványokkal. Ilyen esetben a közösségben mondott imádság visszahat a személyes csendességre. A másik által mondott mondatok eszembe juttathatnak olyan gondolatokat, amelyek az én imádságomból hiányoznak és elkezdem gyakorolni a személyes csendességemben. Vagy egy olyan téma vetődik fel, amiért én is szeretnék imádkozni, amikor csendességet tartok az Úrral. A Mt 18,19-ben az Úr Jézus a nagy ígéretet így mondja el: "hogyha ketten közületek egy akaraton lesznek a földön minden dolog felől, amit csak kérnek, megadja nekik az én mennyei Atyám, mert ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük."
Amikor házaspárokkal beszélgetek, akkor mindig megkérdezem őket, szoktak-e együtt imádkozni. Sokszor a válasz igen volt, de előfordult, hogy nem, az ágy egyik felén ugyanis ilyenkor az egyik, a másik felén a másik ül csendben és külön imádkoznak. Ha együtt imádkoznak, akkor ott van Jézus. Jézus maga jelen van, és őáltala, ővele imádkozunk ilyenkor. Személyes csendesség és mégis hangos imádsággá válik, sőt közösségé formál.
Természetesen nehéz elkezdeni nagy tömegben, közösségben hangosan imádkozni. Nekem jó néhány hét után sikerült, miután már vágyat éreztem arra, hogy úgy is szeretném gyakorolni a személyes imádságomat, hogy kimondom mások előtt azt amit csak Istennek szoktam. Át kellett esni a tűzkeresztségen; dadogva beszéltem két-három mondatot, de utána már könnyebbé vált, mert meg mertem szólalni.
Jézus a mintaimádságban arra is tanít, hogy együtt is imádkozhatunk, sőt ezt kifejezetten ajánlja. Az Úr Jézus, a mennyei Atya nem olyan imádkozókat akar, akik szuper jól imádkoznak és a többiek helyett is elmondják azt, amit ők úgy sem tudnának, hanem Jézus imádkozó közösséget akar az övéiből formálni.
Ezért az imádkozó közösségben a személyes imádság taníthatja a másikat és a másiké is amazét. A Kol 3,16-ban - ami a felolvasott Efézusi levél témájához hasonlít - azt olvashatjuk: "A Krisztus beszéde lakozzék tibennetek gazdagon." Ez azt jelenti, ott van Jézus, ott van az ő szava, példája az imádsággal kapcsolatban is. - "minden bölcsességben tanítva és intve egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki énekekkel, hálával zengedezve a ti szívetekben az Úrnak. Mindent, amit csak tesztek szóval, vagy tettel, mindent az Úr Jézus nevében tegyetek, hálát adva az Istennek és Atyának őáltala." Nemcsak beszélgetünk - a személyes imádságunkat hangosan mondva -, hanem egymást tanítjuk, mert ilyenkor már nemcsak Jézus imádsága lett kívánatos, hanem a tanítványáé is, akin keresztül Jézus a Lelke által imádkozik titokzatos módon. A tanítvány ugyanis az Urat képviseli és hallja a másik, a testvér az imádságát és kívánatossá válik számára. Nem a tanítvány a nagy ilyenkor, hanem a benne levő Krisztus. Ilyen esetben még az is, aki soha életében nem imádkozott megkívánhatja, mert látja mit jelent az a hívő ember számára.
Nekem nagyon fontos volt a lelki vezetőm példája, amikor imádkozott, és az ő személyes imaélete. Ez fordítva is igaz. A lelki vezetőnek is emlékezetes az, amikor valaki életében először a közösségben elmondja személyes imádságát. Amikor csendes heteken ilyeneket hallok akár gyerekek, akár fiatalok között, eszembe jut, hogy én is ugyanígy küzdöttem.
Amikor valaki életében először imádkozik, az valóban gyermeki egyszerűséggel és őszinteséggel szól. Sokszor képzett teológusnak is eszébe jut, hogy mostanában elhanyagolta ezt a fajta egyszerű imádságot. Nehéz, de nagyon szép ez a tanulás, tanítási lehetőség.
A Kolossébeliekhez írt levélben az apostol arról is szól, hogy megtörténhet amikor az énekszóval mondott imádság is kívánatossá válik. Énekszóval, zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki énekekkel. Amikor a hívő ember énekel magában, vagy a közösségben az kívánatossá válhat a lelkitestvér vagy a kereső számára. Ilyenkor az sem probléma, ha valaki hamisan énekel, hiszen ugyanis az őszinte, szívből fakadó imádságot hallja ki az, aki hallgatja. Vajon a mi gyülekezetbeli énekünk vonzó azoknak, akik betérnek a templomba? A tekintetünk is árulkodhat arról, hogy mi az Úrhoz imádkozunk énekben.
Az is beszédes, amikor valaki nem imádkozik. A gyermekei, a családja, a gyülekezet előbb, utóbb észreveszi rajta, hogy hiányzik az életéből, hogy nincs személyes kapcsolata imádság révén. Ha nem tud szívből imádkozni, vagy énekelni, vagy nem tud hangosan.
Jézus Krisztus földi példája azért áll előttünk, hogy az ő életében lássuk meg, hogy mit tett ő. Ha megtanuljuk ezt a fajta imádkozó életet, akkor csak annyit mondjunk neki mi is, hogy taníts minket imádkozni, amint a tanítvány kérte. A többi az ő dolga, ő tanít, elmondja. Én olvasom az igében, hallgatom az igehirdetésben és gyakorolhatom az imádságban. Ha valaki még nem imádkozott, próbálja ezt meg. Legalább egy mondatot mondjon el szívből az Istennek. Mi pedig gyakoroljuk ezt kegyelméből, ahogy egyre jobban megismerjük az ő imaéletét, imádságról való tanítását a Szentírásból. A személyes csendességünk is és közös imádságunk is egyre inkább hadd alakuljon át jézusivá.
Imádkozzunk!
Magasztalunk téged Úr Jézus, hogy amikor itt jártál a földön az életed legapróbb részleteit is megosztottad az Atyával. Dicsőítünk, hogy imádságodban is tökéletes példát mutattál. Hálásak vagyunk, hogy mi is tudunk így imádkozni. Áldunk téged Urunk, hogy bennünket is tanítottál és tanítasz.
Köszönjük neked Urunk, hogyha már szívből tudunk hozzád imádkozni és már hangosan is, közösségben. Arra szeretnénk kérni, hogy aki még nem tud, bátorítsd azt.
Könyörülj meg azokon, akik még egyáltalán nem tudnak imádkozni. Kérünk külön azokért, akik az evangélizációra ezért jönnek majd el. Segítsd őket Urunk, Szentlelked munkálja. Segíts nekünk, hogy imádságunk, gyülekezeti életünk kívánatossá tegye számukra is.
Könyörülj meg rajtunk, hogy amikor nehézzé, terhessé válik a csendesség, akkor gondolkozzunk el azon, hogy hol a baj és lássunk meg téged, kegyelmes Atyánkat. Segíts nekünk a csendességre időt szánni, kérünk arra, hogy ne engedd, hogy elhanyagoljuk azt.
Könyörülj meg rajtunk, hogy hadd tudjuk gyermekeinket, unokáinkat gyermeki alázattal imádkozásra tanítani, ahogyan te is tetted. Kérünk, hadd lássák az imaéletünket kívánatosnak.
Imádkozunk népünkért. Könyörülj meg rajta, amiért inkább gyalázkodik imádkozás helyett. Bocsásd meg ezt nekünk. Könyörülj meg népünk vezetőin. Nekik is szükségük van a megtérésre, az imádkozásra is, kérünk téged, munkálkodj bennük.
Imádkozunk Urunk azért, áldd meg a gyülekezetünket, hadd lehessünk imádkozó közösség. Áldd meg gyülekezetünk vezetőit, presbitereit, lehessenek ők is kitartóak az imádkozásban, és álljunk mögöttük mi is, mint imádkozó közösség.
Ámen.