PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2003. augusztus 28. (csütörtök) Varga Róbert

ISTEN GONDVISELÉSE

Alapige: Lk 12,22-30

---

Imádkozzunk!

Köszönjük, Istenünk, hogy te vagy az egyedüli, aki most el tudod csendesíteni a mi lelkünket. Meg tudsz minket nyugtatni, sőt bátorítani tudsz bennünket, és felemelni a tekintetünket.

Köszönjük, hogy megoszthatjuk veled a mi örömeinket, és feltárhatjuk előtted a szívünk keserű állapotát is. Köszönjük azt is, Urunk, hogy úgy, ahogy jöttünk ide, egészen mélyen szeretsz minket, s egészen magasan találkozhatunk veled. Megláthatunk téged a magasságban hit által. Köszönjük, hogy hitet ébresztesz a szívében annak is, aki most úgy ül itt, hogy nem hisz még benned.

Kérünk téged arra, Jézus Krisztus, hogy a te kedves, egyszerű szavaddal szólíts meg minket. Érints meg minket, s ne maradjon ez az érintés következmények nélkül. Hadd formálódjék a mi életünk, s váljon egyre inkább olyanná, amilyennek azt te tervezted.

Urunk, olyan sok az akadály, hogy kövessünk téged. Legalább egyet vegyél ma este, kérünk, el az útból, vagy akár mindet. Formáld a mi szívünket, kérünk, s hadd értsük meg a te akaratodat, s aztán hadd váljék mindaz, amit megértettünk szívből, őszintén cselekedetté.

Ámen.

---

Igehirdetés

Egy ókori, görög legenda szerint az ember haláláig a gond-istenség tulajdonában és hatalma alatt él. Az Isten nélkül élőkre, és az Istenben hívőkre egyaránt jellemző lehet az, hogy időnként meglepi őket az aggodalmaskodás és a félelem, és tényleg úgy van, ahogy ez az ókori legenda mondja: mintha mindenki a gond istenének a tulajdonában és hatalma alatt lenne, élne.

Jézus arról beszél a megelőző részben, hogy aki csak a matériával, az anyaggal, és nemcsak pénzt jelent ez, bár ott a bolond gazdagról beszél, de aki csak az anyagot tartja hihetőnek, elfogadhatónak, megragadhatónak és talajnak, támasznak, alapnak, arra nemes egyszerűséggel azt mondja a Szentírás, hogy bolond a gondolkodására nézve.

Bolond, aki kihagyja a gondolkodásából, a tervéből, az életéből, s annak alapjából Istent, ezért istentelenül, pogány módra él, s előbb utóbb biztos, hogy a gond istenség hatalma, befolyása alá kerül, s annak követője lesz.

Mit mond a hit? Azt mondja a hit, hogy merészen vágjunk bele bármibe? Gondolkodás, mérlegelés nélkül? Vagy azt mondja, hogy a Krisztusban hívő embernek sose kell végiggondolnia a döntéseit? Nincs más dolga, mint Istenre várni ölbe vagy karba tett kézzel, majd Isten úgy is megoldja? Sok szektában ezt mondják: Testvér, ne gondolkozz! Ne törődj vele! Ne emésztd magad - ebben lehet, hogy igazuk van -, Isten majd úgyis megoldja!

A Szentírás azonban azt mondja, hogy csendes életet éljetek, s ki-ki a saját dolga után lásson. Tehát nem tétlen semmittevés, ha valaki hívő keresztyénként él, hanem Isten megértett, felfogott, értelmünkkel megértett, felfogott akaratát cselekedje ki-ki.

De mindnyájunknak újra és újra szembe kell néznie a létfenntartás napi kérdéseivel. Pontosan ezért beszél Jézus erről a kérdésről részletesebben. Sok keresztyén felsóhajt, és azt mondja: szép dolog a becsületesség meg a hívő élet, de a realitások azt mutatják, hogy manapság, a mostani világban, noha a világ nem sokat változott az ókor óta, csak finomultak az eszközök, meg valamiben előbbre is jutott talán, nem csak a gonoszságban, másban is, de manapság, a mai világban már nem reális azt mondani, hogy éljetek mindig tisztességesen! Döntsetek mindig tisztességesen! Viseljétek magatokat tisztességesen, kizárólag Isten igéjéhez szabva a ti döntéseiteket!

Ma sokan ezt így gondolják: aki jó körülmények között akarja tudni a családját, annak óhatatlanul megalkuvóvá kell válnia, egyébként nem tudja tartani a megszokott életszínvonalat. Megalkuvásokon át vezet az út, még a hívő út is.

A hívő ember többször átéli azt - ebben sok igazság van -, hogy belekerül ugyanúgy, mint azok, akik nem hisznek, a körülmények szorításába. Akkor kapna egy munkahelyet, ha aláír négy órát, aztán dolgozik hatot vagy nyolcat. Felveszi papíron a minimálbért, és zsebben megkapja a különbözetet. Arra nem szoktak ilyenkor gondolni, hogy majd a nyugdíj is a minimálbér alapján számíttatik, mert ez egyenes következménye annak, hogy amennyit befizet az ember, annak megfelelő módon számolják majd ki, ha ez úgy marad sokáig, a nyugdíjjárulékát is.

Sokan mondják tehát azt, hogy olyan szorítóak a körülmények, hogy nem lehet már úgy élni, ahogy ezt Jézus mondja. Félre kell tenni bizonyos erkölcsi normákat. Igazodni kell a világhoz, még ha belepusztulunk is.

Valaki fogott egy kaméleont, és a kaméleon szerencsétlenségére rátette egy rendkívül tarka szőnyegre, amelyen piros folt utána sárga, zöld, barna, sokféle minta volt, sokféle szín, és szegény kaméleon rövid időn belül elpusztult. Nem bírta, hogy állandóan változtatni kellett a színét. Isten úgy alkotta meg a kaméleont, hogy nagy erőfeszítés a számára az, hogy meg kell változtatnia a színét, hogy ne legyen olyan könnyű zsákmány. Egy lomha állat nem tud gyorsan menekülni. Szerencsétlenségére egy ilyen szőnyegre került. Olyan sok ember van, aki szintén belepusztul, mert nem bírja olyan gyorsan változtatni a véleményét. Nem bírja olyan gyorsan cserélgetni a gerincét, a meggyőződését, mint amilyen gyorsan változtatni kell, ha valaki csupán a világ elvárásaihoz, az Isten nélküli lét szorító körülményeihez akar alkalmazkodni.

Olyan jó lenne, ha végiggondolnánk, hogy miben vagyunk mi ilyen kaméleonok a tarka szőnyegen. Ma így, holnap úgy. Aztán úgy, mert ezt kívánja az élet. Ezt kívánja a világ realitása. Ma már nem lehet úgy élni, hogy kikötötten egyfajta hit mellett. Lehorgonyoztam Jézus Krisztus mellett. Ő tart engem, és ez mindenre elég.

A hívő ember is átéli tehát azt, hogy a körülmények szorítása kemény helyzeteket teremthet. Ábrahám a körülmények szorítását éli át, amikor ott él Kánaán földjén, ahova az Isten küldte és hívta, de nincs élelem. Mi a realitás? Ha ott marad, éhen hal ő is, éhen hal a felesége meg a szolgálói, meg az akkorra szerzett, és már meglévő állatai mind.

Mi a realitás? Induljunk el oda, ahol élelem bőven van. Vagyis Egyiptomba. De Egyiptom mindig az átok földje volt Izráel népe számára, és azzá vált Ábrahám számára is. Reális döntést hoz. Elindul Egyiptomba. Nem küldte oda Isten. Hazudik, hogy Sára csak a féltestvére, és nem a felesége. Ez már nem annyira reális, amit mond, de az élethelyzet azt kívánta, egyébként őt megölik. Mondja is, hogy téged életben hagynak, ugye szereti a feleségét. Téged életben hagynak, engem meg megölnek. Ez sehogy nem jó. Mondjuk azt, hogy a féltestvérem vagy. Ez is reális felfogása a dolgoknak.

Tudjuk, Sárát elviszi a fáraó a hárembe. Ábrahám valóban életben marad. Azt mondja, hogy szerez tevéket, szamarakat, még nőstény szamarakat is. Igen-igen megsokasodott a felesége révén a vagyona. Ez egy reális döntés volt. Fantasztikus ember ez az Ábrahám. Megszedi magát. Volt benne egy kis stikli, na de hát ilyen a világ. Csakhogy Isten nem nézi el a stikliket, meg a fél hazugságokat. Figyelmezteti a fáraót, hogy ne nyúlj az asszonyhoz, mert az nem Ábrahám féltestvére, hanem a felesége. A vége az, hogy Ábrahámot kiutasítják az országból. Ugyan viheti magával a vagyont is, de viszi Hágárt a szolgálót is, aki később felrobbantja Ábrahám életét - mondhatjuk így nyugodtan, miután Ábrahámtól teherbe esik. Csak egy kis kitérő a realitások talaján, de súlyos engedetlenség az Isten nézőpontjából, mert az aggodalmaskodás félelmet szült, a félelem pedig engedetlenséget, ami mindig betegséghez meg pusztuláshoz vezet.

Ábrahám is megszégyenült, és időnként a hívő emberek is úgy viselkednek, mintha Isten nem is létezne. A félelemből fakadó aggodalmaskodás, s az aggodalmaskodásból fakadó félelem szégyenteljes helyzetekbe viszi időnként a hívőket is.

De mondhatja valaki: na, de hát a félelemnek is van pozitív hatása. Így tud a nyúl elmenekülni a vadász elől. Van benne igazság, kétségtelen. A félelem sokszor pozitív dolgokat hoz ki az emberből. Ez így van. Nem egy ember annak köszönheti az életét, hogy annyira félt, hogy megmenekült. De mindig félelemben élni? És egy életen át aggodalmaskodva? Biztos, hogy tönkreteszi az embert. Mert a félelem és az aggodalmaskodás alapvetően az Isten és az ember közé áll. rossz érzést kelt az emberben, megrontja és megbénítja az igyekezetét. Leblokkolja az engedelmességét Istennel kapcsolatban.

Nem véletlen, hogy az angyal úgy szólt karácsony éjszakáján, s aztán a feltámadott sírjánál, hogy: ne féljetek. Néha tényleg úgy van, ahogy ezt mondta valaki, hogy amikor azt az igét kapta Istentől, talán egy papíron, hogy ne félj, akkor kiverte a víz. Miért mondja ezt Isten, hogy ne félj? Mi jön? Néha félünk attól, amikor Isten azt mondja, hogy ne félj. Attól félve, jaj mi jön ránk, ha Isten is azt mondja, hogy ne félj. Pedig lehet, hogy csak egyszerűen bátorítani akar.

Egy szpichológus mondta el a következőt: Tudom, hogy nem lenne semmi testi kínom vagy fájdalmam, ha nem aggódnék a fiam miatt, de mivel aggodalmaskodom és gyötrődök, ezért félek, és tele vagyok fájdalmakkal.

A fiatal lány újra és újra hányingerrel küszködött. Nem találták az okát. Aztán kiderül, hogy akkor lett hányingere minden alkalommal, amikor be kellett mennie az egyetemre, arra a bizonyos előadássorozatra. Mert ott újra és újra megalázták a diákokat. Ez kiváltott egy pszichoszomatikus problémát: szédülés, émelygés, vagy erősebb hányinger fogta el újra és újra.

Egy orvos mondta el a következőt: Ha találnék egy olyan esetet, amely tisztán fizikai eredetű betegség, akkor újra úgy érezném, hogy orvos vagyok igazán. De csak olyanokkal találkozok, amelyek a szpiché és a test, a lélek és a test megbetegedései miatt okozott még nagyobb bajt a szervezetben.

Az aggodalmaskodás megbénít és megbetegít. Az Istenbe vetett bizalom pedig megszabadít. Melyik oldalon állunk? Megbénultan félelmek és aggodalmak között, a múlt a jelen és a jövő miatt, vagy pedig újra és újra tudjuk dicsőíteni az Istent, hogy ma reggel is megszabadított. Odaadtuk neki, és Ő megszabadított.

Az aggodalmaskodás homok az életünk gépezetében. Az Isten iránti bizalom pedig olyan, mint a motorban az olaj. Keni. Jobban csúszik, jobban működik. A nagyon nagy hőfokra hevült motort hűti. Egy szóval működik az, aminek működnie kell. A félelem és az aggodalmaskodás homok a gépezetben.

Egyszer egy szervizben kinyitottak egy olyan motort, amely autónak a tulajdonosa azt az autót mindig egy olyan almáskertben használta, amelyet homokos talajra telepítettek. Tele volt a motorblokk belül is finom, szemcsés homokkal. Tönkrement az egész. Nem lehetett mást csinálni, mint nagyon drágán vagy kicserélni, vagy pedig még többért felújítani az egészet mindenestől úgy, ahogy volt, de végül is a csere mellett döntöttek, mert az még mindig jobb megoldás volt, noha drágább.

Homok a gépezetben a félelem és az aggodalmaskodás. A bizalom és a hit pedig olaj az életünkre nézve, Isten szerint.

A 112. Zsoltárban azt olvassuk: "Aki bízik az Istenben, semmi rossz hírtől nem fél, szíve erős, az Úrban bizakodó." Semmi rossz hírtől nem fél, szíve erős, az Úrban bizakodó.

A hívő ember is kaphat rossz híreket? Igen! Nem tudjuk, mire megyünk haza - szoktuk mondani. Tényleg nem tudjuk. Sok minden történhet velünk. Kaphatunk borítékolva rossz híreket. Megláthatunk dolgokat otthon akár a lakással kapcsolatban, amely nem a legjobb. Mondhatnak valamit. Olvashatunk, hallhatunk stb., de szíve erős, az Úrban bizakodó. Ha bízik valaki az Istenben, akkor bizakodó szíve van, akármilyen hírt hall is. Tudja, hogy az Isten sosem fogja megcsalni, és cserbe hagyni.

Amikor a példázatbeli gazda elment a talentumok szétosztása után, volt valaki, aki kapott egy talentumot, és azt elásta. Amikor visszajött a gazda, odaadta, és azt mondta: itt van a talentumod, amit adtál, elmentem és elástam a földbe, mert féltem. Azért gondoljunk bele, hogy valaki kap az Istentől talentumot, és élete fő műve az, hogy gödröt ás, hogy beletegye a talentumot, mert fél.

Hányan vannak így? Sok mindent kaptak Istentől, de soha nem lesz semmi az egészből, mert félnek. Még talán azért is bocsánatot kérnek, hogy élnek. Jaj, bocs, hogy bejöttem, bocs, hogy kimentem, bocs, hogy élek. Ez betegség. Tud rajta Isten segíteni.

Azért gondoljunk bele, hogy valakinek az élete fő műve az volt, hogy kapott valamit a gazdától, ásott egy nagy gödröt, beletette, betemette, és aztán félt. Amikor jött vissza a gazda, gyorsan kiásta. Ez volt a fő foglalkozása. Így nem lehet élni. A félelem megbetegít, és tönkretesz.

Arimátiai József félt a Nagytanácstól, és ezért csak titokban volt Jézus tanítványa. János 19-ben olvassuk, mert félt a zsidóktól, ezért titkos tanítvány volt. Így élő Krisztus helyett csak halott Jézust kapott. Micsoda különbség. Élő Krisztus helyett halott Krisztusa volt. Mire ment vele?

Nem véletlenül mondta azt Jézus a vérfolyásos asszonynak: Bízzál leányom! Tudta, hogy ez az asszony többek között az aggodalmaskodás és a félelem miatt lett beteg. Minél inkább félt, annál jobban vérzett. Aztán találkozott Jézussal. Jézus azt mondta, hogy tedd félre azt, ami miatt úgy gondolod, hogy ide jutott az életed, meg ide is jutott. Bízzál bennem, s majd meglátod a következményeket! S azt olvassuk, hogy érezte az asszony testében, hogy kigyógyult a bajából. Érezte az érintés után testében, hogy kigyógyult a bajából. Azért azt az ember érzi, és át is éli, amikor egy bűnbajból megtisztítja, kiveszi az Isten. Megmossa, és oda állítja, ahol Ő akarja látni. Az ember tudja, hogy most ebből megszabadultam. Ezt most Isten meghallgatta. Ezt elvette, ezért többet nem von felelősségre. Mindent átadott Jézusnak az asszony, és kigyógyult a bajából.

Vannak, akik egész gyógyszertárral utaznak mindenhova. Altató és savcsökkentő, aspiryn és lázcsillapító, mintha előre próbálnának minden lehetséges lyukat bestoppolni. Ha majd abba megbetegszem, akkor be tudom venni azt. És ha az jön rám, akkor azt fogom bevenni. Mintha lehetne így élni, hogy mozgó gyógyszertárat visz magával.

A félelem és a rossz emésztés, az aggodalmaskodás és a gyomorfájdalom bizony együtt járnak. De van olyan, hogy bízunk, és Isten kigyógyít, s megszűnik a sav-túltengés. S többé nem fáj sem a szív, sem az élet, sem a gyomor. Mert kigyógyulunk a bajunkból.

Amikor fellázadt az ember az Isten ellen ott az Édenben, elbújt Ádám Isten elől, azt mondja, mikor kérdezi Isten, hogy hol vagy: Szavadat hallottam, és félni kezdtem, ezért elrejtőztem. Azóta fél az ember az Isten szavától. Jaj, csak ne azt az igét kapjam - mondta a múltkor valaki. Miért, mi baj van, ha azt az igét kapja? Semmi. Isten tudja, hogy kinek, mire van szüksége.

A félelmeink a mi hívatlan vendégeink, és sokszor átveszik - mert engedjük - még az uralmat és a hatalmat is felettünk. Ne mondjuk azt, hogy a hívő emberek soha nem félnek, mert ez nem igaz. Ez hazugság. A hívők is szoktak félni. Csak az a különbség, hogy a hívő ember tudja, mégis tudja minden félelme, gyötrelme és aggodalma ellenére, hogy hol a megoldás. Hova vigye a félelmét, és hol hagyja ott.

Nem véletlenül mondja sokszor Isten igéje, hogy ne féljetek. Nem véletlenül mondja itt Jézus, hogy ne aggodalmaskodjatok. Ne aggodalmaskodjatok. Olyan kedves biztatás az. Azért fontos, mert először is Jézus mondja. Azt mondja, hogy ne aggodalmaskodjatok.

A hívő ember nem tud olyan példát mondani, hogy megbízott Istenben, és Isten megcsalta vagy becsapta volna. Egyetlen hívő keresztyén nem tud ilyen példát mondani. Ha mi bíztunk Istenben, ha már valaki hívő keresztyén közülünk, akkor nem tudunk olyan példát mondani, hogy Isten becsapott volna, és félnünk kellett volna bármitől. Aki benne bízik az nem megrögzött és fanatikus optimista, hanem bizalmát gyenge emberként az erős Megváltóba veti. Ilyen egyszerű. Ott horgonyoz le, mert tudja, hogy az a horgony sose szakad ki. Nem fogja csendben, éjszaka Jézus a hit horgonyát kiemelni, s engedni a hívőt, hogy sodorja az ár. Nem. Ha a mi hitünk horgonya Krisztusban van, akkor Ő megtart minket minden körülmények, minden szorító körülmény között vagy ellenére egyszerűen azért, mert ez az Ő akarata.

Aki Jézusban bízik, az nem szemet huny az élet realitásai felett, de akár behunyt szemmel is követi Jézust, mert Ő az út a hívő ember számára. De mi erre a bizonyíték? Semmi. Nincs. Egyszerűen így van, és kész. Megmondta Isten, s Ő tartja a szavát, mert nem olyan, mint mi. Megmondta Isten, hogy aki bízik bennem, azt én megtartom.

Azért aggodalmaskodunk sokszor, mert nem vesszük figyelembe azt, hogy az az Isten, aki életünket és minden javainkat ajándékozta, itt is mondja, nem tűri el, hogy bármiben, amiben szükségünk van, hiányt szenvedjünk. Aki meghalt értünk a golgotai kereszten, az hogyne adna önmagával együtt mindent minekünk? Mi sokszor magunk akarjuk biztosítani életünk körülményeit, és sikerül. Úgy, ahogy. Mennyivel jobb, ha Isten adja. Ő azért gazdagabb nálunk, nem? Nem jobb a gazdag Istenre bízni? Ő gazdagon megajándékoz.

Mindig eszembe jut a bizalommal kapcsolatban a kánai mennyegző. Ott tettek, vettek, sopánkodtak, nincs bor. Elmondják Jézusnak, s kapnak négyszáz liter bort ajándékba. Négyszáz liter bort. Azért az ott, akkor sem volt kevés, meg ma sem. Négyszáz liter bort ajándékba. Méghozzá olyan jó minőségűt, hogy életükben olyan jót nem ittak. Ja, kérem. Jézus sokat ad, azonnal ad, ha szükség van rá, és mindig a legjobból. Tessék kipróbálni!

Mi erre a bizonyíték? Semmi. Egyszerűen így van, mert a Szentírás ezt tanítja, és Isten igéje nem hazudik. Mi pedig aggódásainkkal feleslegesen kötjük le a testi és lelki erőinket. Emiatt sokszor olyan helyzetbe kerülünk, hogy cipelünk olyan terheket, amelyeket egyszerűen nem kellene cipelni. Cipelünk terheket, amelyeket nem kellene cipelni. Megbetegítik a lelkünket, mert elveszik, elszívják az életünk energiáit. Megbetegítik a testünket is. Ez a másik következménye. Megterhelnek minket, és így terhelt emberek vagyunk sokszor hívő emberek helyett. Megterheltek hívők helyett. Pedig minden napnak elég a maga baja - azt mondja Isten.

Ma, ami hátra van a napból, ehhez kapjuk még meg a maradék erőt. Holnapra meg majd holnap kapjuk, amire holnap lesz szükségünk. Ha aggodalmaskodunk, akkor süllyedünk. Ahogy Péter a tengeren levette a tekintetét Jézusról, s kezdett elmerülni, látván a szeleket és a nagy hullámokat. Kezdett elmerülni ugyanoda a hitetlenségbe, ahonnan pedig egyszer Isten kiszabadította már őt.

A körülmények szorítása, a hiányaink, a szükségleteink, a saját megoldásaink, meg a realitás. Mennyi minden fojtogatja a hitet, és néha meg is fojtja. De milyen jó, hogy azt mondja Jézus, hogy belé vethetjük a mi bizalmunkat.

Azt jelenti ez, hogy egyszerűen elmondom neki azt a helyzetet, amiben vagyok. Én tudom, hogy sokan gyakorolják, gyakoroljuk ezt, de most újra. Ismétlés. Ismétlés a tudás anyja. Hát ismételjünk! Ma, most és megint. Újra elmondom neki, vagy most először. Vagy most azt mondom el, ami igazán szorító körülmény, nehézség vagy süllyedés. Úr Jézus - ilyen egyszerűen - én most félek. Tele vagyok aggodalmaskodással. Nincsen munkám. A lakás is kérdéses. Egyedül vagyok, gyötör a magány. Ez meg itt, meg ott, meg amott fáj. Fáj, mert így és így beszéltek velem, mert megaláztak. Egyszerűen fáj az élet, hogy nem oldódott meg még mindig a társkérdés. Nem tudom, hogy lesz a jövőben, mihez kezdjek. Ilyen egyszerűen. Nincs boruk - ahogy Mária elmondta a kánai mennyegzőn.

Vagyis átadom neki a félelmem, az aggódásaimat, kérdéseimet, mindazt átadom neki. Vedd el, és szabadíts meg ezektől, kérlek! Kár és szemét mind a félelem, mind az aggodalmaskodás. S egyszerűen átéljük azt a csodát, hogy a félelmek feloldódnak az imádság légkörében.

Azt mondja az ige, hogy aki aggodalmaskodik, az pogány módra gondolkodik. A pogány ember pedig a gond istenéhez tartozik, nem a Biblia Istenéhez. A gond istenéhez, meg az aggodalmaskodás nevű istenhez. Ahhoz tartozik. Aki hisz Jézus Krisztusban, az a Szentírás Istenének a követője, és az bízik benne, s neki mond el mindent.

Az Ef, 4-ben pedig azt olvassuk: "Többé nem élhettek úgy, mint a pogányok élnek hiábavaló gondolkodásuk szerint." Az aggodalmaskodás hiábavaló dolog. Nem tudsz összemenni egy centit, és nem tudsz megnőni egy centit egy perc alatt.

Jézus azt mondja, ha erre a legkisebbre nem vagy képes, akkor miért aggodalmaskodsz? Majd megoldja Isten. Ez nem azt jelenti, hogy nekünk nem kell csinálni semmit. Van úgy, hogy semmit nem kell csinálni. Ott a pecsét a papíron, és kész. Van úgy, hogy minket indít arra, vagy valaki máson keresztül mondja meg a megoldást. És akkor el kell végeznünk a ránk eső részt. Nem a mi nagy eszünk vagy józan paraszti eszünk szerint, vagy realitások, reális érzékeink szerint, hanem az Isten akarata szerint, és ez teljesen más.

Jézus itt két dologra mutat még: a hollókra. Köztudomású az, hogy a holló nem gondozza a fiókáit. Hagyja őket. Vagy elpusztulnak, vagy túlélik. Azt mondja Jézus, hogy nézzétek csak a hollókat! Most itt nem látunk, de jön a tél, akkor bejönnek a varjúk, néha még a holló is, egy-egy. Isten egyszerűen eltartja őket. Kicsiny hollóból nagy holló lesz. Miért? Mert Isten eltartja. Megeteti és megitatja őket, szép fényes tolluk lesz, mert gondoskodik róluk, hogyha már a másik, a szülőmadár nem gondoskodik a fiókáról.

A másik, amit mond Jézus: nézzétek a liliomokat. Salamon nem öltözött úgy, mint ezek a virágok. Csodálatos mindegyik. Isten soha nem szegényes megoldásokat ad, mindig a legnagyszerűbbet, a legjobbat, a legszebbet adja akkor is, ha másnak szebb van. A legjobbat és a legszebbet. Miért? Mert ha az Istentől van, akkor az a legszebb. Nem? Tudom mondani a saját feleségemről is. Számomra ő a legszebb, mert Istentől van.

Sok mindennel lehetünk így. Egyszerűen azért a legjobb, meg a legszebb, mert az Isten ajándéka a számunkra.

Az aggodalmaskodás és a félelem én központú, magára fordítja a legtöbb figyelmet. A hit ellenben Isten központú, mert Istenre fordítja a legtöbb figyelmet.

Az egyik befelé nő, a másik pedig kifelé és fölfelé. Az egyik betegség, a másik egészség. A félelem és az aggodalmaskodás kétségbeesetten próbálja a saját világát összetartani. Az aggodalmaskodó és félő ember próbálja a saját világát összetartani. Aki bízik az Istenben, az meg mindent, saját belső világát is átadja Istennek, mert tudja, hogy Isten olyan világot teremt belül és kívül a környezetében a számára, ami a legjobb lesz, amelyben lehet élni, értelmes módon cselekedni, hűségesen kitartani, szeretni, dicsőíteni az Istent, s végül békességben elmenni ebből a világból.

Ha valakinek Jézus Krisztus a Jó pásztora, még ha fél is, akkor is tud bízni az Istenben. Olyan jó lenne, ha nem felejtenénk el a kaméleont, s nem járnánk úgy az állandó váltogatás miatt kikészül, és végül elpusztul az életünk. Ha most letennénk Istennél, ha vannak félelmeink, meg az aggodalmaskodásunk, azt is. Elcserélnénk bizalomra, hitre, békességre és türelemre, és az a békesség lehet akkor a szívünkben, amely látja a hollókat meg a liliomokat, meg ezt a világot még romlottságában is, hogy Isten eltartja, fenntartja, és benne a hívőket újra és újra megtartja hit által.

---

Imádkozzunk!

Urunk, köszönjük neked azt, amire ma este tanítottál minket. Köszönjük, hogy te ilyen csodálatos cserét ajánlasz nekünk. Köszönjük, hogy meghaltál értünk a golgotai kereszten, és azt mondod? Add oda nekem a te félő, aggodalmaskodó, roncsolt életedet, és én adok helyette újat békességgel, örömmel és bizalommal telit.

Köszönjük, Urunk, hogy te egyszerűen megmondtad, hogy így lesz, s mi pedig láthatjuk, ha ezt hisszük, hogy így van. Köszönjük, hogy ebből lehet élni, a másikban meg csak tönkremenni lehet. Ragadj meg minket a te kegyelmeddel, hogy megragadhassunk hit által téged.

Ámen.