PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2003. augusztus 7. (csütörtök) Cseri Kálmán

NEM FÉLNEK ENGEM

Alapige: Mal 3,1-8

---

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, úgy vágyunk arra, hogy boldog hálaének zengjen mindannyiunk szívében. Ismersz minket, és látod, hogy sokunk szívében inkább keserűség van vagy panasz, vagy elégedetlenség, vagy olyan fáradtság és fásultság, hogy már mondanivalónk sincs neked.

Köszönjük, hogy mindnyájan úgy jöhetünk hozzád, amint vagyunk. Megterhelt vagy üres szívvel, de köszönjük, ha zeng bennünk a boldog hálaének.

Magasztalunk azért, mert nem szabsz feltételeket annak, hogy közeledjünk hozzád. Köszönjük neked, Jézus Krisztus, hogy aki szomjúhozik, annak adsz az élet vízéből. Mindnyájan tudjuk, hogy nagy szükségünk van rád. Ezért jöttünk ide most is munka után hőségben, fáradtan, mert veled szeretnénk találkozni, tőled szeretnénk valamit kapni.

Kérünk, ajándékozz meg minket a te igaz igéddel. Hadd éljük át a te közeledben meg nem érdemelt szeretetedet. Kérünk, oldozz fel minket bűneink alól, segíts újat kezdeni, vagy újra kezdeni követésedet.

Köszönjük, hogy mindent tudsz rólunk, és nálad el van készítve mindannyiunk számára a ma esti ajándék is. Kérünk, beszélj velünk, hadd értsük meg azt is, ami itt szavakkal nem is hangzik el. Szentlelked tolmácsolja nekünk és tegye meggyőzővé a te hozzánk szóló igédet.

Köszönjük, hogy ma is tudsz igével gyógyítani, bátorítani, vigasztalni, kemény szíveket összetörni, fáradtakat felüdíteni, cselekedni. Cselekedj így kegyelmesen most mindannyiunk életében.

Ámen.

---

Igehirdetés

Ez a rövid könyvecske az Ószövetség utolsó része. Időben is későn történtek azok az események, amikről Malakiás beszámol. Egymásután következik ez a három prófétai írás: Haggeus, Zakariás, Malakiás. Haggeus és Zakariás közvetlenül a fogság után, a babiloni fogságból való részleges hazaköltözés után prófétáltak, Kr. e. 520 körül. Amikor ők munkálkodtak, Malakiás kisfiú lehetett Babilonban, vagy még meg sem született, mert 450 körül mondta el ezeket a prédikációkat, amikor ő is hazament egy újabb csoporttal Babilonból Izráelbe.

Ebben az időben már külsőleg konszolidálódtak a viszonyok. Állt a templom, beindult a kultusz, működött újra a papság. Nehémiás felépítette Jeruzsálem kőfalát. Egyre többen beköltöztek újra a szent városba - amelyik lakatlan volt - a környező falvakból. Megindult a gazdálkodás is, s kezdtek anyagilag is egyenesbe jönni azok, akiknek volt bátorságuk hazajönni a babiloni fogságból a romok közé.

Minél inkább rendeződtek azonban a külső körülmények, annál nagyobb lelki és erkölcsi lazaság uralkodott el a népen. Isten Malakiást ezzel a hálátlan feladattal bízta meg, hogy a magát egyre jobban elbízó, elhagyó, lazító népnek hirdesse, hogy mindezekből a bűnökből meg lehet térnie, ha pedig nem, akkor jön az ítélet.

Sose hálás feladat ez, de ez a tényállás maga arra figyelmeztet minket, hogy különös éberségre van szüksége Isten népének, amikor nincsenek nagy bajok. Ritkán vannak ilyen korszakok az életünkben, de adódnak azért.

Bennünk valahogy kialakult, hogy amikor csőstől jönnek a problémák, a nehézségek, a váratlan gondok, a megoldhatatlannak látszó feladatok, akkor sokszor mutatjuk egymásnak, hogy összetartozunk, és fogjuk Isten kezét és egymásét is. Számítanunk kell most egymásra. Ilyenkor az ember éberebb is lelkileg, amikor szorosabb a helyzet. Amikor meg átmenetileg szélcsend van, akkor arra szoktuk magunkat emlékeztetni, hogy most a korábbinál még jobban kell Istenre figyelnünk. Meg ne lazuljon a vele való lelki kapcsolat! Nehogy azt gondoljuk, hogy megy ez most már Ő nélküle is. El ne felejtsük Jézus mondatát: "Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek." És egyébként is az ellenség ravasz, és bármelyik pillanatban a legváratlanabb csapdát állítja Isten gyermekei és Isten népe elé, de abba nem kötelező belegyalogolni. Aki éber, az észreveszi, hogy ez csapdahelyzet, nem megyek bele.

Nos, sajnos Isten népe ezekben az évtizedekben nem vette észre.

Ahhoz, hogy megértsük Malakiás rendkívül éles és konkrét prédikációit, tudnunk kell azt, hogy az egész Ószövetség szemlélete szerint Izráel népe az Isten szövetséges népe. Tehát Isten szövetsége mint egy védőfal körülveszi a választott népet. Ennek a népnek ott belül biztonsága van, de feltételei vannak annak, hogy belül maradjon. Hűségesnek kell maradnia Istenéhez. Ha most leegyszerűsítjük a dolgot, akkor ez lényegében azt jelentette, hogy halálosan komolyan kell venniük a Tízparancsolat minden betűjét.

Tisztelni kell Istent és csak Őt, nem szabad az Ő nevét szentségtelenül az ajkukra venni. A nyugalom napja arra való, hogy egészen az Úrnak szenteljék. A szüleinkhez, a házastárshoz, a másik javaihoz való viszony pontosan szabályozva van a Tízparancsolatban, tessék ezt komolyan venni! Aki ezt komolyan veszi, az ezzel kifejezi az Istenhez való hűségét. Belül marad a szövetség erős védőfalán, és ott védve van, akármilyen túlerővel szemben is.

Amikor azonban valaki kezd hűtlenné válni Istenhez, akkor ez azt jelenti, hogy megbontja belülről ezt a védőfalat és kiszökik a védett várból a szabadba, és ott védtelenül áll. Nincs, aki vigyázzon rá. Ott nem kell túlerő ahhoz, hogy megverjék vagy elsöpörjék, ott nálánál kisebbek is sokszor győzelmet arattak rajta. Életkérdés tehát Isten népének az, hogy hűségesen ragaszkodjék Istenéhez, belül maradjon a szövetségen.

Ezekben az évtizedekben az történt, hogy Izráel népe megbontotta ezt a falat. Könnyedén túltette magát Isten világos rendelkezésein. Gondolkozása és életgyakorlata egyre jobban hasonlítani kezdett azokéhoz, akik a falakon kívül éltek: a pogányokéhoz, a hitetlenekéhez. Egyre jobban keveredett is velük ténylegesen is - majd látni fogjuk Malakiás emiatti panaszát -, és ez azt jelentette, hogy egyre kevésbé számíthatott Istenre. Egyre messzebbre sodródtak Istentől. Isten közelében biztonságuk van, Istentől távol kiszolgáltatottak. Isten közelében világít nekik az ige, tudják mi a helyes, Isten közelében könnyebb annak engedelmeskedni is. Istentől távol önállósodni akarnak, elhagyják az Urat, az Ő törvényét, és ebből mindig erkölcsi elmocsarasodás is következik.

(A Malakiás könyve eredetileg az ősi szövegben három fejezetre oszlik. A Károli Biblia négy fejezetre osztotta, mert a harmadik fejezetet kettéválasztották. Az új fordítás visszatért az eredeti felosztáshoz, és amit mi negyedik fejezetnek szoktunk jelölni, az az új fordításnak a 19-24. terjedő versei a harmadik fejezetben.)

Mit tesz szóvá Malakiás Isten Szentlelkétől indíttatva?

Néven nevezi azokat a bűnöket, amelyekben úgy van benne Isten népe, hogy észre sem veszi már, hogy nem tekinti bűnnek. Éppen ez a szomorúsága Istennek - olvastuk itt. Azt mondja az Úr, még ezek után is, hogy térjetek vissza hozzám, és minden rendbe jön. A nép kérdezi: miből kell megtérnünk? Micsoda kérdés ez? Csakugyan értetlenség és butaság van mögötte, nem tudják miből, vagy nem akarják látni? Ennyire elhomályosodott lelkileg Isten népe, hogy nem látja bűnnek a bűnt? Ennyire elfelejtették már a Tízparancsolatot, hogy nem tudják odatenni mellé az életgyakorlatukat? Nem látják, hogy ezt sem tartjuk be, ezt se, ezt se, ezt se, mindegyik ellen vétkezünk? Ennyire be lehet sötétedni lelkileg?

Úgy látszik, igen. Ezért nagy kegyelem a prófétai szó, amikor Isten küld ilyen helyzetekben - és mindig küldött - prófétákat egymásután, de mindig volt utolsó a sorban, és ha addig nem tértek meg, utána nem volt lehetőség megtérni. Isten végtelen kegyelmét mutatja, hogy ébreszti népét, igéjével világosságot gyújt, néven nevezi a bűnt, megtérésre hív. Kinyitja a kaput előtte, haza lehet menni, és Ő maga tömi be azokat a romlásokat a falakon, amiket az Ő népe bontott.

Nos, mi mindent sorolt itt fel Malakiás? Néhányat megemlítek.

Az első bűne a népnek, hogy Istent vádolják, és azt mondják: te nem szeretsz minket! Honnan veszik ezt? Mire alapozzák? Isten kérdezi is: ti azt mondjátok, abból, hogy különböző problémák is vannak az életünkben. Nehézségek is vannak. Ez mutatja, hogy te nem szeretsz minket.

Hol ígérte meg Isten népének, hogy soha semmi nehézség nem lesz az életében? Sőt egyenesen borzalmakról is beszél néha Isten. Ha tűzben jársz, nem égsz meg. Ha folyókon kell átkelned, nem sodornak el téged. Át kell kelni néha nagy sodrású folyókon úgy, hogy remeg a lábam az innenső parton, hogy jutok a túlra, de muszáj nekiindulnom. Isten átviszi, ha Ő küldi arra. Tűzben jársz... Jaj, dehogyis! Kerülöm, mint a tűzet, de ebbe most be kell menned, és hidd el, hogy nem égsz meg, mert az Úr erre küld téged. A szenvedések tűzébe. És átmegy rajta, és nem ég meg. Most a szó sokféle értelmében értsük ezt.

Isten világosan beszél az Ő népének, hogy lesznek próbák, de azokban a próbákban is ragaszkodj hozzám, és én ott dicsőítem meg magamat. Ott lehet eljutni igazi Isten-ismeretre. Milyen hatalmas a mi Urunk, aki ebből is kiszabadított, ott is megtartott, attól is megőrzött, amabból is kimentett! Fel sem tudja sorolni az engedelmes hívő ember Isten szabadításait az életében.

Itt azonban azt mondják, hogy azért vannak nehézségek, mert te nem szeretsz minket. Az, hogy beteg lettem, bizonyítja, hogy Isten nem szeret. Az, hogy ilyen szörnyű időjárás van, bizonyítja, hogy Isten nem szeret. Nem az bizonyítja! Mit mond Isten igéjében? Számunkra, az Újszövetség népe számára mi az egyetlen és legfőbb bizonyítéka annak, hogy Ő szeret minket? Így olvassuk: "Azáltal lett nyilvánvalóvá az Isten szeretete irántunk, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala."(1Jn 4,9)

Azt, hogy Isten minket minden nyomorúságunk ellenére szeret, a kereszt bizonyítja. Az a történelmi tény, hogy a Golgotán, azon a kereszten, az emberré lett Isten Fia Jézus Krisztus meghalt. Azt már hitünkkel tudjuk komolyan venni, hogy helyettünk halt meg és ezzel szerzett nekünk lehetőséget arra, hogy visszataláljunk Istenhez, értelmesen töltsük el ezt a néhány évtizedet, és vele tölthessük az örökkévalóságot is. Ez az Isten szeretetének a legfőbb bizonyítéka az Írás szerint.

Az, hogy aztán Isten gyöngéd szeretetét olyan sokféleképpen tapasztaljuk, az, hogy egy-egy próbatétel közben vagy után hálát adunk Istennek, hogy az Ő szeretetéből tisztított minket a próbával, ez már egy másik fejezet. De ostoba vélekedés, hogy nem szeretsz minket, mert bajok vannak az életünkben. Nem ismeri az Istent, aki így beszél. Nem látja önmagát világosan abban a lelki állapotban, amiben van, csak mond valamit és vádaskodik.

Egyébként a Malakiás könyvére formailag jellemző, hogy párbeszéd formában exponálja mindig a kérdéseket. Azt mondja a nép, hogy... Erre azt mondja az Úr, hogy... Azt mondja a nép... Így válaszol az Úr... Mindig Istentől kapnak világos magyarázatot.

Nos, ez tehát az ő hitetlenségüknek az egyik megnyilatkozása, hogy vádolják Istent a bajok miatt.

A másik megnyilatkozás az, hogy az élet egész területén kimondatlanul elterjedt az, hogy nem kell azt olyan komolyan venni. Nem tagadták meg ők Isten rendelkezéseit. Nem mondták, hogy a Tízparancsolat nem érvényes, ők nem hiszik azt, és annak a szükségességét, csak nem kell azt annyira komolyan venni.

Ilyeneket olvasunk az első fejezetben. "Ti ezt kérdezitek - mondja Isten -: Mivel vetettük meg a te nevedet? Azzal, hogy oltáromra tisztátalan kenyeret hoztok. - Mivel tettük tisztátalanná? - kérdezitek. - Azzal, hogy az Úr asztalát lebecsülitek. Mert vak állatot hoztok áldozatul, és nem tartjátok rossznak. Sántát vagy bénát hoztok, és nem tarjátok rossznak. Vinnél csak a helytartódnak ilyen ajándékot: vajon számíthatnál-e arra, hogy segíteni fog és szívesen fogad téged?"

Vagyis Isten már annyit sem számít a szemükben, mint egy világi tisztviselő, akihez, ha elmegyek protekcióért, akkor viszek neki ajándékot, vagy sokszor az ajándék megelőzi a kérést, de nem akármilyet, hogy ránézésre is hitvány, vagy törött, vagy repedt, vagy csúnya, hanem akkor már valami értékesebbet. És Isten? Neki mindegy, hogy milyet. Aminek úgy sem vennénk hasznát a nyájban, amelyik úgy is sánta, vak, béna, az is jó neki. Pedig... Az igében világosan benne van, hogy aki áldozatot mutat be, az egy esztendős bárányt, épet és hímet vigyen az Úrnak. Az a javából adjon. Az fejezze ki ezzel is, hogy tiszteli Istent, hogy Istenként tiszteli Őt, tudja, hogy kinek mutat be áldozatot. Tudja azt, hogy Ő áldozat nélkül is szeret és számíthatok rá, de a hálámat szeretném kifejezni így is, nem akármivel, hanem a legjobbal. És hol vannak ettől?! A selejt mehet az Úrnak!

Hányszor megkísért minket is ez. Mindig csodálom, hogy vannak a gyülekezetben olyanok, akik rendszeresen az istentisztelet vége felé érkeznek meg. Nem azért, mert messze laknak, vagy nem lenne lehetőségük idejében elindulni. Az Úrnak elég az! Voltam templomban. Igaz, hogy az utolsó tíz percet töltöttem ott, de kit érdekel az Ő igéje, az ige magyarázata, a közös imádság, a gyülekezet együttes dicsőítése. Nem érdekel...

Vagy amikor kifelé menet kezd guberálni az ember, hogy az aprópénzeitől hogyan váljon meg, és beteszi a perselybe. Olyan különösen szép, amikor valaki már otthon elkészíti és esetleg befelé jövet már beteszi. Úgy, ahogy az első Korinthusi levél írja: készítsétek előre el az Úrnak szánt adományt. Ez nemcsak a pénzre vonatkozik, hanem különböző szolgálatainkra és egyebekre is, amit Őneki akarunk adni és felajánlani. Mennyire csak a maradék időnkből vetünk oda valamit Őneki. Hol van az, hogy az egész napot neki szentelem? Vagy egy kemény munkanapból azt a rövid időt, amit Őneki akarok szentelni, azt igazán. Úgy, hogy ott van az eszem is, a szívem is addig, amíg az Ő igéjét olvasom és imádkozom.

Nem sorolom a példákat, de ez nagy kísértés minden hívő számára. Ki kell gyógyulnunk az ezzel kapcsolatos bűnökből, mert Isten itt az Ő népének szóvá tette.

A következő, amit felró Malakiáson keresztül Isten, hogy még a nép tanítói is ilyenek. Azt olvassuk itt a második fejezetben: "Mert a pap ajkai őrzik az Isten ismeretét, és tanítást várnak szájából, hiszen a Seregek Urának követe ő! De ti letértetek erről az útról és tanításotok miatt sokan elbuktatok. Megrontottátok a Lévi szövetségét - ezt mondja az Úr." (Mal 2,7-8)

A pap nem beszélhet akármit. Ő nem a magáét mondhatja, ő követ - azt olvastuk. A Seregek Urának a követe. Ő csak azt mondhatja, amit rábízott az Úr. Igen ám, csak az sokszor nem népszerű. Sokszor meg is vertek az igehirdetőket amiatt, hogy azt mondták, amit rájuk bízott az Úr. Hát ez vele jár. Ahogy mondani szokták: ez benne van a csomagban. De akkor sem szabad mást mondani. Miért? Mert azt mondta az Úr, és mert csak az használ a hallgatóknak. A pap meg a próféta, s az egyetemes papság alapján minden újjászületett hívő ember követ. Ott, ahova Isten állította, Istent és az Ő igéjét kell képviselnie. Ő nem mondhatja meg a magáét. Szoktuk mondani: jól megmondtam neki a magamét. Szó sem lehet róla. Csak elkért igét mondhat. Az aztán aranyalma lesz ezüst tányéron. Az használni fog. Azon keresztül maga Isten fog gyógyítani vagy összetörni, mindenesetre beleszólni egy ember életébe és meggazdagítani Őt. Itt azonban ezzel is vétkeztek.

Aztán különösen éles szavakkal teszi szóvá Isten, hogy a házasságokban milyen összevisszaság van. Ezt olvashatjuk: "Ezt kérdezitek: Miért nem fogadja kegyesen az Úr az áldozatot? Azért, mert az Úr a tanúja annak, hogy hűtlen lettél ifjúkorodban elvett feleségedhez, pedig ő társad, feleséged, akivel szövetség köt össze. Egy ember se tesz ilyent, akiben maradt még lélek. De mire is törekszik az ember? Arra, hogy utódot kapjon Istentől. Vigyázzatok azért magatokra, és ne legyetek hűtlenek ifjúkorotokban elvett feleségetekhez! Gyűlölöm azt, aki elválik feleségétől - ezt mondja az Úr..." (Mal 2,14-16)

Mi volt a gyakorlat? Az, hogy Babilonban már összeházasodott valaki egy másikkal. Hazaérkeztek, otthon sok félpogány ember élt még, és megtetszett az illető fiatalembernek valamelyik félpogány hölgy, és egyszerűen otthagyta a feleségét és összeállt azzal. Erre mondja Isten: gyűlölöm az ilyet. Hogy képzelitek? A házasság az szövetség, mégpedig az élő Istennek a népével kötött szövetségét képezi le itt a földön. Ennek a függőleges szövetségnek a vízszintes vetülete.

Ahogyan Isten szereti az Ő népét, úgy lehet és kell a házastársaknak egymást szeretniük. Ahogyan Isten hűséges az Ő népéhez, ha kell egyoldalúan is, úgy lehet és kell a házastársaknak egymáshoz ragaszkodniuk. Milyen gyakorlat az, hogy csak úgy ejtem őt? Lecserélem és jöhet egy másik, aki megtetszett. Ezért nem kell az áldozat sem. Itt mondja Isten azt is, ha ezt folytatjátok, nyugodtan csukjátok be a templomajtót. Ezek után ne gyertek énhozzám, és ne mutassatok be ott áldozatot, mert Isten a szívet nézi, és nem azt, hogy ki mit mutat be és mit nem.

Kemény szavak ezek, érdemes elolvasnunk otthon és elcsendesedni felette.

Azt olvassuk a továbbiakban: "Eljövök majd, és ítéletet tartok fölöttetek. Hamarosan vádat emelek a varázslók ellen, a házasságtörők ellen és a hamisan esküvők ellen; azok ellen, akik kizsarolják a napszámost, az özvegyet és az árvát, akik elnyomják a jövevényt, mert nem félnek engem! - ezt mondja a Seregek Ura."

A varázslók ellen, ami azt jelenti, hogy az első és második parancsolat a sárba taposva. Kit érdekel, hogy Isten azt mondta: Ne legyenek idegen isteneid én mellettem. A varázslók az ördög erejét veszik igénybe. Így ígérnek segítséget másoknak, abból húznak busás hasznot, és ezzel fertőzik meg Isten népét. Isten népe meg tódult hozzájuk. Úgy hogy már a Mózes könyveiben részletes előírásokat kellett adni, hogy mit ne tegyenek, s miért ne. Csupa olyan dolog van ott felsorolva, amit ma is sokan csinálnak. Kártyavetés, a jövendölés sokféle formája, a mágiának sokféle formája. A varázslók ellen jövök - azt mondja az Úr. Ez talán a legdrasztikusabb módja a szövetség fala lebontásának. Kibontunk egy széles szakaszt és megyünk az ördöghöz. Hátunk mögött van a szövetség Istene, és nem benne bízunk, mástól várunk segítséget.

A házasságtörőkkel folytatja: azokkal, akik hamisan esküsznek, a hazugságnak sokféle formáját ítéli itt el Isten. Akik nem adják meg a napszámot a napszámosnak, akik kevesebbet fizetnek, mint amennyiben megegyeztek. Akik visszaélnek mások kiszolgáltatott helyzetével, az özvegyet és az árvát nyomorgatják. Elnyomják a jövevényt, aki megint csak kiszolgáltatott és erőtlenebb. Mindezt azért, mert "nem félnek engem". Vagyis Isten mindezeket az egymás ellen elkövetett bűneinket személyesen saját maga ellen elkövetett bűnként könyveli el. Mert Ő ott van a kiszolgáltatott, a nyomorult, az esendő, a segítségre szoruló, a becsapott, a megcsalt mellett, és Ő mindig ezeknek fogta a pártját. És aki miatt ilyenek vannak és lesznek a világon, azok számíthatnak az Isten igazságos ítéletére. Bizony, kemény szavak ezek.

És itt van egy nagyon kemény megállapítás. A következő mondatban olvassuk ezt: "Én, az Úr, nem változtam meg, de ti is Jákób fiai maradtatok! Atyáitok idejétől fogva eltértetek rendelkezéseimtől, nem tartottátok meg azokat. (...) Átok sújt benneteket, az egész népet, mert be akartok csapni engem!"

Úgy akarják becsapni, hogy az áldozatokat bemutatják, közben pedig ilyen bűnök vannak. Itt kemény figyelmeztetés van. Az egyik: Jákób fiainak nevezi Isten az Ő népét, pedig ez már rég a múlté. Jákób azt jelenti: csaló. Amikor Jákób új életet kapott, Isten azt mondta neki: nem hívnak téged többé Jákóbnak, hanem Izráelnek, Isten győztesének. És a népet is úgy hívták. Miért szólítja most Isten mégis a régi nevén? Mert visszacsúszott oda, ahol Isten nélkül volt. Ugyan azért szólítja itt Isten az Ő népét Jákób fiainak, amiért Jézus Péter nagypéntek után Simonnak szólította. Ő Péter volt és Jézus változtatta meg a nevét. Azt mondta: te nem Simon vagy, Péter vagy, kőszikla vagy, ezen a kőszikla hiten építem fel az én egyházamat. És amikor húsvét után találkoznak, hogyan szólítja meg: Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem? Aztán másodszor is, meg harmadszor is, mert visszacsúszott a tanítvány oda, ahonnan kihívta őt a Mester. Az más kérdés, és az a következő lesz, hogy újra Péterré válhatott, újra kiemelte őt a hitetlenségből Jézus. De ehhez el kell hangoznia ennek a felszólításnak: térjetek meg!

Ez tehát az egyik figyelmeztetés, hogy Jákób fiainak nevezi, a másik meg csak annak tűnik fel, aki netalán az Ószövetség eredeti szövegét is elolvassa, hogy amikor itt Isten azt mondja: "Átok sújtja az egész népet", akkor az a szó szerepel, amivel az Ószövetség következetesen a pogányokat jelöli. Két szó van a népre az Ószövetségben. Az egyiket csak a választott népre használja mindig, a másikat a pogány népekre, általában ott többes számban van, de egyes számban is használja. Itt Isten ezt a pogányokra használatos kifejezést mondja az Ő népére, mert ez a nép kicsődült a kőfalon és elegyedik a pogányokkal. Ugyanúgy él, mint a hitetlen világ. Lassan már semmi különbséget nem lehet találni.

És figyeljétek meg, hogy mennyire fenyegeti ez az egész egyházat is, hogy asszimilálódjék a hitetlen világhoz, vagy divattá vált, hogy egyre inkább a pogány vallásokhoz. Letagadjuk vagy hallgassuk el azt, amiben markánsan különbözünk minden olyan vallástól, amit emberek találtak ki. Na de ez bántó lehet, ennek diszkriminatív éle van, e mögött gőg van. Nem a misszió a cél az újabb, úgynevezett ökumenikus teológia szerint, hanem a dialógus. Diskuráljunk egymással, emberek! Nem kell annak elhangoznia, hogy hiszek az Atya, Fiú, Szentlélek Istenben. Hiszem, hogy Jézus helyettem halt meg, feltámadott, ma is él. Nem kell ilyen bántó, sértő megjegyzéseket mondani. Sose tudja meg a pogány világ, hogy Isten őket is szereti, hogy Jézus helyettük is meghalt, hogy őket is hívja megtérésre. Mert ha megtérésre hívok, akkor nagyképű vagyok. Ez a mai ökumenikus szellemiség. Isten őrizzen meg minket attól, hogy belemenjünk ebbe a csapdába! A próféták nem engedtek ennek, de a nép belement akkor ebbe a csapdába. Nem különbözött a világtól, ezért Isten ugyanúgy nevezi az ő népét, ahogy az istentelen pogány népeket.

De - és itt szólal meg a nagy evangélium - ezután elhangzik ez a kérlelő és komoly hívás: térjetek meg erről a ti utatokról. Erre hangzik el ez a bántó, értetlen kérdés: Miből térjünk meg? Még azt is Istennek kell elmondania. Hát elmondta, azért jön Malakiás, csak nem veszik magukra. Vagy megsértődnek, kikérjük magunknak, hogy minket leparáznázzon, meg azt mondja, hogy harácsoló vagyok meg mohó, meg nem tartom be a parancsolatot, én még áldozatot is mutatok be. Igaz ugyan, hogy vakot meg sántát, de kit érdekel? Nos, éppen ez az, ami nem fáj, hogy kit érdekel?

Istent érdekli. Egyelőre még érdekli. Még nem fogyott el a türelme, még abba lehet hagyni mindent, amit a falon kívül tesz a nép, még vissza lehet jönni. Olyan nagy kegyelme ez Istennek, hogy minden ítélethirdetés előtt elhangzik a megtérésre hívás. De ha nem térnek meg, akkor menthetetlenül jön az ítélet.

Kétféle ítéletről szól Malakiás könyve: a megtisztító és a végső, nagy ítéletről. A megtisztító ítéletről használja ezeket a képeket, hogy Isten mint egy ötvös ül a műhelyében. Az Ő népét kezébe veszi, és egy időre tűzbe teszi, hogy kiégjen belőle a salak, és mindaz, ami nem tiszta. Aztán előveszi megint, és valami szépet formál belőle. Ennek az ítéletnek a tüze a megtisztító tűz. Ilyen volt a babiloni fogság. De ha a nép ezek után is engedetlen marad, vagy az ilyen megtisztító tüzek ellen felháborodik és vádaskodik: na, ugye nem szeretsz minket, mert így bánsz velünk, akkor nem lehet rajta segíteni, akkor jön a végső ítélet. "Eljön az a nap, amely olyan lesz, mint az izzó kemence. Olyan lesz minden kevély és minden gonosztevő, mint a polyva, és elégeti őket az az eljövendő nap, nem marad sem gyökerük, sem águk. - ezt mondja a Seregek Ura." (3,19)

Jó, hogy mi tudjuk azt, hogy lesz egy ilyen nap. Azt viszont nem tudjuk, mikor lesz. Nem érdemes várni még a megtéréssel, hanem amire Isten rámutat, ott merjünk igazat adni neki. Mondjuk azt: így van, Uram. Tudom, hogy nem azért leplezed le és nevezed néven a bűneimet, mert nem szeretsz, hanem mert nagyon szeretsz és meg akarsz menteni annak a napnak az ítéletétől. Így fogadom el kezedből a megtisztító ítéleteket. Köszönöm, hogy ez is a szeretetednek a jele, mert meg akarsz menteni ezekkel is attól a végső, szörnyű ítélettől, ami után már nem lesz lehetőség megtérésre.

Mindez és még sok hasonló mondanivaló benne van ebben a kicsi könyvben. Ajánlom, olvassuk el figyelmesen, lassan. A kalauz minden napra egy fejezetet ajánl. Hasznos azonban, amikor az ember egybe elolvas egy ilyen rövid könyvet, utána apróra mondatonként meg-megáll. Engedi, hogy a Szentlélek reánk alkalmazza, megvilágosítsa értelmünket. Isten életet mentő szava lehet ez mindannyiunk számára.

---

Imádkozzunk!

Istenünk, áldunk téged azért, hogy akármit gondolunk, akárhogy értékeljük a próbákat, nehézségeket, te kimondhatatlan szeretettel szeretsz minket. Köszönjük, hogy szereteted legfőbb bizonysága az, hogy Jézust odaadtad értünk.

Magasztalunk téged, megváltó Urunk Jézus Krisztus, mert nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki az életét adja az ő barátaiért. Te az életedet adtad értünk akkor, amikor még az ellenségeid voltunk.

Köszönjük, hogy szereteted bizonysága az is, amikor rámutatsz bűneinkre, fogyatkozásainkra, rossz szokásainkra, mulasztásainkra. Nem szeretjük ezeket hallgatni, de tőled teljes alázattal fogadunk minden ilyen figyelmeztetést. Kérünk is téged, Urunk, ítélj minket igéddel. Mutass rá mindarra, ami neked utálatos az életünkben. Mi nem akarunk mentegetőzni, nem akarunk ragaszkodni semmihez, ami tőled elválaszt, ami a pogányokhoz tesz hasonlókká minket, hanem szeretnénk, ha megmutatkoznának rajtunk a te vonásaid.

Végezd bennünk, kérünk, megszentelő munkádat. Beszélj velünk még tovább is az elhangzottakon keresztül, meg mindazon keresztül, ami ebben a gazdag, rövid könyvben van.

Könyörgünk hozzád azokért, akik ezen a héten vannak csendeshéten. Ajándékozd meg őket életet támasztó és megerősítő igével.

Könyörgünk hozzád, adj lehetőséget nekünk megújítani velünk kötött szövetségedet.

Könyörgünk, légy irgalmas és adj kedvezőbb időjárást is.

Könyörgünk, őrizz meg minket attól, hogy a nehézségek között lázadjunk ellened, amikor meg viszonylag csendesebb időket élünk, eltávolodjunk tőled és elbizakodjunk. Szeretnénk minden helyzetben egyenletes hűséggel ragaszkodni hozzád, teljes szívünkből szeretni téged, igaz hittel imádni, és engedelmesen szolgálni téged.

Újíts meg mindnyájunkat ebben, kérünk.

Ámen.