PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2003. június 1.
(vasárnap)

Csákány Tamás


AKIRE VÁRTUNK


Alapige: Lk 7,18-23

"Mindezt hírül vitték Jánosnak a tanítványai. Ő pedig magához hívatott tanítványai közül kettőt, és elküldte őket az Úrhoz ezzel a kérdéssel: "Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?" Amikor odaérkeztek hozzá ezek a férfiak, ezt mondták: "Keresztelő János küldött minket hozzád ezzel a kérdéssel: Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?" Jézus abban az órában sok embert meggyógyított különféle betegségekből és bajokból, megszabadított gonosz lelkektől, és sok vaknak adta vissza a látását. Ezért így válaszolt nekik: "Menjetek el, vigyétek hírül Jánosnak, amit láttatok és hallottatok: Vakok látnak, sánták járnak, leprások tisztulnak meg, süketek hallanak, halottak támadnak fel, a szegényeknek az evangélium hirdettetik, és boldog, aki nem botránkozik meg énbennem."


Imádkozzunk!

Urunk, áldunk és dicsőítünk téged, hiszen neked van hatalmad arra, hogy romokból teljesen újat építs. Tönkrement életekből, kapcsolatokból, végképp elromlott helyzetekből valami egészen mást hozz elő.

Köszönjük, hogy nem csak közlöd velünk, hogy mit tehetsz az életünkre nézve, de ha engedjük és kérjük tőled, akkor valóra is váltod ígéreteidet. Megvalljuk, hogy azért vagyunk ma reggel itt a te házadban, mert vágyunk a veled való közösségre. Szeretnénk többet tudni rólad, jobban megérteni téged. Kérünk, szólj hozzánk úgy, ahogy egyedül te vagy képes erre.

Könyörgünk, Urunk, hogy tisztíts ki az életünkből minden nyomorúságot, minden olyan megátalkodott gondolatot, életgyakorlatot, ami visszatarthat minket attól, hogy most rád figyeljünk, és engedjünk neked. Szeretnénk megtapasztalni azt a szabadságot, ami egyedül a te gyermekeidnek adatik, Krisztusért. Kérünk, tisztogass, erősíts, fedj, tanácsolj bennünket úgy, ahogy éppen szükségünk van most rá. Krisztus nevében kérünk, Szentháromság Isten, hallgass meg minket.

Esedezünk, hogy Lelked által ragadj meg bennünket! Szólj úgy, hogy igéd hordozza azt az erőt, ami egyedül benned van, hogy aki ma itt van közöttünk, veled találkozhasson! És e találkozás révén az életünk hadd változzon úgy, ahogy arra éppen szükségünk van.

Ámen.


Igehirdetés

Jézus születését felfokozott várakozás előzte meg. Az Ő eljövetelét évszázadokkal korábban prófétákon keresztül adta hírül az Úr az Ő népének, akik onnantól kezdve számon tartották ezeket az isteni próféciákat, és várták a megígért Szabadító eljöttét. Régen is úgy volt, és ma is így van, az ember ebben a tekintetben nem nagyon változott. Érezték régen, a több ezer évvel ezelőtt élő elődeink is, Isten népének a gyermekei, hogy az életük sok szempontból hiányt szenved, és ez a hiány betöltésre vár. Ahogy teltek, múltak az évek, egyre feszültebb lett az a várakozás, ami a megígért Szabadítóval kapcsolatosan élt az emberekben. Ehhez - ez már a mi emberi fogyatkozásunk - sok olyan gondolat is tapadt, ami nem volt része annak az ígéretnek, amit Isten adott.

Izráel fiai elkezdték kiegészíteni a saját gondolataikkal, hogy ki is lesz majd a megígért Szabadító, mit is kell majd tennie. Már nemcsak arra a szabadításra vártak, amit Isten megígért, arra az életfordulatra, amit Isten az övéinek elkészített, hanem azt gondolták, hogy a megígért Messiás majd a rómaiaktól, az elnyomóktól is megszabadítja népét. Mindent úgy alakít körülöttük, ahogyan az nekik éppen a legkellemesebbnek tűnik. Ők elmondják, hogy mit csináljon, és ez az eljövendő Messiás megfelel majd ezeknek a kívánságoknak.

Jézus amikor megjelent a saját életében teljesítette be az isteni próféciákat. Azért jött, hogy mindazt a várakozást, ami valaha is az emberben felmerült, betöltse. Isten biztatását: lehet másképpen élni, elénk adja kézzel foghatóan a saját életén keresztül, és mindaz által, amit Ő tanított, és végzett közöttünk.

Számtalan olyan pont volt régen, és van ma is, aminek Jézus nem felelt és nem felel meg az elvárások közül. Ő nem volt hajlandó beállni abba a sorba, ami az önjelölt népfelszabadítók, kiskirályok sora volt. Nem volt hajlandó soha pillanatnyi érdek vagy barátság miatt az Isten ügyét háttérbe szorítani.

Ez az alaphelyzet, amiben elhangzik Keresztelő János kérdése. Keresztelő Jánosról annyit érdemes felidéznünk, hogy ő az az ember, aki az emberi nemzetségből - azt írja a Biblia - a legnagyobb, aki valaha is született, vagy születni fog. Anya nem szült nála nagyobbat Isten színe előtt. Ő az az ember, akit az Úr arra a feladatra választott ki, hogy az eljövendő Messiás előtt járjon, és útkészítőként hirdesse az embereknek az Ő eljövetelének hírét. Ő az, aki aszkétikus élettel valóban Isten iránti lángolásban éli végig az életét, és akinek a bizonyságtételére, az igehirdetésére sokan, több százan, talán több ezren tartanak bűnbánatot, és rakják le a nyomorúságaikat Isten elé, mielőtt bemerítené őket János.

Mondhatjuk, hogy az élete valóban az Istennel való közösségben telt és telik. Ez az az ember, aki mindennapi kenyérként igyekszik megérteni Isten naponként neki adott üzenetét, hiszen a feladata, hogy ezt továbbadja másoknak.

János hallotta, amikor Jézus megkeresztelésekor az Atya bizonyságot tett róla. János hallott Jézus cselekedeteiről és tanításáról. Mégis megfogalmazódik benne ez a kérdés a börtönben, hogy vajon "tényleg te vagy-e Jézus, akire vártunk"? Vajon te vagy-e az, aki azt a sokféle várakozást, ami ott él az emberben, be tudod tölteni. Mert ha nem, akkor jobb erről idejében értesülni. Akkor el kell ismerni a hibát, és másutt kell tovább keresni. Inkább a szégyent kell felvállalni, hogy prófétaként esetleg félreismertelek, de nem szabad, nem lehet légvárakra építeni.

Amikor Jánosban megfogalmazódik ez a kérdés, nem habozik sokat. Két tanítványát elküldi Jézushoz, hogy tegyék fel neki ezt a kérdést, ami Jánost foglalkoztatja. Jézus nem küldi el ezeket a tanítványokat. Nem zavarja őket vissza Jánoshoz. Nem pirít rá Jánosra: Kicsit szedd már össze magad! Te mégis az Isten prófétája vagy, hogy kérdezhetsz ilyet! Nem mondja azt neki, hogy János, te olyan sok mindent tudsz már, hogy lehet, hogy ilyen kérdéseid vannak? Nem szégyelled magad?

Jézus érdemben válaszol Jánosnak. Miért? Azért, mert Jézusnak mindig kedves az, amikor valaki azért tesz fel egy kérdést, mert választ szeretne kapni rá. Amikor valakinek az életében igazi, őszinte sóvárgás van jelen. Mert az ilyen embernek lehet választ adni, és az ilyen ember életét lehet megelégíteni. Az olyan, aki magába harapja a kérdéseit, magában tartja azokat, úgy csinál, mintha mindig minden rendben lenne, vagy akinek egyáltalán nincsenek is kérdései, mert annyira nem is érdekli, ami történik körülötte vagy vele, az sokkal, de sokkal nehezebb eset. Sőt talán Isten kezében, amíg ilyen, nem is nagyon formálható.

Az ilyen ember tökéletesen meg van elégedve az életével. Ahogy ezt mai fiatalok szokták mondani: el van magában. Nem érdekli nagyon az, hogy Isten mit tart jónak, vagy mit nem, mi az, ami igaz, és mi az, ami nem.

Keresztyén körökben közkedvelt a tévedés, amire igénk is felhívja a figyelmünket. Hogyha valaki kérdez, vagy kérdést fogalmaz meg akár az Úrral, akár bizonyos, általa nem értett tanítással kapcsolatban, akkor az ilyen embernek a hitével valami alapvető baj van. Az ilyen ember akkor tulajdonképpen lehet, hogy nem is az Úré, mert aki Krisztust követi, az mindig mindenben biztos kell, hogy legyen.

Találunk akár egy olyan embert is a Bibliában, aki mindig mindenben biztos volt Jézuson kívül, aki Isten Fiaként volt közöttünk? Találunk-e? Nem találunk. Olyan embereket találunk, akik végig küzdötték az életüket, és ezek által a küzdelmek által, ezek alatt kiformálódott bennük a Krisztus, az Ő gondolkodása, természete. Olyan embereket találunk, akik feltettek kérdéseket, és válaszokat kaptak. Akik hozzánk hasonlóan sóvárgó emberek voltak, és ezt ki merték mondani, és válaszokat próbáltak keresni, és Isten megelégítette őket.

Én nem emlékszem olyan emberre, akinek az élete mindenfajta megingástól és kérdésfeltevéstől mentes lett volna. Nagyfokú önteltségre vall, ha valaki azt gondolja mai keresztyénként, hogy ő jobb, mint voltak az első apostolok, keresztyének, akik Krisztus közvetlen közelében éltek. Ha ők megmaradtak embernek, és újra meg újra Isten kegyelméből kellett hogy éljenek, akkor vajon ez velünk nem így van-e?

Olyan szomorú hallani és látni, amikor egy-egy őszinte érdeklődő kérdést időnként leforráz egy keresztyén testvér, vagy rövidre zár kérdéseket a másikban folyó kereséssel, kutatással kapcsolatban. Azt állítja, hogy ez így van, és kész.

A kérdésekre választ kell találni. Gondoljunk csak a saját életünkre! Hány olyan alapvető életkérdés foglalkoztatott és foglalkoztat bennünket, amire mi sem fogadtuk és fogadnánk el az előre elkészített - én ezt magamban így szoktam mondani: gyorsfagyasztott - válaszokat. Olyan választ, amit csak ki kell szedni a hűtőből, fel kell melegíteni, és lehet adni a másiknak. Jézus soha nem ilyeneket mondott és adott a körülötte lévőknek. Ő mindig az adott emberre figyelt, és számára, élethelyzetére fordította le Isten üzenetét. Nem mondott kevesebbet, de érthetően és befogadhatóan adta tovább azt, amit Isten rábízott abban a helyzetben.

Jézus válaszol Jánosnak, és ezzel mintegy elismeri a kérdés jogosságát, vagy legalábbis azt, hogy fontos választ adni erre a kérdésre. Nem bonyolódik bele teológiai okfejtésbe: hogy ugye tudod, mit mondtak a próféták, meg kicsit gondold végig, hogy mi minden történt az utóbbi időben. Két pilléren nyugszik Jézus válasza. Először is azt mondja, hogy nézzetek körül! Mi mindent láttok? Látjátok, ahogy vakok újra látnak, ahogy sánták járnak, süketek hallanak, némák elkezdenek beszélni, halottak feltámadnak, szegényeknek hirdettetik az evangélium. Ez történik. Nem én állítom, hogy talán majd meg tudom tenni, hanem ez, ami történt rövid időn belül. Találkozhattok, beszélhettek az emberekkel, akik bizonyíthatják, hogy ez nem elmélet, hanem gyakorlat. Itt van előttetek.

Ugyanakkor mit jelent ez? Azt, amit az Ézs 61. fejezetéből olvastunk, ami egy Messiási prófécia, és az eljövendő Szabadítóról szól. Jézus idézte, amikor a názáreti zsinagógában első, nyilvános tanítása alkalmával felállt, felolvasta ezt a részt az Ézs 61-ből, és azt mondta, hogy most teljesedett be az írás, a ti fületek hallatára. Mintegy prófétai programként felvállalta azt, amit a Messiásról jövendöltek. És amire most Jézus biztatja a tanítványokat, az az, hogy nézzenek körül, mert mindez beteljesedett. Itt nem arról van szó, hogy valaki szép ígéreteket tesz. Hány ilyen van. Hanem azt kell megvizsgálni, hogy mi történik ezeknek az ígéreteknek a nyomán. Történik-e valami?

A mai ember abban szinte semmit nem változott, hogy ugyanúgy keres és kutat, mint ahogy ezt régen tette. Csak talán az eszközök, a megoldási kísérletek, a kutatási eredmények picit mások időnként, de az alapvető vágy, hajtóerő ugyanaz. Ugyanis az ember nem tud belenyugodni abba, hogy az élet pusztán annyiból álljon, hogy felkelek reggel, elvégzem a dolgomat, megyek a munkahelyemre vagy az iskolába, utána haza, fáradtan megcsinálom, amit még otthon kell, talán egy picit ki tudok kapcsolódni, vagy azt sem. Lefekszem, és a következő nap kezdődik elölről. Egy ilyen verkli lenne az élet? Meg nem álló mókuskerék? Abból állna, hogy dolgokat elszúrok, utána próbálom helyre tenni, de mégsem sikerül? Ez aztán bánt, vagy nem is érdekel. Ennyi lenne az élet? Érezzük, tudjuk jól, hogy nem. Ennél több az élet, de akkor micsoda?

Istent nem ismerő emberek is keresik a választ erre. Próbálják felfedezni, hogy vajon hol állják utunkat azok a korlátok, amiket mindannyian érzünk és tapasztalunk, amik behatárolják az egymással való kapcsolatainkat. Szeretnénk türelmesek lenni, de sokszor nem megy. Szeretnénk sokkal megengedőbbek lenni egymással szemben, de ez olyan nehezen sikerül. Szeretnénk megtanulni kimondani ezt a szót, hogy bocsánat, és olyan sokszor bent marad, pedig jó lett volna kimondani stb. Tapasztaljuk a korlátainkat, és érezzük, hogy valahogyan az életnek többnek kell lennie, mint ez a szűk mozgástér, amiben járunk.

A számtalan fajta megoldási kísérletet látjuk és tapasztaljuk. Van, aki úgy gondolja, hogyha az énjét a végtelenségig csiszolja, műveli vagy kényezteti, akkor ez választ ad a benne rejlő hiányokra.

Más vélekedés szerint különböző titkos bölcsességek felfedezése révén speciális társaságokban vagy könyveik által feloldható az élet nagy keresése, kutatása. Valaki a családjában véli felfedezni azt a pluszt, ami betöltheti azt az űrt, ami rágja.

A Szentírás arról tesz tanúbizonyságot, hogy Jézus azért jött el erre a földre, hogy azt a bizonyos űrt, amit egyszer valaki így fogalmazott meg, hogy istenalakú űr van minden ember lelkében, saját maga töltse be. Vagyis az az állandó hiány, ami sokszor még akkor is bennünk van, amikor jó dolgok érnek bennünket, és amit mi sem értünk igazán, hogy miért nem tudunk végre megelégedettek lenni, miért nem vagyunk békével telve, ezt az ember életében Ő tegye helyére.

János odáig jutott, hogy azt hirdette a körülötte lévő embereknek, hogy térjenek meg a bűneitekből, mert elközelített az Isten országa. Jön az ítélet, és ha a bűneiben maradnak, akkor Isten ezt számon kéri rajtuk.

Jézus tovább mutat. Azt mondja, hogy forduljatok el attól, amiben eddig éltetek, és higgyétek el, hogy végre valami új kezdődhet a számotokra.

Jánosnak a kérdése nem olyan, amit csak egyszer kellene meghallani, hanem ez olyan üzenete Istennek, amivel naponta az, aki valóban szeretné megtapasztalni Isten erejét, jelenlétét, be kell hogy töltekezzen.

Az első tanítványok élete is arról szólt, hogy az elméletből tovább kellett lépniük a gyakorlat felé, mert az embereknek nem csak az elméletekre van szükségük. Az elmélet mindig a gyakorlat leírása kell hogy legyen.

Jézus hiába hozna fel szép érveket Jánosnak. Sokkal hitelesebb, hogy azt mondhatja: Nézz körül kedves tanítvány, és vidd el a hírt, hogy mi minden történt!

Sok olyan keresztyén van ma is, aki megelégszik az elméletekkel, és csodálkozik, hogy miért nem tapasztalja Isten erejének, jelenlétének hatalmas voltát? Miért nem éli át, hogy jó dolog Istennel lenni? Isten nem az elméletekben lakik. Isten a velünk való mindennapos kapcsolatban ismerhető meg. Amikor látom Őt cselekedni a saját és mások életében, amikor nem csak annyit tudok mondani a körülöttem lévő embereknek: a szomszédomnak, munkatársamnak, a barátomnak vagy barátnőmnek, hogy hallottam valami izgalmas dolgot, amit sokan állítanak még, hogy szintén hallották. Ez így keveseket győz meg. Ha ellenben azt bizonyíthatom, hogy az életemben volt olyan pont vagy pontok, amikor valaki a hónom alá nyúlt, és kiemelt a reménytelenségből, vagy új irányba indított el, és utána vezetett is ezen az eddig ismeretlen úton, ez így sokkal hitelesebb.

Megint csak gondoljunk magunkra! Kinek hiszünk jobban? Aki jól csiszolt, szép szavakkal bódít, talán le se lehet állítani, vagy az olyan embernek, aki lehet, hogy keveset beszél, de sugárzik az arca és a tekintete. Egy pillantást elég rá vetni és megbízunk benne. Odaadnánk a lakáskulcsot is neki, mert tudjuk, hogy jó helyen lenne nála. Akiből árad az, hogy az életében minden rendben van. Azt hiszem, nem kérdéses, hogy mit válaszolnánk, illetve kit választanánk?

Merjük feltenni a kérdéseinket. Fontos kérdeznünk. Fontos, hogy azokban az alapvető életkérdésekben, amik felmerülnek bennünk, nyugvópontra jusson az életünk. Fontos, hogy merjük bátran Jézusnak tenni fel kérdéseinket.

Nem baj, hogyha nem látjuk előre, hogy mit fog válaszolni, hiszen akkor nem lenne izgalmas a kérdés felvetése. Bízzuk rá, hogy Ő ezeket hogyan teszi a helyére az életünkben. Az biztos, hogy amikor Ő közénk jött, akkor ezzel azt akarta nyilvánvalóvá tenni, hogy az Isten számára nincsen lehetetlen. Nincsen lehetetlen élet, megoldatlan helyzet. Nincs túlságosan bűnös ember, még a sokszor visszaesett hívő sem az. Nincsen reménytelen eset.

Meg kell valljam, hogy számomra az írásnak ez az üzenete mindig nagy vigasztalás. Én sokszor hajlamos vagyok magamra és másokra úgy tekinteni: Uram, azért ez már tényleg túl sok? Az Úr nem így tekint azokra, akik segítségül hívják Őt. Neki öröm, ha elvégezheti azt, amire az ember nem képes. Megújíthat valakit, és újra bizalommal, erővel, hittel, tisztasággal töltheti meg.

Hadd biztasson most ez az ige bennünket arra, hogy a kérdéseink feltétele mellett várjuk bizalommal azt is, hogy az isteni gyakorlat része legyen a mindennapjainknak. Ne elégedjünk meg azzal, hogy tudunk valamit Jézusról. Amit teszünk, azt tegyük együtt Ővele, és kérjük a körülöttünk élő emberekkel kapcsolatban is azt, hogy Ő cselekedjen. Ne azt kérdezzük, hogy Uram, hogy tehetném én jobbá a másik sorsát. Sokkal helyesebb így: Uram, te hogy akarod megjavítani ennek az embernek az életét? Mit akarsz vele tenni, és ebben esetleg használni akarsz engem is.

A tanítványoknak hosszú időbe telt, amíg ezt megtanulták. Sokszor kellett Jézusnak bajlódnia velük. Ahogy azt az előbb már mondtuk, mi sem vagyunk feltétlenül jobbak náluk. Legyünk türelmesek magunkkal szemben is, és ugyanakkor higgyük azt, hogy Isten is türelmes hozzánk. ne adjuk fel a reménységet, hogy valóban lehet Krisztusban megújult életet élnünk. Lehet megtapasztalnunk az Ő isteni erejét, és ez a környezetünkre nézve is áldások forrásává válhat. Így legyen!


Imádkozzunk!

Köszönjük neked, Istenünk, hogy lefordítod mindennapi életünk történéseire azokat az ígéreteket, amiket hatalmas módon adtál. Külön köszönjük, hogy te nemcsak az erősekhez, a bölcsekhez, a nagyhitűekhez jöttél, hanem hozzánk is, akik sokszor küszködünk, elbukunk, újra meg újra megpróbálunk felállni, de nem, vagy alig sikerül. Hozzánk, akik tele vagyunk sokszor kérdésekkel, és olyan nehezen értjük, fogadjuk el a válaszokat.

Köszönjük, Urunk mérhetetlen nagy türelmedet, hogy még mindig beszélsz velünk. Akár a tieid vagyunk már, akár mostanában kezdtünk el egyáltalán hallani arról, hogy te lehetsz a megoldás, még mindig magyarázol nekünk úgy, hogy a lényeget megértsük, és adsz elénk példákat, hogy elhiggyük, hogy te valóban tudsz és akarsz rajtunk segíteni.

Urunk, Lelked által indíts most minket arra, hogy imádságunkban eléd vihessünk minden olyan kérdést, nyitott élethelyzetet, ami nyugtalanít bennünket. Add, hogy merjünk őszinték lenni veled, és az általánosságok, elméletek szintjéről merjünk átlépni a gyakorlat szintjére, és nyújtsuk ki a kezünket, hogy beléd kapaszkodhassunk.

Kérünk most Urunk azokért, akik bármilyen nehézség miatt különösen is megterheltettek. Azokért, akik nehéz emberi kapcsolatok igáját hordozzák, vagy betegség, belső tusakodás miatt erőtlenek. Erősítsd őket, kérünk!

Imádkozunk a gyászolókért, akiknek most kellett elengedni szeretett hozzátartozójuk kezét. Vigasztald, erősítsd őket, és add, hogy az búcsúzás fájdalmáról hadd menjen tovább tekintetük - arra a bizonyosságra, amit te ígérsz a tieidnek -, az örök élet reménységére.

Könyörgünk, Urunk azokért, akik most tartanak ott, hogy behívjanak téged az életükbe, vagy akik csak most kezdtek el rólad hallani! Beszélj velük továbbra is. Ne engedd, hogy a sokféle ellenkező gondolat és szólam elnémítsa azt az üzenetet, amit te adsz.

Kérünk azokért, akik szerte a világon fizikailag is nyomorognak, háborúk áldozatai, akik háborúságot szenvednek a te nevedért. Légy Urunk a nyomorultak, elesettek szószólója és támogatója.

Könyörgünk, Urunk, országunk és egyházunk vezetőiért. Te áldd meg őket a személyes és hivatalos dolgaikban egyaránt. Add, hogy megismerjenek téged minél többen közülük. Döntéseik hadd szolgálják a te néped javát.

Végül eléd visszük saját dolgainkat, családunkat, mindent, ami bennünk kavarog. Kérünk, Urunk, tegyél rendet bennünk, beszélj velünk most tovább a csendben, Lelked által. Jézus nevében kérünk.

Ámen.