PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2003. március 23. (vasárnap este) Cseri Kálmán

A KIRÁLY ÉS VENDÉGEI

Alapige: Mt 22,1-14

---

Imádkozzunk!

Kegyelemes Istenünk, mennyei Atyán, köszönjük, hogy így van, ahogy énekeltük. Köszönjük, hogy igen irgalmas Úr vagy te. Köszönjük, hogy nem bottal közelítesz hozzánk, hanem hívogató szavaddal.

Áldunk azért, hogy ha személyesen is átélhettük már, hogy nem akarod a bűnös halálát, hanem azt akarod, hogy megtérjen gonosz útjáról és éljen.

Magasztalunk azért, mert gazdag vagy a kegyelemben és bővölködsz a megbocsátásban. Köszönjük, hogy még előled is hozzád menekülhetünk.

Áldunk azért, mert a töredelmes, őszinte, bűnbánó szív a legkedvesebb előtted.

Segíts most elcsendesednünk és megállni előtted. Ragyogtasd fel előttünk kegyelmedet és bátoríts minket igéddel, hogy merjük nyújtani a hitünk kezét és elfogadni, megragadni azt a kegyelmet, amit kínálsz, és élni belőle. És amilyen irgalmas te hozzánk vagy, hadd tudjunk mi is olyan irgalmas szívvel közelíteni másokhoz. Akár egyoldalúan is.

Segíts most előtted elcsendesednünk, reád figyelnünk, és gazdagíts meg minket mennyei, lelki kincsekkel.

Ámen.

---

Igehirdetés

Az elmúlt héten sokan olvastuk kalauzunk szerint Jézusnak ezt a közismert példázatát. Újra elcsodálkozhattunk azon, hogy milyen egyszerűen és szemléletesen tudja összefoglalni Megváltónk az evangéliumnak a lényegét. Kövessük most nyomon azokat a lépéseket, amikben itt Jézus elvezet minket az evangélium summájának a megértéséhez. Öt ilyen mozzanatot lehet megkülönböztetni, amelyek egymást követik.

Az első ez az egyszerű, de csodálatos tény, hogy a király menyegzőbe hívja a barátait. A király itt Istent példázza. Jézus ebben a példázatban is mennyei Atyánkat akarja bemutatni. Ki valójában az élő Isten? Hiszen mindig fenyegette az embereket, vallásosakat és nem vallásosakat egyaránt, hogy a saját elképzeléseik alapján alkottak torz képeket Istenről, - némelyek úgy mondták: az istenségről, hát még ha több istent is feltételeztek: az istenekről.

De a vallásosakat is mindig fenyegette ez a veszély, hogy elképzeljük magunknak, milyen Isten, és azt gondoljuk, hogy ez a kép megfelel a valóságnak. Jézus újra és újra tanította az embereket, hogy ki valójában az egy igaz, élő Isten.

Azért is szükség van erre, mert itt királyhoz hasonlítja, és a mi fülünkben elég rossz csengése van ennek a szónak, hiszen oly sok hitvány király uralkodott a történelem során. Alig volt olyan, aki valóban a népe javát akarta szolgálni önzetlenül, bölcsen, értelmesen. Olyan meg alig-alig akadt, aki Istenre figyelve akart jó sáfár lenni, és Isten akaratát igyekezett érvényesíteni egy-egy nép életében. A királyok sokszor önkényesen uralkodtak, erőszakra, fegyverekre támaszkodva vitték keresztül a maguk akaratát. Srófolták örökké az adókat, elvitték a fiatal fiúkat háborúba, szolgákká tették az otthon maradtakat stb. - pontosan úgy, ahogy Sámuel óvta a népet akkor, hogy ne válasszatok ti magatoknak királyt, mert a legtöbb király visszaél a hatalmával és nem a javatokat szolgálja.

Sokaknak ez jut eszükbe, ha a király szót hallják. Ezért mondja itt el Jézus, hogy a mi mennyei Atyánk király olyan értelemben, hogy az Övé minden, hogy Ő ténylegesen uralkodik. Minden hatalom is az övé. Minden e földi kiskirály tőle kap kölcsön egy időre hatalmat, de Ő minden hatalom forrása és birtokosa. Ezt a hatalmát azonban Ő mindig az övéinek a javára használja. Ez jellemzi a mi Istenünket, hogy Ő ad. Vendégségbe hív. Meg akarja ajándékozni azokat, akik elmennek.

Ha egy kicsit is ismerjük az akkori Izráel életét, akkor sokkal többet mond nekünk ez az egyszerű tény, hogy Isten vendégségbe hív magához, mégpedig lakodalomba, menyegzőre, az Ő Fiának a lakodalmára, ahol minden van bőségesen. Nagyon szegény emberek éltek akkor Izráel földjén. Mondhatnánk azt, hogy kis kivételtől eltekintve koldus szegények, akik napról-napra éltek. Egyhangú és szegényes táplálkozásuk volt. Eseménytelenül zajlott az életük, és ebben a szegényes, szürke, eseménytelen életben oázisok voltak a családi, baráti összejövetelek és az ünnepek. Olyankor egy kicsit mindig jobb falatok kerültek az asztalra. Olyanok is, amik egész évben máskor nem kerülhettek. Olyankor egy kicsit bőségesebben lehetett táplálkozni, egymást kínálni. Néha még egy kis borocska is oda került. Olyankor az ember egy kicsit elengedhette magát. Kisimultak a redők a homlokán, szabad volt nevetni, sőt együtt nevetni. Volt ok az örömre: ünnepelünk.

A keleti ember egyébként is mindig szeretett ünnepelni. Az ünnep és az ünnepi lakoma vágyainak a netovábbja volt. Nem véletlenül említi Jézus sokszor idézett mondatában sem, hogy "Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem." (Jel 3,20)

Ez azt jelenti, hogy az én isteni gazdagságomban részesítem őt. Olyanokat fog enni, amiket nem is látott addig. Jóllakhat végre. Nem kell akkor abbahagyni, amikor még éhes maradt. A bőséget, hogy ingyen van, ajándék, örülhet ennek, ezt akarta kifejezni ezzel a képpel.

Jézus is erre utal hallgatóinak, hogy királyi lakomába hívja Isten az övéit. Ő közösséget készít önmagával meg egymással. Ünnepre hív, öröm ünnepre. Nagy megtiszteltetés az, hogy valaki részt vehet ezen. Az egész Biblia arról szól, hogy olyan a mi Istenünk, aki adni akar.

Amikor Isten megteremtette a világot, odaadta az embernek. Ez volt az első gesztusa az általa teremtett ember iránt: ez a tied. Uralkodj rajta. Ismerd meg, formáld tovább, a szó jó értelmében manipuláld. Van mit. Kapsz készet, tökéleteset, élvezd, örülj neki, dolgozz benne, ez a tied.

Láttuk valamelyik vasárnap, hogy így készítette el az embernek a társát is, mégpedig hozzá illőt, gondosan, és odavitte Évát készen Ádámnak. Ez jellemzi Istent, hogy ad. Valami olyat, amit meg sem álmodtunk. Úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát is adta, hogy így segítsen a világon, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

A példázat első mondata, hogy a Király lakomára hívja a barátait, hű fénykép a láthatatlan Istenről, a mi mennyei Atyánkról. És Jézus erre hívja fel a figyelmet. Isten nem követel, nem a teljesítményeinket veszi számba, nem feltételeket szab, mint a törvényvallások istenei, hanem ad. Az első gesztusa az, hogy valami kincset, ajándékot kínál. Ezzel kezdődhet egy ember kapcsolata vele.

Isten hív magához. Miért? Mert nem vagyunk a közelében. Messzire sodródtunk, és ezért olyan szürke, szegényes az életünk. Ezért van tele szükséggel, ezért van tele a szánk panasszal. Ezért olyan gondterhelt az arcunk, ezért fagyott le a mosoly róla. Ezért esünk neki egymásnak sokszor, hogy elvegyük a másikét, mert nincs. Ez sincs, az sincs, és nem baj, ha neki sem lesz. Vagy inkább neki se legyen, ha már nekem nincs. Szörnyű következményei vannak ennek, hogy Istentől távol, nélküle szűkölködünk. Ő azonban visszahív magához.

Jézus tanítása szerint az evangélium ez: vissza lehet mennünk Istenhez.

Péter apostol is így fogalmazta meg az evangélium lényegét: Jézus azért jött, hogy minket Istenhez visszavezéreljen. Lehetővé tegye, hogy visszataláljunk, utat készítsen oda. Kinyissa a mennyország kapuját, és itt a földön meg közhírré tegye, hogy vissza lehet menni. Lakodalmat készít azoknak is, akik tőle elszakadtak.

Hogy ez mennyire a teljes Szentírásban benne van, nemcsak az Újszövetségben, hadd olvassak Ézsaiás könyvéből néhány mondatot, ami így, a jövő vasárnapi úrvacsorára készülve, különösen nagy örömhír lehet. "Ezt mondja az Úr: Ti szomjazók mind, jöjjetek vízért, (ismernünk kellene a vízben szegény Izráelt) még ha nincs is pénzetek! Jöjjetek, vegyetek és egyetek! Jöjjetek, vegyetek bort és tejet, (ez volt a vágyak netovábbja, hogy olyat inni, és abból bőségesen inni) nem pénzért és nem fizetségért! Minek adnátok pénzt azért, ami nem kenyér, keresményeteket azért, amivel nem lehet jóllakni? Hallgassatok csak rám, és jó ételt fogtok enni, élvezni fogjátok a kövér falatokat! Figyeljetek rám, jöjjetek hozzám! Hallgassatok rám, és élni fogtok! (Ézs 55,1-3)

Jöjjetek, vegyetek, egyetek eleget - ingyen! Ilyen a mi Istenünk. Ilyennek mutatja be Jézus is ebben a példázatban. Csakugyan felfakad az ember szívében az ének:

Ó érthetetlen kegyelem,
Mely így utánam járt,
Ki tévelygőn, vakon
Bolyongtam utamon,
Egyszer csak reám talált.

Félelemtől megszabadít,
Szent félelemre tanít,
S ahol csak megjelen
E drága kegyelem,
Bűnöst megigazít.

És szegényt megelégít. Jézus is ebben jelöltek meg a programját, hogy a szegényeknek evangéliumot hirdessen.

Ez tehát az első, amit Jézus itt a példázatban szinte csak mellesleg, a bevezető mondatban mond: Ilyen a mi Istenünk. Adni akar, ajándékot akar adni, bőségesen. Lakomára hív, közösségre önmagával és egymással.

Kiket hív? Akik hozzá közel vannak: barátokat, ismerősöket, akikhez eljuthat a hívás. Jézus idejében elsősorban a választott népet - erről Jézus többször beszélt is. Ma pedig azokat, akikhez eljut az örömhír, akik már a szüleiktől hallhattak erről, akiknek van Bibliájuk, akik megfordulnak ehhez hasonló helyeken, mint ahol mi vagyunk, akik hallgatták a múlt héten is az evangelizációt, ami beszólta most fél Európát, vagy majdnem az egészet.

Micsoda kiváltság ez, hogy hallhatjuk ezt a hívást, hogy hozzánk is elérkezett! Milyen sokan vannak, akik még soha nem hallottak erről a lehetőségről, hogy ilyen az Isten, hogy Ő lakomát készített, hogy Ő téged is hív, hogy Őnála megelégülhetsz, hogy minden szükségedet ki tudja elégíteni, hogy szeret téged öröktől való szeretettel. Te még nem is tudtad, hogy Ő van, Ő már számon tartott téged. Milyen kiváltság, hogy eljuthat ez hozzánk! Milyen sokan vannak, akiknek a nyelvére még nincs lefordítva a Szentírás. Több mint ezerre le van fordítva a teljes Biblia, és sok nyelvre egy-egy könyv vagy az Újszövetség. Talán nekünk mindnyájunknak van saját Bibliánk, vagy otthon a családban feltétlenül van.

Micsoda kiváltság, hogy vannak, akik hallhatják és hallhatták ezt a mondatot: "Íme, elkészítettem az ebédet, ökreim és hízott állataim levágva, és minden készen van: Jöjjetek a menyegzőre!" S küldi az Ő szolgáit: először egy elvi meghívás volt, akkor még nem volt pontos dátum, s másodszor akkor mennek a szolgák, amikor már minden készen van. Most, ma van a nagy nap, gyertek! Valóban nagy kiváltság ez. Egészen bizonyos, hogy mindenki mindent félre tesz, csakhogy eleget tegyen ennek a meghívásnak, és ott legyen a király fiának a lakodalmán.

Nem. Éppen ez a harmadik és meghökkentő megállapítás itt. Egyszerűen nem mennek el. "... azok nem akartak elmenni." "De azok, mit sem törődve a meghívással, elmentek: az egyik a földjére, a másik a kereskedésébe. A többiek pedig megragadták a szolgáit, bántalmazták és megölték őket."

Hogy van ehhez bátorságuk! Hogy merik ilyen durván visszautasítani ezt a megtisztelő meghívást? Hogy nem fogják fel ésszel, hogy mindennél többet jelenthet nekik társadalmi szempontból, meg egyéb szempontból, hogy ott ülhetnek a király fiának a menyegzőjén, és maga a király hívta meg őket? Egyáltalán: hogy van merszük megverni a király szolgáit? Jézus itt a prófétákra utal. Sőt megölni a király szolgáit. Mi lehet fontosabb annál, mint hogy ezt a meghívást komolyan vegyék, és ennek engedjenek?

Vegyük észre, hogy semmi rosszat nem tesznek ezek az emberek. Az egyik dolgozni megy, a másik valamit vásárolt és üzletel. Ki-ki végzi a maga munkáját. Ezek igen tisztes polgárok. Szorgalmas, becsületes emberek. Nem a kocsmába mennek verekedni, hanem végzik a napi munkájukat. Igen kötelességtudóak.

De miért nem mennek el a király hívására? Az ember azt mondaná: bár minél több ilyen rendes ember lenne, akinek fontos a napi feladata, kötelessége. Végzi azt minden körülmények között. Nem ér rá lakomákba járni, ő tisztes, dolgos, felelősségteljes ember. De azért kérdezzük meg, hogyan fér be ebbe a képbe ez a mondat: megverték a király küldötteit, sőt megölték. Tisztes, dolgos, becsületes, kötelességtudó polgárok gyilkosok? Nem sajtóhiba?

Aki tudja, hogy Isten mit mond a szívünkről, és akinek megadta már Isten, hogy egyszer-egyszer belátott a saját szíve sötét bugyraiba is, az tudja, hogy ez sajnos nem sajtóhiba. Tisztes, szorgalmas, kötelességtudó, becsületes emberek a szívük mélyén gyilkosok, és bármikor fel lehet a szívükben ébreszteni gyilkos indulatokat. Aztán vagy foganatosítják is ezt az indulatot, vagy ha félnek a következményeitől, nem. De máig emlékszem arra az asszonyra, aki azon a függőfolyosón, ahol néhány évig laktunk, üvöltve mutatta az egyik szomszédasszonyának kiabálva: meg tudnám fojtani! - és közeledtek a kezei egymáshoz. Bizonyos voltam benne, hogy ebben az állapotában tényleg meg tudná fojtani, ha keze között lenne, vagy ha nem jutna eszébe esetleg, hogy ennek azért következményei is lehetnek. Mert a mi szívünk ilyen romlott. Miközben a felszín az, hogy megyek dolgozni, teljesítem a kötelességemet, komolyan veszem a házasságomat stb.

Lukács evangélista ezt a példázatot egy picit bővebben így írja: "Ezt mondta a meghívottaknak: Jöjjetek, mert már minden készen van. De azok egytől egyig mentegetőzni kezdtek. Az első azt üzente neki: Földet vettem, kénytelen vagyok kimenni, hogy megnézzem. Kérlek, ments ki engem! A másik ezt mondta: Öt iga ökröt vettem, megyek és kipróbálom. Kérlek, ments ki engem! Megint egy másik azt mondta: Most nősültem, azért nem mehetek." (Lk 14,17-20)

Csupa tisztességes dolog, sehol semmi elítélendő cselekmény. De azért az ember megkérdezi: Muszáj azokat az ökröket ma kipróbálni, amikor megvettem? Muszáj azzal az autóval már ma furikázni? Majd ülök még benne eleget. Ha most valami Istentől jövő meghívásnak lehetne eleget tenni. Azok az ökrök esznek még egy napig, és másnap erősebbek lesznek, nagyobb öröm lesz kipróbálni őket. Ha meg éppen most házasodtam, nem az következnék a megtisztelő meghívás hallatán, hogy megkérdezném: most már nem szólóban vagyok, jöhet a feleségem is? És amilyen ez a gazdag király, azt fogja mondani: hogyne, gyertek ketten! Utána úgy mehetne a munkájába az ember, meg úgy indulhatna a kereskedésébe, meg úgy kezdhetné vagy folytathatná a házasságát, mint aki a király vendége volt. Mint akit megajándékozott a király valami olyannal, amit senki mástól nem lehet kapni. Ettől lenne igazán gazdag az életünk. De nem, kifogás kifogás hátán.

S mi ennek a gyökere? Itt van ez a sötét mondat: "Nem akartak elmenni..." Nem akartak.... Kínálhat a király, amit akar, lehet ez nagy kiváltság, hogy ott lehetnének, - minden fontosabb, mint az üdvösségünk. Minden előbbre való, minthogy az Isten által felkínált lelki javakat megragadjuk, azokkal gazdagodjunk és gazdagítsunk másokat.

Indul a család templomba, és érkezik egy vendég. Akkor mi is otthon maradunk - mondta egyszer valaki egy vállrándítással. De ismerek valakit, aki úgy kapott Istentől új életet, hogy ott az ajtó előtt a család kedvesen mondta, hogy mi éppen istentiszteletre indulunk, te úgy is rászántad az időt, mert velünk akartál beszélgetni, gyere, menjünk együtt. És az illető életében először eljött olyan istentiszteletre, ahol igehirdetést is hallott, és Isten megszólította őt és új életet kapott. Mert annak a családnak fontosabb volt a meghívás, mint az, hogy vendég érkezett és most el kell őt látni.

A rangsor fontos. Az, hogy mit részesítünk előnyben. Teljesen meg kell értenünk ezeket az embereket, hogy nekik már megvolt a tervük, hogy aznap mit kell csinálni. Most megérkezik a király meghívása, melyiket részesítsék előnyben? Mi fontosabb? Az-e, amit már elgondoltam, vagy az, amit megértek Isten akarataként? Az, amit el akarok végezni, vagy az, amit Isten akar elvégezni bennem, például egy ilyen csendes órában? S mi fontosabb: az, amit megszerzek azalatt, vagy az, amivel Ő meg akar ajándékozni erre az életre is, meg az örökkévalóságra?

Ó de szegénnyé tesz mindenkit az, amikor önmaga lesz a fontosabb és nem a király, nem Isten! Amikor maga királykodik az életén és elfoglalja Isten trónusát. Amikor ő szabja meg, hogy most minek van itt az ideje, mit tartok lényegesnek, s mi az, ami még várhat. A király várhat. Mit részesítünk előnyben? "Nem akartak elmenni..." Nem véletlen ám az, hogy az Úr Jézus oly sokszor szólítgatja az akaratunkat. Azt az akaratot, amelyik béna, amelyik nem tudja a jót akarni, mert teljesen elfelejtette, kijött a gyakorlatból, nincs beidegződése. A saját gondolatait akarja mindig megvalósítani. De Jézus az igével szólítgat, élesztgeti ezt a béna akaratot, és ráhangolja Isten akaratára. Boldog ember az, aki enged az ilyen szólításnak! Utólag rá fog jönni, milyen igaz az, hogy Isten az, aki munkálja bennünk még az akarást is.

De azt a lépést neki kell megtennie, mert Isten munkálja bennünk annak az akarását, hogy tiszta legyen a házasság, vagy újra helyreálljon, de a szeretőddel neked kell megszakítanod a kapcsolatot. Ezt nem az Isten teszi meg. Isten az, aki munkálja bennünk, hogy legyen nekünk fontosabb az Ő igéje, és kerüljön elő a Biblia minden reggel, ha csak tíz percre is, de nekem kell tíz perccel korábban felkelnem, és azt a tíz percet arra rászánnom.

Isten munkálja sokakban, hogy de jó lenne esténként a gyerekekkel, főleg, amíg otthon vannak, meg amíg együtt lehetünk, rövid imádságban megállni Isten előtt, de azalatt nekünk kell kinyomni a televíziót, hogy még némán se pörögjenek ott a képek, és tiszteljük meg Istent annyira, hogy az alatt a pár perc alatt csak Őreá figyelünk. Ő munkálja az akarást, Ő készíti el az ajándékot. Ő fog meggazdagítani utána. Mindent az Ő kegyelme készít el és kínál fel nekünk, de ez az egy mozdulat a mi feladatunk, hogy kinyújtom a kezemet és meghatottan, értetlenül, de hálával elfogadom azt az ajándékot, amit nekem kínál. Ezt nevezi a Biblia hitnek. Ezt jelenti az a sokat emlegetett mondat: "Kegyelemből van a ti üdvösségetek a hit által". Mindent Ő készített el, én meg nagy-nagy hálával és csodálkozva, de örömmel elfogadom, megragadom és élek belőle.

Ez a meghívás célja, hogy újra közel kerüljünk hozzá, hogy megtanuljuk, hogy Ő Atyánk, hogy nála minden készen van, amire szükségünk van, hogy semmit sem érdemlünk meg, semmire sem szolgáltunk rá, de nem ezért adja. Kegyelemből adja.

Úgy, mint a tékozló fiú példázatában is ezt hangsúlyozta az Úr Jézus. Az atya szeretete visszavárta ezt az elbitangolt gyereket. És egyszer életének egy emlékezetes napján, hosszú idő után, eszébe jutott, hogy mi is volt otthon. Otthon az apja az utolsó béresnek is jóllakásig adott ételt. Ő meg itt előbb-utóbb éhen hal a disznók között. Megmozdulnak a gondolatai. Aztán megmozdul a szíve: neki otthona volt, tartozott valakikhez, azok gondoskodtak róla. De jó lenne megint. Felébred a vágyakozás benne. A honvágy az elhagyott atyai ház után. Kezdi fogalmazni: haza kéne menni. Ha hazamennék, azt mondanám az apámnak... - de még ott ül a disznók között. Akkor fordul meg a dolog, amikor ez a rövid, katonás, de rendkívül súlyos megállapítás elhangzik: és akkor felkelvén hazament.

Ezt nem tehette meg helyette az apja. Az apjának a szeretete ébresztette mindezt fel benne és vonzotta ellenállhatatlan erővel. De neki meg kellett mozdulnia. Otthagyni a disznóit, a disznóságait. Hazamenni és kimondani: Apám, vétkeztem. Semmire sem vagyok méltó, de ha lehet, mégis szeretnék itthon szolgálni neked. S akkor jönnek a meglepetések egymás után.

"Nem akartak elmenni..." Vajon mi mit akarunk? Isten minket is vendégségbe hív. El sem tudjuk képzelni, mi mindent készített el nekünk. Nála van elegendő békesség, hogy jutna minden napra. Megtanít elégedettnek lenni minden körülmények között. Megtanít hálásnak lennünk minden körülmények között. Könnyűvé teszi azt, hogy amit tőle kapunk, azt szívesen adjuk tovább. És így tovább... Hogy egy ilyen gyilkos, kaotikus világban is reménységünk legyen, hogy túllássunk a láthatókon. Vajon erre az egy mozdulatra készek vagyunk-e? Hogy ha hívják, elmennek. Ha őt hívják, akkor nem másra nézeget, hogy az megy vagy nem, hanem ő odamegy. Hogy merünk-e hinni? Elsőbbséget adunk-e Istennek, vagy mi akarunk királykodni az életünkben?

Mert semmi feltétele nincs annak, hogy Isten meghív oda embereket. S miután ezek, akik visszautasították, nem mentek, Isten kiküldi a szolgákat az útkereszteződésekre, és azt mondja: hívjatok be mindenkit. Boldog-boldogtalant. Aki ott megy, jár, kel, bejöhet. Elképesztő dolog, hogy egy jöttmentnek a király szolgái azt mondják, hogy a király fia lakodalmán foglalt helyed van, jöhetsz te is. Erre mindenki csak visszakérdezhetett: én, minek alapján? A király szeretete alapján. Nem vicc, a király ezt üzeni. Mindenki jöhet. Nincs feltétel. Azt mondja: jókat és gonoszokat az utcáról. "Amint vagyok, sok bűn alatt, de mert hallom hívó szavad, ki értem áldozád magad, Bárány Jézus, jövök." (Egy másik fordítás így adja vissza az eredeti szöveget.)

És tényleg jöhetnek a jöttmentek. Jöhet a samáriai asszony öt válás után egy együttélésből. Jöhet Zákeus, akinek a bőre alatt is pénz van, és maga sem tudja, kiket mennyivel csapott be, de helyre lehet hozni még egy ilyen elrontott életet is. Sőt, jöhet még az a rablógyilkos is, aki utolsó leheletével kéri és fogadja el ezt a kegyelmet, akit Jézussal együtt feszítettek meg. És jöhetsz te is, meg jöhettem én is. Nincs feltétele. Nem kell felmondani a Tízparancsolatot, nem kell igazolást adni arról, hányszor voltunk templomban. Csak ez a mozdulat kell: a rászorultság mozdulata. Tudom, hogy szükségem van a te közelségedre, Atyám, és látatlanban előre megköszönök mindent, amit kínálsz. Mert minden jó adomány és tökéletes ajándék tőled való.

Itt történik valami meglepetés. Kimegy a király, és lát valakit, aki nincs menyegzői ruhába öltözve. És őt nemcsak kitessékelik onnan, hanem súlyos ítéletet kap.

Kevesen tudják, hogy ez egy másik példázat. Az első példázat befejeződik ott, hogy megtelt a lakodalmas ház vendégekkel. Elkezdődik a lakodalom, mindenki élvezi a király gazdagságát. És Jézus hozzátesz egy másik példázatot, amelyik meg erről szól.

Valóban úgy van az, ahogy Spurgeon írta, hogy a Szentírás olyan, mint egy jól felszerelt gyógyszertár. Mindenféle betegségre van benne gyógyszer. Ilyen, hogy gyógyszer, nincs. Hanem minek a gyógyszere? Mi annak a hatása? Mert egészen más kell ahhoz, hogy vérnyomáscsökkenést okozzon, meg ahhoz, hogy hirtelen élénkítést okozzon. Nem lehet ugyanazt használni.

A Szentírás ilyen. Az első példázatban azt hangsúlyozza Jézus, hogy mindenki jöhet, nincs feltétel. Aki elfogadja a meghívást, jöhet, és Isten gyermeke lesz. Ebben a másodikban pedig azt hangsúlyozza, hogy ha valaki ezt a nagy kegyelmet elfogadta, akkor annak meg kell látszania az életén. Feltétele nincs a kegyelemnek, de következménye van. Aki azt gondolja, hogy ezután a nagy meghívás után a király házában is ugyanúgy élhet, mint kinn az utcán, azt kitessékelik onnan. Sok ige szól erről. Csak egyet hadd idézzek.

Pál apostol írja: "Ha a Lélek által élünk, akkor éljünk is a Lélek szerint." (Gal 5,25) Ha Isten új életre támasztott, akkor ennek legyen következménye, gyümölcse. Látszódjék meg rajtatok. Aki azt gondolja, hogy ugyanolyan maradhat Isten közelében, mint amilyen Istentől távol volt, az ezzel távol tartotta magát lélekben Istentől. Pontosan azt nem fogja megtapasztalni, ami Isten gyermekeinek a boldog tapasztalata.

Ezért fontos, hogy megtörténjék az, amire röviden utal itt Jézus, és amit ezzel az egy szóval jelezhetnénk: átöltözés. Levetkőzni mindazt, ami Isten nélkül jellemzett engem, és feltöltőzni mindazt, ami Jézus Krisztusra jellemző. Nem ráöltözni, hogy ott marad alatta minden és leöntöm valami mázzal, hanem levetni. Idézhetném Pál több leveléből is: vessétek le azért... és elsorolja, mi jellemző ránk Isten nélkül, és öltözzétek fel a Krisztust: és ott vannak a konkrétumok, ez mit jelent. Aki ezt meg akarja spórolni, annak ugyanolyan ítéletben lesz része, mint aki visszautasította a mennyei Atya hívását.

Ezt nekünk világosan kell látnunk. Feltétele nincs, mert minden kegyelemből van, én csak örömmel elfogadom és élek vele, de következménye van. Teremnie kell az életünknek a gyümölcsöket. Vagy maradjunk ennél a képnél, mert az ige is ezt mondja: fel lehet öltöznünk a Krisztust. Az én bűneimet levetkőzni, hittel komolyan venni a bocsánatot, és hittel komolyan venni, hogy megigazultunk hit által, és a Krisztus igazsága, tisztasága a mienk.

Miközben így járjuk az utunkat, hálásan a mi mennyei Atyánknak, és engedve, hogy Jézus élete bontakozzék ki bennünk és teremjen egyre több gyümölcsöt, nem felejtjük el, hogy egyszer majd csakugyan részt veszünk egy nagy mennyei menyegzőn. A Bárány menyegzőjén, amiről ezt olvassuk a Biblia utolsó előtti fejezeteiben: "És hallottam valami nagy sokaság hangját, mely mintha nagy vizek zúgása és erős mennydörgés hangja volna: "Halleluja, mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a Mindenható! (Ő király valóban). Örüljünk és ujjongjunk, és dicsőítsük őt, mert eljött a Bárány menyegzője, felkészült a menyasszonya, és megadatott neki, hogy felöltözzék fényes, tiszta gyolcsba. Ez a gyolcs a szentek igaz cselekedeteit jelenti." (Jel 19,6-8)

És amikor egy másik látomásban János lát sok-sok embert, akik jönnek fehér ruhákban és kérdezi: kik ezek és honnan jönnek? Akkor meghallja az angyal válaszát: "Ezek azok, akik jöttek a nagy nyomorúságból, és megmosták az ő ruháikat, és megfehérítették az ő ruháikat a Bárány vérében. Ezért most már szüntelenül az Isten színe előtt élnek, és nem fognak többé szenvedni sem hidegtől, sem hőségtől és nem csordul ki több könny a szemükön." Ez a végső ígéret azok számára, akik itt elfogadják a mi mennyei Atyánk hívását.

Ma este tulajdonképpen ez történt. Szerettem volna egy meghívást átadni. Isten feltétel nélkül mindannyiunknak megterített. Készen van a lakoma. Ott van elkészítve nála mindaz, amire szükségünk van ebben az életben és az örök életben. És ott van elkészítve a fehér ruha is: Jézus Krisztus igazsága. Kell-e ez nekünk, vagy minden egyéb fontosabb, és csak maradunk továbbra is azok, akik voltunk. Egy visszautasítással több az, ami majd vádolni fog bennünket.

Böjti időszakban élünk. Ez különösen alkalmas arra, hogy naponta keressünk valamennyi időt, hogy megálljunk Isten előtt, engedjük, hogy az Ő igéje bevilágítson az életünkbe. Inkább mondjunk le sok minden megszokott időtöltésről, és legyen Ő most fontosabb mindennél. Neki mondjuk el szükségeinket, és tőle fogadjuk el azokat az ajándékokat, amiket kínál. Így legyünk vasárnap az Ő asztalának a vendégei, átélve a vele való közösséget, az egymással való közösséget, és megerősödve abban, hogy minden bűnünkre van bocsánat nála.

---

Imádkozzunk!

Édesatyánk, kérünk, szabadíts meg minket végleg azoktól a téves gondolatoktól, hogy meg akarunk felelni neked, hogy hivatkozunk a magunk teljesítményeire, hogy várunk valamit annak fejében, hogy mi jót tettünk, vagy elszenvedtünk valamit. Kérünk, ragyogtasd fel előttünk a te nagy kegyelmedet, hadd lássuk meg azt, hogy egyedül a te kegyelmedből van nekünk életünk.

Kérünk, szabadíts fel arra, hogy ezt az átöltözést elkezdjük vagy folytassuk. Szeretnénk csakugyan mindentől megszabadulni, ami velünk született, romlott és gonosz. Szeretnénk mindent a magunkévá tenni, magunkra venni, megvalósítani, élni, ami te vagy, Urunk Jézus Krisztust. Adj ehhez bátorságot nekünk, és add, hogy ne maradjunk meg a vágyakozásnak az állapotában, hanem hadd legyen ez a hétköznapok valósága.

Ámen.