PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK |
Pasarét, 2004. december 31. Cseri Kálmán |
Alapige: Zsolt 103,15-18
Az ember napjai olyanok, mint a fű, úgy virágzik, mint a mező virága.
Ha végigsöpör rajta a szél, vége van, még a helyét sem lehet felismerni.
De az Úr szeretete mindörökké az istenfélőkkel van, és igazsága még az unokáikkal is; azokkal, akik megtartják szövetségét, és törődnek rendelkezéseinek teljesítésével.
Imádkozzunk!
Örökkévaló Istenünk, kegyelmes mennyei Atyánk, köszönjük, hogy hallottad ezt az énekben elmondott hálaadó imádságunkat is. Ennek az esztendőnek az első napján a te nagy nevedet hívtuk segítségül, és most utolsó estéjén, téged áldunk és magasztalunk.
Hálát adunk neked azért a sok jóért, amit kaptunk tőled. El sem tudnánk sorolni. Bocsásd meg, hogy sokszor természetesnek tartottuk ajándékaidat. Észre sem vettük, fel sem tűnt, hogy milyen sok jóval áldasz meg, amit nem érdemlünk.
Bocsásd meg, ha elmaradt a hálaadás. Sokszor kértünk tőled sok mindent, aztán mint a kisgyerekek, fogtuk az ajándékot, elszaladtunk vele és élveztük, de nem borultunk le hálával előtted.
Tudjuk, hogy nem lehet ezt pótolni, de ma este szeretnénk megköszönni mindazt a testi és lelki jót, amit az elmúlt esztendőben kaptunk tőled. Szeretnénk megköszönni mindazt, amit a próbákkal, a veszteségekkel, a gondokkal végeztél el az életünkben. Köszönjük, ha elmondhatjuk most az év végén: "Áldásul volt nékem a nagy keserűség, és te szeretettel kivontad lelkemet a pusztulásnak a verméből."
Köszönjük, hogy ilyen összefüggésben is tapasztalhattuk a te jóságodat és hatalmadat.
Bocsásd meg, Urunk, hogy oly sokszor elengedtük a fülünk mellett a te igédet. Bocsásd meg, ha nem a te törvényed szerint rendeztük be, vagy rendeztük át az életünket. Hálát adunk hosszútűrő kegyelmedért.
Köszönjük, hogy ennek a bizonysága az, hogy ezen a délutánon is itt lehetünk előtted, és még mindig van szavad hozzánk. Könyörülj meg rajtunk és tüzesítsd át az emberi szót, hogy az a te igédként érkezzék meg a szívünkhöz. Egyedül a te igédnek van teremtő hatalma. Egyedül te tudsz igazán vigasztalni, keménységet összetörni, zárakat kinyitni, elesettségünkből felemelni és megépíteni.
Alázatosan kérünk, hogy végezd ezt a munkádat itt közöttünk most igéd és Szentlelked által
Ámen.
Igehirdetés
Szeretném ezt az igehirdetést három részre osztani. Most nem olyan szervesen függenek össze ezek a részek egymással, mint máskor. Remélem ez nem lesz akadálya annak, hogy tudjuk követni, és amit Isten ma üzen nekünk, azt el tudjuk vinni magunkkal.
1.) Mindenekelőtt azt szeretném kérdezni: ki emlékszik arra, hogy miről volt szó ennek az évnek első istentiszteletén? A Nehémiás könyvét olvastuk akkor kalauzunk szerint és a 10. fejezet esett január elsejére. Az a rész arról szól, hogy Isten népe sokféle rendetlenség, rögtönzés, fegyelmezetlenség után az igét újra hallva elhatározza, hogy egész életét Isten törvénye szerint akarja berendezni. Ez lett a jelszó és ez volt a mi aranymondásunk is január elsején: Isten törvénye szerint.
Ez a bibliai fejezet az életnek négy konkrét területét meg is említi, hogy ott kezdték a megújulást az akkori hívők. Mindenekelőtt a családi életet és mindent, ami azzal kapcsolatos, igyekeztek átrendezni Isten törvénye szerint. Aztán Isten törvénye szerint attól kezdve megszentelték a nyugalom napját, amit addig ugyanúgy töltöttek, mint a pogányok. Azután rendezték az egymással való kapcsolataikat: elengedték Isten törvénye szerint az adósságot, és a lelki adósságot is, - a megbocsátást is beleértettük ebbe. Végül rájöttek arra, hogy eddig háttal voltak a templomnak, és most Isten törvénye szerint aktívan részt vettek a gyülekezetben és az istentiszteleti életben. Azt mondottuk: aki úgy látja, hogy valamelyik területen megújulásra van szüksége, az lásson munkához.
Nem tudom, kinek az élete újult meg akár a családi élettel kapcsolatos problémákban, akár az Úr napjának a megszentelésében, akár a megbocsátás és bocsánatkérés, a szívbéli elengedés kérdésében. Akár abban, hogy aktívan részt vesz azóta a gyülekezeti és istentiszteleti életben.
Legyen áldott Isten, ha valahol megújulást eredményezett az az ige, amit Ő mondott nekünk az év első napján, és adjunk hálát ezért. Ha pedig semmi sem történt, és ez az ige is elszállt a fülünk mellett, akkor meg alázzuk meg magunkat, tartsunk bűnbánatot, és pótoljuk még, amit lehet.
2.) A második terjedelmesebb részben alapigénket szeretném a gyülekezet elé hozni.
Vasárnap óta mindnyájan elszoruló szívvel hallgatjuk a Délkelet Ázsiában történt földrengés és szökőár áldozatainak a számáról szóló híradásokat. Először csak tizenötezerre becsülték, ma már több mint száztizenötezerre becsülik azoknak a számát, akik meghaltak és eltűntek. Egy nagyobb városnyi ember egyik percről a másikra halál fia lett.
Gondoljunk bele, hogy a gyakorlatban ez mit jelentett. Azt, hogy helybeliek dolgoztak a földeken és a műhelyben, és egy pillanat alatt megfulladtak az alatt a vízáradat alatt, ami reájuk tört teljesen váratlanul. nászutasok sétáltak a szálloda parkjában, gyönyörködtek a virágokban, és menekülni sem volt lehetőségük, ott haltak meg a tizenöt-húsz méteres víz alatt, ami rájuk tört. Vagy nyaralók napoztak a tengerparton és soha többé nem látják őket a szeretteik.
A helybelieket nem mentette meg a helyismeretük, és a gazdag turistákat nem mentette meg a pénzük, és a tudósnak nem mentette meg az életét a tudománya, ez a gyilkos ár válogatás nélkül mindenkit elpusztított: öreget és fiatalt, hívőt és nem hívőt - akit talált.
Okkal szólalnak meg bennünk ilyen kérdések: ilyen hirtelen is véget érhet egy emberélet? Ennyire nem számít az, hogy ki kicsoda, mit alkotott és mije van. Ilyen radikálisan itt kell hagynunk mindent, amit gyűjtöttünk? Ennyire váratlanul is rátörhet a halál az emberre? Nem lehet egy kis haladékot sem kérni, hogy csak egy kicsit késleltessük? Hogy még valamit elrendezzünk, amit már régen el kellett volna, hogy rendelkezzünk? A nagy tudományunk és technikánk sem tud enyire megvédeni minket ettől?
Annyira találó ez a kép, ami ötször ismétlődik a Szentírásban: Jóbnál, itt a Zsoltárokban, Ézsaiás prófétánál, az Újszövetségben Jakab és Péter idézi levelében, hogy "Az ember napjai olyanok, mint a fű, úgy virágzik, mint a mező virága. Ha végigsöpör rajta a szél, vége van, még a helyét sem lehet felismerni."
Ennek a valóságát két formában is tapasztalták az akkoriak. Egyrészt kaszálás után a korábban zöld és vadvirágos mező néhány óra alatt kiszáradt, sivár mezővé vált. A másik élményük pedig az volt, hogy az esős évszakban a sivatag egy része is kivirágzott. De mihelyt megszűnt a csapadék és felkerekedett a délkeleti forró, szikkasztó szél, egy-két óra alatt megsemmisült minden, ami ott még szép volt, és valóban a helyét sem találta annak a sok szép virágnak a szemlélő.
Isten igéje ennek az évnek utolsó napján arra tanít minket, hogy ilyen a mi életünk is. Amíg Isten kegyelmesen tart minket, amíg virágzunk, amíg a szervezet jól működik, addig úgy gondoljuk, hogy ez magától értetődő és örökké fog tartani. Legalább is kevesen gondolnak arra, hogy egyszer vége lesz, és mi következik utána. De amikor megjelenik a nagy kaszás, a halál, egy pillanat alatt vége van mindennek. Nincs idő elrendezni, megváltoztatni, pótolni, vagy helyrehozni dolgokat. Erre olyan kevesen és olyan ritkán szoktak gondolni.
Ez a szörnyű természeti katasztrófa is arra figyelmeztet minket, hogy úgy, amint elmúlt ez az esztendő és itt vagyunk az utolsó napjának az estéjén, ugyanígy el fog jönni egyszer mindannyiunk életének az utolsó napja és utolsó órája. Nem tudjuk, mikor, de akkor már semmire nem lesz lehetőségünk. Viszont mindnyájunknak meg kell állnunk az Isten ítélőszéke előtt. Akár hiszi ezt valaki, akár nem. Akár készül erre, akár nem. És ott kétféleképpen állhatunk meg: vagy Jézussal áll oda valaki, akivel járta a földi élet útját is, vagy egyedül. Aki Jézussal áll oda, azt Jézusra való tekintettel bebocsátják az üdvösségbe. Aki egyedül álldogál ott, az nem tud felhozni a mentségére semmit, és az marad az Isten ítélete alatt, az Isten nélküli állapotban, és ezt nevezi a Biblia kárhozatnak.
Ez nem ijesztgetés, hanem az a szükséges józanság, amire a Biblia tanít bennünket. És ott csak azok állnak meg Jézussal együtt, akik már itt a földi életben összeköltöztek vele. Ezt a képet Ő maga használja. Idézgetünk mi sok mindent a Bibliából, de sokszor nem gondolunk a mélyére, hogy mit is mond az a mondat.
Az Úr Jézus kijelentése ez: "Íme az ajtó előtt állok és zörgetek. Ha valaki meghallja az én szavamat és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, vele vacsorázom és ő énvelem." Vagyis kész összeköltözni, és aztán együtt élni a benne hívőkkel. Csak ezek azok, akik vele állnak majd ott az Isten ítélőszéke előtt.
Ezeknek viszont semmi félnivalójuk nincs a haláltól. Lásd Pál apostolt, amikor már valószínű volt, hogy kivégzik a hitéért, Jézusért, akkor azt mondta: "Mivel nekem az élet maga Krisztus, a meghalás nyereség." Ami azt jelenti: jól járok, ha kivégeznek, vége lesz minden nyomorúságnak, amiben most szenvedek. Én kívánok átköltözni, és a Krisztussal lenni, mert az sokkal jobb, mint itt. De ettől még nem lett öngyilkos, hanem úgy folytatja: ha meg nem végeznek ki, megyek hozzátok és még valami hasznomat veszitek.
Ez az emelkedettség jellemzi azokat, akik valóban együtt élnek Jézussal. Akik nemcsak vallásoskodnak, nemcsak előkapják karácsony este a Bibliát, nemcsak felkiáltanak Istenhez, mikor valami nagy baj történik a családban, hanem akik folyamatosan együtt élnek vele. Folyamatos párbeszédben, figyelve az Ő igéjére, válaszolva arra imádsággal, amit az apostol így mond: szüntelen imádkozzatok. Akik, hogy idézzem az újévi igénket, Isten törvénye szerint élik az életüket. És amikor nem, akkor az feltűnik nekik, és akkor bűnbánatra jutnak, pályakiigazítást végeznek el Isten igéje szerint az élet minden területén. Ezek azok, akikre bármelyik pillanatban rátörhet a halál, tudják, hogy nem veszítenek semmit, hanem még közelebb kerülnek ahhoz a Krisztushoz, akivel addig is együtt éltek.
Aki Jézus nélkül éli az életét, annak szeretettel felhívom a figyelmét arra, hogy a fontos döntéseket halogatni veszélyes dolog, mert kifuthat az ember az időből. Erre figyelmeztet minket mai igénk, meg az említett természeti katasztrófa is. Még az idén hívd be a szívedbe az Úr Jézust. Még van idő.
És egymással is lehet még ma este rendezni sok rendezetlen dolgot. Szilveszter este is lehet beszélgetnünk azokkal, akik elérhetők. Lehet bocsánatot kérni és megbocsátani. Lehet együtt imádkozni, és sokkal többet fog érni, mint a televízió kabaréja, ha Isten törvénye szerint akarunk élni. Ha meg nem, akkor legyünk becsületesek és valljuk ezt be. Ne játsszuk meg magunkat, mintha a szerint akarnánk élni.
3.) A harmadik, amit még szeretnék megemlíteni az, hogy ilyen szörnyű csapások idején sok ember szívében újra és újra feltolul az a kérdés: miért engedi ezt az Isten? Miért büntet ártatlan embereket is? Miért éppen ők pusztultak el? Van erre valami magyarázat? Lehet, hogy ettől a nagy csapástól függetlenül is így az év végén megszólal a szívünkben: Uram, miért kísérte ezt az évet olyan sok próba, szenvedés, nehézség, amiben részem volt?
(Csak zárójelben jegyzem meg: érdekes, akik az előbbi kérdéseket felteszik, azok mindig csak akkor tételezik fel, hogy van Isten, és Ő mozgatja az eseményeket, ha valami nagy baj történt. Sose hallottam még tőlük ilyen kérdéseket: Miért adott az idén az Isten ilyen bő termést nekünk? Miért ad nekem kegyelmesen egészséget? Miért adott olyan jó gondolatokat, amivel sikert, eredményeket értem el ebben az esztendőben? Hogy ezt nem kérdezik, ez mutatja: nem ismerik Istent.)
Válaszoljunk a kérdésükre. A válaszadásban segít az, ha megvizsgáljuk, mióta vannak ilyen nagy csapások az emberiség történetében? Azóta, amióta hátat fordítottunk Istennek. Azóta van betegség, fájdalom, nélkülözés, háború és mindaz, ami azzal járt. Természeti csapások és halál. Isten ezt megmondta előre az embernek. Ha ragaszkodik hozzá, mindezektől védve lesz. Ha elhagyja Őt, mindezeknek kiszolgáltatottjává válik. Ez olyan törvény, mint a nehézkedés. Érvényesül minden körülmények között. Az ember elhagyta Istent és érvényesül a törvény. A nyakunkba szakadt ez a sok nyomorúság. Ez nem Isten büntetése. Ez törvény.
Mint ahogy az sem Isten külön büntetése, ha valaki a nyolcadik emeleten kilép egy ablakból, lezuhan és összetöri magát. Egy törvény érvényesült, amit előre ismerhetett, tudhatott.
Nem Isten okozza tehát ezeket a természeti katasztrófákat. Ezeket eleve mi zúdítottuk a saját nyakunkba. De Isten végtelen hatalmát és szeretetét mutatja, hogy még ezeket is felhasználja emberek ébresztésére. Ha valaki nem hallotta meg az Ő csendes, megtérésre hívó szavát, akkor néha egy-egy tragédiával, mint valami vészcsengővel próbálja felriasztani, hogy ráébredjen elveszett állapotára, és kész legyen visszatérni Istenhez. A Bibliából még azt is megtudjuk, hogy Istennek ez soha nem öröm, de megmentésünk érdekében még ezeket a nyomorúságokat is fel tudja használni.
Jézus idejében egy Siloám nevű községben ledőlt egy torony és maga alá temetett tizennyolc embert. Az akkoriak is kérdezték: miért történt ez? Miért engedte meg Isten, s miért éppen ők haltak meg? S mindjárt jött az emberi ideológia: nyilván azért, mert gonoszabbak, mint mi, és az Isten megbüntette őket.
És mit mondott erre Jézus? "Azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc, akire rádőlt a torony Siloámban, és megölte őket, vétkesebb volt minden más embernél, aki Jeruzsálemben lakik? Nem! Sőt - mondom nektek -: ha meg nem tértek, mindnyájan ugyanúgy vesztek el." (Lk 13,1-5)
Vagyis Jézus nem részletezi a tragédia okának a magyarázatát. Az oka az, hogy elhagytuk Istent, azóta történnek ilyenek; hanem a céljára hívja fel hallgatóinak figyelmét. Ez pedig az, hogy Isten még ezzel is menteni akar másokat. Ha meg nem tértek, ti is ugyanúgy elvesztek. Mert, aki hozzá fordul, akárcsak egy ilyen figyelmeztetésre is, az megmenekült. És akit még ez sem gondolkoztat el, és ez sem fordítja Isten felé a szívét, azon nehéz segíteni.
Mindenesetre Jézus óv attól, hogy ezen kezdjünk el elmélkedni, hogy miért éppen ők és annyian, és ott, hanem azt mondja: ha meg nem tértek, ugyanúgy elvesztek ti is. Még ezzel is a magához való megtérésre hív.
Egyébként Jézus az Ő második eljövetelét megelőző figyelmeztető jelek között említi a földrengések számának és romboló erejének a megnövekedését is. Az Ő ígéretei folyamatosan beteljesednek. Ez is figyelmeztessen minket.
Vizsgáljuk meg hát ennek az esztendőnek utolsó óráiban, ha még lesz otthon néhány csendes percünk, vagy óránk, hogy Jézussal vagy Jézus nélkül töltjük mi a napjainkat. Vajon Isten törvénye szerint óhajtjuk-e berendezni, átrendezni az életünket. Gondoljuk meg, amit itt az ige mond: "Az ember napjai olyanok, mint a fű, úgy virágzik, mint a mező virága. Ha végigsöpör rajta a szél, vége van, még a helyét sem lehet felismerni."
Ez a kép az elmúlásról szól. az emberben azonban feltámad a kérdés, hogy minden ilyen visszavonhatatlanul elmúlik? Semmi sem éli túl a katasztrófákat? Senki és semmi sem éli túl az utolsó ítéletet?
Dehogynem! Amikor Ézsaiás leírja ugyanezt, és ezt az ézsaiási igét idézi szó szerint Péter a levelében, akkor így fejeződik be: "Mert minden test olyan, mint a fű, és minden dicsősége, mint a mező virága: megszárad a fű, és virága elhull, de az Úr beszéde megmarad örökké. Ez az a beszéd, amelyet hirdettek nektek." (1Pét 1,24-25).
Mi is elmúlunk minden teremtménnyel együtt visszavonhatatlanul és végérvényesen. De az Úr beszéde megmarad örökké. Ez azt jelenti, hogy a múlandó ember számára a megmaradás egyetlen lehetősége Isten igéjének a befogadása. Aki az Úr beszédét hittel befogadja - ahogy Jakab írja: szelíden befogadja, ellenállás nélkül, bizalommal kinyitja magát Isten igéje előtt, és ahhoz igazítja életét - az megmarad örökké. Mert az átkerül az Isten szeretetébe, az az Isten gyermekeinek a nagy családjához tartozik, és arra alapigénk folytatása lesz érvényes. Itt is van egy, "de". Azt mondja: még a helyét se lehet felismerni, "de az Úr szeretete mindörökké az Istenfélőkkel van és igazsága még az unokáikkal is. Azokkal tudniillik, akik megtartják szövetségét és törődnek rendelkezéseinek teljesítésével."
S miközben valóban körülvesz minket az elmúlás, miközben egyre szörnyűbb katasztrófákról kell értesülnünk, miközben a mi kicsi életünk is ki van szolgáltatva sok mindennek, ami elpusztíthatja vagy megrongálhatja, aközben itt van előttünk a nagy lehetőség: az Úr beszédét befogadni, és akkor megmaradunk örökre. Örök élete van annak, aki Isten igéjét befogadja.
Péter még hozzáteszi: ez a beszéd az, ami nektek hirdettetett. Ma este is. Mi lesz a következménye?
Imádkozzunk!
Köszönjük, hogy ennyire türelmes vagy hozzánk, mindenható Isten, szerető Atyánk. Köszönjük, hogy valóban bővölködsz a kegyelemben és gazdag vagy a megbocsátásban. Megvalljuk, hogy nagyon rá is szorulunk erre, de nem szeretnénk visszaélni türelmeddel, bűnbocsátó irgalmaddal.
Könyörülj rajtunk, és segíts, hogy szelíden fogadjuk azt az igét, amit elénk adsz. Könyörülj rajtunk, és adj az életünkbe egészséges lelki szomjúságot igéd után, hogy tudjuk azt naponta tanulmányozni, hogy valóban azzal éljünk. Hogy az örök élet már e földön a miénk legyen. És azzal a sok jóval, amivel a tieidet megajándékozod, tudjuk gazdagítani a körülöttünk élőket.
Kérünk, beszélj velünk tovább még ezen az igén keresztül és engedd, hogy azok közé tartozzunk, akikkel az Úr szeretete mindörökké velük marad, akik az Ő szövetségét megtartják, és ebben a szövetségben védve vannak életükben, haláluk óráján, haláluk után is.
Ámen.