PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2004. december 9. (csütörtök) Cseri Kálmán

ÁDVENTI REMÉNYSÉG

Alapige: 1Pt 1,13-16

---

Imádkozzunk!

Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus, áldunk és magasztalunk téged azért, mert a Paradicsom kapuját ellőttünk is kinyitottad. Tudjuk, hogy ez a te bűn nélküli, tiszta életedbe került. Köszönjük, hogy semmi nem volt drága azért, hogy minket kiemelj a reménytelenségből, és újra megajándékozz az elvehetetlen örök élettel. Dicsérjük és magasztaljuk ezért nevedet.

Köszönjük, hogy hatalmasabb vagy, mint a kérub, aki odaállt, hogy elzárja az élet fájához vezető utat e tőled elszakadt ember előtt. Köszönjük, hogy utat és kaput nyitottál számunkra a mennyei Atyához, vissza a mennybe. Köszönjük, hogy a benned hívők itt egészen bizonyosak lehetnek abban, hogy a mienk ez az elvehetetlen örök élet.

Kérünk, hogy ennek az örömhírét hirdettesd most nekünk újra. Hadd tudjunk sokféle nyomorúságunk között is dicsőült örömmel örvendezni ennek, egy csüggedésekkel teli, reménytelen világban reménységgel élni, és másokba is reményt önteni.

Kérünk, hogy erre taníts és tégy képesekké most a te igéd és Szentlelked által.

Ámen.

---

Igehirdetés

Hálás vagyok Istennek, hogy újra együtt hallgathatjuk az Ő igéjét. Igen hosszú lett ez a kényszerű távollét. Csütörtök esténként magamban imádkoztam a gyülekezetért a gyülekezettel együtt a kórházi ágyon. Hálás vagyok Istennek, hogy ha fokozatosan is, de lassan visszatérhetek a szolgálatba.

Szeretném megköszönni az értem hangzó imádságot. Bizonyos vagyok abban, hogy megvannak a kéréseink Isten előtt.

* * *

Jó, hogy éppen ádventi időre jelölte ki a Kalauz szerkesztősége Péter a két levelét, mert sok ádventi gondolat van bennük. Újra és újra visszatér ezekben a levelekben a Jézus Krisztus második eljöveteléről szóló prófécia, valamint az, hogy aki erre komolyan készül, abban ez összetörhetetlen reménységet hoz létre.

A reménységről szeretnék most beszélni. Péter első levelének öt fejezetében ötször olvassuk a reménység szót, és ötször olvasunk Jézus Krisztus visszatérésének a csodálatos eseményéről is. Reménység nélkül nem lehet élni.

Nem olyan régen volt egy pszichológus konferencia, ahol egyebek közt azt is vizsgálták, hogy miért van Magyarországon oly sok gyermek-öngyilkosság. Az első oknak a reménytelenséget találták. Amikor egy gyerek már eljut oda a szülők válása után, valami tanítói-tanári igazságtalanság után, a gyerek társainak a kegyetlensége miatt, hogy nincs értelme tovább élni. Nincs miért tovább élni. Ő itt senkinek sem fontos, senkire sem számíthat. Csalódott még a legjobb barátban is. Éppen ezért még arra is képes, hogy eldobja az életét magától.

A kórházban is láttam, hogy mennyivel hamarabb gyógyultak és másként szenvedték el az ottani gyötrelmeket azok, akikben ott volt a reménység, hogy haza megyek. Szőtte a terveit, hogy, majd ha valamennyire egészséges lesz megint, akkor miket fog tenni. S volt egy-két olyan ember, aki lemondott erről. Azok pedig hónapok óta ott feküdtek már, és sokkal nehezebb volt segíteni rajtuk. Ha nincs reménység, akkor nincs miért élni. És sokféle formája van annak, ahogy egy ember ezt kifejezésre juttathatja.

Éppen ezért erről szóljunk most, hogy a Biblia mit tanít a reménységről. Mit tanít annak az alapjáról, - mert valami alapja kell, hogy legyen, hogy reménykedjem: Miért, miben, kiben reménykedjem, ha nem tudom? S vannak, akik nem tudják. Tehát annak az alapjáról. És mi következik abból, hogy ha valakiben ez az élő reménység - Péter apostol szereti ezt a jelzőt használni - megvan.

Mi a reménység? Mi annak az alapja, a masszív, megbízható alapja a Biblia szerint? S mi következik abból, ha valakiben ott van ez a reménység?

1. A reménységnek, vagy az úgynevezett reménységnek három sajátos változatát szeretném megemlíteni. A harmadikról azonban részletesebben szeretnék beszélni. Mindegyiket egy-egy irodalmi művel hadd szemléltessem.

a) Az elsőnek a zseniális leírása Csokonai Vitéz Mihály A reményhez című verse, ami úgy kezdődik - még erre a legtöbben iskolás korunkból emlékezünk -, hogy "Földiekkel játszó égi tünemény, istenségnek látszó csalfa, vak remény, kit (mert megszemélyesíti) teremt magának a boldogtalan, s mint védangyalának, bókol untalan."

Ez a reménység csalfa. Nem lehet benne bízni. Becsapja az embert. Vak, nem lát. Ez kétségbeejtő, hogyan lehet reménységnek nevezni valamit, amelyik nem látja a jövőt! Amelyik nem tudja, mi következik. Amelyiknek nincs perspektívája. De ez tényleg csalfa, vak remény, azért, mert a boldogtalan ember teremti magának. Nincs alapja. Valamit szeretne elérni, s abban az illúzióban ringatja magát, hogy esetleg az bekövetkezik. De hogy miért következne be? Ki mit tesz azért, vagy ő mit tehetne érte, meg mikor valósul meg ez az álma, álmodozása, - erre nem is gondol. Csak egy álomvilágban él. Nincs valós alapja. Ezért kénytelen azt írni Csokonai, hogy "Hittem szép szavadnak, mégis megcsalál." Minek hitt neki? Csalfa, vak reménynek nem szabad hinni.

Vannak viszonylag sokan, akik ilyen álomvilágban élnek és illúziókban ringatják magukat, s az örökös csalódás keserűsége jellemző rájuk. Nem valósultak meg az álmaik.

b) Egy másik formája a reménységnek az - van is egy ilyen meghatározása a reménységnek -, hogy valami jót vár az ember, ami a jövőben bekövetkezhet. Nem tudom, érzik-e, hogy ez is milyen bizonytalan. Valami jót, ami bekövetkezhet... Majd látni fogjuk, hogy a bibliai reménység egészen más. Ott nem "valami jót" várunk, ami bekövetkezhet. Ott tudjuk, hogy mit várunk, ami bekövetkezik. Mert Isten igazmondó.

Ez az ember azonban még csak ott tart, hogy optimista. Őket nevezik optimistáknak. Valami jót vár mindig, ami esetleg bekövetkezhet. Emberektől függ ez, tulajdonképpen emberekben bízik, tőlük várja a reményeinek a valóra válását. A körülmények kedvező összjátékától, vagy sokan a szerencsétől.

Az irodalmi mű, ami zseniálisan megfogalmazza ezt, Samuel Beckettnek a Godotra várva című drámája. Erről régen részletesen beszéltünk, ezért most nem akarom azt részletesen ismertetni. Tulajdonképpen semmi nem történik ebben a drámában, csak a végén, az utolsó jelenetben van egy kis cselekmény. Két ember beszélget egymással, akik várják Godot-t. Mikor jön el? Talán ma. Vagy holnap. Vagy holnapután. Milyen nap van ma? Péntek. De lehet, hogy szombat, vagy hétfő. Milyen napra ígérte, hogy eljön? Hol van Godot? Nem tudjuk. Ki az a Godot? Nem tudjuk. Biztos, hogy eljön? Lehet.

Ez a szellemisége a drámának. Azzal telik el az életük, hogy várják Godot-t, de ebben a teljes bizonytalanságban. Jellemző a drámára és a mondanivalójára az utolsó néhány mondat, illetve nem is, mert szavakban beszélget ez a két ember egymással. Azt kérdezi az egyik: Menjünk? Menjünk. S ott van zárójelben a rendezői utasítás: nem mozdulnak. Eddig enerválódhat az, akinek ennyire bizonytalan jövőlátása van, és aki azt gondolja, hogy ez a reménység, hogy várja, hogy a jövőben valami jó esetleg bekövetkezhet.

c) A harmadik irodalmi mű a Biblia. A Biblia szerint a reménység azt jelenti, hogy az Istent ismerő és benne hívő ember várja Isten ígéreteinek a teljesedését. Istennek egészen konkrét és pontos ígéretei vannak. Itt vannak leírva a Bibliában. Biztos, hogy több van háromszázhatvanötnél.

Spurgeon: Isten ígéreteinek tárháza című könyvében az év minden napjára egyet kiválasztott és azt röviden magyarázza. A Biblia mellett ebben az évben ezt olvasom, és lelki gyógyszer minden napra. Vitamininjekció az ember lelkének. Egy-egy isteni ígéretet világosan, tömören kifejtett és személyesen alkalmazott. De annál több van a Bibliában! Sok ígérete van Istennek.

Nem tudom, emlékszünk-e arra, hogy Pál apostol az egyik levelében ilyen különös jelzőt tesz Isten neve elé: "az igazmondó Isten." Ő igazmondó. Isten nem hazudik. Éppen ezért minden ígérete pontosan teljesült vagy teljesülni fog. A mi reménységünk ezekre az isteni ígéretekre épül. Persze annak a szívében támad reménység az isteni ígéreteket olvasva és végiggondolva, aki ismeri azt, aki ígéretet tett. Aki bízik benne, aki tudja, hogy Isten igazmondó, hűséges, kegyelmes, szeret, soha senkit nem csapott be, soha nem mondott valótlant, nem felejti el azt, amit megígért, mert Ő nem ember, hanem Isten.

Éppen ezért ahhoz, hogy sok nyomorúságunk között is egyre masszívabb reménységünk legyen, amiből öröm meg békesség is fakad, fontos az, hogy egyre jobban megismerjük Istent. Egyebek között ezért is olvassa a hívő a Bibliát. Szeretné megismerni egyre jobban Istent. Egyikünk sem ismeri még Őt alaposan.

Amikor jó néhány évvel ezelőtt megjelent Packer-nek Az igaz Isten-ismeret című könyve (ami itt nálunk is kapható), és azt elolvastam, elképedtem, hogy milyen hiányos az Isten-ismeretem. Istennek olyan tulajdonságaira hívja fel a figyelmet ez a könyv például, meg olyan összefüggésekre, amikre magától talán nehezen jön rá az ember. De ha valaki segíti, akkor elcsodálkozik. Ilyen hatalmas Ő? Ennyire megbízható? Ilyen gyöngéden szereti a bűnöst is? Akkor nyugodtan ráhagyatkozom az Ő ígéreteire. Akkor most már az Ő ígéreteit kellene jobban megismerni, mert lehet, hogy egy párat tudnánk most fejből idézni, de sok száz van a Bibliában, és hol az egyikre van szükségünk, hol a másikra.

Most, ebben a nyomorult állapotomban, amiben voltam az elmúlt hetekben, tapasztaltam, hogy fontos, hogy legyenek az embernek fogódzói. Igei biztos fogódzói, hogy "meg van írva..." Amit Jézus is mondott a legnehezebb földi élethelyzeteiben például, amikor a Sátán kísértette. Minden válasza így kezdődött: "Meg van írva..." És belekapaszkodott az isteni kijelentésbe, amire ott még neki is szüksége volt, hát még nekünk mennyire szükségünk van.

Eszembe jutott Ábrahámnak a példája, és az, ahogyan Pál apostol a Római levél 4. részében, hogy miért tudott Ábrahám reménykedni egészen reménytelen helyzetben is?

"Aki reménység ellenére reménykedve hitte, hogy sok népnek atyjává lesz, aszerint, amint megmondatott: így lesz a te magod. (Akkor még nem volt egy gyermeke sem, ő meg már nagyon idős volt.) És hitében erős lévén, nem gondolt az ő már elhalt testére, mintegy százesztendős lévén, sem Sárának elhalt méhére. Az Istennek ígéretében sem kételkedett hitetlenséggel, hanem erős volt a hitben, dicsőséget adván az Istennek, és teljesen elhitte, hogy amit Ő ígért, azt meg is cselekedheti." (Róm 4,18-21).

Ebből a hitből támad olyan reménység, ami reménytelenség ellenére is megmarad az ember szívében. De ehhez kellett az isteni kijelentés, és kellett az a bizonyosság, hogy valóban Isten ígérte neki azt. Akkor az biztos, hogy beteljesedik. Na de mikor? Sára már kilencven éves, ő százéves. Mikor születik gyerek? Nem tudjuk, mikor. És hogyan? Nem tudjuk, hogyan. Sok mindent nem tudunk, de azt tudjuk, hogy mit ígért Isten. És azt tudjuk, hogy amit Ő ígért, azt valóra fogja váltani. A részleteket meg Őreá bízzuk. És amikor jön a kételkedés és támad jobbról és balról, akkor újra és újra belekapaszkodunk az isteni ígéretbe, hogy az megbánhatatlan, és egészen bizonyos, hogy valóra fog válni.

A Biblia egyébként tele van erre vonatkozó kijelentésekkel. Most, hogy jobban ráérek, végignéztem egy konkordancia alapján. Egypárat elmondok most, hogy milyen gyakran, a legkülönbözőbb összefüggésekben Isten hívő emberei arra hivatkoznak, hogy ők Istenben, Isten kegyelmében, Isten igéjében reménykednek. Ez a három változat a leggyakoribb.

A 118. zsoltár azt mondja: "Jobb az Úrban bízni, mint főemberekben reménykedni." (9), mert az csalfa, vak reménnyé válhat, de aki az Úrban reménykedik, az biztos, hogy nem csalódik.

Aztán azt mondja, hogy akik az igének engedelmeskednek, azok "kegyelmedben reménykednek."

A 119. zsoltárban hatszor vagy nyolcszor ismétlődik az, hogy "a te igédben van az én reménységem."

Tehát ennek a reménységnek van alapja. Annak nincs alapja, hogy "valami jót" várok, ami a jövőben bekövetkezhet. Az Isten ígéretei masszív fundamentumot biztosítanak nekünk, és ha ahhoz ragaszkodunk, akkor nem fogunk csalódni.

Ehhez azonban csakugyan az a hit kell, amit a Zsidókhoz írt levél 11. része ír abban a definícióban, hogy "a hit a remélt dolgok valósága." Tehát még nem teljesedett be, de már valóságként kezelem. Az megvan. El van készítve, csak még nem jött el az ideje, hogy Isten azt nekem megadja, megcselekedje, elvégezze ennek a világnak az életében. Én már valóságnak tekintem, s ezért van békességem, amikor mindenki ideges, vagy ezért szorul össze a szívem, amikor mindenki heherészik, mert nem gondolkoznak, mint a Noé napjaiban, ahogy Jézus az utolsó időkről szólva mondja.

Vagy még egy példát említek, ahol a reménységnek a természetrajzát tetten érhetjük: amikor Pál apostolt fogolyként viszik hajóval Rómába, akkor viharba kerülnek, hajótörést szenvednek, és keserves élmények után jut el mégis Rómába. És mit mondott a hajón, amikor a vihar miatt már mindent ki kellett dobálni? "A reménységünk is elvétetett életben maradásunk felől." Éppen ezért, mivel mindenki lemondott arról, hogy életben maradnak, napok óta már nem is ettek. És akkor Pál kap kijelentést. Isten azt mondja: Senki sem vész el, csak a hajó. Teéretted mind a kétszázhetvenhat ember életben marad; ezért egyetek. Egy szigetre fogtok kivetődni, és onnan mentek majd tovább."

Pál ezt azonnal továbbadja az embereknek, (mert az igét nem szabad titokban tartani, az igét közhírré kell tenni, az evangéliumot hirdetni kell), és azt mondja: emberek, ha van itt még valami harapnivaló, ha nem törik ki a fogunk a megszáradt kenyérbe, akkor együnk, mert itt úszni kell hamarosan mindnyájunknak, mert az Úr azt mondta nekem, hogy... És akkor az alapot mutatja fel. Itt isteni ígéret hangzott el, "és ezért jó reménységben legyetek, mert úgy lesz, ahogy az Úr megmondotta nekem."

Ebből születik a reménység a teljesen reménytelen állapotban is. És akkor olvassuk, hogy Pál jó példát adva elkezd enni előttük, sőt előtte még imádkozik is, mintegy asztali imádságot mond. Aztán eszik, a többiek is esznek, s kiderül, hogy tényleg szükség van némi erőre, mert úszni kell. Aki meg nem tud, az deszkákba kapaszkodva valahogy kijut Málta szigetére.

2. Ennek a reménységnek tehát alapja van, és az alapja az Isten szava, Isten igéje, Isten ígéretei. Mi ebben nyugodtan bizakodhatunk akkor is, ha némelyik ígéretnek a teljesedése késik.

Majd olvassuk Péter második levelében, hogy már akkor is háborogtak némelyek, és azt mondták, hogy mivel eddig nem jött vissza az Úr, most már biztos, hogy nem jön vissza. Péter azt mondja: micsoda ostobaság! Ez nem érv és nem bizonyíték, hogy mivel eddig nem teljesedett be, most már biztos, hogy nem teljesedik be egy ígéret. Azért késik az Úr, mert szeretné, hogy minél többen megtérjenek. Aztán majd a maga idejében (ez az Ő hatásköre, hogy eldöntse, mikor) mindaz be fog teljesedni, ami a Krisztus második eljövetelével kapcsolatban meg van ígérve.

Nekünk tehát ezeket az ígéreteket kell komolyan vennünk. Péter levelében sok ilyen ígérettel össze van kapcsolva Jézus Krisztusnak az eljövetele. Említettem, hogy ötször van szó a reménységről, ötször van szó Jézus második eljöveteléről is. Most nem olvasom fel ezeket a bibliai helyeket, csak azt, hogy ha valaki tényleg tudatosan várja Őt vissza, és ha valaki komolyan veszi az Ő második eljöveteléhez fűződő isteni ígéreteket, hogy tudniillik akkor véget ér minden, ami most megnyomorítja az életünket, akkor kiderül minden, amit most itt jobbra-balra hazudoznak, vagy hazudozunk, akkor világosságba kerül mindannyiunk élete, és ki-ki elnyeri (akik Őbenne hittek) a vele való dicsőséget, üdvösséget, akik Őt visszautasították: az ítéletet, és lesz ítélet! - aki tudatosan készül erre a találkozásra, az a legnagyobb nyomorúság közt is tud reménykedni, sőt örvendezni. Ezt írja itt az 1. fejezetben: "Titeket, akiket Isten hatalma őriz hit által az üdvösségre, amely készen van, hogy az utolsó időben nyilvánvalóvá legyen. Aminek örvendeztek is, noha most, mert így kell lennie, szomorkodtok sokféle kísértések között, hogy a ti kipróbált hitetek, ami sokkal becsesebb a veszendő, de tűz által kipróbált aranynál, dicséretre, tisztességre és dicsőségre méltónak találtassék a Jézus Krisztus megjelenésekor. Akit, noha nem láttatok, szerettek, akiben, noha most nem látjátok, de hisztek benne, kibeszélhetetlen és dicsőült örömmel örvendeztek (már most, nem majd akkor): elérvén hitetek célját, a lélek üdvösségét."

Aki igazán szoros közösségben él az érette meghalt és feltámadott Krisztussal, az már itt kibeszélhetetlen és dicsőült örömmel tud örvendezni akkor is, ha közben szomorkodik, mert sokféle kísértéssel kell megküzdenie. Pál apostol ír erről: mint szomorkodók, noha mindig örvendezők; mint semmi nélkül valók, és mindennel bírók...

3. És mi következik abból, hogy ha valakiben ott van ez a reménység? Erről is ötször van szó Péter első levelében. Ilyeneket ír: Az egyik feladat: "amiképpen szent az, aki elhívott titeket, ti is szentek legyetek teljes életetekben". A második feladat: "hirdessétek annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az Ő csodálatos világosságára hívott el titeket." A harmadik feladat: "tartóztassátok meg magatokat a testi kívánságoktól, amelyek a lélek ellen vitézkednek." A negyedik feladat: "Milyen dicsőség az, ha vétkezve és arcul veretve tűrtök, de ha jót cselekedve és mégis szenvedve tűrtök, ez kedves dolog Istennél, mert erre hivattatok el. (Ez nem véletlen baleset, ha a hívőnek szenvednie kell Krisztusért, úgy, hogy közben jót cselekedett.) Erre hivattatok el, hiszen Krisztus is szenvedett érettetek, néktek példát adván. Az Ő nyomdokait kövessétek."

És az ötödik feladat: "Ki-ki, amint kegyelmi ajándékot kapott, úgy sáfárkodjatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai."

Ezeket most nem akarom részletezni, de jó lenne, ha néhányat megjegyeznénk belőle.

A szent élet az, amit Isten elvár azoktól, akiknek üdvösséget adott, ígéreteket adott, és akik várják vissza Jézus Krisztust, hogy ne emberek kívánsága, hanem Isten akarata szerint töltsük a testben hátralevő időt. - Ez is Péter levelében van.

A másik, hogy hirdessük másoknak is azt, hogy kiszabadított minket Isten a sötétségből az Ő csodálatos világosságára, és ez másoknak is lehetséges.

A harmadik, hogy ne adjuk fel a test és a lélek harcát, amiről Pál a Galata levélben részletesen ír, hogy a test a lélek ellen törekedik, a lélek a test ellen, hogy ne azokat cselekedjétek, amiket akartok. Ez a hitnek a szép harca, ez végig kísér bennünket. Győzelmek csak harcok közben születnek, ne adjuk fel ezt a harcot. Végül is nem mi győzünk, hanem a bennünk élő Krisztus.

A negyedik, hogy Krisztusért szenvedést is kell vállalni, és ez ellen nem kell tiltakozni, nem kell felháborodni. Ez vele jár a hívő élettel éppen úgy, mint a bizonyságtétel. "Erre hivattatok el."

És az utolsó: Legyen bennünk tudatos, hogy másokért élünk. Nem mások vannak miértünk, és nem önmagunkért élünk. Ki-ki amilyen kegyelmi ajándékot kapott, azzal szolgáljon másoknak. És itt a sáfár szó van. Erre hívott el minket Isten.

Reménység nélkül tehát nehéz élni, vagy olykor lehetetlen is. De nem igazi reménység az, ahol becsapja magát valaki bizonyos illúziókkal. Még az sem igazi reménység, amikor egyfajta optimizmus van benne, akár mert alkatilag ő olyan, akár mert önmagát erre szuggerálja. Isten minket élő reménységgel akar megajándékozni. Ehhez viszont meg kell ismernünk Őt és az Ő ígéreteit, mert az élő reménység az Isten ígéreteinek a teljesedését várja, ezért nem szégyenül meg. Erre a reménységre érvényes az, hogy a reménység nem szégyenít meg.

Ennek az alapja tehát Isten igéje és ígéretei; de ebből következik egyfajta krisztusi magatartás, aminek néhány jellemvonását itt olvastuk.

És Péter a levele 1. részében hangsúlyozza, és ezt szeretném végezetül mondani, hogy mindez csak az újjászületett ember életében lehet valóság. Ezzel kezdi: Isten újonnan szült minket élő reménységre Jézus Krisztus feltámadása által. A végén pedig az van, hogy képmutatás nélkül szeressétek egymást, akik újjászülettetek Isten igéje által. Saját erejéből ezt senki nem tudja teljesíteni. Tőlünk nem teljesítményeket vár Isten, hanem azt, hogy szüljön újjá, teremtsen újjá minket, és akkor ott lesz a szívünkben az élő reménység. Tudjuk várni a mi Urunkat. És ha váratlanul érkezik is meg, nem talál bennünket készületlenül.

---

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, köszönjük, hogy ma este nekünk újra mondtad azt, amit annak idején Nikodémusnak, hogy: szükséges újjászületnünk. Könyörülj meg rajtunk, hogy ne tévesszük össze semmivel ezt a csodát, amit te kész vagy végrehajtani az életünkben. Őrizz meg attól, hogy a magunk jóságával vagy jótékonykodásával vagy buzgalmával, vagy bármi más nemes dologgal összetévesszük ezt.

Kérünk, hadd jelenjenek meg ennek az új életnek a gyümölcsei mindannyiunk életében. Nem tudunk magunktól szentek lenni, nem tudjuk győzelmesen megharcolni a hit harcát. Mi még bizonyságot tenni sem tudunk arról, ha kihoztál a sötétségből a világosságra. Mindenben reád szorulunk, Urunk. Ajándékozz meg ezzel az alázattal, hogy hagyjuk magunkat vezettetni, tanítani, hogy használhass minket, és így legyünk hű és bölcs sáfárok, akiket az Úr, amikor visszajön, abban a munkában talál, amivel megbízta őket.

Kérünk, hogy ebben a zajos és felgyorsult világban adj nekünk ezekben a hetekben csendet, belső békességet. Szabadíts meg minden reménytelenségtől és csüggedéstől, és használj minket arra, hogy másokba is el tudjuk ültetni a reménységet. Azt az élő reménységet, aminek az alapja a te igaz igéd.

Ámen.