PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2004. november 14. (vasárnap) Csákány Tamás

VISSZA AZ ELSŐ SZERETETHEZ

Alapige: Jel 2,1-7

---

Imádkozzunk!

Mennyei Atyánk, köszönjük neked, hogy te annak ellenére szeretsz bennünket, hogy mindenkinél jobban ismered az életünket, a múltunkat és a jelenünket. Jól tudod, hogy képtelenek vagyunk arra a szeretetre, amiről igéd beszél. Mégis megvalljuk, hogy azért vagyunk itt ma reggel, mert sokféle hiányt, sebet, várakozásunkat szeretnénk eléd hozni. Kérünk, hogy te gyógyíts, elégíts, szabadíts meg mindannyiunkat.

Könyörgünk, Istenünk, hogy tedd istentiszteletté egybegyülekezésünket. Add megtapasztalnunk a te szent jelenlétedet. Kérünk, hogy a gyenge, erőtlen, emberi szavakon keresztül te magad szólj mindannyiunkhoz.

Kérünk, Urunk, hogy akár még régóta veled járunk, akár talán ma hallunk téged először, hadd tapasztaljuk meg azt, hogy te messze felülmúlod a mi várakozásainkat, megelőzöl bennünket, és a te szereteted felemel mindenkit, aki azt engedi. Így könyörgünk, hogy ajándékozz meg bennünket azokkal a lelki ajándékokkal, amiket elkészítettél a számunkra. Az Úr Jézus nevében köszönjük, hogy meghallgatsz minket.

Istenünk, könyörülj rajtunk a te igéddel és életet adó Szentlelkeddel. Kérünk, hogy végezd el bennünk azt, amire mi emberek képtelenek vagyunk, hogy az életünk a helyén lehessen, békességünk legyen, és szabad, tiszta lelkiismeretünk.

Köszönjük, hogy te ezt megcselekedheted akkor is, ha mi ezt nem gondoljuk vagy nem értjük. Ajándékozz meg minket, kérünk, ezzel a tapasztalattal.

Ámen.

---

Igehirdetés

Így november tájékán köszönt be az az időszak, amikor felkészülünk rá, hogy mindenféle járványok kapnak majd el bennünket, a leggyakoribb az influenza-járvány. Elég, ha valaki ránk tüsszent egyszer, vagy megfogunk egy olyan kapaszkodót, amit nem kellett volna, és egy-két napon belül már érezzük, látjuk magunkon a tüneteket, prüszkölünk, fáj a torkunk, erőtlenek, levertek vagyunk.

Ahogyan a fizikai egészségünket fenyegetve járványok érnek el bennünket, ugyanígy vannak olyanok, amik a lelki életünket fenyegetik. Egyes betegségek képesek arra, hogy teljesen erőtlenné, működésképtelenné tegyék a hitünket, és ezzel együtt az egész életünket.

Az előbb hallott bibliai részben egy ilyen lelki betegségről beszél velünk a mi Urunk. Olyanról, ami hasonlóképpen járványszerű, mint az influenza. Észrevétlenül lopja be magát az ember lelkébe, és annyira legyengíti, hogy akár komoly következményekkel is járhat, ha az ember nem tesz ellene.

Az efézusi gyülekezet, akiknek szól az előbb hallott levél, a hét gyülekezet közül, akiknek János apostol ír, a legjelentősebb. Egyrészt földrajzi helyzete, külső körülményei, másrészt pedig a gyülekezet jellemzői miatt.

Mik voltak a külső körülmények? Efézus, a Kis-Ázsia nevű provincia fővárosa volt, egy gazdag kereskedőváros. Jöttek-mentek itt az emberek, fejlődött, virágzott a gazdaság. Mindenki a környékről ide törekedett. E mellett itt volt Artemisz híres temploma, és kultuszának egyik középpontja volt Efézus. A császárkultusz is itt virágzott talán leginkább.

A gyülekezetet Pál alapította. Bátran mondhatjuk, hogy a kor gyülekezeti közösségei közül ez volt az egyik legmeghatározóbb. Itt tevékenykedett János apostol, aki (idős korában) sokáig a gyülekezet pásztora volt, és itt élt Fülöp apos-tol is.

Az egyházi hagyomány szerint Timóteus is dolgozott itt hosszabb ideig, és végül ide költözött Jézus édesanyja, Mária, és itt is halt meg, és ide temették el.

A gyülekezetnek tehát kijutott az Isten által megszólított és kiküldött lelki munkásokból fejlődött, erősödött napról napra. Azt mondhatjuk rá, hogy hithű közösség volt, amelyik tettekre váltotta mindazt, amit az Úr Jézus tanított és mutatott neki.

A levél olyan félmondattal kezdődik, ami az Ószövetségbe nyúlik vissza. Így vezeti be mondanivalóját: Ezt mondja az Úr. Az ószövetségi próféciák szoktak így kezdődni. Ez jelentette, hogy mindig, az utána következő rész magától Istentől jön. Tehát nem a prófétának, a levél leírójának a saját gondolata, hanem Isten üzenete.

Hadd kezdődjön a mi mai istentiszteletünk is így. Ezt mondja nekünk az Úr. Nem egymást próbáljuk inteni, vagy egymás lelkére akarunk beszélni, mert annak kevés értelme lenne. Az érdekel bennünket, hogy az Úr Jézus mit üzen az életünkre nézve.

Úgy mutatkozik be ennek a tekintélyes gyülekezetnek Jézus, mint aki jobb kezében tartja a hét csillagot. A hetes mindig a teljességnek a száma. A hét csillag kézben tartása azt jelenti, hogy Ő a mindenható, akinek mindenre van lehetősége, és mindent megtehet, amit elhatároz. Ő az, aki a hét arany gyertyatartó között jár. Vagyis, aki mindenütt jelen van, aki mindent lát, és mindenütt cselekedhet, ahol, és amit csak akar.

Kikhez szól ez a levél? Egyértelműen azokhoz a gyülekezeti tagokhoz, akik már az Úrral kapcsolatban vannak, hozzá tartoznak. Akik már eljutottak az életük azon pontjára, amikor egyszer csak azt mondták, hogy Jézus, én az életem eddigi szakaszát szeretném lezárni, s érte bocsánatot kérni tőled, s ha lehet, újat kezdeni veled. Ezt hívja úgy a Biblia, hogy megtérés. Nem egyenlő ez azzal, hogy valaki temp-lomba jár, mert templomba járóként is lehet valaki az Úr Jézustól még távol. Azoknak szól a figyelmeztetés, meg az a biztatás, amit Jézus itt mond, akik az Ő kezébe tették le az életüket. Hadd jegyezzem meg, hogy ez nem azt jelenti, hogyha valaki úgy ül itt ma reggel, hogy hasonlót nem tud elmondani magáról, akkor neki mindez nem lehet üzenet. Sőt annál inkább biztatás. Ha eddig még nem volt tapasztalatom az Úr Jézussal, itt a lehetőség, hogy valami teljesen új kezdődjön el az életemben.

Nemrégiben beszélgettünk valakivel, és közben hangzott el a következő: "Sokszor kértem Istent az elmúlt időben - vallotta -, elmondtam neki a problémáimat, nyomorúságaimat, hiszen számtalan ilyen volt az elmúlt időben, és Ő nem hallgatott meg, nem ragadott ki a nehézségekből. Nem mutatott utat, hogy mit kellene másképp csinálnom. Nyilvánvalóan vagy nem hallja, amit mondok, vagy nem szeret. Lehet, hogy másokat szeret, de engem nem, vagy pedig nem tud segíteni.

A Szentírás világossá teszi azt a számunkra, hogy Isten nem olyan, mint egy segélyhívó telefonvonal. Nem arra való a vele való kapcsolat, hogy amikor éppen rosszul mennek a dolgaink, akkor imádságban gyorsan feltárcsázzuk, s Ő készen áll, hogy, amit mondunk neki, helyére tegye, utána pedig megszakítja a vonalat.

Ez volt a probléma egyébként ennek a beszélgetőtársamnak az életében is. Neki meg sem fordult a fejében az, hogy az életét odategye Isten elé, és azt mondja: Isten, ha te tényleg létezel, és ha tényleg terveztél valamit velem, ha valóban szeretsz, akkor engedem, hogy mindenestől te tégy rendet az életemben. Engedem, hogy azokat a kudarcokat, amiket felhalmoztam és begyűjtöttem, te gyógyítsd meg és tisztítsd ki az életemből. Te mutasd meg, hogy hogyan tovább. Nem. Neki nem ez volt a gondolata, hanem az, hogy. Isten azért van, hogy, amikor szól, akkor jöjjön, és azt a lokális, behatárolható problémát, amire rámutat, azt megoldja, és utána menjen tovább.

Isten ilyenekbe nem megy bele. Már csak azért sem, mert ezzel önmagunkat csalhatnánk meg. Minden rendben van, Istennel jól együttműködünk. Én csinálom a magam kis dolgait, amikor pedig be kell segíteni, akkor Ő besegít. Minden rendben. Így lehet szépen, lassan, de biztosan eljutni a kárhozatig. Az ember hitegeti magát egy életen keresztül, Isten nélkül élve, és végül úgy hal meg, hogy az Úr nem része az életének. És utána már nem is lehet. Isten ezt nem akarja.

A vele való közösség által találhatunk csak meghallgatást. Hadd legyen ez nagy biztatás már mindjárt az igetanulmányozásunk kezdetén. Az Úr Jézus azokhoz, akik Őt valóban segítségül hívják, szól, és ígéreteket is ad nekik.

Így folytatódik az ige Jézus szavaival: "Tudok dolgaidról." Nagyon elgondolkoztató ez a két szó: tudok dolgaidról. Tudom azt, amit tettél az elmúlt napokban és hetekben. Tudom azokat a gondolatokat, amik talán most is a fejedben járnak. Látom a szívedet, azt is, amit mások nem látnak. Látom a jót is, és látom azt is, amit legszívesebben magadnak sem vallasz be. Tudok dolgaidról.

Annak ellenére, hogy tudok dolgaidról, beszélek veled. Sokan vagyunk - azt hiszem -, akik ha a dolgainkat egymás elé tárnánk, nagyon erősen kellene szégyenkeznünk. Az Úr Jézus mégis beszél velünk. Még mindig beszél. Nemcsak a rossz dolgokról beszél, hanem elmondja mindazt, ami jó és dicséretre méltó ennek a gyülekezetnek az életében. Keresztyén betegség, ami sokszor környékez bennünket, hogy hajlamosak vagyunk úgy látni az életünket, hogy benne minden rossz. Alapvetően mindenre alkalmatlan vagyok. Isten nem is munkálkodhat bennem, annyira nyomorult, hitetlen, erőtlen az életem. Amikor ezt mondjuk, akkor Isten munkáját becsüljük alá. Valóban sok szempontból kudarcot vallhatott az életünk. Lehet, hogy nagyon sok mindenben elbuktunk, de hol van akkor az Isten megmentő kegyelme, amiről tanúskodhatnak régebbi megtapasztalásaink is? Ha keresztyénként csak idáig jutunk, akkor azt mondjuk ezzel - akarva, akaratlanul -, hogy nem hiszem el, hogy Isten segíthetne. Nem hiszem el, hogy Isten rajtam is könyörülhetne, és az én életemet is megújíthatná.

Ebből a keresztyén depresszióból engedjük, hogy Isten kiemeljen minket, mert ez mindenképpen igeellenes. Isten azért engedi meglátni a nyomorúságainkat, és azért beszél velünk ezekről, hogy utána kiszabadíthasson belőlük.

Sokan úgy vélik, hogy a keresztyénség arról szól, hogy Isten benyújt nekünk egy kívánságlistát, aminek úgysem lehet megfelelni. Mindig belenyomja a fejünket abba, ami rosszat teszünk. Örök bűnbánatban és rossz lelkiismerettel kell élni, aztán majd odaát jó lesz. Szó sincs erről.

Isten azért beszél velünk nyíltan és világosan, hogy figyelmeztessen a következményekre, hogyha nem változtatunk, akkor hová jutunk, és hogy akár a mai napon is elsegítsen arra, hogy egészen más alapra kerüljön, vagy kerüljön vissza az életünk.

A gyülekezetet tehát megdicséri az Úr. Azt mondja, hogy az életviteletek, a munkátok nagyon sok szempontból példamutató. A Krisztus ügyéért munkálkodtok. Nem a saját dolgotokat tartjátok a legfontosabbnak, és ez nagyon jó. Állhatatosak vagytok, harcoltok a különböző tévtanítások ellen. Ez mind jó, de van egy olyan pont az életgyakorlatotokban, ami nincs a helyén. Kudarcot vallottatok, csődbe jutottatok a szeretet kérdésében.

Vajon ez a jézusi ítélet bennünket, mai keresztyéneket nem talál-e ugyanúgy telibe, mint ahogy régen az efézusiakat? Vajon nem jellemző-e ránk sokszor, hogy tesszük a magunk dolgait a legjobb tudásunk szerint, csak éppen az a szeretet marad ki mindenből, ami az Isten szeretete.

Itt, ugyanis, amikor azt mondja Jézus, hogy nincs meg benned az első szeretet, akkor nem arra gondol - és ezt az eredeti szöveg világossá teszi -, hogy nem törekszel eléggé szeretni a másikat. Szó sincs róla, az efézusiak törekedtek. Erre a szeretetre az eredeti szó a filia lenne, az emberi szeretet, amire magától képes az ember. Itt azonban a másik fajta szeretetet kéri számon az Úr Jézus a gyülekezeten. Azt mondja, hogy nincs meg már benned az az isteni szeretet, vagyis az agapé, ami feltétel nélküli, ami nem fogy el, amiben nem fáradsz el és nem lankadsz meg, ami után nem vársz viszonzást.

Érdemes az 1Kor 13. fejezetét elolvasni, vagy az előbb hallott 1Ján 4. fejezetét végigböngészni, hogy mit is jelent itt az Isten szeretete. Azt, hogy az Ő egyszülött Fiát odaadta értünk, feltétel nélkül, s a keresztre engedte a mi bűneinkért. Aki ezt megtapasztalja, az az Isten szeretetével kezd töltődni, és szeretni tovább a másikat. Aki az Istentől távolabb kerül, vagy nem is került hozzá közel soha, az csupán a saját erejével és szeretetével próbálja szeretni a másikat. A kettő nagyon-nagyon távol áll egymástól.

Talán többen éltünk már meg olyan kellemetlen helyzetet, amikor elszámítottuk magunkat vezetéskor, és kifogyott a tankunkból a benzin. Lényeg az, hogy leállt az autó. Először köhögött, az ember már érezte, hogy itt valami nincs rendben, de egy idő után meg is állt. Se előre, se hátra. Ha nincs benne benzin, akkor előbb utóbb sajnos nem megy tovább. Ilyen a keresztyén élet is. Az Isten szeretete, az Istennel való közvetlen kapcsolat az a hajtóanyag, ami előre vihet bennünket. Abban a pillanatban, hogy távolabb kerülök Istentől, fogy a lendületem.

Itt az első szeretet tulajdonképpen azt jelenti, hogy már nem Krisztus keresztje van az életed középpontjában. Már nem Őrá tekintesz, Krisztusra, a keresztfán érted meghalt Isten Fiára, mint akitől az életed minden kérdésére a megoldás jöhet, hanem magad elé tűztél célokat és feladatokat, azokat mindenáron próbálod megvalósítani, és valahol talán még Krisztus keresztje is ott van. Csak az a baj, hogy így nem működnek a dolgok. Hajtóanyag nélkül nem lehet előrejutni.

Az Úr Jézus Krisztus keresztjébe való fogódzás nélkül nem lehet keresztyén életet élni. Meg lehet próbálni, de nem megy. Miért olyan fontos számunkra Krisztus keresztje? Azért, mert bűneink bocsánata Krisztus szenvedései által lehet a miénk. Mert Ő volt az, aki magára vette az összes szennyet az életemből, és meghalt értem. Ez nem egy teológiai igazság, dogma csupán, hanem ez a valóság.

Sokan látták a Passió című filmet. Van, aki jó véleménnyel volt róla, van, aki kevésbé jóval. Én csak olyan szempontból szeretnék utalni rá, hogy az a mérhetetlen fizikai kín, amit láttatott, az teljesen reális. Egy korabeli római kivégzés így ment végbe. Jobb, hogyha nem áltatjuk magunkat. Krisztus ezt vállalta fel én értem és te érted. Ez azonban még nem minden, mert volt egy olyan rész, amit a film nem tudott bemutatni, amikor Krisztusra terhelődött mindaz a lelki teher, bűntenger, ami külön-külön is mindannyiunkat időnként szinte majdnem agyonnyom. Nem egy embernek a bűnterhét vette át, hanem mindannyiunkét.

Ez az ára annak, hogy mi más életet élhessünk Krisztusban. Ezért kell nekünk újra és újra, naponként Krisztus keresztjénél megállnunk imádáságban. Ezért nem szabad belenyugodnunk abba, hogyha látjuk, hogy lassul az életünk, vagy talán soha nem is indult el igazán az Isten útján.

Azért beszél velünk ma a mi Urunk minderről, hogy odamehessünk talán először, talán nagyon sokadszor Őhozzá, és addig ne nyugodjunk meg, amíg Krisztus keresztjénél kegyelemből feloldozást és békességet nem kapunk tőle.

Azt mondja a hívő gyülekezetnek, hogy emlékezzél tehát, honnan estél ki. Em-lékezz arra, amikor még hallottad, amikor Ő szólt hozzád. Emlékezz rá, amikor közelről láttad Őt. Nemcsak az emlékeidből éltél, hanem beszéltél is vele. Elmondtál neki dolgokat, és Ő válaszolt. Emlékezz rá, amikor cselekedhetett az életedben, és nemcsak morális tanításokat követtél, hanem az Úr Jézus járt előtted, és Őt követted.

Emlékezz arra, amikor még tudtál sírni a bűneid miatt, és tudtál sírni az örömtől, hogy Ő megszabadított ezektől.

A keresztyénség nem régi emlékekre való támaszkodás. Nem bizonyos tanoknak az elfogadása, hanem élő közösség az értünk meghalt és feltámadt Krisztussal. Mert Őbenne van a mi békességünk, és bűneink bocsánata.

Az emlékezés még önmagában kevés. Így folytatja az Úr Jézus, hogy térj meg mindazokról az utakról, amikre mentél az Úr Jézus nélkül. Térj vissza a kereszthez, és mondd el ma őszintén, imádságban akár itt az istentiszteleten, akár a délután csendes pillanataiban, hogy mi volt az, ami tőle távol vitt, és könyörögj azért, hogy ragadja meg ismét az életedet, hogy újat kezdhess vele.

Így is mondhatnánk ezt a felhívást, és buzdítást, hogy térj meg, tarts bűnbánatot, tartsunk bűnbánatot. Amit Isten világosan a szívünkre helyez, amiben vétettünk ellene, és így vétettünk egymás ellen is, azt ne akarjuk tovább csinálni, mert akkor egyedül maradunk. Legyünk hajlandóak mindent letenni, amire Ő mutat rá.

A harmadik, amire a gyülekezetet hívja az Úr Jézus: tedd az előbbiekhez hasonló cselekedeteidet. Vagyis a bűnbánattal együtt legyen ott az engedelmességre való készség is a szívünkben, mert a kettő csak együtt működik. Hajlandó vagyok mindent lezárni, ami Isten nélkül az életemet terhelte, és egyre távolabb vitte tőle, egyre inkább kihűtötte bennem a szeretete, ha ez valaha létezett egyáltalán? Mondjak igent mindarra, amit Ő jónak mond. Akkor is, ha a logikám nem tudja felfogni, hogy Ő miért emel ki, hangsúlyoz egyes dolgokat. Akkor is, ha a munkatársaim, sőt a barátaim is azt mondják, hogy ez azért már túlzás.

Nemrégiben beszélgettem egy fiatallal, aki azt mesélte, hogy körülbelül két hónapja vette kezébe először a Bibliát. Meg volt keresztelve, de igazán soha nem járt templomba, és Isten akkor egyszer csak rámutatott az életében dolgokra, amik nem voltak a helyükön. Amikor segítségül hívta Jézust, és azt mondta, hogy: Jézus, én mostantól kezdve csak azt szeretném tenni, amit te jónak tartasz, megváltozott belülről nagyon sok minden, és kezdte másképpen látni az addigi, viselt dolgait. Nem azért, mert valaki ezt parancsolta neki, hanem mert váratlanul teljesen másféle megvilágításból engedte azt látni neki az Úr Jézus. És változtatott nagyon sok mindenen. A munkatársai, ismerősei közül többektől megkapta, hogy túlbuzgó lettél. Azért ezt nem kell ilyen komolyan venni.

Kár, hogy nem lehet itt mellettem, és nem láthatják a jelenlévők azt a sugárzó békességet, ami az arcán van az óta. Azt mondta, hogy nem bánom, amit elvesztettem, azt sem, amit már nem csinálok tovább, sőt hálás vagyok, hogy erre lehetőséget kaptam. Az Úr Jézus annyi sok tévelygés után is még adott nekem egy lehetőséget. Nem bánom azt sem, ha bolondnak néznek. Mert hátha Isten még az ő szívükben is tud, vagy akar munkálkodni rajtam keresztül.

Azzal fejezi be az Úr Jézus a gyülekezet intését, hogy rámutat arra is, hogy mi történik, hogyha valaki elengedi a füle mellett az Ő figyelmeztetését. Azt mondja, hogy elmegyek, és elmozdítom gyertyatartódat a helyéről, ha meg nem térsz.

Isten soha nem fenyeget. Nem akar terrorizálni bennünket, és ilyen módon rávenni bármire. Ő egészen egyszerűen csak elénk adja a valóságot, azt, hogy mi következik az életünkben akkor, ha azt mondjuk akár egy ilyen alkalommal, amikor Ő szól hozzánk: Köszönöm szépen, nekem ez nem kell. Megvan a saját kis berendezett életem, nekem az bőven megfelel. Hát, ha másoknak ez a jó, azok akkor éljenek vele.

Azt mondja az Úr Jézus, hogy előbb vagy utóbb, nem lesz már lehetőséged újat kezdeni. Magadra maradsz. Éled az életed úgy, ahogy tudod, és magányos leszel, lelki értelemben mindenképpen.

Elkövetkezhet az az idő, amikor valaki segítségül hívja az Úr Jézust, és az Úr Jézus már nem válaszol. Isten ettől szeretne megóvni mindannyiunkat. Ma még lehet segítségül hívni. Ma még lehet Krisztus keresztjéhez törekedni, imádságban azt kérni: Uram, tedd ezt az egészet valósággá a számomra. Uram, mindazt, ami nyomorúság az életemben, add, hogy meg tudjam bánni, és le tudjam tenni előtted.

Ugyanis Krisztus keresztjénél - és ezzel szeretném befejezni - van békesség, bocsánat és újulás. Csak ott van. Akik ma itt vagyunk a legkülönbözőbb életutakkal a hátunk mögött, a legkülönbözőbb terheket cipelve, amik nincsenek ránk írva, de Isten látja a szívünket. Isten azt üzeni, hogy van újulás. Krisztus keresztje a megújulás helye.

Ne menjünk el ma úgy, hogy talán néhány nagyon egyszerű, akár nehezen összerakott mondattal ne könyörögnénk őszintén: Uram, engedd, hogy ott megpihenjek nálad. Engedd, hogy valami egészen újat kezdjek veled. Ne menjünk tovább nélküle.

---

Imádkozzunk!

Mennyei Atyánk, megvalljuk, hogy sok szégyenletes dolgot láthatsz a szívünkben és az életünkben. Sokszor bele sem gondoltunk abba, hogy te minden rejtett dolgunkról is tudsz. Számon tartod a talán elmormolt vagy ki sem mondott szavainkat, gondolatainkat. Te látod a magunkba zárt érzéseinket és érzelmeinket. Ismered azokat a kísértéseket, amiket engedtünk meggyökerezni az életünkben.

Tudod azokat a szokásainkat is, amiket talán egymás elől is rejtünk, de előled nem lehet elrejtenünk. Ma az újrakezdésnek, a Krisztusban való megújulásnak a lehetőségével kerestél bennünket.

Köszönjük neked, mennyei Atyánk, hogy ez nemcsak a kiválasztottakhoz, egyesekhez szól, hanem mindannyiunkhoz, akik meghalljuk és befogadjuk a te szavadat.

Kérünk, hogy most, ahogy majd a szívünk csendjében beszélhetünk veled, adj nekünk bátorítást, hogy őszintén megszólítsunk, hogy elmondjunk neked mindent, amit csak az életünkben látunk, és amit lehetetlennek tartunk, hogy változzon. Hadd merjük próbára tenni a te szavadat, hogy valóban megtapasztaljuk: a keresztnél van megújulás, bűnbocsánat és békesség.

Könyörgünk hozzád azokért, akik az elmúlt héten álltak meg ravatal mellett. Kérjük, hogy gyászoló testvéreink számára te készíts vigasztalást és erőt, és elköltözött szerettük helyét, amelyet senki be nem tölthet az életükben, te magad töltsd be Lelked által.

Könyörgünk betegeinkért. Te légy az ő gyógyítójuk és erősítőjük. Te légy az, aki a kórházi ágyon is adsz nekik reménységet, ami benned gyökerezik. Így könyörgünk szeretett lelkipásztorunkért, te hordozd, erősítsd és bátorítsd őt. Köszönjük azt a számtalan áldást, igét, amit kaptunk, kaphattunk már eddig is rajta keresztül. Kérünk, hogy őrizd meg őt a számunkra, és add, hogy mielőbb újra épülhessünk szolgálatai nyomán.

Könyörgünk, Urunk, hogy egyházunkat, keresztyénségünket is te újítsd meg, hogy ne lélektelenül, a szokások rabjaként kövessünk téged, hanem olyanokként, akik egyedül csak beléd fogódznak. Köszönjük, hogy meghallgatsz minket az Úr Jézus nevében.

Ámen.