PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2004. október 14. (csütörtök) Varga Róbert

KÉT FILLÉR A PERSELYBEN

Alapige: Lk 21,1-4

---

Imádkozzunk!

Köszönjük, Urunk, hogy azt énekelhettük, hogy a te igédben megbízhatunk. Köszönjük, hogy te vagy az állandóság, az, aki soha nem változol. Nincs benned fénynek vagy árnyéknak változása. A te személyed körül, s benned nincsen romlás, elmúlás. Örök vagy, kezdettől fogva létezel, s minden után, ami ezen a földön van, ami elmúlik, ugyanúgy létezni fogsz.

Istenünk, bocsásd meg nekünk azt, ha nem az örök állandóhoz kötjük a mi életünket, s ezért nekünk is romlásban lesz részünk. Köszönjük, ha már összeköthettük veled az életünket, s elfogadtuk a felkínált, új szövetséget, és a te gyermekeid vagyunk. Köszönjük, hogy bízhatunk a te igédben, szavadban, amely most is élő és ható, és elhatol egészen a szív és a lélek mélyéig.

Így kérünk, Urunk, hogy azt mondd most nekünk, mindenkinek kivétel nélkül, amire szerinted a leginkább szükségünk van. Köszönjük, hogy te pontosan tudod ezt.

Ámen.

---

Igehirdetés

Egyetlen egy párhuzamos helyen találjuk meg ugyanezt a történetet, egy kicsit bővebben a Szentírásban. Márk evangélista evangéliumánál. Ott azt olvassuk, hogy Jézus leül a templomban a perselyekkel szemben, és nézi azt, ahogy az adományok befolynak a templom céljaira.

Korábban arról beszélt tanításában Jézus, hogy az írástudók és a farizeusok nemcsak nagyravágyók voltak, hanem kapzsik is, és nagyon sokszor mintegy a templom javára céllal kiforgatták az özvegyeket a házukból, és ha volt, a vagyonukból is.

A Heródes által épített első templomban figyelhetjük meg először a Biblia leírása szerint, hogy perselyt tettek ki. Tizenhárom nagy faládát készítettek. Felül szűkebb volt az a nyílás, ahol az adományokat bedobták, alul pedig egy kicsit bővebb, hogy elférjenek a pénzadományok. Mintegy trombita alakúak voltak ezek a ládikák, és így olvasunk először arról, hogy az istentisztelet céljaira, és egyáltalán mások megsegítésére adományokat gyűjtöttek. Sőt, ezekre a ládákra egy-egy cédulát is tettek, amelyre ráírták, hogy a ládába bedobott adományok majd milyen célt szolgálnak.

Ezek önkéntes adományok voltak. Volt egy ilyen furcsa persely is, hogy az elmaradt, hátralékos adományok. Ha valaki abban az évben nem adott még semmit a templom céljaira, az pótolhatta, s akkor azt a hátralékos adománygyűjtő perselybe tudta bedobni. Az adakozás gyakorlata mögött az az ószövetségi felfogás állt - ami teljesen biblikus egyébként -, hogy a hívő ember mindent az Istentől kap ajándékba még akkor is, ha ahhoz, hogy meg tudjon élni, el kellett vagy el kell most is adnia a munkaerejét. Tehát minden az Istentől van: a munkaerő, a képesség, a szellemi és a fizikai képességek, erők is. Mindenkinek az eltartója, fenntartója és megtartója a mindenható Isten.

A 2Kir 12,10-ben azt olvassuk, hogy Jóás király idejében Jójádá főpap ládát készített fedelén egy lyukkal, és azt az oltár mellé helyzeték, s abba lehetett bedobni az adományokat.

Az Apostolok Cselekedetei is beszél hasonlóról a 4. fejezetben. Azt olvassuk, hogy nem volt az első keresztyén gyülekezetben egyetlenegy szűkölködő sem, mert mindenük közös volt. Sokszor ez egy birtok vagy földadomány volt, amit aztán értékesítettek. Az így befolyó összegből a gyülekezet nagyon szegény, nincstelen tagjait, vagy az éppen felszabadult vagy felszabadított rabszolgáit is ellátták és eltartották.

Valaki egyszer azt mondta nekem: Mi különbség van e között, meg a kommunizmus között? Egyetlen egy szó: önként. Önként adták oda. Nem kényszerből. Senkit nem ültettek a kályha mellé, mint az 50-es években nálunk, hogy írja alá a belépést a tsz-be, most nem akarok ebbe belemenni, nem érdemes, nem is szükséges. Ez az egy alapvető különbség van, hogy a hívő ember önként, szeretetből ad, mert szereti Istent, és mindent tőle kap. Ezért adott és ad manapság is asz Isten céljaira.

Így olvassuk tehát az Apostolok Cselekedeteiben: Mindenük közös volt, s ebből gond nélkül tudtak a gyülekezetben minden szűkölködőről gondoskodni. István, az első vértanú, akit megköveztek, olyan diakónus volt, aki az asztalok körül szolgált - és itt ne az ebédre meg a vacsorára gondoljunk -, ott az asztalok körüli szolgálat - abban az esetben - a segélyek elosztását jelentette. Ez egy bizalmi szolgálat volt, és Istvánt erre hívta el Isten, hogy a különböző tájról, diaszpórából Jeruzsálembe visszatért, és keresztyénné lett testvéreket pénzadományokkal, segélyekkel segítsék. Ebben vett részt István, a későbbi vértanú.

Az ígéret földjére való bevonulás előtt Izráel népe között azonos volt az anyagi helyzet. Senki nem volt gazdagabb, mint a másik, és senki nem volt szegényebb. A királyok korától kezdődött el aztán a differencia ember és ember között. Voltak olyanok, akik a király szolgálatában nagyon meggazdagodtak, mások pedig, akik nem jutottak - ahogy ezt ma mondják - zsírosabb állásokhoz, sokszor elszegényedtek.

Tudjuk, hogy Nehémiás ez ellen is felemeli a szavát, amikor visszatérnek a fogságból, és egyik ember a másikat kihasználja, sőt a saját népéből rabszolgává tettek némelyeket. Elrendeli kőkeményen, hogy tessék visszaadni a kölcsönadott pénzt is, kamat nélkül. Elengedni bizonyos adósságot, másrészt elégedjetek meg azzal, ha visszaadják az alap-tőkét, és nincsen kamat rá. Tessék elengedni és szabadon engedni a rabszolgának használt fiatal fiúkat és lányokat. Nehémiás helyreállította az Isten rendjét. Mert már olyanok voltak az eltérések a szociális helyzetben, ami katasztrófával fenyegetett a hazatértek között.

Először is azt olvassuk tehát, hogy Jézus ül a persellyel szemben, és nézi azt, hogy ki hogyan adakozik. Ez nagyon kedves biztatás mindnyájunk számára, és nagyon komoly intés. Jézus látja, hogy mi hogyan gondolkodunk erről a kérdésről. Ha nem is úgy ül ott, mint az a kedves presbiter testvérünk ott hátul a kijáratnál. Ő sem azért ül ott, hogy nézze, ki-ki mennyit dob a perselybe, hanem becsukja az ajtót, hogy a hideg ne jöjjön be. De Jézus így ült le a templomi perselyekkel szemben, és csendben figyelt. Ma is figyel. Nem hisszük ezt el nagyon sokszor. Ő pontosan látja, hogy ki-ki hogyan bánik azzal a pénzzel, amit Istentől kap, vagy újra mondom, a munkájáért, vagy nyugdíjként, vagy valamilyen más módon. Az anyagi ügyeinket sem lehet Isten háta mögött intézni. Jézus pontosan látja, hogy mit és hogyan teszünk ebben a kérdésben. Hogyan gazdálkodunk: elgondolásaink, terveink vagy vágyaink szerint, vagy pedig egészen más a mérce ebben a kérdésben az életünkben.

Az 1Tim 6,9-10-ben azt olvassuk: "Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértésbe meg tőrbe, sok esztelen és káros kívánságba esnek, amelyek az embereket pusztulásba és romlásba döntik. Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme, amely után sóvárogva egyesek eltévelyedtek a hittől, és sok fájdalmat okoztak önmaguknak."

Nagyon sokan a hívők közül sem akarják sehogyan sem megérteni, hogy a pénzszerzés soha nem válhat egy keresztyén ember életcéljává. Pedig nagyon sokan beleesnek templomba járó, komoly hitű emberek is ebbe a szörnyű csapdába, hogy az válik céllá, talán nem életcéllá, de céllá, hogy minél több legyen abból, ami egyébként fogyó.

A pénz, eszköz. Legalábbis Isten arra engedte feltalálni a föníciaiak által, hogy eszköz legyen, hogy arra használjuk, amire azt Isten adta. Amíg eszköz a kezünkben, addig biztos hogy nem mi fogunk szolgálni a pénznek. A mammon nevű istennek. Ha céllá válik annak a megszerzése, akkor elkezd uralkodni, taposni rajtunk, és akkor veri az ördög a hátunkat, és belehajszol olyan vállalásokba is, amelyekből vagy nem lehet kijönni, vagy nagyon nehezen. Akkor belehajszol olyan kölcsönök felvételébe, amire tulajdonképpen semmi szükség nincs, de fizetni kell, ha belepusztul az ember. Ha a pénzszerzés céllá válik, akkor az ember rabszolgává válik a pénzhajhászásban.

Azt mondja tehát Isten igéje, hogy aki meg akar gazdagodni, akinél a pénz megszerzése válik céllá, annál a pénz az illető fölé fog nőni, és sok keserűségben és nyomorúságban lesz része.

Sok-sok lelkigondozó tudna arról beszámolni, hogy milyen nagy nyomorúságot kell elszenvedniük istenfélő embereknek is amiatt, mert képtelen ebben a kérdésben világosan gondolkodni. Nem akarnak világosan látni, és nem akarnak Isten szerint való módon élni. Nagyon sokan nem veszik ezt észre, hogy a fejükre nőtt ez a kérdés. A szívüket betölti az Isten szeretete helyett - noha a szájuk még ezt mondja -, valójában a pénz szeretete és az anyagi javak hajszolása.

Baj az, ha valaki gazdag vagy jól megy neki? Nem ez a probléma. Az a probléma, az a baj, amikor - ezt mondja az ige - minden rossznak a gyökere a pénz szeretete. Nem a pénz a rossz gyökere, hanem hogyha mindenek előtt valaki az anyagi javak megszerzését akarja, és a pénz diktál, parancsol Isten helyett a mi életünkben.

Ismerek olyan családot, ahol a gyereknevelés egyetlen eszköze az anyagiak juttatása, vagy az anyagiak megvonása. Úgy kezelik a gyerekeket, ha elvégezte ezt, akkor kap pénzt, sokat. Van olyan ötödik osztályos, aki három-négyezer forinttal érkezik hetente az iskolába, s hét végére bizony azt mind elkölti. Mire vezet ez? Jóra nem, az biztos. Arról nem is beszélve, hogy milyen feszültségek keletkeznek egy osztályban, ahol az egyik gyereknek szinte semmije nincs, mert nem tehetik meg, és nem is akarják sok helyen megtenni, a másik pedig meg egy ilyen "kerettel" érkezik, és azt látható módon és dicsekvő módon, mert gyerek, de néha a felnőttek is ilyenek, pazarló módon költi el a többiek előtt.

Tehát van olyan család, ahol - mint a gyeplőt - megszorítva az anyagiakat, vagy megengedve az anyagiakat, és próbálják nevelni és kezelni a gyermeket. De miért kell egy gyermeknek pénzt kapnia azért, hogy elvégezze azt, ami a kötelessége. Majd rá fog jönni az élete során, hogy nem úgy működnek a dolgok, ahogy azt ő gondolja. Nem lehet mindent pénzzel megszerezni és elintézni.

Figyeljük csak meg! A tékozló fiúnak is csak addig voltak barátai, amíg pénze volt. Amikor elfogyott a pénz, akkor a disznók voltak a barátok. A disznók vályújáig jut. Eljövünk itt a villamosról leszállva egy szobor mellett, Wallenberg szobra mellett. Nagyon "nyers fordításban" azt olvassuk azon latinul felírva: "Baj, ha ver, nincs haver." Amikor jönnek a bajok, akkor elpárolognak a barátok. Amíg van pénz, addig van barát. Amikor csak a baj van, akkor nincs már bajtárs. Mert, ha a pénz elfogy, akkor elpárolognak a barátok, és ott marad egyedül az illető. A tékozló fiú a disznókat már egyedül őrizte, ott már nem volt senki mellette.

Tehát nem önmagában rossz a pénz, mint ahogy a televízió sem önmagában rossz, vagy egy külföldi utazás, vagy a zene hallgatása. Akkor válhat bűnné egy hívő ember életében is, amikor az Isten helyére kerül, amikor arról a helyről kiveszik, ahova egyébként Isten azt helyzete. Tehát nem a pénz rossz önmagában, hanem annak szeretete. Ezért nagyon fontos a pénz eredete is. Honnan és hogyan kerül a kezünkbe? Hogyan szerezzük meg? Hogyan keressük meg? Hogyan találjuk meg? Tiszta az a forrás, vagy nem tiszta, ahonnan az a kezünkbe kerül?

Jézus ott ül a perselyek előtt, és nézi, ahogy a gazdagok a feleslegükből adakoznak. Azért nem szól talán semmit Jézus, mert pontosan tudja, hogy a felesleg miből származik. Nem történt adakozás, ez ezt jelenti. Meg sem szólal Jézus. Tegyétek be nyugodtan, nem számít. Adtok a feleslegből. Ki tudja, hogyan szereztétek - én tudom, ez így nincs benne szó szerint, de hát nyilvánvaló, hiszen Isten mindent tud, és mindent lát -, pontosan tudta Jézus, hogy milyen forrásból adakoznak ők, annak a feleslegéből olyan nagylelkűen. Mindenki előtt nagy gesztussal dobják be az adományt a perselybe, és Jézus nem szól semmit sem.

Isten pontosan látja a mi forrásainkat is, és azt, hogy mit hogyan szerzünk meg. Ezért jó lenne végignézni ezt a kérdést, és ha kell, akkor tisztázni a pénzügyeinket is Isten elé állva. Ha nem tudjuk, akkor Őt megkérdezve, hogy helyes-e, hogy én ezt elfogadom? Tényleg ezért a munkáért ennyi jár? Nem túlzás ez, hogy ennyit kérek, ezt mondom? Jogos, vagy pedig önmérsékletet tanúsítok és a kevesebb is elég.

A pénzügyeink mindig hitbeli ügyek is, mert összefüggnek a dolgok. Amilyen mér-tékben hiszek Jézus Krisztusban, olyan módon kezelem a pénzt és a pénzügyeimet is.

Nagyon fontos kérdés, hisszük-e, hogy az összes pénzünk az övé-e? Mert azért azt világosan látni kell, hogy a pénzt tényleg csak sáfárságra kapjuk. Akkor látjuk ezt igazán, amikor Isten elzárja a csapokat. Amikor hirtelen lapátra kerül az ember, s nem kap fizetést, mert nincs munka. Vagy amikor bemegy az üzletbe, és szembetalálkozik a legújabb árcédulákkal, s megdöbben. Hogy lesz ez ezen túl?

Érdemes tehát végiggondolni azt, hogy mi hogyan gondolkodunk ezekben a kérdésekben Isten színe előtt. Látjuk-e, hogy csak sáfárok vagyunk - még akkor is, ha időnként pénzt ad Isten a kezünkbe -, de az ige azt mondja, hogy mid van, amit nem úgy kaptál? Ha ezt is az Istentől kapjuk - nem tudom, hogy ki hiszi ezt, és ki nem -, akkor azért ezt világosan látnunk kell, hogy el kell számolni. Nem úgy működik ez, hogy össze-vissza költekezhetünk. Van, aki a hónap első tíz napja alatt elkölti az egész havit, és nem bírja beosztani, s állandóan kölcsönkér, ide megy, és oda megy, s képtelen kijönni abból a jövedelemből, amit kap. Mindig függőségben van.

Még emlékszem, amikor üzletkötő voltam, kint voltam Ausztriában, és beszélgettünk ezekről a kérdésekről, azóta valószínűleg még romlott a helyzet, és már nálunk is sokaknál így lehet. Elmondta az a bécsi kolléga, hogy figyelj, nekem a mai pénznek megfelelően kétmillió forint körüli adósságom van a bankkártyámon. Mindig rátöltik persze a fizetésem, de mindig kicsit többet veszek le. Nálunk is vannak ilyen családok, s vannak ilyen emberek, akik permanens módon eladósodott állapotban vannak. Helyes ez? Biztos, hogy nem. Nem kedves az Isten előtt. Egy kicsit erre is vonatkozik ám, hogy senkinek semmivel ne tartozzatok, csak azzal, hogy egymást szeressétek.

Sok dolog lehet, ami miatt az ember kölcsönt kell hogy felvegyen, és én azt sem mondom, hogy nem lehet az Istentől, ha valaki építkezik, vagy más olyan helyzetbe kerül, de azért a használati tárgyak megvételénél meg kell azt gondolni, hogy amit készpénzért megvehetek annyiért, érdemes-e két év múlva legalább negyedével vagy felével többet kifizetni, mire letelik a kölcsön. Helyes dolog ez, és Isten előtt kedves dolog-e?

Malakiás könyvében van egy mondat arról, mert ez is sokaknak kérdés, hogy újszövetségi emberek lévén kell-e akkor tizedet adni Isten céljaira, egyáltalán Istennek, vagy nem. Ha úgyis az egész az övé, akkor miért fizessek tizedet, mondta nem régen valaki. Hát ez is egyfajta logikus gondolkodás, csak nem biztos, hogy stimmel a logikája. Malakiás könyve utolsó részében (3,10) arról, amit Isten mond a tized kérdéséről, tehát az Újszövetség nem beszél erről. Az Ószövetség utolsó könyve azt mondja, hogy hozzátok be az én tárházamba a tizedet, tegyetek próbára engem. Hozzátok be az egész tizedet az én tárházamba, és majd meglátjátok, hogy nem áldalak-e meg titeket gazdagon. Nem adok-e esőt, termést és így tovább. Tegyetek próbára - azt mondja az Isten.

Próbáljuk ki. Nem kötelező. Mindenki annyit ad vissza az Istennek, amennyit ő gondol. Beszél tehát erről a Biblia. Én mégis azt látom a saját családunkra nézve, hogy ha ezt tesszük, akkor Isten ezt tényleg megáldja. Nem csak úgy, hogy visszakapjuk, mert van, amikor egyáltalán nem kapjuk vissza sem azt a tizedet, sem a többszörösét, hanem egyszerűen odaadtuk, és az akkor ott van Istennél, s használja Ő, amire akarja. De mégis azt látom, hogy megáldja.

Aki féli az Istent, aki engedelmeskedik, aki komolyan veszi, hogy Uram, a pénzem is a tied, legalább ennyit adok, meg még az adományokat és így tovább, az meglátja, hogy megtartja az Isten, fenntartja az Isten, eltartja az Isten, és az az összeg soha, de soha nem hiányzott még. Észre sem vesszük már tulajdonképpen. Ez az igazság.

Valójában itt arról van szó, ebben a részben, amit felolvastam, hogy az az igazi adomány, amit megérzünk. Ezek az emberek, akiket Jézus néz, egy kivételével a feleslegükből adtak. Nem érezték meg. Jézus azt mondja, ha megérzed, és úgy adsz, és úgy segíted Isten ügyét, vagy segítesz valaki másnak, mert ő ismeri a pénzforrásainkat, és nem lehet Őt becsapni. Pontosan tudja, hogy mennyit lehet, és mennyit tudunk mi adni.

Miért szólal meg akkor Jézus, amikor ez az özvegyasszony odaér a perselyhez, és két leptont beledob, két fillért. Egyszerűség kedvéért mondhatjuk így. Azért, mert ez az asszony adott igazán adományt. Mert ő nem a feleslegéből adott az Istennek.

Azt olvassuk az eredeti görög szövegben: mindenkinél többet dobott a perselybe, mert az egész bioszát beledobta, vagyis azt a két leptont, ami egy ember élet-fenntartásához egy napra szükséges volt. Tudjon vele venni valami kicsike élelmet, hogy ne haljon éhen, meg mást is esetleg ki tudjon fizetni, ha félre rakott még ebből a két leptonból. Tehát az egészet, ami ahhoz kellett, hogy meg tudjon élni, tovább tudjon élni.

Nos, ez nem azt jelenti, hogy valakinek az egész nyugdíját be kell dobni a perselybe, nehogy már valaki félreértse. Mert volt ilyen családfő, aki megkapta a fizetését, s az egészet, úgy ahogy volt, odaadta valakinek. Aztán úgy kellett kölcsönből a gyerekeit etetni, mind a négyet, mert nem volt miből kifizetni a számlákat. Nem erről beszél Isten. Itt az özvegyasszony ezt tette, de nem ez az etalon, hogy akkor most az hangzott el az istentiszteleten, hát igen, ilyenek ezek a papok, azt mondták, hogy minden pénzünket dobjuk be a perselybe. Szó sincs róla. Nem kell félreérteni. Itt ez az asszony ezt tette, mert erre indította Isten. A mi tanulságunkra íratott meg mindaz, amit a Szentírásban olvasunk. Ezért adja ezt a példát Jézus Krisztus elénk.

A vagyon szónál, mert itt az szerepel, hogy az egész vagyonát. Ahhoz, hogy ne haljon éhen, szüksége volt erre a két leptonra. Mégis úgy látta, felment Jeruzsálembe, fogta és a templom céljaira feliratú perselybe bedobta ezt a két leptont. Jézus feláll, és azt mondja: hát ez az. Most érkezett adomány a templom javára. Addig meg sem szólal. Itt feláll, és azt mondja: igen, ő az egész vagyonát beledobta. Vagyonos ember volt. Két leptonja volt. Neki az a vagyon, van, akinek hatvanmillió. Van, akinek ötmillió, van, akinek egy, vagy van, akinek ötvenezer forint az egész vagyona. Neki a két lepton volt. A milliomosnak, meg ugye vannak milliárdosok, most nem mondok neveket, nekik a milliárdok a vagyon.

Ennek az özvegyasszonynak a két lepton volt, s beledobta az egészet. Nem félt? Özvegy, nem tartotta el senki, nem érdeklődött iránta senki sem, nem segített rajta senki sem. Micsoda bátorság. Mindet beledobta. Az egész vagyonát, vagyis, ahogy itt szerepel a görögben, az egész bioszát, az egész biológiai élete fenntartására szolgáló összeget beledobta. Az utolsó két fillérjét.

Tulajdonképpen azt mondja ezzel ez az asszony, hogy Istenem, én megtettem mindent, most te jössz. Rád bíztam magam teljesen. Most aztán semmi más nem marad, minthogy te cselekedj, s eltarts engem. Te megígérted: nem láttam volna - mondja az ige -, hogy az istenfélő ember kenyérkéregető lett volna. Honnan tudjuk, hogy ez az özvegyasszony nem halt éhen? Sehonnan. Biztos vagyok benne, hogy nem halt éhen. Miért? Mert az Isten eltartotta. Én nem tudom, hogy most négy leptont kapott, vagy két leptont, vagy hogy volt. Nem ír erről a Biblia semmit, ne találgassunk. De az biztos, hogy az Isten eltartotta és megtartotta őt.

Két fillérje belehullt az áldozati adományok perselyébe, mert mindenét odaadta, amije volt. A legnehezebb egyébként a nagyon szegénynek megtenni ezt. Ennél már csak egy nehezebb van, a nagyon gazdagnak megtenni ugyanezt, meg a közepesen gazdagnak, meg a jómódúnak.

Valaki egyszer olyan kedvesen mondta, hogy te most örököltem. Addig úgy nem volt gond a számára, hogy a tizedét Istennek adja, de most örököltem. Most ennek a tizenötmilliónak is adjam oda a tizedét? Az már másfél millió. Csak a tized. Ugye, milyen húzós? Annak is? Miért, annak nem annyi a tizede, amennyi? Mennyivel nehezebb. Én tudom azt, hogy ötvenből ötezret is, most csak a számokat mondom, de nem ilyen sarkított dolgok ezek, azt is nehéz, de azért nagy összegből, vagy egy örökségből mennyivel nehezebb adni. Ez az asszony mégis megtette ezt, mert szerette az Istent.

Van egy példa ám, Jézus élete. Nem odaadta mindenét? Szegénnyé lett értünk, hogy mi gazdaggá lehessünk.

Azt mondja a korinthusi levélben, hogy megüresítette önmagát. Szegénnyé lett. Szolgai formát vett fel. Gazdag lévén szegénnyé lett, hogy minket gazdaggá tegyen. Tanításában világosan elmondja Jézus, hogy a pénz van az emberért, és nem az ember szolgálja a pénzt. Isten a szívünket nézi, és nagyon jó lenne, ha nem akarnánk időnként az Isten ügyén spórolni. Nem igazán lehet. Mert ha ezt megtesszük, akkor az áldás kezd elmaradni. Ha pedig bátrak vagyunk, és merünk az Istennek adni, akkor átéljük azt a csodát, hogy az Isten megáldja az életünket. Van olyan, hogy a sokszorosát adja vissza. Azt mondja az ige: aki bőven vet, bőven arat. Hát, ha egy darab retekmagot dugunk el a kertben, akkor eltelik az idő, amíg beérik a retek, egy darab retket fogunk kihúzni. Ha bevetjük búzával azt a területet, akkor aratni fogunk méghozzá úgy, hogy minden egy szál búzán ott a kalász, s többszörös termést takarítunk be.

Próbáljuk ki, merjük kipróbálni ezt a bibliai törvényt! Aki az anyagiakban is bőven vet, az bőven fog aratni. Isten úgy oszt, hogy szoroz. Bizony! Ez az Isten törvénye. Úgy oszt, hogy szoroz. Ha merünk osztani, akkor Ő beszorozza, és időnkét visszaadja hatvanszor és százszor annyit. Százszoros termés nem létezik, egyébként. Százszoros termés nem létezik. Isten igéje mégis ebbe a "túlzásba" esik. Aki bőven vet, bőven fog aratni.

A Példabeszédek 4,23-ban azt olvassuk, hogy minden féltve őrzött dolognál jobban óvd a szívedet, mert onnan indul ki az élet. Mit féltünk mi a legjobban? Hát, mondjuk, ha valaki bevásárol a piacon, akkor lehet, hogy a pénztárcáját. Megtapogatja, megvan-e még? Az a gyanús alak olyan közel jött hozzám. Vagy félti esetleg a lakását, amíg nincs otthon. Bezárja, felül zár, középen, alul. Még a szomszéd is figyeli. Vagy félti az autóját. Bizonyos értelemben ezek természetes dolgok. Félti az egészségét. Mit mond Isten? Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd a szívedet, mert onnan indul ki az élet.

Vagyis nem a pénztárcánk a legfontosabb kérdés, hanem a szívünk. De ha a szívünk helyén pénztárca van, akkor ez nehéz ügy lesz. Ebből a kérdésből csak Isten tud kiszabadítani, hogy a szívünk helyére, a szívünkbe, helyesebben, Isten igéje, Isten maga kerüljön, s ne a pénz vagy valami más iránti vágy töltse ki.

Isten azt mondja, hogy emeld fel a fejedet a mennyeiekre. Ez a világ nem igazán a pénzünket akarja ám. Nem is a lakásunkat. Néha elveszik, meg néha kimegy az ember, és nincs az autókulcsot hova behelyezni, mert nincs ott az autó, elvitték. Ilyen is előfordul. Meg leütnek este, mert ilyen világban élünk, és kirabolnak. De valójában mégsem ezt akarja a világ. A világ azt jelenti az ige szerint: ami nem Isten szerint való. A világ a szívünket akarja. Bizony! Ezért mondja azt az ige, hogy minden dolognál jobban őrizd Isten segítségével a szívedet, mert ha a szívünkben gyökeret ver a rossz szerelme, a pénz szerelme, akkor az mindenfajta istenfélelmet és bizalmat az Isten iránt képes kiölni abból.

A rossz gyökerétől akar minket Isten megőrizni, a pénz imádatától, mert vagy Jézusnak adom a szívemet folyamatosan, vagy mindenféle egyéb fogja, vagy mindenki más fogja kitölteni és betölteni, és nem Isten. Ha pedig Isten tölti be, akkor az elég lesz. És akkor elég lesz az a pénz is, amit kapunk. Akkor Isten megtanít beosztani azt.

Emlékszem, amikor az első fizetésemet kaptam, hát bizony huszadika táján vajas kenyér volt jó sokáig, mert nem tudtam beosztani. A szüleim próbáltak megtanítani, de hát megy ez nekem. Első fizetés, mindent bele, és néztem az üres hűtőszekrényt. Meg kellett tanulni. Mindenki, vagy sokan a saját kárukon tanulnak. Én is így voltam. Aztán ahogy hívő ember lettem, kezdett Isten megtanítani arra, hogy hogyan kell beosztani a dolgokat. Jó, ha van valaki, aki ebben segít otthon, vagy jó, ha arra bízzuk az anyagiak intézését, aki egy kicsit jobban ért talán ehhez, és itt nem a befektetésekre gondolok, csak a pénzkezelésre.

Ha Istené a szívünk, akkor elég lesz az, amit kapunk. Akkor azt be tudjuk osztani, akkor az mindenre elég. És ha mégsem? Mert azért ilyen is lehet, hogy nem a mi hibánk, hogy nem elég. Én egyetlen egy bankról tudok, amelyik sosem fog csődbe menni. Egyetlen egy. És most nem a vatikáni bankra gondolok. Egyetlen egyre, az Isten, aki kezel minden pénzt. Hozzá mindig lehet fordulni. Elmondhatjuk neki, ahogy Márta meg Mária, vagy ahogy a kánai menyegzőn mondta Mária, Jézus édesanyja, hogy Uram, nincs boruk. Uram, rosszul gazdálkodtam. Uram, nem tehetek róla. Uram, te is látod, hogy bejött váratlanul ez a költség, és nem tudom finanszírozni. Egyszerűen nincs miből. Kérlek, segíts! És akkor várom, és Isten megadja.

Sokszor elmondtam, nem győzöm ismételni. Hat évig a teológián úgy tanultam, hogy Isten tartott el. S bármilyen furcsa, de tényleg így volt. Volt, akinek nagyon gazdag nagybácsija volt, vagy nagynéni meg szülők. Nagyon sokszor odajött hozzám, hogy neked mindig van pénzed. Ez persze nem egészen így volt, de mindig gondoskodott rólam Isten. Adjál már egy százast vagy egy kétszázast kölcsön. Eltartott az Isten, megtartott, fönntartotta az életem. Akkor úgy, aztán utána a fizetés által. Egy a lényeg, hogy az egész kérdést tegyük oda a mindenható Isten kezébe. És akkor Isten megőriz attól, hogy az Ő helyére a pénzsóvárság, az önelégültség, az önzés vagy akár a szeretetlenség kerüljön.

Nagyon-nagyon szabad ember az, aki szabad a pénz szeretetétől. Fantasztikusan szabad. Szabad a fösvénységtől, a kicsinyességtől. Egészen nyugodtan benyúl a pénz-tárcájába, ha valakinek segítségre van szüksége. Nyilván kereteihez mérten azt mond-ja: tedd csak el nyugodtan, nekem ez nem hiányzik. Hát, hogyhogy? Korlátlan a lehetőségem Istennél. Majd Ő ezt is kipótolja, ha akarja, ha nem, akkor úgyis elég lesz. Ne tudom, hogy átérezzük-e ennek a fantasztikus szabadságát? Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít. Még arra is, hogy adjak, továbbadjak, odaadjam, ne kérjem vissza. Esetleg egy kölcsönt, aminek a visszafizetése évek óta esedékes. Elengedem, mert én is elengedett adósságból élek, mert Jézus meghalt értem, és elengedte a bűnadósságaimat. Engedjem akkor esetleg én is neki el. Érdemes végiggondolni azt, hogy ezeket a kérdéseket hogyan kezeljük.

Ha a pénz eszköz az élet fenntartására, Isten ügyének szolgálatára, és mások megsegítésére, akkor egészen szabadok leszünk ettől a kérdéstől. Akkor leszünk igazán gazdagok, és akkor átéljük azt a csodát, hogy amit kapunk az Istentől, akár úgy, hogy megdolgozunk érte, az mindenre elég lesz.

---

Imádkozzunk!

Köszönjük, Urunk, hogy időnként a mi pénzügyeinkről is beszélsz velünk. Kérünk, segíts nekünk most, hogy mindezt végignézzük a saját életünkre nézve. Köszönjük, urunk, ha most valamire felhívtad a figyelmünket, ha valamit világossá tettél, ha talán az egész kérdést mostantól kezdve másképpen kell kezelnünk. Köszönjük, hogy te pontosan látod azt, hogy mi hogyan adakozunk, milyen célra, mikor és mennyit. Köszönjük, hogy ebben is szabadságot hagytál nekünk. Köszönjük, hogy a jókedvű adakozót szereted, aki nem kényszerből, valamilyen nyomásra ad neked, hanem önként. Egyszerűen azért, mert szeret téged, hiszen te előbb szerettél minket.

Köszönjük, Úr Jézus, hogy teljesen, egészen, drága szent életeddel együtt odaadtad önmagadat értünk, hogy minket megszabadíts a bűn átkától és adósságától. Köszönjük, hogy adósságlevelünket odaszegezted a golgotai keresztfára, és így a Lélek által szabadok lehetünk arra, hogy szeressünk, arra, hogy higgyünk, arra, hogy adjunk másoknak meg neked is annyit, amennyi szükséges.

Ámen.