ISTENTISZTELETRE SZÁNT ÉLET

Alapige: Róm 12,1-5

Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek; és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes. A nekem adatott kegyelem által mondom tehát közöttetek mindenkinek: ne gondolja magát többnek, mint amennyinek gondolnia kell, hanem arra igyekezzék mindenki, hogy józanul gondolkozzék az Istentől kapott hit mértéke szerint. Mert ahogyan egy testnek sok tagja van, de nem minden tagnak ugyanaz a feladta, úgy sokan egy test vagyunk a Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai.

Imádkozzunk!

Urunk, számunkra az a legnagyobb ajándék, akár ezen a mai reggelen is, hogy megújulhatunk szívünkben és elménkben, hogy újra komolyan vehetjük azt a szövetséget, amit te komolyan vettél ott a golgotai kereszten. Köszönjük, hogy ezt a reggelt is azért adtad, hogy taníts, bátoríts, ints, bíztass minket, ha kell, akkor dorgálj és fegyelmezz.

Köszönjük, hogy egyet nem akarsz, hogy olyanok maradjunk, ahogyan ide jöttünk. Köszönjük azt, hogy itt van a gyülekezet közössége, hogy csöndben megállsz itt középen, és azt mondod nékünk, hogy békesség néktek, az én békességemet adom néktek. Köszönjük, hogy ezt nem úgy adod, ahogyan a világ adja, hanem úgy, hogy azt nem lehet kivenni a szívünkből, hogyha egyszer a mienk lett. Kérünk, segíts nekünk, hogy igent mondjunk a te akaratodra, betöltsük azt, és a szerint akarjunk innen elmenni.

Köszönjük Urunk, hogy te a törvény átkától meg akarsz menteni minket, ezért jöttél erre a világra. Köszönjük, hogyha időnként bennünk a tűz lanyhul, és nem úgy járunk veled, nem úgy engedelmeskedünk neked, ahogy te azt szeretnéd. Akár ma reggel is felszítod ezt a tüzet, adod a lelki áldást, újra és újra megszólítasz minket és visszaállítasz a szolgálatodba, majd késszé és képessé teszel arra. Cselekedd ezt most is, kérünk, magadért, nevedért, szeretetedért.

Ámen.

Igehirdetés

Egy nagyobb családban történt, ahol több kisebb és nagyobb gyerek van, hogy pincéresdit játszottak a kicsik - a legnagyobb testvér intése ellenére - egy olyan tállal, ami szép, régi műves darab volt. A játék végét sejthetjük. Nagy riadalom lett akkor, amikor látták a romokat. Aztán váratlanul nyílt az ajtó és beléptek a szülők és ők is látták a cserepeket. Mielőtt még bármit mondhattak volna ők, vagy a kicsik, a legidősebb testvér megszólalt és elmondta egyszerűen, világosan, értelmesen, hogy mi történt. Ezek után várták, hogy mi lesz. Ahelyett, hogy bizonyos helyen megkapták volna az adagjukat, a papa megszólalt csendesen, azt mondta, hogy nem örülök annak, ami történt, mert ez az örökségünkből való legszebb darabunk volt, de megértettem, hogy nem szándékosan tettétek. Mi történt itt? Volt valaki, a legidősebb gyerek, aki "közbenjáróként" elmondta a szülőknek mindazt, ami történt.

Mi a keresztény élet lényege a Szentírás tanítása szerint? Az, hogy komolyan vesszük, hogy Jézus Krisztus közbenjárt az Atyánál és nemcsak részlegesen, sok mindenért, nem egyes esetekben, hanem egyszeri, tökéletes, visszaható és előreható módon odaadta az ő drága, tiszta és szent életét, hogy bennünket a kárhozattól megmentsen. Vagyis, helyettes módon elégtételt tett a bűnért. Nemcsak a bűneink egy részéért, hanem az egész istentelen életünkért.

Mi tehát a keresztény élet lényege? A válasz az, amit Pál apostol kér: szánjátok oda a ti testeteket Istennek okos istentiszteletként élő és szent áldozatként. Teljesen és egészen magára vállalt Jézus. Azt mondja, hogy a keresztény ember válasza az lehet, hogy amennyire ez emberileg lehetséges, Isten segítségével odaszánom magam Istennek.

Pál itt használt szava, a kérés szó sokkal többet jelent annál, mint ahogyan mi ezt magyarra fordítjuk. Azt fejezi ki, hogy Isten Lelke kér Pálon keresztül, fölkínálja az ő erejét, segítségét, hogy meg tudjunk állni ebben a dologban, és a kérést tudjuk teljesíteni. "Az Istenre kérlek" kifejezés azt jelenti, hogy kérjétek az Isten Lelkét segítségül, majd ő elvégzi bennetek. Az egész embert Isten pszichoszomatikus egységében, lelki testi vonatkozásában látja. Teljes mértékben tudtok nekem szolgálni, ha Isten Lelke segítségével segítséget kértek. Mindezt azért, hogy a hívők ne szánják magukat ennek az utolsó világkorszaknak, ne rendeljék magukat alá, hanem a Krisztusban megújult elmével döntsék el, hogy mi az Istennek kedves, jó és előtte szent.

A teljes életet odaszánni homlokegyenest mást jelent, mint amit sokan, magukat kereszténynek nevezők tesznek. Ne becsüljük le a vallásos embereket, mert jó dolog az, ha valaki legalább már a vallás szikráit magáévá tette. Azonban mégis más az, amikor valaki odaszánja a szívét, lelkét, testét, életét Krisztusnak, vagy csupán a vallás előírásait próbálja megtartani.

Ellentétes tehát az odaszánás azzal, amit sokan kereszténységnek tartanak, vagyis nem az a keresztény, aki megjelenik egy istentiszteleten. Aki szép kánaáni nyelven - átvéve a hívők kifejezéseit -, magával is elhiteti, hogy ő egy átadott életű ember, közben csinálja azt, amit jónak lát, abba Isten bele nem szólhat. Vagy egy magányos, csendes órában időnként előveszi a Szentírást, mert szép dolog az, olvas belőle pár mondatot, aztán nyugodtan elalszik. Néha ennyi is elég, azonban ha folyamatosan csak ennyit ennénk, pár morzsát, mindnyájan éhen halnánk testi értelemben.

Hívő keresztény - eszerint a fogalmazás szerint - az, aki odaszánja az életét, vagyis az egész élete olyan, mint egy istentisztelet. Isten úgy bánhat, cselekedhet vele, aztán általa, ahogy azt ő jónak látja. Mert vannak, akik görcsösen ragaszkodnak a saját életükhöz és abból semmit sem szánnak oda Istennek, de még egy másik ember javára sem. Megtartják az életüket. Jézus azt mondja, ezért vesztik el. Nem szánják oda Istennek, ezért elvesztik. Aki megtartja a maga életét, elveszíti azt. Aki odaszánja az Isten országa céljára, szolgálatának céljára, az megtartja azt, áldást kap.

Mások azt mondják, hogy pazarolni kell az életet, együnk, igyunk, holnap úgy is meghalunk. Ez egyébként lehet, hogy igaz lesz. Tehát a mának éljünk, élvezzük azt, ez a legfontosabb, tékozoljuk az életünket. Ha hívő ember nem félti az életét Isten szolgálatában és nem is tékozolja el más, idegen érdekek mentén. A keresztény életforma ugyanis folyamatosan megújuló életet, hálaáldozatot jelent.

Mindenki hajlamos arra, hogy túlbecsülje, felülértékelje magát, a személyét, személyének tulajdonságait. Mindenki hajlamos arra is, még a hívő emberek is, hogy alábecsülje magát, tudását, teljesítményét, odaszántságunkat. A hívő embernél is előfordulhat, de nem jellemző hosszú távon egyik túlértékelés sem, hanem ismeri képességét, lehetőségeit, felméri Isten segítségével. Távol van tőle a felfuvalkodottság és a csüggedés egyaránt. Ez nem azt jelenti, hogy időnként nem fuvalkodhat fel egy hívő ember és nem csüggedhet el. De tartósan, hosszú távon ez sem igaz, mert az Isten Lelke figyelmezteti arra, ha odaszánt életet él Istennel. Vagyis el tudja dönteni, hogy mi a jó, helyes, következetes, mi lehet Isten tökéletes akarata.

Miről szól a keresztény élet? Hogyan lehet egyszeri a mi életünk? Nincs reinkarnáció, akármit mesélnek is összevissza, hogy milyen féreg, vagy madár emberképében születik majd újjá az ember. Nagyon egyszerűen mondta nemrégiben egy fiatalember, hogy az ő életében úgy van újjászületés, ahogyan azt a Szentírás mondja. Itt, most idelent. Egy életünk van, és az a kérdés, hogy az az egyetlen életünk hogyan lehet Istentől áldott élet. Hogyan lehet odaszentelni Istennek úgy, hogy az maga istentisztelet legyen folyamatosan. Úgy, hogy az igazi keresztény élet mögött mindig az a személyes döntés áll, hogy én az Istennek akarok élni. Ezt nyilván elég egyszer elmondani őszintén, komolyan odaadni, aztán újra és újra naponként lebontani. Ma reggel is: Uram, újíts meg engem! Uram, köss velem újra szövetséget! Úr Jézus, ma reggel újra odaszánom magam, hadd teljék ez a mai nap azzal, ami kedves a számodra! Hadd tudjak minden olyan dolgot elhagyni, ami nem szerinted való és nem téged dicsőít.

Amikor megkeresztelünk egy gyermeket, akkor a szülők döntenek helyette. De a felnőtt maga dönt, hogy akarja-e odaszánni életét az Istennek. Azok a kicsiny gyermekek még nem maguk hozzák a döntést; ez a jog a szülőké. Ha élnek majd később azzal, amit itt előre kapnak, mintegy biankó ajándékként, akkor kezd el élni az, hogy őket megkeresztelték. A felnőtt már maga dönt, Isten megadja számára a döntés lehetőségét, akarunk-e mai, holnapi napra, egész hátralévő életünkre az Isten szerint való módon élni, vagy pedig nem.

Az emberre nagyon sokféle ajánlat, döntés és kísértés vár. Még arra is, aki Isten szerinti módon akar élni. Ez a világ kínálja a maga kincseit, értékeit, tudást, hatalmat, testi dolgokat, az előbbre jutást, kifutást, a pénzszerzés korlátlan lehetőségét. El kell dönteni, hogy élünk-e vele, vagy sem. Isten felelőssé tesz minket.

Egyszer a katonasághoz hívtak, hogy heti két órai időben végezzek lelkigondozói munkát, és ezért húszezer forintot fizetnek. Heti kétórai munkáért az nem kevés pénz. Igen ám, de egy óra az odaút, egy óra a visszaút, és a lelkigondozás nem úgy működik, hogyha tíztől tizenegyig van ott valaki, akkor tizenegykor azt mondom, hogy bocsánat, letelt az idő. Vagy mint Amerikában 54 dollár, és ha lefizeti a következő 54 dollárt, akkor folytathatjuk. Az Istentől vett lelkigondozás nem ilyen. Ingyen vettük és ingyen adjuk. Tehát az az egy óra kiderült, hogy nem is annyi. Olyan világossá tette Isten, hogy nem kell, nincs rá szükség, nem az én feladatom, nem kell odamenni, és nem kell végezni. Pedig milyen nagyszerű lehetőség lett volna.

Ad Isten felelősséget, józanságot, föl lehet mérni, hogy lehet-e az Isten akarata, vagy sem? Azt kérik tőlünk, hogy adjuk oda a testünket, lelkünket, gondolatainkat, gondolkodásmódunkat, a szívünket, az erőnket. El akarják venni a világ elől a jövőnket. A jövőképünket már sikerült elvenni, most a személyes jövőt is kérik. Tönkre kell tenni, felbontani, szétzülleszteni, úgy lehet azután odavezetni az embereket, ahova akarják. Ezért fontos, hogy van-e megújult értelmünk. Különbséget tudunk-e tenni jobb és bal kezünk között. Ez nem tréfa, ezt az ige mondja. A jó és a rossz között. Az Isten szerinti jó és rossz között, vagy pedig meg lehet etetni minket folyamatosan, reklámokkal, szövegekkel, ígéretekkel és így tovább. A ti megújult értelmetek által döntsétek el, hogy az Istentől lehet-e, amit mondanak, kérnek, amire meg próbálnak rávenni. Ez nem egyszeri cselekvést jelent, hanem egy egész életet. Odaszánom magam az Istennek, vagyis az életemben minden a kedvére történik. A legtöbb házasságban az elején még így van, mindent a másikért tesznek. Majd sok házasság úgy fejeződik be, hogy mindent csak magamért teszek. Nem számít a feleség, vagy a férj, nem számítanak a gyerekek, semmi nem számít, csak én járjak jól, én élvezzek, én legyek olyan, amilyen, én kapjak meg mindent, én jussak előre. Ha valakinek nem Isten számára odaszánt élete van, akkor az az élet ide süllyedhet le.

Végül is az odaszánt élet válasz arra a kegyelemre, amit Krisztusban adott. Pál azt mondja, hogy azt a testet szánd oda, amelyikkel idejöttél a templomba. Nem kell ezt ellelkiesíteni, itt nem erről van szó. Hanem arról, hogy szánjuk oda a testünket szent áldozatul, amellyel érintkezünk a világgal, amellyel járunk a lábainkkal, a szánkat, amivel beszélünk, a szemünkkel, amivel látunk és így tovább. Ez nem lényegtelen, hogy odaszánom-e Istennek, vagy pedig nem. Aki görcsösen védi és félti a maga életét az Isten akaratának teljesítésétől, arra azt mondja Jézus, hogy elveszíti azt. Aki odaszánja, az pedig megtalálja azt. Jézust csak úgy érdemes követni, hogy teljesen odaszánom magam. Egészen. Házasságban is csak így érdemes élni, hogy egészen szeretem a feleségem, vagy a férjem. Isten után ő a legfontosabb a számomra, és nem a mama többé - bocsánat, hogy így mondom -, meg a mama főztje. Ez nem azt jelenti, hogy nem kell szeretni, de elhagyja apját, anyját. Ez nem azt jelenti, hogy magára hagyja, csak azt, hogy elhagyja, mert Isten után az lesz a legfontosabb, aki tőle rendelt segítőtárs lesz. A legtöbb házassági probléma onnan fakad és onnan ered, hogy a férfi vagy a nő nem szánja teljesen oda magát a házastársának lelkileg, testileg, közös anyagiakban. Félig odaszánja, félig nem. Ezt nem lehet! Jézussal sem lehet! Vagy odaszánom magam teljesen, azt mondom, hogy Uram itt vagyok, bánj velem belátásod szerint, vagy pedig nem. Odaszánni magam Krisztusnak a munkahelyemen, a családban, ott ahol élek. Ma újra lehetőséget ad erre Isten. Újra elmondhatjuk, Uram, itt vagyok. Nem egészen tudom, hogy ez mit jelent, de azt kéred most tőlem, hogy szánjátok oda a ti testeteket. Légy szíves magyarázd el bővebben, értesd meg velem jobban, akár az igehirdetésen keresztül. Akkor én elkezdem csinálni, kezdem végrehajtani. Mondd meg hogyan, én kész vagyok elvégezni. A Ján 7,17-ben azt olvassuk, hogy ha valaki cselekedni akarja az Isten akaratát, megérteti azt, megmondja Isten. Próbáljuk már ki!

Sokan kérdezik, hát hogyan vezet az Isten? Hát úgy, hogy lebontja a személyünkre, mindenkit másképp. Úgy, hogyha kérdezem, azt mondja Jézus, hogy aki énhozzám jön, semmiképpen nem küldöm el magamtól. Ki kell próbálni: Úr Jézus, hozzád jövök, mert te azt mondtad, nem küldesz el. Légy szíves adj az életemre nézve vezetést: Mit akarsz velem kezdeni? Hova menjek? Vállaljam el, ne vállaljam? Bízzuk rá, meg tudja ő mondani nekünk, ha mi kíváncsiak vagyunk a válaszára.

Valakivel egy nehéz helyzetben történt, amikor a sebészek azt mondták, hogy most azonnal fel kell vágni a gyerek hasát, az apuka azt mondta, hogy nem. Először ezeket a vizsgálatokat legyenek szívesek elvégezni. Hogy mert ellentmondani a nagy tapasztalatú, régóta ezzel foglalkozó orvosoknak? Úgy, hogy a szívében az volt, hogy nem, mert az Isten mást mond. Kiderült, hogy valóban nem kellett. Ez nem azt jelenti, hogy tévedtek, csak valamit nem jól ismertek fel, ami ritkán, de előfordulhat. Nemcsak ilyen kérdésben, de házasság, munka, pénzügyekben is kérdezzük az Istent, és ő válaszol.

A keresztényélet több, mint megmenekülni a kárhozattól. A keresztényélet azt jelenti, hogy élni Jézusért és élni Jézusnak, az övé az életem, rendelkezik azzal. Tehát nemcsak a hívő emberrel történik valami, hanem a hívő emberben és aztán a hívő ember által ebben a világban.

Pál tettekről beszél, azt mondja, hogy szánjuk oda magunkat. Vagyis valamit nekem kell megtenni, nem végzi el Isten helyettem. Mint ahogyan ma reggel nem kelt fel az Isten az ágyból helyettünk, és nem reggelizett meg. Nem akartam bántó példát mondani, csak azt kifejezésre juttatni, hogy nem teszi meg helyettünk. Nekünk kell megtenni!

Ha van megújult értelmünk, akkor felismerhetjük, hogy mi az Isten jó, kedves és tökéletes akarata. Ez gyakorlást és gyakorlatot jelent. Minden áldozatot megér az, hogy valaki keresztény lehet. Pál erre mondja, hogy ne sajnáljátok magatokat, és ne féltsétek a ti lelketeket és testeteket hálaáldozatul odaadni Istennek.

Mit jelent ez most már a gyakorlatban? Azt, hogy odaszánom az értelmemet. Isten nem bábként akar mozgatni minket. A politikai életben lehet látni, hogy az egyik mozgatja a másikat, és amikor már nincs rá szükség, akkor elvetik a bábot. A maffiafőnök is mozgatja a maffiózókat. Aztán, ha egyik, másikra nincs szükség, akkor likvidálják. Az Isten nem bábként mozgat minket, nem erről van szó, hogy mi marionett figurák vagyunk az ő kezében. Babits olyan szépen mondja, hogy "felülről kimondhatatlan ujjal vezeti az övéit a mindenható Isten és irányítja". Nem bábok vagyunk tehát, hanem felelős, felnőtt, hívő emberek, akiket Isten vezethet. A próféták megtehették azt, hogy nem mondták el a próféciát, ők döntötték el, hogy engedelmeskednek-e vagy sem. Az egy másik kérdés, hogyha engedetlenek voltak, annak aratták a következményeit. Isten rájuk bízta az üzenetét, és vagy elmondták azt, vagy pedig nem. Isten Lelke meghagyja a hívő ember szabadságát, hogy megértse azt, amit ő akar, és rám hagyja, hogy cselekszem, vagy pedig nem. Ha nem teszem, akkor látom annak a következményét. Ez az engedetlenségnek a következménye. A hit azt jelenti, mert mi csak hit által tudjuk az engedelmességet megélni, biztosan tudom, mert Isten mondta, hogy igaz, amit ő mond, csak még nem látom, csak még hiszem. Aztán majd a hitem látássá válik. Amit nem szánok oda, abban tapasztalom, hogy elbukok. Nem szánom oda, akkor az a bukás előszobájává lehet. Az értelem odaszánása azt jelenti, hogy kezdem látni Isten nézőpontjából a dolgokat. Meggyőzi az értelmemet.

A Róm 12,17-ben az olvassuk: "Többé ne járjatok úgy, mint egyéb pogányok is járnak, az ő elméjük hiábavalóságában". Az, aki pogány, az hiábavalóságban jár és össze-vissza beszél butaságokat, hiábavalóságokat, mert nem az Isten szerint éli az életét. Nem az etalon, a mérce szerint, nem a kánon, a Szentírás szerint, hanem mondja azt, amit tud és cselekszi azt, amit jónak lát, Isten nélkül. Ádámnak az értelme lázadt fel az Isten ellen, aztán jöttek a szörnyű következmények, Káin gyilkossága és így tovább. Nem szánta oda az értelmét, kivonta az Isten fennhatósága alól - ez volt a lázadás -, értelmében meghomályosodott ő is, meg az utódai is. Így olvastuk, hogy értelmükben meghomályosodtak, elidegenültek az isteni élettől. Mi mindnyájan így születünk. Ez a két aranyos kisbaba is így született, hogy értelmükben homályosak az Isten dolgaira nézve. Nem a matematikára, fizikára, kémiára, vagy a magyarra. Az Isten dolgaira nézve írja a Szentírás, hogy értelmükben meghomályosodtak. Vagyis azt a lelki genetikai kódot, amit a bűneset óta minden ember kap kivétel nélkül, a megtérés által Isten kiveszi, kicseréli, s ad egy újat. Ad új szívet, amit odaszánhat az ember; "Szánjátok oda a ti szíveteket!" - így mondja az ige. Ez nem véletlenül vált Kálvin jelmondatává. Adjad a szívedet nekem.

Kié a szívünk, ki foglalja el? Ki van ott az első helyen? Én magam, vagy valaki más? Esetleg az, akibe szerelmes vagyok most, vagy valami történés, tárgy, bizonyos összeg, lehetőség, vagy hatalom? Ki tölti be a szívünket? Ha az Isten lakik a szívünkben, akkor Isten tudja a szívünket bátorítani, vezetni újra és újra a jó dolgok felé. Bármi Isten elé kerülhet. A hobbink, az időtöltésünk, az anyagiak, mindent elmondhatunk neki. Azt mondja Isten a Hóseás 6,6-ban: "Szeretetet kívánok és nem áldozatot. Az Istennek ismeretét inkább, mintsem az égő áldozatot." Megismerni az Istent értelemmel és szívvel. Aki ezt teszi, az átéli azt a csodát, hogy Isten vezeti. Nem úgy van az, hogy akiket szeretünk, azokkal szeretünk együtt lenni. A házasság elején nem is tudják elszakítani egymástól a fiút és a lányt. Ott ülnek, még ismerkednek talán, fogják órákon át egymás kezét, vagyis nem történik semmi. Csak nézik egymást, gyönyörködik az egyik szépségében, a másik értelmében. Nem is értik sokan, hogy van ez, mit tudnak csinálni órákon át. Szeretik egymást, szeretnek együtt lenni.

Szeretsz együtt lenni Jézussal? Szereted őt? Mert akit szeretek, azzal szeretek együtt lenni. Ha az övé a szívünk, akkor hogyan fordulhat elő, hogy megrövidíted a csendesórát? Vagy nem szereted mégsem? Akkor rászánom az időmet is. Szeretem, azért szeretek vele sokat együtt lenni. Mivel szeretem és szeretek sokat együtt lenni vele, az együttlétek során, amikor imádság során beszélgetünk Istennel, tud tanácsolni, vezetni, inteni, és bátorítani. Ézs 29,23-ban szomorúan mondja Isten: "Ez a nép csak szájával közelgett hozzám és csak ajkával tisztel engem, de a szíve távol marad tőlem." Csak szánkkal, vagy a szívünkkel is?

Ha Istené a szívem és az értelmem, akkor nem követem ennek a világnak az életformáját és életvitelét sem. Akkor nem biztos, hogy nekem is el kell mennem síelni azért, mert "mindenki" elmegy. Vagy biztos, hogy Olaszországba, vagy Franciaországba kell menni? Biztos, hogy arra kell súlyos tízezreket költeni, amikor családok nyomorognak? Most nem a sport ellen beszélünk, de egyszer gondoljuk már meg, hogy mit teszünk az időnkkel, pénzünkkel, szívünkkel, testünkkel. Aztán előfordul, hogy néhányan hónapokig nyomják a kórházat egy síbaleset után. Tényleg szükséges ez? Nem felelőssége a hívő embernek hogyan bánik a pénzével? Ez nem azt jelenti, hogy elveszem a családtól, meg már sportolni sem szabad, most ez a legfőbb üzenet, mert lehet, hogy ezt mondja valaki. Nem erről van szó! De mérlegelni kell, hogy annyit kell-e, úgy-e, azonos módon-e, mint eddig. Ezt kötelességünk felülvizsgálni! Minden olyanról van szó, ami nagyon viszi a pénzt. Végig kell gondolni, hogy szükséges-e idén is úgy csinálni és annyiért. Többé nem fontos tehát, hogy mit diktál a környezet, meg a reklám, meg mit mond a suttogó propaganda, meg hova mennek a szomszédok, meg mit csinálnak, hanem az, hogy mi az, ami az Isten jó, kedves és tökéletes akarata. Ehhez odaszánt szív kell, odaszánt értelem, és odaszánt fül, hogy meghalljuk akár egy igehirdetésen keresztül, hogy mit akar velünk az Isten. Lelki hallást csak ő tud adni. De ha kérjük, meg fogjuk kapni. Egyszerűen halljuk, hogy mit mond az Isten. Ha akarjuk, Isten szól. Róm 10,17-ben így olvassuk: "A hit hallásból van, a hallás pedig Isten igéje által." Ezért fontos az ige olvasása és hallgatása. Néha úgy, hogy otthon is hangosan olvasom, akkor hallom és a hallás által hitet támaszt Isten a szívemben.

Istennek odaszánt kéz és láb, oda megyek és azt teszem, ami előtte kedves és így tovább. Ilyen esetben a hívő ember élete egyszerűen istentisztelet lesz a gyakorlatban; ahogyan jár kel, ahogy néz, amit néz, ahogyan néz, akire néz. Teszi a kezünk, amit ő akar. Akkor szabadok leszünk arra, hogy angeloszok, küldöttek, angyalok leszünk Isten kezében. Kit küldjek el, kérdezi Isten a prófétától. A próféta azt mondja, hogy itt vagyok, Uram, küldj el engem. Minket küldhet a küldő? A szívünk az övé? Kezében tartja? Égő áldozatul odatesszük? Ő az oltár? Talán a szomszédban, ott kell áldozatot hozni, azért az emberért. Talán ott van a családban, vagy a gyülekezetben. Vagy valami más módon. Ha kérdezzük Istentől, ő válaszolni fog.

Márk 16,15-ban azt olvassuk: "Elmenvén a széles világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek." Annyit mond még ehhez Pál, hogy tegyétek ezt szisztematikusan, rendszeresen, megújulva nap mint nap. Kezdjetek neki most, kinek-kinek a hit mértéke szerint. Nem kíván lehetetlen dolgot Isten. Kérés és parancs, szisztematikusan, rendszeresen, újra és újra.

Egy új missziói év indul. Lehet a missziói évünknek ez a programja akár. Megújult szívvel, értelemmel, odaszánt szívvel, értelemmel, szemmel, lábbal, kézzel, pénztárcával szolgálni az élő Istennek. Mint okos élő istentisztelet odaszánni magunkat neki.

Ne gondoljuk azt, hogy kegyet gyakorlunk Istennel, ha végre odaszánjuk mindezt neki, mert minden az övé. Amikor valaki hívő keresztény lett, az egész élete az Istené lett. Azt tesz az időnkkel, pénzünkkel, testünkkel, lelkünkkel, amit ő akar. Nem szívesség, nem mi adunk lehetőséget neki, hanem tesszük azt, amit ő mond nekünk. De ha elkezdünk merni másképpen gondolkodni, másképpen cselekedni és élni, akkor átéljük azt a csodát, hogy a mi egyetlen egy hívő életünk már Istennek odaszánt élet, folyamatosan élő istentisztelet lesz. Ezt észre fogják venni mások is. Erre rákérdeznek, megkérdezik, hogy te ezt hogy csinálod. Hogy tudsz ilyen bölcs döntéseket hozni? Úgy, hogy odaszánt a szívem, a lelkem, a testem, az időm, a pénztárcám stb. Így lesz az életünk Istentől áldott élet mások számára, így lesz folyamatos, permanens, rendszeres, szisztematikus istentisztelet.

Imádkozzunk!

Köszönjük Urunk, hogy te fel tudsz ruházni minket reménységgel, s meg tudsz az ördög minden csapdájától őrizni. Köszönjük, hogy felgerjesztetted a mi szívünkben azt, hogy odaszánjuk magunkat, testünket, lelkünket, egész életünket neked. Köszönjük, hogy nem csak a saját hasznunkat kell nézni, hanem másét is lehet, de legfőbbképpen azt, hogy mi a te tökéletes, jó és kedves akaratod.

Urunk, segíts nekünk szeretni a te ügyedet, mint a sajátodat. Segíts, kérünk, hogy építsük a te országod a mi személyes engedelmességünkkel. Áldunk, és dicsőítünk, hogy a kezedben lehetünk küldöttek, akik viszik a te szeretetedről szóló jó hírt. Mondják, cselekszik, mutatják, közvetítik az áldást. Tégy minket, kérünk, ilyen áldáshordozókká, békeköveteiddé.

Ámen.