PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2004. augusztus 19. (csütörtök) Varga Róbert

JÉZUS IMÁDKOZOTT

Alapige: Lk 22,31-34

---

Imádkozzunk!

Köszönjük, Istenünk, hogy újra és újra tapasztalhatjuk, megérthetjük, hogy te vagy ennek a történelemnek az Ura. Köszönjük neked azt is, Urunk, hogy minden a te kezedben fut össze, a mi saját egyéni életünk minden eseménye, ennek az országnak minden eseménye, mind az, ami itt, ezen a helyen történik. Köszönjük, hogy semmi nem történhet a te tudtod és megengedő akaratod nélkül.

Köszönjük, Urunk, hogy örülhetnek a hívők az igazsággal együtt. Köszönjük azt is, Urunk, hogy újra és újra megláthatjuk, hogy te pontosan számon tartod kinek-kinek minden bűnét és minden vétkét. Köszönjük azt is, Urunk, hogy igazságos és ítélő Isten vagy.

Köszönjük, Urunk, hogy eléd hozhatjuk a mi saját vétkeinket és bűneinket, mert a mi életünkre nézve is igazságos és ítélő Isten vagy. Áldunk azért, hogy lehet menedékünk - ha hiszünk Jézus Krisztusban - a te egyszülött Fiad, az Ő irgalma és kegyelme. Ezért nincsen még végünk, mert te szüntelenül imádkoztál és imádkozol most is értünk közbenjáróként, egyedüliként, igazként, helyettesíthetetlenként.

Köszönjük ezt a csendes órát, amikor nagy irgalommal és szeretettel szól a te igéd, és mondja nekünk az igazat, a valóságot szeretettel és kegyelemmel. Hadd figyeljünk rád, kérünk, ezen a meleg nyári estén is.

Ámen.

---

Igehirdetés

Jézus és a tanítványok az utolsó vacsora után vannak. Véget ért az a meghitt beszélgetés, amit folytattak Mester és tanítványok. Júdás szívében ekkorra sajnos már eldőlt az, hogy eladja Jézust harminc ezüstért, egy rabszolga áráért. A tanítványok még nem is sejtik azt, hogy rövid időn belül milyen döbbenetesen nehéz helyzetbe kerülnek. Milyen súlyos lelki támadás éri őket, vagy ahogy itt a Szentírás mondja: Isten engedi, hogy a Sátán rázza a rostát. Ők pedig benne lesznek a rostában. Némelyek kihulltak, mások megmaradtak.

A templomba járók közül is sokan nem hiszik azt, hogy a Sátán létezik. Azt még csak hiszik, hogy Isten létezik, de hogy az a negatív szellemi erő és hatalom, amit a Biblia diabolosznak, szétdobálónak, egymásnak ugrasztónak, összekeverőnek nevez, vagy vádlónak, ami a Sátán magyar fordítása, ezt a legtöbben sajnos nem hiszik.

Akik pedig az ő rabságában és az ő általa gerjesztett sötétségben élnek, azok meg pont a rabság miatt, és a sötét helyzetük és állapotuk miatt nem látják valóságosan a szellemi hatalom erejét és hatalmát.

A Szentírás világosan mondja azt, hogy a kísértés a kísértő munkája közben a hívő ember egyedül Jézusba kapaszkodva, reménykedve és bízva maradhat meg. A Sátán a hívőket mindig hevesebben támadja egy-egy ünnepi alkalom után. Itt sem volt ez másképpen. Az Úrvacsora szent légköre után a legkeményebb támadást, kísértést élik át Jézus tanítványai. A legbensőségesebb lelki közösség után még erőteljesebb a támadás.

Egy-egy konferenciáról hazaérkezve gyakran tapasztaltuk ezt, hogy sokkal erősebben támadta a gyülekezetet, a gyülekezet lelki vezetőit is azért az ördög, hogy bizonytalanságot okozzon, vagy elbizonytalanítsa azokat, akik lelki hívő emberek. Egyáltalán, ahogy támadásnak a vége az legyen, hogy elszakítsa a hívőket Jézustól.

Jézus ezt is megmondta előre, hogy ilyen támadások jönnek. Azt mondja, hogy megverem a pásztort, írja Máté és Márk is, elszéled a nyáj. Mind megbotránkoztok bennem ezen az éjszakán. Nem véletlenül kezdi azzal Jézus a beszélgetést, hogy Simon, Simon, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát. Végül is az ember számára nem érthető az, nem is igen felfogható, hogyha Isten mindenható, akkor miért engedi meg azt, hogy ennek a gonosz lénynek, szellemi hatalomnak ekkora hatásterülete legyen?

Valójában majdnem csak úgy tűnik, hogy a Sátán ebben a világban, hogy azt csinál, amit akar, hogy megkísértesse a hívőket is, és tönkre tegye a nem hívőket. Jób könyve 1. fejezetében azt olvassuk, hogy mivel megvan az ördögnek ez a lehetősége, ezért az ördög, a Sátán él ezzel a lehetőséggel.

Az ige világosan utal arra, hogy a keresztyének megkísértései nem az Istentől való elhagyatottságra utalnak, hanem egy elhagyott állapotnak tűnő helyzetben is minden hívő keresztyén bízhat abban, hogy az Isten megtartja Krisztusért.

Jób könyve is pont azt mondja, hogy mindaz, ami történik egy hívő keresztyénnel, egyértelműen az Isten felügyelet e mellett, felügyelete alatt történik. Ott is megszabta Isten a határt. Elmehetett egészen a végsőkig. Jób ott ül a szemétdombon, és vakargatja egy cserépdarabbal fekélyes testét. Kedves felesége azt a tanácsot adja, hogy átkozd meg az Istent, és legyél öngyilkos. Jób meg azt mondja, hogy bolond vagy te asszony. Ha a jót elvettük az Istentől, akkor a rosszat ne vegyük el? Nem vétkezett Jób az Isten ellen - ezt olvassuk.

Vagyis minden Isten tekintete előtt megy el, ami egy hívő keresztyént ér az életében. De még azt is nyugodtan kimondhatjuk, noha ez még kevésbé látszik így, pedig így van, hogy mindaz, ami ebben az országban, mindaz, ami ezen a világon történik, akkor is, ha látszólag gátlástalanul növekszik a gonoszság, az Isten tekintete előtt megy el. És a végső szót mindig a mindenható Isten mondja ki.

Nem kísért feljebb, azt mondja, egyetlen hívő embert sem, mint ahogy azt elhordozni lehet. Sőt, a kimenekedés útját is megadja egyben. Ez nem mindig látszik. A labirintusban nincs meg mindjárt, vagy azonnal a kijárat. De hogyha valaki az élet labirintusában az Isten kezében van, akkor ott a kijárat. Az, hogy még nem látja, az nem azt jelenti, hogy nincs kijárat. Azt mondja tehát Jézus, hogy azzal együtt, hogy próba és kísértés éri a hívő embert, a kimenekedés is ott van. A kijáratot is megmutatja Isten majd a maga idejében.

Mi sokszor értetlenül állunk egy-egy helyzet előtt, vagy helyzetben, ha minket érint. S feltesszük azt a kevésbé bölcs kérdést: ha Isten létezik - hány hívő ember is mondja ezt -, hát most hiszi, hogy létezik, vagy nem hiszi. Ha Isten létezik, hogyan engedheti meg? Isten létezik, és bizonyos dolgokat megenged, mert van egyfajta játéktere, létezési tere a gonosznak, amíg nem vettetik a kénköves tűzzel égő tóba egyszer és mindenkorra. Ahonnan egy időre kiszabadul, de aztán végleg ott marad. Addig még van területe, ahol elvégezheti a maga ártó munkáját. De miért? Erre nem válaszol a Biblia. Egyszerűen tudomásul kell venni. Az a válasz, hogy nincsen válasz. Egyelőre nincs. Amikor színről színre látnak majd a hívők, akkor ezt a kérdést is megértik, s ott már nem lesz kérdés.

Miért engedi tehát a Kísértő kísértését, sokszor a gonosz győzelmét az Isten? Nem válaszol erre a kérdésre. Istennek oka van mindenre. Soha semmit nem cselekszik vagy enged meg véletlenül. Mindent fordíthat úgy, hogy a végén - mint József testvéreinek bűnéből - jót hozzon ki az Isten. Sose menti fel ez által a bűnt, de megfordíthatja úgy a dolgokat, hogy még abból is jót hozzon ki.

Jézus Zakariástól idézi azt a mondatot, hogy megverik a pásztort, s elszéled a nyáj. Megverték és megölték Jézust, az Ő hívő népe pedig szétszóródott ebben a világban. Katasztrófaként élték meg ezt a tanítványok is. Tessék megnézni, mit hozott ki belőle Isten, mert az Ő kezében volt. Az egész világon szétszórta a tüzet az Isten. Meggyulladtak a lelkek, és sokan, a legeldugottabb vidéken is keresztyénné lettek, az evangélium hirdetése által.

Miért azzal kezdi Jézus: "Simon, Simon ..." Hiszen már van egy új neve, Péternek hívja Jézus egyébként, kősziklának, Petrosznak. Itt meg azt mondja, hogy Simon, Simon. Miért Péter óemberi nevét használja Jézus? Nagyon egyszerű a válasz. Azért, mert Péter az óemberi természetét engedi szóhoz jutni. Felháborodik azon, amikor Jézus elmondja ezt, hogy milyen idők jönnek. Egy másik helyen meg azt mondja Petrosz, hogy nem eshetik meg veled az Jézus, hogy megölnek. Ott még keményebben mondja azt Jézus nem Péternek, hanem világossá teszi azt, hogy ki áll az egész mögött, Péter hitetlensége mögött. Azt mondja, hogy távozz tőlem Sátán. De Péternek ezzel azt mondja, hogy menj mögém Péter, mert ha nem vagy mögöttem, védtelen vagy, és téged ér az ütés. Nem Pétert kárhoztatja. Tudja Jézus pontosan, hogy Péter a maga szűk kis elméjével fel sem foghatja, hogy miről beszél Jézus.

Itt Péter óemberi természete bújik elő. Ezért Simonnak hívja, a régi nevén. Péter most úgy viselkedsz, mintha mi sosem találkoztunk volna. Olyan hitetlen vagy, ezért mondja később neki azt: majd, ha megtérsz, erősítsd a többieket. Péter most olyan hitetlen vagy, mintha sosem ismertél volna meg engem, ezért most Simonnak hívlak. Ezt is kétszer mondja. Amikor Jézus Márta, Márta ismétli, vagy azt mondja, hogy Simon, Simon, ez súlyos megrovást jelent. Simon, fogyatékos a te hited. Úgy viselkedsz, mintha nem ismernél engem.

Péter nem érti az egészet, és nagyvonalúan kijelentést ad önmagával kapcsolatban. Ha kell, az életemet is odaadom érted Jézus. Veled kész vagyok tömlöcre vagy halálra menni. Elképesztő Péternek ez a csacsogása, nagy ígéretei, és aztán úgy elfut, hogy a nyomát sem látják. Úgy beszél Péter, mintha ő mindenre képes lenne. Így az óemberi természetű ember beszél csak. Én képes vagyok még az Isten ügyét is megvédeni. Kardot ránt, és amikor igazán bizonyítani kellene, akkor Péter ott hortyog a többi tanítvánnyal együtt a Gecsemáné-kertben. A kereszt alól pedig János kivételével az összes, erős, meglett, hívő férfi elfut, és otthagyják Jánost és a Mestert egyedül.

Péter önmagát magasztalja, és ez soha nem kedves Isten előtt. Pontosan úgy nem, mint ahogy mi dicsérjük magunkat. Mi mondunk magunkról csupa jót újra és újra. Vagy valami szolgálatot végezhettünk, s elmondjuk, hogy hogy oldottuk meg, és kiszínezzük, mintha egymillió színt használnánk, mint a legjobb számítógépek. Olyan színesre festjük a főalakot, saját magunkat. Az ilyenfajta öndicséret soha, de soha nem tetszik Istennek. Erényeink vannak hibáink nélkül.

Mint mikor egy lókupec egy roskatag szalámi-jelöltet Pegazus képességűnek állít be. Körülbelül így szoktak időnként még a hívő emberek is dicsekedni saját magukra nézve. Az önmagát magasztaló és dicsőítő ember mindig szembetalálkozhat a kőkemény bukásokkal, ahogy itt Péter. Önmagát dicsőíti, nem az Istent, nem is érti, hogy miről beszél Jézus. Tömlöcre és halálra is, aztán se tömlöc, se halál, csupán a menekülés. Ezért Simonként állt Jézus előtt, és nem Péterként.

Jézus először és utoljára van tehát abban a helyzetben, hogy így beszélhet Péterrel, mert Péter itt áll, és aztán jön a Gecsemáné-kert, és aztán jön az elszakadás, a futás, a gyalázat, a tagadás, a sírás. Ezért olyan fontos ez a helyzet, ahol itt beszélgetnek, s Péter ezt nem érti meg. Ezért mondja tehát azt neki, hogy Simon.

Amikor ott vannak az udvaron, s letagadja, hogy Jézust ismeri, akkor már nem dicsekszik. Amikor elfut, akkor sem dicsekszik. Fontos lenne tisztázni saját magunkra nézve is, hogy mennyire ismerjük mi magunkat? Szoktunk-e így dicsekedni, vagy pedig eszünkbe jut mindaz, amikor ilyenek voltunk, s akkor Isten igéje világosan megítélt minket. Vagy most eszünkbe jut, amikor legutóbb így dicsekedtünk. Ezt én intéztem el. Őket én hoztam össze, ezért lett ebből jó házasság és így tovább. Mintha rajtunk múlnának a dolgok, mintha minket kért volna fel Isten arra, hogy házasságszerzők legyünk, összeismertessünk embereket, vagy pedig olyasmit elvégezzünk, amire aztán később büszkék lehetünk? Önmagunkban hiszünk, önmagunk erejével dicsekszünk, mert ez a hitetlenekre jellemző, és nem a hívő emberekre. Ezért mondja tehát azt Jézus Péternek, hogyha ebből megtérsz Péter, akkor majd erősíteni fogod a többieket. Most nem tudod ezt tenni.

Az ember vagy a bűnből tér meg az Istenhez először életében, vagy pedig a bűneiből tér vissza Jézus Krisztushoz, és akkor helyére kerül a saját személye a mindenható Isten előtt. Péter még nem tudja, és a többiek sem, hogy Jézus már engedélyt adott a Sátánnak, hogy indítsa el a rostát. Péter még nem sejt semmit. Jézus ezért mondja itt múlt időben, befejezett múlt van a görög nyelvben, Péter, imádkoztam érted. Én már tudom, hogy mi vár rád. Ezért imádkoztam nem csak most, elkezdtem már az imádkozást tegnap, tegnapelőtt, az előtt, mert én tudom, hogy mi fog következni. Ti ebből semmit nem sejtetek, noha nagyrészt megmondtam, de nem hiszitek el, hogy ez bekövetkezik. Ezért imádkozott már régen.

A Kísértő kikérte Pétert, és kikérte a többieket is. A rostán a gabonaszem, az érték fennmaradt, a pelyva és a por áthullt, elszóródiott. Isten mindig arra törekszik, hogy az értékes megmaradjon, s engedi, hogy az értéktelen kihulljon. Megmaradjon az értékes emberi élet, sokszor levetkőzteti az embert, mint Jóbot, s ott ül az ember a szemétdombon, és vakargatja a sebeit, s nincsen már semmije sem. Jóbnak meghalt a tíz gyermeke, a felesége olyan lett, amilyen. Most nem mondom újra. Ott ül egy szál magában véresre vakart, beteg testtel, de megtartja a rostában a mindenható Isten. Időnként tehát engedi, hogy megrostálja a Sátán az életünket: betegség, megaláztatás, hátratétel, mellőztetés, szakmai sikertelenség, bukás vagy épp megcsalattatás akár a családon belül is, lehet rosta Isten kezében. Van, aki megmarad, s van, aki kihull.

Jézus világosan mondja azt, hogy a lélek kész, de a test erőtlen. Imádkozzatok, hogy a kísértés órájában meg tudjatok állni. Vagyis világosan azt mondja Jézus: kedves hívő testvérek, tanítványaim, jó, ha tudjátok, hogy mindenre képesek vagytok. Nincs olyan, amíg ebben a testben élünk, bizonyos dolgokat nem lennénk képesek elkövetni. Sokszor fogadkozunk mi is így. Na, hát erre nem lennék képes, amire a másik képes volt. Ezzel azt mondjuk ki, hogy a másik olyan, én meg ilyen vagyok. Ő ilyen kicsi, én meg nagy vagyok. Aztán fordul a kocka, és kiderül: Ó, dehogynem. Még nagyobb gonoszságra is képesek vagyunk.

Meglett, idősödő férfi mondta el ezt a lelkigondozójának sírva: Nem hittem volna, hogy azok után, amit nekem Isten adott, erre képes voltam. Elkövetett valamit, amit nagyon bánt, de nem hitte volna azt, hogy ő arra képes, amit tett.

Jézus azt mondja, hogy ti vagytok a gabona. A rosta pedig időnként egy-egy élethelyzet, vagy egy történelmi helyzet. De az ördög, a Sátán soha nem azt teszi, amit akar. Mindig kijelölte pontosan Isten cselekvési határokat a számára. Kikéri Jóbot, de azt mondja Isten, hogy eddig mehetsz. Az élete fölött nincs hatalmad. Az az enyém. Bármit megtehetsz, de a fizikai létéhez nem nyúlhatsz. Még a betegséget is megengedi Isten, de azt hogy megölje az ördög Jóbot, vagy öngyilkosságra buzdítsa, pedig a legközelebbről jön ez a fajta javaslat. Azt nem engedi meg az Isten. Nem. Az életéhez nem nyúlhatsz, az az enyém. Minden egyéb is az enyém. Megengedem, hogy megrázd a rostát fölötte, beletedd és rázd. Én tudom, hogy meg fog állni, mert az Isten mindent tud, de itt a határ, és tovább nem mehetsz.

Egyszerűen azért engedi meg ezt időnként Isten, hogy se Péter, se mi nem bízzuk el magunkat. Világos legyen a számunkra, hogy hol tartunk, és kik vagyunk.

Amikor délelőtt készültem, én nem tudtam még akkor, de már leírtam, ami történt. Isten rázza országunkban a történelmi rostát. Emberek jönnek és mennek. Megenged dolgokat, és megrázza a rostát, és kihullnak rajta emberek.

2002. június 4-én elhangzott itt egy igehirdetés, ami miatt némelyek aztán a szemembe nevettek, de elolvasok egy részt ebből. "Látszólag Heródes győzött. Péter a legszigorúbb őrizet alatt ott van a legmélyebb börtön mélyén. Szegény Heródes nem tudja, hogy ő valóban csak kiskirály, Péter mögött pedig egy igazi király áll. Az a Jézus, aki az uraknak Ura, és a királyoknak a Királya. Heródes nem tudta a maga kiskirályi mivoltában, hogy ő valójában a királyok Királyával kerül szembe. Hányszor úgy gondolják még a hívők is elcsüggedve, amikor Isten megengedő akarata valósul meg, hogy mindennek vége. Visszahozhatatlanul lezárult valami. Ott már az Isten sem segíthet. De szeretném újra megismételni, a végső szót minden kérdésben, mindig az Isten mondja ki. Hányszor enged magas pozícióba valakit, mint Heródest. Egyszerűen csak azért, hogy úgy bukjon meg, és úgy tegyék le a trónról, hogy oda soha többé vissza ne térhessen. Mert Istennek van megengedő akarata is, amikor nem akar valamit, csak megenged. Heródes ideig-óráig hatalmaskodhatott, úgy tehetett, mint egy király, s nem tudta, hogy a vége közel van."

Egy év vagy két év vagy négy év vagy hat év? Az Isten pontosan tudja, hogy mikor kell kimondania valamire azt, hogy vége. Mikor rázza meg a történelem rostáját. Mikor rázza meg egy-egy ember személyes életének a rostáját. Mikor mondja azt, hogy most már elég. Lezárom, s többé nincs az a hatalom, amely ellenállhat és ellentmondhat nekem.

Nem régen voltunk egy olyan országban, ahol a fiatal generációnak a történelem szinte csupa hazugság, amit tanítanak. Voltunk egy olyan helyen, ahol úgy írnak egy király nevet, hogy Matej Corvin, pedig az Corvin Mátyás a mi nyelvünkön, és ugyanúgy néz ki a címer, mint a mienk, csak más a színe, s megy évtizedek óta a hazugság. Egyszer majd jön a rosta, és egyszer kiderül minden, mert Isten minden hazugságról lerántja a leplet. Például olyankor, amikor azok a földek, amelyeknek sokáig nem tudták, hogy ki a tulajdonosa, felkerülnek a listára, és ott nyolcvan százalékban más nevek szerepelnek, mint a nemzeti nevek. Ez is egy rosta. Valami felsejlik. Nem egészen úgy van, ahogy eddig a mi ifjúságunknak mondtuk. Mert azt mondja Jézus, hogy egyszer minden kiderül. Minden rejtett dolog napvilágra jön. Ha a magyar történészek hazudtak a magyar történelemmel kapcsolatban, akkor itt is ki fog derülni, mert itt is rázza Isten a rostát, ahogy rázta Péternél, ahogy rázza nálunk, s ahogy rázta már a történelem során, de sokszor. Csak sokszor a történészek meg a politikusok, meg a hívő emberek sem hajlandók tudomásul venni, hogy a rosta látszólag az ördög kezében van, de valójában a mögött is a mindenható Isten áll a maga irgalmával, szeretetével és hatalmával.

Minden rejtett dolog napvilágra jön a családunkban, az iskolában, a munkahelyen, a történelemben, a politikai életben mindenfajta hazudozás egyszer lelepleződik az egyházban is, a gyülekezetekben is, mert az Isten engedi, hogy megrázzák a rostát, s ami érték az megmarad, ami értéktelen, az kihull.

Miért nem esett ki akkor mégsem Péter a rostából? Látszólag megérdemelte volna. Saját két erős kezében bízott. Még később is vagdalkozik a Gecsemáné-kertben, és levágja a főpap szolgájának a fülét. Még ott is ő akar erősködni. Miért nem esett át akkor hát a rostán? Miért maradt mégis meg, s miért tartotta meg az Isten? Azért, mert az Isten ilyen. Azért, mert az övéi az övéi, s az övéit senki ki nem veheti az Ő kezéből. Azok ott maradnak, akármilyen viharok jönnek: egyházi, politikai, történelmi, családi. Aki Jézusé, arra Jézus vigyáz, mert Jézus vigyáz a tulajdonára. Azt mondja a hívőkről az Isten igéje, hogy ti az Isten szemefénye vagytok, s aki titeket bánt, az engem bánt. Én mögöttetek állok, s aki titeket bánt, az valójában velem kerül szembe.

Ámosz 9,9-ben azt olvassuk: "... - így szól az Úr. Mert én parancsolok a népeknek, és megrostálom Izráel házát, mintha rostával ráznák, de egy szem sem esik a földre." Megrázom Izráel népét, szétrázom, és parancsolok. Azt mondja, hogy küldött végrehajtókat, és szétrázták Izráel népét minden népek között, amint a rostával rázogatnak. Egyik idemegy, a másik odamegy, de nem esik a földre egy szemecske sem. Vagyis a végső szót ebben a kérdésben is, mint minden más történelmi kérdésben is az Isten mondja ki.

Imádkoztam, mondja Jézus, vagyis a megelőző imádság óriási dolog. Jézus könyörög már előtte. Mondhatnám így is, hogy lelki tmk munkát végez. Lelkigondozói szolgálatot, tervszerű, megelőző karbantartást. Tudta, hogy Péter hova fog jutni. Milyen ember Péter, Simon? Előzőleg könyörög érte.

Mennyire fontos egy házasságon belül ez a tmk munka. Tervszerű, megelőző karbantartás. Kedves vagyok, udvarolok, kifejezem a szeretetemet, megpróbálom újra és újra meghódítani, újra és újra engedek a férjemnek szeretettel. Újra és újra próbálok a kedvébe járni, hogy amikor nehéz helyzet jön egy házasságban, mert jönnek, akkor is meg tudjunk együtt maradni. Fogjuk együtt Isten kezét, fogjuk egymás kezét. A hármas kötél nehezen szakad el. S amikor jön az egyiknél vagy másiknál a rosta, vagy mindkettőnél egyszerre, akkor megmaradnak, mert az Isten megtartja őket.

Isten pontosan látja azt, hogy kire mi jön még ebben az évben, s könyörög értünk. Végzi ezt a csodálatos lelkigondozói szolgálatot, tervszerű, megelőző karbantartás. Ezzel erősít meg, ezzel támaszt hitet. Ezzel készít elő a feladatokra, mint Pétert. Azt mondja, ha megtérsz, majd erősíteni fogod a többieket, akik elcsüggedtek vagy elestek.

Jézus imádsága ott a kereszten: Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják, hogy mit cselekszenek. Ugyanilyen előzetes, közbenjáró ima azokért, akik közül egyébként utána, akik Jézust megfeszítették, ott voltak. Így olvassuk, hogy megkeseredtek, de sokan a szívükben, háromezren csak férfiak. Megkeseredetek a szívükben, s megkérdezik az apostolt, hogy mit cselekedjünk atyámfiai, férfiak? S ott hitre jutnak. Ott voltak, amikor megölik Jézust, ők is kiabálták, hogy feszítsd meg. Jézus meg imádkozott értük. Atyám, bocsásd meg, mert nem tudják, mit cselekszenek. Tervszerű, megelőző, lelkigondozói munka.

Könyörgött értük, mert ő már azt is látta, hogy nem sokkal az után majd megtérnek, és az Ő követői lesznek. Nem az emberi hűség és teljesítmény, noha mindkettő fontos, tartja meg a próbák és kísértések idején a hívő embert, hanem az Isten irgalma, kegyelme, vagyis Jézus Krisztus, az Ő személyes szeretete.

Talán még egy pár mondatot arról, hogy végül is akkor mit tanult Péter a rostálás után? Elkezdett helyes önismeretre jutni. Nem kellenek a nagy szavak, nem kell a handabanda, a vagdalkozás, elég az engedelmesség Istennek, de az feltétel nélküli legyen.

Hiába mondja egy férj a feleségének: kívánságaid teljesítéséért a világ végére is elmegyek, de a szemetet nem viszi le a kukába. Pedig csak azt kérték tőle. Nem kell lehozni a napot, a holdat, a csillagokat, meg aranygyűrűket vásárolni, meg ki tudja mi mindent mondani vagy tenni. Elég, hogyha szeretetben azt nézi, hogy mi jó a másiknak. Elég, ha a hívő ember feltétel nélkül kész engedelmeskedni az Istennek. Nem kér többet az Isten. Minden jó, ami származhat a mi életünkre nézve, ebből származik. Igen Uram. Kész, s teszem, amit az Isten mondott. Vagy ha nem tudom, kérek erőt ahhoz, hogy tudjam teljesíteni.

Azért fontos az, hogy erre felkészüljünk, mert amikor ráz minket a rosta, akkor megmaradunk. Megmaradunk, mert Jézus az Ő átszögezett kezével fogja a kezünket. Megengedi, hogy megrázzanak dolgok, de megtart és megragad minket, hogy megmaradjunk. Hogy el ne fogyatkozzék a hited - mondja Péternek -, hogy el ne fogyatkozzék a hitünk. Az a mákszemnyi, mustármagnyi, vagy kinek mekkora van, ezt egyedül Isten tudja. Egyszerűen azért teszi ezt Isten, hogy meg ne szólaljon a kakas a mi árulásunk miatt.

---

Imádkozzunk!

Köszönjük, Istenünk, hogy te valóban mindenható Isten vagy. Pontosan ismered az időket, az alkalmakat a mi életünkben és mások életében is. Köszönjük, Urunk, hogy minden hatalom a te kezedben van. Olyan sokszor kimondjuk azt, Urunk, hogy tied az ország és a hatalom, meg a dicsőség, vajon hányszor gondoltuk komolyan? Csak te látod és te tudod egyedül.

Köszönjük, hogy újra és újra bizonyítod, teljesen így van: tied az ország is, a hatalom is, és jobb, ha a dicsőséget is neked adjuk, s nem saját magunknak.

Köszönjük a mai intést, tanítást, beszédet. Köszönjük, ha tanulhattunk mindebből, ami történt vagy történik velünk. Köszönjük, ha ráz is minket a rosta, tudhatjuk, hogy a tieidet senki ki nem ragadhatja a te kezedből.

Kérünk, Urunk, válaszolj nekünk arra a kérdésünkre is, hogy a tieid vagyunk-e már, hozzád tartozunk-e, néped gyermekei vagyunk-e, vagy pedig nem. Köszönjük, hogy erre is az igazat, a valóságos választ fogod nekünk adni.

Könyörgünk most azokért, akik a rostában vannak, s rázkódik az életük. Tartsd meg őket, kérünk, kegyelmesen!

Ámen.