PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2004. július 22.
(csütörtök)

Földvári Tibor


A TESTVÉRI EGYSÉG ÁLDÁSA


Alapige: Zsolt 133

Grádicsok éneke Dávidtól.

Ímé, mily jó és mily gyönyörűséges, amikor együtt lakoznak az atyafiak! Mint a drága olaj a fejen, amely aláfoly a szakállon, az Áron szakállán; amely lefoly köntöse prémjére; mint a Hermon harmatja, amely leszáll Sion hegyeire. Csak oda küld áldást az Úr és életet örökké!


Imádkozzunk!

Magasztalunk téged mennyei Édesatyánk, hogy veled lehetünk együtt közösségben. Hódolunk előtted, mert Jézus Krisztus által valóban a te néped lehetünk. Köszönjük neked, hogy egyen, egyenként is és mint gyülekezeti közösség valóban templomoddá lehettünk. Hálásak vagyunk neked Urunk, hogy nem egyedül kell járnunk a keskeny úton, hanem lelki testvéreinkkel együtt közösségben. Köszönjük neked, hogy a nehézségek és a próbák idején is tapasztalhatjuk, nemcsak te segítesz, hanem te úgy segítesz, hogy adod mellénk a testvért, a bátorító szolgatársat.

Áldunk Urunk, hogy így együtt is növekedhetünk a kegyelemben, a te megismerésedben. Magasztalunk téged előre azért a titokért, amelyet ama napon mi is megtapasztalhatunk valósággal, tökéletes szentségben lehetünk te előtted, mint a te néped. Szeretnénk Urunk valóban készen lenni erre. Kérünk, hogy készíts el bennünket, szentelj meg, tisztíts meg és újítsd meg a hitünket.

Kérünk, szólíts meg ma is igéden keresztül, add a te tanításod nekünk. Vedd el a fáradtságunkat, fizikai módon is mindenképpen. Kérünk, hogy a lelkünket bátorítsad kegyelmeddel.

Jézus nevében kérjük Atyánk ezt tőled.

Ámen.


Igehirdetés

Emlékszünk, most már jó néhány napon keresztül több olyan zsoltárral találkoztunk, aminek felirata Grádicsok éneke, vagy az új fordításban zarándokének. A gyülekezet, Isten népe, annak vezetői, lelki szolgálói a papok, léviták akkor ott az ószövetségben, minden valószínűség szerint a templom lépcsőjén énekelték, talán zarándokokként is, ezzel hitvallást téve Istenről. Megvallották mindazt, amit végzett életükben.

A 133. Zsoltárban pedig a hivő gyülekezet, a testvéri egység, testvéri egyetértés dicsőítését mondja el, Isten népe tesz tehát bizonyságot. Amennyiben a zsoltárt Dávid írta, akkor már nagyon rég óta, ha pedig a Dávidtól kifejezés arra utal, hogy Dávid zsoltárához hasonló zsoltár, vagy a Dávid idején tapasztalt áldásokat, egységet megéneklő zsoltár, akkor kicsit később. Ezt a zsoltárt azonban mindenképpen hitvallást téve együtt éneklik. Mivel a Szentírásban található, leírásra került, így nemcsak a gyülekezet éneke, imádsága, hanem Istennek magának a bizonyságtétele, kijelentése, áldásígéretet megfogalmazó kijelentés. A gyülekezet énekel, Isten pedig valamit kijelent. Ez fontos lesz az értelmezésben.

Az új fordítású Biblia az első verset: "Oh, milyen szépséges és milyen gyönyörű" kifejezéssel fordítja az ősi szöveget. A Károli fordításban ezt hallhattuk: ímé. Az ímé kifejezés nagyon beszédes, azt jelzi, hogy valami nagyon hangsúlyosat akar mondani. Önmagában is kijelentés értékű mindaz, ami elhangzik, de ez a szócska még inkább aláhúzza annak az igazságát, ami követi az ímé szócskát. Természetesen, amikor hívő ember imádkozza, akkor egyfajta óhajtás is lehet. Ha viszont ezt a felszólítást vesszük, hogy ímé, figyeljünk csak, akkor Isten nemcsak kijelent valamit, hanem azt nagyon hangsúlyosan mondja. Jézus többször használta ilyenkor azt a kifejezést, hogy bizony, bizony.

Mi az, amit mondani akar tehát Isten? Arról tesz bizonyságot, hogy milyen áldások kísérik a testvéri együttlétet, egyetértést Isten népe életében. Ha végig gondoljuk a Szentírás testvéri egyetértésre vonatkozó igéit, akkor azt látjuk, hogy legtöbbször ez felszólításként hangzik. Parancsként mondja el Isten szava, hogy egyetértésben szeressétek egymást. Tehát a felszólítás, a parancs az egységre törekvésre a népnek szól. Ebben a zsoltárban azonban nem felszólításként, hanem legfeljebb óhajtásként mondja a hívő ember. Isten viszont egyszerűen kijelenti a titkot, kijelenti a tényt, hogy az ő népe között testvéri egyetértés uralkodik.

A bűn romboló hatása már rögtön az első bűnesetben látható, az emberi kapcsolatokban éppen ezt az egységet, egyetértést rombolta szét. Amikor Isten számon kéri Ádámon, akkor ő Évára mutat. Ádám és Éva között egy nagy szakadás történt. Egyáltalán amikor Éva vett a fáról, akkor nem a férjével való egységben döntött, ezután viszont a bűnben volt egységben Ádámmal együtt. A bűn romboló hatása látszott meg abban, hogy a kapcsolatuk egyből megromlott. Szörnyű azt olvasni a következő részben, hogy gyermekeik már egymást bántják, Kain megöli Ábelt, majd pedig a kaini leszármazottak között gyilkosokat találunk.

Isten szabadítása rögtön ott a bűnesetnél megfogalmazza: Jön majd az asszony magva, aki a kígyó fejére tapos. Ugyanakkor az ószövetségi őstörténetekben is látszik, hogy Isten szabadítása az emberi kapcsolatokat is helyreállította. Volt, amikor megbékültek egymással veszekedő emberek - gondoljunk például Jákobra és Ézsaura.

Isten szabadítása azt jelentette Izrael népe számára is, hogy a hívő ember testvéri egyetértésben tudott élni a többiekkel. Ez vonatkozott a házaséletére, a családi, törzsi életére, az egész nép gyülekezeti kultikus életére is. Izrael népe szövetséges népként élte meg mindezt, egész családi életét is az a szövetség jelképezte, hogy Istenhez tartozunk és együtt.

Házastársával ezért élhetett szeretetben és lelki, testi egységben Boáz Rúthtal. Pedig Rúth moábita származású asszony volt, de ő is Isten követője lett. Ezért lehetett Jákóbnak és fiainak mégiscsak békés élete, amikor kibékültek Józseffel is a testvérei, és Egyiptomba kerültek.

Izrael történetében az egység legszebb példája az, amikor Dávidot királlyá koronázzák Hebronban, ahol az egész nép együtt van és egyként érez. Majd amikor együtt vonulnak fel a szentládával Dávid városába, Jeruzsálembe. De gondoljunk arra is, amikor Salamon a templomot építette és felszentelték azt.

Nem mindig valósult meg ez a fajta testvéri egység, éppen Jákób és Ézsau példája mutatja ezt is. Összevesztek, Jákób becsapta a bátyját, Ézsau meggyűlölte az öccsét. Isten akarata azonban mindig a szeretetben megvalósuló békesség és egység, ahogyan ez az egész Szentírásban végig követhető.

Nem az tehát az igazi megoldás, ami Ábrahám és Lót esetében látható, hogy menjünk távolabb egymástól, hogy ne veszekedjünk, hanem az, hogy együtt tudunk maradni szeretetben, próbálva megegyezni. Természetesen a történetben valamifajta megoldás történt, de az Isten szerinti egység az az együttlakásban is megvalósulhat, még akkor is, ha igaz az, amit magyarul így mondanak: lakva ismeri meg az ember a másikat.

Az Úr Jézus főpapi imádságában szintén az egységet húzza alá: Legyenek egyek, annyira egyek, mint én veled Atyám. Ők mivelünk, de együtt is, egységben éljenek. Sőt, amikor a gyülekezeti intésről, fegyelmezésről van szó, akkor azt mondja Pál apostol is a Korinthusi levélben, vagy az Úr Jézus a Mt 18-ban, hogyha kell, tekintsd úgy a te atyádfiát, aki nem hallgat rád, mint az istentelen, zárjátok ki a gyülekezet közösségéből, de nem örökre, hanem azért, hogy megtérjen a bűnéből, bűnbánatot tartson, hiányozzon neki a közösség és térjen vissza. Akkor már fogadjátok szeretetben vissza. Tehát, amikor esetleg kizárás történt az egyetértők csapatából, az egységből, az is azért történt, hogy még az az ember is bizonyíthassa, hogy kész bűnbánatra jutni és visszakerül Isten népe egy közösségébe.

A zsoltár nemcsak kijelenti ezt az egyszerű igazságot, hanem azt is aláhúzza, hogy milyen érték ez. Azt mondja: "Ímé, mily jó és mily gyönyörűséges, amikor együtt lakoznak az atyafiak." Az a kifejezés, ami a héber nyelvben a jó, fordítható szépnek is. Azaz, nemcsak erkölcsileg jó, Isten akaratának megfelelő, hanem esztétikailag is szép. A másik jelző pedig gyönyörű, kedves, becses. Nagyon fontos azonban, hogy itt az értékítéletet nemcsak a gyülekezet vallja meg, hanem Isten maga, hiszen kijelentést olvasunk. Isten mondja, hogy neki mennyire szép és jó, mennyire gyönyörűsége telik abban, amikor együtt lakoznak a testvérek, ahogy az ő népe egyes tagjai együtt élnek.

Emlékezzünk arra, amit Isten mondott a teremtésnél: "Íme, minden igen jó." Minden igen szép. Azután a 2. részből megtudjuk, hogy egy valami mégsem volt jó, az, hogy egyedül volt az ember, Ádám. Ezért szerzett neki barátot, bajtársat, hozzá illő segítőtársat, ez esetben egy asszonyt. Isten nem gyönyörködött abban, hogy Ádám egyedül volt, hanem ő maga is érezte és tudta, szükség van a társra, a hozzá illő lelki testvérre. A teremtést nem fejezte be egészen addig, míg ki nem mondhatta: "Lesznek ketten egy testté." Eggyé vált Ádám és Éva. Ami Istennek ilyen kedves és gyönyörűséges, az látszik a teremtéstörténetben. Ádám álmában kapja a társát, s amikor meglátja, egyből beleszeret és kimondja: Csontomból való csont, testemből való test, őt szeretem, igen ő hozzám tartozik. Neki is kedves, szép, jó volt az a társ, akit Isten adott mellé. A bűneset megronthatta ezt a fajta szeretetkapcsolatot, de nem tehette teljesen tönkre.

Éppen a zsoltáros is jelzi, hogy Istennek kedves, amikor az ő népe egységben éli meg a hitét. Amikor Izrael népe összejött például a családban, ott általában együtt voltak az ükszülők, dédszülők, nagyszülők, unokák, dédunokák, közös vacsorán vettek részt, közös étkezésen, élték a hétköznapi életüket. A zsoltár azt mondja: milyen jó és milyen gyönyörűséges ez Istennek.

Nem véletlenül mondta ki az Atya Jézusra vonatkoztatva is: "Te vagy az én szeretett fiam, akiben én gyönyörködöm." Mivel az Úr Jézus által, az ő megváltó halála által lehet minden bűnös ember Isten gyermekévé, Isten népe tagjává, ezért Jézus Krisztuson keresztül az Isten gyönyörködik az övéiben.

Ennek a zsoltárnak a végső beteljesedése is csak a Messiásban érthető. A bűnös emberben nem gyönyörködik Isten, de a megszabadított hozzátartozó hívő ember és hívő közösség életében igen. Az Ézsaiás 43-ban ezért mondja a próféta: "És most, oh Jákób, így szól az Úr, a te Teremtőd, és a te alkotód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy! Mikor vízen mégy át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok el nem borítnak, ha tűzben jársz, nem égsz meg, és a láng meg nem perzsel téged. Mert én vagyok az Úr, a te Istened, Izráelnek Szentje, a te megtartód, adtam váltságodba Egyiptomot, Kúst és Sebát helyetted. Mivel kedves vagy az én szemeimben, becses vagy és én szeretlek: embereket adok helyetted." Kedves, ugyanaz a szó, gyönyörködöm benned; megváltott népére mondja és az egyes hívőkre.

Ezért amikor az Újszövetségben arról van szó, hogy Isten templomává lesz a hívő ember, illetve a hívő nép, mint közösség, akkor ugyanúgy igaz az ószövetségi kijelentés ránk nézve is. Ilyennek látjuk-e mi magunkat Isten gyermekeiként és Isten népeként, mint akiben gyönyörködik az Isten? Ez nem annak a függvénye, hogy éppen milyen állapotban vagyunk, éppen mivel küzdünk, milyen kísértésben esetünk el. Ez Isten örök szeretetét jelzi. Jelzi azok iránt is, akiben éppen nem gyönyörködik valamelyikünk, mert engedetlen testvérnek tartjuk, vagy még meg nem tért hozzátartozónak, nem látjuk mi van benne szép és kedves. Isten szabadító kegyelme azonban bármikor testvérré teheti az ellenséget is. Gondoljunk csak Saulus megtérésére a damaszkuszi úton.

Isten tehát azt mondja, milyen jó és milyen gyönyörűséges, amikor együtt laknak az atyafiak. Mivel Istennek ez kedves és szép, ezért így értékeli magát a hívő nép is. Ezért kell feltenni a kérdést, milyennek értékeljük magunkat. Tudjuk-e mi is ezt a zsoltárt őszintén, szívből mondani: milyen szép és milyen gyönyörűséges, mikor együtt laknak az atyafiak.

Dávid, amikor meghallotta, hogy Saul és Jonathán meghalt (2Sám 1), akkor elkezdett gyászéneket mondani, és nemcsak Jonathánt dicsérte, hanem Sault is. Sőt, Saul és Jonathán szeretetéről, egységéről így vallott: "Sault és Jonathánt, akik egymást szerették és kedvelték, míg éltek, a halál sem szakította el; a saskeselyűknél gyorsabbak és az oroszlánoknál erősebbek valának. Izrael lányai! Sirassátok Sault, ki karmazsinba öltöztetett gyönyörűn, és arannyal ékesíté fel ruhátokat. Oh, hogy elhullottak a hősök a harcban! Jonathán halmaidon esett el!" Dávid arról tett bizonyságot, az őt halálra üldöző Saulról, hogy milyen kedves volt ő is a szemében. Nem a bűnt szerette Saulban, hanem meglátta Isten felkent királyát és megadta a neki járó tiszteletet.

Emlékezhetünk arra is, hogy volt, amikor Jonathán Saullal szemben védte Dávidot, ha kellett határozottan és keményen. Soha nem adta fel azonban a fiúi tiszteletet, sőt a végén kész volt együtt halni apjával. Saul király nem tartozik a hithősök nagy példái közé, de Jonathán, mint édesapját, Istentől elfogadott Atyaként szerette, tisztelte, és Dávid erről énekelt, hiszen ezt ő is tudta, látta, kedves volt szemében az a szeretetkapcsolat, ami Saul és Jonathán között volt.

Tudom én is, milyen érzés, amikor akár a családban, akár a gyülekezetben, vagy akár hazánkra gondolva - olyan nagyobb szinten, mint a haza és a hazához tartozó állampolgár, vezetők -, hogy látunk olyan embereket, akik magukat keresztényeknek vallják, de az életük nem valami vonzó és akkor örülünk, ha nem lakozunk velük együtt, vagy azt mondjuk, hogy bárcsak ne laknánk velük együtt. Isten azt mondja: milyen gyönyörűséges és milyen jó, ha együtt lakoznak az atyafiak. Nem az a megoldás, hogy elmenekülünk valaki elől, hanem az, amit Isten igéje ebben a zsoltárban is megfogalmaz.

Miért gyönyörködik Isten, miért kedves és szép az ő népének az együttléte? Ennek megértését az a két illusztráció segíti, amit a zsoltáríró használ. Az olaj, illetve a Hermon harmatja képével jelzi, hogy milyen is az az fajta együttlét, amiben Isten népe akkor is élhetett. "Mint a drága olaj a fejen, amely aláfoly a szakállon, az Áron szakállán; amely lefoly köntöse prémjére; mint a Hermon harmatja, amely leszáll Sion hegyeire."

2Móz 34-ben történik erre utalás, amikor papi szolgálatra felszentelték Áront és fiait. Áron volt a főpap. A főpap felszentelése úgy zajlott, hogy a felkenetés olaját olyan bőséges mennyiségben öntötték a fejére, hogy az végigfolyt az egész testén, az egész ruházaton, le a földre. Erről az olajról mondja a zsoltáros, hogy olyan a hívők közti egyetértés, együttlakozás - amely kedves Istennek -, mint ez az olaj, ami a felszentelés része volt. Amilyen módon megszentelte Áront arra a szolgálatra - szent azt jelenti: elkülönített Isten számára -, amelyre Isten elhívta, mint főpapot. Ilyen módon szenteli meg Isten népét, Isten népe egészét a testvéri egyetértés és a boldog szeretetben való békés együttlakozás. Azaz, elkülönítetté válik Isten számára az egész nép.

Jézus azt mondta: egyek legyenek az övéi is. Ezelőtt azt mondta, az Atyától azt kéri, hogy szentelje meg őket az ő igazságával, mert az ő igéje igazság. Tanítványainak azt mondta továbbá: "Én új parancsolatot adok nektek, hogy egymást szeressétek. Erről fogja mindenki megtudni rólatok, hogy ti az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretitek." Jézus is azt hangsúlyozta: egység szeretetben. Ez egyfajta új parancsolatként hangzott. Ez itt felszólítás volt, azért, hogy megvalósuljon az, amit Isten kijelentett az igében.

A megszentelni gondolat - ami olyan olaj, ami lefolyik Áron egész testén -, azt jelzi, hogy ez az egység nem a bűntelenek egysége. Hiszen Isten népe nem bűntelen, hanem szent. Tehát az egység nem akkor valósul meg, ha soha senki nem vétkezik Isten ellen, meg a másik ellen, akkor, ha mindenki már tökéletes lesz, hanem ezt az egységet a megszenteltetés végzi, Isten munkája. Szent, azaz tiszta. Isten szemében kedves és becses az a másik is, aki lehet, hogy sokkal bűnösebbnek tűnik nálamnál is, noha lehet, hogy ő meg éppen engem lát bűnösebbnek önmagánál. Mindegy; Isten szemében az ő gyermekei kedvesek, becsesek. Megtisztítja őket, mert szentek. Ezért így fogalmazható, hogy a drága olaj amely lefolyik a főpap szakállán kép azt jelzi, hogy a népet megszentelő egység engedelmesség során valósul meg. Istennek valló engedelmesség az egyetértésben, az egy akaratra való jutásban. Az a jézusi mondat, hogy ha vétkezik a te atyádfia ellened, akkor mit tegyél, - tehát az intés és a fegyelmezésnek a tanítása - folytatódik ezzel, mert "ha ketten közületek egy akaraton vannak, minden dolog, ami felől csak kérnek, megadja az én mennyei Atyám. Mert, ha ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, én ott vagyok közöttük." Éppen ilyen kényes helyzetben mondja ki Jézus az egység, egy akaratra való jutás nagy lehetőségét.

Amikor Isten népe igyekszik egységben élni, egy akaratra jutva, akkor ez megszenteli az egész népet. Lehet, hogy ezáltal gyógyulnak meg sokan. Az egység azt jelenti, hogy egy akarat, egyetértés, ha kell lemondva az én igazságomról, az Úr igazsága érdekében. Az ördögnek meg vannak a taktikái arra, hogyan próbálja ezt az egységet szétrombolni. Gondoljunk itt újra Ádám és Éva esetére, vagy Kain és Ábel példájára, vagy Jákób és Ézsaura.

Isten azt mondja, hogy az egység olyan, mint az olaj. Ő végzi és megvalósul. Valamelyik írásmagyarázó azt is aláhúzta még, hogy itt a zsoltárban, akkor Áron főpap különböző testrészeit, illetve a ruhájához kapcsolódó különböző helyeket említi és ezzel azt jelzi, hogy ez az olaj az egész személyt érinti. Tovább folytatva azt a gondolatot veti fel, hogy Izrael népe is sokféle emberből állt, de az egység a sokféleségben valósul meg.

Az egység a különbözőségben. Erről az Újszövetség is sokat ír. Természetesen Isten végzi, hiszen Jézust is ő kente föl a Szentlélek által. Ez az olaj is Isten Lelke, hatalma és ereje jelképe volt. Így mondja Péter 1. levelében, hogy a hívők egy nemzet, Krisztus népévé egy egyetemes papság épül fel. A hívők egysége megvalósul abban a szolgálatban, amit a főpap, majdan az Úr Jézus beteljesített, bemutatott. A papi szolgálat is az olajképhez hasonlóan az egység megvalósítása, és így válik megszentelővé.

A mi egységünk hat másokra. Ezért mondja az ige: ha csak egyetlen hívő ember van a családban, még a hitetlen férj is szent, hát még a gyermekek (1Kor 7.). Megszenteli az egyetlen hívő jelenléte. A hívő gyülekezet közössége, mint közösség hat, áldássá lesz azok számára, akik keresik az Istent, sőt még a haza számára is.

A másik kép: "Mint a Hermon harmatja, amely leszáll Sion hegyeire." A Hermon hegye viszonylag magas volt és onnan a hűvös szellők harmatot vittek sok felé, és nagyon messzire. Ez a harmat leszállt és áldássá lett a földnek. Volt valaki, aki teológusként járt a Hermon hegy tövében és megcsodálta, hogy valóban látni lehetett ahogyan a csapadékban dús fellegek szálltak az égen, majd lecsapódtak, mint harmat. A harmat frissíti a levegőt, és termővé teszi a földet.

Itt az a fontos, hogy még a távoli vidékeket is. A Hermon hegyről a Sion hegyeire, amelytől bizony igen távol van. De ilyen a testvéri egység, egymás számára frissítő. Mindig frissíti Isten népét, például amikor új és új tagok kerülnek be közéjük. Az új tagok kevésbé ismerik a Szentírást, gyakran kérdeznek, néha értetlenkednek. Ilyen esetben választ kell adni, meg kell magyarázni, vissza kell kérdezni. A gyülekezet közösségét tehát minden esetben frissíti az újak megjelenése.

A közösség szeretete vonzásáról már az előzőkben hallhattunk. De ez a vonzás még a pogányokra is vonatkozik - olvassuk a Mikeás könyve 5. részében. Az egység áldássá lesz, mint a Herman harmatja. Sion hegye pedig az a hely, ahonnan a szabadítás jön. Isten úgy adja szabadítását azoknak, akik még nem járnak hitben - akár a családunkban, akár a környezetünkben -, hogy egységben van Isten népe és ez látható, szeretik egymást és vonzóvá lesz az az Isten is, akinek a nevében egyek.

Az olaj és a Hermon harmatja kifejezéseknél azt mondja, hogy valami lefolyik, leszáll, ami azt is kifejezi, hogy felülről lefelé halad. Ebben a képben ez jelzés arra, hogy minden tulajdonképpen Istentől jön; Isten örül mindennek, de ő az is, aki mindezt munkálja. Istentől való volt az a rendelet, hogy legyen főpap és legyen papság Isten népe között, mert az ő szabadítását és kegyelmét így hirdette meg a népnek. Ez Izraelben beteljesedett és azóta mi vettük át azokat a feladatokat, amelyeket az Úr Jézus munkájából nekünk kell végezni. A Hermon harmatja azt jelzi, hogy Isten gondoskodó szeretete hull, mint a harmat. Hóseás könyvében önmagát nevezi meg harmatnak népe számára. Tehát a lefolyni igében is az látszódik, hogy valamit, amit Isten ad, az hat fölülről, lefelé.

A zsoltár befejező részében megfogalmazza mindennek az értékét, azaz hogyha mindez megvalósul, oda az Úr áldást küld örökkön, örökké. Legtöbbször én magam is úgy éltem át ezt a kérdést, hogy azt láttam nincs áldás az életemen, illetve szeretnék több áldást, és ehhez akkor valamit tennem kell. A zsoltárban azonban arról van szó, hogy valamit, amit Isten kegyelme, szabadítása által megvalósít az létezik és ennek a következménye az áldás. Az ígéret tehát a népnek szól. Az a kifejezés, hogy "Csak oda küld áldást", az ősi szövegben így olvasható: "csak oda parancsol áldást az Úr". Parancsol. Ez jelzi, hogy amit mond, annak meg kell történnie, mert az parancs.

Nem a hívőnek szól a parancs, hogy legyél már egységben, szeresd a testvéredet, mert akkor majd megáldalak, hanem természetesnek veszi, és az áldást és az életet parancsolja. A hívő érdekében hangzik a parancs. Ez a nagy ígéret!

Ki volt az, aki az áldást közvetítette? Szoktuk is mondani az ároni áldást (4Móz 6,24). Nem véletlenül olvashatunk az igében is a drága olajról, ami Áron szakállán folyik lefelé. A 5Móz 30-ban pedig arról, hogy Isten életet és halált kínál fel az övéinek, és ugyanakkor hozzáteszi, hogy válaszd az életet.

A 5Móz 28-ban, ahol az áldásokat írja le, felsorolja milyen áldást ad az övéinek. Egy mezőgazdasági munkával foglalkozó népnek, akik éppen készülnek bemenni az ígéret földjére, a pusztából pedig már készültek megszabadulni, Isten a gabonaföldek bőségét ígéri. A mi időnkben a mezőgazdaságban mindez igaz, az iparban sikeres gazdaság, sikeres profit, a banki szférában, a banki ügyleteket is ha Isten áldása dicséri, gazdagodhat a bankár is. Az áldás azt jelenti tehát, amit Isten ad nagy bőséggel, és tulajdonképpen életet.

Azt mondja: örökké. Áldást parancsol, életet parancsol Isten örökké. Tehát nemcsak itt, hanem mindég; folyamatosan a földi életre és az örökéletre vonatkozóan. Isten népe a megdicsőült szentek egységét éli meg odaát. Itt még vannak próbák, nehézségek, de itt is egy lehet Isten népe és áldások is érik.

Az a kérdés, hogy a mi életünket igazolják-e ezek az áldások. Azt mondja: csak oda küld áldást, ahol egységben van Isten népe. Az, aki mindezt tapasztalja, az velem együtt legyen hálás ezzel a zsoltárral. Ha pedig valaki úgy érzi, hogy az élete az elmondottakból hiányt szenved, annak is az ige azt mondja, hogy az Isten gyönyörködik az övéi életében, egységében, és arra nézve kell figyelni az ő szavára, hogy hol kell tisztulni, újulni, a szeretet parancsát megélni engedelmesen.

Saul és Barnabás Márk miatt szétváltak, de Márk a végén Saul olyan fontos munkatársa lett, akit maga mellé kért legnagyobb bajai közepette. Velük is az történt, hogy Saul és Barnabás egy helyzet miatt nem tudtak együtt dolgozni, útjaik elváltak egy időre, de az isteni megoldás az volt, hogy aki miatt szét kellett menniük a végén mégis Pál szeretett munkatársa lett.

Isten számára tehát az övéi bűne sem lehet akadály.

Így lehetünk még egy bűnös ország számára is áldássá, mert ha Isten népe egyként dolgozik, imádkozik (Tim 1,2), akkor egy ország is tapasztalhatja ezeket az áldásokat.


Imádkozzunk!

Szeretnénk Urunk neked megköszönni azt a szeretetet, amelyet kaptunk azoktól, akiken keresztül megismerhettünk téged, akik szeretettel hordoztak idáig is és tudjuk, hogy ezután is. Hálásan köszönjük neked azokat a társakat, akiket nehéz volt egy ideig elviselni, de te munkáltál közöttünk megbékélést, megnyugvást, szeretetet. Szeretnénk hálát adni azokért, akik rajtunk keresztül ismertek meg téged. Köszönjük, amikor meghallgattad imádságunkat és megtért a hozzátartozónk. Megszabadítottad azokat, akik miatt már mi magunk is szenvedtünk. Köszönjük amikor mint közösség és gyülekezet is vonzóvá tehettük a téged nem ismerők számára azt a szeretetet, amit te jelentesz.

Arra kérünk a mai ige fényében, hogy munkáld te is közöttünk az egységet, tisztíts meg bennünket és szentelj meg. Segíts nekünk, hogy tudjunk egyként gondolkodni. Adj egyetértést a presbitereinknek, a munkatársaknak. Hadd tudjunk mi is bekapcsolódni, hadd lehessünk a szolgálatunkkal a téged dicsőítők, a te gyönyörűségedre levők és áldássá mások számára. Ennek fényében könyörgünk népünkért, népünk vezetőiért. Bocsásd meg nekünk, amikor nem tudtunk egyként imádkozni érettük. Bocsásd meg, amikor ebben nem voltunk éppen egyek. Segíts, kérünk, hogy ebben is gyógyuljon meg a lelkünk.

Köszönjük Urunk, hogy a te szabadításod fényében láthatjuk önmagunkat. Köszönjük, hogyha nem is érdemeljük meg, te mégis szeretsz, Jézusért. Arra kérünk, hogy ezért tudjuk magunkat is elfogadni, nem bűnösként, hanem megkegyelmezett, megváltott bűnösként és várakozni arra a szabadításra, amit készítettél nekünk.

Kérünk téged, áldd meg a Neszmélyen levőket, add, hogy legyen közöttük is lelki egység, szabadulások történhessenek azok között, akik keresnek téged.

Köszönjük, hogy mindezt az Úr Jézus nevében kérhetjük tőled, hálaadással.

Ámen.