PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK |
Pasarét, 2004. július 18. Csákány Tamás |
Alapige: Jn 7,37-39
"Az ünnep utolsó nagy napján felállt Jézus, és így kiáltott: "Ha valaki szomjúhozik, jöjjön hozzám, és igyék! Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek!" Ezt pedig a Lélekről mondta, akit a benne hívők fognak kapni, mert még nem adatott a Lélek, mivel Jézus még nem dicsőült meg."
Imádkozzunk!
Mindenható Istenünk, szeretnénk mindenfajta távolságból és mélységből hozzád kiáltani ma reggel. Azért könyörgünk, hogy te adj nekünk felfrissülést, megelégítést, tisztulást, útmutatást, azt, amire a leginkább szükségünk van.
Megvalljuk, hogy az elmúlt héten is sokszor, sok minden másban is kerestünk segítséget, nem csak a te igédben. Jól tudod, hogy hányféle olyan területe van az életünknek, ahol el kell, hogy ismerjük: kudarcot vallunk, vagy kudarcot vallottunk. Könyörülj rajtunk, kérünk! Add üzenetedet nekünk bőségesen, és küldd el Szentlelkedet, hogy Ő legyen, aki lefordítja azt nekünk!
Szeretnénk Urunk előre hálát adni azért az ajándékért, amit mára készítettél szavadban. Könyörgünk, Krisztusért add, hogy megértsük, befogadjuk és magunkkal vigyük.
Köszönjük neked hűségedet. Te akkor is számon tartasz bennünket, amikor mi nem számolunk veled. Akkor is kegyelmes vagy velünk, amikor mi a saját utunkat járjuk.
Könyörgünk, tedd lehetővé számunkra, hogy kegyelmedre hittel válaszoljunk, s hiányaink a veled való találkozás által beteljenek!
Ámen.
Igehirdetés
Az ünnep, amin Jézusnak ezek a szavai elhangoztak, az úgynevezett lombsátor ünnep volt, amit arámul szukkótnak neveztek. Ez a nagy ünnep mindig szeptember-októberre esett, aminek nyolcadik, záró napja jelentette a csúcspontot. Ekkor lombsátor alatt laktak az emberek. Innen is jött a neve: emlékezve egyrészt arra, hogy Isten megtartotta őket a pusztai vándorlás során, másrészt pedig könyörögve, hogy adjon áldást az előttük álló aratás alkalmára. Tehát volt hálaadás, visszatekintés része is ennek az ünnepnek, és könyörgés, előretekintés is.
Jellegzetesen a hét minden napján a papok közül az, aki éppen szolgálatban volt, lement a Siloám tavához, és szép, díszes aranyedényben merített a tó vizéből. Sokan az összegyűlt ünneplők közül elkísérték a tóhoz, majd vissza a templomhoz. Utána italáldozatot mutatott be Istennek, könyörögve azért, hogy ahogy az Úr megtartotta őket a pusztai vándorlás idején, úgy tartsa meg őket a továbbiakban is.
Jézus ebbe az ünneplésbe feledkezett tömegbe kiált bele, és mondja: emberek, az örök keresésen túl lehet lépni! Az örök könyörgésre érkezhet válasz. Nem kell mindig csak szomjazva, keresni a megelégíttetést, hanem meg lehet találni, meg lehet tapasztalni, és már nem is szükséges tovább keresni.
Emlékszem gyermekkorom egyik érdekes táborára, ami sok szempontból nagyon izgalmas volt. Nyelvtanulás céljából vittek együvé bennünket, kisgyerekeket a Balaton mellé. Valamilyen úton-módon elromlott a vízcsap, naponként kapott mindenki vizet, egy nagyon szűkös fejadagot. Ugyanilyen meleg idő volt, mint most, és soha sem fogom elfelejteni, éjszakára olyan szomjassá váltam, hogy arról álmodtam, hogy egy nagy tartály ivóvízben lubickolok, mint egy feneketlen bendőjű hal, és nyelem, nyelem a vizet, és soha nem elég. Aztán felébredtem, és folytatódott a nap a szűkös fejadaggal. Ez a gyermekkori élményem jutott eszembe Jézusnak az előbbi mondatairól. Nem ilyenek vagyunk-e sokszor? Próbáljuk habzsolni azokat a néha nagyon jó dolgokat, amiket csak elérünk, hogy megelégítsenek bennünket, és mégsem lesz elegünk. Aztán felébredünk, és látjuk, hogy valójában nemhogy nem bővölködünk, de sok minden létfontosságú dolognak éppen hogy szűkével vagyunk.
Kikhez szól tehát Jézus? Azokhoz, akik szomjaznak. Azt mondja, hogy a szomjazók jöjjenek hozzám. Azok, akik felismerték és elismerték azt, hogy valami komoly hiány van az életükben. Huzamosabb ideig nem lehet kibírni folyadék nélkül. A rádió lépten-nyomon bemondja, hogy ilyen meleg időben az ember rendszeresen pótolja a vízveszteségét. Ha villamoson, metrón, buszon utazunk, látjuk, hogy sokan kis palackkal a kezükben járnak, mert szükségünk van a vízre.
Azt mondja Jézus, hogy nemcsak a fizikai értelemben vett vízre van szükségetek, hanem sok minden olyanra, amit kerestek, ami után kutattok, amit szeretnétek megtalálni, ami az életetek értelmét adhatná. De szűkölködtök, nem találtok rá. Gyertek, akiknek bármilyen hiány van az életében, nem szűkíti le Jézus ezt a kört, akikre gondol, hanem azt mondja, hogy bárki, aki szomjazik, jöjjön, és megelégítést talál nálam.
Hadd kérdezzen bennünket először Isten igéje ezzel kapcsolatosan. Teljesen lényegtelen, hogy régóta halljuk már az igét, vagy talán most találkozunk Isten szavával először. Vajon rám is vonatkozik Jézus hívása? Elismerem-e azt, hogy igen is szűkölködöm sok mindenben, és magam nem tudom betölteni az űrt, s amiről úgy érzem, hogy boldoggá tehetne, nem tudom megszerezni. Vajon egyáltalán kutatom-e a lehetőségét annak, hogy a hiányaim betöltessenek? Sokan vannak - hadd jegyezzem meg csendesen, akik átmentek egy abszolút minimalista gondolkodásba, és megtanultak együtt élni a hiányaikkal. Itt most nem arról van szó, hogy vannak olyan nyomorúságok, keresztek, külső, belső nehézségek, amiket meg kell tanulnunk hordozni. Ez nyilvánvaló, de Isten azért teremtett bennünket, azzal a céllal, amit Jézus is mond, hogy olyan életünk legyen, amit érdemes végigélni, mégpedig, hogy végső soron bővölködjön életünk. Jézus szavai ezek, hogy én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek. Itt bőség alatt a Biblia gondolkodása szerint elsősorban és kizárólagosan nem az anyagi bőséget kell érteni, hanem az olyan életet, ami bővölködik az örömben, békességben, abban a tudatban, hogy a helyén van az illető. Vajon jellemez-e bennünket ez a fajta bőség? Vagy pedig mi is csak állandóan szomjazunk, mint sokan azok közül, akikhez Jézus szólt?
Azt is fontos még az alaptörténet kacsán megjegyeznünk, hogy Jézus a vallásos embereket is hívja ebben az esetben. Azokat, akik felmentek, hogy megtartsák a Mózes által rendelt ünnepet, akik évről évre megtették azt, amire a vallás hívta őket. Vajon nincsenek-e ma is sokan olyanok, akik időnként, vagy gyakran, talán naponta, járnak templomba, közülük többen kézbe veszik a Bibliát, még imádkoznak is, és mégis hiányt szenved az életük?
Jézus választ ad rá, hogy ez miért van így. Azt hangsúlyozza, hogy a szomjazóknak el kell indulniuk. Nem elég felismerni, hogy valahol hiány van, hogy valami nincs rendben, hanem ezt az űrt be kell tölteni, és ehhez ránk is szükség van.
Olyan jó lenne, ha megértenénk, ha Isten valóban úgy adhatná elénk, hogy elhiggyük neki, hogy Ő csak akkor fogja az életünk szükségeit betölteni, ha ezt mi engedjük. Ő nem kényszerít.
Egy kapcsolat csak akkor működik jól közöttünk, emberek között is, ha mindkét fél egyenlőképpen vesz részt benne. A kölcsönösség alapvetően fontos. Isten nem kényszerít, hanem felkínálja nekünk a lehetőséget. Azt mondja, lehet, hogy nem értjük, hogy hogyan, lehet, hogy el sem tudjuk képzelni, hogy ez még ránk nézve is érvényes lehet, ennek ellenére az életünk hiányaira van megoldás! A kereséseinkre, kérdéseinkre van válasz, de ehhez személy szerint ránk is szükség van, hogy engedjük már végre azt, hogy Isten munkálkodjon a szívünkben és az életünkben. Ne csak kérdéseket tegyünk fel, hanem várjuk rájuk a választ. Ne csak kutassunk, hanem figyeljünk arra, hogy mikor ad Isten valami fajta nyugvópontot a keresésünk közepette, amikor leszögezhetjük, hogy megtaláltam valamit, és ehhez mostantól fogva ragaszkodni szeretnék.
Tehát Jézus azt mondja, hogy aki szomjazik, az induljon el, de nem mindegy, hogy hova igyekszik. Jöjjön énhozzám - hangzik hívása. Ez nagyon emlékeztet arra, amit a Máté evangéliumában így foglal össze a sok szempontból megfáradt, magukat vallásosként számon tartóknak, hogy "Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek." Olyat adok, amit senki más nem tudna megadni. A külső körülményeitek talán nem, de ti fogtok megváltozni ugyanazok között a körülmények között. Ez igaz akkor is, ha az ember először hallja Jézusnak ezt a biztatását, és akkor is, hogyha már nagyon sok mindent tud róla talán sok minden az Ő szavából a szívében is ott van, csak éppen már nem hozzá fordul, hanem az erkölcshöz, a vallásos megszokáshoz, sokféle napi rutinhoz és gyakorlathoz, ami az élet része lett. Ezek jók is lehetnek, de csak akkor, ha nem kerülnek Jézus elé. Keresztyénségünk erejének a forrása, vagy hogy egyszerűbben fogalmazzunk: mindaz, amire szükségünk van, Jézusban található meg. Egyedül Jézus tudja megelégíteni belső sóvárgásunkat, ami életkortól, nemtől, mindenfajta származási vagy társadalmi különbségtől függetlenül ott él a szívünkben. Ő az, aki úgy tölthet be bennünket, ahogyan arra leginkább szükségünk van.
Olyan sokan, mai keresztyének ezt elfelejtik, vagy elfelejtjük - fogalmazzunk többes szám első személyben. Gyakran előfordul, nem értjük, hogy miért nem jutunk előre az Isten útján. Miért nem értjük az igét? Miért nem tudunk úgy viselkedni, reagálni egy-egy helyzetben, ahogyan azt Jézus tenné. A válasz az esetek nagy százalékában igen egyszerű. Azért, mert nem Jézust követjük, hanem bizonyos útmutatások alapján próbálunk meg saját magunk előrejutni, de ez lehetetlen. A keresztyén éppen arról ismerszik meg, hogy Krisztust követi, és amilyen szorosan csak lehet, hozzá igyekszik tartozni, mert rájön, hogy magában semmire nincs ereje. Sokan vagyunk itt olyanok, akik megjártuk már a saját tévútjainkat. Valaki láthatóbban, valaki kevésbé láthatóan, de ha mód lenne rá, tudnánk mesélni róla, hogy mi mindent próbáltunk meg akár szellemi, akár fizikai téren, hogy úgy boldoggá, teljessé tegyük az életünket, és a fizikai, lelki szükségeinket betöltsük. Legyünk őszinték! Sikerült? Elmondhatjuk, ha visszatekintünk az életünk Isten nélkül járt szakaszára, hogy az teljes élet volt? Olyan, amit szívesen felvállalunk, és ami előre vitt, közelebb másokhoz, és közelebb ahhoz, hogy a helyünkre kerüljünk?
Jézus arra biztatja a szomjazókat, hogy amikor hozzá jönnek, akkor bátran igyanak. Furcsa ez a biztatás, hiszen magától értetődőnek tűnik, hogyha valaki szomjas, és ha vizet talál, inni fog. Jézus ismer bennünket, és tudja, hogy még erre is biztatni kell minket. Lehet úgy Jézus közelében lenni, hogy az ember mégis szűkölködően él. Erre sok megfáradt hívő élet a példa. Amikor tudunk Jézusról sok mindent, és ennek ellenére élünk a saját erőnk, vagy talán helyesebb lenne így mondani, erőtlenségünk szerint.
Ez a mai szép nyári délelőtt alkalom arra, hogy együtt könyörögjünk az Úr Jézushoz, elégítsen meg bennünket. Mindannyiunkat erre hív, függetlenül attól, hogy eddig milyen úton jártunk: gyere énhozzám, és én azt adom, amire szükséged van, hogyha elfogadod. Nem fogom erőszakolni, de nagy szeretettel, és talán bonyolult módon azért hoztalak ide sokféle egyéb program helyett, hogy a szívedre beszéljek. Nem azért, hogy elméletekkel traktáljalak. Jézus itt azokat is hívja, akik a vallásos gyakorlatban már nagyon jártasak. Gyertek, és a való életben tapasztaljátok meg, hogy mit jelent felüdülni úgy, ahogy az el nem múlik.
Az evangélium Jézus szavai után ezt fűzi még a hívásához, hogy mindezt a Lélekről mondta, akit a benne hívők fognak kapni, mert még nem adatott a Lélek, mivel Jézus még nem dicsőült meg.
Amiről itt eddig szó volt, ma Isten igéje és Lelke által válik, vagy válhat valósággá kinek-kinek az életében közülünk. Egyedül az fogja megtapasztalni ezt a csodát, hogy Jézus a legkiszáradtabb, kiszikkadtabb életet is igazi élettel teli életre tudja melengetni, öntözgetni, szeretni, aki meglátja Jézust, mint megdicsőült Urat. Ugyanis ehhez a változáshoz, amiről Ő beszél, hogy szomjazóból teljesen megelégített emberré válik valaki, a golgotai kereszten át vezetett az út. Ahol is a Megváltó mindenfajta nyomorult szenvedésünknek, tévutunknak az eredményét, azaz büntetését magára vette azért, hogy nekünk igazi életünk legyen. Azért, hogy a mi hihetetlen és betölthetetlennek tűnő hiányainkra lehessen, legyen válasz.
Azt mondja a Szentírás, hogy Isten minden ígérete, ami csak a Bibliában van, Jézusban lett igenné és ámenné, vagyis Jézusban teljesedett be.
Jézus a megoldás az életünk mindenfajta kérdésére. Nem általánosságban, hanem a vele való találkozás révén. Szabad ma reggel először, vagy talán újra azt kérni, hogy Istenem, add, hogy a te Szentlelked munkálkodhasson a szívemben, hogy mindazt a sokfajta téves keresést, amivel eddig megpróbáltam az életemet megelégíteni, tudjam és akarjam félretenni. Nem könnyű, hiszen olyan világban élünk, ami sokfajta pótszert, pótcselekvést próbál a kezünkbe adni a helyett, amire Jézus hív bennünket.
Ez tipikusan olyan, mint amikor az ember egy nyári kirándulás alkalmával valamilyen szénsavas üdítőt kezd el inni, és csak még szomjasabb lesz, egyre többet kellene innia belőle.
Azt mondja ez a világ, hogy minél több kézzel fogható biztosítékot talál, és akkor majd boldog leszel. Mutass fel olyan eredményeket, ami mindenkit őszinte elismeréssel tölt el, és akkor majd az űr, ami benned van, betelik. Keress egy olyan kapcsolatot, ahol felnéznek rád, az lesz a megoldás. Végy meg minél több olyan használati cikket: házat, autót, műszaki dolgokat, bármit, amiről azt mondjuk, hogy ez a boldogság forrása, és akkor minden jó lesz. Igaz ez? Tényleg minden jó lett?
Sokan vagyunk úgy itt, hogy elmondhatjuk magunkról, talán egyikünk sem éhezik egyik napról a másikra. Sok mindenünk van, ami több mint, ami a puszta létfenntartáshoz szükséges, és aminek sokan örülnének szegényebb országokban. Boldogok vagyunk ezektől? Nem inkább azt érezzük, hogy még több kellene, még inkább, hátha az boldoggá tesz végre?
Ez az a mókuskerék, amibe a mi ellenségünk, az ördög bennünket bele akar kényszeríteni. Minél többet, mindegy, hogy honnan, de gyűjtsél be magadnak, mert ez hordozza a reménységet, hogy egyszer talán megelégedsz. És ez így megy halálunkig.
Jézus azt mondja, hogy nem majd valamikor, hanem most lehet megelégedett életet élni. Lehet vele először vagy újra találkozni. Aki akár ezen az istentiszteleten komolyan veszi közülünk, hogy az Úrhoz lehet kiáltani, talán keveset tudva róla, az megtapasztalja a csodát, amiről Jézus itt beszél, hogy ahogy az Írás mondja, aki hozzá jön, annak a belsejéből élő víz folyamai ömlenek majd. Az az ember, aki saját maga is úgy érezte, hogy csak vegetál egyik napról a másikra, aki mérhetetlen hiányokkal küzdött, annyit kap az Úr Jézustól, hogy másnak is jut belőle biztatás, szeretet, útmutatás, vagy csendes odaállás embertársunk mellé. Hogy lehetséges? Nekem sincs elég erőm, akkor honnan származik mégis mindez? Az Úr Jézustól kapom ajándékba! Ezért van, hogy az, aki Jézust segítségül hívja, más emberek életében is áldássá lehet a nélkül sokszor, hogy tudna róla, mert az Úr Jézus azonnal felhasználja mások javára és épülésére.
Egyik oldalon ott van az az ember, aki örökké maga körül forog, próbálja mindenféleképpen betölteni a szomjúságát, és nem sikerül, egyre szomjasabb lesz. A másik oldalon pedig ott van az, akit az Úr Jézus elégít meg, és aki így válik alkalmassá arra, hogy a helyére kerülve ebben a világban, megelégedetté váljon. A kérdéseivel és a krízishelyzeteivel is azonnal az Úrhoz forduljon, hiszen tudja, megtapasztalta, hogy Neki van hatalma ezekben az időkben is.
Erre a választásra hív bennünket Jézus ma reggel. Világosan döntenünk lehet, hogy mi hogyan szeretnénk továbbmenni innen. Nem mondhatja azt egyikünk sem, sem én, sem bármelyikünk, akik most itt vagyunk, hogy nem hallottuk az Úr Jézus biztatását. A kérdés csak az, hogy akarunk-e elindulni, illetve továbbmenni ővele, a többi az már az Ő dolga.
Imádkozzunk!
Köszönjük neked Úr Jézus, hogy te minden gazdagságodat, isteni hatalmadat félretetted azért, hogy minket, nincsteleneket, örök keresőket meggazdagíthass.
Köszönjük, hogy még nekünk is van lehetőségünk arra, hogy újra, vagy életünkben először békességet, nyugalmat, tisztulást kérjünk tőled. Te jól tudod, hogy talán ezekben a pillanatokban is ellenségünk, az ördög azonnal próbál ellenállást szítani a szívünkben, mert neki fáj, ha az életünk rendbe jön. Neki az okoz örömet, hogy tönkre tegyen minket. Olyan sokszor voltunk partnerei ebben. Tönkre tettük sok téves úton magunkat, másokat, és talán igazán észre sem vettük mindezt. Sokszor csodálkoztunk az eredményen, amit az életünkben láttunk, és magunk körül tapasztaltunk. Meg kell hogy valljuk Urunk, hogy mi magunktól sok tekintetben csupán ennyire vagyunk képesek. A legjobb szándékunk, a legőszintébb igyekezetünk is kevés. Nem tudjuk úgy szeretni egymást, és képtelenek vagyunk úgy elfogadni magunkat, hogy az építő legyen. Ezért mindenfajta kényszercselekvésbe, pótszerhez folyamodva próbáljuk az életünket helyrehozni.
Könyörgünk, Úr Jézus Krisztus, hogy mutass rá ezekre a tévútjainkra. Indíts bennünket arra, hogy egyáltalán felismerjük a szomjúságunkat, ha van, hogy megelégítve bennünket, ne kelljen örök elégedetlenségben élnünk. Hogyha nem is értjük mindazt, amit ma délelőtt kínálsz nekünk, de próbáljunk meg téged, és engedjük, hogy meggazdagíthass szereteteddel.
Könyörgünk, Istenünk ma gyászoló testvéreinkért különösképpen is. Azokért, akik az elmúlt héten kellett hogy búcsút vegyenek szerettüktől. Kérünk, hogy te állj mellettük. Te légy az, aki azt a hiányt, ami az életükben keletkezett, saját magaddal töltöd be. Azt a szomjúságot, amit éreznek, te elégíted meg. Adj nekünk szemet és szívet, hogy gyászoló testvéreink mellett állhassunk, és a lehetőségeink szerint mi magunk is eszközeid legyünk, hogy csökkenthesd a fájdalmukat.
Kérünk, Urunk beteg, haldokló testvéreinkért. Te légy, aki gyógyulást adsz a szenvedőknek, vagy a hozzád készülőket felkészíted. Kérünk, hogy a háborúságot szenvedőket, az árvákat, az üldözötteket te karold fel. Légy azoknak a szószólója, akik érted szenvednek háborúságot szerte a világon.
Könyörgünk, Urunk Csépe Andrea misszionárius testvérünkért. Könyörülj rajta, és minden nap adj neki erőt, támogatást, te légy az, aki a munkájában előresegíted, aki testvéreket adsz neki.
Végül azért is kérünk, hogy te tégy ennek a gyülekezetnek a tagjaiként feléd nyitott szívű emberekké, akik egyre inkább csak hozzád akarjunk ragaszkodni, hogy így közelebb kerülhessünk egymáshoz is. Urunk, mindenfajta gátat, ami ezt akadályozná bennünk, te bonts le. És most, ahogy saját magunkban folytatjuk tovább az imádságot, adj nekünk őszinteséget és bátorságot, hogy merjünk arról beszélni veled, ami igazi hiány az életünkben, hogy betölthesd azt.
Köszönjük, hogy a te nevedben kérhetjük tőled mindezt, és te meghallgattál minket.
Ámen.