PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2004. július 8. (csütörtök) Cseri Kálmán

AZ IGE HASZNA

Alapige: Zsolt 119,97-105

---

Imádkozzunk!

Kegyelmes Istenünk, szeretnénk még egyszer megvallani, hogy egyáltalán nem tartjuk természetesnek, hogy magad elé engedsz minket.

Köszönjük, hogy itt most mindnyájan a te színed előtt tudhatjuk magunkat. Köszönjük, hogy mondhatjuk azt, amit Kornéliusz mondott Péternek és társainak: "Mi pedig Isten előtt állunk, hogy meghallgassuk mindazt, amit Ő akar mondani nekünk." Olyan nagy csoda ez, hogy bűneink nem választanak el tőled, hanem Jézus érdeméért megkönyörülsz rajtunk, és magad elé engedsz. Olyan nagy csoda az is Istenünk, amikor megeleveníted a Biblia betűit, és azok egészen személyesen hozzánk szóló isteni üzenetté válnak.

Hadd legyünk most újra részesei ennek a csodának. Te tudod, melyikünknek mire van szükségünk, elégíts meg minket. Ajándékozz meg minket ezzel a szomjúsággal, amiről énekeltünk: Úgy kívánkozzék a mi lelkünk utánad és a te igédre, mint a szomjas szarvas a vízre. Kérjük azt is, hogy ne hagyd szomjúhozni a mi lelkünket.

Ámen.

---

Igehirdetés

Kalauzunk szerint a Zsoltárok Könyvét olvassuk, és most értünk végére ennek a leghosszabb zsoltárnak, a 119.-nek. Csaknem két héten át ennek a gondolatai voltak a lelki táplálékunk.

Ha eredetiben olvastuk volna, akkor feltűnt volna, hogy nyolc soronként más-más betűvel kezdődik minden sor. Mégpedig a héber abc mássalhangzóinak a sorrendjében. Tehát az első nyolc sor a-val kezdődik, a második nyolc b-vel és így tovább. Szokták arany ábécének is nevezni. Mivel a héberben huszonkét mássalhangzó van, huszonkétszer nyolc százhetvenhat, ezért százhetvenhat verse van a Bibliában.

Mivel Szenci Molnár Albert, amikor a zsoltárokat magyar nyelvre átültette általában két bibliai verset foglalt össze egy énekversbe, ezért az énekeskönyvünkben a 119. zsoltárnak nyolcvannyolc verse van, mert a százhetvenhatnak a fele nyolcvannyolc.

A tartalma elejétől a végéig Isten igéjének a hasznáról szól. Mire való Isten igéje? Mi hasznát veszi az, aki azt tanulmányozza, gondolkozik rajta, sőt ahhoz igazítja az életét?

Nyolc különböző kifejezést használ ez a zsoltár arra, hogy Isten igéje. Ilyen kifejezések: döntés, utasítás, rendelkezés, ige, parancs, beszéd, intés vagy intelem. Mind a nyolc az írott igére, az akkor már megvolt Bibliára vonatkozik. Arról szól tehát ez a leghosszabb zsoltár, hogy a Biblia-tanulmányozásnak, az elmélyült, komoly igetanulmányozásnak milyen gyümölcsei, milyen haszna van a hívő életében.

Három fejezetre osszuk azt, amit erről ma mondani szeretnék:

Mit tesz a hívő ember az igével?

Mit tesz az ige a hívővel?

A komoly igetanulmányozásnak mi az a sajátos gyümölcse, eredménye, amit Jézus is fontosnak tartott?

1. Mit tesz a hívő az igével?

Újra és újra megvallja a zsoltáríró, hogy törekszik megismerni Isten igéjét. Ez az első lépés: ismerjük meg Isten gondolatait, Isten akaratát és ezen keresztül Őt magát. Mégpedig nemcsak felszínesen, napi három és fél percben, hanem azt mondja, hogy ha álmatlan éjszakái vannak, akkor még éjjel is azon az igén gondolkozik, amit már ismer. Amit már olvasott vagy hallott, de úgy érzi, hogy csak a felszínen kapirgál. Mélyebben szeretné megérteni. Szeretné, ha a fejéből leszivárogna az ige a szívébe. Ha áthatná az egész lényét: testét, lelkét, és meghatározná a gondolkozását is, a cselekedeteit is. Törekszik megismerni az igét. Gyakran találkozunk ilyen kifejezésekkel: teljes szívemmel keresem a te igédnek a mondanivalóját.

Ezsdrás jutott eszembe, aki a fogság utáni nép lelki vezetője volt, és azt olvassuk róla a 7. rész 10. versében, hogy "Ezsdrás pedig erős szívvel törekedett keresni és cselekedni az Úrnak törvényét, és tanítani Izráelben a rendeléseket és parancsolatokat."

Nem azzal kezdődött, hogy tanítani akarta, noha az volt a feladata. Hogy tudná tanítani anélkül, hogy a maga számára erős szívvel, naponta, újra és újra el ne mélyedne benne? De még ezután sem azonnal következik a tanítás, hanem azt mondja: kereste és cselekedte. Amit megértett Isten akarataként, azt elkezdte tenni, és utána beszélt róla másoknak. Így volt annak hitele, így volt a tanítása mögött az életének a hitelesítő pecsétje.

Jellemző-e ez ránk? Erős szívvel, tehát mindennap legyőzve a magunk lustaságát, a halogatást, az önhittséget, hogy ismerem, mert olvastam, mindenféle ilyet legyőzve naponta, erős szívvel törekedni megismerni. Amit abból megértettünk, cselekedni, és utána majd Isten ad nekünk szót szánknak megnyitásakor. A Szentlélek eszünkbe juttatja azt az igét, ami bekerült a fejünkbe és ott él a szívünkben is, amihez hozzáigazítottuk a magunk életét, és amikor másoknál is annak a szükségét látjuk, hogy ehhez az igéhez kellene igazodniuk, ezzel az alázattal és szeretettel tudunk segíteni rajtuk.

Érdemes azonban megfigyelnünk, hogy miközben a zsoltáros újra és újra beszámol erről, hogy törekszik megismerni, éjjel is azon gondolkozik, s ha éppen van egy szabadnapja (lehet, hogy neki több volt, mint nekünk), egész nap azon elmélkedem... eközben újra és újra könyörög. Azt mondja: engedd, hogy értsem a te igédet. Azt írja: te tanítasz meg engem arra, hogy mi a te akaratod. Én törekszem, de tudom azt, hogy nem az én nagy törekedésem eredménye lesz, hogy megismerem Isten gondolatait, mert azok a számomra hozzáférhetetlenek. Hanem (ahogy arról az utolsó két vasárnap is szó volt) Isten nyitja meg előttünk az ige ajtaját. Én ott állok az ajtó előtt és vágyakozom arra, hogy kapjak a benn levő kincsekből, de Ő fogja megnyitni az ajtót is, az értelmemet is, hogy értsem az Írásokat, Ő nyitja meg a szívemet, mint Lídiáét, hogy komolyan vegyem azt, magamra vegyem és halogatás nélkül, most mindjárt engedelmeskedjem neki. Isten nélkül nem tudjuk megismerni és megérteni az Ő igéjét. Mert Isten Szentlelke az, aki érthetővé, világossá, meggyőzővé teszi számunkra az igét. A Biblia tanítása szerint Isten igéje és a Szentlélek munkája elválaszthatatlan egymástól, és a kettő mindig együtt Istennek a munkája.

Ezért nem értik az újjá nem született emberek igazán mélyen Isten igéjét. Megtanulhatja a Bibliát, mint egy könyvet. Elmondja a tartalmát, ismerheti a benne levő történetek cselekményét - ahogy irodalomórákon szoktuk ezt a kifejezést használni -, de nem lesz neki ige, Isten személyes, meggyőző, kötelező érvényű, vigasztaló, bátorító üzenete. Ehhez már antenna kell, amivel fogjuk ezt az isteni üzenetet. Ez az antenna pedig az újjászületett emberben lakozó Szentlélek.

Az első Korinthusi levél 2. részében Pál apostol részletesen ír erről, amikor azt mondja: "Amit szem nem látott, fül nem halott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el Isten az Őt szeretőknek. Nekünk pedig kinyilatkoztatta Isten a Lélek által, mert a Lélek mindent megvizsgál, még Isten mélységeit is. Mert ki ismerheti meg az emberek közül azt, ami az emberben van? Egyedül az emberi lélek, amely benne lakik. Ugyanígy azt sem ismerheti senki, ami Istenben van, csak Isten Lelke. Mi pedig nem a világ lelkét kaptuk, hanem az Istenből való Lelket, hogy megismerjük mindazt, amit Isten ajándékozott nekünk."

Mi csak biztassuk a még nem hívő, újonnan nem született ismerőseinket is, hogy olvassák a Bibliát. Mert miközben olvassák, aközben formálja át őket Isten, és aközben segíti el őket az újjászületés csodájához, amikor kapják Isten Szentlelkét, és akkor - így szokta mondani majdnem mindenki - egyszerre kinyílik előttük a Biblia. Egyszerre nem egy könyv már a többi között, hanem ez lesz a könyvek könyve, amelyiken keresztül maga Isten beszél hozzánk. Ezért is igaz tehát az, amit Jézus Nikodémusnak mondott: "Szükséges újonnan születnetek." Enélkül nem érthetjük meg igazán Isten gondolatait.

Aztán ilyenekről ír még, hogyan vágyakozik megérteni Istent. De ezt a vágyat is a Szentlélek gerjeszti az emberben. Azt mondja: megőrzőm a te parancsolataidat, szívembe rejtettem a te üzeneteidet. Mária - Jézus édesanyja - jutott eszembe, aki sok mindent nem értett abból, amit Jézusról prófétáltak neki, de a szívében forgatta a nem értett igéket is, és előbb-utóbb világosságot kaptak ezek az igék. Ne keseredjünk el, ha valamit nem értünk a Biblia olvasása során, hanem forgassuk a szívünkben és kérjük Isten világosságát. Gondoljuk végig újra és újra, és egyszer csak megnyílik az ige.

Még azt is mondja: gyönyörködik Isten beszédében, és ami annál, hogy megismeri, több, beszámol arról, hogy cselekszi, hozzá igazítja az életét. Sőt hirdeti másoknak is. Ehhez már az kell, hogy belsőleg azonosuljon valaki Isten igéjével és vállalja azt a vele szemben ellenállók előtt is. Ne szégyellje a Krisztus evangéliumát. Írja is a zsoltáros, hogy szidják miatta sokan, hogyan lehet így gondolkozni. Hogy lehet ennyire komolyan venni. De azt mondja: ha szidnak is az én ellenségeim emiatt, én ragaszkodom a te igédhez. És még a szenvedések kohójában sem feledkezik meg róla.

Nagy kísértés az mindig, hogy amikor szenvedések törnek ránk, a szenvedések kössék le minden figyelmünket. Mindig arról beszélünk, mindig azt figyeljük, hogy most könnyebb-e vagy nehezebb. Változik, vagy nem változik az egészségi állapotunk, az anyagi helyzetünk, valakivel a kapcsolatunk. A próbatétel nagyon leköti az ember figyelmét. A zsoltáros azt mondja: nem engedi meg ezt a luxust magának. A szenvedések közepette is az Isten igéje köti le a figyelmét. Az lesz a tanácsadója, és az vigasztalja meg a szenvedéseiben. Mindezt folyamatosan teszi úgy, hogy nem halogatja az igének való engedelmeskedést.

Vajon jellemző-e ránk az, amit a zsoltáros magáról úgy egészen természetesen elmond? Ennyire fontos-e nekünk Isten igéje, ennyire bízunk-e abban, hogy életszükséglet, nélkülözhetetlen nemcsak ahhoz, hogy hitben maradjunk, hanem ahhoz is, hogy értelmes életet éljünk?

2. Mit tesz az ige azzal, aki így viszonyul hozzá?

Azt mondja: "A te beszéded lett nekem tanácsadóm." Van egy biztos, megbízható tanácsosa. Változik az élet, változnak a körülmények. Újra és újra meglepő, még sosem látott helyzetekbe kerülünk. Dönteni kell. Mit csinálunk? Kapkodunk fűhöz-fához, vagy a régi beidegződések alapján akarunk egészen új problémákhoz viszonyulni. Vagy van nekünk tanácsadónk, akinek elmondjuk őszintén: Uram, én megint tanácstalan vagyok és sokszor voltam már tanácstalan, de te megvilágosítottad az értelmemet, te eligazítottál engem. Alázattal kérlek, hogy most is segíts rajtam, mert nem tudok kiigazodni ebben az egyre kuszább világban, amelyikben élünk.

Azért is olvastam fel éppen ezt a néhány verset, mert itt meg olyanokat mond, ami majdnem dicsekvésnek számít. Ha a mondatokat végigolvassuk, akkor kiderül, hogy nem dicsekszik ő, hanem ténymegállapítás ez.

Azt mondja: "Értelmesebb vagyok a véneknél." Miért? "Mert megfogadtam igéd utasításait." Sőt, ilyet mond: Bölcsebbé lettem ellenségeimnél." Miért? "Mert a te parancsolatodnak engedek és aszerint élek."

És még ilyet is mond: a tanítóinál is bölcsebbé tette őt Istennek az igéje.

Isten igéje megtanít különbséget tenni. A bölcsesség szó azt jelenti, hogy különbséget tenni igaz és hamis, fontos és mellékes, sürgős és ráérő között, ami a feladatom, vagy amihez semmi közöm, majd más elvégzi. Ezt világosan látom. Isten igéje adja ezt a képességet az embernek. Ezért őrzi meg minden rossz lépéstől.

"A te utasításaid értelmessé tettek, ezért gyűlölök minden hamis ösvényt." Ez sem egy beképzelt ember dicsekvése, hanem örömmel tapasztalja, hogy mivel látja, hogy ez igaz, ez hamis, Isten igéje azt a készséget is kimunkálja benne, hogy azon menjen, amelyik igaz ösvény, és rá ne tegye a lábát arra, amelyik hamis, még akkor sem, ha az nagyobb ígéretekkel kecsegteti. Megőrzi tehát a hamisságtól.

Többször említi, hogy ellenségei csapdát állítottak neki és azt ügyesen álcázták. Isten igéje tette képessé, hogy felismerte a csapdát, nem gyalogol bele. Ki lehet azt kerülni.

Amikor imádkozni kezd, akkor derül ki, mennyi haszna van annak, hogy Isten igéjét komolyan tanulmányozza. Azt mondja: "Taníts, oktass, vezérelj engem. Fordítsd el szemeimet minden hamisságtól, hajtsd oda szívemet temagadhoz."

Talán a legnagyobb és alapvető, amikor azt vallja meg: "A te beszéded megelevenített engem." Vagyis halottból élő lett, életre támasztott. Teljesen újszövetségi hang.

A Jakab 1,21-ből ismerjük az igét: "Szelíden fogadjátok a belétek oltott igét, mert az megmentheti az életeteket. Vagy az lPéter 1,23-ban azt olvassuk: "Nem romlandó magból, hanem romolhatatlanból születtetek újjá, Isten igéje által." Isten igéje adja nekünk az új életet.

És megvigasztal nyomorúságomban, - és szinte refrénként visszatér ez a vallomás: "A te igédben van reménységem."

Ma egyre több reményvesztett emberrel lehet találkozni. Én legalábbis egyre több ilyennel beszélgetek. Aki Isten igéjét komolyan veszi, Isten ígéreteit igaznak tartja és tud várni azok teljesedésére, az reménytelen körülmények között is reménykedő ember marad. Túllát a minden idők nyomorúságain és látja azt az Istent, aki ígéretet tett. Tudja, hogy Ő igazmondó Isten és türelmesen várja ígéreteinek teljesedését.

Mivel ennyi mindent elvégez az ige a hívőben, ezért vallja azt, hogy számára értékesebb Isten igéje az aranynál, még a színaranynál is. Többet ér mindez, mintha nagy gazdagsága lenne, mert a nagy gazdagság nem vigasztalja meg a nyomorúságban, a nagy gazdagság nem tartja vissza a csapdáktól, a nagy gazdagság nem ad neki reménységet, mert ugyanúgy elcsüggedhet. Többet ér minden aranynál. És azt, amire Jézus hivatkozott, vallja ez a zsoltár is, hogy minden elmúlik egyszer, de az Isten beszéde megmarad örökké. Az örökkévaló igazság.

Aztán részletesen beszél arról, hogy Isten az Ő igéjével nevel minket. Ilyen szemléletes metaforákat használ, hogy kinyitja a szemünket, élessé teszi az elménket, segít helyesen dönteni és megtanít Isten kedve szerint élni. Tehát nemcsak ismereteket gyarapít az ige tanulmányozása, hanem az Istenbe vetett bizalmunkat is frissen tartja és erősíti, és tettekké, cselekedetekké is válik.

Ennek a második szakasznak a végén azért azt a kérdést tegyük fel, hogyan beszél Isten az emberrel? Ezt sokan nem értik vagy félremagyarázzák.

Isten szólt hozzám. Hogyan? Nem úgy, ahogy mi szólunk egymáshoz. Amit Isten mond, azt nem a dobhártyámon keresztül hallom meg, hanem miközben olvassa valaki az Ő igéjét, gondolkozik azon, hallgatja az ige magyarázatát, Isten olyan gondolatokat, olyan indításokat ad neki, amikről az illető maga is bizonyosan tudja, hogy ezeket Isten adta neki. Nem véletlenül jutott eszébe, nem az ő kútfejéből pattant ki, hanem ezt a gondolatot és ezt az indítást Isten adta, és ez menet közben ki is derül.

Isten tehát nem látomásokon keresztül beszél ma velünk, nem eksztatikus állapotban jelenti ki magát, nem ad új kijelentést ahhoz képest, ami a Bibliában van - ez mind a három gyakori és súlyos tévedés. Isten az írott igén keresztül beszél a hívővel úgy, hogy miközben azt így tanulmányozzuk, egyszer csak az jut eszünkbe, hogy..., egyszer csak arra leszünk készek, hogy... - és így tanít, nevel, vezet és használ bennünket.

3. Mi az a különleges eredménye annak, ha valaki folyamatosan, elmélyülten, igényesen, hittel tanulmányozza Isten igéjét? Az, amit Jézus így fogalmazott egyszer, hogy megtanul Isten szerint gondolkozni. Vagy más szavakkal: megtanul igeszerűen gondolkozni. Mit jelent ez?

Isten igéjének van direkt munkája és indirekt munkája. Isten igéje néha azonnal segít nekünk, máskor meg hosszú távon van segítségünkre. Mondok egy azonnali segítésre, egy direkt beavatkozásra példát:

Valaki nehéz feladat előtt állt és félt tőle. Annyira félt, hogy egyre jobban meggyőzte magát, hogy ő képtelen azt a feladatot megoldani. Tehát holnap nem fog oda elmenni. Ez nagy butaság lett volna, mert hosszú évek munkája lett volna hiábavalóvá, ha az utolsó pillanatban visszaretten. Hívő ember volt és engedelmes ember. Akkor éppen Ézsaiás könyvét olvastuk a kalauzunk szerint, és másnap reggel olvassa a nem is tudom hányadik fejezetben: "Ne félj, mert én veled vagyok. Ne csüggedj, mert én vagyok Istened. Megerősítelek, sőt megsegítlek, sőt igazságom jobbjával támogatlak." (Ezs 41,10). Becsukta a Bibliát, elment, és Isten átsegítette azon a nehéz feladaton. Ez direkt segítség volt.

Nem minden nap kapunk ilyen igéket. Isten nem folyamatosan vezeti a benne hívőket így. Ilyen is van, és ezt nagyon meg kell becsülni. Ilyet ritkán kap az, aki nem szokta egyébként olvasni a Bibliát, csak most gyorsan kellene tanács Istentől. Kinyitom valahol, Uram Isten, mit tanácsolsz? Legtöbbször ilyenkor félreérti, vagy megtörténik vele az, amit egyik barátom mondott, hogy egyszer így akart Istentől vezetést kapni, hogy amelyik igénél kinyílik a Biblia, az lesz Isten akarata. Az Ó- és Újszövetség között van két üres lap, és találomra kinyitotta és ott nyílt ki. Ez volt Isten válasza, hogy ezt kapod, ha neked egyébként nem kell az Isten tanácsa, meg ha ilyen babonás módon akarsz, mint a mohamedánok. Addig szúrom a Koránt, ahol a tű vége megáll, az Allahnak az üzenete.

Ez nem így megy. Isten élő személy, aki minket nagyon szeret, aki szemeivel tanácsol, aki az értelmünkön keresztül segít, akivel folyamatos kapcsolatban maradhatunk. Előfordul az, hogy most nagy szükségem van rá, és ami következik a folyamatos bibliaolvasás során, Isten azon keresztül ilyen konkrét üzenetet tud adni. Legyen áldott érte az Ő neve! Ez az egyik, ez a ritkábbik.

A gyakoribb az, hogy a sok ige, amit folyamatosan olvas az ember, összeáll egy sajátos szemléletté, sajátos gondolkozásmódja alakul ki az embernek. Igeszerűen gondolkozik. Adódik aznap egy váratlan helyzet. Gondolkozik, imádkozik, dönt, és sokszor utólag jön rá, hogy a döntése bibliai szempontok alapján történt. Nem biztos, hogy egy bibliai ige eszébe jutott, és azért döntött úgy, de már erre a srófra jár az agya, mert tele van az agya is igével, és az ige határozza meg a gondolkozását.

Van erre egy eklatáns bibliai példa. Amikor Jézus a tanítványokkal félrevonult Cézárea Filippiben és megkérdezte őket, hogy kinek mondják őt az emberek, mondtak mindenfélét. Utána azt kérdezte: ti pedig kinek mondtok engem? Péter elmondja a gyönyörű hitvallást: te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia. Ekkor Jézus először kezd beszélni nekik arról, hogy neki szenvednie kell, meg kell halnia, ki fogják végezni Jeruzsálemben, de a harmadik napon feltámad. Mire Péter: Isten mentsen, Uram, ilyen veled nem történhet! Akkor mondja neki Jézus: "Távozz tőlem, Sátán, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem emberek szerint."

Emberi mércével mérve Péternek a nagy szíve, az arany szíve, Jézusért való rajongása szólalt meg ebben a mondatban. Uram, én bele sem egyeznék, én azt meg is akadályoznám, hogy téged összeverjenek, leköpdössenek, keresztre feszítsenek. Szó sem lehet róla. Ez emberileg érthető, csak pontosan ez volt Jézus küldetése, ezért hagyta ott a mennyet, ezért lett az ige testté. Ezért vállalt mindent. Ennek az ideje jött el nem sokkal ezután. Ő mindent az Atya terve szerint hajtott végre. Milyen beszéd ez, hogy veled ilyen nem történhet? Ez volt az Ő célja, a váltság, a helyettes elégtétel. Ez lett volna az Isten szerinti gondolkozás: Uram, a szívem szakad meg, amikor erről beszélsz, de tudom, hogy ennek így kell lennie, és dicsőítelek téged, hogy ezt vállalod helyettem is, meg miattam is. Emez meg az ember szerinti, hogy Isten őrizzen, ilyen veled nem történhet.

Az Isten szerinti gondolkozást alakítja ki a rendszeres, elmélyült, komoly Biblia-olvasás és igehallgatás. Mondok erre mai példákat:

Egy hívő embert durván megrágalmaztak. Tényleg olyan volt, mint egy hátbatámadás. És ha azt, amiket róla híresztelni kezdtek, bárki is elhiszi, erkölcsi nulla lett volna. A legjobb barátai is azt mondták: becsületsértés, azonnal feljelenteni, pert indítani. Nem lesz nehéz megvédened magadat. Mindnyájan tanúskodunk, hogy ez nem igaz. Ő csak szelíden mosolygott és a fejét csóválta. Azt mondta: csekély dolog az, hogy titőletek ítéltessem meg. Aki engem megítél, az Úr az. Ő pontosan tudja, hogy én ezt tettem vagy nem tettem. Ezt, amikor Ő jónak látja, világosságra fogja hozni. Néhány év múlva Isten csodálatos erővel szégyenítette meg az ő rágalmazóit, és hozta világosságra, hogy semmi nem volt igaz a rágalmakból. Ez az Isten szerinti gondolkozás. Az ember szerinti, hogy gyerünk, van jog, van törvény. Ki fog derülni, ezt nem lehet hagyni. Az Isten szerinti meg az: miért ne lehetne hagyni? Ez nem a mi dolgunk. Majd Isten kideríti. Nem azt jelenti, hogy a hívő mulya, bamba, balek, bármit lehet vele tenni. Ezek a hívők tudatosan vállalják ezt az utat.

Vidéki segédlelkész voltam, amikor egy télen meglátogattam egy szegény családot. Ahogy belépek az udvarra, az egész család kint volt, mert téli szünidő volt, a gyerekek is otthon voltak. Azt mondja az édesapa, aki hívő ember volt: a legjobbkor jön tiszteletes úr, most akarunk imádkozni a káposzta tolvajokért. Egyelőre nem kérdeztem semmit, káposzta tolvajokért még soha nem imádkoztam. Akkor együtt fogunk imádkozni értük. Bementük, csak a konyhában tüzeltek, mert csak arra telt. Körülültük a konyhaasztalt.

Elmondta röviden, mi történt. Abban az évben sok káposztájuk termett. A fejes káposztából pénzeltek volna télen. Amiért készpénzt kaptak volna, az a káposzta lett volna, semmi más. Szépen gúlába rakták, szalmával, vékony földdel letakarták úgy, hogy ne fagyjon meg, de ne fülledjen be, és ne rothadjon meg, ahogy azt kell. Egyik reggel hűlt helye volt a gúlának. Valaki elvitte az összes káposztájukat. Ez azt jelenti, hogy éves munkájuk eredményének a felét legalább, és a télre remélt bevételt mindenestől.

Ki-ki a maga vérmérséklete szerint reagált erre a családban. Ő volt az, aki azt mondta: akkor menjünk be, és imádkozzunk ezekért a tolvajokért. Megrendítő imádságot mondott, addig nem is hallottam, amelyiknek körülbelül ilyen tartalma volt: Istenem, légy irgalmas ezeknek a tolvajoknak, hogy megszabaduljanak a tolvajlástól, hogy soha többé senkit ne lopjanak meg. Meneküljenek ki a hitetlenségből, a kárhozatból. Érd utol őket - és akkor el lettem volna készülve arra, hogy a te ostoroddal, de nem azt mondta - a te mentő szereteteddel, hogy soha többé ehhez hasonlót ne tegyenek.

Én ott álltam még többé-kevésbé kezdő hívőként csodálkozva, hogy így is lehet? Na de hát Jézus világosan azt mondta: imádkozzatok ellenségeitekért. Meg azt olvassuk az igében: a gonoszt jóval győzd meg. Ő sem a bíróságra ment, meg nem a szomszédokra kezdett gyanakodni, hogy biztos ez, biztos az volt, hanem imádkozott. Azután tavasszal tudtam meg, hogy olyan sok segítséget soha nem kaptak, mint azon a télen, még olyan ismerősöktől is, akik nem is tudták, hogy a káposztájukat ellopták.

A lényeg az, hogy ilyen indulat is van. Ez az ige szerinti gondolkozás. Erről írja Pál apostol azt, amit gyakran idézünk, de nem tudom, hogy értjük-e igazán, a Róma 12. elejéről. Azt írja az apostol a gyülekezetnek, hogy "Kérlek titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek; és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes."

Azt mondja: okos istentiszteletté váljék a ti egész életetek. Ehhez az kell, hogy az értelmetek teljesen megváltozzék, ahhoz képest, amivel születtünk, és felismerjük újra és újra mi az Isten tökéletes akarata. Ez lefordíthatatlan kifejezés: okos istentisztelet. Én sem értettem sokáig: van buta istentisztelet és okos istentisztelet? Ezt a szót nem tudjuk jól visszaadni. Ez görögül úgy hangzik: logiké latrea = logikus istentisztelet, de nem a szó görög filozófiai értelmében, hanem a görög eredeti értelmében. Logosz az az ige. Tehát igeszerű istentiszteletté váljék a hívő egész élete. Ehhez viszont másfajta gondolkozás kell. Meg kell változnia a gondolkozásnak, igeszerű, logoszszerű gondolkozású kell, hogy legyen, és akkor azonnal vagy elég hamar fel fogjuk ismerni, hogy mi az Isten akarata, és lesz erőnk azt cselekedni.

Ha egy kicsit továbbvisszük, akkor az igeszerű azt jelenti: Jézusszerű, mert Jézus volt az ige a János 1. bevezetője szerint. Jézusszerűen gondolkozik az, és fog tudni cselekedni az, aki Isten igéjét elmélyülten, folyamatosan tanulmányozza és engedi, hogy átjárja az egész életét.

Óriási ajándék ez, egyáltalán, hogy van Bibliánk. Ha Isten indít arra, hogy olvassuk, ha megajándékoz azzal, hogy értsük, ha segít abban, hogy cselekedjük, ha szánkba adja a szót, hogy másokat is gazdagítsunk, ez mind-mind csoda, és ennek a csodának lehetünk folyamatosan a részesei. Ezért írja a hosszú zsoltár végén a szerző, hogy "Sírok azok miatt, akik nem ismerik a te igédet, és nem tudják milyen csodákból maradnak ki." A legvégén viszont azt mondja: "Dicsérlek téged azért, hogy ezt nekem megengedted, és énekelek boldogan azért, hogy én ismerhetem a te igédet."

Szoruljon össze a szívünk azok miatt, aki még nem ismerik az igét, és legyünk mi azok, akiken keresztül hallanak róla.

---

Imádkozzunk!

Istenünk, hálásan köszönjük, hogy egyre többet ismerhetünk meg a te igédből. Köszönjük, hogy miközben igyekszünk azt megérteni, aközben te formálsz, tisztítasz, gazdagítasz minket.

Dicsőítünk, valahányszor adtad a te igéidet a szánkba. Köszönjük, amikor nem szégyelltük az evangéliumot, bármilyen idegen volt is ettől a világtól az, ami abból következett.

Köszönjük, amikor tudtunk igeszerűen gondolkozni, dönteni és cselekedni. Bocsásd meg, valahányszor Péterhez hasonlítottunk és ösztönösen a magunk beidegződéseire, óemberi reflexeire hallgattunk, nem a te igéd irányított minket.

Segíts el minket erre a logikus istentiszteletre, hogy igeszerű istentiszteletté váljék a mi egész életünk. Hétköznapjaink is, a legprofánabb cselekedeteink. Minden gondolatunkat hassa át és határozza meg a te igaz igéd. Segíts minket ebben előbbre lépni.

Könyörgünk most így együtt is, hogy adj gazdag, életet támasztó igét a sok nyári csendeshéten. Te legyél ott most a kis gyerekekkel Neszmélyen, te formáld és ajándékozd meg gazdagon a kis konfirmandusainkat Kölkeden, és te legyél ott minden olyan alkalmon, ahol szerte ebben az országban és a világon szomjas szívek téged keresnek, - vagy még az utánad való szomjúság sincs meg a szívekben, de rád van szükségük embereknek. Kérünk téged, Jézus Krisztus, aki a magvető vagy, hogy hintsed az igét gazdagon, és használj ebben kegyelmesen minket is.

Ámen.