PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK |
Pasarét, 2004. május 23 Varga Róbert |
Alapige: Lk 18,18-24
"Akkor egy előkelő ember megkérdezte Jézustól: "Jó Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?" Jézus ezt válaszolta neki: "Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, egyedül csak az Isten. A parancsolatokat tudod: Ne paráználkodj, ne ölj, ne lopj, ne tanúskodj hamisan, tiszteld apádat és anyádat!" Ő pedig így szólt: "Ezt mind megtartottam ifjúságomtól fogva." Amikor Jézus ezt hallotta, így szólt hozzá: "Még egy fogyatkozás van benned: add el minden vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben; aztán jöjj, és kövess engem." Az pedig, amikor ezt meghallotta, nagyon elszomorodott, mert igen gazdag volt. Jézus ezt látva így szólt: "Milyen nehezen mennek be az Isten országába azok, akiknek vagyonuk van."
Imádkozzunk!
Istenünk, bűnbánattal valljuk meg neked azt, hogy olyan sokszor nem vesszük komolyan a te intésedet, bátorításodat, sőt vigasztalásodat sem, szavadat, amellyel szólsz hozzánk. Te tudod egyedül, hogy nem az utolsó alkalom-e, hogy ezt hallhatjuk.
Kérünk, tedd tieddé a mi szívünket! Tedd készségessé arra, hogy befogadjuk azt, amit te mondasz nekünk, és a holt cselekedetek helyett, ha még nincsen, élő hit legyen a szívünkben. Ha pedig már van, akkor még inkább engedelmeskedjünk neked, a te felismert akaratodnak. Hadd dicsőítsünk téged, és hadd leld kedved a mi életünkben. Cselekedj velünk, kérünk, ma este is belátásod és jó akaratod szerint.
Köszönjük, Urunk, hogyha a te igéd megrostál minket, s kiderül, miközben hallgatjuk a te szavadat, mi az, ami szerinted való, és mi az, ami ellenedre való a mi életünkben. Cselekedj velünk ilyen irgalmasan és hatalmasan, hadd ismerjünk meg téged, hadd kövessünk még hűségesebben azon az úton, amit kijelöltél nekünk.
Köszönjük, hogy önmagadért, Jézus Krisztus, ez is lehetséges.
Ámen.
Igehirdetés
Manapság egyre inkább a teljesítmények fokozásának korát éljük. A munkahelyeken a legtöbb esetben nem elég már a szokványos, vagy a szerződésben lefektetett munkaidőt eltölteni. Ha az ember nem hajlandó többet teljesíteni ugyanazért a bérért, néha még kevesebbért is, bizony könnyen veszélybe kerülhet a munkája, a megélhetése. Lassan már az sem elég, ha fiatalok érettségizve kikerülnek a középiskolából, és két nyelvvizsgájuk is van. Még többet kérnek tőlük. Sokszor a lelki dolgokban sincsen ez másképp. Nagyon sok vallásos gyülekezet, nagyon sok pusztító szekta egyre feljebb srófolja a lelki követelményeket, vagy éppen indítja az odajárókat egyre nagyobb lelki igényre, vagy kíván tőlük egyre nagyobb, teljesítményt is. Hogyan lehet még rövidebb idő alatt, még intenzívebb lelki élményre eljutni? Szinte korlátlanok a lehetőségek a teljesítmények fokozása terén.
A Szentírásból azonban az derül ki, hogy Isten mindig a minőségre helyezi a hangsúlyt. Sosem a mennyiségre. Mi sokszor megkérdezzük, ha meghalt valaki, hány éves volt, és szinte soha nem kérdezzük azt, milyen életet élt. Csupán mennyiségit, vagy minőségit. Ugye, hogy lehet huszonöt éves korig is minőségi életet élni Krisztusban, és lehet hetvennyolc éves korban is úgy meghalni, hogy nem élt minőségi életet valaki, csupán mennyiségit?
Mivel Isten a minőségre helyezi a hangsúlyt, ezért engedi meg azt időnként, hogy rosta érje az életünket, hogy mi az igazi érték, és mi nem az. Régen keleten úgy rostálták a gabonát aratás után, hogy lapáttal feldobták, amikor erős volt a szél, aztán a nehéz gabonamag lehullt, a pelyvát pedig elvitte a szél. Ezt addig ismételték, amíg tiszta búzát vagy rozst nyertek. Ez a fiatal főember, akiről olvasunk, nem is tudta, hogy tulajdonképpen vele is ez történik. Szinte lihegve odafutott Jézushoz, és egészen döbbenetes, hogy ott az út porában leborul elé, és feltesz egy nagyon fontos kérdést. Mondhatjuk így is, hogy nem engedte Jézust továbbmenni. Elmondja Jézusnak, hogy milyen eredményre jutott az addigi vallásos életében.
Mit kérdezett ez az ember Jézustól? Így olvassuk a kérdést: "Jó Mester, mit kell tennem ahhoz, hogy az örök élet ajándékát - örökségét - megkapjam?" A kérdés fantasztikusan jó. Ha van értelmes kérdés ezen a világon, akkor ez az, hogy mit cselekedjem ahhoz, mit kell tennem, hogy el nem múló, örökké tartó életet kapjak? Van ennél fontosabb? Végül is minden ezen a világon valahol erről szól. Milyen az élet minősége, és az sem baj, ha arról is szól, hogy milyen a hossza, hiszen az életünk értelme az, hogy élünk. A halott már nem dicsőíti Istent sem. És sok minden mást sem tehet.
Ha két szóban kellene összefoglalni annak a lényegét, ami itt történik, ami ezzel az emberrel történik, akiről ez a felolvasott rész szól, akkor ez a két szó így hangzik: térdeplőből távozó lett. Jól indul a dolog, és tragikusan végződik. Odaborul, odatérdepel Jézus elé, s aztán végighallgatja mindazt, amit Jézus mond, és eltávozik előle.
Valaki odamegy Jézushoz, megalázza magát, letérdel elé az út porába, hallja, hogy mi a megoldása annak a kérdésnek, amit felvet, és mégsem köti össze az életét Jézussal, hanem Jézus nélkül megy tovább.
Számtalan jó tulajdonsága volt ennek az embernek, de volt két seb az életén, amin keresztül valójában az egész életereje lassan, de biztosan elfolyt.
Mit tudunk meg erről az ifjúról? Máté, Márk és Lukács evangélista arról ír, hogy Isten Lelke szerint fontos ez a történet, s ezért mindegyik szinoptikus evangéliumban benne van. Azt olvassuk erről a fiatalemberről, hogy jó házból származhatott, ahol adtak arra, hogy egy fiút hogyan nevelnek. Mindenkinek add meg fiam a kötelező tiszteletet. S ez a fiatalember megadja. Egy ismeretlen rabbi előtt képes a porba leborulni, megszólítani, és talán ott mindenki előtt, aki még ott lehetett - nem tudjuk, hogy voltak-e hallgatók, bár a történet végéről kiderül, hogy a tanítványok ott voltak a közelben -, de felteszi ezt a nagyon belső lelki kérdést: Mit kell tennem ahhoz, hogy az örök életet elnyerjem?
A kérdésről azonnal kiderül, hogy milyen jó. Mi lehet ennél fontosabb egy viszonylag fiatal, előkelő, jó családból származó ember számára. Olyan ember kérdezi ezt, akinek tulajdonképpen nem kellett volna ezt kérdeznie, hiszen kiderül, hogy vagyonos ember, és előkelő, jó pozícióban van, ha a társadalmi ranglétrát nézzük.
Aztán azt is megtudjuk róla, hogy nagyon őszinte. Nagyon őszintén megvallja ezzel a kérdéssel, hogy nincs tisztában a legfontosabb dologgal: van-e örök élete vagy nincs. Pedig ezt lehet ám tudni. Mint ahogy azt is tudhatjuk, hogy férfiak vagyunk vagy nők. Ha valaki a kettő között átmenet, az beteg, vagy beteges ember. Lehet tudni, hogy férfi vagyok vagy nő vagyok. A nemi identitás nagyon fontos kérdés. A lelki identitás legalább ilyen fontos, sőt ennél sokkal fontosabb kérdés. Van-e örök életem, vagy nincsen? De itt kiderül, hogy nem bizonyos ebben. Ha valaki bizonytalan abban, hogy férfi vagy nő, ott valami nem stimmel. Ha valaki nem tudja azt hit által, hogy Krisztushoz tartozik vagy nem, ott valami nem stimmel.
Ez a fiatalember is bizonytalan volt, azért kérdezi. Hogyan juthatok el az örök életre? Hogyan lehet az örök élet öröksége az enyém - ez a pontos fordítása az itt lévő szövegnek? Nem tudja, hogy hogyan lehet az övé. Tehát nincs meg az, amivel kapcsolatban kérdést tesz fel. Megmenekülök-e Isten ítélete alól vagy pedig nem?
Az is nagyon jó dolog, hogy ő Jézust kérdezi ebben az ügyben. Őt az érdekli, hogy ez az idegen rabbi mit mond erről a legfontosabb kérdésről. Igazán és őszintén érdekli is Jézus válasza. Nem úgy tesz, mint később valaki, aki megkérdezi - Pilátusnak hívták -, hogy mi az igazság Jézus? Mielőtt Jézus válaszolhatott volna, Pilátus kiment a teremből. Ezt az embert érdekli, hogy mit válaszol Jézus erre a kérdésre. Szinte egzisztenciális kérdés volt a számára, hogy mit mond Jézus.
Ha tudná tehát, nem kérdezné, de nem tudja, ezért kérdezi. Talán máskor is foglalkoztathatta ez a kérdés, és nyugtalaníthatta a szívét.
Az is kiderül róla, hogy nem élt kicsapongó életet. Nem járt kocsmázni, nem mondott másokról semmi rosszat sosem. Nem voltak nemi kapcsolatai, mert nem paráználkodott. Nem kívánta azt, ami a másik emberé volt. Tisztelte a szüleit. Maga foglalja össze a vallásos előéletét, amikor Jézus azt mondja, hogy tudod a parancsolatokat. Akkor azt mondja, hogy mindezeket, és itt van egy felsorolás: ne paráználkodj, ne lopj, tiszteld apádat, anyádat, ne mondj hamis tanúbizonyságot, tízparancsolat. Erre ezt mondja ez a fiatalember, hogy mindezeket ifjúságomtól - tulajdonképpen itt a gyermekkor késői gyermekkor szó szerepel - mindezeket ifjúságomtól fogva megtartottam. Azért ez nem kis dolog. Milyen döbbenetes teljesítmény, hogy valaki ezt nyugodt lélekkel kimondja, és Jézus el is fogadja tőle. Ő belelátott a szívébe. Ez az ember tényleg megtartotta a parancsolatokat ifjúságától fogva. Ritka kivétel.
Mondhatná erre az egészre azt valaki, hogy hát akkor Istennek semmi nem elég? Megtartja a parancsolatokat szinte gyermekkorától fogva, s ez sem elég jó, ez sem elég az Istennek? Mit kell még tenni ahhoz, hogy valaki az üdvösséget elnyerje, megmeneküljön az ítélet alól. Jézus mindenben és mindenkiben hibát keres? Tudjuk, hogy nem erről van szó. Hanem arról szól ez a történet - többek között -, hogy rostálja ennek a fiatalembernek az életét Jézus. De nem azért, hogy hibát keressen benne, vagy bennünk - ha a miénket rostálja -, hanem azért, hogy megtisztítsa, megtisztítson, hogy kivegye az életünkből mindazt, ami nem oda való, ami nem kedves előtte, ami nem tiszta és hasznos, hogy elváljon, ami szükséges, és ami szükségtelen, ami kedves az Isten előtt, és ami bűn az életünkben, és ezért nem lehet kedves előtte.
Végül is Istennek az a célja a rostálással, akár az ítélettel vagy az intéssel, hogy elérje azt, hogy a mi egyetlen életünk áldott, mások számára is hasznos élet legyen.
A történetet megelőző részekből az derül ki, hogy a hívő élethez gyermeki lelkület kell. Legyünk és merjünk olyan őszinték lenni, amilyenek a gyerekek időnként. Aki gyerekekkel foglalkozik, tudja, hogy mennyire így van. Később aztán megtanulják tőlünk, hogyan kell képmutatónak lenni. Hogyan kell hazudni, undokká válni és így tovább. Milyen a gyalázatos viselkedés, a másik bántása. Benne van ez alapvetően a szívben, mert így születünk. De nagyon sokszor látják a példát, és követik a példát. De kicsiny korban nagyon sokszor nagyon őszinték tudnak lenni. Papa segíts, nem tudom megoldani. Mikor vallja be ezt egy felnőtt? Talán, amikor nagyon nagy a baj, hogy segítségre van szükségem.
Ha ezzel a gyermeki bizalommal nem hiszünk Jézusban, azt mondja Jézus, akkor nem a miénk az Isten országa.
Az első seb ennek a Jézust kérdező embernek az életén ez volt, hogy nem hitt igazán Jézusban, és nem volt hit által örök élete. A cselekedeteiben bízott, és nem a hitből akart élni. Mennyi jó tulajdonságáról hallottunk, s biztosan találnánk még többet is. És ez feltétlenül elismerésre méltó. Ha valaki a vallásban, a keresztyén vallásban akár, bár a keresztyénség hit és nem vallás, de most nézzük csupán a vallási vagy vallásos oldalát, ilyen döbbenetesen teljesít, mint ez az ember, amellett igazán nem lehet szó nélkül elmenni.
Mégis olyan furcsa, hogy azt mondja Jézusnak ez az ember: "Jó Mester", s Jézus nagyon keményen visszautasítja ezt. Jó Mester. De miért történik ez? Hiszen nem sokkal korábban János evangéliumában azt olvassuk, hogy én vagyok a jó pásztor - mondja magáról Jézus. Most akkor jó vagy nem jó? Én vagyok a jó pásztor. Itt meg ez az ember azt mondja: "Jó Mester, mit kell cselekednem?" Ezt nagyon keményen visszautasítja Jézus.
Az elutasító kérdéssel, mikor ezt mondja, hogy miért mondasz engem jónak, ennek az embernek ehhez a nyitott sebéhez nyúl. Ezzel az elutasítással valójában a következőt kérdezi Jézus: hiszel-e bennem vagy nem? Mert csak akkor mondhatsz engem jónak, ha hiszel bennem. Mert, ha hiszel bennem, akkor valóban hiszed azt, hogy én jó és tökéletes vagyok, és az Isten Fia, mert én és az Atya egy vagyunk. Vagyis én Isten vagyok, az Isten kinyújtott keze. Akkor te az én mércém szerint nem lehetsz jó. Akkor te bűnben születtél, abban fogantál, és ha nem térsz meg az Istenhez, abban fogsz meghalni. Ha ezt megláttad, vagyis látod a saját helyzetedet, meg látod, hogy kicsoda vagyok én - mondja Jézus -, akkor elfogadom azt, hogy azt mondod, hogy jó Mester. Mert akkor magad a megfelelő helyre helyezted az Isten és ember kérdésében és viszonylatában.
Vagyis azt mondja Jézus, hogy mi okból mondasz engem jónak? Mert csak egy jó van, az Isten. A Szentírás azt mondja, hogy nincs ember, aki jót cselekedne, egyetlen egy sem. Nyitott sír a torkunk, és a nyelvünk alatt áspiskígyó van.
Ha azt mondod, hogy az Isten jó, én pedig elveszett vagyok az Isten nélkül, akkor minden rendben van. Akkor ez hitvallás a szádból, hogy jó Mester. De mivel te nem így gondolod - és ez kiderül, hogy ez az ember nem így gondolta -, hanem ez egy felvett, udvarias megszólítás volt, de semmi tartalom nem volt mögötte, legalábbis az nem, amiről a Szentírás a bűnbocsánat és üdvösség kérdésében beszél. Ezért Jézus visszautasítja azt, hogy ez az ember jó Mesternek hívja Őt. Ha ez egy rutinszerű, udvarias, netalántán hízelgésként mondott megjegyzés, akkor jobb, ha elhagyod az egészet, mert akkor ez nem hitvallás a te szádból.
Ha ez az ember hitt volna Jézusban, akkor a Szabadítót kereste volna benne. Akkor nem sorolja, hogy milyen cselekedetei vannak, hova jutott el mostanság, hanem a Szabadítót kereste volna Jézusban. Akkor nem a cselekedetei érdemszerző voltáról beszélt volna, hanem amikor leborult Jézus elé, akkor azt mondta volna: Uram, irgalmazz nekem. Mint ahogy egy vak kimondta: Dávidnak Fia, Isten Fia, könyörülj rajtam. Adj bocsánatot, mert elpusztulok. Vagy a béna a bénaságában. Uram, a bűneim. Nem is mondta, de Jézus hallotta, mert a szíve erről szól. Ezért mondja azt a bénának, hogy megbocsáttattak a te bűneid. Kelj fel, vedd az ágyadat, és menj haza. Mert a néma meg a vak is beszélt.
De ez az ember, aki Jézus előtt leborult, ő a cselekedetei érdemét vitte oda Jézus elé. Mit cselekedjem - kérdezi -, hogy az örök életet elnyerjem? Vagyis elmondta azt, hogy addig mit tett, s egy szóval nem beszélt arról, hogy mi az, amit hisz.
Azzal, amit mond, kiderül, hogy a vallásos képességeinek a határára jutott, s emiatt minden bizonytalan lett az életében. A hitetlenség sebe átvérzik minden teljesítményén, amit a törvény megtartásában elért. Minden teljesítmény ellenére sincs üdvbizonyossága. Olyan legalábbis nincs, amiről az Isten biztosította őt. Ezért van ebben a kétségbeejtő állapotban.
Hiába is fokozná akár a farizeusi tökéletességig a törvény megtartását, ott van a bizonytalanság a szívében: hova kerülök, ha meghalok? Mi lesz velem, ha így élek tovább az Isten irgalma és kegyelme nélkül?
Ha valaki hisz Jézus Krisztusban, annak az első, ami világossá válik, hogy az érdemeim nem érnek semmit az Isten színe előtt. Ez nem azt jelenti, hogy nem lehetnek érdemeink, hogy nem jobb, hogyha valaki tisztességes, becsületes, olyan életet él, hogy jár templomba, és igyekszik akár maga is jót cselekedni. Szó sincs róla. De nem juttatnak be ezek az Isten országába. Jézus nagyon világosan erről beszél. Lehet, hogy időnként máshol mást hallunk, de a Szentírás, Jézus ezt tanítja. Az érdemeink nem juttatnak be az Isten országába semmiképpen sem.
Az őszinte keresztyén vallásos meggyőződés lehet a hit előszobája, de lehet az igazi hit akadálya is. Lehet előszoba, belépő. Isten felhasználhatja arra is. De lehet nagyon kemény akadálya - sokszor ezt látom inkább -, annyira vallásos valaki, hogy emiatt nem tud Jézus Krisztusban hinni.
A második seb ennek az embernek az életén az volt, hogy abban bízott, amije volt, és nem akart elszakadni attól, ami elválasztotta Jézustól.
Ez a történet egy olyan történet, amiben egyfajta vagyon miatt meghiúsul a hitre való elhívás. Ez egészen tragikus dolog. Így lett ebből a nagyon értékes, nagyon rendes, nagyon becsületes, mindenfajta polgári és akkori vallási törvényt, erkölcsöt megtartó emberből Jézustól eltávozó, Őt követni nem akaró ember. Nem tragikus? Térdeplőből távozó ember. Jól indul, és rosszul fejeződik be. Minden tökéletes volt az életében, de rámutat Jézus arra a fogyatkozására, amit csak Ő látott, hogy a szívében igazán a pénz az úr, de inkább így mondom, hogy nem az Isten. Sokféle vagyon lehet. Most nem fogom elkezdeni sorolni, tudjuk mi azt pontosan. Mi az a vagyontárgy, vagy mi az az érték, amihez veszekedett módon ragaszkodunk, s ami miatt igazán nincs hely az Isten számára az életünkben, vagy megosztott a szívünk.
Azt mondja Jézus, hogy boldogok azok, akiknek a szívük tiszta. S ott az a szó szerepel a görögben: boldog az, akinek a szíve nem megosztott. Nem ragaszkodik ehhez is meg ahhoz is, meg az Istenhez is. Két-, háromfelé osztott szív. Boldog az, akinek nem megosztott a szíve, hanem teljes egészében az Istené.
Jézus azt mondja ennek az embernek, hogy engedd el, ami a szívedet kitölti. Vagyon ki, én meg be. De erre nem volt hajlandó ez az ember. Egyetlen egy akadály volt minden csodálatos cselekedete ellenére, ami akadályozta őt a Krisztus követésében, és ezt az akadályt nem számolta fel, nem kérte ehhez Isten erejét. Nem hagyta abba. Nem szakított vele. Nem vetette ki az életéből. S mondhatom így nyugodtan - nem tudjuk, mi lett végül a vége -, de valójában és végső soron nem tért meg ebből az Istenhez, ez az akadály végzett vele. A halála lett az a vagyon, ami betöltötte az életét Isten helyett.
Újra szeretném mondani, hogy vagyon nemcsak anyagi javakból állhat. Sok minden lehet az. Isten világossá teheti, ha mi kérdezzük Őt. De a fő baj nem is az volt, hogy földi vagyona volt, mert nem mondja azt sehol Jézus, hogy baj, ha valaki gazdag. Mondja itt - ezt most nem olvastam föl -, hogy milyen nehezen mennek be a gazdagok az Isten országába. De nem azt mondja Jézus, hogy baj, ha valaki ebben vagy abban gazdag. Az igazi baj itt az volt, hogy nem volt vagyona a mennyben. Csak a földi vagyonához ragaszkodott, s nem gyűjtött mennyei kincseket. Ez az igazi tragédia. Nem az a baj, ha szép lakásunk van, ha van egy jó autónk, ha boldog családi életet élünk - s bocsánat, hogy így mondom - időnként gyönyörködünk a gyerekeinkben. Jó rájuk nézni, s hálát adni az Istennek, hogy vannak. Nem ez a baj. Az a baj, ha ők töltik ki az életünket. Ha ők a vagyonunk. Ha valaki más vagy valami más kerül az Istent megillető helyre.
Ennek az embernek voltak kincsei idelenn, de nem gyűjtött kincset magának a mennyben. Pedig Jézus világosan mondja, hogy a földi kincset a tolvaj ellopja vagy kiássa, a moly megrágja, a rozsda megemészti, de a mennyei kincs soha el nem vész. Gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben.
Ez az ember földi értelemben jó és tisztességes volt, mégsem jutott be a mennybe, mert a szíve nem az Istené volt. Életének értelme a vagyona volt. Amikor Jézus helycserét javasol, akkor ő ragaszkodott ahhoz, ami elválasztotta őt az Istentől. Nem döbbenetes? Megkérdezi, hogy mit cselekedjem, hogy az örök életet elnyerjem? Hallja a választ, és utána nem engedelmeskedik.
Hányan vannak így? Hétről hétre hallják, halljuk itt a választ. Kérdezünk, s az Isten válaszol, mert szeret minket. Megkedvelte őt. Hadd mondjam, így nyugodtan mondhatom, az Isten kedvel minket. Ránk tekint, és kedvel minket. Azért vagyunk itt. S mi tesszük, amit Ő mond? Engedelmeskedünk, vagy tele van a szívünk a mi meggyőződésünkkel: én olyan tökéletes vagyok az életemre nézve. Mit akar az Isten, mit kell elengedni? Nekem semmit nem kell elengedni. Nekem semmit nem kell otthagyni. Nekem semmiből nem kell kijönni. Én régi jó református családból származom. Nem elég ez az Istennek? Evangélikus, baptista vagy éppen római katolikus. Nem értem! Mit kell csinálni? Tudom én azt pontosan, de nagyon sokan nem akarják abbahagyni. Nem akarják ezt a helycserét. Az én nagy vagyonom ki, legyen az bármi, Jézus meg be a helyére.
Ez az ember mindent megtett, hogy az előírásokat megtartsa, de mikor azt az egyet kellett volna megtenni, amit az Isten Fia kért tőle, azt nem hajlandó megtenni. A hit előszobája még nem a hit engedelmessége. Újra mondom: több felé lehet onnan menni. Befelé az Isten országába, vagy tovább az istentelenség útján, lefelé a kárhozatba. Azért, mert valaki oda jut, hogy hihet is meg nem is, nem jelenti automatikusan azt, hogy hívő ember lesz belőle.
Az Isten országában nincsen érdem. Sem születés, sem származás, sem cselekedetek alapján. Világosan tanítja ezt a Szentírás. Nincsen protekció, és nincsen a másik érdeméért való bejutás sem. Az egész reformáció erről szól. Nincs érdemszerző, bűnbocsátó cédula, meg nem lehet beimádkozni a mennybe, meg nem lehet érte semmilyen vallásos cselekedetet megfizetve érdemeket szerezni, hogy aztán ő bejusson. Nem vállalhatom át a másik bűneit. Én imádkozom a másik bűnéért, s őt beengedi az Isten. Nincs csiki-csuki. Egy van, ha valaki hiszi azt, hogy Jézus Krisztus érte meghalt, odaszegezték a golgotai keresztre, elhordozta bűnei büntetését, meghalt, aztán feltámadott, szüntelenül közben jár érte. Uram, nekem csak bűneim vannak, te irgalmas Isten vagy, könyörülj rajtam! Nem kell mindenkinek mindenét eladnia, mert azt csak ennek a gazdag ifjúnak mondta Jézus. De lehet, hogy sok mindentől meg kell válnunk, és engedelmeskednünk kell tiszta szívből. Vannak speciális parancsok, és vannak nekünk szóló parancsok, de rostál az Isten ma is, most is, itt is. Újra és újra ítéli és nézi az életünket, s kérdezi tőlünk, hogy nem akarod végre abbahagyni? Nem akarod kivetni? Nem akarod, hogy megtisztítsalak? Nem akarod azt, hogy más legyen az életed? Nem akarod a helycserét: én be, a te bűnöd meg ki, és akkor megváltozik minden.
Azt mondta, hogy add el minden vagyonodat, és kövess engem. Sokan úgy vannak ám ezzel, hogy sok mindentől hajlandók megszabadulni. Azt mondja Pál, hogy vagyonom felét felétetem is, de egyébként nem teszem azt, amit az Isten mond, nincs bennem szeretet, engedelmesség, hiábavaló az egész. Ha a vagyonom felét felétetem is, de nincs bennem az engedelmességre való készség, nem ér az egész semmit sem. Nem elég a vallásos cselekedetek intenzitásának a fokozása, új életből fakadó engedelmességre van szükség.
Jézus egy másik kérdezőnek, akit Nikodémusnak hívtak, azt mondja, hogy újonnan kell születnetek. Szükséges néktek újonnan születnetek. Hiába minden más. Vagy az Isten gyermekei vagyunk, vagy nem vagyunk örökösök az Isten országára nézve. Vagy soha nem lesz helyünk az Isten országában, mert vagy az Isten gyermekeivé lettünk már, vagy pedig nem vagyunk azok.
Mit mond János? Valakik pedig befogadták Őt, Jézust, hatalmat adott azoknak, hogy Isten gyermekeivé legyenek. Azoknak, akik az Ő nevében hisznek, akik nem vérből, sem test akaratából, sem férfiúnak indulatából, hanem Istentől születtek. Ezek az Isten gyermekei. Senki más nem az. Ez örökség. Ezért nem lehet megdolgozni, ezért nem lehet fizetni, ezért nem lehet semmi mást tenni. Vagy újonnan született gyermekei vagyunk Jézus Krisztusnak, vagy nem vagyunk az örök élet örökösei.
Mondjuk meg őszintén, ha vannak gyerekeink, mit kell tenniük azért, hogy örököljenek tőlünk valamit? Semmit. Azért az örököseink, mert a gyerekeink. S hiába jön egy idegen oda hozzánk, s azt mondja, hogy tessék már nekem is az örökségből adni a gyerekeivel egyenlő mértékben. Józan szülő erre azt mondja: ne haragudjon, a gyerekeimé az örökség. S aki nem a gyerekem, az nem kap az örökségből. Isten országában sincs ez másképpen. Aki Jézus Krisztus hívő gyermeke, azé az örökség, az az Isten gyermeke, az Isten Fia, az örök élet örököse. Annak idelent már elkezdődött az örökkévaló élet.
Jogos örököseink a gyermekeink. Hit által jogos örökösei vagyunk az örök életnek, amit elkészített az Isten. Jézus megfizette ennek az árát. Ő fizette meg ennek az árát, amikor meghalt a golgotai kereszten. Drága, szent életét elvették. Ő igazán tökéletes volt. Nemcsak a törvényt tartotta meg, hanem be is töltötte életével, a szeretet törvényét.
Ebben a mai példázatban megadja Jézus a választ. Ebben is megadja. Azt mondja itt a végén: Kicsoda üdvözülhet? Hogyan lehet újonnan születni? Azt mondja, hogy az embereknél lehetetlen, de az Istennél lehetséges. Mert a megoldás ebben a kérdésben is az Istennél van, mint ahogy minden életkérdésünkben igazán az Istennél van a megoldás.
A megoldás az, hogy elmondom: Úr Jézus, add nekem a hit ajándékát. Add, hogy legyek az örök élet örököse! Add, hogy hozzád tartozzam, vagy hogy megerősödjem a hitben, hogy újra beléd kapaszkodjam, újra kinyissam a szívemet, újra veled járjak, hogy ne csak odaadjam azt, amit kérsz, hanem utána kövesselek is téged, hogy az életünk egybeforrjon. Te az enyém, és én a tied. A tökéletes egység.
Azt mondja Jézus, hogy én és az enyéim egyek vagyunk. Ti az én barátaim vagytok, ha azokat cselekszitek, amiket én mondok néktek. De lehet ám úgy is imádkozni, ahogy a lator imádkozott Jézus mellett a kereszten: Uram, emlékezzél meg rólam. Ez azt jelenti: Uram, bocsáss meg. S akkor Jézus azt mondta, hogy még ma velem leszel az Isten országában.
Uram, hadd legyek gyermeked, hadd tudjak neked engedelmeskedni! Ha ez megtörténik, akkor helyünk van a mennyben. Nem lesz, nem egyszer majd. Ez is hiba volt, hogy ez a fiatalember azt mondja, hogy mit tegyek, hogy majd elnyerjem az örök életet. Nem. Ha valaki hit által itt, most befogadja Jézust, akkor örök élete van. Nem megy az ítéletre, hanem átment - befejezett múlt, inperfektum - a halálból az életre.
Végül is mit tett, mit cselekedett ez a gazdag ifjú? Azt olvassuk, hogy amikor hallotta a választ, megszomorodva elment. S ami még megdöbbentőbb, Jézus hagyta elmenni. Ha valaki nem akar engedelmeskedni, azon nem lehet segíteni. Jézus hagyta elmenni. Jézus elengedte, és nem ment utána, és nem próbálta rábeszélni: te, mégis, gondold meg, még egyszer beszéljük meg. Nem. Pontosan látta a szívét ennek az embernek. Ez az ember nem akar engedelmeskedni, és nem akarja Jézust követni.
Milyen jó, hogy Jézus az Ő gyermekeit megtartja. Soha, de soha nem engedi el őket. Veletek vagyok a világ végezetéig minden napon. Akkor is, amikor nagyon nehéz az életünk, akkor is, amikor nagyon jól megy. Azt mondja, hogy senki ki nem ragadhat titeket az én áldott, tiértetek átszögezett kezemből. Elmegyek vagy maradok? Leborulok vagy eltávozok? Leborulok, és aztán követem Őt, vagy leborulok, és eltávozom tőle?
Akire Jézus rátekint, azt mindig döntés elé állítja.
Imádkozzunk!
Köszönjük neked Úr Jézus azt, hogy olyan sok mindenben gazdagon megáldottál minket. S ha igazán számba vesszük mindazt, amit tőled kaptunk, csak azt mondhatjuk, hogy nagyon gazdag emberek vagyunk. Legfőképpen azért, ha már kaptuk tőled a hit ajándékát, ha már újonnan születtünk, és elvehetetlen, örök életünk van.
Együtt könyörgünk most azokért itt közöttünk, akik még nincsenek benn a te országodba, akik ragaszkodnak a gazdagságukhoz, bármi is legyen az, s akik meditálnak még azon, hezitálnak, érdemes-e, szabad-e, kell-e téged követni, vagy pedig nem.
Köszönjük, Urunk, hogy most mindnyájunkra - kivétel nélkül - ránk tekintettél, szeretsz és kedvelsz minket, és azt akarod, hogy egyre többen legyünk a te gyermekeiddé, örökössé, az örök élet örököseivé.
Áldj meg minket, kérünk, hogy ezt a döntést meghozhassuk melletted, s mostantól kezdve még inkább a te hívő gyermekeid legyünk. Mostantól kezdve igazán, engedelmesen kövessünk téged.
Ámen.